Elérhetetlen autók - Honda

2015.09.17.
Galéria képek: 

Egyiptomban terjeszkedik a Rába

2015.09.17.
A tájékoztatás szerint a szállítások már elkezdődtek, és az első futóműveket beépítették a járművekbe. A cég az MTI érdeklődésére közölte: a tárgyalások még folyamatban vannak, a megállapodás végleges értékéről ezért nincs információ. A futóművek az EAMCO saját fejlesztésű, főleg Kairó és Alexandria utcáin városi forgalomban közlekedő 12 méteres, légkondicionált távolsági autóbuszait szolgálják ki. A futómű-fejlesztés időszakában a Rába fejlesztési intézete helyszíni támogatást nyújtott a hajtáselemek - köztük a futómű - helyes beépítéséhez. Közölték azt is, hogy a Rába és az EAMCO egy szándéknyilatkozatot is aláírt, amelyben a két társaság megvizsgálja, hogyan lehet a jelenlegi projekt-alapú együttműködést hosszú távú stratégiai partnerséggé alakítani az egyiptomi buszpiacon, valamint áttekintik az együttműködés kiterjesztésének lehetőségét más járműalkalmazásokra is.

Az olaj és a kaucsuk árának emelkedését várja a Continental

2015.09.17.
Nikolai Setzer a Continental gumiabroncs üzletágának a vezetője a frankfurti autószalonon a német dpa hírügynökségnek elmondta, hogy a végéhez közeledik a "szokatlanul alacsony" olaj- és a kaucsukárak időszaka. - Meg merem kockáztatni, hogy innen már csak felfelé mehetnek az árak. De hogy pontosan mikor és mennyire, azt nehéz lenne megmondani. Mindenesetre jövőre már magasabb árakra számítunk - fogalmazott, hozzátéve, hogy a 2009-eshez mérhetően meredek áremelkedésre azért nem kell számítani. Az árak alakulása a legnagyobb fogyasztón, Kínán múlik Nikolai Setzer szerint. Mivel a növekedés üteme lassul és a konjunktúra is lehűlőben van, a nyersanyagárak is legfeljebb mérsékelt ütemben emelkedhetnek, meredeken nem - mutatott rá. A Continental számára az idén mintegy 200 millió euró költségmegtakarítást jelenthet az alacsonyabb olajár.

Indulnak az első új CAF villamosok Budapesten

2015.09.17.
Tarlós István főpolgármester a villamos ünnepélyes átadásán közölte, hogy az első CAF Urbos3 típusú villamos 13.00 órakor áll forgalomba. Az új villamosflotta 35 rövidebb és 12 hosszabb járműből áll majd. A rövidebb, 34 méter hosszú villamosok a 3-as vonalra, a budai fonódó villamoshálózatra, azaz az Óbuda és Újbuda között a jövőben közlekedő 19-es és 61-es vonalra kerülnek majd. A rövidebb villamoson 200 ember tud utazni, a járművön 46 ülőhely van. A Combino villamosoknál is valamivel hosszabb, 56 méteres szerelvények az 1-es villamos vonalán járnak majd. Ez a leghosszabb és legnagyobb kapacitású villamos a világon. Ez a villamos 345 embert utazhat egyszerre, és 81 ülőhellyel rendelkezik. A főpolgármester közölte, az új villamosok belső kialakításukkal "maximálisan megfelelnek a modern kor valamennyi igényének": alacsonypadlósak és légkondicionáltak. Az új villamosok forgalomba állításával fokozatosan kivonják a forgalomból a legöregebb, elavult járműveket – tette hozzá. Közölte azt is, hogy felújított 3-as villamosvonalon 6 perccel csökkent a menetidő. A főpolgármester kitért arra is, hogy a CAF-fal kötött szerződés lehetőséget teremt további 77 villamos beszerzésére. Újabb forrás felhasználásával összesen tehát 124 új villamos helyezhető üzembe 2020-ig Budapesten - mondta. Tarlós István szólt arról is, hogy a fővárosi közösségi közlekedés az elmúlt években új erőre kapott. Ezek között említette a 4-es metró indulását, a jármű- és hálózatfejlesztéseket, a Futár-programot, valamint az elektronikus jegykiadó automaták bevezetését. Elmondta, a mostani ciklusban kiépül majd a Baross tér és Újpalota közötti, továbbá a Külső Bécsi úti villamosvonal. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a fővárosi önkormányzat megbízásából 2014 februárjában indított nyílt közbeszerzési eljárást összesen 47 alacsonypadlós villamos gyártására. A 3-as villamosvonalon csütörtöktől a régi villamosok mellett egyelőre két új, rövidebb CAF villamos közlekedik menetrendszerűen.

Kiderül, ki a legbiztonságosabban közlekedő magyar híresség

2015.09.17.
Csütörtökön délelőtt a Hungaroringen, a Tanpályán kezdődött meg hivatalosan az Arany Pedál-díjért folyó második közlekedésbiztonsági megméretés, amelyet a járműflotta követéssel és kezeléssel foglalkozó i-Cell a Groupama Tanpályával közösen, az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság szakmai támogatásával, a Groupama Biztosítóval és az Opel Magyarországgal együttműködésben szervez. A 2015. szeptember 17. és október 29. között zajló esemény során minden héten más és más híresség ül a volán mögé, miközben a résztvevők számára biztosított járműbe szerelt i-Cell flottakövető fedélzeti egység és kamerás passzív közlekedésbiztonsági eszköz egyfajta „harmadik szemként” folyamatosan figyeli és analizálja a járművek előtt zajló történéseket, közlekedési helyzeteket. A lehető legbiztonságosabban furikázó sofőrök mindeközben hétköznapi életüket élik a közutakon. Az Arany Pedál-díjért az idén Vitányi Judit (a TV2 Tények műsorvezetője), Répa Kata (műsorvezető, autóversenyző), Böde Dániel (magyar válogatott labdarúgó, a Ferencváros csatára), Big Daddy Laca (Ganxsta Zolee és a Kartel), Laklóth Aladár (színművész, tereprallye navigátor) és Hoffer Zsolt (rendőr őrnagy, a Hungarian Police Rallye Team pilótája) rója majd a kilométereket. Farkas Károly, az i-Cell operatív igazgatója a Tanpályán tartott nyitó sajtóeseményen elmondta: „Tavaly hagyományteremtő céllal indítottuk el versenyünket, nagy öröm számunkra, hogy egyre többen állnak a számunkra kiemelt fontossággal bíró közlekedésbiztonság ügye mellé. A megméretés végén elnyerhető Arany Pedál-díj így válhat igazán a biztonságos, balesetmentes közutak szimbólumává. Idén számos újítást vezettünk be. Ezúttal az autós szakmák szakavatott képviselői helyett hírességeink „civil” vezetői teljesítményét követhetjük nyomon, emiatt biztos vagyok abban, hogy a hathetes verseny sok izgalmat tartogat.” A járműbe épített integrált rendszer az első ütközésveszély, az irányjelzés nélküli sávelhagyás, a követési távolság, a gyalogos, kerékpáros és motorkerékpáros veszélyhelyzet, valamint a sebességkorlátozások túllépésének felismerésére képes. Heti 1000 pontot kap az a versenyző, aki egyetlen ilyen közlekedési konfliktusba sem kerül. – A közlekedésbiztonsági valóságshow célja a defenzív és biztonságos vezetési kultúra széles körű terjesztése. A résztvevők járművébe épített eszköz a járművezető figyelmét felhívja a kockázatos helyzetekre, mi pedig a járműbe helyezett kameráknak köszönhetően azonnal láthatjuk és elemezhetjük az adott közúti konfliktust. A heti 1000 pontot azonban a legfigyelmesebb és legprofibb vezető is csak zárt úton, tesztkörülmények között érhetné el – hangsúlyozta Kovács Attila, a Groupama Tanpálya instruktora, aki kollégájával a résztvevők napi és heti összesített értékelését végzi. – Tavaly is támogattuk az Arany Pedál-díjat, magától értetődik, hogy idén is mellé álltunk. Minden olyan kezdeményezést nagyra tartunk, ami a biztonságosabb közlekedésre hívja fel a figyelmet, az i-Cell mint magáncég ilyen irányú, szenvedélyes elkötelezettsége mindenképpen üdvözölendő – fogalmazott Kiss Csaba rendőr alezredes, az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottságának főtitkára. A Groupama Biztosító számára a prevenció évek óta kiemelten fontos terület, azon belül is a közúti balesetek megelőzése a vállalat társadalmi felelősségvállalásának egyik legfontosabb célja. - Az idei Arany Pedál-díj remek lehetőség arra, hogy a Groupama Biztosító még szélesebb körben felhívja a lakosság figyelmét a balesetmentes közlekedés fontosságára. Tavaly, amikor a versenyzők az egyes autós szakmákat képviselték, rendkívül izgalmas versenyt követhettünk végig. Bízunk abban, hogy az idei verseny, amelyben közéleti személyiségek vesznek részt, szintén hasonlóan izgalmas lesz, és főként abban, hogy minden versenyző a legnagyobb biztonságban teljesíti majd az előtte álló kilométereket. Ahogyan minden indulónak, úgy a Groupama szponzoráltjának, Böde Dánielnek, a magyar labdarúgó válogatott kerettagjának, a Ferencváros csatárának is nagyon sok sikert kívánunk a megméretéshez – mondta Csonka István, a Groupama Biztosító marketing és értékesítési vezérigazgató-helyettese. Tüttő László, az Opel Magyarország flottaértékesítési igazgatója örömmel bocsátotta a versenyzők rendelkezésére az Opel egyik modelljét, az ADAM Rocks városi autót: „Szívesen vállaltuk a feladatot, hogy együttműködjünk az Arany Pedál-díj főszervezőjével. Az Opel Magyarország valamennyi modelljének fejlesztésekor és gyártásakor kiemelt figyelmet fordít a biztonságra, és a mindennapokban is képviseli ezt. Elég csak az idén ötödik alkalommal megrendezett Opel Legendák családi fesztiválra gondolnunk, ahol ismét kiemelt szerepet kapott a közlekedésbiztonság. Szívből reméljük, hogy az Arany Pedál-díj is eléri ezt a kerek évfordulót.” Az érdeklődők a verseny heti és összesített eredményeit a verseny honlapján (www.icell.hu/arany-pedal) és Facebook-oldalán (http://on.fb.me/1xTdQFX) kísérhetik figyelemmel. Az i-Cell idén tizenhetedik éve a telematika leginnovatívabb magyar tulajdonú vállalata. A flottakövetés mellett mobilfizetési technológiák terén is eredményes szakmai tevékenységet végez, 2013. óta pedig az elektronikus útdíjfizetés meghatározó szereplője. Az i-Cell több mint másfél évtizedes pályafutásának szakmai és gazdasági eredményeit, hazai és Európai sikereit a minőség és az innováció iránti, vállalati alapértékként megfogalmazott elkötelezettségnek, a körültekintően megválasztott, nemzetközi elismertséggel rendelkező beszállító partnereinek, valamint annak a rugalmasságnak, nyitottságnak és fejlődőképességnek köszönheti, amely nélkülözhetetlen az olyan szakmai területen, ahol a technológiai fejlődés velejárójaként ötéves, gyökeres változási ciklusok közepette kell eleget tenni a kihívásoknak.

Autólopás! LXK-707 Ford Fiesta - babakék

2015.09.17.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján. -Rendszám: LXK-707 -Gyártmány: Ford -Típus: Fiesta -Kivitel: 1.6 Titanium -Gyártási év: 2011 -Motorszám: TZJABY08332 -Alvázszám: WF0JXXGAJJBY08332 -Szín: babakék -Lopás időpontja: 2015 szeptember 17 -Lopás helyszíne - város: Budapest, Csepel -Kerület: XXI. -Utca, házszám: Nyuszi sétány 2-4

Autólopás! MFZ-150 Renault Megane Grand Tour - fekete

2015.09.17.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján. -Rendszám: MFZ-150 -Gyártmány: Renault -Egyéb típus: Grand tour -Típus: Megane -Kivitel: 5 ajtós -Gyártási év: 2012 -Motorszám: k9kn837d088928 -Alvázszám: vf1kz090347962969 -Szín: bazaltfekete -Lopás időpontja: 2015 szeptember 16 -Lopás helyszíne - város: Budapest -Kerület: XX. -Utca, házszám: Wesselényi -Megjegyzés: kulcs karcos csík a bal hátsó ajtón, első lökhárítón jobb oldalt halvány csíkok, jobb hátsón kerékjárat után egy 3-4 cm hosszú centi széles mélyebb karc. a festés inkább bazalt-szürke, ablakok jelölve

Autólopás! NCR-096 Renault Laguna 3 - fehér

2015.09.17.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján. -Rendszám: NCR-096 -Gyártmány: Renault -Típus: Laguna 3 -Gyártási év: 2012 -Alvázszám: VF1BTD26648185442 -Szín: fehér -Lopás időpontja: 2015 szeptember 16 -Lopás helyszíne - város: Budapest -Kerület: X. -Utca, házszám: Nyitra utca 4.

A Gebrüder Weiss 25 éve sikeres Magyarországon

2015.09.17.
A 25 évvel ezelőtt az egyik első nyugati logisztikai befektetőként a magyar piacra lépett cég eredményei azt mutatják, hogy a vállalat korántsem érte el növekedésének korlátait. – Az értékesítési árbevétel az idei év első hat hónapjában több mint 7,1 milliárd forint volt, és ez alapot ad arra, hogy eddigi legmagasabb összegű, 14 milliárd forintot meghaladó magyarországi éves nettó forgalommal kalkuláljunk – hangsúlyozta Thomas Schauer. A Gebrüder Weiss (GW), Ausztria legrégebbi szállítmányozási és logisztikai vállalata szüntelen fejlesztésekkel és beruházásokkal építette fel piacvezető pozícióját a magyarországi gyűjtőfuvarozás piacán. Két és fél évtized alatt több mint 6 milliárd forint értékben hajtott végre zöldmezős és technikai beruházásokat. Innovatív fejlesztések jellemzik az idei évet is. – Vállalatunk tavasszal vezette be Magyarországon is a prominense (házhoz szállítás) szolgáltatást, nyáron egy teljesen új CRM-rendszerrel kezdtünk dolgozni, ősszel pedig a raktár-logisztikai szoftvert frissítjük. Összességében 2015-ben 210 millió forint összegben hajtunk végre fejlesztéseket Magyarországon, terveinkben több mint egymillió küldemény továbbítása szerepel – nyilatkozta Thomas Schauer, aki elmondta, hogy a magyarországi kirendeltségeken ma összesen mintegy 268 magasan képzett logisztikai szakember áll az ügyfelek rendelkezésére, legyen szó közúti, légi, tengeri szállítmányozásról vagy egyéb logisztikai szolgáltatásról. A vállalat további 300 beszállítónak biztosít tisztes megélhetést. Thomas Schauer az évfordulóra utalva áttekintést adott az eddig megtett út mérföldköveiről. A Gebrüder Weiss a vasfüggöny leomlása után azonnal megalapította magyarországi leányvállalatát Hungaroweiss néven, amely 2005 óta Gebrüder Weiss Szállítmányozási és Logisztikai Kft.-ként tevékenykedik. A konszern történetében Magyarország volt az első, nem német anyanyelvű ország, ahol terjeszkedett. A GW légi és tengeri irodája 1995 óta működik Vecsésen. A vállalat 2002-ben létesítette korszerűen felszerelt logisztikai terminálját Dunaharasztiban, ahol jelenleg mintegy 23 000 négyzetméternyi raktárterülettel rendelkezik. A napi indítású közép- és kelet-európai gyűjtőforgalmi járatoknak köszönhetően piacvezető pozíciót vívott ki magának a szállítmányozás ezen területén. Dinamikus fejlődésük következő állomásaként 2008 októberében megnyitották a stratégiai fontosságú kelet-magyarországi telephelyüket Hajdúböszörményben. 2011-ben Mosonmagyaróvár volt a következő fejlesztés, majd 2013 szeptemberében, mintegy 100 millió forintos beruházás eredményeként nyílt meg a győri telephely, amely indulásakor 1500 m²-en 1000 palettahellyel rendelkezett, és kezdetben 10 munkatársnak biztosított munkahelyet. Az elmúlt időszak gyümölcsöző, helyi kapcsolatépítésének köszönhetően több új projekt indult a győri telephely égisze alatt, amelyeknek köszönhetően a győri bázis immár 22 munkatárs támogatásával, két és félszer nagyobb helyen, közel 3800 m²-en kínálja a Gebrüder Weiss logisztikai szolgáltatásait. 2014 márciusában kezdte meg működését a biatorbágyi Rozália Parkban a 16 ezer négyzetméteres további telephely. Ennek a fejlesztésnek az értéke megközelítette a 200 millió forintot. – Magyarország számos nagy nemzetközi vállalat régiós elosztó központja, ezért a logisztikai ágazat teljesítménye a környező országok fejlődésétől is nagyban függ. Növekszik az igény a B2C feladatok iránt, kész megoldással kell rendelkezni mind a raktározás, mind az árukiszállítás sajátos folyamataira. A Gebrüder Weiss mindent megtesz annak érdekében, hogy a jelenlegi kedvező piaci folyamatokat kihasználva – az elmúlt 25 évhez hasonlóan – továbbra is ügyfelei legnagyobb megelégedésére nyújtsa szolgáltatásait – mondta el Varga Bálint értékesítési vezető. A Gebrüder Weiss Kft. fejlődését a megbízható és minőségi kiszolgálás mellett a vállalat kimagasló technológiai háttere teszi lehetővé. A raktári vonalkódos árukezelés mellett a gépkocsivezetők az árukiszállítás során online kapcsolattal rendelkező mobil vonalkód-leolvasó készüléket alkalmaznak. A rendszernek köszönhetően – többek között – néhány másodpercen belül az interneten is látható a kézbesítés pontos ideje és az átvevő neve, így a megbízók online követhetik nyomon küldeményük útját. Az átfogó logisztikai megoldások költségcsökkentő hatása révén a GW versenyelőnyt kínál ügyfeleinek, hiszen a szükséges know-how mellett a vállalat megfelelő kapcsolatrendszerrel és telephelyhálózattal is rendelkezik az egyedi megoldások kifejlesztéséhez és megvalósításához. A Gebrüder Weiss konszern sikereihez a hálózatbővítés és a beruházások mellett hozzájárul az árukezelési technológiák és a fuvarszervezés szüntelen fejlesztése. Ezek közül az egyik legfontosabb a gw pro.line márkanév alatt bevezetett egységes fuvarpiaci technológia. Az árukezelési eljárás garantálja az előre rögzített szállítási időt és minden küldemény napi indítását a kontinens összes országába. Az egész Európában elérhető szolgáltatás pontos, háztól házig érvényes átfutási időket tartalmaz, a szállítmányok napi indulását és nyomon követését biztosítja az interneten elérhető átvételi és egyéb szállítási dokumentumokkal együtt belföldi és nemzetközi viszonylatban egyaránt. Ez a szolgáltatás kiegészíthető prémium termékcsaláddal, amely még pontosabban körülhatárolt kiszállítási időpontokat kínál pénz-visszafizetési garanciával. A GW direct.line szolgáltatása rész- és komplett rakományokat juttat el a megbízó által meghatározott időben a felrakótól a címzettig.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója