Magyar lány a katari dobogó tetején

2015.03.17.
Már az időmérőn lehetett látni, hogy Viktória jó formában van, és annak ellenére, hogy az időmérő edzés alatt kiesett az egyik kontaktlencséje, a második helyről rajtolhatott a versenyeken. A 2,14-es köridő az összetettben csak a mezőny közepére volt elég, viszont ez egy 600-as motortól nagyon jó eredmény. A bajnoki címhez éppen csak be kellett volna futnia Wiccának, de a magyar lány néhány Superbike és Supersport motort megelőzve kategóriájának első helyét hozta mindkét futamon. Ezzel az eredménnyel örökre beírta magát a motorsport nagykönyvébe! Wicca számára hamarosan újabb kihívás következik, ugyanis ő is rajthoz áll a FIM által az idén életre hívott Női Európa Kupa futamain! Az új sorozatot szintén a Superbike Világbajnokság egyik fő utánpótlás-szériájaként működő European Junior Cup keretein belül rendezik majd meg. A  H-Moto Team fiatal versenyzője természetesen a Losail Ázsia Bajnokság kiírásához hasonlóan itt is szeretne minél többször a dobogóra, különösen annak legfelső fokára állni. A végső célja pedig nem is lehetne más, mint az összetett értékelés megnyerése. Emellett az új bajnokság arra is jó lesz, hogy ő és hölgytársai a versenypályákon bizonyítsák: nem mindig ők számítanak a gyengébbik nemnek.  

Sztrájkolnak a Lufthansa pilótái szerdán

2015.03.17.
A munkabeszüntetés a rövid és közepes távolságú légi járatokra vonatkozik. A Lufthansa diszkont légitársaságai, a Germanwings és az Eurowings pilótái nem csatlakoznak a munkabeszüntetéshez. A Lufthansa csaknem 5400 pilótáját képviselő szakszervezet és a munkaadó konfliktusa már csaknem egy éve tart. Tavaly áprilisban például a pilóták a VC felhívására három napig sztrájkoltak. Azóta több ilyen tiltakozó akciót szerveztek. A Lufthansa pilótái 55 éves kortól mehetnek nyugdíjba, az átlagos nyugdíjba vonulási kor pedig 58 év, ami a szakmában alacsonynak számít. A munkaadó az ösztönzőrendszer átalakításával azt kívánja elérni, hogy a pilóták 60 éves kor felett menjenek nyugdíjba. A szakszervezet ezt ellenzi. Martin Riecken, a Lufthansa kommunikációs igazgatója egy Budapesten más témában tartott sajtótájékoztatón az MTI kérdésére válaszolva elmondta, folyamatosan tárgyalnak a VC-vel, két hete új ajánlatot tettek, ezért meglepte őket a szerdai munkabeszüntetés híre. Hozzátette: a vita lényege, hogy egy régi privilégiumot szeretne a szakszervezet megtartani, a Lufthansa viszont vezető szerepét szeretné megőrizni, de ez a VC követeléseivel nem egyeztethető össze.

Malajziai Nagydíj – Rosberg meghívta Vettelt a Mercedes-boxba

2015.03.17.
– Beszéltem Toto Wolff csapatfőnökkel és Paddy Lowe technikai igazgatóval, és belementek. Kedves Seb, várunk Sepangban a péntek 16 órás eligazításon, és ne feledd elhozni a laptopodat! – üzente Rosberg. A két német versenyző közül Rosberg második, Vettel pedig harmadik lett vasárnap a melbourne-i szezonnyitón – a szintén mercedeses címvédő Lewis Hamilton mögött –, és a dobogón adott interjúk közben előbbi szóvá tette, hogy örülne, ha kicsit szorosabb lenne a verseny. – Tényleg így gondolod? Fél perccel megelőztetek bennünket, és azt szeretnéd, hogy csökkenjen a különbség? Bízol benne, hogy lelassultok? – értetlenkedett a négyszeres világbajnok Vettel, aki tavaly szerződött a Red Bulltól az olasz csapathoz, majd viccesen hozzátette: a Mercedes nyissa meg mindenki előtt a boxát Malajziában, hogy kiderüljön gyorsaságának a titka. Rosberg akkor közölte, hogy át fogja hívni a németek főhadiszállására honfitársát, és a két pilóta tréfálkozva meg is egyezett a találkozóban. Az utóbbi 19 futamból 16 alkalommal a Mercedes pilótái diadalmaskodtak.
Címkék: 

Elkezdődött Kecskeméten a Mercedes MobileKids programja

2015.03.17.
A Daimler AG által 2001-ben életre hívott MobileKids (MoKi) program célja, hogy világszerte játékos és szórakoztató módon tegye fogékonnyá a négy-tíz éves korosztályt a mobilitás és a közlekedésbiztonság kérdéseire. A szakmai háttér kidolgozásában és továbbfejlesztésében, valamint kecskeméti bevezetésében elismert nemzetközi közlekedési szakemberek és pedagógusok, itthon pedig a Közlekedéstudományi Intézet és az Élet Úton program tagjai vettek, illetve vesznek részt. – Az automobil feltalálójaként számunkra kiemelten fontos a balesetmentes autózás, és nem csak az autókban ülőkre, hanem minden, a közlekedésben résztvevő emberre gondolunk. Különösképpen kötelességünk a gyermekek védelme – mondta Matthas Buchmüller, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. műszaki területért felelős ügyvezetője azon a sajtótájékoztatón, amelyet a MobileKids program partnerei tartottak kedden a Petőfi Sándor Gyakorló Általános Iskolában. – Kecskemét önkormányzata kiemelt figyelmet fordít a felnövekvő generációkra, a gyermekek és a fiatalok fizikai és szellemi fejlődésére, épségére, hiszen ők a jövő letéteményesei. A mai felgyorsult világban létfontosságú, hogy az ifjúság mielőbb megszerezze azokat az ismereteket, amelyek a gyakorlatban is segítik a mindennapokat. A KRESZ, a biztonságos közlekedés a XXI. században ilyen alapvető ismeretnek számít. Kitűnő ötlet volt a Daimler részéről a MobileKids program bevezetése, és nagyon örülünk annak, hogy mostantól minden kecskeméti kisgyerek számára lehetőség nyílik a közlekedésbiztonsági ismeretek játékos formában történő elsajátítása – fogalmazott Szemereiné Pataki Klaudia, Kecskemét város polgármester asszonya. Ez az iskola volt ugyanis a kezdeményezés mintaprojektjének házigazdája, így a gyerekek itt már januárban megismerkedhettek ezzel az egyedülálló módszerrel. A kecskeméti iskolákban tanórai keretben valósulhat meg a most kidolgozott MobileKids komplex közlekedésbiztonsági oktatási program, a Nemzeti Alaptantervben meghatározott Technika és életvitel tárgy keretében előírt közlekedésbiztonsági modul órákban, amelyhez minden segítséget megkapnak a projekt mentoraitól, irányítóitól. A Mercedes-Benz és a KTI által felkészített mentorok segítik a pedagógusok munkáját, mind az elmélet, mind a gyakorlat játékos módon történő átadásában. Az iskoláknak nem jelent extra kiadást a program, hiszen a projekt házigazdái minden taneszközt, segédanyagot, KRESZ-pályát, járművet biztosítanak számukra. A MobileKids program honlapján (www.kozlekedjbiztonsagosan.hu) keresztül az osztályoknak állandó kapcsolattartásra van lehetőség a projektcsapattal: online játékokkal, tesztekkel bővíthetik közlekedési ismereteiket, és részt vehetnek egy MoKi rajzpályázaton is, ahol a legjobb 10 alkotás Kecskemét városának különböző helyszíneit fogja díszíteni. Az idei tanév zárásaként május végén rendezik meg Kecskeméten a MoKi Kupát, amire a félév során legjobban dolgozó és legaktívabb kecskeméti alsós osztályok kaphatnak meghívást. A MoKi Kupa győztes osztálya és pedagógusa értékes ajándékban részesül majd.

Fiat 500x

2015.03.17.
Galéria képek: 

Körözött BMW-t foglaltak le a határon

2015.03.17.
A battonyai közúti határátkelőnél jelentkezett kilépésre két román férfi az egyikőjük által vezetett belga honosságú személyautóval 2015. március 15-én 20 óra 50 perckor. A Battonya Határrendészeti Kirendeltség határrendészei a jármű ellenőrzésekor megállapították, hogy a belga hatóságok lopás miatt az autó körözését rendelték el, ezért a 35 éves sofőrt és a 24 éves utasát előállították a kirendeltségre. Az átkelőre utánuk érkező következő személyautó vezetőjét, egy 26 éves férfit szintén előállították, aki a gyanú szerint segítséget nyújtott két társának az autó Romániába juttatásához. A Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság nyomozói a több millió forint értékű BMW-t lefoglalták és a jármű megtalálásáról értesítették a körözést elrendelő belga hatóságot, akik a további eljárást lefolytatják.
Címkék: 

Februárban is emelkedett az új autók száma az Unióban

2015.03.17.
Az ACEA keddi közleménye szerint az Európai Unióban 924 440 autót helyeztek forgalomba a múlt hónapban, 7,3 százalékkal többet az egy évvel korábbinál. A múlt hónapban Spanyolországban 26,1 százalékos, Olaszországban 13,2 százalékos, Nagy-Britanniában 12 százalékos növekedést jegyeztek fel. Európa legnagyobb autópiacán, Németországban a forgalomba állított új személyautók száma 6,6 százalékkal, 223 254-re nőtt. Az idei első két hónapban forgalomba helyezett új autók száma az Európai Unióban 1,9 millió volt, 7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Magyarországon 2015 februárjában éves szinten 18,9 százalékkal, 5895-re emelkedett a forgalomba helyezett új autók száma az ACEA honlapján szereplő adatok szerint. Az idei első két hónapban a növekedés 15,5 százalékos volt, 10 776 új autót helyeztek forgalomba.

Automata tesztautó szeli át Amerikát

2015.03.17.
Ezzel a cég szerint egy automata jármű által Észak-Amerikában valaha megkísérelt leghosszabb tesztutat teljesítheti. A kocsi március 22-én indul útnak a San Franciscó-i Golden Gate hídtól, és a tervek szerint az április 3-án kezdődő éves autóbemutatóra érkezik meg New Yorkba. Az úton a Delphi legalább 2 mérnöke bent fog ülni az autóban, egyikük a volán mögött, a kocsi azonban nagyrészt saját magát vezeti majd. A szervezők reményei szerint a kísérleti úton értékes adatgyűjtésre nyílik lehetőség. A korábban a General Motors részlegeként, ma önállóan az Egyesült Királyságban működő autóelektronika- és biztonságiberendezés-gyártó cég kísérlete jól mutatja a gyártók növekvő érdeklődését az önjáró autók iránt, amelyek kísérleti modelljei 2020-ra kerülhetnek gyártás kész állapotba, egyes fontos automata funkciók azonban már a következő 2-3 évben beépülhetnek a gyártásba.

Milliárdokba kerül a BKV-nak az ellenőrzés

2015.03.17.
- A Napi Gazdaságban tévesen írtak az elektronikus jegyrendszer idei év végi bevezetéséről; 2015 végéig mindössze a díjmentesen utazókat kezdjük el utazási kártyával ellátni - írta a BKK Sajtókommunikációs Irodája portálunknak. "Ezt követően több lépcsőben vezetjük be a rendszert, várhatóan 2017 végéig, azaz az elektronikus jegyrendszer elindulását erre az időszakra lehet datálni. Az elektronikus jegyrendszer kialakításának célja a mainál rugalmasabb, utazásösztönző tarifarendszer (pl. időalapú jegy, automatikus díjplafon stb.) biztosítása, a jogosulatlan utazások, azaz a bliccelés visszaszorítása, valamint korszerű értékesítési csatornák (pl. internet, mobiltelefon stb.) és vásárlási lehetőségek (pl. automatikus bérletmegújítás stb.) bevezetése." Korábban írtuk: A BKV járművein regisztrált bliccelők száma emelkedett az elmúlt években, amíg ugyanis 2013-ban 295 ezer, addig tavaly már több mint 363 ezer jegy nélkül utazót kaptak el az ellenőrök, az emelkedő szám a hatékonyabb ellenőrzéssel magyarázható. Jelentősen nőtt a pótdíjbevétel is, ami így tavaly már meghaladta az egymilliárd forintot. A bliccelők 15-16 százaléka érvényes bérletének bemutatásával rendezi a pótdíjazást, további 5-6 százalékuk 30 napon belül fizeti be a büntetést. A BKK Zrt.-nél a február végi adatok szerint összesen 343 ellenőr dolgozott, és további 94 HÉV-jegyellenőrt foglalkoztattak. Rajtuk kívül februárban 21 szerződéses segédjegyellenőrt is dolgoztattak, és hétköznapokon 267 biztonsági őr végzett ellenőrzési tevékenységet, hétvégén pedig 232. A PFM Kontroll Kft.-vel a biztonsági őrök foglalkoztatására 2014. január 1-jei hatályba lépéssel kötött szerződés értéke évi nettó 1,95 milliárd forint. A megállapodás 2015. december 31-én jár le. A segédjegyellenőrök foglalkoztatására a First Job Kft.-vel 2013. július 31-én kötött vállalkozási keretszerződés 2015. március 31-én szűnik meg. A szerződéses keretösszeg havi 8,8 millió forint – közölte a BKK, amely körülbelül évi félmilliárd forintot költhet a saját állományába tartozó, jegyellenőri feladatokat ellátó dolgozókkal kapcsolatos kiadásokra.

Lendületben a Škoda Auto

2015.03.17.
A Škoda bevételei 320 milliárd koronát, 11,76 milliárd eurót tettek ki, ami 2013-mal összehasonlítva 13,9 százalékos növekedés. A legnagyobb csehországi autógyár már korábban közölte, hogy tavaly 1,037 millió személygépkocsit adott el, ami éves szinten 12,7 százalékos növekedés. Az eladott Škoda gépkocsik száma tavaly első ízben lépte át az egymilliós határt. A Škoda részesedése tavaly a világ gépkocsi piacán 0,1 százalékkal, 1,4 százalékra emelkedett. A legnagyobb piaccá Kína vált, ahol tavalyi 281 ezer Škoda kelt el, 24 százalékkal több, mint 2013-ban. A Škoda eladásai Nyugat- és Közép-Európában is emelkedtek, míg Kelet-Európában csökkentek. A német Volkswagen csoportba tartozó Škoda az idén további növekedésre számít. Januárban és februárban 8 százalékkal növekedtek az eladások, összesen 163 ezer Škoda autó kelt el a két hónap alatt. – Jövőbeni tervünk, hogy elérjük az évi másfél milliós eladást – mondta Winfried Vahland, a Škoda Auto vezérigazgatója. Kifejtette: a Škoda tovább bővíti termelési kapacitásait Csehországban és külföldön. Tavaly a beruházások értéke, a fejlesztések nélkül, 698 millió eurót tett ki. A Škoda Auto hét modellt gyárt 40 változatban. A cég 26 ezer embernek ad munkát Csehországban.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója