A hét két napján éjjel is közlekedik majd a londoni metró

2016.08.16.
Az utasok péntekenként és szombatonként közlekedhetnek az éjjeli órákban is, a többi napon megmarad a normál üzemmód. A szakszervezetek sokáig nem támogatták Boris Johnson volt polgármester - jelenlegi külügyminiszter - terveit az éjszakai működésről, amely a 11 közül öt vonalon kezdődött volna meg tavaly szeptemberben péntekenként és szombatonként. A londoni közlekedési vállalat, a Transport for London egyebek közt alkalmanként 200 font (72 ezer forint) pótlékot ajánlott fel az éjszakai műszakért a metróvezetőknek, emellett ígéretet tett arra, hogy az éjszakai munka senkinek sem lesz kötelező. A plusz műszakok kifizetésére végül Sadiq Khan jelenlegi polgármester 3,4 millió fontot (1,22 milliárd forint) biztosított, így megindulhat a hét végi éjszakai üzem. A londoni metró naponta mintegy négymillió utast szállít, a hálózat több mint 400 kilométeres és 270 állomása van. Sadiq Khan hangsúlyozta, hogy London "24 órás város", amely soha nem pihen, az éjszakai metró pedig további lendületet ad majd a gazdaságnak. A Transport for London emlékeztetett arra, hogy 2000 óta 70 százalékkal nőtt a metró utasainak száma péntek és szombat esténként, így mindenképp szükség volt az éjszakai járatok bevezetésére. - London a színházi világ fővárosa, fantasztikus koncertjeink vannak, itt működik a világ néhány legjobb étterme és szállodája. Muszáj összekötni ezeket a pontokat. Ötből négy turista a kulturális lehetőségek miatt utazik ide, az nem lehet, hogy aggódniuk kelljen a hazajutás miatt - érvelt Sadiq Khan. A polgármester egyébiránt még az idén tisztséget hoz létre a város éjszakai működésének irányítására. Az "éjszaka cárjának" - ahogy a brit sajtó nevezi - az lesz a feladata, hogy kiegyensúlyozza a vállalkozások, a munkavállalók, a lakosok és a szórakozni vágyók igényeit. Hasonló poszt létezik már Párizsban, Toulouse-ban és Zürichben, a legismertebb példa azonban Amszterdam, amelynek 2013 óta van éjszakai polgármestere.

Egy órára lezárják a román hatóságok a nagylaki határátkelőt

2016.08.16.
A forgalmat azért kell rövid időre szüneteltetni a Romániából Magyarország felé tartó sávon, hogy javításokat eszközöljenek a határátkelőhely informatikai rendszerében. A szakemberek egy korábbi zavar által okozott hibákat próbálják kiküszöbölni, ezért újratelepítik a határátkelőhely számítógépeire a használt programokat. A határrendészet a javítások idejére a Nagylak I. országúti határátkelőre tereli a forgalmat.
Címkék: 

Bosch: parkolóhely-keresés könnyedén

2016.08.16.
- A parkolóhelyek hosszas és körülményes keresgélése időigényes és stresszes feladat – véli Dr. Dirk Hoheisel, a Robert Bosch GmbH igazgatótanácsának tagja. A közösségi alapú parkolás (Community-based Parking) formájában a Bosch nyitott szolgáltatás-platformot fejlesztett ki a stresszmentes parkolóhely-keresés érdekében. Különlegessége, hogy az autók önállóan találják meg, illetve jelentik az út mentén szabadon álló helyeket. Az információk ezt követően egy digitális parkolási térképen jelennek meg, s a szolgáltatásban résztvevő minden jármű számára – például a navigációs rendszeren keresztül – rendelkezésre állnak. Az autósok így kerülőutak nélkül juthatnak el a szabad helyekhez, ami jelentősen lerövidíti a keresgélést, illetve mérsékli a környezet terhelését. Egy mindenkiért, mindenki egyért - A közösségi alapú parkolással az autók tulajdonképpen egyfajta érzékelővé válnak a tárgyak internetének (IoT) hálózatában, városaink pedig még okosabbak lehetnek – magyarázta Hoheisel. Az út mentén szabadon álló parkolóhelyek felismeréséhez a Bosch az immár csaknem minden harmadik új gépkocsiban rendelkezésre álló parkolási asszisztens ultrahangos érzékelőit veszi igénybe. Segítségükkel az autók egyszerűen mellettük – akár 50 kilométer/órás sebességgel is elhaladva – érzékelik, hol található az út szélén álló járművek között megfelelő nagyságú szabad hely. Egy olyan kommunikációs interfész révén, mint például a Bosch Connectivity Control Unit (CCU) technikája, az információk először az adott járműgyártóhoz kerülnek, amely névtelen formában irányítja át azokat a Bosch IoT Cloud (BIC) adatbázisába. A Bosch az összes jármű adatait egyfajta intelligens digitális parkolási térképpé konvertálja, amely a hagyományos navigációs térképeken alapul, és minden járműgyártó számára elérhető. Ezek azután az összes szerverkapcsolattal rendelkező autóval megoszthatják a térképet. A Bosch szerint 2020-ra minden Európában és Észak-Amerikában forgalomba helyezett új jármű rendelkezik majd ilyen hálózati kapcsolattal. Lakóautó vagy kisautó – a méret a lényeg A közösségi alapú parkolás „titka” az adatok megfelelő feldolgozása. Korántsem minden szabad hely, amelyet egy-egy autó érzékel az út mentén, tekinthető mindjárt parkolóhelynek. Lehet ugyanis szó éppen kapukijáróról, buszmegállóról vagy éppen a parkolás számára tiltott területről. A Bosch az úgynevezett Data Mining módszerét alkalmazza, hogy minden kétséget kizáróan alkalmas parkolóhelyként azonosíthassa az útszéli megfelelő szabad helyeket. - Az adathalászat segítségével adatok nagy tömegéből szűrhetjük ki gyorsan és célzottan a szükséges információkat – magyarázta Hoheisel. Ha például egyszerre több jármű is felismer és jelent egy adott szabad helyet az út mentén, nagy valószínűséggel nem parkolóhelyről van szó, s a digitális parkolási térképen ennek megfelelően nem parkolóhelyként jelenik meg. Minél több jármű vesz részt a közösségi alapú parkolásban, annál pontosabb és szélesebb körű lehet a Bosch szolgáltatása. A jövőben akár az is elképzelhető, hogy a Bosch minden egyes parkolóhelyhez hosszúsági és szélességi adatokat is mellékelhet, így a járműspecifikus parkolóhely-keresésre is lehetőség nyílik, például lakóautók vagy kisautók számára. Minden érdeklődő járműgyártó előtt nyitott szolgáltatási platform A közösségi alapú parkolás (Community-based Parking) feltétele bizonyos fokú alapvető adatmennyiség az útmenti szabad helyekről. A Bosch a Müncheni Műszaki Egyetemmel együttműködve készített tanulmányt, amelynek központi kérdése, hogy hány autónak kell egy adott szakaszon áthaladni és a szabad helyekről információt szolgáltatni ahhoz, hogy digitális parkolási térkép készülhessen. Az eredmény az adott út kategóriájától – főútvonal, mellékutca vagy hasonló – függően az áthaladó járművek már valamivel több mint egy százaléka is elegendő. Annak érdekében, hogy a szolgáltatás Németország-szerte elérhető legyen a városokban, célszerű több járműgyártóval is együttműködni. - Tudatosan készítettük el nyílt szolgáltatási platformként közösségi parkolási rendszerünket – folytatta Hoheisel, mivel így egyidejűleg több járműgyártó is részt vehet benne.

13 órát töltött egy fa tetején kisrepülőjében egy pilóta

2016.08.16.
A pilóta az első vizsgálatok szerint sértetlenül úszta meg a zuhanást, "a körülményekhez képest jól van" - közölte a rendőrség szóvivője. Elővigyázatosságból kórházba vitték. A baleset oka egyelőre ismeretlen. A gép hétfő este 8 órakor zuhant a fára. A mentés a meredek, úttalan hegyoldalban nagy nehézségekbe ütközött. Ahogy a fát megközelítették, a repülőgépet alulról kötelekkel igyekeztek stabilizálni. Reggelig tartott, amíg a pilótát kényelmetlen helyzetéből kiszabadították. A Degenfeld és Weissenstein közötti erdős szakaszon összesen 60 szakember dolgozott a helyszínen, a hegyi mentőkön kívül kivonult a rendőrség, a tűzoltóság és a mentők. (Nyitóképünk illusztráció!)  

Kínában 26 százalékkal nőtt az autóeladás júliusban

2016.08.16.
A Kínai Autógyártók Szövetsége (CAAM) minap azt közölte, hogy 1,6 millió autót adtak el az országban júliusban az egy évvel korábbi 1,27 millió után. Kínában, miután három egymást követő hónapban esett az autóeladás, októbertől a felére, 5 százalékra csökkentették az 1600 köbcentiméteresnél kisebb autók áfáját. Kínában tavaly 21,1 millió személygépkocsit értékesítettek, 7,3 százalékkal többet, mint 2014-ben. A növekedés 2014-ben 10 százalék, 2013-ban pedig még 16 százalék volt. Elemzők az idei évre 7,8 százalékos növekedést és 22,76 milliós értékesítést várnak.

A Magyar Borok Útja Rallye festői borokat keres a Fáncsi Hegy lejtőjén

2016.08.16.
Kötcse a Dél – Balatoni Borvidéken, Balatonszárszótól 7km-re található. A Fáncsi Hegyi Pince folyamatosan szépülő pincéjében megtalálható egy palackozó helyiség, látványos borkóstoló terem, valamint a pince, ahol saválló acéltartályban érlelik a palackozásra szánt borokat. Minden egyes bortétel folyamatosan laboratóriumi ellenőrzés alatt áll. A Boden-Vin fél évtizede palackozott borokkal is megjelent a belföldi piacon, melyek palackozása a kötcsei telephelyen történik. Bortartályok a pincészeten (kép forrása: Fáncsi Hegyi Pince) Kiemelt hangsúlyt fektetnek a reduktív borok jó minőségére. A kereskedelmi értékesítés mellett a központi szerepet a vendéglátás kapja, ezért 2015-ben jelentősen kibővítették a pincét. Elkészült egy 200 fő befogadására alkalmas borterasz (ezt egészen biztosan megtöltjük majd – a szerk.), melyet melegkonyha is kiegészít. Rendelkezésre áll egy kis konferenciaközpont is, ahol 15-20 fős megbeszéléseket, workshopokat lehet rendezni- kellemes környezetben: az erdő szélén, közel a borospincéhez. Mindezt egy kis wellness részleg is kiegészíti jakuzzival és szaunával, valamint szálláslehetőség is van. A Pincészet enteriőr részlete (kép forrása: Boden – Vin Kft.) A Fáncsi Hegyi Pince célja egy olyan turisztikai központ létrehozása Kötcsén, ahol minden korosztály számára teljes értékű kikapcsolódást nyújt az itt töltött idő. Folyamatosan bővülő programlehetőségekkel várja Vendégeit az év minden napján, legyen szó borkóstolóról, borvacsoráról, családi, baráti összejövetelről, céges csapatépítésről. Mottójuk: „Aki ma ellátogat hozzánk, vendégünk lesz holnap is.„   Borfajták és történetük A pincészet borásza, Németh Gyula az Alföldről került a Fáncsi Hegyi Pincéhez. Családjában hagyományként művelték a szőlőt, így nem volt kérdés, hogy a budafoki borászati technikum továbbtanulás szempontjából jó választás lesz számára. Az iskola után, a nyolcvanas években a Közép-Magyarországi Pincegazdaságnál kezdte szakmai pályafutását, majd a rendszerváltás után számos akasztói magánpincében dolgozott borászként. 2007-ben került az akasztói Boden-Vin Kft.-hez, ahol a mai napig a főborászi teendőket látja el, ami 2014-től kiegészült a Fáncsi Hegyi Pince irányításával is. Borászuk elsősorban a zöld veltelinit, az Irsai Olivért, a chardonnay-t és az olaszrizlinget emeli ki a pincészet széles repertoárjából, de büszke a kékfrankosból készült rozéra, valamint vörösboraikra: merlot-ra, cabernet sauvignon-ra és az ezekből készült házasításokra. Az üzem kapacitása jóval nagyobb annál, mint ami a saját területen szüretelt szőlő feldolgozásához szükséges, ezért nagy mennyiségben vásárolnak is fel szőlőt a környékről. Fáncsi Hegyi Pince borai (kép forrása: Boden – Vin Kft.) A Fáncsi Hegyi Pince borait fesztiválokon és más eseményeken is gyakran láthatjuk. 2014-ben például egyik fehérboruk volt a Balaton legnagyobb vitorlásversenye, a Kékszalag bora, de jelen vannak az ország számos fesztiválján, borokkal kapcsolatos rendezvényein. A XXI. Magyar Borok Útja Rallye augusztus utolsó hétvégéjén fedezi fel a Balatoni Borrégiót, benne a Badacsonyi Borvidéket, ahol a teljes mezőny meglátogatja többek között a Somlójenőn található Fáncsi Hegyi Pincét is. Érdemes addig is velünk tartani, hiszen a XXI. Magyar Borok Útja Rallye honlapján (www.borokutja.hu) és Facebook oldalán rendszeresen beszámolunk a versenyre való készülődés kulisszatitkairól.  

20 milliós körözött Mercedest fogtak Röszkén

2016.08.16.
Egy indiai állampolgárságú férfi 2016. augusztus 13-án 15 óra 50 perckor egy Mercedes gyártmányú gépkocsival Röszkénél akarta elhagyni az országot. Az ellenőrzés megállapította, hogy a jármű körözését az osztrák hatóságok elrendelték.  

Idei legjobbját nyújtotta Kovács Bálint a Red Bull Ringen

2016.08.16.
Kovács Bálint  hétvégén nem akárkik előtt bizonyíthatta tehetségét, a gyorsaságimotoros-világbajnokság osztrák versenyének betétfutamán állt rajthoz az ADAC KTM kupában. Az ifjú tehetség számára most egyértelműen kiderült, érdemes a futamok előtt tesztelni egy-egy adott pályán, hiszen Spielbergben is egy komoly gyakorláson vehetett részt, ahol még versenyszimulációt is sikerrel végrehajtott. A tesztnek meg is lett az eredménye, hiszen a pénteki időmérőn idei legjobbját elérve a harmadik lett, így mindkét futamon az első sorból várhatta a piros lámpa kialvását. Bálint végig nagy csatákat vívva végül a 7. helyen ért célba, ám a versenyt követően a holland De Bruin öt másodperces büntetést kapott, míg a cseh David Kubant kizárták, így végül Bálint az 5. helyen zárt, ami szintén idei legjobbja. A küzdelem szorosságát mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az első kilenc motoros 3 másodpercen belül ért célba. Vasárnap hasonlóan nagy csatát követően - az első 13 motoros 2,3 másodpercen belül zúdult át a célvonalon - a 13. helyen intették le a 220 Volt H-Moto Team motorosát, ami az ADAC KTM kupa értékelésében a 9. pozíciót jelentette. Bálint az összetettben kilencedikként várja a folytatást – két hét múlva Oschersleben-ben dupla futammal – összetettben, 45 pontra az éllovastól. – A rajtom mindkét nap jól sikerült, ám az első kanyarig emelkedőn kellett mennünk, így a kisebb súlyú ellenfeleim megelőztek, ráadásul a kanyart követő kigyorsításon mindkétszer további helyeket veszítettem. Ám amíg szombaton sikerült visszajönnöm és végül ötödikként zárnom, addig vasárnap  az utolsó körre elfogyott a gumim, így a három utolsó kanyarban megint többen elém kerültek, így végül 13-ként intettek le. Nem vagyok elégedett, hiszen sokkal többet vártam magamtól, főleg az időmérő és az első futam végeredménye után – fogalmazott Kovács Bálint. A 220 Volt H-Moto Team tulajdonosa szerint nagyon komoly pozitívumai vannak ennek a hétvégének is, és az itt tapasztaltak felhasználása esetén még előrébb léphet Kovács Bálint ebben a kemény mezőnyben. – Most megláthattuk azokat a hibákat, amiket ki kell mindenképpen javítanunk. Éppen ezért úgy vélem, sokat profitáltunk ebből a versenyhétvégéből. Az jól látszik, hogy Bálintnak ebben a mezőnyben a legjobb tízben a helye, és ha tökéletesen összeáll minden, ő is kihozza azt magából, ami benne van, akkor nagy eredményekre lehet képes – jelentette ki Kelemen Krisztián.

Ausztrál győzelem az ascoti lóversenypályán

2016.08.16.
Ascot (Egyesült Királyság) – Vasárnap a legendás ascoti lóversenypálya felett mérték össze tudásukat a Red Bull Air Race pilótái. A futamot erősen indító Dolderer 1:04.887-es ideje végül csak a második helyre volt elég a döntőben, az ausztrál Matt Hall majd másfél másodperccel jobbat repült, így megszerezte pályafutása első ascoti futamgyőzelmét. A bronzérmet Hannes Arch vehette át. A brit rajongók állva szurkolták végig a 14-es fordulót, miközben a világ legjobb pilótái – köztük az idény végén visszavonuló hazai pilóta, Nigel Lamb – a gyönyörű zöld gyep felett szálltak versenybe a másodpercekért. Matthias Dolderer a nyolcas döntőben hihetetlen gyors, 1:03.266-os új pályacsúcsot repült, azonban a legjobb négy között már óvatosabban versenyzett, hiszen riválisait, az amerikai Michael Gouliant és az osztrák Hannes Archot  diszkvalifikálták a versenyszabályok megszegése miatt. Túlzott óvatossága azonban csak a második helyhez volt elég, hiszen a korábbi hátsérüléséből felépült Matt Hall tökéletes repülést mutatott be a döntő körben. A tavalyi ezüstérmes Matt Hall ascot-i futamgyőzelmével a ranglista hetedik helyéről egészen a harmadikra zárkózott fel, így 33.75 pontjával sikerült életben tartania világbajnoki reményeit. A pontversenyt a kiváló német pilóta, Matthias Dolderer vezeti 53.25 ponttal, míg  a második helyet a 2008-as világbajnok Hannes Arch foglalja el 35 ponttal. - Nagyszerűen érzem magam. Először féltem hogyan reagál a brit közönség egy ausztrál pilóta győzelmére, de amikor megláttam a több tízezres tömeget, akik nekem tapsoltak és skandálták a nevemet, megnyugodtam; soha nem fogom elfelejteni azt a pillanatot – mondta Hall, aki a még hátralévő fordulókkal kapcsolatban gyors esélylatolgatásba is bocsátkozott. „Úgy gondolom, elég pontot tudok gyűjteni ahhoz, hogy megelőzzem Matthiast, azonban nagyon sok múlik azon, hogy ő hogyan fog teljesíteni az elkövetkező 3 versenyen. Ha sikerülne megnyernem a hátralévő versenyeket, akkor az a 45 pont elég lehet a végső győzelemhez. Meglátjuk, mit hoz a jövő”. Jegyek már kaphatók a 2016-os Red Bull Air Race Világkupa hátralévő három futamára – köztük Matthias Dolderer hazai versenyére, a németországi Lausitzring-re. További információkért látogasson el honlapunkra: http://www.redbullairrace.com/hu_HU/tickets A 2016-os Red Bull Air Race Ascot hivatalos végeredménye: 1. Matt Hall (AUS), 2. Matthias Dolderer (GER), 3. Hannes Arch (AUT), 4. Michael Goulian (USA), 5. Martin Sonka (CZE), 6. Nigel Lamb (GBR), 7. Nicolas Ivanoff (FRA) 8. Yoshihide Muroya (JPN), 9. Kirby Chambliss (USA), 10. Peter Podlunšek (SLO), 11. Juan Velarde (ESP), 12. Francois Le Vot (FRA), 13. Pete McLeod (CAN), 14. Petr Kopfstein (CZE) A Red Bull Air Race Világkupa állása az ascot-i futam után: 1. Matthias Dolderer (GER) 53.25 pont; 2. Hannes Arch (AUT) 35 pont; 3. Matt Hall (AUS) 33.75 pont; 4. Kirby Chambliss (USA) 27.25 pont; 5. Nicolas Ivanoff (FRA) 26.00 pont; 6. Yoshihide Muroya (JPN) 25.50 pont; 7. Nigel Lamb (GBR) 24.75 pont; 8. Martin Šonka (CZE) 20.00 pont; 9. Michael Goulian (USA) 13.75 pont; 10. Pete McLeod (CAN) 12.50 pont; 11. Francois Le Vot (FRA) 10.00; 12. Juan Velarde (ESP) 9.25; 13. Peter Podlunšek (SLO) 4.00 pont; 14. Petr Kopfstein (CZE) 2.00 pont

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója