Megnyílt a 42. Műegyetemi Állásbörze

2016.03.30.
A kiállítók 63%-a kínál szakmai gyakornoki programokat felsőfokú tanulmányaikat folytató hallgatóknak, 77-80%-uk pedig kifejezetten friss diplomás pályakezdőket, illetve már tapasztalt, felsőfokú végzettséggel rendelkező munkavállalókat keres. Idén tavasszal több, mint 40 új partner csatlakozott a rendezvényhez. A legnépszerűbbek továbbra is az informatikai, mérnöki, gazdasági, pénzügyi és logisztikai állások, de egyéb felsőfokú végzettséggel is több száz ajánlat közül válogathatnak az érdeklődők. A legtöbb meghirdetett pozíció online is elérhető a www.allasborze.bme.hu oldalon, az „Állásajánlatok” menüben. – Mégis mindenkinek javasoljuk, hogy látogasson ki a Műegyetemi Állásbörzére, hiszen így lehetőség nyílik kilépni a monitor mögül, személyesen bemutatkozni és kérdezni. E mellett ingyenes tréningek, karrierépítési tanácsadások is várják az érdeklődőket, többek közt karrier coaching és próbainterjúk is lesznek – hívja fel a figyelmet Kiss Gergő szervező. Időpont: 2016. március 30–31. (szerda–csütörtök), 10:00–17:00 Helyszín: Budapest 1111, Műegyetem rkp. 3., K épület A belépés ingyenes, akárcsak a sikeres álláskereséshez elengedhetetlen felkészítő tanácsadások és előadások!

Március végéig vásárolhatók kedvezményes Interrail bérletek

2016.03.30.
A vasúttársaság közölte, a promóciós bérletekkel legkésőbb május 16-án lehet megkezdeni az utazást. Az Interrail Európa-szerte népszerű, 2015-ben mintegy 250 ezer bérletet adtak el a vasúttársaságok. A MÁV-Start csaknem ezer darabot értékesített, ezek többsége az egész Európában felhasználható bérlet volt, a legkeresettebb úti cél pedig Németország, Franciaország, Svájc és Olaszország. – A bérletet váltók hatvan százaléka 26 éven aluli fiatal, de családok és nyugdíjasok is növekvő számban élnek a bármely korosztály által igénybe vehető utazási lehetőséggel – közölték.

Kazár Miklós: Sok minden változhat, de a céljaink maradnak

2016.03.30.
Befejeződött a felkészülési időszak a magyar rallyesport világában, Kazár Miklós szeme előtt már a hétvégi Eger Rallye lebeg. A korábbi négyszeres abszolút bajnok számára számos újdonságot hozott eddig is a szezon, ám az állandó vele kapcsolatban, hogy továbbra is minden versenyen nyerni szeretne. Navigátorával, Ferencz Ramónnal egyértelműen a bajnoki cím visszaszerzését tűzték ki célul, aminek valóra váltásához kizárólag a győzelemért mennek Egerbe is. Meglehetősen változatos évet hagyott maga mögött Kazár Miklós, amikor 2015. december 29-én megnyerte a Szilveszter Rallye-t. A zsinórban megszerzett három abszolút bajnoki címet követően tavaly egy súlyos sérüléssel a háta mögött a második helyen végzett a Magyar Rallye Bajnokság összetett pontversenyében, és az év közben a futamgyőzelemtől a dühítő technikai hibákig szinte minden megtörtént vele. Idén mindenesetre úgy döntött, visszaszerzi a bajnoki címet, és emiatt számos változás mellett döntött: csapatot és autót is cserél a 2016-os szezonra. – Érzelmileg nagyon nehéz döntéseket kellett meghoznom, hiszen mind az autóhoz, mind a csapathoz számtalan szép, eredményes és kellemes emlék fűz. A Mitsubishi hat év, egy bajnoki arany és ezüst, számtalan futamgyőzelem után nyugdíjba ment, éppen ezért örülök annak, hogy az utolsó közös versenyünkön, a Szilveszter Rallye-n nyerni tudtunk. Egyedül Ferencz Ramón jelenti mellettem az állandóságot, hiszen idén is ő lesz a navigátorom – árulta el Kazár Miklós. A négyszeres abszolút bajnok a Pro Racers színeiben versenyez tovább egy új Ford Fiesta R5-sel. Az idei első bajnoki futamig, az Eger Rallye-ig nem áll rajthoz sehol, hanem Ferencz Ramónnal együtt tesztekkel készül a 2016-os versenyekre. Mert egyértelmű célja, hogy a szezon végétől már az ötödik bajnoki cím is a neve mellé kerüljön, és ehhez a hétvégi szezonnyitón is jól kell szerepelniük. Egy biztos, idén nem elégszenek meg a tavalyi összetettbeli második hellyel a szezonnyitón, és ahogy Kazár elárulta, szeretné megidézni a 2013-as egri viadalt, amit remek versenyzéssel nyert meg. – Tavaly két defektet is kaptunk, így a második nap hiába mentünk egészen magas szinten, már nem tudtuk behozni a hátrányunkat. Idén az első pillanattól az utolsóig dominálni szeretnénk a versenyen, és ebben a remekül felkészített és az eddigi teszteken hibátlanul muzsikáló Ford Fiesta R5-ös is hozzásegíthet minket. Sikerült az autót abszolút kiismernünk. Most már minden kis elem a helyére került az idei szezonunkkal kapcsolatban, és azt érzem, megvan az esélyünk arra, hogy visszaszerezzük a bajnoki címet. A hétvégén mindenképpen szeretném megidézni a 2013-as Eger Rallye-t, amikor sikerült itt nyernem. Egy jó bajnoki rajt mindenképpen meghatározhatja az egész idényünket – jelentette ki a Pro Racers versenyzője.

Hogyan cseréljük, tároljuk a téli gumikat?

2016.03.30.
A gumiabroncsok élettartamát több tényező is befolyásolhatja: a gumianyag minősége, a kopás mértéke, valamint a jármű típusa és a vezetési stílus. – Nem szabad elfelejtenünk, hogy autózás közben szeretteink és a saját biztonságunk is egy dolgon múlik: az abroncsok és az út közötti kapcsolaton. Az autósoknak ezért mindig azt tanácsoljuk, hogy legyenek különös tekintettel a téli, illetve nyári gumik kiválasztására, és az idény leteltével gondosan és megfelelően raktározzák el az abroncsokat, ügyelve minden apró részletre – mondta Szikora Csaba, a Delticom nemzetközi online gumiforgalmazó cég hazai leányvállalata, a gumik.hu szakembere. Hol és hogyan érdemes tárolni a leszerelt abroncsokat? Manapság úgynevezett „gumihotelekben” is tárolhatjuk a lecserélt szetteket, ha kellő bizalommal vagyunk az adott szerviz munkája, szakemberei iránt. A legkézenfekvőbb megoldás azonban az, ha otthon pihentetjük az abroncsokat. Ehhez pedig mindössze öt alapszabályt kell követnünk: – Mielőtt elpakolnánk a leszerelt kerekeket, vízzel alaposan tisztítsuk meg a szennyeződésektől, és szárítsuk meg őket! – Válasszunk száraz, páramentes helyet a tároláshoz, ahol tartósan 15 fok körüli a hőmérséklet! – Ügyeljünk arra, hogy az abroncsok ne érintkezzenek különböző kemikáliákkal, és ne érje őket napfény! – Mindig jelöljük krétával a kerekeken, hogy hová volt felhelyezve az autónkon! – A felnire szerelt abroncsokat felfüggesztve vagy egymásra rakva, míg a felniről leszerelteket állítva, időnként forgatva tároljuk! 2015-ös gumitrendek Világszerte megfigyelhető, évek óta tartó tendencia, hogy a fogyasztók inkább a prémium kategóriás téli gumi márkákat választják. A legnagyobb gyártók komoly hangsúlyt fektetnek az innovációra, így portfóliójukból mindig új és egyre jobb minőségű termékeket tudnak kínálni a sofőröknek. A piac kínálata természetesen ennél jóval szélesebb. – A Delticom külön felületet hozott létre azzal a céllal, hogy vásárlói megoszthassák tapasztalataikat egymással a különböző abroncsokról. A www.gumiteszt.com oldalon nem csak a magyarok, de a többi ország sofőrjeinek véleményét, tanácsait megtalálhatjuk a téli, illetve nyári gumimárkákkal kapcsolatban. Ennél meggyőzőbb és megbízhatóbb segítség már nem is kell az abroncsválasztáshoz – mondta Szikora Csaba. A kerékcsere 10 lépésben: – Kereket cserélni csak szilárd burkolaton és sík felületen szabad. Sík úton is használjuk a kéziféket és tegyük sebességbe a váltót, illetve P-állásba a fokozat-választókart! – Szükség lesz egy stabil autóemelőre, kitámasztó ékre (kő, tégla), kerékkulcsra, egy nagyobb csavarhúzóra és emelőbakra az autó alátámasztására. – Még a földön lazítsuk meg a kerékcsavarokat (mindig a szemköztieket). – Emeljük meg az autót (külön-külön, kerekenként). – Tegyük az autó alá az alváznyúlványnál az emelőbakot és engedjük lassan rá az autót. – Csavarjuk ki teljesen a kerékcsavarokat, majd emeljük le a kereket. – Tegyük fel a felszerelendő kerekeket, majd kézzel kapassuk rá a kerékcsavarokat. – Kerékkulccsal átlósan haladva csavarjuk be teljesen őket, majd húzzuk meg. – Vegyük ki az emelőbakot, és engedjük le az autót. – Ha teljesen leengedtük, és az autó keréken áll, szintén átlós irányban húzzuk meg teljesen a kerékcsavarokat.  

Orosz légikatasztrófa – a feketedoboz szerint a gép rendben volt

2016.03.30.
A hivatal közölte, hogy a légiközlekedési balesetekre vonatkozó nemzetközi és orosz jogszabályok értelmében nem kívánja nyilvánosságra hozni a fedélzeti beszédrögzítő által felvettek tartalmát. Eddig egyórányi hanganyagot elemeztek ki, köztük a gép pusztulását megelőző percekét is. (Az orosz sajtóban ezekre a felvételekre hivatkozva láttak napvilágot olyan, hivatalosan meg nem erősített jelentések, melyek szerint a tragédiát a két pilóta között kirobbant konfliktus, emberi hiba okozhatta.) A vizsgálat megállapította, hogy a repülőgép légialkalmassági tanúsítványa érvényes volt, azon elvégezték a szükséges karbantartást és felszálláskor nem volt rajta meghibásodás. A hivatalos közlemény szerint az orosz, amerikai és az Egyesült Arab Emírségekből érkezett szakértőkből álló bizottság folytatja a munkát, folytatódik az áldozatok azonosítása és a gép roncsainak összeillesztése. A bizottság a közlemény szerint műszaki dokumentációt kért be a Boeing repülőgépgyártótól utasszállító rendszereinek üzemképességéről, valamint információkat az eddig történt, hasonló jellegű incidensekről. Az Államközi Légiközlekedési Hivatal laboratóriumában folytatódik az adatok előkészítése a matematikai modellezéshez, akárcsak a repülőgép röppályájának megállapítása és a baleset audiovizuális rekonstrukciója. A FlyDubai utasszállítója március 19-én zuhant le Rosztov-na-Donuban, kevéssel a leszállópálya elérése előtt. A fedélzeten tartózkodó 62 ember közül senki sem élte túl a tragédiát.

Bosch és felhő - mobilitási megoldások

2016.03.30.
– Saját felhőt indít a Bosch internetalapú szolgáltatásai számára. A Bosch IoT-felhőben (Internet of Things, azaz internetes termékek) a technológiák és szolgáltatások nemzetközi szállítója különböző alkalmazásokat futtat majd a hálózatba kapcsolt mobilitás, a hálózatba kapcsolt ipar és a hálózatba kapcsolt épületek témakörökben. A felhőszolgáltatás első fizikai helyszíne Németország. - Mostantól a hálózatba kapcsolt világ minden aduját a kezünkben tartjuk. A Bosch IoT-felhője a szoftveres kompetenciánk jelentette kirakós utolsó darabja. Így teljes körű szolgáltatóvá léptünk elő a hálózatba kapcsolás és az internetes termékek területén – mondta Dr. Volkmar Denner, a Bosch igazgatótanácsának elnöke a Bosch ConnectedWorld IoT-konferencián Berlinben. A Bosch az egyetlen vállalat a világon, amely az internetes termékek mindhárom szintjén aktív. A Bosch csoport olyan kulcstechnikákat kínál, mint a hálózatba kapcsoláshoz szükséges érzékelők és szoftverek, és egyúttal ezekre épülő új szolgáltatásokat is fejleszt. - A hálózatba kapcsolt megoldások sikerének fontos feltétele a skálázhatóság. Az üzleti modelleknek, szükség esetén, nagy sebességgel kell tudniuk nőni. A Bosch IoT-felhővel a Bosch immár rendelkezik a megfelelő infrastruktúrával. A Bosch internetes termékek számára létrehozott felhője fontos mérföldkő a Bosch számára – magyarázta Denner, aki a Bosch igazgatótanácsában a kutatás és fejlesztés területért is felel. A Bosch IoT-felhő műszaki infrastruktúrából, valamint platform- és szolgáltatásajánlatokból áll. Kezdetben a Bosch IoT-felhőt a technológiák és szolgáltatások nemzetközi szállítója saját megoldásaihoz használja. Később, 2017-től szolgáltatásként más vállalatok számára is elérhetővé válik.

Először hajózik óceánjáró az északnyugati átjárón

2016.03.30.
Az alaszkai Sewardból induló Crystal Serenity nevű óceánjáró úti célja New York lesz, a Bering-szoroson áthaladva fog haladni Kanada északi partjai mentén a Jeges-tengeren, majd az Atlanti-óceánon. A tervek szerint 32 nap alatt fogja megtenni útját az amerikai metropolisz kikötőjéig. Az északi-sarkvidéki tengeri jég kiterjedésének klímaváltozás okozta csökkenése jelentős mértékben növelte a hajóközlekedést a térségben, csakúgy mint a tengeri baleseteknek és a parti őrség mentőmisszióinak a számát, az üzemanyag-kiömlés és a környezetszennyezés kockázatát. A Crystal óceánjáró mérete – fedélzetén 1700 főnyi utas és személyzet utazik – és a hajóközlekedés további növekedésének lehetősége keltette fel a parti őrségek, a kormányilletékesek és a helyi közösségek figyelmét. "Ha valami balul üt ki, az nagyon rossz lesz. A legtöbb ideérkező hajón 100, esetleg 150 utas tartózkodik. Ez egy nagyon más vízi jármű" – mondta a The Guardian brit napilap tudósítójának Richard Beneville, Nome alaszkai város polgármestere, ahol a luxustengerjáró szintén kiköt. Egy évszázaddal az után, hogy Roald Amundsen felfedező elsőként áthajózott a kanadai sarki vizeken 1906-ban, a helyi közösségek és az illetékesek megpróbálnak lépést tartani a sarkvidéken végbemenő változásokkal, amelyeket a tengeri jég eltűnése idéz elő. A Crystal az eddigi legnagyobb és legfényűzőbb hajó lesz, amely átkel az északnyugati átjárón azóta, hogy az 2007 nyarán először szabadult meg teljesen jégpáncéljától, és lehetővé vált, hogy hajók jégtörő kísérete nélkül haladjanak át rajta. Tavaly nyáron már 17 hajó közlekedett ezen a tengeri úton jégtörő nélkül az amerikai parti őrség adatai szerint. A tengerjárót működtető cég szerint a 14 fedélzetből álló hajón 22 és 120 ezer dollár között lehet utat foglalni, és erre az évre minden szoba elkelt. Az április 13-i gyakorlat résztvevői áttekintik a legközelebbi parti őrségi támaszponttól mintegy 1600 kilométerre haladó tengerhajó több száz utasának kimentését célzó lidérces forgatókönyvet is – közölték illetékesek. Az északi-sarkvidéken a kommunikáció extrém kihívást jelent: a mobiltelefon-vétel egyenetlen, nincsenek utak, a Crystal útjába eső települések kicsik. A Crystal egy jégtörő kíséretében utazik majd, utóbbi fedélzetén két helikopter is lesz. Jégre leszállni képes pilóták, sarki-expedíciók veteránjai, jegesmedve-kutatók is lesznek a fedélzeten az utasok biztonsága és a helyi vadvilág, a környezet és a szokások védelme érdekében – közölte a Crystal Cruises cég.

Rallycross a Rabócsiringen – piros tojás helyett izgalmak

2016.03.30.
A szombati nap folyamán például a VW Polóval induló szlovák versenyző Miroslav Pospichal bizonyította be, hogy három keréken is be lehet fejezni egy előfutamot akkor, ha kevés a jobbos kanyar. Nem volt kíméletesebb Tajmel Tibor sem BMW-jéhez akkor, amikor megismerkedett közelebbről a gumifallal. Tibor épp csapattársa, Csendes Zsolt Opel Asconáját üldözte, amikor a gumifalnak ütközve összetörte az autója orrát és farát is oly módon, hogy még a gumi is levált a felniről. Ez az „apróság” őt sem gátolta meg abban, hogy gyorsan bevigye még autóját a célba… A Super Touring Cars -2000 kategóriájában Csirmaz Brúnó védte meg a mundér becsületét. Nagyon erős mezőnyben sikerült úgy megszereznie a harmadik helyet, hogy egész hétvégén precízen és nagyon kemény autózott és üldözte ellenfeleit, köztük Góth Viktort is. Komoly ellenfele Luigi lehetett volna, azonban sajnos a Ford Puma nem bírta a hétvége küzdelmeit. Hasonlóan izgalmas csatákat hozott a Super Touring Cars +2000 kategória is, hiszen Tóth Attila, Tajmel Tibor és Csendes Zsolt már az edzések és az előfutamok alatt is folyamatosan egymásnak támaszkodva haladtak előre kanyarról-kanyarra. A döntő futam után végül Tóth Attila és Tajmel Tibor mellé az E30-as BMW-vel versenyző Peitler Zsolt állhatott fel harmadikként a dobogóra. Óriási várakozás övezte a Super 1600-os kategória futamait is, hiszen ezen a versenyen mutatkozott be hazai mezőnyben először Szabó Krisztián Skoda Fábiájával. A bemutatkozás nagyon jól sikerült, hiszen Krisztián egész hétvégén maga mögé utasította társait, köztük a Slovakiaringen dobogós Kovács Marcellt, Marton Gergelyt és Gerencsér Dávidot is. A döntő futamban Szabó Krisztián után másodikként Susta Josef, harmadikként pedig Marton Gergely ért célba. Marton Gergely így összegzett a döntők után: „Az autó tudta, amit tudnia kellett, én próbáltam hozni a formámat és próbáltam kiautózni az autóból azt, amit tud. Azt gondolom, hogy nagyon erős mezőnyünk volt, igyekeztem benne helyt állni; ez most a harmadik helyre lett elég.” A SuperCars kategóriában ezen a hétvégén szinte mindenkinek elgurult a gyógyszere. Már az előfutamok felértek a döntő futamokkal. Senki sem finomkodott, mindenki űzte, hajtotta a másikat. Ahol egy kis rés volt, oda becsúszott egy pillanat alatt egy orr, majd az egész autó. Ha valaki egy másodpercre nem figyelt, akkor ott vége is volt a versenyének. A döntő futamot a slovakiaringen is győzedelmeskedő Kiss Pál Tamás nyerte meg Kárai Tamás és Höller Alois előtt. A két Tomi hihetetlen harcot vívott az első helyért olyannyira, hogy egyiknek majdnem a gumifal vetett végett. Kárai Tamás szerint két nagyon izgalmas pillanata volt a hétvégi versenynek: „Az egyik, amikor a földre leérkeztünk, a belső ívről a sáron fékeztem, ott szinte mindenki kicsúszott, azt hittem ott vége is lesz a versenynek. A másik pedig most a végén volt, amikor Tomi elment belső íven, én meg elé visszajöttem – ez volt a legkeményebb.” Csatájukat Kiss Pál Tomi sem tartotta könnyű harcnak: „Azt tudtuk, hogy ha nem sikerül jól a rajtom, akkor a pályán kell eldönteni a versenyt. Volt egy merész próbálkozásom, hiszen belülről nagyon kockázatos volt annyira külső ívről 150-nél megkezdeni azt a kanyart, de szerencsére nem csúsztam rá a palánkra. Összejött az előzés, viszont éreztem, hogy annyira nagy tempóval érkeztem meg szűk íven, hogy egy szűk íven való visszavágással ott lesz Kárai Tomi autója. Próbáltam a lehető legnagyobbat fékezni, visszaváltani, tartani a szűk ívet, de egyszerűen ott maradt egy autónyi hely, amit ő kihasznált és teljesen ésszerűen kivezetett a legszélesebb íven. Tartottuk egymást, és csak akkor vettük el a gázt, amikor ő majdnem megérintette a gumifalat, én pedig le is érintettem. Szerencsére nem fordultam be, ez volt a legmelegebb pillanat.” A következő OB futam 2016.05.15-16-án ismét Máriapócson lesz, amelyen a fentiekhez hasonló izgalmas csatákat láthat majd az a több ezer néző, aki ellátogat erre a futamra. Itt már nem láthatjuk a most Super 1600 kategóriában győzedelmeskedő Szabó Krisztiánt.

Díjeső hullott a magyar járműipar cégeire

2016.03.29.
Szijjártó Péter, valamint Ésik Róbert, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) elnöke a gálán átadta az Év Befektetője díjakat. A hét kategóriában kiosztott elismeréssel azokat a befektetőket díjazták, amelyek tavaly új munkahelyek létrehozásával és a kis- és középvállalkozói szektor erősítésével a legnagyobb mértékben járultak hozzá a nemzetgazdaság és a magyar társadalom fejlődéséhez.      Christian Wolff, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető elnöke (j), miután átvette az év legnagyobb volumenű bővítése díjat Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztertől (k) és Ésik Róberttől, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) elnökétől a Befektetői Gálán a Pesti Vigadóban 2016. március 29-én. MTI Fotó: Máthé Zoltán A Mercedes-Benz az év legnagyobb volumenű bővítéséért, a Continental autóipari beszállító a legtöbb munkahelyet teremtő vállalatként vehette át a díjat. Az év legnagyobb volumenű zöldmezős beruházó vállalata az indiai tulajdonú Samvardhana Motherson Peguform, az év SSC beruházója pedig a német-magyar Hellmann Shared Service Center Kft. lett. Az év K+F beruházójaként a Bosch, az év magyar beszállítójaként a Magyarmet Finomöntöde Kft. kapott elismerést, 2015 legjobb ipari parkjává pedig a Jászfényszaru Ipari Centrumot választották.      Ésik Róbert, a HIPA elnöke elmondta: a befektetési ügynökség tavaly 67 beruházási projektet tárgyalt végig sikeresen, ami az egy évvel korábbi értékhez képest közel 12 százalékos növekedés, vagyis minden héten legalább egy projektet, minimum 8 milliárd forint értékben hoztak Magyarországra. Ezen projektek eredményeként mintegy 12 995 új munkahely létesülhet, csaknem 21 százalékkal több, mint 2014-ben - fűzte hozzá.  Kiemelte, hogy a pozitív projektekből 46 újbóli befektetés, olyan vállalatok beruházása, amelyek elégedettek a magyarországi befektetési környezettel, és ezért megtermelt profitjuk jelentős részét ismét Magyarországon fektetik be. MTI

A Red Bull Racing doktora tesztelt Tökölön

2016.03.29.
                                                                                                             FOTÓK: PAPP MARCELL   Az Autószektor olvasói már megismerhették Kling Sándort, aki az egyik legdinamikusabb szakma doktora és tavaly óta egy szuper-technológiával működő Forma 1-es csapat mérnöke. Már fiatalon példakép A műfajt globális járműgyártók és felsőfokú oktatási intézmények hozták létre: a Formula Student célja, hogy már az egyetemi évek alatt gyakorlati tapasztalatokat szerezzenek a hallgatók, akiknek csapatai autóépítő cégként működnek, kivitelezési tervvel, főmérnökkel, maketingessel, pr-essel, éves költségvetéssel, amihez meg kell szerezni a forrásokat. Főleg a globális járműiparból érkeznek a támogatások: van cég amelyik pénzzel, van amelyik alkatrészkészítéssel, van amelyik logisztikai háttérrel segíti a csapatokat, melyeknek száma már meghaladta a hatszázat. Az első versenyt az USA-ban rendezték 1981-ben, a szabályzat szerint olyan szériaérett prototípust kell készíteni, melynek használó nem professzionális pilóták. Az autóknak nemcsak gyorsnak és megbízhatónak, de árban is piacképesnek kell lenni. A sorozat belsőégésű motorosokkal indult, de a járműipari trendeknek megfelelően egyre több csapat épít villamoshajtású autót. A szponzorok célja, hogy már a diploma megszerzése előtt gyakorlati tapasztalatot szerezzenek a mérnökhallgatók, akik ezért keresettek az ágazatban. Jó példa erre a harmincéves Kling Sándor, aki szaktudását a Budapesti Műszaki Egyetemen szerzete, miközben rengeteget tanult a Formula Racing Team műhelyben, ahol már tizenegyedik versenyautó építik a mérnökhallgatók. Klasszikus karrierépítés Három éve még Kling Sándor volt a BME Formula Racing Team kapitánya és a 2013-ban, a gönyűi kikötőben rendezett magyarországi futam győztes csapatának egyik pilótája is. Már gyerekkorában is megcsapta a benzingőz, nem véletlenül, mert édesapja többször vitte raliversenyre. Látva autószeretetét nagypapája 11 évesen megtanította vezetni. Egyetemi tanulmányainak harmadik évében került a BME Formula Student csapatába, ahol gokartos rutinjának köszönhetően pilótáskodott, de aztán ennél is jobban érdekelte a versenyautó építés, és leginkább a szálerősítéses kompozitok világa. Kling Sándor életében meghatározó volt a BME és az FRT: második formulás évében a csapat kompozit csoportvezetője lett, miközben a méretezési és gyártási technológiákat a lehetőségekhez képest a legmagasabb szintre fejlesztette. Czigány Tibor professzor ajánlatára választott kompozit kutatási témát, így doktorátusa megszerzéséig az egyetemen és a formula csapatban maradt. Királykategóriában működik Két éve a németországi Formula Student versenyen, Hockenheimben megismerkedett a főbíróval, aki munkaidőben a Red Bull Racing mérnöke és az ő ajánlásával interjúra mehetett Kling Sándor a csapat angliai központjába, ahová felvették és tavaly februártól már Milton Keynessben lakik. Munkahelye a Red Bull Racing structures analyst részlege, ahol a mérnökök feladata a váz, motor, futómű és aerodinamikai fém-, valamint kompozit-alkatrészek szilárdságtani és rugalmassági vizsgálata, valamint minél könnyebb elemek tervezése Forma1-es autókhoz. Újra itthon és újra pilótaülésben Ünnepekkor hazalátogat és tavaszi szabadsága alatt arra is időt szakított Kling Sándor, hogy találkozzon egykori csapattársaival, akik új autót építettek, immár a tizenegyediket, miközben tesztelnek is. A BME Formula Racing Team FRC-006-os utascellája is karbon-kompozitból készült és mind a négy kerekét villanymotorok hajtják. A tököli reptér tesztpályáján jól vizsgázott a gép, ezt tükrözi Kling Sándor lelkesedése, miután kiszállt az autóból, mely „nagyon gyors és tényleg igazi vezetési élményt nyújt, és érezhetően komoly a teljesítménye, amit jól visz át a talajra négy kerékagyba épített villanymotor.” F1 és FS: azonosságok és különbségek Arra a kérdésre, hogy mi a különbség és mi az azonosság jelenlegi munkahelye, a Red Bull Racing és egykori csapata, a BME Formula Racing Team között, Kling a következőt válaszolta: A lényeg ugyanaz, a Forma 1-ben is prototípust kell gyártani, ráadásul gyorsan, viszont jelentős az eltérés a költségkeretben... A Formula Studentben és az F1-ben is az a jó, hogy nem kerülnek polcra a tervek, hanem elkészülnek, ez pedig annak megy igazán, aki már korábban megismeri a teljes autóépítési folyamatot. A királykategóriában is elismerik és foglalkoztatják a formula studenteseket, nem véletlenül van a kollégák között több olasz, spanyol, német portugál és immár magyar mérnök is. Plusz egy verseny A tököli teszt után nem sokkal dőlt el, hogy új villanyautójával a BME Formula Racing Team a tervezett három helyett idén négy nemzetközi versenyfutamon is indul: Boriszov Dániel csapatkapitány az Autószektornak elmondta, rajthoz állnak a németországi Neuemünsterben, az angliai Silverstone-ban és mindkét magyarországi futamon, melyet a Győr közeli Gönyű kikötőjében rendeznek. Formula Student Minden Formula Student futamon a gépátvétellel egy időben ismertetik műszaki és pénzügyi terveiket a csapattagok angolul, aztán jön a gyorsulás és a fékpróba. A dinamikus versenyszámok csúcsa az endurance futam: az egy kilométeres versenypályán 22 kilométert kell megtenniük a versenyzőknek, itt a tüzelőanyag–takarékosság mellett az állóképességet is vizsgálják és természetesen az időt is mérik. FOTÓ: PAPP MARCELL    

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója