Rolls-Royce modellek karbonba csomagolva

2016.08.18.
A Bengala Automotive Design és az amerikai Vitesse Audessus közösen mutatták be szénszálas fejlesztési programjukat a jelenleg elérhető Rolls-Royce modellekre (phantom, wraith, dawn, ghost)  A szóban forgó anyag tulajdonképpen egy tömörített szén mátrixként írható le, ami hasonló a Lamborghini által kifejlesztett szénszálas technológiához. Ilyen anyagot ezelőtt még nem használtak az autóiparban. A kovácsolt karbon megjelenése az autóiparban igen nagy fejlődést jelent. A külső szemlélő csupán a haszonelvűséget látja benne, ám a tervezők a motívumokat és esztétikumot is felfedezik – nyilatkozta Shoghi Saeidna dizájnfőnök. A program az autók kerekeire is kiterjed. Az itt látható Rolls-Royce modelleknek ugyanis már a kerekei is kovácsolt karbonból készültek. Mivel könnyebb és sűrűbb mint a titán, a mérnöki előnyei teljesen nyilvánvalóak.

"Új hullám" - az Audi új lengéscsillapító-rendszere

2016.08.18.
Az eROT működési elve viszonylag egyszerű: „Minden egyes egyenetlenség és hullám az útfelületben, illetve minden kanyar mozgási energiát generál az autó szerkezetében, amit jelenleg az éppen alkalmazott lengéscsillapítók vesznek fel, majd hő formájában veszendőbe megy” – magyarázta Dr. Ing. Stefan Knirsch, az AUDI AG igazgatótanácsának a műszaki fejlesztés területéért felelős tagja. „A 48 volt feszültségű fedélzeti elektromos hálózatban működő, új elektromechanikus csillapítórendszer segítségével ezt az energiát kívánjuk hasznosítani, miközben a futóműszabályozás egészen új lehetőségeivel szolgálunk ügyfeleinknek.” Az eROT rendszer érzékenyen reagál és csupán csekély tehetetlenség jellemzi. Aktív szabályozású csillapításként ideálisan alkalmazkodhat az út egyenetlenségeihez és a sofőr vezetési stílusához. Alkalmazási lehetőségeit a megfelelő szoftverrel messzemenőkig szabadon programozható csillapítási jellegmezők bővítik jelentősen, ahol immár megszűnik a hagyományos hidraulikus megoldásokat behatároló, kölcsönös függés az összenyomási és széthúzás fázisoktól. Az eROT alkalmazásával az Audi fejlesztői a széthúzás, vagyis a kirugózás kellően feszes hangolásának kárára kötött kompromisszumok nélkül alakíthatnak ki lágy és kényelmes csillapítási karakterisztikát az összenyomás, azaz a berugózás fázisában. Az új csillapítási rendszer további előnye geometriai jellemzőiben rejlik. A hagyományos, álló elrendezésű teleszkópos lengéscsillapítókat vízszintesen beépített elektromos egységek váltják fel a hátsó felfüggesztésekben, amiből a csomagtér alakja és mérete profitálhat. Az eROT rendszere szabadon programozható lengéscsillapító-jellegmezők mellett egy másik funkciót is kínál, amellyel a be- és kirugózás alatt közvetített mozgási energia egy részét felhasználva elektromos áramot állíthat elő. Ennek érdekében a kerékagy mozgásait lengőkar közvetíti egy áthajtóművön keresztül az elektromos gép felé, amely generátorüzemben elektromos árammá alakíthatja azt. Az energia-visszatáplálás (rekuperáció) teljesítménye német utakon végzett tesztek során átlagosan 100-150 wattra adódott, a frissen aszfaltozott autópályán mért 3 wattos mennyiségtől egészen a gyenge minőségű mellékutak 613 wattos értéke között változva. Az ügyfélüzem során ez kilométerenként akár három grammal alacsonyabb szén-dioxid-kibocsátást is eredményezhet. Az új eROT technika alapjául 48 volt feszültségű fedélzeti elektromos hálózat szolgál, amely kellően nagy teljesítményt tesz lehetővé. Első fejlesztési fázisában e rendszer lítiumion-akkumulátora 0,5 kilowattóra energiatároló képességgel rendelkezik, csúcsteljesítménye pedig 13 kilowatt. A 48 voltos részhálózat egyenáramú feszültségátalakítón keresztül csatlakozik a 12 volt feszültségű fedélzeti elektromos főhálózathoz, amelyben magas hatásfokú, megemelt teljesítményű generátor dolgozik. Az eROT technika első teszteredményei sokat ígérőek és a jövőben akár sorozatgyártású alkalmazása is elképzelhető az Audi modellekben. Ennek egyik fő feltétele a 48 volt feszültségű fedélzeti hálózat, amely az Audi modellek elektromossá alakításának egyik meghatározó eleme. A technológia 2017-re tervezett második fejlesztési lépcsője során egy új Audi modellben immár főrendszerré lép elő a 48 voltos elektromos hálózat, nagyteljesítményű mild-hibrid hajtást táplálva. A megoldás üzemanyagmegtakarítási potenciálja akár a 0,7 litert is elérheti 100 kilométerenként.

Autólopás! NBF-900 VW Passat kombi

2016.08.18.
Lopott autó a www.autovadasz.eu weboldal bejelentése alapján. - Rendszám: NBF-900 -Gyártmány: Volkswagen -Típus: Passat -Kivitel: kombi -Gyártási év: 2001 -Alvázszám: WVWZZZ3BZ2E099862 -Szín: ezüstszürke -Lopás időpontja: 2016 augusztus 17 -Lopás helyszíne - város: Budapest -Kerület: XI. -Utca, házszám: Műegyetem rakpart 7-9. -Megjegyzés: Jobb hátsó ajtón 40cm-es horpadás.

Autólopás! NAK-846 VW GOLF kombi

2016.08.18.
Lopott autó a www.autovadasz.eu weboldal bejelentése alapján. Rendszám: NAK-846 Gyártmány: Volkswagen Típus: Golf V Kivitel: Kombi Gyártási év: 2007 Motorszám: BLS Alvázszám: WVWZZZ1KZ8M337961 Szín: ezüstszürke Lopás időpontja: 2016 augusztus 15 Lopás helyszíne - város: Budapest Kerület: XXII. Utca, házszám: Anna utca 21.  

Drónpilóták vs. Ford

2016.08.18.
A világ legjobb drónpilótái közül ketten is főszerepet vállaltak abban a lenyűgöző mutatványban, amelyben egy driftelő Focus RS izomautó, egy füstölgő Mustang és egy robot is részt vett. A pilóták, Luke Bannister és Brett Collins egy különleges szemüveg segítségével irányították drónjaikat, így pontosan azt látták, mintha maguk is a gépen ültek volna, miközben átrepültek egy Ranger pickup alatt, vagy keresztülsuhantak egy B-MAX kabinján. A drónok röptét mindeközben 36 darab GoPro kamera rögzítette, és az akció végül egy olyan stílusú videóban öltött testet, ami az 1999-es Mátrix című film stílusát idézi. “Tényleg olyan volt, mintha a pilótafülkében ülne az ember. Kemény menet volt, és nem is sikerült minden tökéletesen – de végül is a Mustangnak nem esett baja, és ez a legfontosabb,” mesélte Luke Bannister, a Drón Nagydíj 16 éves világbajnoka. Bannister a 22 esztendős Brett Collinssal együtt szerepel a videóban, ahogyan a Tornado XBlades csapatban is együtt versenyeznek. A YouTube csatornán hatalmas sikert aratott Gymkhana mintájára (amelynek főszereplője a Focus RS megalkotásában is szerepet vállaló Ken Block) az új video a “Dronekhana” címet kapta. A produkciót Kölnben, a Ford európai központjában forgatták; a német városban egyébként ezen a héten nyitja meg kapuit a Gamescom, Európa legnagyobb interaktív játékkiállítása. Voltaképpen nem ez első eset, hogy egy mutatvány hasonló hangzású címet kap, hiszen a Ford rajongói jól emlékeznek még a “Snowkhana” videókra. Mindemellett a Ford most öt európai videojátékost is vendégül lát kölni központjában, hogy a Forza Motorsport 6 játékprogrammal felállítsák a “Leghosszabb video-maraton egy versenyszimulátoron” nevű Guinness világrekordot. A játékosok két napon át küzdenek majd egy virtuális Ford GT versenyautó volánja mögött, méghozzá a La Sarthe pálya szimulációján, amit a Ford versenyzői a Le Mans 24 órás futamra való felkészülésük során is használtak – méghozzá eredményesen, hiszen a Ford GT versenyautó végül a valóságban is győzelmet aratott. Az új világrekord felállításához a játékosoknak 48 óra 1 percnél tovább kell versenyben maradniuk az augusztus 16-án, kedden 14:00 órakor induló virtuális futamon. Ha a rekordkísérlet sikeres lesz, a győztes játékost szerdán a Gamescom látogatói is megismerhetik a Microsoft standján.

Pszichológiai szűrés alá vetnék a pilótákat

2016.08.18.
Az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség szerdán tett javaslatot a pilóták orvosi és pszichológiai vizsgálatának szigorítására annak érdekében, hogy ne ismétlődhessen meg a tavalyi franciaországi légi katasztrófa. Pető György az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában elmondta: a pilótáknál eddig csak olyan alapvető egészségügyi dolgokat néztek meg, hogy rendben van-e látásuk, hallásuk, egyensúlyérzékelésük, fizikai állapotuk. Emellett az alkohol- és drogfogyasztást is rendszeresen szűrték. A mentális problémákat viszont, amelyeknek a hétköznapokban tünetei sem nagyon vannak, nem - fejtette ki, hozzátéve: erre kell felállítani egy új rendszert. Pető György ugyanakkor megjegyezte: korábban volt egy feloldhatatlannak vélt ellentét ez ügyben az orvosi titoktartás kötelezettségével. Németországban például, ha egy orvos megszegi a titoktartás előírásait, akár börtönbe is kerülhet - jegyezte meg. Ugyanakkor rámutatott: mérlegre kell tenni, hogy melyik az erősebb, egy ember magánjoga vagy mondjuk száz ember élethez való joga. Ezzel együtt a pilóta felfoghatatlannak nevezte - különösen a Germanwings esete után -, hogy mi tartott eddig a pilóták pszichológiai szűrésének kidolgozása ügyében. Pető György szerint a Germanwings tragédiája is megelőzhető lett volna, ha az orvosok szólnak a légitársaságnak a pilóta mentális állapotáról.  Az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség javaslatcsomagja azért született, mert tavaly márciusban a Germanwings német diszkont légitársaság Barcelona-Düsseldorf útvonalon közlekedő Airbus A320-as gépe a fedélzeten 150 emberrel hegyoldalnak csapódott Franciaország déli részén, az Alpokban. Az utasszállító fekete dobozainak adatai alapján a másodpilóta, a súlyos lelki problémákkal, depresszióval küszködő, emiatt korábban több terápián is átesett Andreas Lubitz bezárkózott a pilótafülkébe, és szándékosan vezette a gépet a hegynek.   (MTI)

Kitüntetésben részsült a ŠKODA

2016.08.18.
„A ŠKODA AUTO munkatársai folyamatosan azon munkálkodnak, hogy logisztikai megoldásainkat még hatékonyabbá, így egyre inkább környezetbaráttá tegyék” – nyilatkozta Jiří Cee, a ŠKODA AUTO logisztikai vezetője. „A logisztika területe is elkötelezetten támogatja a fenntartható fejlődést célzó Green Future stratégia céljait. Legújabb, 4 az 1-ben szállítási megoldásunk jelentős lépés az ambiciózus környezetvédelmi célok megvalósításához vezető úton.” A ŠKODA AUTO innovatív 4 az 1-ben csomagolási rendszerét a Pilous csomagolástechnikai vállalattal közösen fejlesztette ki. Az új megoldás célja, hogy a fényezett karosszériaelemek hatékony szállítását biztosítsa a Mladá Boleslav-i központi gyárból az indiai Aurangabadban található üzembe. A cseh autógyártó újszerű, minden modellsorozatra egyénileg kialakított fa szerkezetet használ a konténer szállítókapacitásának optimális kihasználása céljából. Az intelligens szállítórendszer két karosszériát vízszintesen a konténer alsó részében, két másikat pedig átlósan a maradék rendelkezésre álló helyen helyez el. További gépjármű alkatrészek elhelyezésére és biztonságos szállítására is van lehetőség a fából készült szerkezet megfelelő nyílásaiban. A 4 az 1-ben szállítási technológia negyedével csökkenti a szükséges konténerek számát, így a ŠKODA AUTO szén-dioxid-kibocsátása a 13 720 kilométer hosszú úton évente több, mint 800 tonnával csökken. A felhasznált anyagok csaknem mindegyike újrafelhasználható.  

Szerelmet vall Lídiának a Magyar Borok Útja Rallye

2016.08.18.
A birtok a kezdetek óta mára már 16 hektárra duzzadt. Először “Varga és Havasi család” néven népszerűsítették a boraikat, majd néhány év elteltével az agilis dédnagymama emlékének adózva a Lídia Borház nevet kezdték el használni. A növekvő bormennyiség, a piaci és a vevői igények miatt új beruházások, fejlesztések váltak szükségessé: a 90-es évek közepétől folyamatosan növelték az acéltartályaink számát, így növelve a tárolókapacitást. 2000-ben egy korszerű palackozó sikerült beszerezni, majd 2002-ben új traktorral is bővítették a gépparkot. Egy meghitt nyugalom fogja el az embert, ha leül a Borászat kertjében. A XXI. Magyar Borok Útja Rallye résztvevői is megpihennek majd az egyik padon. A kezdeti színes címkesorozat helyét elegáns arannyal nyomott, a nagyszülők képével ellátott címke vette át, ezzel erősítve meg a borház tradicionális jellegét. Mivel a 90-es évek végétől folyamatosan részt vettek boros rendezvényeken, új, a többitől eltérő formájú, a hagyományos Balaton-felvidéki pincéket idéző kitelepülő pavilont építettek. 2005. karácsonyára új üzletet nyitottak Veszprémben, mely valódi ajándék volt a tulajdonosok és a vendégek számára is. Egy rendkívül gusztusos óriásplakát Veszprémben! Gyönyörű színekben pompáznak a palackok! (Kép forrása: Lídia Borház facebook oldala) 2009-ben egy következő fordulópont érkezett el, amikor a család frissen végzett kertészmérnök tagja, Csaba átvette a vállalkozás szőlőtermesztéssel kapcsolatos részét és a család egy másik fiatal tagja, András elkezdte aktívan kivenni a részét a borászati, kereskedelmi teendőkből. A 2012-es év kezdetétől, a növekvő igények miatt felkészültek a borkóstolók szállással való kiszolgálására is, valamint megnyitották webáruházukat is. A Lídia Borház saját terméséből előállított borait kellemes környezetben, a pincében és vinotékában lehet fogyasztani, valamint hordós vagy palackos kiszerelésben – akár webáruházon keresztül is – megvásárolni. A kiváló termőhelyeken szüretelt szőlőből szakmai igényességgel erjesztett borokat, a hagyományos technológiát korszerű eljárásokkal ötvözve érlelik és egyre növekvő hányadban palackozzák. A  XII. Magyarországi Újbor és Sajt Fesztiválon a Lídia Borhàz, mint a Rizling Generáció tagja kóstoltatta 2015. évi új borait (Kép forrása: Lídia Borház facebook oldala) Szőlészetükben a tájegységre legjobban jellemző szőlőfajta, az Olaszrizling található legnagyobb hányadban. Az évek folyamán törekedtek más nemes fajták telepítésére is, így ma már a főfajta mellett megtalálható az Ottonel muskotály, a magas illat- és zamatgazdagságával; a Szürkebarát különleges minőséggel; a kemény és férfias Juhfark; a Zweigelt, melyből a vörösbor mellett rozét is készítenek és a Kékfrankos a Tihanyi-félszigetről. A dédnagymamai hangulat minden pillanatból érződik. (Kép forrása: Lídia Borház facebook oldala) A XXI. Magyar Borok Útja Rallye augusztus utolsó hétvégéjén fedezi fel a Balatoni Borrégiót, és ellátogat többek között a Lídia Borházba is. Friss hírekért érdemes felkeresni az Autószektor kiemelt rovatát, a XXI. Magyar Borok Útja Rallye honlapját (www.borokutja.hu) és Facebook oldalát, ahol többek között beszámolunk a versenyre való készülődésről.  

Amerikába indul az új ötajtós Civic

2016.08.18.
A Civic a Honda legnépszerűbb típusa, tízedik generációja a legmodernebb műszaki alapokra, illetve a Honda legújabb fejlesztéseire épül. Sikerét nem nehéz megjósolni, hiszen a négyajtós változat már 2015 végén bemutatkozott az Egyesült Államokban, és egyből el is hódította az Év észak-amerikai autója címet! Az első európai ötajtósok gyártása az év vége felé rajtol, forgalmazásukat pedig 2017 első negyedévében kezdik meg a márkakereskedések. Az angol üzemegység nemcsak az európai és amerikai piacra termel, hanem egyéb fontos régiókba is exportál, így a Honda globális működésében is jelentős szerepet játszik. Az 1989-ban átadott létesítményt folyamatosan fejleszti a vállalat, a swindoni beruházások összértéke immáron eléri a 2,1 milliárd eurót.  

Az autóversenyzés 3 etalonja egymással versenyzett: Norbik a volán mögött

2016.08.18.
Az augusztus 27-28-án megrendezésre kerülő Kamion EB és Fesztivál előtt az autóversenyzés nagyjai a GokartAréna pályáján találkoztak, egy jó hangulatú, közös száguldozásra. Ezzel az örömautózással a szervezők megvalósították a magyar autósport rajongók álmait, hiszen ritkán lehet együtt látni a kamion-, a túraautó és a ralisport hazai nagyjait.     A Norbikhoz ex- kamionversenyzőnk, Major Benedek is csatlakozott, aki egykor az iskolapadból pattant a kamion volánja mögé, most pedig már aktív részese a Kamion EB és Fesztivál szervezőcsapatának. A hazai futam okostelefonokra fejlesztett applikációját is az ő cége fejlesztette, amelynek letöltésével, akár belépőjegyeket is lehet nyerni az augusztus végi rendezvényre. A TruckFest alkalmazás már elérhető és ingyenesen letölthető és akár a helyszínen, a Hungaroringen, akár otthon nagy segítség lehet az érdeklődőknek, hogy belelássanak a kamionversenyzésbe: élő kép, live timing, hírek és kulisszatitkok várják az applikáció letöltőit – a széria történetében eddig egyedülálló módon.     „Egyszer cserélhetnénk versenyjárművet, Kiss Norbi például szerintem kitűnően megállná a helyét WTCC-ben, de én is versenyeznék szívesen egy kamionnal”- mondta Michelisz Norbert, aki ült már versenykamion volánja mögött akkoriban, amikor még Szobi Balázs volt a sportág legismertebb magyar versenyzője.   Herczig Norbertnek, az idei magyar ralibajnoknak ez a fajta versenyzés új az ő megszokott környezetéhez képest. Be is vallotta, hogy a „kollégákhoz” képest ő nem tud ennyire pontosan körről-körre kanyarokat bevenni. Így, hogy jobban megismerje a pályaversenyzés világát, a családjával együtt ő is kilátogat a jövő hétvégi eseményre, és mindenkit erre biztat.     A barátságos gokart-mérkőzést minden versenyző győztes pozícióban zárta, s abban egyetértettek, hogy együtt szurkolnak majd Kiss Norbinak, hogy a nyár utolsó hétvégéjén a Hungaroringen a tankpool24 Mercedesével minden az elképzelései szerint történjen, s a dobogó legmagasabb fokára állhasson. A valóban kedvező árakra nem csak a belépőjegy tekintetében lehet majd számítani,  a szervezők kifejezetten családbarátra szabták az ételek-italok árait is, így minden adott lesz egy felhőtlen szórakozáshoz.     Augusztus 27-28-án a jelenlegi időjárási előrejelzések szerint remek idővel, fantasztikus hangulattal és izgalmas futamokkal vár minden érdeklődőt a Hungaroringen a Kamion EB és Fesztivál.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója