A győri Audi lélegeztetőgéppel segít

2020.03.25.
"Ezen felül a vállalat 200 db – a lakkozóüzemében használatos – speciális védőruhát is adományoz a hatékony védekezéshez"- mondta tájékoztatójában Czechmeister Mónika kommunikációs vezető. „Győr az otthonunk, fontos számunkra az itt élő és dolgozó emberek egészsége. Évek óta szoros együttműködést folytatunk városunk több egészségügyi intézményével, ezért természetes számunkra, hogy a jelenlegi, Corona virus által kialakult helyzetben hozzájáruljunk a védekezéshez. Ezért vállalatvezetésünk ma reggel úgy döntött, hogy kettő lélegeztetőgép vásárlását támogatjuk, a pénzadományt a „Győri Kórházért Alapítvány” –nak nyújtunk. Köszönjük az az orvosok és a valamennyi kórházi dolgozó munkáját, mindenkinek erőt és kitartást kívánunk!”- mondta Alfons Dintner, az AUDI HUNGARIA Zrt. igazgatótanácsának elnöke a döntés alkalmával. Az igazgatótanács elnöke megköszönte az orvosok és a valamennyi kórházi dolgozó munkáját, s mindenkinek erőt és kitartást kívánt.

Házon belül fejleszt hidrogén üzemű haszonjárművet a Toyota

2020.03.25.
Újabb partnerrel fogott hidrogén üzemű haszonjármű fejlesztésébe a Toyota. Ezúttal a 16 nagyvállalatot tömörítő Toyota-csoport egy másik tagja, a buszokért, valamint közepes és nagy teherbírású teherjárművekért felelős Hino Motors az együttműködő fél. A tervezett nehéz haszonjármű alapját a Hino Profia bulldogfülkés nehéz tehergépkocsi adja. A 2007 óta gyártott és forgalmazott, kiforrott modellcsalád háromtengelyes, kétkerék-hajtású verzióját alakították át úgy, hogy hatékonyan és biztonságosan helyezhessék el a hidrogén üzemanyagcellás hajtáslánc komponenseit. Az eredetileg 8.9 literes, illetve 12.9 literes, soros hathengeres dízelmotorokkal szerelt modell létravázában elhelyezett elektromos erőforrás(ok) teljesítménye nem ismert, de támpontot adhat, hogy a széria fent említett, belsőégésű motorjai 320-410 lóerősek, 1570-2160 Nm forgatónyomatékkal. Az elektromos hajtáslánc működtetéshez szükséges elektromos energiát egy nagykapacitású lítium-ion akkumulátorcsomag biztosítja. Ezt az akkumulátort menet közben tölti két darab olyan, új generációs üzemanyagcella, amelyet a Toyota Mirai hidrogén üzemű szedán nemrég bemutatott, második szériájához fejlesztett ki a vállalat. A Hino Profia FCEV tervezett hatótávolsága 600 kilométer; az ehhez szükséges, nagynyomású hidrogéntartályok jelenleg fejlesztés alatt állnak. A Toyota és a Hino először 2001-ben mutatott be közös fejlesztésű hidrogén üzemanyagcellás járművet. A Hino Blue Ribbon busz alapjaira épülő kísérleti járművet számos további modell követte, 2006-ban Nagoya belvárosa és repülőtere, 2010-ben pedig Tokió belvárosa és repülőtere közötti viszonylatban helyezték menetrend szerinti üzembe a Toyota Hino FCEV busz aktuális példányát. 2011-ben kíséreti szinten megvalósították az üzemanyagcella mobil áramforrásként történő alkalmazását. A két vállalat 2015-ben mutatta be az első generációs Toyota Mirai hidrogén üzemanyagcellás technológiáját megduplázva alkalmazó, 76 utas szállítására alkalmas buszt, amely külső fogyasztók (például épületek vagy berendezések) energiaellátására is alkalmas volt. Szintén közös fejlesztés eredményeként született meg az a Toyota SORA busz, amely 2018 márciusa óta sorozatgyártásban készül, és az idei év végére várhatóan százas nagyságrendben szolgálja ki Tokiót és környékét. A világ másik végén, Los Angelesben 2017 óta üzemel az a Project Portal elnevezésű program, amelynek keretében a Toyota és a Kenworth közösen fejleszt a helyi teherkikötőben és környékén használatos, rövid távú konténermozgatási feladatokra optimalizált hidrogén üzemanyagcellás nyerges vontatót. A járműben, akárcsak a Hino márkával közösen fejlesztett, korábbi buszokban, az első generációs Toyota Mirai megkettőzött hidrogén üzemanyagcellás hajtáslánca kapott helyet, jól demonstrálva az emissziómentes hajtástechnológia sokoldalúságát és méretezhetőségét. Toyota Hino üzemanyagcellás teherjármű műszaki adatok Alapjármű Hino Profia FR1AWHG Hosszúság/szélesség/magasság 11 990/2490/3780 mm Tengelyek száma 3 Hajtott tengelyek száma 1 Megengedett legnagyobb össztömeg 25 tonna Üzemanyag-cella típusa Polimer elektrolit membrános üzemanyagcella Üzemanyag-cella teljesítménye nincs adat Villanymotor váltóáramú szinkron villanymotor Villanymotor teljesítménye nincs adat Üzemanyag-tartály Nagynyomású (70 MPa) hidrogén tartály Üzemanyagtartály kapacitása nincs adat Akkumulátor lítium-ion Akkumulátor kapacitása nincs adat Hatótávolság (célérték) Kb. 600 km (a Toyota és a Hino vegyes városi/országúti ciklus alapján végzett, belső mérései szerint) Fotó: Toyota, Hino Motors

BMW-VW-Daimler: napi 360 millió euró a veszteség

2020.03.25.
Mivel nincs gyártás, nincs árbevétel, a veszteség is hatalmas – idézik a professzor szavait a német lapok. A három nagy német konszern 2019-ben hozzávetőleg 530 milliárd eurós árbevételt produkálhatott, s ebből csak tavaly 80 milliárd eurót kellett hogy kiadjanak értékcsökkentésre és kamatokra. Ezek a költségek akkor is megmaradnak, ha a gyárak zárva vannak. Dudenhöffer szerint ehhez még hozzá jönnek a rövidített munkaidő bérköltségei, így áll össze a végső ceh: napi 360 millió euró veszteség. Ferdinand Dudenhöffer professzor, aki autópápának hívnak hazájában. Fotó: automobil-produktion.de
Címkék: 

Kovács család: Mezőberényben is kitűnő a csabai kolbász I. rész

2020.03.24.
- Amikor apával bélért jártunk a gyulai húskombinátba, mondták neki, hogy ne Gyulára adja a fiát, hanem Szegedre, ott ugyanis erősebb a középiskolai képzés - mondja Kovács Árpád, hozzátéve, nem volt kérdés, hogy folytatja a mesterséget, kiskorától kezdve kelt korán és járt az apjával a disznóvágásokra. Így azután kollégista lett a szegedi Fodor József élelmiszeripari szakközépiskolában és a csongrádi megyeszékhelyen a kosárlabdát is folytathatta, a Szedeák U16-18-as korosztályában játszott. Minden fesztiválon ott van a Kovács család - Az iskolával szemben, a Pickbe jártunk át gyakorlatra, Függ István szalámimestert is jól ismertem. Egy hónapot voltunk a húsüzemben heti két napot és egy hónapot a tanműhelyben, ez így váltakozott - emlékszik vissza. Ott megtanították őket a szakmára, az oktatók mellett dicsérte a tanárokat is. Annyi előnye volt a diáktársaival szemben, hogy ismerte a disznót, de azt, miként kell "hivatalosan", szakszerűen csontozni, azt ott tanulta meg. - Letettem az érettségit és ott maradtam Szegeden, ahol gyakorlat is nagyon hasznos volt, a szakmám húsipari termékgyártó lett. Amikor tanultam és a hétvégén itthon vágtunk és gyártottuk a kolbász és más disznóságokat, akkor is volt már beleszólásom az üzletbe - mondja. Tanulmányai után még két teljes évet dolgozott a Picknél, hétfőtől péntekig, a hétvégén meg Mezőberényben vágtak. Szegeden a szalámicsontozóban pallérozódott, ott is nagysúlyú sertésekkel dolgozott. Kovács Árpád füstölés előtti vastag kolbászt mutat Maradhatott volna a technikusin, írhatott volna 40 oldalas szakdolgozatot, az annyival komolyabb végzettség, hogy akár kisebb üzemet is lehetett volna vele vinni, de ő a munkát választotta. - Az elkövetkező öt évben erre nem lesz időn, ha mégis akadna, akkor pihennék egy fél napot, vagy az asszonykámmal tölteném - mondja, hozzátéve, barátnője is Szegeden tanul, van még másfél éve, plusz az egy év gyakorlat. Lánykérés mostanában még nem lesz, a családalapítás is tolódik, de amíg otthon lakik, ez nem is lehet másképp. Amikor időpontot egyeztettem vele, azt mondta, a pénteki nap neki délelőtt és délután is jó, nem zavarom. Miközben beszélgettünk, akkurátusan mérte ki a zsírt, ami a szombati piacra ment. Kiderült, azt édesanyja árulja majd a Békéscsabán vasárnap pedig ő. Persze nem csak a zsírt a teljes szortimentet viszik ilyenkor. Érdekes, hogy a zsír nem egy kilós, hanem 90 dekás, de ez nem olcsó eladói trükk. Férne a dobozba 1 kiló is, de nyáron kiolvad és rájöttek, jobb rátartással csomagolni. - Töpörtőkrémet is gyakran kérnek a vevők, főleg ősztől tavaszig, ha van több, rájuk is szólunk, hogy most vigyék, mert lehet, hogy addigra nem lesz, amikor éppen kellene. Mostanában nyílt Gyulán egy pogácsás, ő tőlünk rendel, de Galgóczy Cukrász Békéscsabán is gyakran készít Kovács féle töpörtőkrémmel pogácsát – mondja az édesanya, Ági. Utóbbi persze nagyobb kiszerelésben kapja, ám a háziasszonyok a 30 dekást szeretik, ennyihez kell 70 deka liszt, a piacra is ilyen csomagolásban viszik. Megtudjuk még, hogy gyulai pogácsás meg 60 dekás kiszerelésben kéri, neki így csomagolják. A mezőberényi kínálat egy része Gyulán a vásárcsarnokban asztal bérelnek egész évben, Békéscsabán pedig egy saját zárható fa pavilonban árulnak, ott is mindig megtalálják Kovácsékat a vevők - és még Mezőtúrra is rendszeresen mennek. A szülőknek és Kovács Árpádnak is kiváltották az őstermelői engedélyt, így azzal nem lehet gond. Kolbászhoz, füstölt áruhoz nem jó a fiatal disznó, a minőségi termékhez idő kell. - Találunk elég nagysúlyú sertést, ami a szalámihoz, kolbászhoz kell, de saját nevelésűt is vágunk. Ez persze kevés, a pótláshoz mindig ugyanattól a tartótól vásároljuk az állatot, így az alapanyag rendben van. Van, aki erre esküszik... Írásunk második részét itt olvashatják.

A Leon elindult első útjára

2020.03.24.
A Leon tekintete A Leon feltűnő jelenség az úton. Lehetetlen nem felismerni a szemeit és a hátsó részen futó, az autó két oldalát teljes szélességében összekötő fénycsíkot. Az akár 900 lumen fényerősséget kínáló teljes LED technológia biztosítja a tökéletes látási viszonyokat még a legsötétebb helyeken is. „Az új világítástechnika nem csupán a látási viszonyokat javítja, de a fogyasztást is, hiszen halogén világítást a fényszórók és a hátsó lámpák esetében semhasználunk már” – nyilatkozta a SEAT Leon termékmenedzsere, Daniel Cortina. Még kiegyensúlyozottabb formaterv  Amint útra kel, a Leon egyértelműen felismerhető, köszönhetően kiegyensúlyozott és arányos formájának, amely 8 százalékkal javította a modell aerodinamikai értékeit. „Az érzékelhető minőség tekintetében ez az autó a prémium szegmenst idézi, vezethetőségét tekintve agilis, dinamikus és stabil modell” – hangsúlyozza Daniel. Az önvezetéshez vezető úton  A Leon új generációja az eddigi legbiztonságosabb és a vezetővel legszorosabb együttműködést képviselő modell. Vezetéstámogató rendszerek, mint amilyen az adaptív futómű szabályozás (DCC), a sávtartó asszisztens és a prediktív adaptív sebességtartó automatika már a jövőbe vezető utat mutatják, ahol szerepet kapnak majd az önvezetést támogató funkciók. „Majdnem 2-es szintű autonómiáról beszélhetünk, köszönhetően az intelligens sebességszabályozó rendszernek, a sávelhagyásra figyelmeztető rendszernek vagy a megújult automatikus fékrendszernek, amely olyan funkciókkal rendelkezik, mint például az útkereszteződésbe érve az autók elkerülését lehetővé tévő kereszteződés asszisztens” – teszi hozzá a termékmenedzser. Állandó összeköttetésben. Útja során a Leon soha nincs egyedül. A SEAT első, teljesen hálózatba kapcsolt járműveként integrált eSIM kártyával és a természetes hang- és gesztusvezérléssel rendelkező, valós idejű útinformációkat megjelenítő 10 col képátmérőjű központi infotainment kijelzővel rendelkezik. „A hangfelismerés révén a vezető kapcsolatba léphet a rendszerrel, így legyen szó akár navigációs információkról vagy zeneválasztásról, mindezt könnyen, gyorsan és biztonságosan teheti meg” – mondja David. Ahhoz, hogy teljes biztonságban élvezzük az utazást, a telefon a Full Link technológia révén kapcsolódik az autóhoz, miközben vezeték nélkül töltődik (vezeték nélküli kapcsolat révén Bluetooth vagy WLAN-on keresztül Apple CarPlay vagy vezetékkel kapcsolódva az Android Auto használatával). Az új Leon számokban: 5 erőforrás: benzines, dízel, sűrített földgáz (CNG), mikrohibrid, hálózatról tölthető (plug-in) hibrid 2 karosszériaváltozat: ötajtós és a családi kivitel Sport Tourer 4 felszereltségi szint: Reference, Style, Xcellence és FR 2 sebességváltó: kéziváltó és DSG duplakuplungos automata  
Címkék: 

Nyílt levélben kérnek segítséget az autóbuszos személyszállítók

2020.03.24.
A miniszterelnök 2020. március 18-i bejelentését követően a Magyar Közlönyben is megjelentek a gazdaságvédelem érdekében szükséges azonnali intézkedések. A 47/2020. (III.18). Korm. rendeletben kiemelték a már most súlyos gondokkal küzdő szektorokat, így a turizmust, a vendéglátást, a szórakoztatóipart, a sport és a kulturális szolgáltatásokat nyújtó ágazatokat, valamint a személyszállítást, mely ágazatba kizárólag a taxis személyszállítókat sorolták. A Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete (NiT Hungary) azonnal jelezte a hazai különjárati autóbuszos személyszállítás rendkívüli érintettségét is. A hazai különjárati autóbuszos személyszállító kis- és középvállalkozások tevékenysége a világjárvány következtében – párhuzamosan más turisztikai szektorok tevékenységével – szinte teljes mértékben megszűnt.   A turisztikai célú autóbuszos személyszállítás várható teljesítményvesztése – a kínai csoportok távolmaradásával – már 2020 első hónapjában tapasztalható volt. Mára a munkásszállítások egy részétől eltekintve teljes a leállás a szektorban, úgy nemzetközi, mint belföldi relációban. Az intézkedéseket követően megszűnt a gyermekcsoportok, iskolás csoportok szállítása, elhalasztották a nyári külföldi nyelvtanulási programot és a „Határtalanul!” programot, minden más csoportos útra adott megrendelés lemondtak (ideértve például a sportegyesületi megrendeléseket, az üzleti és konferenciaturizmus megrendeléseit) és a termelés részleges leállásával drasztikusan visszaesett a munkásszállítás is. A nagy értékű eszközök, autóbuszok forgalomból történő kivonása folyamatosan zajlik, és megkezdődött az autóbuszvezető munkavállalók tömeges elbocsátása is. Miközben az ágazat célja – a kormányzati állásfoglalással összhangban – a munkaerő megtartása, munkavállalóink megélhetésének biztosítása lenne. Ez azonban kizárólag a vállalkozások biztonságos működése esetén valósítható meg. A válság következményeit mintegy 1 500 tevékenységi engedéllyel rendelkező magyar kis- és középvállalkozás, közel 16 000 családfenntartó autóbuszvezető munkavállaló szenvedi el, ebben a szegmensben most mintegy ötvenezer ember mindennapi megélhetése forog kockán. A szektor megmentése érdekében ezért azonnali intézkedést látnak szükségesnek: a NiT Hungary, az ágazat érdekvédelmi szervezeteként arra kéri a miniszterelnököt, hogy az „egyéb szárazföldi személyszállítás (TEÁOR 49.3)” tevékenységi kör kormányrendeletben szabályozva soron kívül kerüljön az azonnali támogatásra, „mentőövre” szoruló ágazatok körébe. Emelletta NiT Hungary a levélben előrejelezte, hogy az árukibocsátók egyre gyorsabb ütemben csökkentik, vagy állítják le gyártókapacitásaikat, a nem élelmiszer- és gyógyszeripari termékek, illetve az azok előállításához, forgalmazásához kapcsolható áruk szállítási igénye fokozatosan csökken. Prognosztizálható, hogy rövid időn belül a közúti árufuvarozás is nehéz helyzetbe fog kerülni, a szektorban dolgozó hazai kis- és középvállalkozások a kapacitásaik és munkavállalóik leépítésére fognak kényszerülni. Különös figyelemmel a vészhelyzet idején az áruellátás biztonságára, fel kell készülni arra, hogy ez az ágazat sem fogja tudni nélkülözni a kormányzat támogatását - írja nyílt levelében a NIT. A nyílt levél az alábbi linken érhető el: https://nit.hu/images/2019/NiT-Hungary---Nylt-levl-20200324.pdf  

Nagy Dániel a túraautó Európa-kupában folytatja pályafutását

2020.03.24.
A 21 éves versenyző menedzsmentje kedden számolt be a megállapodásról, hozzátéve, hogy a TCR első hétvégéjére csak akkor kerül majd sor, amikor ezt a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzet lehetővé teszi. "Óriási megtiszteltetés a számomra, hogy a WTCR-bajnok Michelisz Norbert csapatához tartozhatok és ilyen tapasztalt szakemberekkel dolgozhatok együtt" - idézte a közlemény Nagy Dánielt, aki 2015-ben mutatkozott be a TCR-sorozatban, 2018-ban pedig Hollandiában futamot is nyert, összesen hét alkalommal zárt dobogós helyen, és az év végén ötödik volt az összetett pontversenyben. "A TCR az elmúlt években bizonyította, hogy az egyik legerősebb az elérhető kategóriájú túraautó-bajnokságok között. Szeretnék itt tovább fejlődni, és remélem, hogy lesz lehetőségem futamokat nyerni" - mondta Nagy, aki egy Hyundai i30 N volánja mögött veszi majd fel a küzdelmet a mezőnnyel.

BKK: átmeneti intézkedést vezettek be a kedvezményes bérletekre

2020.03.24.
A BKK kedden közleményben tudatta, hogy az álláskeresők a februári vagy márciusi keltezésű, illetve a kormány által március 11-én kihirdetett veszélyhelyzet ideje alatt kiállított hatósági bizonyítványokkal az átmeneti időszak végéig kiválhatják a bérletüket. Az intézkedés visszavonása a veszélyhelyzet megszűnését követő 15. napon várható. Azoknak, akik kidobták az előző havi igazolásukat vagy új álláskeresők, az első alkalommal még kérniük kell a hatósági bizonyítványt, de aztán erre az egy igazolásra kapják a bérletüket - írták. Az álláskeresők bérletét kilenc bérletpénztárban lehet kiváltani: a Batthyány téren, az Örs vezér terén (egy a metró-, egy a HÉV-végállomásnál), a Puskás Ferenc Stadionnál, a Blaha Lujza téren, a Corvin-negyednél, Újpest-központnál, a Nyugati pályaudvarnál, a Nagyvárad téren. A BKK közölte azt is, hogy azokat a nyugdíjas- vagy kisgyerekes-bérletigazolványokat, amelyeknek az érvényessége a veszélyhelyzet ideje alatt járna le, nem kell meghosszabbítani, hanem továbbra is felhasználhatók a veszélyhelyzet megszűnését követő 15. napig. Az átmeneti intézkedés részeként a március 13. után pótdíjazott utasok esetében az utólagos személyes bérletbemutatás öt munkanapos határidejét csak az ügyfélközpontok újranyitásától kell számolni, míg az utólagos helyszíni pótdíjbefizetés a pótdíjazástól számított két munkanap helyett 15 munkanapon belül átutalással lehetséges - olvasható a közleményben.
Címkék: 

Az eddigi legmeredekebb emelkedőt győzte le a Curiosity a Marson

2020.03.24.
A Curiosity a Greenheugh-oromra mászott fel, amely egy domb tetején elhelyezkedő széles kőlap. Előtte szelfit készített, amelyen látható a Greenheugh alatt elterülő táj. A felvételen a rover előtt látható egy lyuk, amelyet ahhoz fúrt, hogy kőzetmintát gyűjtsön a Hutton nevű formációból – írja a PhysOrg.com tudományos-ismeretterjesztő hírportál. A szelfi egy 360 fokos panorámakép, amelyet a Földre lejuttatott 86 felvételből állítottak össze a NASA kutatói. A felvételen a Curiosity mintegy 3,4 méterrel azon pont alatt áll, ahova végül felmászott. Az emelkedő tetejére március 6-án jutott fel, több szakaszban. A Curiosity 2014 óta már felment a Gale-kráter közepében álló 5 méter magas Sharp-hegyre is. A NASA bolygókutató intézete, a Jet Propulsion Laboratory szakértői minden egyes utat alaposan leképeznek előre, hogy szavatolják a marsjáró biztonságát. A Curiosityt sohasem fenyegeti az a veszély, hogy annyira megbillen, hogy felboruljon. Billenő forgóalvázas kerékrendszere lehetővé teszi, hogy akár 45 fokban is biztonságosan megdőljön, a meredek út azonban kipörgetheti a kerekeket. A Curiosity missziójának célja annak tanulmányozása, hogy a marsi környezet vajon támogathatta-e évmilliárdokkal ezelőtt a mikrobiális élet létét. Ennek egyik eszköze a MAHLI, a robotkarja végén lévő különleges kamera, amely a porszemek és a kőzetek textúráját közelről képes megvizsgálni, hasonlóképpen ahhoz, ahogyan egy geológus használja a nagyítót. Ennek a kamerának az elmozgatásával tudja a kutatócsoport megmutatni magát a marsjárót is. Mivel a MAHLI által készített minden egyes felvétel csak egy kis területet fed le, sok képhez és a kar sok különböző pozícióba helyezéséhez van szükség ahhoz, hogy kép szülessen a roverről és környezetéről – mondta el Doug Ellison, a Curiosity kamerájának kezelője.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója