Túlvállalók és kockáztatók folytatás

2016.08.17.
Csalók hálójában Arról már nem is szólva, hogy jónéhány kereskedő számlatrükköket is bevet: a bevált módszer, hogy az összeg hatvan százalékáról készül számla, amit olykor még a vevő is hasznosnak tart, de ennél nagyobb a veszélyes az áfa csalásos trükknek, aminek már több vevő is áldozatul esett. Ilyenkor általában a kereskedő eltűnik a látómezőből, a hatóságok pedig a fellelhető és jóhiszemű polgárig jutnak, akinek akár az autóját is lefoglalhatják, de ami rosszabb, hogy rajta hajtják be a be nem fizetett áfát és az annak többszörösét jelentő bírságot. És akkor még nem számoltunk a lopott és roncspapírokkal szürkített autókról, melyeknek végállomása a bizonyíték-raktár lehet... Egyre öregebbek érkeznek Amíg nyolc éve az import használt autók 75 százaléka hat évesnél fiatalabb volt, ma a 75 százalékuk tíz évnél öregebb, az átlagkor pedig több mint 11 év. Ezzel párhuzamosan a teljes hazai autópark 10,5 évesről 13,7 évesre öregedett. Összehasonlításul az EU28 tagállamának járműparkja 9,4 éves. Sem az államnak, sem a társadalomnak nem lehet érdeke olyan adórendszer, mely környezetet erősen szennyező autók tömeges behozatalára és üzemeltetésére ösztönöz. Knezsik István, az Autós Nagykoalíció (ANK) elnöke szerint a magyar szabályozás némileg ellentmondásos, mert minél régebbi és minél több károsanyagot bocsát ki egy jármű, annál kedvezőbb a kW-adó díjtétele. Az elnök szerint a szabályozásnál az új és tisztább üzemmódú autóra kellene többet, a régire kevesebbet fizetni. Az lenne a jó, ha a tényleges kibocsátási értéknek megfelelően lenne az adóztatás, ami a villanyautó és plug in hibrid, vagyis valamennyi zöld rendszámos autó esetében nulla értéket jelentene. A belsőégésűek kategorizálása pedig már nem csak szakmai és környezetvédelmi, hanem meg politikai kérdés, ahogy korábban a kétüteműek korlátozásának lehetősége is az volt. Ne legyünk roncstemető Az Autós Nagykoalíció (ANK) és a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) már többször jelezte, hogy a jelenleg hatályos kW adótábla szerint minél idősebb egy autó, annál kisebb adót fizet, miközben minél idősebb egy autó, annál korszerűtlenebb, ennél fogva a károsanyag kibocsátása sokkal magasabb. A használtautó-import az utóbbi években úgy változott, hogy míg 8 éve az import használt autók 75 százaléka 6 évesnél fiatalabb volt, ma a 75 százaléka tíz évnél öregebb, az átlagos életkor több mint 11 év. Ez alatt a teljes hazai autópark 10,5 évesről 13,7 évesre öregedett. Az állam célja nem lehet olyan autók tömeges behozatalának és üzemeltetésének támogatása az adórendszerrel, amelyek a környezetre fokozottan veszélyesek. Javaslatában az ANK és az MGE tekintetbe vette a szociális vonatkozásokat is. Preferáljuk a tisztábbakat! A gépjárműadó ne ösztönözze az autópark további öregedését és a környezetszennyezőbb autó üzemeltetését drágítva, a vásárlókat a környezetre kevésbé káros autók felé terelje. Az ANK és MGE javaslata mindezekkel együtt jelentős állami adóbevétel növekedést is jelent, miközben nem ró elviselhetetlen terhet az idősebb autók üzemeltetőire, használóira. Hat év alatt az állami bevételek megközelítik a 90 milliárd forintot (ezt követően pedig évente a 25 milliárd forintot), miközben az autótulajdonosokat évente kicsit több mint 7 ezer forint többletköltség terheli. 1. A jelenleg futó személygépjármű park a jelenlegi rendszerben marad mindaddig, amíg a gépjármű tulajdonost nem vált. Az új tulajdonos kerül az új táblázat hatálya alá. Évente hazánkban mintegy 500 ezer gépkocsi átírással számolhatunk, így a teljes állomány statisztikailag 6 év alatt kerül át az új rendszerbe. 2. Minden új és használt személygépkocsira, amelyet Magyarországon először helyeznek forgalomba az új adórendszer hatályos. Ez 2015‐ös bázison számolva kerek számokban 100 ezer új, és 135 ezer használt gépkocsit jelent.    

Saját testőrei hajtottak bele a miniszter autójába

2016.08.17.
A miniszter dél előtt nem sokkal sofőrje társaságában a Westautobahnon haladt Salzburg irányába. Egy torlódás miatt a sofőr hirtelen fékezett. A mögötte haladó autó, amelyben a miniszter testőrei ültek, már nem tudott időben megállni és belecsúszott Sobotka BMW-jébe.  Már állt a két autó, amikor harmadikként a rendőrség különleges egységének civil ruhás embereit szállító autó is belecsúszott a miniszter autójába. Senki nem sérült meg, mindhárom járműben anyagi kár keletkezett, de folytatni tudták útjukat - idézi a Kronen Zeitung nyomán az orf.at David Furtnert, Felső-Ausztria rendőrségének szóvivőjét.   
Címkék: 

A svájciak vonatoztak a legtöbbet tavaly Európában

2016.08.17.
A Nemzetközi Vasútegylet (UIC) adatai szerint a második helyen álló luxemburgiak tavaly személyenként 40-szer utaztak vonattal. A dobogó harmadik helyén Dánia (34) áll, majd Ausztria (29), Nagy-Britannia (26) és Németország (25) következik a sorban. Globálisan nézve mindössze Japán körözi le Svájcot: a kelet-ázsiai ország lakói tavaly személyenként átlagosan 72-szer szálltak vonatra. A megtett kilométerek számának tekintetében azonban világviszonylatban is Svájc az első: a közép-európai államban 2277 kilométer volt az átlagos, egy főre jutó, vasúton megtett kilométerek száma 2015-ben, ami 49 kilométerrel több, mint 2014-ben. A japánok tavaly 2052, az osztrákok 1361, a franciák 1252, a dánok 1057 kilométert utaztak fejenként. A Svájci Szövetségi Vasutakat a világ egyik legpontosabb és legmegbízhatóbb vasúttársaságaként tartják számon.

A pilóták orvosi ellenőrzésének szigorítását javasolják

2016.08.17.
A kölni székhelyű hivatal javaslatai között egyebek mellett szerepel az is, hogy a pilótákat szúrópróbaszerűen alkohol- és kábítószer-vizsgálatnak kell alávetni, továbbá jobban kell ellenőrizni azoknak az orvosoknak a munkáját, akik felelősek a rendszeres egészségügyi vizsgálatokért. Az EASA megküldte a javaslatait az Európai Bizottságnak, amely ezen ajánlások alapján fogja elkészíteni az új szabályozási tervezetét, várhatóan még az idei év vége előtt. Az európai pilótaszövetség (ECA) üdvözölte a javaslatcsomagot. - Minél korábban ellenőrzik ezeket a szempontokat, annál jobb. Biztonsági szempontból is és azért is, hogy a pilótának készülő fiatalok ne kezdjenek bele a költséges képzési programba, és ne halmozzanak fel hatalmas adósságokat azért, hogy azután kiderüljön, nem is alkalmasak erre a pályára - mondta Philip von Schöppenthau, a brüsszeli székhelyű szervezet főtitkára. A javaslatcsomag azért született, mert tavaly márciusban a Germanwings német diszkont légitársaság Barcelona-Düsseldorf útvonalon közlekedő Airbus A320-as gépe a fedélzeten 150 emberrel hegyoldalnak csapódott Franciaország déli részén, az Alpokban. Az utasszállító fekete dobozainak adatai alapján a másodpilóta, a súlyos lelki problémákkal, depresszióval küszködő és emiatt korábban több terápián is átesett Andreas Lubitz bezárkózott a pilótafülkébe, és szándékosan vezette a gépet a hegynek.

Eltérítettek egy malajziai tartályhajót - frissítve!

2016.08.17.
A maláj és az indonéz hatóságok tájékoztatása szerint a hajót nem kalózok kerítették hatalmukba, nem rablótámadás vagy lopás, hanem zendülés történt a fedélzeten. A Vier Harmoni nevű hajót, rakterében több mint százmillió forint értékű dízelolajjal, saját legénysége térítette le a tervezett útvonalról és irányította indonéz vizekre. A Malajziai Tengeri Rendészeti Ügynökség (MMEA) tájékoztatása szerint a tartályhajó eltérítése "szoros összefüggésben áll a tulajdonos, a bérlő és a legénység közötti belső vitákkal". Az MMEA-nak sikerült felvennie a kapcsolatot a hajóval, a kapitány pedig arról tájékoztatta a hatóságot, hogy a Vier Harmoni az indonéziai Batamba tart, és a legénység minden tagja jól van. A Vier Harmonit Batamban jegyezték be, és jelenleg egy maláj vállalat bérli. A legénység minden tagja indonéziai. A térségben gyakoriak a kalóztámadások, ezért Malajzia, Indonézia és a Fülöp-szigetek júniusban megállapodott, hogy több hadihajó, helikopter harci repülő fog járőrözni a régióban, közös tengeri területeiken pedig fegyveres kíséretet biztosítanak a kereskedelmi hajóknak. Korábban írtuk: A Malajziai Tengeri Rendészeti Ügynökség (MMEA) tájékoztatása szerint a Vier Harmoni nevű tankert azt követően kerítették hatalmukba - egyelőre - ismeretlenek, hogy hétfőn kifutott a dél-malajziai, Johor állambeli Tanjung Pelepas kikötőjéből. A hajót később az indonéziai Batam vizein fedezték fel. A tartályhajón lévő rakomány értéke mintegy 390 ezer dollár (107 millió forint).
Címkék: 

Három órára nőtt a várakozás Hegyeshalomnál

2016.08.17.
Smuk Ferenc elmondta, hogy a személyautók, az autóbuszok és a teherautók is hét kilométeren torlódnak a sztrádán. A rendőrség továbbra is arra kéri az autóvezetőket, hogy fokozott figyelemmel közlekedjenek a sztráda érintett szakaszán, és indulás előtt a rendőrség honlapjának határinfó oldalán tájékozódjanak a választott határátlépési pontoknál szükséges várakozási időkről.

Varga Mihály: Debrecen lehet a magyar buszgyártás egyik fellegvára

2016.08.17.
A Daimler tulajdonában álló német EvoBus GmbH magyarországi vezérképviselete és a magyar társaság szándéknyilatkozata szerint az EvoBus Hungária "alacsony belépésű" alvázakat szállít az ITK Holdingnak, amelyekre a magyar cég saját fejlesztésű autóbusz-felépítményt tervez. A prototípus előreláthatólag 2017 tavaszára készül el - olvasható az esemény sajtóanyagában. Varga Mihály szerint a szándéknyilatkozat azt is jelenti, hogy a Mercedes-Benz, a világ egyik vezető járműgyártója a sajátjával egyenértékű teljesítményt és minőséget vár egy magyar cégtől. A régi hagyományokkal rendelkező magyar autóbuszgyártás fellendülése nemzetgazdasági érdek - jelentette ki. A nemzetgazdasági miniszter kitért arra, hogy a kormány a következő 3 évben mintegy 35 milliárd forintot kíván fordítani a buszgyártási programra. Mint mondta a buszgyártás olyan terület, ahol viszonylag rövid távon is lehet eredményeket elérni, új munkahelyeket létrehozni. A költségvetésnek is 30-35 milliárd forintos éves többletbevétele származhat az ágazatból, ha a terület fejlesztése eléri a kívánt szintet - tette hozzá. Kossa György, az ITK Holding Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta, a cégcsoport 50 millió eurót (több mint 15 milliárd forint) fordít saját forrásból a járműfejlesztésre és a gyártási infrastruktúra bővítésére. Hangsúlyozta, a cégcsoport eddig is több mint 15 milliárd forintot ruházott be a magyarországi közösségi közlekedésbe. Mint mondta, büszkék arra, hogy az EvoBus GmbH auditján megfelelt a cégcsoport, ami mutatja, hogy a cég műszaki tudása, kapacitása, elkötelezettsége, szakmai múltja és kompetenciái megfelelnek a legmagasabb elvárásoknak. Kitért arra, hogy egy magyarországi cégnek sokat jelent, hogy a kormány olyan ágazati stratégiát alkot, amelyre érdemes saját kockázaton beruházásokat végrehajtani és munkahelyeket teremteni, nemzetközi együttműködéseket kialakítva. Jörg Schmidt, az EvoBus Hungária Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, az elmúlt 3 évben 400 alacsony padlós Mercedes-Benz buszt helyeztek üzembe Budapesten, és további 25 hibrid busz üzemel Kecskeméten. A mai megállapodásban szereplő, 12 méter hosszú, Euro 6-os motorral felszerelt alvázak a spanyolországi Samano városából érkeznek majd, és alapvetően elővárosi, regionális buszvonalakat szolgálnak ki, valamint kisebb városokban városi buszvonalakat is, ahol nem túlterhelt a közösségi forgalom - ismertette. Az alváz előnye, hogy az első alacsonypadlós terület a mozgássérült és a gyermekkel érkező utasoknak is kényelmes beszállási lehetőséget biztosít, míg a magaspadlós hátsó területen kényelmes ülések helyezkednek el - mutatott rá. Mint mondta, örömükre szolgált, hogy az ITK Holding sikerrel vette az első EvoBus auditot. Papp László, Debrecen polgármestere kiemelte, a beruházással 350 új munkahelyet hoznak létre a városban. Szavai szerint a magyar autóbuszgyártás Debrecenben talált új otthonra, a megállapodás további távlatokat, lehetőségeket nyit a városnak és régiónak. Kiemelte, hogy a beruházás új iparágat képvisel, amelynek nincs előélete a városban; a járműgyártás az alkatrészgyártás kivételével Kelet-Magyarországon gyakorlatilag nincs jelen. Debrecen mellett szól, hogy nemzetközi repülőtérrel rendelkezik, az ország legnagyobb és legszélesebb képzési spektrumú egyeteme is itt található, valamint kiváló szakképzési rendszere és megfelelő munkaerő is rendelkezésre áll - sorolta Papp László. Kitért arra, hogy az ITK Holding biztosítja Debrecenben az autóbuszos tömegközlekedést, 2009-től. A villamos és a troliközlekedést is ide számítva elmondható, hogy Debrecen a legmodernebb járműparkkal rendelkezik Magyarországon. Mint mondta, Kelet-Magyarország, azon belül Debrecen kiemelkedő tőkevonzó képességgel rendelkezik, idén már több mint 1800 új munkahely jött létre 65 milliárd forint működő tőke áramlott a városba, amiben jelentős része van a kormányzati ösztönzőnek. Nagyon fontos az ország régiói közötti egyensúlytalanságok megszüntetése, és a képzett munkaerő megtartása az ország keleti részében, megfelelő munkalehetőségek biztosításával - hangsúlyozta a polgármester. A nyilvánosan hozzáférhető cégadatok szerint az Evobus Hungária Kft. 2015-ben 14,7 milliárd forint értékesítési árbevételt ért el az egy évvel korábbi 5,4 milliárd forint után. A cég adózott eredménye tavaly 185 millió forint volt a 2014-es 278 millió forintot követően. Az ITK Holding Zrt. tavalyi árbevétele 343 millió forintot tett ki, ami csaknem megegyezett az egy évvel korábbi 345 millió forinttal. A cég 2015-ben 280 ezer forint adózott eredményt ért el, míg egy évvel korábban 17 millió forintot tett ki a nyereség.
Címkék: 

Újabb modellek szoftverfrissítését kezdi meg a Volkswagen

2016.08.17.
A járműgyártó kedden kiadott közleménye szerint a KBA engedélye a konszern érintett márkáinak 460 ezer járművére érvényes, egyebek között Volkswagen Polókra és SEAT Ibizákra. A szükséges műszaki megoldásokat Európa-szerte a Szövetségi Közlekedési Hivatal által jóváhagyott idő- és intézkedési terv alapján végzik - jelezték a közleményben. A kétliteres TDI-motorokkal rendelkező járműveknél a műszaki intézkedések már az év elején elkezdődtek. A második érintett összlökettérfogat-kategória járművei esetében a szoftverfrissítés gyorsan elvégezhető - közölte a Volkswagen. A járművek tulajdonosait több lépésben értesítik, akik ezután időpontot egyeztethetnek az általuk választott márkaszervizzel. A műszaki intézkedések elvégzése kapcsán semmilyen költség nem terheli majd az ügyfeleket - hangsúlyozták. Magyarországon az importőr és a szerződött márkakereskedések értékesítési adatai alapján 35 ezer 283 dízelüzemű járműnél van szükség szervizre a károsanyag-kibocsátási jellemzők megfeleltetése érdekében. EA 189 típusú dízelmotorral van felszerelve Magyarországon 12 ezer 427 Volkswagen személyautó, 4343 Volkswagen haszonjármű, 11 ezer 964 Skoda, 6014 Audi és 535 SEAT - közölte korábban a Volkswagen konszern márkáinak magyarországi importőre, a Porsche Hungaria (PH). Az akció Magyarországon februárban az Amarok modellekkel indult, június elején pedig a PH arról számolt be, hogy indulnak a műszaki intézkedések a Passat, CC és Eos modelleknél is. A Porsche Hungaria kommunikációs igazgatója, Vérten Sándor az MTI-nek kedden elmondta: az akció menetrend szerint zajlik, példaként említette, hogy az Amarok modellekkel csaknem végeztek a szervizek, a Passatoknak pedig mintegy 40 százaléka esett már át a frissítésen. Az értesítő leveleket folyamatosan küldik ki az érintett járműtulajdonosoknak és üzembentartóknak, akik a márkák honlapján, illetve telefonon is érdeklődhetnek járműveikkel kapcsolatban. A márkaszervizeknél minden műszaki és technikai feltétel adott a frissítés elvégzéséhez - hangsúlyozta a kommunikációs igazgató. Megjegyezte: Magyarországon semmilyen reklamáció vagy probléma nem merült fel az érintett járművek használatával vagy fogyasztásával kapcsolatban. A Volkswagen konszern nemrégiben megerősítette, hogy 2017 közepéig befejezi a nitrogén-oxid-kibocsátási ügyben érintett motorok átalakítását. Az eset világszerte mintegy 11 millió gépjárművet érint, ezek közül 8,5 milliót az Európai Unióban adtak el.

Kapósak a BMW elektromos és plug-in hibrid modelljei

2016.08.17.
180 ezer darab új autó átadásával a BMW Group 2016 hetedik hónapjában új júliusi értékesítési rekordot állított be, kereken 4 százalékkal szárnyalva túl az előző július teljesítményét. Miután fennállása legeredményesebb első féléves mutatójával zárta a január és június közötti időszakot, a vállalatcsoport a harmadik negyedévet is stabil növekedéssel kezdte: 2016 első hét hónapjában a BMW, a MINI és a Rolls-Royce összesen 1 milió 343 ezer négykerekűt adott el, amellyel 5,5 százalékkal múlták felül a 2015-ben regisztrált eredményt. - A BMW Group hónapról hónapra tovább folytatja hosszú távon fenntartható, stabil értékesítési növekedését – mondta Dr. Ian Robertson, a BMW AG igazgatótanácsának BMW-értékesítésért és márkamarketingért felelős tagja. „Miközben a teljes modellpalettán folyamatos gyarapodást tapasztalunk, a 7-es sorozat, a 3-as sorozat és a 2-es Active Tourer plug-in hibrid meghajtású változataiból már most eladtuk az idei évre tervezett mennyiséget. A BMW iPerformance modellek piaci bevezetése egyértelműen telitaláltat volt, és természetesen minden téren eme rendkívül kimagasló kereslethez igazodunk” – tette hozzá. A BMW elektromos és plug-in hibrid meghajtású négykerekűi magasan a várakozások felett teljesítenek, kiváltképp Európában. Az öreg kontinens nyugati felén a bajor gyártó teljes értékesítésének 4 százalékát már ezek a modellek teszik ki, azon piacokon pedig, ahol az elektromos autózást fejlett infrastruktúra és számos kedvezmény támogatja, ez az arány még magasabb. Hollandiában például a BMW 3-as sorozatra érkező megrendelések 43 százaléka a BMW 330e modellre érkezik, a BMW 2-es Active Tourer plug-in hibrid meghajtású képviselője, a BMW 225xe esetében pedig ez a szám 26 százalék. Skandináviában még magasabbak a számok: a megrendelt 3-as BMW-k 45 százaléka, míg a BMW 2-es Active Tourer modellek 55 százaléka plug-in hibrid meghajtású. Júliusban érkezett meg a piacra a BMW i3 még hatékonyabb, 94 amperóra tárolókapacitású akkumulátorral szerelt változata, amely ezáltal a korábbi elektromos hatótávolság közel másfélszeresét kínálja a bajor gyártó ügyfeleinek. Miközben a BMW i3-ra érkező idei megrendelések száma 2016 hetedik hónapjában átlépte a hétezret, csak júliusban 33,7 százalékkal több, összesen 2 358 darab elektromos kisautó talált gazdára világszerte. Európában 79 ezer 815 darab BMW és MINI modell talált gazdára az idei év hetedik hónapjában, amely 5,6 százalékkal több, mint az egy évvel korábban regisztrált érték. A BMW Group 2016 első hét hónapjában összesen 622 ezer 664 darab járművet értékesített az öreg kontinensen, amely 10,5 százalékkal szárnyalja túl a 2015-ös számot. Miközben szinte mindegyik európai piac értékesítési javulást produkált, a Németországban eladott 182 ezer 390 darab BMW és MINI modell 7,8 százalékos fejlődésnek, a Nagy-Britanniában értékesített 136 914 darab négykerekű 9,6 százalékos javulásnak, a Franciaországban átadott 49 ezer 755 darab modell pedig kereken 13 százalékos gyarapodásnak felel meg, amellyel az európai kontinens legdinamikusabban fejlődő piacainak számítanak. A BMW Motorrad továbbra is története legeredményesebb értékesítését produkálja idén, 2,1 százalékkal szárnyalva túl egy évvel korábbi teljesítményét: a BMW Group kétkerekű divíziója 2016 első hét hónapjában összesen 94 ezer 546 darab robogót és motorkerékpárt adott át ügyfeleinek. A BMW Motorrad közel olyan jól teljesített idén júliusban, mint egy évvel korábban: a 13 ezer 792 darab átadás mindössze 2,7 százalékkal marad el a tavalyi hetedik hónap rekord szintű eredményétől.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója