Hamilton: Nekem nem Schumacher a példaképem, de..

2018.03.19.
Köztudott, Hamilton óriási Senna rajongó, elég csak a tavalyi Brazil-nagydíjra gondolni. Épp ezért számára nem Schumacher jelentette az elsőszámú példaképet, de természetesen a német legendához is szép emlékek fűzik a négyszeres világbajnokot, erről mesélt a Formel1.de riporterének. Hamilton Senna sisakjával                                                                               Formula1.com Első emléke a némettel 2001-ből származik, amikor Hamilton még gyerek volt, Schumacher pedig már igazi sztárpilóta. „Emlékszem, Michael is ott volt egy gokart versenyen, amint indultam és az egyik futam után mögé parkoltam le a Parc Ferme-ben. Nem tudom, ki kezdeményezte, de végül beszélgetni kezdtünk, ami nagy hatással volt rám.”. A másik meghatározó emléke már profi karrierjéből, 2006-ból idézte fel. Egy teszt során felmerülő gondolatait osztotta meg a brit sztár: „A Forma 1-ben vagyok és abban az autóban előttem Michael Schumacher ül.” Nem nehéz elképzelni, mennyit jelent ez egy 21 éves pilótának. Express Mára a mezőnyben vannak olyan pilóták, akiknek nincs semmilyen személyes emlékük a száguldó cirkusz valaha volt legsikeresebb pilótájáról. Ilyen Charles Leclerc is, aki a Ferrari akadémiáján gyakran hallott történeteket a legendáról. „Nem könnyű Michaelt nem kedvelni. Ő rengeteg ember számára jelent inspirációt, nem csak a versenyzőknek”. Schumacher a síbalesete óta eltűnt a nyilvánosság elöl, gyakorlatilag semmilyen információ nem áll rendelkezésre azon kívül, hogy állapota rendkívül súlyos. Ennek ellenére az egész mezőny és a rajongók is bíznak benne, hogy egyszer még láthatjuk őt Forma 1 verseny közelében, legalább nézőként.  

Gumigyárat avattak a Mol érdekeltségű tiszaújvárosi vegyigyárban

2018.03.19.
Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója avatóbeszédében azt mondta: japán csúcstechnológia érkezett Tiszaújvárosba, a Mol-csoport ezzel a beruházással tovább gyarapította petrolkémiai hálózatát, így a cég a világ egyik leginnovatívabb termékével bővült. A Mol és a japán ISR Corporation 2013-ban állapodott meg a tiszaújvárosi beruházásról, a szintetikus gumigyár építése 2015-ben kezdődött meg. A Mol 4,5 milliárd dollárt költ majd el 2030-ig vegyipari fejlesztésekre, a vállalat célja, hogy a petrokémiai alapanyag felhasználását már középtávon hárommillió tonnára növelje és új termékcsoportok piacára is belépjen - tette hozzá Hernádi Zsolt. Koichi Kawasaki, a japán társaság ügyvezető igazgatója azt mondta: a szintetikus gumigyárban az egyik legkeresettebb vegyipari terméket állítják elő, amelyet elsősorban autóabroncsokat gyártó társaságok használnak fel. A butadién előállítása zárt technológiai rendszerben történik, a környezetbe káros anyag nem kerül, az üzem megépülésével Tiszaújváros és térsége környezeti terhelése nem növekszik. A gyár évente 60 ezer tonna műgumit gyárt, ami 50 millió gumiabroncs gyártásához elegendő alapanyag. A cég több mint százötven embert foglalkoztat.

Megkezdődött a Cegléd és Abony közötti gyorsforgalmi út építése

2018.03.19.
Mayer András elmondta: a tervek szerint 2019 negyedik negyedévében befejeződő beruházás 26,311 milliárd forint hazai forrásból, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megbízásából, a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában valósul meg - tudósított az MTI. A vezérigazgató-helyettes elmondta: a Duna Aszfalt Út és Mélyépítő Kft. kivitelezésében megvalósuló beruházásnak köszönhetően biztonságosabb és gyorsabb lesz a közlekedés Cegléd és Abony között, a tervezési sebesség óránként 110 kilométer. A 4-es számú főút érintett szakaszán található települések jobban elérhetőek lesznek és megvalósul a főút melletti települések tehermentesítése - számolt be. A beruházás részleteiről elmondta: a 17,6 kilométer M4 gyorsforgalmi út építése során kétszer két sávos gyorsforgalmi utat alakítanak ki 3,75 méter széles forgalmi sávokkal, 26,6 méter koronaszélesség biztosítja az autópályává történő fejlesztés lehetőségét és stabilizált üzemi sáv épül. A meglévő kétszer két sávos nyomvonalat átépítik 6,1 kilométeren, a meglévő kétszer egy sávos szakaszt pedig bővítik kétszer két sávossá 11,5 kilométeren. Kettő különszintű csomópont és négy új aluljáró épül, valamint felújítanak három aluljárót és egy felüljárót. Kialakítanak egy kétoldali, egyszerű pihenőt a Tápiószele-Abony összekötő út térségében, zajárnyékoló falak létesülnek 1 ezer 708 méteren és üzemi hírközlési központot telepítenek. A beruházás során 6,57 kilométer önkormányzati földút épül, megújul 3 kilométer kétszer egy sávos burkolt önkormányzati út, valamint 1,2 kilométer kétszer egy sávos út és 1,1 kilométer szintén kétszer egy sávos mellékút. Mayer András szólt arról, hogy az építkezés során 1 millió 300 ezer köbméter földet kell megmozgatni, a föld deponálása már megkezdődött, a hó olvadását követően elindulhat a tényleges  kivitelezés is - tette hozzá. Kállai Mária megyei kormánymegbízott, fideszes országgyűlési képviselőjelölt elmondta: az elmúlt években Magyarországra is egyre több beruházás érkezett, értékük 2017-ben 17 százalékkal bővült, elérte a 6440 milliárd forintot. A magyar gazdaság teljesítménye 4 százalékkal nőtt - közölte. Hozzátette: Magyarország kormányának határozott szándéka, hogy támogatja a régiók, városok gazdaságát erősítő útfejlesztéseket. Szalay Ferenc, Szolnok  polgármestere elmondta: gyorsforgalmi út, autópálya vagy négysávos út épülésével, minden kilométer fejlesztés mellé mintegy 5 milliárd forintnak megfelelő működő, munkahelyteremtő beruházások várhatóak az eddigi tapasztalatok szerint. Hozzátette: Szolnokon jelenleg már 4 százalék alatti a munkanélküliség, és további csökkenés várható, az elmúlt évben több mint egymilliárd forinttal nőtt a város adóbevétele. Kitért arra, hogy megtelt a 124 hektáros ipari park a városban, és az M4-es négysávosításához szorosan kötődik, hogy új ipari park kialakítását tervezik a közeljövőben 64 hektáron.

A hybrid tudatformáló ereje

2018.03.19.
Több mint két évtizeddel ezelőtt a világ, akkor még nem legnagyobb, csak egyik legjelentősebb autógyártója, a japán Toyota úgy döntött: hosszútávú stratégiát épít a hybrid technológiára. Ekkor készült el az első, már akkor is különcnek számító, de mai szemmel még inkább fura formájú Toyota Prius. Ami az ős anyja volt annak a benzin, elektromos hajtás láncnak, amely az elmúlt két évtizedben szinte teljes mértékben behálózta az azóta világelsővé vált  japán óriás termékpalettáját. Bátor, különc döntés volt ez akkoriban, hiszen tombolt a diesel járvány, mindenki megelégedett azzal, hogy a gázolajos autóknak relatíve alacsony a fogyasztásuk, így aztán környezetbarátok. Kész. Senki nem foglalkozott azokkal a gyilkos koromrészecskékkel, amelyek nagy mennyiségben, gyakorlatilag az élettel összeegyeztethetetlen módon rontják le a levegő minőségét, különösen a nagyvárosokban.  Képre kattintva galéria nyílik! Szóval különleges volt maga a - mai szemmel - kezdetleges, de jövőbe mutató hybrid technológia, és egyúttal az is, hogy a felvilágosult japán mérnökök lényegében már akkor el kezdték "kivezetni" a diesel hajtást a Toyota termék palettájáról. Az idő előre haladtával egyre többen szavaztak bizalmat a Toyota hybridjeinek. Egyrészt szebbek, technológiailag fejlettebbek lettek az újabb és újabb Prius modellek, másrészt a Toyota különc hajtás láncát egyre több, már eleve népszerű modelljébe tette elérhetővé. Amikor megjelentek az Auris hybridek, meg az év autójává választott Yaris - ismét világ elsőként - a kisautó kategóriában is megkapta a hybrid hajtás láncot, lényegében már látszott: a Toyota jól látta a jövőt. Mindeközben prémium márkájuk a Lexus gyakorlatilag egész filozófiájában erre a környezettudatos hajtás láncra és a diesel mentességre épült.  Képre kattintva galéria nyílik! Számomra mindig is szimpatikus volt a hybrid törekvés, de sokáig azt gondoltam, hogy ez nem más, mint egy haladó műszaki megoldás, egy jövőbe mutató technológia. Aztán idővel, amikor volt szerencsém lényegében a legkisebbtől a legnagyobbig, Toyotától a Lexusig, és most nem régiben a legújabb, immáron napelemes tetővel szerelt Priusig, minden fontos hybridet kipróbálni, akkor rájöttem: ez több mint műszaki megoldás. Hybrid hajtással közlekedni környezettudatos, érzelmekre ható, lelki változásokat képes előidézni az erre nyitott emberekben.  Képre kattintva galéria nyílik! Rajtam kívül több ismerősöm is átélte azt, hogy a hybrid autóval ösztönösen, ha úgy tetszik tudat alatt el kezdett környezettudatosan közlekedni. El kezdtük figyelni, mennyit tudunk megtenni kizárólag villany hajtással, hogyan kell annyira finoman gyorsítani, hogy ne kelljen bekapcsolni a benzin motornak, vagy lejtőn úgy adagolni a fékerőt, hogy a hiper intelligens regeneratív rendszer minél több, súrlódási energiát alakíthasson árammá, és azt visszatölthesse az akumulátorba, ami aztán újra táplálja a villanyhajtást. Egyre többen megtapasztaljuk, milyen nagyszerű dolog, amikor késő este, vagy kora reggel, egy sűrűn lakott kis utcában nem kell az autózásunkkal zajt kelteni, káros anyagot kibocsájtani. Ha megállunk, fűtünk, zenét hallgatunk, akkor sem kell járatni feleslegesen a motort. Sőt, még maga a motor bekapcsolása is teljesen új értelmet nyer, hiszen egy hybrid autóban pont az a lényeg, annak beindításával nem kell életre kelteni a benzin motort. Egy szó mint száz, a Toyota egyre korszerűbb hybridjei mintha velünk együtt fejlődnének és készítenének fel műszakilag, de lelkileg érzelmileg is egy hamarosan eljövő sokkal tisztább és környezettudatosabb villany mobilitás korszakra. 

A héten átadják a 47-es út hódmezővásárhelyi elkerülő szakaszát

2018.03.19.
A térség országgyűlési képviselői posztját is betöltő fideszes politikus elmondta, az útszakasz a keddi műszaki szemlét követően várhatóan már szerdán megkapja a használatbavételhez szükséges összes engedélyt. Az elkerülőút 24 évnyi előkészítő munka után épülhetett meg, és jelentősen javítja a hódmezővásárhelyiek életminőségét, napi 15-20 ezer járműves átmenőforgalomtól, valamint az azzal járó környezetszennyezéstől és zajterheléstől megszabadítva a belvárost - közölte a miniszter. Az elkerülőút - a 47-es út Debrecen és Szeged közötti szakaszának korszerűsítésére felkészülve - úgy épült meg, hogy a jelenlegi kettőről négysávosra bővíthető legyen - tudatta a politikus. A 13,4 kilométeres elkerülőt óránkénti 90 kilométeres sebességgel használhatják az autósok, de az út íveit úgy alakították ki, hogy alkalmas a 110 kilométeres sebességre is. A mintegy 38 milliárd forintos költségvetésű közútfejlesztési projekt a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megbízásából a NIF Zrt. beruházásában uniós és hazai források felhasználásával valósult meg. A kivitelezést a Colas Út Zrt., a Délút Kft., a Colas Hungária Zrt. és Colas Közlekedésépítő Kft. által alkotott konzorcium végezte.

A Volkswagen folytatja innovációs offenzíváját

2018.03.19.
„Megmutatta a Volkswagen és a munkatársak erejét a 2017-es esztendő. Sikeresen megfordítottuk a trendeket, és minden területen egyértelműen versenyképesebbé váltunk. A TRANSFORM 2025+ stratégiánk megvalósítása jól halad, és érezhető eredményeket hoz. A munkavállalók és a vállalat között kötött Zukunftspakt megállapodástól a szabadidő-autók offenzíváján át egészen a regionális stratégiákig minden kezdeményezés hozzájárult a Volkswagen kedvező irányú fejlődéséhez. Ezt a lendületet kihasználjuk majd, és stratégiánk megvalósításának tempóját 2018 során is fokozzuk” – mondta Dr. Herbert Diess, a Volkswagen Személyautók márka igazgatótanácsának elnöke. Az összes jelentős pénzügyi mutató javult Az elmúlt évben összesen 6,23 millió járművet adott át ügyfeleinek a márka – ez 4,2 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. A Golf, a Tiguan és a Polo jóvoltából a márka három típussal képviselteti magát a világ tíz legnagyobb példányszámban eladott személyautói között. A legnagyobb növekedést a Volkswagen a szabadidő-autók piacán érte el: A Tiguan az előző évhez képest összesen 200 ezerrel több példányban talált gazdára, így összesen 720 ezer kelt el tavaly. Az USA piacán elérhető Atlas, és a kínai piacon kínált testvére, a Teramont, már néhány hónappal a piaci bevezetést követően túlteljesítették a várakozásokat. A 2017 ősze óta elérhető T-Roc iránt is nagy a kereslet. Így mára minden hetedik eladott Volkswagen egy szabadidő-autó, és ez az arány 2020-ra 40 százalékra emelkedik majd. A márka termékei iránti erős kereslet jóval nagyobb forgalmat eredményezett. Körülbelül nyolc százalékkal emelkedett az előző évi – a strukturális változtatásokkal összhangban módosított – értékről, így elérte a 80 milliárd eurót. Pozitívan alakult a márka nyeresége is: A különleges hatások előtti üzemi eredmény (EBIT) nagyjából 77 százalékkal, 3,3 milliárd euróra nőtt. Hasonlóképpen jelentős arányban, 4,1 százalékra nőtt a működés árbevétel-arányos nyeresége is. E tekintetben a márka eredetileg 2,5-3 százalékos célt tűzött ki a 2017-es évre, majd évközben az előrejelzést kicsivel e fölé emelte. A dízeltéma különleges hatásai a 2017-es évben a működési eredményt 2,8 milliárd euróval terhelték (2016: 5,2 milliárd euró). A szabadidő-autók offenzívája és a Zukunftspakt a működési eredmény legfontosabb növelői Az eredmények pozitív alakulása mögött a legfőbb okok a nagyobb darabszám, valamint a jobb termék kínálat voltak. Ezenkívül a gyártási költségeket is sikerült csökkenteni. Itt különösen a Moduláris Keresztmotoros Platformra (Modularen Querbaukasten, MQB) való összpontosítás fizetődött ki. A 2017-es évben a kiszállított járművek 40 százaléka alapult az MQB padlólemezen, ez nagyjából a duplája a 2015-ös aránynak. Az üzemi tanács és a vállalat megállapodása, a Zukunftspakt jelentős mértékben hozzájárult a fokozott versenyképességhez. Régiók: a trendfordító tervek hatása Az elmúlt üzleti évben a régiók is fontos sikertényezőt jelentettek. Így a Volkswagen mindegyik nagy régióban növelte a piaci részesedését, piaci helyzetét a kifejezetten az adott régióra fejlesztett típusokkal erősítette meg. Az Amerikai Egyesült Államokban a Volkswagen márka 2013 óta először növelte kiszállításait (+5,2 százalék), miközben a teljes piac zsugorodott. Oroszországban (+20,4 százalék) és Brazíliában (+19,7 százalék) a márka két számjegyű növekedést realizált. Kínában a Volkswagen márka a kiszállításait 5,9 százalékkal fokozta, így a világon első márkaként szállított ki egyetlen piacra 3 milliónál több járművet. Herbert Diess: „Az irány helyes. A jobb eredménnyel a  márka  jelentős  mértékben hozzájárul a teljes konszern sikeréhez. Ám most még mindössze a kezdeteknél állunk. A fő tevékenységünk további fejlesztéseivel megerősítjük az alapokat, hogy a Volkswagen márkát 2025-ig az elektromobilitás terén a világon vezetővé tegyük.” Elektromos offenzíva: új e-mobilitási igazgatósági részleg Az elektromos offenzívája kezdetének előkészületeit 2018-ban tovább erősíti a Volkswagen. Az újonnan alapított e-mobilitási igazgatósági részleggel, Thomas Ulbrich vezetése alatt, a márka összefogja az összes villamosítási törekvését, és egyúttal ezt a központi jövőtémát igazgatótanácsi szinten kezeli. A Volkswagen márka 2020-tól tervezi a Moduláris E-hajtáslánc Platform (Modularen E-Antriebs-Baukasten, MEB) padlólemezre épülő tisztán elektromos meghajtású új generációs járművek bevezetését. Az ehhez kapcsolódó előkészületek a tervek szerint haladnak. Így a márka a Zwickau városában található üzemet nagyságrendileg egymilliárd euró beruházással az e-mobilitás európai kompetenciaközpontjává építi ki, és az összes MEB járművet itt építi majd az európai piacra. A jövőben naponta 1500 villanymotoros, az MEB padlólemezen alapuló személyautó készül itt. További vezető gyárak kialakítását tervez még a márka Kínában és Észak-Amerikában. Az elektromos autók új nemzedékének gyártása így a három nagy régióban szinte egyszerre futtatható fel. Az I.D.-család első képviselőjeként 2020-ban kerül majd piacra a Volkswagen I.D. típus. Ezt rövid időközökkel követi majd többek között egy villanymotoros szabadidő-autó – az I.D. CROZZ – és az I.D. BUZZ – a jövőbeli Bulli. Az I.D. VIZZION koncepcióval a Volkswagen csupán néhány nappal ezelőtt nyújtott betekintést az I.D.-család várható zászlóshajójába. A tanulmányautó egyértelművé teszi az MEB kínálta hatalmas lehetőségeket. Ráadásul a járművek köré a Volkswagen egy átfogó ökoszisztémát is kiépít, amely a töltőoszloptól a „zöld” áramon keresztül egészen a digitális szolgáltatásokig terjed. Így az elektromos autókra való átállás a lehető legegyszerűbbé és legvonzóbbá válik. „Az e-Golf iránti jelentős kereslet mutatja, hogy a villanyautók egyre nagyobb mértékben terjednek. Amikor a műszaki tartalom és az ár megfelelő, akkor az ügyfelek szívesen átülnek. Az I.D.-családdal a villamosítás élére állunk majd” – tette hozzá Diess. Tervek 2018-ra: tovább nőnek a kiszállítások, a bevétel és a nyereség Jól indította a 2018-as üzleti évet a Volkswagen Személyautók. Január és február hónapok során a márka világszerte több mint 940 ezer személyautót szállított ki, ezzel 6,5 százalékkal múlta felül az előző év azonos időszakát. Különösen a hazai piacon, Németországban mutat egyértelműen felfelé a trend: 13,3 százalékkal nőttek az eladások. Az év további részében a Volkswagen márka folytatja a növekedő tendenciát, és tovább növeli majd a kiszállításokat, a bevételt, valamint a nyereséget. A szabadidő-autós offenzíva többek között a Touareg új generációjával ér el új csúcspontot. A Volkswagen a 2018-as év végén a T-Cross jóvoltából egy teljesen új szegmensbe lép be. Ezenkívül az idei évre négy új, kifejezetten a kínai piacra szánt szabadidő-autó bevezetését tervezi a márka. Azonban a fokozott versenyképességet ebben és a következő években még érezhetően nagyobb terhelések ellensúlyozzák – többek között az új WLTP fogyasztásmérési szabványra való átállás, a teljes flotta szén-dioxid-kibocsátása kapcsán kitűzött célok elérése, valamint az elektromos offenzíva felfuttatása kapcsán. Ám ezen visszatartó hatások ellenére a Volkswagen márka célként tűzte ki, hogy az árbevétel-arányos nyereséget ezen a szinten tartja, illetve lehetőség szerint tovább növeli. „A TRANSFORM 2025+ stratégiával elindultunk a Volkswagen jövőjének biztossá tétele útján. Az erős kezdés után most tovább folytatjuk ezt a tempót. Villamosítási stratégiánk teljes mértékben a tervek szerint halad. Ha tartjuk az eddigi ütemet, akkor a 2018-as év is jó év lesz a Volkswagen számára, és sikerül a márka hosszú távú átalakítása” – közölte Herbert Diess.          

Télies útviszonyok az M5-ösön és az M6-oson

2018.03.19.
Azt írták, hogy az északkeleti országrész kivételével mindenhol havazik, az Észak-Dunántúlon és a középső országrészben inkább szállingózik a hó. A látási viszonyok mindenhol jók. A légmozgás gyenge vagy szélcsend honol. A hőmérséklet mínusz 8 és plusz 11 fok között változik - közölte az Útinform.

Szombaton karbantartás a Nyugatiban, több vonat útvonala módosul

2018.03.19.
Közölték: ezen a napon a Budapest-Esztergom vonalon a vonatok - a Nyugati pályaudvar helyett - Rákosrendezőről indulnak és oda is érkeznek. A Budapest-Vác-Szob vonalon a zónázó vonatok megállnak Felsőgöd, Dunakeszi-Gyártelep, Rákospalota-Újpest, Istvántelek megállóhelyeken, illetve összevonva közlekednek Rákosrendező érintésével, majd folytatják útjukat Zuglón át a Budapest-Cegléd-Szolnok vonalon a ceglédi állomásig. A személyvonatok Rákosrendezőről indulnak és oda is érkeznek. A reggeli gyorsított vonatok Vác felől Rákospalota-Újpestig közlekednek. A Budapest-Vác-Szob vonalon a nemzetközi vonatok a Keleti pályaudvarról indulnak és oda érkeznek. Néhány vonat március 23-án és 25-én, pénteken és vasárnap is a Keleti pályaudvarra érkezik, illetve onnan indul. A Budapest-Veresegyház-Vác vonal járatai Rákospalota-Újpest állomásról indulnak és addig közlekednek. A Budapest-Cegléd-Szolnok-Debrecen-Nyíregyháza, illetve a Budapest-Cegléd-Szeged vonalon közlekedő minden InterCity vonat, valamint a lajosmizsei személyvonatok Zugló megállóhelyről indulnak és oda is érkeznek. A sebesvonatok Kőbánya-Kispestről indulnak és oda is futnak be. A zónázó vonatok összevonva közlekednek Rákosrendező érintésével, majd folytatják útjukat a 70-es vonalon Szobig. A monori személyvonatok Kőbánya-Kispestig járnak, és onnan indulnak. Néhány vonat már március 23-án és 25-én is csak Zuglóig közlekedik.

Kisbusz és tehergépkocsi ütközött a 44-es főúton, többen megsérültek

2018.03.19.
Az elsődleges információk szerint egy ember súlyos sérülést szenvedett, nyolcan pedig könnyebben sérültek. A helyszínelés és a műszaki mentés idejére a főút érintett szakaszát teljes szélességében lezárták. A forgalmat Békéscsabán a 47-es számú főútra, Kondorosnál pedig Gyomaendrőd felé terelik.  Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tájékoztatása szerint a kisbuszba egy ember beszorult, őt a tűzoltók szabadították ki. A kamion dobozokból álló rakománya a baleset során az úttestre szóródott.

Hóhelyzet: vannak még járhatatlan utak, sok helyen nincs áram

2018.03.19.
Hét megyében hófúvásra, háromban havazás, kettőben pedig ónos eső miatt adott ki elsőfokú figyelmeztetést a meteorológiai szolgálat hétfőre. Több járásban riasztás van érvényben. Hétfőn túlnyomóan borult lesz az ég, és többfelé alakulhat kis havazás, délkeleten és a keleti határszélen havas eső, ónos eső is előfordulhat. Az északkeleti, északi szél időnként megélénkül, ami a Nyugat-Dunántúlon és északkeleten néhol hófúvást okoz. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében két útszakasz még járhatatlan hétfőn hajnalban a rendkívüli időjárás következtében, három útszakasz pedig félpályán járható – közölte a rendőrség a honlapján.  Hétfő hajnal 4 órai adatok szerint a havazás és hóátfúvások miatt Gesztely és Újharangod, továbbá Vilmány és Fony között járhatatlan az út. A Taktaharkány és Újharangod, Mezőnagymihály és Gelej, továbbá Köröm és Tiszalúc közötti útszakaszok félpályán járhatók - írja a hirado.hu. Újraindult a vonatközlekedés  Karcag és Tiszafüred között is újraindult a vonatközlekedés, miután a hótorlaszokat hóekével megszüntették a vasúttársaság szakemberei. Vasárnap az ország több vasútvonalán szünetelt a közlekedés a rendkívüli időjárás miatt. A havazás és a jegesedés felsővezetéki, illetve váltóműködési hibákat okozott, továbbá az erős szél miatt hótorlaszok akadályozták a vonatközlekedést. Segítettek a katonák is  A honvédség március 17-én és 18-án hét helyszínen látott el folyamatos készenlétet a személy- és vagyonmentés érdekében. Több mint 100 katona 37 technikai eszközzel vett részt a mentési feladatokban. A kutató-mentő helikopterek mellett a honvédség lánctalpas járművei is készenlétben állnak. A honvédség a debreceni helyőrségből 8 csoportot indított útnak, hogy Borsod-Abaúj Zemplén, Hajdú-Bihar és A tűzoltókat elsősorban kidőlt fákhoz és árokba csúszott, vagy keresztbe fordult járművekhez riasztották. Hétfőn éjfél óta kis számban, mindössze 10 alkalommal volt szükség beavatkozásra a télies idő miatt – tette hozzá. Mukics Dániel, BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője az M1-en elmondta: éjszaka nyugodtan telt, vasárnap pedig 300 esetben volt szükség tűzoltói beavatkozásokra.  Az ország jelentős részén havazik és a keleti országrészben ma is ónos esőre, hófúvásra figyelmeztetnek, emellett elsőfokú citromsárga riasztás van érvénybenónós eső miatt a délkeleti járásokban, illetve hófúvás miatt van citrom riasztás Borsod-Abaúj-Zemplén megye keleti részén  – mondta Mukics Dániel.-Szatmár-Bereg megyében kerekes és lánctalpas eszközökkel, a társszervekkel együttműködve a bajba jutott állampolgárokat segítse. A magyar katonák vasárnap estig 6 helyszínen 11 alkalommal segédkeztek különböző közúti mentésben. Látókép térségében pedig az áramszolgáltatás helyreállításához kérték a honvédség segítségét, mivel a helyszínt csak a katonai terepjárók segítségével tudták megközelíteni. Továbbra sincs áram több ezer háztartásban 37 település 9000 fogyasztójánál még mindig nincs áram – közölte az M1 hétfő reggel. A keleti megyékben egész éjszaka dolgoztak az áramszolgáltatók szakemberei, de a munkát sok helyen a havazás, és az esőzések miatt kialakult belvíz is nehezíti. Az érintett településeken melegedőket kellett nyitni, mert sokan fűteni sem tudnak áram nélkül.  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója