Jó az értéktartása a MINI kisautóinak

2016.06.02.
A németországi újautó-piac képviselőit vizsgáló átfogó értéktartási felmérésen a MINI modelljei 2016-ban ismét kategória-vezető pozíciókat értek el. A két kategóriagyőzelem, az egy ezüstérem és az egy bronzérem mindeközben a kisautók kiváló értéktartását nyomatékosítja. A háromajtós MINI One a kompakt kategóriában, míg a MINI One D Countryman a mini SUV modellek szegmensében bizonyult a hosszú távon leginkább értékálló autónak. A kabriók között a MINI Cooper Cabrio a második helyre, a MINI One Cabrio pedig a dobogó harmadik fokára gurulhatott fel. A Focus Online német hírportálon közzétett aktuális lista tizenhat járműkategóriában hirdette ki a németországi újautó-piac legkiemelkedőbb szereplőit, amely rangsor összeállításakor a németországi Saarbrücken városban székelő Bähr & Fess Forecasts piackutató intézet azt vizsgálta meg, hogy az egyes modellek négy év elteltével mennyit veszítenek újkori értékükből. A mélyreható elemzés során a szakemberek az adott modell vételárán és a jármű tulajdonságain túl a márka piaci helyzetét és arculatát, az autó összehasonlító teszteken és ügyfél-elégedettségi felméréseken elért teljesítményét, a konkurens termékek várható minőségbéli fejlődését és az autópiac megjósolható irányait is számításba vették. Az értékállósági ranglistán elfoglalt kategóriagyőztes pozíció tükrében a háromajtós MINI One és a MINI One D Countryman egyaránt kimagasló érdeklődésre számíthat a használtautó-piacon. A szakértő piaci elemzők előbbire újkori vételárának 59,5 százalékos, míg utóbbira 57 százalékos értéktartását irányozzák elő négy év elteltével. A kabrió-szegmens második helyezettjeként kihirdetett MINI Cooper Cabrio ugyancsak remek, 56,5 százalékos értéktartással számolhat, miközben a bronzérmes MINI One Cabrio a részletes elemzés során szintén 56,5 százalékos eredményt ért el.
Címkék: 

Nőtt a forgalomba helyezett autók száma Németországban

2016.06.02.
Az előző havihoz képest a májusban forgalomba helyezett autók száma 9,2 százalékkal csökkent. A január-májusi periódusban 1,394 millió autót helyeztek forgalomba, 6,8 százalékkal többet, mint 2015 azonos időszakában. A benzinüzemű autóból 16,1 százalékkal többet helyeztek forgalomba májusban, dízelüzemű autóból pedig 8,3 százalékkal többet, mint 2015 májusában. A benzines autók részaránya májusban 52,3 százalék, a dízeleké 46,3 százalék volt. A forgalomba helyezett járművek egy százaléka volt hibrid, 0,2 százaléka elektromos hajtású. Hibrid hajtású autóból 4,8 százalékkal kevesebbet helyeztek forgalomba mint tavaly, tisztán elektromos autóból pedig 4,8 százalékkal kevesebbet. A cseppfolyós földgáz és autógáz üzemű autók 0,1-0,1 százalékos részesedést értek el a májusi forgalomba helyezésekben. Földgáz üzemű autóból az idén májusban 49,8 százalékkal kevesebbet, autógáz üzemű autóból 34,1 százalékkal kevesebbet helyeztek forgalomba, mint tavaly.

Továbbra is új lengyel buszok vásárlását javasolja a fővárosi vezetés

2016.06.02.
A Tarlós István főpolgármester, valamint Bagdy Gábor és Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes által jegyzett előterjesztés - mint korábban - 110 új Solaris autóbusz megvásárlására tesz javaslatot. A további 40 buszt más vonalakról csoportosítanák át, az érintett vonalakon a csaknem húszéves járműállomány felújítása és forgalomba állítása mellett. E döntés esetén a járműpótláshoz szükséges 150 autóbusz forgalomba állítása az idén megtörténhet - mutattak rá. Az előterjesztésben Solaris Urbino 18 típusú buszok beszerzését javasolják, darabonként 277 ezer euró (87,3 millió forint) áron. Ugyanakkor az előterjesztés egyik határozati javaslatában az is szerepel, hogy a járműpótlást szolgáltatás-megrendelés útján biztosítanák, ha a kormány ezt támogatja és az ezzel a konstrukcióval felmerülő többletköltség fedezetét biztosítja. Ha kormány június 20-ig nem nyújt erre vonatkozó garanciát, nem hoz támogató döntést, akkor a főváros a szolgáltatás megrendelését nem támogatja - írták. Ennek értelmében a járműpótlást biztosító új, alacsonypadlós, csuklós autóbuszok - BKV Zrt. útján történő - beszerzéséhez szükséges forrást az idei költségvetésből biztosítanák, legfeljebb 9 milliárd 700 millió forint összegig. Az előterjesztés szerint a járműpótlás esetleges szolgáltatás-megrendeléssel történő biztosítása kockázatot jelent a 3-as metróvonal felújítása határidőben történő megkezdésére. Kitértek arra: az új buszok beszerzése olcsóbb megoldást jelent, továbbá a pótlási időszak - 3 év elteltével - a BKV Zrt. járműflottájának korszerűsítését is szolgálja és nem eredményezi a cég dolgozói személyi állományában bizonyosra vehető létszámleépítést. Felhívták a figyelmet: közgyűlési jóváhagyás hiányában fennáll a lehetősége annak, hogy a járműpótláshoz szükséges autóbuszok nem érkeznek meg időben Budapestre. A buszbeszerzés ügye már többször volt a közgyűlés előtt, a legutóbb a május 12-i rendkívüli ülésen Kocsis Máté önkormányzati és rendészeti tanácsnok, VIII. kerületi fideszes polgármester indítványára halasztották el a döntést a képviselők. Kocsis Máté akkor az előterjesztés napirendről levételét a kormány előző napi, a nemzeti buszgyártási stratégiáról szóló döntésével indokolta. Akkor azt mondta, hogy a kormánydöntés fényében szükséges az egyeztetés. A 3-as metróvonal rekonstrukciója a tervek szerint az idén novemberben kezdődne meg, a forgalomba helyezés határideje 2019 júniusának vége.
Címkék: 

Shell: hosszabb távon földgázra kell átállítani a kamionokat

2016.06.02.
A Shell tanulmánya szerint a németországi teherforgalom a 2014-es 4,1 milliárd tonnáról 2040-re 4,8 milliárd tonnára emelkedik. Ennek legnagyobb részét, 69 százalékát közúton, a többit vasúton és vízi úton szállítják. A tehergépjármű állomány pedig a 2014-eshez képest 2040-re egyötödével, 3,5 millióra emelkedik. Jelenleg egy kamion mintegy 35 liter dízel üzemanyagot fogyaszt 100 kilométerenként, ami lényeges csökkenés a 60-as évekre jellemző 50-60 literes fogyasztáshoz képest, de a 90-es évek elején bevezetett Euro-normák óta már nem történt számottevő javulás. A tehergépjárművek 90,9 százaléka volt dízelüzemű 2015 elején, 7,3 százalékuk benzin, 1,8 százalékuk pedig egyéb hajtású. Utóbbi csoporton belül 0,92 százalék volt a földgáz üzemű járművek aránya, 0,70 százalék az autógázzal hajtott, 0,2 százalék az elektromos járművek aránya, a többi pedig hibrid jármű volt. A német kormánynak az a célja, hogy az üvegházhatású gázok kibocsátása 70 százalékkal csökkenjen az 1990-eshez képest 2040-ig a közúti közlekedésben. A tehergépjármű-forgalom esetében azonban a Shell tanulmánya szerint a szén-dioxid-kibocsátást legfeljebb 20 százalékkal lehet csökkenteni. A tanulmány szerint a tehergépjárművek körében ezért terjedt el kevésbé az alternatív hajtáslánc, mint a személygépkocsiknál, mert a nagy járművek tömege és más a használatuk: egy nehéz tehergépjármű éves futásteljesítménye például átlagosan mintegy 130 ezer kilométer, az elektromos hajtás tehát a viszonylag kicsi hatótáv miatt szóba sem jöhet. Elektromos hajtással, praktikus okokból, csak a városi elosztó teherforgalmat lebonyolító kis furgonokat lehet majd ellátni. A nehéz tehergépjárművek károsanyag-kibocsátását ezért cseppfolyósított földgáz (LNG) üzemanyagra való átállással lehet csökkenteni - állapítja meg a tanulmány. Ez azonban járművenként mintegy 30 ezer eurós többletköltséget jelent. Amennyiben azonban 2040-re 65 százalékra emelkedik az újonnan forgalomba helyezett kamionok között az LNG-hajtású járművek aránya, az hétmilliárd literrel kevesebb dízel üzemanyag felhasználását jelentené.

Fuvarmegosztó szolgáltatásba fektet a Volkswagen

2016.06.02.
A fuvarmegosztó cég az egyik legfontosabb építőeleme lesz a Volkswagen 2025-ig lefektetett üzleti stratégiájának - jelentette be Matthias Müller vezérigazgató csütörtökön Berlinben. A Volkswagen nemrégiben jelezte, hogy 300 millió dollárral (268 millió euró) beszáll az Uber konkurensének számító izraeli fuvarmegosztó vállalatba. A cég négytagú felügyelőbizottságában a Volkswagen egy helyet kap. A 2009-ben alapított Gett saját bevallása szerint a világ több városában már nyereségesen működik. A Volkswagen a Gett sofőrjei számára kedvezményes autóvásárlási és lízingkondíciókat kínál majd. A Gett üzleti modellje kizárólag személyszállítási engedéllyel rendelkező sofőrök alkalmazására épít. A cég a világ több mint hatvan városában kínálja szolgáltatásait. Matthias Müller szerint az európai fuvarmegosztó piac forgalma 2025-re eléri az évi 10 milliárd eurót. Más szakértők pedig a piactól évi legalább 30 százalékos növekedést várnak. A Volkswagen az elkövetkező évtizedben Müller szavai szerint forgalmának már "egy jelentős hányadát" autórendelő, fuvarmegosztó és más hasonló mobilitási szolgáltatásokkal kívánja előteremteni, arról azonban nem közölt hozzávetőleges becslést sem, hogy a jelenleg több mint 200 milliárd eurós bevételnek mekkora hányadára gondol. "A fő profilunk a jövőben egyre kevésbé lesz maga az autó" - jelentette ki. A Volkswagenhez hasonlóan más autógyárak is igyekeznek üzleti modelljüket különféle mobilitási szolgáltatásokkal diverzifikálni. A Toyota nemrégiben szállt be egy meg nem nevezett összeggel az Uber finanszírozásába, a General Motors pedig 500 millió dollárt fektetett az Uber egyik legnagyobb riválisába, az amerikai Lyft vállalatba. Az autógyárak fuvarmegosztó cégekkel felvett kapcsolatának elsődleges célja piacot teremteni az önállóan navigáló járművek számára.
Címkék: 

2018 végéig eléri az államhatárt a magyar autópálya Nagyvárad felé

2016.06.02.
Az erdélyi Krónika napilap csütörtöki számában azt írta, az államtitkár Cseke Attilának, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Bihar megyei parlamenti képviselőjének meghívására érkezett Nagyváradra, hogy a határ menti magyar infrastruktúrafejlesztési projektekről adjon tájékoztatást. Az államtitkár elmondta: jövő héten adják át az építési területet a kivitelezőnek, a Debrecen déli részétől Berettyóújfalu felé vezető szakasz megépítésére, amely az M4-es autóutat is bekötve jut el a magyar-román államhatárig. Amint a Bihari Napló idézte, az M35-ös Debrecentől Berettyóújfaluig történő meghosszabbítása nettó 69 milliárd forintba kerül, és május végétől már látható az európai uniós értesítőben az a pályázati felhívás, amelyik az M4-esnek Berettyóújfalutól az országhatárig tartó kiépítésére vonatkozik. Ennek a szakasznak a megépítése 81 milliárd forintba kerül. A munkát ősszel kezdik el, és 2018 végéig kell befejezni. Cseke Attila képviselő arról tájékoztatott, hogy a határ romániai oldalán továbbra sem épül az autópálya. Noha a román autópályák és országutak társasága (CNADNR) 2015 áprilisában választotta ki a kivitelező román-spanyol cégcsoportot a 64 kilométeres Bors-Berettyószéplak szakasz befejezésére, és pénzt is rendelt az idei költségvetésből a munkálatok elvégzésére, a kivitelező még mindig nem látott munkához. A CNADNR honlapján fellelhető adatok szerint a konzorciumnak 2017 májusában kellene befejeznie a bihari szakaszon évekkel ezelőtt félbehagyott építési munkálatokat. A felerészben már megépített út befejezésére 701 millió lejt (49 milliárd forint)  szán a román kormány. Cseke Attila kijelentette: vagy szerződést kellene bontani a kivitelezővel és új versenytárgyalást kiírni a munkára, vagy megegyezésre kellene jutni vele, és azonnal el kellene kezdeni az építést.

A Volkswagen Csoport bemutatta a jövő digitális megoldásait

2016.06.02.
Dr. Karlheinz Blessing, az igazgatótanács személyügyekért, IT és szervezeti kérdésekért felelős tagja így nyilatkozott: „A Volkswagen kiaknázza a digitalizáció nyújtotta lehetőségeket. Egyre gyorsabbak, dinamikusabbak és versenyképesebbek vagyunk. Jövő orientált témák figyelembe vételével fejlesztjük tovább szakértelmünket, bővítjük tapasztalatainkat. Kulcsfontosságú ebben az IT szerepe, amely egyre inkább az innováció melegágya a Volkswagen Csoport számára.” Fejlesztések, amelyek az IT újításait mutatják be A szimpózium keretein belül az IT részleg képviselői olyan új formáit mutatták be az intelligens ember-robot együttműködésnek, amelyet néhány éven belül a sorozatgyártásban láthatunk viszont. Egy modulárisan kombinálható, új érzékelő beállításnak köszönhetően most először jöhet létre valódi együttműködés ember és robot között. A rendszer intuitív módon mozdulatokkal is működtethető, szenzorok kombinációjának segítségével rögzíti a környezeti körülményeket és képes önállóan elkerülni az ütközéseket. Ez a kiállítási darab kiemelt fontossággal bír a mesterséges intelligenciának a gyártásban való megjelenéshez vezető útján. A Csoport IT részlegének virtuális valóság laborja egy plasztilinból készült autómodellel és egy HoloLens okos-szemüveggel mutatta be, milyen lehetőségeket rejt a valós és a digitális világ határainak összemosódása. A labor dolgozói egy áramvonal szimulációt vetítettek az okos-szemüvegbe, amely láthatóvá vált a plasztilin modellen is és minden perspektívából megtekinthették azt. A HoloLens viselőjének látóterében szereplő valós és virtuális tartalmakat a kijelzőre vetítették, a kijelző tartalmába pedig videokonferencia segítségével mások is betekinthettek. A Volkswagen Group of America egy mobil alkalmazással rukkolt elő, amely a kereskedéseket segíti az értékesítés folyamatának lebonyolításában. Az applikáció különböző részegységei, mint például az igények pontos elemzése, a járművek konfigurációja, a jármű bemutatása vagy az aktuális raktárkészletben való keresés nagyban segíti a kereskedők munkáját az ügyfeleknek való tanácsadásnál. Az értékesítővel való egyeztetést követően pedig az ügyfél számára egy egyedi, személyre szabott ajánlati dokumentáció készülhet elektronikus formában. Egy másik kiállítási darab a flottajárművekből kinyert adatokat dolgozta fel. A Volkswagen Csoport müncheni adatközpontjában 124 járművet szereltek fel az elmúlt években telematikai megoldásokkal. Ezek az autók mostanra több, mint két millió kilométert tettek meg 17 országban. Az összegyűjtött flottaadatok a mobilitás ellenőrző központok munkájának bázisául szolgálnak majd. További intelligens városi vagy más környezeti információkkal együtt ezek az adatok egyéb, mesterséges intelligencián alapuló új szolgáltatásokat hívnak életre, ezzel segítve az autonóm közlekedő járműveket, a flottamenedzsereket, az ügyfeleket és a közlekedéstervezőket.
Címkék: 

Elő közvetítés az Audi A5 Coupé világpremierjéről

2016.06.02.
  Az új Audi A5 Coupé világpremierjét 2016. június 2., csütörtökön, 21:15-kor tartják az ingolstadti Audi Forumban.   Az érdeklődők az alábbi módokon követhetik az élő közvetítést:   a http://www.live.audi/en/oldalon az Audi MediaCenter oldalán: https://www.audi-mediacenter.com/en az Audi MediaTV műsorán: https://www.audi-mediacenter.com, német és angol nyelven Itt található a hivatkozás, amellyel az élő közvetítés más weboldalakba is beágyazható. SmartTV-n az Audi MediaTV-App segítségével  
Címkék: 

Autóbusz és villamos ütközött Szegeden

2016.06.02.
Egy villamos és egy autóbusz ütközött össze 2016. június 1-jén délután Szeged belvárosában. A baleset következtében a villamos kisiklott, a helyszíni adatok szerint többen könnyebben megsérültek. A Híd utca és a Kelemen utca kereszteződésében 2016. június 1-jén 15 óra 5 perckor bekövetkezett balesetben öten sérültek.
Címkék: 

Veszélyesek a gyalogosokra a villanyautók

2016.06.02.
A Hyundai Marine & Fire Insurance Co. biztosítótársaság által készített kutatás szerint a gyalogosoknak arra, hogy iskolák környékén, lakónegyedekben vagy más utcákon egy csendes hibrid vagy elektromos autó elüti őket, 1,6-szer nagyobb esélyük van, mint arra, hogy gázzal vagy benzinnel működő autó gázolja el őket. A mellékutakon lassan közlekedő hibridautók baleseti aránya 5,5 százalékos volt, míg a gáz- vagy benzinmeghajtású autóké 3,5 százalék - közölte a tanulmány, amely 234 ezer, a biztosítótársaság ügyfeleivel az elmúlt két évben megesett autóbalesetet elemzett. A gyerekek és az idősebbek ráadásul jóval veszélyeztetettebbek: a 10 éves vagy annál kisebb gyerekek baleseti aránya 10,1 százalékos, a hatvanéves vagy annál idősebb embereké pedig 20,2 százalékos. A magas baleseti kockázat fő oka a környezetbarát autók csendessége, ami miatt a gyalogosok lényegesen nehezebben veszik észre a járművet, főleg, ha az lassabban, így annál halkabban közeledik.  Szakértők szerint a kormánynak intézkedéseket kell tennie, hogy megvédje a gyalogosokat a túl halk autóktól. "Törvényt kellene hozni, amely kötelezővé teszi zajkeltő rendszerek alkalmazását minden hibridautóban, amikor alacsony sebességgel közlekednek. Ez több mint szükséges, mivel az emberek egyre gyakrabban sétálnak a mellékutakon telefonjukon beszélgetve" - mondta Li Szu Il, a Hyundai Marine & Fire Insurance Co. kutatója. A tanulmányt arra reagálva készítette a társaság, hogy egyre növekszik a környezetbarát autók száma a dél-koreai utakon, ráadásul a kormány is adókedvezményeket biztosít az ilyen autók tulajdonosainak, hogy így támogassa a légszennyezettség csökkentését. A kormány januári statisztikái szerint Dél-Koreában mintegy 180 ezer környezettudatos autó van forgalomban, mintegy 8,5-szer több, mint öt évvel korábban. Az országban regisztrált autók száma összesen 16,65 millió.
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója