Cseh és német kiruccanás felkészült H-MOTO-s versenyzőkkel

2016.07.17.
Kovács Bálint ezen a hétvégén a Sachsenringen vendégeskedik, és a fiatal tehetség nem érkezik elvárások nélkül: „A pályát személyesen még nem ismerem, ennek ellenére szerintem feküdni fog nekem, ugyanis szeretem az ilyen karakterisztikájú aszfaltcsíkokat. Előny, hogy a technikás mivolta segíti a háttérben tartani a súlyhátrányom, hiszen a korosztályomban az egyik legmagasabb és legnehezebb is vagyok. Ez más olyan pályákon, ahol sok a hosszú egyenes, hátrányt okoz, itt remélem nem fog ez látszani! Felkészültnek érzem magam, hiszen az ADAC sorozatbeli hosszú szünet alatt is gyakran motoroztam, versenyeken is indultam, és edzettem is - hasznosan telt ez az időszak. Remélem a hétvégén elkerül minket a hidegfront, és jó versenyidőnk lesz. Célom a top öt, de nem is olyan titkoltan már nagyon szeretnék dobogóra állni!” - árulta el végezetül vágyait Bálint Györfi Alen is felkészülten utazik a csehországi Mostba, ahol a konkrét célnál alább nem szeretné adni: „2004 óta megyek ezen a pályán, így állíthatom, hogy elég jól ismerem. És nemcsak ismerem, de szeretem is! Egy izgalmas nyomvonal ez, nagyon szép természeti környezetben, mindig örülök, ha ide jövünk. Igaz most tizenhárom fok, szakadó eső, és orkán erejű szél van, de holnapra már jobb időt mondanak - remélem beigazolódik ez az előrejelzés! A motorom kellő mértékben felkészítettük, így bízom benne, hogy most már semmilyen technikai jellegű probléma nem hátráltat majd bennünket a hétvége során. Szeretnénk győzni, és a bajnokságban visszafoglalni a tabella csúcsát, ezzel a nem titkolt céllal vágunk neki a mosti versenyhétvégének.” - mesélte érzéseit Györfi Alen. Szerző: Tóth Krisztián Márk, képek: H-MOTO Team  

Az új Mazda3-al érkezik a G-vektoring szabályozás

2016.07.17.
A 2017-es Mazda3-ban jelenik meg először a G-vectoring szabályozás. A Mazda új SKYACTIV-Menetdinamikai rendszerei közül ez az első, mely az élvezetesebb vezetés érdekében integráltan kezeli és ellenőrzi a motor nyomatékát, a váltót, a futóművet és a karosszériára ható erőket. A G-vectoring szabályzás úgy változtatja a motor nyomatékát, hogy közben optimalizálja az egyes kerekekre jutó terhelést, ezáltal a vezetés pontosabbá, a haladás kiegyensúlyozottabbá válik, legyenek bármilyenek a vezetési körülmények. A szoftveres rendszer – mely így nem növeli az autó súlyát – a motor nyomatékát a kormánymozdulatok alapján befolyásolja, és ellenőrzése alatt tartja az oldal- és hosszirányú gyorsító és lassító erőket, hogy optimális terhelést érjen el az összes keréken. Az autó viselkedése ezáltal jobban megfelel a vezető szándékainak, így csökken a nem tudatos kormánymozdulatok száma, s a vezető kevésbé fárad el. Az autóra ható erők harmonizálásával pedig a G-vectoring szabályzás növeli a kényelem-érzetet és csökkenti a karosszéria „kilengéseit” kanyargós, csúszós úton, vagy vészfékezési manővernél. A G-vectoring rendszerrel a továbbiakban más Mazda-modellekben is találkozhatunk majd. A Mazda legújabb kompaktjának dízelmotoros változatai nagy precizitású feltöltő-szabályzót kaptak, így az autó reakciója még közvetlenebb gyorsításkor. A dízelmotor „kopogó” hangját is tovább csökkentették három kritikus frekvenciasávban (természetes hangfrekvencia kontroll), s mostantól a dízel modellek természetes zajcsökkentő eszközzel rendelkeznek. A 2017-es Mazda3 dizájnján a tervezők szándékosan alig változtattak, belső tere viszont több kényelmet kínál, vezetéstámogató rendszerei még könnyebbé teszik a vezetést. Head-up kijelzője színes ikonokat használ, melyek segítségével a vezető gyorsabban olvashatja le a szükséges információkat, anélkül, hogy figyelmét el kellene fordítania az útról. A multi-funkciós kormány ergonómiája javult, aktív baleset megelőzési rendszerének részévé vált a továbbfejlesztett városi fékasszisztens, melynek első lézerét kamerás érzékelőre cserélték, ezáltal tágabb sebesség-tartományban észleli a 2017-es Mazda3 előtt haladó autókat és a véletlenül útra lépő gyalogosokat is. A modell a Mazda6-ból már ismerős adaptív LED-fényszórókat kapott – melyek nem tükröződnek, így jobb éjszakai látást biztosítanak, ill. melyek azon LED-sora, mely elvakítaná a szembejövő forgalmat – automatikusan lekapcsol. A 2017-es Mazda3 még ebben az évben megérkezik a magyar piacra, a hajtáslánc-választék nem változik a korábbiakhoz képest.

A Porsche tíz csodabogara

2016.07.17.
1. Porsche 356 Carrera Speedster A legendás 356-os Carrera és Speedster változatai a legbecsesebb kincsek közé tartoznak a gyűjtők szemében. A két változat keveréke, a könnyű karosszéria és az erős, négyhengeres boxermotor kombinációjával megáldott Carrera Speedster pedig már több, mint csupán a ritka kincsek egyike. A legvadabb álom beteljesülése, ha a birtokába jut valakinek, hiszen csak 151 darabot gyártottak belőle. A képen látható zöld színűből pedig mindösszesen 13 darab található a Föld kerekén, ám év elején a humorista Jerry Seinfeld eladásra kínálta az egyik garázsában pihenő példányt. Kétmillió dollárt kért érte! 2. Porsche 356 B Abarth Carrera GTL Még maradva a 356-nál, nem mehetünk el szó nélkül a Carlo Abarth keze munkáját dicsérő változat mellett sem. Az Abarth nevet legtöbben a Fiat márkához kötik, ám az 1950-es és ’60-as években jóval több autógyárnak bedolgozott a kis manufaktúra. Köztük a Porsche is foglalkoztatta őket, hiszen túlságosan lekötötte a németek idejét a Formula 1-es készülődés. Ugyanakkor a Le Mans-i kihívásról sem szerettek volna lemondani, ezért a Porsche 356 alapjain megépült a könnyített karosszériás Abarth változat, amely 1960-ban kategóriagyőzelmet aratott a 24 órás versenyen! Máig az egyik legkülönlegesebb Porsche, amely valaha megépült. 3. Porsche 911 R Idén feltámasztották a 911 R sportautót, ám legelső színre lépésének 1967-ben lehetett szemtanúja a világ autórajongó közössége. A sportautó egyik különlegességét az üvegszálas elemekből is építkező karosszéria adta. A 911 R versenyautónak készült, ám az FIA homologizációs szabályainak nem felelt meg, így 500 helyett csak 23 darab készült belőle, amelyek ötven lóerővel erősebbek és majdnem 160 kilogrammal könnyebbek voltak, mint a 911S modell. Végül a rali világában kamatoztatta egyedi képességeit, ugyanis ott a kevésbé szigorú homologizációs szabályoknak hála versenybe szállhatott. 4. Porsche 914/8 Sorozatgyártásban először a 928-ban láthattunk nyolchengeres motort, ám a mérnökök korábban más utcai autóba is „beletuszkoltak” egy nyolchengeres boxermotort. Méghozzá a 914-be! A háromliteres motor egyenesen a 908 versenyautóból érkezett. A 914/8-ból csak két darab készült, amelyeket Ferdinand Piech és Ferry Porsche használt 5. Porsche 911 S/T 1970-ben az FIA szabálymódosítását követően készült 33 darab a 911 S/T modellből. Ebben az esetben is a homologizáció bizonyult a mozgatórugónak az autó megalkotásához. Tömegéből radikálisan lefaragtak. Vékonyabb acélból készült a tető és az ajtók borítása. Megszabadultak olyan apróságoktól is mint a hamutartó, a napellenzők és a kesztyűtartó fedele. Ahol csak lehetett könnyebb anyagokat használtak. Műanyagból készültek a lökhárítók elöl, illetve hátul egyaránt és plexire cserélték a hátsó ablakokat. Továbbá a fékrendszert is a 2,5 literes boxermotor 270 lóerejéhez igazították. Igazi versenyautó tehát a 911 S/T, amelynek egyik példányát nem is olyan rég a gyári mérnökök újították fel. Hamarosan mi is bővebben foglalkozunk a különleges járművel. 6. Porsche 924 Carrera GT Első pillantásra könnyen összetéveszthető a 944-el, pedig ez az utcai változata a Le Mans-ban 1980-as évek elején induló turbófeltöltéses 924-nek. Összesen 426 darab készült belőle, természetesen homologizációs célból. Érdekes módon, több egykori tulajdonosa szerint vadabb, mint a 2000-es évek Carrera GT sportautója. 7. Porsche 935 Street Ha valaki élőben látja ezt az autót, elmondhatja magáról, hogy rendkívül szerencsés. A 935-ös versenyautóból ugyanis csak egyetlen egy példány készült utcai használatra! Az 1980-as évek elején, a Techniques d’Avant Garde (TAG) vállalat akkori tulajdonosa, Mansour Ojjeh kérésére épült. A szaúdi üzletember közreműködésével született egyébként a McLaren F1-es Porsche motorja is. A 935-ben azonban 3,3 literes turbófeltöltéses, hathengeres boxermotor dolgozik, amely 375 lóerőt szabadít az utakra, persze csak ha valaki elég bátor, hogy kimerészkedjen a ritkasággal. Ha megteszi kényelemben nem lesz hiánya, ugyanis az utastér csupa luxus, ezen a téren nem a versenyautó puritán belseje adott irányt a tervezőknek. 8. Porsche 964 Turbo S Flachbau A Flachbau vagyis magyarul a laposorrú az 1980-as évek egyik ikonja, amely az 1990-es évek elejének 911-es típusában is tovább élt. A 964 laposorrú változatát a széria megkoronázásaként készítették, nyugdíjazásának évében. A 385 lóerős motorral gyártott modellből csupán 93 született, így találkozni vele az utcán, szintén óriási szerencsét jelent. 9. Porsche 993 Carrera RS A fogyókúrán átesett Porsche 993 Carrera RS-ből csupán ezer darabot gyártottak. Mindegyikben 3,3 literes hathengeres boxermotor termelte a 300 lóerőt. Sok rajongó szerint az egyik legjobb szívómotoros, léghűtéses 911 modellként vonult be a történelembe. Ezért aztán ha feltűnik egy árverésen, gyorsan új gazdára talál, már amennyiben az illető nem sajnál mélyen a zsebébe nyúlni érte. 10. Porsche 911 GT Strassenversion Nevében ugyan 911, ám valójában ez egy az FIA egykori GT1 szabályrendszere alapján épült vérbeli versenyautó. Ahogy azt már megszoktuk, ennek hátterében is a Nemzetközi Automobil Szövetség azon paragrafusai állnak, amelynek alapján a versenyautóknak utcai testvérekkel is rendelkezniük kell. Szóval a 911 GT1 homologizációjához mindenképp gyártani kellett utcai változatot is. Nos, a Porsche ezt megtette, 25 darab elkészült az extrém járműből, ám az esély, hogy találkozzunk vele igazán elenyésző. Aki viszont kilátogatott az 1990-es évek végén az FIA GT bajnokság futamaira – például a Hungaroringre –, máig nem feledi a Porsche 911 GT1-esek látványát! Forrás: porscheforever.hu

Hankook murva abroncsokat tesztelt Turán Frici és Henning Solberg

2016.07.17.
Hogyan jött létre a Solberggel való együttműködés? A Hankook Fejlesztési Program keretein belül szerveztük ezt a tesztet, illetve még tervezünk továbbiakat is. Most a WRC bajnokságban használható, kemény murva gumikra fókuszál a gyár. Ennek részletes tesztelésében vagyunk benne, az pedig, hogy Henning itt van, a személyes jó kapcsolatunknak köszönhető. Henning Solberg az egyik legnagyobb név a rali világ aktív versenyzői közül. Henning alapvetően a WRC kategóriában érdekelt, viszont idén R5-össel is indul és érdeklődik az abroncsaink iránt. Ezért kértük fel, hogy mondjon véleményt, esetlegesen segítsen a beállításokban, hiszen nagyon nagy tapasztalata van, ami biztosan hasznunkra válik. A navigátora, Ilka Minort is vele érkezett, Henning Norvégiából, Ilka Ausztriából repült ide. Nagyon sokat tudnak hozzátenni a programhoz, szerdán ő vezetett, majd együtt is autóztunk, a csütörtöki nap pedig az enyém volt. A pozitív együttműködés mikor válhat élessé? Henning az idei évre leszerződött, viszont a jövő éve még nyitott, alapvetően a lényeg az, hogy itt van, és részt vesz a fejlesztésekben. Nagyon tetszik neki, pozitív az abroncsról kialakított képe, bízom benne, hogy jól érezte magát nálunk. Henning egy nagyon jó kedélyű srác, így belecsempészhettünk egy kis országjárást is a programjába, például megmutatjuk neki a Balatont. A teszten tapasztaltakat rögzítitek és továbbítjátok a gyár felé? Természetesen, a két nap eredményeit a Hankook mérnökei összegyűjtik, – a hőmérséklettől kezdve a nyomáson át minden adatot feljegyeznek - és rögzítik. Ez a teszt nem is az autó beállításairól szól, hanem egy beállításon belül megyünk különböző keverékű abroncsokkal. Tesztgumikat hoztak, ez hat különböző fejlesztésű irány, amit összehasonlítunk a jelenleg futó abronccsal, és ezekből fogjuk kiválasztani a legmegfelelőbbet, amit majd a spanyolországi VB futam első napján is használni fogunk. Ez határozza meg az abroncsfejlesztéseket a jövőre nézve. Miért pont Henningre esett a választás? Egyrészt, nagyon jó a viszonyunk, másrészt Henning Solberg precíz az autó beállításokban és odafigyel a gátló- és futómű optimális paramétereire is. Henningnek nagyon jó érzéke van a megfelelő futómű-beállításokhoz és hatalmas a tapasztalata. Örülök, hogy az én autómmal megy, hiszen így a mi sikerességünkért is sokat tehet, biztosan megnézem az ő beállításait is.

Magyarországon gyártják az új Alfa Romeo Giulia fékvezérlő-egységét

2016.07.17.
„Nagy büszkeséggel tölt el minket, hogy egy olyan jármű részére szállíthatjuk be az MK C1-et, mint az Alfa Romeo Giulia. Ez természetesen legfőképpen az innovatív fékrendszer sorozatgyártását lehetővé tevő és a fejlesztésben részt vevő magyar csapat kiváló teljesítményének is az érdeme. A gyártás budapesti telephelyünkön zajlik” – mondta el Keszte Róbert, a Continental Automotive Hungary Kft ügyvezetője, a Continental budapesti gyárának igazgatója. „Az MK C1 nagy fékerőt nyújt, a rövid féktáv pedig segít megelőzni a baleseteket, és csökkenti az ütközések súlyosságának mértékét.” A Continental által kifejlesztett MK C1 elektronikus fékrendszer dinamikusabb, könnyebb és kisebb méretű, mint a hagyományos fékrendszerek. Az új integrált rendszerrel a sofőr a pedál nyomására mindig ugyanazt a hatást érzékeli – ami növeli a komfortérzetet. Az MK C1 rendszerben a fékerősítőt és a vezérlőt (ABS és ESC) mind egy kompakt, súly-hatékony modulba építették be. Az egész rendszer 3-4 kilogrammal kevesebbet nyom, mint egy hagyományos fékrendszer, az összehasonlítás alapjául vett rendszertől függően. Az elektro-hidraulikus MK C1 sokkal gyorsabban képes a féknyomást előállítani, mint a hagyományos hidraulikus rendszerek, így megfelel az új fejlett vezetői asszisztenciák által támasztott fokozott nyomásdinamikai követelményeknek, a balesetek megelőzése és a gyalogosok védelme érdekében. MK C1 – dinamikus és hatékony fékezés az integrációnak köszönhetően Ezen kívül a rendszer a rekuperatív fékrendszerek követelményeinek is képes megfelelni minden további módosítás nélkül, miközben a kényelem rendkívül magas szintjét nyújtja. Így amellett, hogy jelentősen hozzájárul a biztonságos és dinamikus vezetéshez, az energiatakarékosságban is élen jár.

Több száz motoros tesztelte a BMW modelljeit

2016.07.17.
A BMW Motorrad Magyarország egy május végéig tartó, mintegy másfél hónapos nyereményjátékot szervezett a motorosok számára. A játék végén a tesztmotorozásra jelentkezők között a BMW három bukósisakot sorsolt ki, amit nemrég vettek át a szerencsés nyertesek. „A tesztvezetésen az új „vizest”, a BMW R 1200 GS Adventure-t választottam, mert szerettem volna  összehasonlítani a saját motorommal, ami egy „sima” 1200 GS. Sokkal jobban kezelhető az enyémnél, szinte „kezes bárány”. Nagyon jól gyorsul, maximális  biztonsággal lehet vele közlekedni. A terveim között már most szerepel a motorom lecserélése, és csakis a „vizes” Adventure jöhet szóba! A nyereményt, a BMW GS bukósisakot az enduró jellegű motoromhoz választottam. Régóta szerettem volna egy könnyű, karbonszálas sisakot, és mivel ez a nagyvonalú lehetőség adódott, örömmel éltem vele. Nagyon kellemes viselet, élmény benne motorozni, az R 1200 GS Adventure-höz hasonlóan ezt is csak ajánlani tudom mindenkinek“ – mondta el az első nyertes, Pánczél Tibor. A nyereménysisakokat Zámbó Balázs, a BMW Magyarország kelet-közép európai piacokért felelős motorkerékpár marketing managere adta át A végül a BMW System 6 EVO bukósisakot választó Hidvégi Áron kedvence a BMW R NineT, „a hihetetlenül egyedi, letisztult retro stílusával”. „Egyszerűen nincs rajta semmi felesleges légterelő vagy idom. Kevés motorról lehet elmondani, hogy egy igazi karakter, vagy egyéniség, de ez a modell ilyen. Miután a nyeremény ténye tudatosodott bennem, egyfajta eufórikus állapotba kerületem és a legstílusosabb sisakot szerettem volna kiválasztani, ez pedig a klasszikus nyitott BMW Legend (NineT) sisak lett volna, egy jó szemüveggel... tiszta '70-es évek. Később egyre inkább a racionális érvek kezdtek előtérbe kerülni, és miután sok jót hallottam a BMW System 6 EVO-ról, mind kényelem, mind csendesség terén, amellett döntöttem. Azóta voltam vele túrázni, városban is, és minden várakozáson felül teljesített.“ „A teszten egy BMW R 1200 GS modellt próbáltam ki. Jelenleg is egy hasonló, de már 9 éves motorom van, és kíváncsi voltam, hogy milyen lett több modellváltás után. Legjobban a sokkal kisebb erőt igénylő kuplung és az élénkebb gázreakció tetszett. Nemrég vásároltam egy BMW System 6 EVO sisakot, ami túrázásra kiváló, de elég gyakran járok úttalan utakon, erdőben, ahová jobb egy könnyű, jól szellőző enduró sisak, ezért választottam a BMW GS modellt. A sisak átvétele után ebben jöttem haza 3 óra alatt és már ezen az első úton is kényelmes volt, sehol sem nyomott. Azóta is használtam és maximálisan meg vagyok vele elégedve” – osztotta meg az élményeit Pető Csaba.

Silky Way-rali - Sáros, vizes, sziklás szakasz volt

2016.07.17.
A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős a szakaszon a 32. helyen végzett, az összetettben azonban egyet előrelépve a 23. pozícióból várja a folytatást. „Össze-vissza csúszkáltunk a sárban, a gyakori vízátkelések miatt pedig a felismerhetetlenségig sáros lett az autó a szakasz végére. Egyszer egy kicsit el is keveredtünk emiatt, mert bár Laci bemondta, hogy negyven fokos szögben menjek balra, alig láttam valamit a szélvédőn, és megtippelni sem tudtam, merre van az. Így viszont a mögöttünk jövő lengyel megelőzött, s attól kezdve ötven méteres távolságból üldöztük őt a célig. Szerencsére nem volt por, úgyhogy ezt simán megtehettük” – mondta Szalay, majd még elárulta: a határátlépés után gyönyörű utak, virágok, tisztaság fogadta őket Kínában, no és a sivatag szele – vasárnaptól ugyanis a Góbiban autózik a mezőny. „Nagyon várjuk a homokos szakaszokat: valójában mi ezért jöttünk ide – mondta Bunkoczi, majd még hozzátette: – Mára rövid pályát jelöltek ki a rendezők, nem volt nehéz végigmenni rajta, de nagyon precíznek kellett lenni. Azok voltunk, így szerencsére nem akadt gondunk.” SILK WAY-RALI 7. szakasz, Almati–Bortala (össztáv: 610.4 km, ebből szelektív szakasz: 76.860 km). Autósok: 1. Cyril Despres, David Castera (francia, Peugeot 2008DKR) 1:02:44, 2. Loeb, Elena (francia, Peugeot 2008DKR) 2:46 p h., 3. Vasziljev, Zsilcov (orosz, Mini All4) 4:10 p h., …32. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Mokka) 14:57 p h. Kamionosok: 1. Maarten van den Brink, Peter Villemsen, Anton Kozlovszkij (holland, belga, orosz, Renault) 1:10:19, 2. Sibalov, Amatics, Kisamijev (orosz, Kamaz) 7 másodperc hátrány, 3. Vjazovics, Haranyin, Zsihulin (Fehérorosz, MAZ) 1:41 p h. Az összetettben. Autósok: 1. Cyril Despres 12:09:19, 2. Loeb, 10:46 p h., 3. Vasziljev 14:00 p h., …23. Szalay 2:04:10 ó h. Kamionosok: 1. Maarten van den Brink 13:06:14, 2. Sibalov 6:35, 3. Szotnyikov (orosz, Kamaz) 12:29 p h.

Magyar Frog, Vanessa és Silver Sting

2016.07.16.
Bonyolult szerkezet az autó, talán a legbonyolultabb, állítja Peredy Zoltán. Ő aztán igazán tudja, mert megdolgozott mindegyikért. Azokért is, amiket készen vett, és azokért is amiket maga készített. Utóbbiból több is van neki, mert némelyikre legalább háromezer, de volt olyan, amelyikre ötezer munkaórája ráment. Az anyagiakról, és az anyagról már nem is beszélve. Még szerencse, hogy mindent maga csinált. Megtervezte az autó formáját és szerkezetét, leszabta és összehegesztette a vázszerkezetet, elkészítette a sablonokat és legyártotta a karosszéria elemeket. Akt és Dino Műhelye inkább műterem, és művészien rendetlen, a falon Vanessa -Mae plakát, a földön aktfestmény, az asztalon készülő autó váza. Acélból, mert az nehezebb ugyan a divatos anyagoknál, de olcsóbb, és nem kell drága ragasztási eljárásokat alkalmaznia. Peredy szerint tévhit, hogy az alumíniummal jelentős súlyt lehet megtakarítani, hiszen az acéllal azonos szilárdságú zártszelvény használatával már alig csökken a tömeg, viszont nő a költség. Autótervezésből és tanulmánymodell gyártásából persze sohasem lehetett megélni Magyarországon, ezért tudását vitorlások tervezésénél és dinoszauruszok építésénél kamatoztatta, mindegyikből készült már több is, van amelyik a Balatonon úszik, és van amelyik múzeumban pihen. Egyedi volt a reklámcélokat szolgáló óriás figura és az örökzöld szusi bár: a négyméteres robot bevásárlóközpontba, a pavilonos pult belvárosi irodaházba került. Vízre szállás Csinált sporthajót, de mire elkészült vele, a megrendelő visszavonult a versenyzéstől. Egy horgász később érdeklődött az elárvult darab iránt, ám aztán elállt vásárlási szándékától, mert a billegős csónakból állva nem lehetett a tóba vizelni... Az alkotó nem is bánta, hogy nem ez vitte el művét, mert ahogy fogalmazott, igazi idióta volt, aki nemcsak a halaknak árthatott. Nyitott a szépre Peredy Zoltán 1987-ben végzett az Iparművészeti Főiskolán, ahol annak idején inkább a hallgatók, mint a tanárok lelkesedtek az autóért, mely a design pályázatokon is mostohagyereknek számított. Nem is lehetett járművel díjat nyerni akkoriban. De őt ez sem tántorította el, 1992-ben megépítette kétüléses minijét. Felfelé nyíló szárnyas ajtajai és a bumfordi karosszéria illik bájos személyiségéhez. A Smartot megelőző és Frog névre hallgató koncepcióautó ma is megállja a helyét. A zárt szelvény-vázra épített karosszéria kétrétegű poliészterből készült, farában kis Polski kéthengerese lapult, de elkészítette a villamos változat tervét. 1995-ben megszületett a Vanessa Coupe, amit névadója, Vanessa-Mae, a világhírű és gyönyörű hegedűs lány 2002-ben kézjegyével is ellátott: a kék sportkocsi motorházát a művésznő neve és hangszerének szobra díszíti. Silver Sting A 2006-os Luxusautó Kiállításon mutatták be Peredy leggyorsabb és legteljesebben megvalósult autós művét: a Silver Sting tervezése és kivitelezése kilenc évig tartott. A karosszériát Peredy Zoltán tervezte, a kivitelezésben a Bovi Motorsport és a Műszaki Egyetem Gépjárművek-és Áramlástan tanszékének szakemberei is részt vettek. A Silver Sting kevlár, titán, karbon, és a repülőgép-gyártásban használt kompozit anyagok felhasználásával készült. Az 1100 kilogrammos menetkész tömegű versenyautót a Porsche 911-GT3-asból származó hathengeres, 3,6 literes 437 lóerős teljesítményű motor hajtotta, álló helyzetből 3,8 másodperc alatt érte el a százas tempót.    
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója