Bemutatkozott az Audi 2015-ös Le Mans-i versenyautója

2015.03.22.
Az Audi Motorsport lerántotta a leplet a Hosszútávú-világbajnokságon (WEC) idei szezonjára készített új R18 TDI e-tron quattróról. A kocsi monocoque váza az elődből lett átvéve, azonban a rajta lévő szénszálas karosszériaelemek egytől egyik újak, az alapos áttervezéssel a légellenállás csökkentése és a leszorítóerő növelése volt a mérnökök célja. A szintén áttervezett fényszórók a tavalyihoz hasonlóan a Mátrix-LED technológiát kombinálják a lézeres távolsági fénnyel, ami kiemelkedően jó látótávolságot biztosít majd éjszaka a pilótáknak. A futómű továbbfejlesztéséhez a gumiszállító, vagyis a Michelin segítségét is igénybe vették, itt a tapadás növelése mellett azon volt a hangsúly, hogy a kocsi kevésbé koptassa az abroncsokat. A mérnökök megduplázták a  Le Mans-ban egy kör alatt visszanyerhető energia nagyságát (2- helyett 4 megajoule), a lendkerekes energiatároló rendszer pedig 17 százalékkal több energiát képes már raktározni. A 272 lóerősre növelt teljesítményű villanymotor továbbra is az első kerekeket hajtja, a 4,0 literes, 558 lóerős V6-os dízelmotor pedig a hátsókat. A 870 kilogrammos versenyautó 2,5 százalékkal kevesebb gázolajat fogyaszt, mint a tavalyi modell.

830 milliárd forint Uniós támogatás, 70 pályázati felhívás!

2015.03.22.
Központi témaként szerepelt a foglalkoztatás és a versenyképesség növelése. Az említett tényezők sikerességéhez pedig legközvetlenebb módon a GINOP járul hozzá. A 2014-2020-as uniós fejlesztési időszakban a gazdaságfejlesztési operatív programban összesen 2733 milliárd forint támogatási lehetőség nyílik meg a gazdasági szereplők számára. A program legfontosabb célkitűzése a fenntartható, magas hozzáadott értékű termelésre és a foglalkoztatás bővítésére épülő gazdasági növekedés elérése, a versenyképesség növelése és a magyar ipar fejlesztése. A GINOP abból a szempontból kimagasló, hogy mind a nyolc prioritást egy teljes rendszerbe foglalja. 1. prioritás, a kis- és középvállalkozások (kkv) versenyképességének javítása, az üzleti infrastruktúra-fejlesztés folytatása, a kkv-kapacitás bővítésének megteremtése a hátrányosabb helyzetű térségekben. Ebben az évben az NGM mintegy 12 pályázati felhívást fog meghirdetni, összesen csaknem 145 milliárd forint keretösszegben. 2. prioritás, a kutatás és fejlesztés támogatása, amely kulcsfontosságú a modern Magyarország jövője szempontjából - közölte az államtitkár. A korábbi szemlélethez képest kiemelkedő változás, hogy a vállalati szféra mellett a tudományos non profit szektor támogatása is hangsúlyossá válik. Az idén csaknem 210 milliárd forint értékben 13 pályázati felhívást hirdet meg a tárca. 3. prioritás, az infokommunikációs fejlesztéseket támogatja, amelyek a 2014-2020-as időszakban kiemelt területként jelennek meg. Az infokommunikációs fejlesztések szerteágazó módokon járulnak hozzá a gazdaságfejlesztéshez, egyaránt segítik az állami működés hatékonyabbá válását, a vállalkozások versenyképességét és az állampolgárok lehetőségeinek javulását. 4. prioritás: itt az operatív program versenyképességet támogató stratégiájához illeszkedve a vállalkozói szféra költséghatékony energiatermelését és energiafelhasználását ösztönzik majd. Kiemelt cél a kkv-k épületenergetikai fejlesztése, a foszilis energia felhasználásának csökkentése, valamint a megújuló energiák minél szélesebb körű alkalmazásának támogatása. 5. prioritás a teljes foglalkoztatás, a rugalmas, családbarát megoldások elterjesztése, a munka alapú társadalom erősítése, a foglalkoztatás bővítéséhez szükséges a munkaerő-kínálat mennyiségi és minőségi növelése, amit az álláskeresők és az alacsony iskolai végzettségűek fokozott munkavállalási hajlandósága, valamint foglalkoztathatóságuk javulása szolgál. 6. prioritás, 44 milliárd forint értékben nyújt támogatást, oktatás és képzés témakörben. A foglalkoztatási célok teljesülésének egyik legfontosabb feltétele a munkaerő minőségének javulása. Kiemelt célcsoport az időskorúak, a leszakadó társadalmi csoportok, a gyermekvállalásból visszatérő nők, a fogyatékkal élők, illetve az elmaradott térségekben élők. 7. prioritás alatt olyan kisléptékű, fenntartható és a kulturális értékeket hitelesen bemutató turisztikai fejlesztések támogatása lesz a cél, amelyek egymástól jól megkülönböztethetők. Ebben az évben négy felhívás meghirdetését tervezi a tárca 21,5 milliárd forint értékben. 8. prioritás a pénzügyi eszközök. A tapasztalatok szerint a kkv-k nehezebben jutnak banki finanszírozáshoz, mint nyugat-európai társaik, mert a bankoknak kis projekteket nem éri meg finanszírozni. A magyar kormány ezért kedvezményes hitel-, garancia- és tőkeprogramokkal segíti a termelő és szolgáltató kkv-k, a kutatási és innovációs projektek, az energiahatékonyság és megújuló energia felhasználási arányának növekedését. Kiemelt célcsoportok az induló vállalkozások, a fiatalok, a női vállalkozások és start-up cégek.   Forrás: http://www.kormany.hu/hu/nemzetgazdasagi-miniszterium/unios-forrasok-felhasznalasaert-felelos-allamtitkarsag/hy/830-milliard-forint-unios-forras-tamogatja-a-gazdasagfejlesztest-az-iden  

Magyar vonatkozású autók az AMTS-en

2015.03.22.
A Magyarok a világ járműgyűrtásában c. kiállítás a D pavilonban A Hungexpo D pavilonjában kiállított új autókra egy kicsit mi, magyarok is büszkék lehetünk, hiszen egytől-egyik olyan járműveket lehetett megtekinteni, amelyekhez közünk van vagy gyártás, vagy tervezés szempontjából. A legnagyobb figyelmet a legújabb kecskeméti Mercedes, a CLA Shooting Brake kapta, amelyet körülvettek a MOME hallgatók terveit ábrázoló rajzokkal, felhívva a figyelmet a Művészeti Egyetem és a stuttgarti autógyártó sindelfingeni dizájnközpontjának évek óra tartó sikeres együttműködésére. Mercedes-Benz CLA Shooting Brake A kombi karosszériás CLA mellett magyar formatervezők kicsinyített agyagmodelljei is láthatóak voltak, amelyek talán a jövő Mercedeseinek formai megoldásait hordozzák. Kicsinyített Mercedes makett A 300 lóerős, összkerék-meghajtású Audi S3 Limousine és TTS mellett az Audi elhozta az A3-as vászontetős kabrió változatát is, amelyeket ugyan nem magyarok terveztek, de mind Győrben készül. Audi TTS A mellettük álló, Pozsonyban gyártott Volkswagen Touareg pedig azért különleges magyar szemszögből, mert a formatervének megalkotásában egy magyar hölgy, Dániel Tünde is részt vett. Volkswagen Touareg Ugyan az Opel már nem gyárt autókat Szentgotthárdon, motorokat viszont annál inkább. Az új, egyliteres, közvetlen befecskendezéses, háromhengeres SIDI turbómotort autókba beépítve és magában is meg lehetett tekinteni. Szintén a magyarországi gyártás apropóján került be a kiállításba a Suzuki két szabadidő-autója, az SX4 S-Cross és az új Vitara, aminek a gyártását két hete sem kezdték meg Esztergomban. Suzuki Vitara és Renault Twingo Hazánk egyik legismertebb formatervezőjének, Kovács Miklósnak talán legjobban sikerült művét, a Kia Optimát is meg lehetett tekinteni. Kovácsról érdemes tudni, hogy a karrierje elején még az Audinak dolgozott, de 2004 óta a Kia alkalmazásában áll, a munkahelye pedig a koreai autógyártó európai tervezőközpontja Frankfurtban. „Szakítanom kell a hagyományos értékekkel, ha újat akarok alkotni” – olvasható Kovács mottója az Optima mögött fölállított molinón. Kia Optima Kovács mellett Bocsi Attila nevét is a legmagasabb szinten is jegyzik a dizájn szakmában. A 2001 óta Peugeot-nál dolgozó szakember egyik munkája, a felfrissített 508 RXH a kiállításon is látható volt; akik tavaly is voltak az AMTS-en, azok arra is emlékezhetnek, hogy a 208-asból készített T16 Pikes Peak versenyautó is magán viselte a kézjegyét. Idén az „A”-pavilonban lehetett megnézni a legújabb, Bocsi által tervezett versenyautót, Ifj. Tóth János 208 T16 R5-ösét, amellyel a hétszeres bajnok az újabb címére fog hajtani idén a rali ob-n. Peugeot 508 RXH Ha már a francia márkáknál tartunk, akkor meg kell említeni Wittinger Csaba nevét, aki jelenleg a Renault-nál dolgozik, ahol az új Twingo formatervét bízta rá Laurens van den Acker, a Renault dizájnigazgatója. Nagy kihívás lehetett a munka Wittinger számára, mert úgy kellett megidéznie a 80-as évek 5-ösét az új formával, hogy közben a lemezek alatt egy teljesen eltérő elrendezésű, farmotoros technika lapult. A Twingo azonban remekül sikerült, amit a látogatók visszajelzései is megerősítettek az AMTS-en. Range Rover Sport Volt, aki azt hitte, a Land Rover Discovery Sport és a Ranger Rover Sport csak véletlenül került be a kiállítás autói közé, de aki elolvasta a mellettük lévő táblát, az megtudhatta, hogy a belső terük megtervezésében magyar szakemberek is aktívan közreműködtek.

A SEAT eredményei 56 százalékkal javultak 2014-ben

2015.03.22.
„A 2014-es év egy mérföldkő volt számunkra azon az úton, amely a fenntarthatóan nyereséges vállalattá váláshoz vezet. Nem csupán a kiszállításokat sikerült növelnünk az előző évhez képest, 2007 óta a legeredményesebb évünket zártuk a tavalyival. Mindezek mellett sikerült a jövedelmezőbb Leon modell szerepét hangsúlyosabbá tennünk a modellkínálaton belül” – hangsúlyozta Jürgen Stackmann, a SEAT elnöke, a 2014-es eredmények ismertetése kapcsán. A forgalom növekedése túlnyomórészt a kiszállítások emelkedésének köszönhető. Az egyre erősödő piacok, mint a németországi, a spanyolországi, az egyesült királyságbeli vagy a közép-európai illetve a a kiszállított autókon belül a jövedelmezőbb modellek magasabb aránya jelentős mértékben hozzájárult a pozitív eredményekhez. Különösen a Leon bizonyult kiemelkedően sikeresnek: 2014-ben 154 000 Leon talált gazdára, 49,9 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Ez az eredmény a márka legnagyobb számban értékesített modellévé avatja a Leont, amely most először végzett az Ibiza előtt. Az egy járműre jutó bevétel 2014-ben a Leon modellcsalád bővülésének eredményeképpen növekedett, amelynek hátterében a SEAT első kompakt kategóriás kombijának, a több mint 47 000 példányban értékesített Leon ST modellnek az azonnali sikere áll. Az elmúlt öt évben a vállalat bevételei 61 százalékkal emelkedtek. A tavalyi év során a SEAT folytatta a kutatás és fejlesztés területén eszközölt befektetéseket,  amellyel a termékpaletta további bővítését célozta meg. Ugyanakkor növelte a marketing kiadásokra szánt összegeket is, amelynek célja a márka ismertségének erősítése volt. Az eredménykimutatást negatívan befolyásolta a megnövekedett értékcsökkenés és a személyi jellegű ráfordítások emelkedése (ez utóbbi a SEAT Componentes munkavállalóinak integrálásából adódott). Hasonlóképpen érintette a SEAT eredményeit a nyugat-európai piacokon tapasztalható árverseny. Mindezek ellenére a -167 millió eurós működési eredmény 23 százalékkal javult 2013-hoz képest. A SEAT tovább növelte kapacitását az alaptevékenységéből származó profit növelése céljából. A vállalat 36 százalékkal 300 millió euróra javította az EBITDA (kamatok, adózás, leírások és amortizáció előtti bruttó működési eredmény) és 46 százalékkal 523 millió euróra növelte a működési cash flow összegét. Holger Kintscher, a SEAT pénzügyi és szervezeti területekért felelős alelnöke hangsúlyozta: „A SEAT továbbra is azon van, hogy kapacitásának fejlesztésével saját forrásokból teremtse elő a beruházások finanszírozásához szükséges összegeket illetve pénzügyi szempontból stabil lábakra állítsa a vállalatot. 2013 után a tavalyi év is egy jelentős pozitív lépcsőfok volt a jövőbeli célokhoz vezető úton.” A SEAT pedig a jövőn tartja a szemét: a tavalyi évben a vállalatnak a kutatás és fejlesztés területén realizált összes beruházása és kiadása 457 millió eurót tett ki, az elmúlt öt évet vizsgálva ez az összeg 2,6 milliárd euróra rúg. A siker receptje A Leon az a modell, amely legjobban szemlélteti azt a pozitív időszakot, amely jelenleg a vállalatot jellemzi. A modellcsaládban megjelent új változatok tovább növelték a kompakt modell sikerét. A paletta bővítése az egyik oka a SEAT kiszállítások 10 százalékos emelkedésének, amely 2014-ben elérte a 390 500 darabot. Jürgen Stackmann, a SEAT elnöke szerint elérkezett az idő, hogy ezekből a remek eredményekből kiindulva a Leon sikerreceptjét a kínálat többi szereplőjénél is alkalmazzák. A vállalat ikonikus autója, a márka második tartópillére az Ibiza 2014-ben ünnepelte 30. évfordulóját és az 5 milliomodik kiszállított darabot. Köszönhetően ennek a két modellnek illetve az Audi Q3 jó eredményeinek a martorelli üzem gyártókapacitása 442 677 darabra emelkedett. Ez 13, 5 százalékos bővülés a tavalyi évhez képest és a legmagasabb darabszám az elmúlt 12 évet tekintve. Új „beszállók” A kiszállítások és a gyártás területén tapasztalt növekedés lehetővé tette 800 új munkás alkalmazását, közülük 350 dolgozó 2015. januárjától határozatlan idejű szerződéssel kezdte meg a munkát. Az autógyártó így továbbra is Spanyolország egyik legnagyobb munkaadója az ipari szektorban. A gyakorlati képzés és a fiatal tehetségek alkalmazásának elkötelezett híveként a SEAT munkatársai között köszöntötte a kettős képzési rendszer első 45 szakmunkását, akik három éves középfokú tanulmányaik sikeres teljesítése után kettős, spanyol és német képesítést szereztek. Mindent egybevéve a vállalat a tavalyi évben 14 millió eurót fordított szakképzésre. Jövőkép A SEAT célja, hogy a megkezdett növekedés tovább folytatódjon 2015-ben. Az idei év első két hónapjában a SEAT kiszállítások világszerte 7,5 százalékkal nőttek, nagyobb mértékben, mint a 2014-es évben. Ez a bővülés elsősorban a spanyol, az olasz, az egyesült királyságbeli, a közép európai és a mexikói piacoknak köszönhető. Ebben a pénzügyi évben készíti elő a márka első SUV modelljének piaci bevezetését, amely először a jövő évi Genfi Autószalonon mutatkozik be. Az új modell tervezése és fejlesztése az idén 40. évfordulóját ünneplő martorelli SEAT Technikai Központ feladata. () A SEAT a pénzügyi nyilatkozatait a Spanyol Általános Könyvelési Tervvel összhangban készíti el, nem beleértve az alvállalkozókat. A Volkswagen a nemzetközi Könyvelési szabványokat alkalmazza, és jóváhagyja a SEAT márka adatait.

T-City Szolnok: Bankkártyás fizetés a buszokon, egyetlen érintéssel

2015.03.22.
Szolnok lakói számos újítást az elsők között próbálhatnak ki a Magyar Telekom T-City programjának keretein belül. A városban többek között már évek óta működik a NETLOCK CityPass rendszerén alapuló T-City Szolnok Városkártya projekt. Ennek köszönhetően a szolnokiak az előzetesen feltöltött városkártyájukat használhatják a papíralapú jegy vagy bérlet helyett a közösségi közlekedésben, illetve egyéb szolgáltatásokat és kedvezményeket is igénybe vehetnek a kártyával. A Magyar Telekom, a MasterCard, az OTP Bank és a NETLOCK együttműködésének eredményeként most újabb innováció várja az utasokat a helyi járatokon: MasterCard® és Maestro® egyérintéses bankkártyájukkal is igénybe tudják venni a helyi buszközlekedést.   Bankkártya, mint utazási okmány A rendszer használata rendkívül egyszerű: az utasnak mindössze az olvasóhoz kell érintenie bankkártyáját a buszvezető fülkéje mellett elhelyezett eszközön. Ezután a rendszer fizetési tranzakciót kezdeményez, amely során levonja a kártyához tartozó számláról a menetjegy árát. Ha a kártyát a rendszer észlelte, akkor erről hangjelzés és szöveges visszajelzés tájékoztatja az utast az olvasón. Az így megvásárolt jegy a papíralapú menetjeggyel azonos értékű, tehát egyszeri utazásra szól, és 30 percig érvényes. Lejárt, letiltott vagy fedezethiányos bankkártyák esetén az olvasón megjelenő hibaüzenet informálja az utast és a buszvezetőt, hogy kártyája nem használható utazásra. Utazási okmányként is a bankkártya szolgál, ezért az ellenőrök, hogy meggyőződjenek róla, hogy a jegyek érvényesek, az egyérintéses bankkártya adatok ellenőrzésére alkalmas eszközt használnak. Az eszköz megvizsgálja a bemutatott bankkártyával vásárolt jegyeket a háttér rendszerben, és visszajelzi azok érvényességét. Az ellenőrök csak a jegy adatait tudják ellenőrizni, a kártya banki adataihoz és azon keresztül az ügyfél adatokhoz nincs semmilyen hozzáférésük. A rendszer egyelőre tíz járművön működik, de tervezik a bővítését és kiterjesztését további járatokra. Szintén szerepel a tervek között, hogy napi, heti és havi bérletek esetén is lehetővé tegyék a hasonló jellegű bankkártyás vásárlást az utasok számára úgy, hogy nem kell előre eldönteni, hogy melyik megvásárlása lenne az utazó szempontjából a legelőnyösebb. „A T-City program keretében a Telekom – Szolnok városával karöltve – arra törekszik, hogy kipróbáljon olyan a korszerű infokommunikációs (IKT) technológiákra épülő szolgáltatásokat, amelyek hozzájárulhatnak egy város életének egyszerű és hatékony megszervezéséhez, működtetéséhez. Örömünkre szolgál, hogy mostantól egy újabb innovatív szolgáltatást ismerhetnek meg és használhatnak a szolnokiak, amely egyszerűbbé teszi részvételüket a közösségi közlekedésben, és ezáltal könnyebbé teszi a mindennapjaikat. A jelenlegi fejlesztés a Telekom Szolnokon kialakított közösségi kártyarendszerének közlekedési funkcióira épül, részben annak eszközeit használja. Eddig a plasztik alapú Városkártyával rendelkezők használhatták az egyérintéses jegyérvényesítést a helyi járatokon, illetve tesztelhették a MobilTárca alkalmazásba töltött virtuális Városkártya használatát is. A bankkártyás fizetéssel a szélesebb utazóközönség számára is könnyen használhatóvá, elérhetővé tettük ezt az innovációt” – mondta el Kulcsár Sándor, a Magyar Telekom üzletfejlesztési senior szakértője. Jól jár vele az utas és a közlekedési vállalat is Az új szolgáltatással minden eddiginél egyszerűbbé válik az utazás a szolnoki helyi járatokon. Az utasoknak nem kell papíralapú jegy vásárlásával, kezelésével és tárolásával vesződniük, csupán a bankkártyájukat kell maguknál tartaniuk és használniuk. A bankkártyás jegyvásárlás a közlekedési vállalat számára is költséghatékony értékesítési csatorna lehet majd a jövőben, hiszen alkalmazásához nincs szükség a jegy- és bérletpénztár közvetítésére, illetve a papír alapú jegy előzetes legyártására és terjesztésére, viszonteladói hálózat fenntartására. A módszer egyúttal a jegyhamisítás elkerülését, illetve az utasok számának mérését és elemzését is segíti. „Ezt a fizetési rendszert kifejezetten közlekedési vállalatok számára alakítottuk ki. A Telekommal és a MasterCarddal együttműködésben létrehozott megoldás Szolnokon debütál, de készen állunk arra, hogy más hazai vagy akár külföldi közlekedési vállalat hasonló jellegű igényeit kielégítsük. A CityPass révén számottevő tapasztalattal rendelkezünk az intelligens kártyarendszerek terén, amely városkártya funkciója mellett például egyetemi kártyaként is működik több felsőoktatási intézményben is” – mondta el Molnár Ferenc, a NETLOCK Kft. ügyvezetője. „Folyamatosan bővül azon elfogadóhelyek köre, ahol a vásárlók egyetlen érintéssel fizethetnek bankkártyáikkal. Ez nem csupán kényelmesebb és biztonságosabb fizetési mód, mint a készpénz, de egyúttal gyorsabb tranzakciót tesz lehetővé. A buszokon ez azt eredményezi, hogy nem tartja fel a felszállók sorát az, aki a helyszínen, a járművön kíván jegyet váltani” – mondta Eölyüs Endre, a MasterCard Magyarországért és Szlovéniáért felelős igazgatója. „Az OTP Bank a hazai bankkártya piac egyik leginnovatívabb szereplője, amely elsőként bocsátott ki itthon egyérintéses bankkártyákat. Mára a kártya portfóliójának közel 50%-a alkalmas egyérintéses fizetésre. Tavaly novemberben, szintén elsőként bocsátotta ki az okostelefonba integrált MobilTárca virtuális MasterCard kártyát, aminek használata során még a bankkártya fizikai jelenlétére sincs szükség, az ügyfél a mobiltelefonját tartja oda a buszra felszerelt leolvasóhoz, és így fizetheti ki a jegyét. Az egyérintéses fizetés ideális megoldást jelent a tömegközlekedésben, hiszen gyors, egyszerű és biztonságos. A nemzetközi tapasztalatok szerint azokon a piacokon, ahol bevezették, ugrásszerűen megnöveli az ilyen fizetési tranzakciók számát” – mondta el Forrai Péter, az OTP Bank Elektronikus és Bankszámla Szolgáltatási Igazgatóság ügyvezető igazgatója.  

Jól halad a Ford Mustang átépítése az AMTS-en

2015.03.21.
Idén sem szakad meg az a hagyomány, hogy az AMTS három napja alatt élőben átépítenek egy autót az „A” pavilonban. Idén egy Európában még nem is kapható, vadonatúj Ford Mustang lett a donor, amelyre a Roush cég optikai csomagját szerelik majd fel. Szombat estére az eredetileg fekete autó már az új színében, fénylő aranyban pompázott, de a látványos előrelépés után is sok dolga maradt még a szorgos szerelőcsapatnak. Szombat este épp a hifi bekötésével volt elfoglalva az egyik csapattag, a másik pedig az ajtóbetétek bőrözésén dolgozott. Külön érdekesség, hogy az új és a kivett, gyári alkatrészek mind ott hevernek a kocsi mellett, így jól össze lehet hasonlítani a tuning és az eredeti darabokat. Nagy a kontraszt például az eredeti, 17 colos és az új 20 colos O.Z. felnik között, de az új hűtőmaszk is sokkal harciasabbá tette a Mustang megjelenését, mint az eredeti. Ha minden jól halad, vasárnap este készen lesz a kívül-belül teljes átalakításon átesett „vadló”. Az „A” pavilonban a tavaly megépített, idén pedig nyereményautó szerepét betöltő narancsszínű Volkswagen Sciroccco is megtekinthető.

Virtuális száguldás a Citroen standon

2015.03.21.
A Citroën tekintélyes méretű standon állít ki a 10. Autó, Motor és Tuning Show-n, mert ez a rendezvény egyben a Túraautó-világbajnokság májusi magyarországi fordulója köré szerveződő eseménysorozatuk kezdő állomása is. A látogatók kipróbálhatták hazánk egyik legkomolyabb, mozgó, hárommonitoros autószimulátorát. Természetesen a Hungaroringen kellett menni a tavalyi világbajnok C-Élysée WTCC versenygéppel, két nap után csak egyetlen ember tudta leszorítani két perc alá a köridőt. Ritkán van az embernek úgy játszani egy szimulátorral, hogy a benne használt autó ott áll mellettünk pár lépésnyire, de az AMTS-en ez is megvalósult, ugyanis Párizsból idehozták a világbajnok versenyautót életnagyságban. A szimulátor verseny első három helyezettje mindhárom napon Citroën Racing rajongói csomagot kap, a leggyorsabb pedig egy, a Hungaroringre szóló WTCC-versenybelépővel térhet haza. A három nap abszolút első helyezettje egy paddock belépőt és egy José Maria López, Yvan Muller és Sébastien Loeb által személyesen dedikált baseball sapkát nyer. A stand másik végén az autósport helyett az elegancia játszotta a főszerepet, ott mutatták be ugyanis a DS5 ráncfelvarrt változatát. Az új orr-részéről könnyen felismerhető 2015-ös modellévű változatról eltűntek a Citroën feliratok, mert a DS már önálló márkává vált. Megjelent az új érintőképernyős multimédiás-navigációs rendszer az utastérben, ami gyorsabb, okosabb és szebb megjelenítésű lesz az elődénél. A középkonzolról eltüntettek a tervezők 12 gombot, ami jobb kezelhetőséget és áttekinthetőséget eredményez. Az új DS5 motorkínálata 165-től 210 lóerőig terjed, a legkülönlegesebb változat az összkerékhajtású dízel-hibrid, aminek átlagfogyasztása mindössze 3,5 liter. 

Magyar hölgy a világ járműgyártásában

2015.03.21.
A Fiat most bemutatott modellje az 500x-et kísérő marketing kampány azonban könnyen lehet változást hoz majd e tekintetben. Gulyás Sára designer nem az autó hanem a ruha iparban dolgozik. Különleges cipőit régi korok magyar viselete ihlette és Sára nem csak egykori viseleteket de ősi lábbeli készítési technológiákat is népszerűvé tett. A Fiat nem régiben felkérte őt arra, hogy legyen a bírája egy, az 500x-hez kötődő pályázatnak amelynek lényege: praktikus, különleges, egyedi és sok célú kiegészítőt kell tervezni az autóhoz. Ráadásul olyat, amely alkalmas később hivatalos gyári kiegészítő felszerelésként a sorozatgyártásra.  Képre kattintva galéria nyílik! Sára kezébe tehát óriási hatalmat és egyuttal felelősséget tettek. 400 pályázó ötlete közül kellett kiválasztani azt a kettőt, amelyek közül végül eldől melyik kerülhet a Fiatnál sorozatgyártásba. De inkább meséljen ő arról melyik két magyar design terv kap esélyt arra, hogy egyszer a világ bármely Fiat kereskedésében kiegészítő felszerelésként váljon rendelhetővé az 500x modellhez.  - 400 ötlet közül már csak a mennyiség miatt sem könnyű dönteni - meséli Sára, hozzátéve: - mindenképpen olyan tervet, terveket akartam előnyben részesíteni amelyek az autót műszakilag nem befolyásolják, egyszerűek, több célúak, praktikusak és lehetőség szerint azon célcsoportok életmódjához kötődnek akik számára ez az új Fiat modell vonzó lehet.  Képre kattintva galéria nyílik! Sára végül egy üléshuzattá alakítható kutya és macskahordozót, valamint egy babakocsivá változtatható gyermekülést talált a legötletesebbnek.  - Nagyon bízom benne, hogy e két igazán eredeti ötlet közül bármelyik is győzzön, az végül eljuthat a Fiatnál a sorozatgyártásig és ismét büszkék lehetünk egy honfitársunkra, aki képes volt - hacsak egy kiegészítő felszerelés erejéig is de befolyásolni a világ autóiparát. - mondja mosolyogva Gulyás Sára. A ma már világszerte ismert divattervezőnő a felkérés ellenére sem tervezi jövőjét az autóiparban, de mint mondja a beérkezett pályaművek bírálójaként természetesen neki is beindult a fantáziája, így ma már semmiképp nem tartja kizártnak, hogy az egyre több ponton egymáshoz kötődő autó és divat ipar határmezsgyéjén egyszer nem csak pályázatok bírálójaként de önálló alkotóként is szerencsét próbál.

A Hyundai i20 az AMTS-en

2015.03.21.
A Hyundai egy hónapja kezdte meg az új generációs i20-as hazai forgalmazását, így nem csoda, hogy ezt a modellt állították ki az idei AMTS-en. Európában, a rüsselsheimi központban tervezték és fejlesztették a kisautót, aminek a legfőbb erőssége a minőségi megmunkáláson felül a belső térkínálat, ami a kategória legtágasabbja közé tartozik. Volt értelme tehát a tengelytávolságot az elődhöz képest 45 milliméterrel (2570 mm) megnövelni. A kombinált 1892 milliméteres első és hátsó lábtér kategóriájának legjobb értéke, akárcsak a csomagtér, melynek befogadó képessége 326 liter. A 4035 mm hosszú i20 hátsó részén a fényes feketére festett C-oszlop azt az érzést kelti, mintha a tető lebegne. Jelenleg háromféle szívó benzinmotorral (75-100 lóerő) és kétféle dízellel (75 és 90 lóerő) rendelhető a kocsi, az alapmodell 2,89 millió forintba kerül. Már a belépő szinten is jár hat légzsák, elektromos szervokormány, menetstabilizáló rendszer, fokozatváltást kijelző, és fedélzeti számítógép. Még 2015-ben érkezik a Hyundai vadonatúj, egyliteres, háromhengeres turbómotorja is, 120 lóerős teljesítménnyel és 172 Nm-es nyomatékkal. A már említett technikai újdonságok az i20-ban valójában a Hyundai nagyobb modelljeiből ismert kényelmi-biztonsági rendszereket takarják. Immár ebben a kategóriában is elérhető a fűthető kormánykerék, a kanyarkövető fényszóró, az automata páramentesítő vagy a parkradar és a sávelhagyásra figyelmeztető rendszer.   

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója