Tóbiás és Balambér közlekedési kalandjai – Hogyan közlekedjek a koronavírus-járvány idején?

2020.03.22.
A koronavírus-járvány Magyarországot is elérte, szombaton már több mint száz fertőzött volt az országban. Az iskolák bezártak, a dolgozók jó része otthonról végzi a munkáját, ezért jóval kevesebben vannak az utcákon és az utakon, és szerencsére egyre többen maradnak otthon saját maguk és mások védelmében. Néha azonban nekik is ki kell mozdulniuk bevásárolni, sokan pedig nem ússzák meg a napi munkába járást. Lássuk, mit tehetnek, hogy csökkentsék a fertőzés esélyét.  A tömegközlekedést lehetőleg ne használjuk A rengeteg utas és a zárt tér miatt a legnagyobb veszélyt a tömegközlekedési eszközök jelentik. A koronavírus leginkább cseppfertőzéssel terjed, vagyis köhögéssel, tüsszentéssel, kilégzéssel kerül a környezetbe, majd a közelben tartózkodó másik emberre. A jelenlegi iránymutatások szerint ha 2 méteren belül és 15 percig együtt vagyunk egy fertőzött emberrel, akkor nagy esély van arra, hogy elkapjuk a betegséget. A tömegközlekedésen ez könnyen előfordulhat, különösen a metrón. Ha buszon, vagy vonaton utazunk egy fertőzött emberrel, akkor a 2 ülésnyi távolságon belül ülők számítanak veszélyeztetettnek.   Védõmaszkot viselő utas a 3-as metró Deák téri állomásán 2020. március 19-én. A koronavírus-járvány miatt jelentősen csökkent az utazók száma a közösségi közlekedés járatain (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd) A koronavírus a felületek érintésével is terjed, egy tanulmány szerint rézen 4 óráig, kartonpapíron 24 óráig, műanyagon és rozsdamentes acélon pedig akár 3 napig is életben maradhat a vírus. De akár pár óra is elegendő ahhoz, hogy az utasok megfogjanak egy összeköhögött kapaszkodót. Ezért nagyon fontos, hogy ne nyúljunk az arcunkhoz, bármennyire is nehéz, és utazás után fertőtlenítsük a kezünket, vagy viseljünk kesztyűt. Ha muszáj közösségi közlekedéssel utaznunk, és meg tudjuk oldani, akkor válasszunk kevésbé zsúfolt időszakot. A hazai buszokon egyébként a járvány miatt rendszeresen fertőtlenítik az utasokkal érintkező felületeket, a MÁV pedig az összes vasúti kocsit napi szinten fertőtleníti, és a legnagyobb forgalmú budapesti és vidéki pályaudvarokon, megállóhelyeken kézfertőtlenítő áll az utazók rendelkezésére. Egy védőmaszkot viselő utas kezét fertőtlenítik a koronavírus-járvány miatt a Nyugati pályaudvaron 2020. március 20-án (Fotó: MTI/Balogh Zoltán) A bringázás most még egészségesebb A kerékpározás eddig is az egyik legegészségesebb közlekedési forma volt, ráadásul olcsó, környezetbarát, és városon belül viszonylag nagy távokat lehet két keréken megtenni. A koronavírus-járvány idején a bringázás lehet a tömegközlekedés biztonságos alternatívája azok számára, akiknek nincs autójuk, de kénytelenek messzebbre bejárni dolgozni, vagy másoknak segítenek, és akár a bevásárlást is lehet intézni kerékpárral. Igaz, aki megfogadja, hogy otthon marad, és csak akkor mozdul ki a lakásból, ha nagyon szükséges, lehet, hogy az egyé hétre elegendő élelmiszert nem tudja biciklin hazavinni.  Maradjunk otthon, de ha muszáj elmenni valahová, válasszuk a biciklit Ám ha nincs óriási csomag, több előnye is van a biciklizésnek. Még a nagyvárosok forgalmas időszakaiban sem fordul elő, hogy a biztonságosnak tekintett másfél-kétméteres távolságon belül legyen valaki egy biciklis mellett huzamosabb ideig, vagyis nyeregben ülve elég kicsi az esélye, hogy valaki megfertőződjön a vírussal. De még jobb megoldás, ha kevésbé forgalmas útvonalat választasz. Másrészt, ha már muszáj kimozduln, akkor mentálisan is jót tesz az embernek egy kis tekerés a szabad levegőn. További extra, hogy testmozgásnak is kiváló, a biciklizés jót tesz a szervezetnek, pláne amikor rengeteg időt töltünk a négy fal között. Aki a bringával jár munkába, arra figyeljen, hogy amikor beér a munkahelyére vagy hazaér, alaposan mossa meg a kezét. Ez persze minden más közlekedési eszköz esetén is alapvető teendő. Megugrott a fővárosi bringás forgalom Az utóbbi hetekben egyébként megnőtt a kerékpáros forgalom a fővárosban: a Budapesti Közlekedési Központ biciklis forgalomszámlálói idén márciusban ahhoz hasonló forgalmat mértek, mint tavaly áprilisban – írja a Kerékagy blog. Már a veszélyhelyzet kihirdetésének napján, illetve másnap több volt a kerékpáros, majd az iskolák bezárásával kezdődő héten napról napra nőtt a forgalom. Ebben valamelyest közrejátszott a jó idő is, de valószínűleg a koronavírus miatt ültek sokan biciklire, hiszen az összforgalom csökkent a városban. Nincsen dugó csúcsidőben, a tömegközlekedési járatokon pedig tizedannyian utaznak. A Magyar Kerékpárosklub nem biztat senkit otthona indokolatlan elhagyására, de azt javasolják, ha muszáj mennünk valahová, akkor érdemes az egészséges és környezetbarát biciklizést választani.  Nektek is tetszett Tóbiás és Balambér meséje? Minden héten frissülő történtünket kövessétek itt az Autószektoron, naponta új játékokért, tanácsokért pedig lájkoljatok minket a Facebookon!

Friss érvényesítés nélkül is elfogadják az utazási kedvezményre jogosító okmányokat

2020.03.22.
A közlemény szerint a ITM kérése kiterjed minden közszolgáltatási utazási kedvezményre jogosító, lejáró igazolvány, igazolás, utalvány elfogadására, így a 65 év alattiaknak kiállított "Ellátottak utazási utalványa" és az alkalmazásban állók "Utazási utalványa" a lejáratot követően, március 31. után is felhasználható utazási kedvezmény igénybevételére az egyéb feltételek figyelembe vételével. Mivel a felsősoktatásban intézménylátogatási tilalom van, a köznevelésben pedig az oktatás tantermen kívüli, digitális munkarendben történik, a felsőoktatásban tanulók március 31. után is kedvezményesen utazhatnak a 2019/2020-as tanév első féléves matricájával érvényesített diákigazolványukkal, akik pedig még nem kaptak diákigazolványt, azok az elektronikusan küldött igazolást kinyomtatva élhetnek a kedvezményekkel - írták. A minisztérium hangsúlyozta, hogy a járvány terjedése akkor lassítható le, ha aki teheti, otthon marad, ezért az intézkedés nem a veszélyhelyzet idejére eső utazások megkönnyítését szolgálja, hanem hogy a veszélyhelyzet megszűnése után az érintettek okmányuk érvényesítéséig, új okmányuk kézhezvételéig kedvezményesen utazhassanak.

Súlypontját is képes változtatni egy új, felfújható robot

2020.03.22.
A felfújható robot előnye, hogy olcsóbb a testet elkészíteni, mivel levegővel kell megtölteni, ezen kívül kimagaslóan jó a súly-teherbírás aránya. A felfújható részek végére helyezték az elektronikát. Mivel képes súlypontját rugalmasan változtatni, ezért mozgékonyabb, mint hagyományos módon elkészített társai –olvasható a CNN beszámolójában. Tudósok szerint ezért széles körben lehet alkalmazni majd, így például űrexpedíciók során is.    

Senna, a máig velünk élő legenda

2020.03.22.
Az Egyesült Államokban élő riporter a brazil versenyző születésének 60. évfordulóján az M1 aktuális csatornának azt mondta: még a tavalyi, austini nagydíjon annak ellenére is rengeteg ember állt sorba az ő nevével fémjelzett ajándéktárgyakért, hogy akkor már 25 éve meghalt. "Egész Brazília megállt 1994-ben, amikor odacsapta az autóját a Tamburello-kanyarban" - emlékezett vissza az imolai versenyhétvégére a kommentátor. "Egyszer feltűnt Párizsban a Roland Garroson, és amikor a kamera ráközelített, 14 ezer ember kezdte el skandálni a nevét úgy, hogy a legnagyobb riválisa a francia Alain Prost volt, akivel sokáig nem is voltak jó viszonyban" - mesélte róla Frankl. Ayrton Senna az időmérő edzéseken 161 futama során 65-ször volt a leggyorsabb, további 22 alkalommal indult az első sorból, a versenyeken 13 645 km-en, 982 körön át vezetett. Edzéselsőségeinek rekordját csak a hétszeres világbajnok német Michael Schumacher tudta megdönteni tizenkét évvel később. Halálát baleset okozta: az 1994-es imolai verseny hetedik körében a 310 kilométeres sebességgel az élen száguldó Senna a Tamburello-kanyarban a pályáról lecsúszva egyenesen haladt tovább, és a gumikorláttal nem védett betonfalba csapódott. Hazájában nemzeti hősnek számít, több utca, autópálya, alagút és tér viseli a nevét, a brazil labdarúgó-válogatott az ő emlékének ajánlotta 1994-es világbajnoki győzelmét.

A Continental budapesti gyára lett az Év Beszállítója 2020-ban

2020.03.22.
Az Év Beszállítója díj alapítói felkeresték a legtöbb európai autógyártót azzal a céllal, hogy jelöljék meg azokat a magyarországi beszállítókat, akiket az elmúlt év során a legmegbízhatóbbnak találtak. Az Év Beszállítója 2020 elismerés egyik nyertese a Contiental Automotive Hungary Kft. budapesti gyára, amely 2019-ben ünnepelte alapításának 30. évfordulóját. A vállalatot a gyártó szektorban elért úttörő megoldásaiért tavaly Magyarországon az Év Gyára 2018 díjjal is elismerték, és a hazai gazdasági életben a legsikeresebb Ipar 4.0 mintagyárként is ismert. A technológiai vállalat beszállító tevékenysége a modern autóipar három legfontosabb megatrendjét fedi le: automatizált vezetés, hálózatba kapcsolódó járművek és elektromobilitás. A gyár kezdetekben komfort-elektronikai termékek gyártásával foglalkozott, majd folyamatosan új termékcsoportokat vezettek be, mint például a 2001 óta gyártott kiváló minőségű fékrendszer vezérlőelektronikák, melyek óriási sikert hoztak, így nemrég egyik legmodernebb termékük elérte a 40 milliós darabszámot. A cég az elmúlt 3 évben sikeresen tovább bővítette termékpalettáját internetes kommunikáció és infotainment témakörben, ami telematikai vezérlőegységek, kijelzők és  multimédiás eszközök valamint műszarfalak gyártását jelenti. Emellett a cég harmadik pillére az elektromobilitás, teljesen elektromos meghajtású és hibrid járművek invertereit és vezérlését gyártják, például „World Car of the Year 2019” nyertesének, a Jaguar I-Pacenek a teljesítményelektronikája is Budapesten készül. Ugyancsak itt gyártják a világ első szériában gyártott 48V-os BSG termékeit, melyekkel 20%-os károsanyag kibocsátás érhető el, minimális költségnövekedéssel.  „A Continental budapesti gyára nem csupán hazánkban, de világszinten is a vállalat egyik leginnovatívabb egysége. A gyár alapfilozófiája a megbízhatóság és a versenyképesség, melyet folyamatos innovációval és munkatársaink emberközpontú vezetésével  érünk el. Minden nap azon dolgozunk, hogy partnereinket a lehető legnagyobb szakértelemmel tudjuk kiszolgálni”- mondta el Dr. Keszte Róbert, a Continental Automotive Hungary Kft. budapesti ügyvezető igazgatója. „Az Év Beszállítója 2020 díj egy nagyon megtisztelő visszajelzés a legnagyobb autógyártók részéről, amely ismételten megerősít minket abban, hogy érdemes a munkatársaink és a folyamataink fejlesztésébe invesztálni, és újabb erőt ad ahhoz, hogy a mostani nehéz piaci viszonyok között is maximálisan helytálljunk!”- tette hozzá Dr. Keszte Róbert. 

Halálos baleset történt vasárnapra virradóra

2020.03.22.
Egy autó villanyoszlopnak csapódott a Kacsóh Pongrác úti felüljárón, a sofőr - egy 54 éves férfi - életét veszítette - közölték. A rendőrök a helyszínelés és a műszaki mentés idejére a Hungária körút és a Hősök tere felé vezető útszakaszt lezárták. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.

Anyukám is érteni fogja – Megvéd az autóm a vírustól?

2020.03.21.
A cikk írásának időpontjában Esztergom városa már ideiglenesen ingyenessé tette a közterületi parkolást, ezzel is próbálják megszüntetni a korlátozások utáni szinte utolsó olyan gócot, ahol emberek zsúfolódhatnak össze: a tömegközlekedést. Budapesten úgy döntöttek, hogy nem díjmentesítik a parkolást, mert ez indokolatlan autóforgalmat zúdítana a városra. Szóval a legjobb még mindig otthon maradni, de akinek mindenképpen autóba kell ülnie, abban joggal merül a fel a kérdés: mennyi védettséget ad a vírussal szemben az, hogy autóban ülünk? Nem vagyok orvos, de annyit a Wikipedia és két orvos ismerősöm segítségével kiderítettem, hogy ez a nyavalyás COVID-19 egy lipidburkos RNS-vírus. Azért hívják koronavírusnak (ez a vírusok egyik alcsaládja egyébként, nem a konkrét vírus), mert az örökítőanyagot tartalmazó lasztiból körben kilógnak a fehérjetüskék, amelyekkel később a vírus kapcsolódni fog a gazdasejthez (ez van bennünk, emberekben), hogy annak erőforrásaival aztán jól lemásolja saját magát nem kis mennyiségben. Ennyit sikerült kihámoznom a sok tudományból, amit olvastam és rám zúdítottak a dokik, de ennyi talán elég is lesz, hogy megértsük, hogyan lehetünk előle biztonságban, akár az autónkban is. Önmagában nem megy ez sehova A (korona)vírus egy kb. 1,3-2,6 mikrométer átmérőjű zsíros külsejű paca. A méretet jól jellemzi, hogy egy autó festékrétege (ha gyári a fényezés) általában 100-140 mikométer. A vírust szabad szemmel nem lehet látni. Jól megtapad mindenen és viszonylag sokáig életképes is marad, várja, hogy jöjjön a gazdatest, ahol végre kifejtheti áldatlan tevékenységét. Egy friss cikk szerint levegőben 3 óráig, rézfelületen 4 óráig, papíron 24 óráig, de műanyagon, vagy rozsdamentes acélon akár 2-3 napig életképes marad. Azért mondják, hogy tartsunk legalább egy, de inkább két méter távolságot embertársainktól, mert addigra a vírus a földre hullik, onnan meg általában nem nyaljuk be. A baj akkor van, ha kezünkön, ruhánkon megtapad és onnan a szervezetünkbe jut. Magától tehát nem közlekedik, hanem viteti magát, prüszköléskor (a cseppecskéken) kerül a levegőbe. A pollenszűrő Egy korszerűbb autókabin levegőszűrője (pl. HEPA szűrő) akár a 0,3 mikron méretű szemcséket is kiszűri, ez tulajdonképpen még a füst nagy részét is megfogja. A vírus ennél már önmagában is nagyobb, arról nem is beszélve, hogy cseppecskén utazik. Ezzel a résszel meg is volnánk, de azért nemsokára szentelünk egy külön részt a pollenszűrőknek, mert szerepük sokkal fontosabb, mint azt sokan gondolnánk. A szabvány szerint a HEPA (High Efficiency Particulate Air) szűrő a 0,3 mikron méretű részecskék 99,97%-át megfogja (Meg persze a nagyobbak 100%-át) Forrás: Bosch Majd mi bevisszük a vírust Ha menet közben nem tud bejönni a levegővel a vírus, akkor az autóba csak egyetlen módon kerülhet. Bevisszük mi magunk. Aki kicsit is követi az új vírussal kapcsolatos híreket, jól tudja, hogy a kezünk remek táptalaja a kórokozónak. Jövünk-megyünk, intézzük mindennapi ügyeinket, miközben kilincseket, villanykapcsolókat, korlátokat, pénzjegyeket és érméket markolunk meg. Majd – mint, aki jól végezte dolgát – megyünk az autóhoz. És a kilincsekről, kapcsolókról, pénzekről és minden másról összeszedett koszt, zsírt és velük együtt a vírust is szépen telepítjük a kormányra, váltógombra, kapcsolókra és ki tudja még hova. Mi a megoldás? Nagy titok itt sincsen. Az autót belül is tisztán és „sterilen” kell tartani, amit legkönnyebben úgy érhetünk el, hogy beszállás előtt az ismert szabályok betartásával alaposan kezet mosunk. Ha erre nincs lehetőségünk, akkor beszállás után, de még az indulás előtt fertőtlenítő hatású szerrel letöröljük a kezünket. Ennyi. A kéztisztítás hatásossága ugyanis abban rejlik, hogy a bőrünkön levő zsírréteggel együtt egyszerűen lemossuk az azon megtapadt vírusokat is. Ha ez fizikailag nem lehetséges, akkor kémiailag kell megoldani a dolgot. Ezek a vírusok két dolgot nagyon nem bírnak. Az egyik az alkohol, a másik a klór. Míg az előbbi nagyon szárítja a bőrt, az utóbbi pH-értéktől függően maró hatású (ld. hipó). Ha gyanús, hogy „vírusos” az autó Amióta tart a koronavírus-pánik, már reklámoztak úgy ózonos jármű utastér fertőtlenítést, hogy ezt a vírust IS kiölik vele az autóból. Egyes vélemények szerint erre ne nagyon bazírozzunk, de mással azért próbálkozhatunk. Legegyszerűbb, ha meleg, mosószeres vízzel áttöröljük az utastér elemeit. A lényeg, hogy fizikailag eltávolítsuk a felületeken megtapadt dolgokat. Egyes makacs utastéri szennyeződések eltávolítására régebben előszeretettel ajánlottam az acetont, de ez a cucc annyira erős, hogy sok műanyag egyszerűen nem bírja a kezelést. Megmutatom, mit csinált a teszt során a billentyűzetem ENTER gombjával. Az ENTER-en így hatott az aceton, nem biztos, hogy a kocsi burkolatain is ki kell próbálni. A többi billenytű monitortisztítóval kezelve. Az Insert és Delete gombokon az eredeti szennyezett állapot. Nem is nagyon erőltettem tovább, hanem amikor megláttam, hogy a monitor képernyőjének tisztítására használt spray antibakteriális hatású, minden hitemet belé vetve, azzal pucoltam meg a klaviatúrát, a mobiltelefont és az autót is. Antibakteriális, tehát baktériumok ellen hatásos. A vírus nem baktérium, de én a fizikai eltörlésre koncentráltam. Mindenki vigyázzon magára és lehetőség szerint maradjon otthon! A cikkben található információk tájékoztató jellegűek.

ITM: Köszönetet és tiszteletet érdemelnek a járművezetők

2020.03.21.
A közleményben emlékeztettek, az Operatív Törzs korábban döntött arról, hogy az Olaszország területéről érkező, ezért hatósági házi karanténba utalt, de a fertőzés jeleit nem mutató járművezetők, az indokolt elővigyázatossági követelmények betartása, és a hatóságok értesítése mellett munkába állhassanak.      "Arra kérjük a járványügyi hatóságokat, hogy a házi karantén alóli mentesítő nyilatkozat beérkezésének rögzítése után a lehető leghamarabb küldjenek válasz e-mailt vagy papír alapú érkeztetési visszaigazolást a gépjárművezetőnek, amellyel igazolni tudja nyilatkozata beküldését. Ezen felül a karantén alól mentesített gépkocsivezető adatait továbbítsák a rendőrségnek, hogy a legközelebbi határbeléptetéskor az adott személy már ne szerepeljen a hatósági karanténra kötelezettek listáján" - jelezte Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének felvetései alapján. Arra is kitért, hogy sokkal nagyobb megbecsülés illeti meg a gépjárművezetőket a rendkívüli helyzetben mutatott hozzáállásukért.   "Sajnos a gépkocsivezetők környezete egyre türelmetlenebbül, olykor kirekesztő módon lép fel velük és családtagjaikkal szemben. Pedig ezek az emberek elismerést érdemelnek, hiszen helyt állnak a járványhelyzet kellős közepén is, és azért dolgoznak, hogy a magyar üzletek és magyar vásárlók ellátása biztosított legyen" - fogalmazott Schanda Tamás.

Kétüléses Roadster készül a Skoda népautójából

2020.03.21.
Már hagyomány a cseh gyártónál, hogy a Skoda Szakmai Akadémia hallhatói évről évre egy-egy különleges autót faragnak a cég valamelyik modelljéből. Az első a Citijet volt, egy kétüléses Citigo, aztán jött a Funstar (egy Fabia pickup), az Atero (Rapid Spaceback kupé), az Element (elektromos Citigo-származék), a Sunroq (Karoq kabrió), tavaly pedig a Mountiaq, a Kodiaq terepjáró pickup verziója. Az idei hallgatói autót júniusban, a Wörthi-tónál rendezendő GTI találkozón fogják leleplezni. Egy Scala Roadster lesz a kiadott grafika alapján, a hivatalos nevét még nem tudjuk. Összesen 20, jelenleg a gyakorlati idejét Mlada Boleslavban töltő hallgató dolgozik azon, hogy az tanulmányautó időben elkészüljön, azonban Oliver Stefani, a Skoda dizájnigazgatója és több gyári mérnök is a segítségükre van.  
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója