Kocsi kocsitoló verseny a hungarikum reflektorfényében

2024.07.14.
Kocson megadták a módját az ünneplésnek. Kiállították az ünnepi rendezvény helyszínén a kocsit, fölötte tábla hirdette: hungarikum. Egy másik kocsi is volt a helyszínen, nem kiállítási tárgyként, lovak vontatták. Bár már a kocsi is meg a lóvontatás is lassan történelemmé válik, Kocson a történelem a jelen valósága. Simon László polgármester bejelentését nagy taps fogadta, amikor felidézte, hogy néhány héttel ezelőtt a Hungarikum Bizottság döntésének értelmében a kocsi kocsi viselheti ezt a kitüntető címet. A polgármester átadta a szót Knezsik Istvánnak, az Autós Nagykoalíció elnökének, Kocs díszpolgárának, aki, ahogy a polgármester fogalmazott, a legtöbbet tette azért, hogy a kocsi kocsi immár végérvényesen és visszavonhatatlanul Magyarországon hungarikum. Valamikor egyszer régen, Mátyás király idejében, a kocsi mesteremberek maradandót alkottak és történelmet írtak, amikor a szekérből kocsit alkottak – kezdte beszédét Knezsik István. Majd felidézte, hogy hosszú út vezetett a Hungarikumig. A vármegyei értéktárból 2020-ban került bele a kocsi kocsi a Magyar Értéktárba, és onnan lépett most tovább a hungarikumok közé. Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke, Kocs díszpolgára és Simon László, a település polgármestere. De ne álljunk meg itt - folytatta az Autós Nagykoalíció elnöke. – 2025-ben azt szeretném, ha a kocsitoló versenyen kétszer annyi csapat indulna, ehhez az ANK nevében egymillió forintos támogatást jelentek be. Knezsik István neve több mint egy évtizede összeforr a magyarok a világ járműgyártásában kiállítással, nem volt olyan év, amikor a kocsi kocsi kimaradt volna a sorból, mindig is a mobilitás bölcsőjeként tekintett Kocsra és a kocsi kocsira az ANK elnöke. Ápoljuk a bölcső hagyományait, legyen a közlekedés szentélye Kocs – zárta szavait az elnök, s nagy taps fogadta kijelentését. Kocsi kocsi lovakkal. Czunyiné dr. Bertalan Judit a vármegye országgyűlési képviselőjeként gratulált a kocsiaknak a hungarikum elismeréshez. Úgy fogalmazott, minden magyar számára büszkeség a kocsi kocsi, Komárom-Esztergomban pedig különösen, hiszen a vármegye sok értéke közül ez az első, amely Hungarikum lett. A megnyitó ünnepség után a faluházban több előadás is elhangzott a kocsi kocsiról. Felidézték, hogy Mátyás király uralkodása idején a kocsi bognárok igen híresek voltak. 1518-ban Sigmund von Herberstein részletesen leírta a kocsiszekeret és megemlítette, hogy Mátyás király is szívesen utazott ezen a gyorsnak és kényelmesnek mondható kocsin. Egy rugózó szerkezet kifejlesztésével olyan járművet alkottak, melynek szekrényében vesszőből font kas volt. A kas hátsó ülésén két személy foglalt helyet, egy pedig a szemközt levő kisülésen, a kocsis háta mögött ült. A szerkezet újszerűségét és szakmai egyediségét mutatja, hogy a kocsi szó több európai nyelvben is előfordul. Az ünnep hangulatához a fúvószenekar is hozzájárult. A legkorábbi bizonyítékot a magyar kocsi történetéhez Tarr László 1487-ből hagyta ránk. Mátyás király sokat forgolódott a nép között, így szerezhetett tudomást arról, hogy Kocson ügyes kezű kocsigyártó bognárok élnek. Hamarosan fellendült az utasközlekedés, amely kimondottan Mátyás király kezdeményezésének tekinthető. Beindult a kocsiposta, amely a kocsi használatával hazánkból terjedt el külföldre. A XVI. század elején a Buda–Bécs vonalon már rendes járatok és kocsiállomások állottak fenn. Kocson a középkor végén kialakult közlekedésicentrum-jelleg a török háborúk időszakában felszámolódott. S bár az útvonal jelentősége évszázadokon keresztül változatlan maradt, a vasutak kiépülésével a hagyományos szekeresség teljesen eltűnt. Mint ismert, az 500 éve Kocson kifejlesztett jármű természetesen eredeti állapotában nem maradt fenn, azonban a leírások és korabeli ábrázolások alapján több replika is készült belőle. Az eredeti kocsi egyfajta szekér volt, ami elsősorban viszonylag gyors, az addigi szekérnél kényelmesebb utazást tett lehetővé. Ez alapjaiban megváltoztatta az addigi szekeret, és elemei, technikai megoldásai a hagyományos parasztszekérben éltek tovább.    

Veszélyesen büntetőfékezett egy mercedeses ámokfutó az M7-esen

2024.07.14.
„2024.07.11-én este az M7-esen Balaton felé haladva a tükörbe nézve arra lettem figyelmes, hogy egy ezüst színű Mercedes C-osztály nagy sebességgel száguld a szintén belső sávban a megengedett sebességgel közlekedő Toyota Yaris Cross felé. Ijedtemben dudálni kezdtem, hogy mindenki észlelje egymást, mire a Toyota lehúzódott, a Merci szinte félrelökve alig lassítva elhúzott mellette” – írta meg az Bpiautósok olvasója.   „Döbbenetemben belső sávba húzódva rávillogtam az ámokfutóra, aminek büntetőfékezés lett a következménye, szerencsére lassítva le tudtam húzódni a Toyota mögé. A Mercedes mellém került balról és két fiatal srác mutogatott be nekem, hogy mit képzelek, majd elszáguldva mellettünk a szélső sávban még egyszer előttünk fékezett, majd utolérték a közben eltávolodott Toyotát, és ezúttal jobbról, a leállósávon előzték meg”– tette hozzá. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Súlyos autóbalesete volt a Magna Cum Laude zenekarnak

2024.07.14.
„Tegnap Cserkeszőlő felé vezető utunkon baleset érte a turnébuszunkat, minek következtében az felborult. Az előttünk haladó gépjármű defektet kapott és megpördült az úton” – írta ki a zenekar a Facebookra. „Az isteni gondviselésnek és sofőrünknek hála mi apróbb karcolásokkal megúsztuk. A baleset következtében egy súlyos sérültet mentőhelikopter szállított el, innen is szeretnénk neki mielőbbi gyors és teljeskörű felépülést kívánni. Miután a mentősök megvizsgáltak minket eljuthattunk a koncertre. Köszönjük a kiérkező mentősök, tűzoltók és rendőrök szakszerű és gyors segítségét” – tették hozzá További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

A legjobb pillanatok szombatról a Festival of Speedről - videó

2024.07.14.
A Goodwood Festival of Speed szombati napján volt kvalifikáció a vasárnapi hegyi felfutó versenyre, többek között a Ford Supervan és Travis Pastrana kombi Subaruja, a Family Huckster is indult. És a jövő F1-es sztárjai is megmutatták magukat: Oliver Bearman vezette a Ferrari SF71H-t. Adrian Newey pedig Niki Lauda lenyűgöző Ferrari 312T2-esét vezette, meglepően jó tempóban. Mad Mike és az ő lenyűgöző driftre épített McLaren P1-ese is ismét megmutatta magát, de itt volt Gordon Murray legújabb pályaautója, a GMA T.50S is.   Nézzék meg a szombati nap 10 legjobb pillanatát! További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Baleset miatt torlódik a forgalom az M1-es autópályán Lébény térségében

2024.07.14.
Az írták, a torlódás több kilométeres, a helyszínelés miatt az átterelt szakaszon Hegyeshalom irányába egy sávot lezártak. Azt javasolták az autósoknak, hogy aki teheti, Lébény és Győr között az 1-es főút irányába kerüljön. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Néhány társaság osztozhat a magyar rollerbiztosítási piacon

2024.07.14.
A biztosításközvetítők adatai szerint az elektromos rollerek biztosításai 10 ezer forint alatt kezdődnek, és várhatóan az átlagdíj sem haladja meg azt. Budapesten a nagyobb kockázatok miatt többet kell fizetni, a szolgáltatások díjai között jelentős a szórás. A legdrágább biztosítások több százezer forintba is kerülhetnek, de ezekkel az insura.hu szerint valószínűleg csak a díjhirdetési kötelezettségüket akarták letudni egyes biztosítók. A Netrisk szerint ők a kockázatoktól is tarthatnak, hiszen elektromos rollerrel akár több millió forintos kárt lehet okozni - írták. A közvetítők úgy vélik, hogy a piacot néhány társaság uralhatja, a Netrisk pedig azzal számol, hogy 3-4 társaság fedheti le a belföldi piacot. Magyarországon körülbelül 30-40 ezer elektromos rollert érinthet a biztosítási kötelezettség, és az Insura.hu adatai szerint mindössze 39 százalékuk fut a fővárosban vagy valamelyik megyeszékhelyen. A szerződők majdnem 80 százaléka 35 év feletti, tehát az elektromos roller nem csak a nagyvárosi fiatalok járműve - tették hozzá. A jogszabályok szerint a hónap második felétől kell kgfb a 25 kilogrammosnál nehezebb elektromos rollerekre, ha a tervezett sebességük meghaladja az óránkénti 14 kilométert. Óránkénti 25 kilométer felett a kisebb tömegűekre is érvényes az előírás. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Ezért ne ülj autóba fesztivál után - videó

2024.07.14.
Sok baleset adódik abból, hogy egy jól sikerült éjszaka után fáradtan, esetleg baromi másnaposan ül az ember a volán mögé.  Erre rátesz egy lapáttal, ha utasunk még a megmaradt piára, úgynevezett "útisörre" vágyik, nem is beszélve a non-stop hülyéskedésről... a biztonságos vezetés kárára. A szivás ezek után már csak az, amikor nem is arra megy a jármű, amerre kéne...   Az MKIF "Nem kispályás! közlekedéskultúra sorozatának 2. évadának első epizódjában Ács Fruzsina és Szabó Balázs Máté indul meg hazafelé az éjszakában egy erősebb buli után...sajnos autóval. Ne vezess, ha fáradt/másnapos vagy! Mások életét is kockára teszed ezzel a döntéseddel! (A felvételek zárt pályán, kontrollált körülmények között készültek!) További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Nyaralás autóval: 10 tipp kisgyerekes családoknak a nyugodt utazásért

2024.07.14.
Nyáron rengeteg család autóval vág neki a nyaralásnak, idén pedig talán még többen választják ezt a közlekedési formát, mert a repülőjáratok gyakran és sokat késnek. Az autós nyaralás azonban nagyon sokszor nem pár órás utazást jelent; egy külföldi úti cél – például Horvátország, Olaszország vagy Görögország – esetén legalább fél- vagy egynapos túrára kell felkészülni. Ez az egész család számára izgalmas és emlékezetes élmény lehet, de fontos, hogy megfelelően felkészüljük a kirándulásra, hogy biztonságos és élvezetes legyen az út. Íme néhány hasznos tipp az egész család számára.  Készítsd fel az autót Az egyik legfontosabb teendő hosszú út előtt, hogy ellenőrizd, rendben van-e az autó. Ha minden rendben van vele, akkor nem kell szerelőhöz vinni, de nézd meg a klímaberendezést, a gumikat, a folyadékszinteket, az ablaktörlőt. Nem árt ilyenkor egy alaposabb takarítás kívül-belül. Ellenőrizd a gyereküléseket, hogy jól vannak-e betéve, esetleg nem kell-e igazítani valamit. A gyerekek ablakaira érdemes valamilyen napellenzőt beszerezni, hosszabb parkolásnál pedig jó szolgálatot tesz a szélvédőre tehető árnyékoló. Ha navigációt használsz, tanácsos offline is használható térképet vagy alkalmazást letölteni a telefonodra, nehogy valami gond legyen a netkapcsolattal, és eltévedjetek.  Tervezz előre A gyerekkel való hosszú utazás egyik kulcsa, hogy az utat kisebb szakaszokra bontva feltöltődhetnek, amikor megálltok. Jóval utazás előtt térképezd fel a lehetséges pihenőhelyeket, és nagyjából számold ki, hogy mikor és hol várható némi szusszanás. Ha felkészülsz, sokkal zökkenőmentesebb lesz az út, mert mindig tudni fogod, hogy milyen messze van a következő lehetséges megálló. Nem érdemes „túlhúzni” a két pihenő közötti időszakot, mert elfárad a sofőr, és az utasok is nyűgösek lesznek, jobb előbb megállni. Ne feledd, nem csak benzinkútnál lehet megszakítani az utat, keressetek látványosságokat vagy csak egyszerűen egy játszóteret, ahol levezethetik a lurkók az energiáikat. És persze ilyenkor a felnőttek is kiengedhetik a fáradt gőzt.  Bepakolás Amit csak lehet, még előző este csomagoljatok össze, és pakoljátok be a táskákba, bőröndökbe. Azokat a poggyászokat, amelyekhez már nem nyúltok, akár be is teheted a csomagtartóba. Tudjuk, hogy akármekkora a csomagtartó, szinte mindig tele van. Ha túl sok holmit szoktatok bepakolni, akkor az a legjobb módszer, ha megtervezitek minden napra, milyen öltözetet fogtok viselni. Persze nem kell pont azokat felvennetek az adott napon, és egy-két extra ruhadarabot is berakhattok a bőröndbe, de ez segít abban, hogy ne az egész ruhásszekrényt akarjátok magatokkal vinni.  Induljatok időben A megfelelő idő az indulásra minden családnál más és más. Néhányan inkább éjszaka vezetnek, amikor a gyerekek alszanak, nincs meleg és kisebb a forgalom. Mások azt választják, hogy hajnalban indulnak, hogy nyerjenek pár órát, és az is előfordul, hogy a kisebb gyerek alvásához igazítják az indulást. Akárhogy is legyen, a lényeg, hogy a sofőrnek és a családnak is megfeleljen az időpont. A siker érdekében jó ötlet időintervallumokban gondolkozni: ahelyett, hogy azt mondanád, reggel 7-kor indulunk – hiszen gyerekkel nagy kihívás a pontosság –, inkább úgy fogalmazz, hogy 7 és 8 között lesz a start. Így jóval nagyobb az esély a terv teljesítésére, és nem bosszankodással kezdődik a nyaralás.  Szórakoztatás Mindem szülő tudja, hogy amikor hosszú útra indul gyerekekkel, az a legnagyobb kihívás, hogy legyen elfoglaltságuk, szórakozzanak, érezzék jól magukat ahelyett, hogy ötpercenként azt kérdezzék, mikor érünk oda. Készítsünk lejátszási listákat mindenki kedvenceivel, válogassunk hangoskönyveket, és gyűjtsük össze az utazás közben szóban játszható játékokat. Emellett minden gyereket kérjük meg, hogy készítsen magának „szórakoztató csomagot”, ami nála lesz majd a kocsiban. A hosszú úton a videózással, kütyüzéssel is engedékenyebbek lehetünk. Titkos tipp: érdemes egy nyaralási ajándékot átadni az indulás előtt. Nem kell nagy dolog, egy könyv, színező, kisebbeknek plüss, de remélhetőleg jó időre lefoglalja őket az újdonság.  A fontos holmik legyenek kéznél Étel, ital, rágcsálnivalók, játékok, gyógyszerek, kötszerek – ezek többnyire elöl vannak az utastérben, de szükség lehet olyan dolgokra is, amelyek valahol a csomagtartó mélyén lapulnak. Gondold át, hogy milyen – akár váratlan – helyzetek adódhatnak. Kisgyerekeknél még lehet, hogy szükség van bilire, pelenkára, de nagyobbaknál is mindenképpen ajánlott vécépapírt, törlőkendőt, papírtörlőt, szemetes zacskót kéznél tartani, mert a kifolyt gyümölcslétől kezdve a sok minden megtörténhet útközben.  Ne hajtsd túl magad A jó hangulat és a biztonság érdekében, ne idegeskedj és ne erőltesd túl magad az autós utazásokon. Nyolc-tíz órát a kocsiban ülni mindenki számára kihívás, ha stresszelsz, csak még rosszabb lesz, próbáld meg lazábban felfogni a dolgokat, bár tudjuk, könnyű ezt mondani. Ha fáradtnak, kimerültnek vagy álmosnak érzed magad, állj meg, és pihenj, töltődj fel, tarts szünetet. Előbb-utóbb úgyis eléritek a célotokat, legfeljebb kicsit később, mint terveztétek, de a biztonság az elsődleges.  Légy türelmes Ne várd el, hogy az utazásotok ugyanolyan zökkenőmentes legyen, mint amikor még nem volt gyereketek. Borítékolható, hogy az út hosszabb és frusztrálóbb lesz, mint amihez korábban hozzászoktál. Békülj meg ezzel, légy türelmes, és inkább élvezd a kalandot. Adj magatoknak plusz időt, minden tovább fog tartani, mint amire számítasz – ha pedig mégsem, örülj, hogy jobban alakultak a dolgok.  Takaríts menet közben Morzsa, chips, csokipapír – jól tudjuk, hogyan tud kinézni egy családi autó a gyerekekkel, különösen egy 10-12 órás utazás során. A rendetlen kocsi közlekedésbiztonsági szempontból nem jelent veszélyt – legalábbis addig, amíg egy erősebb fékezésnél nem repülnek szanaszét a dolgok –, de próbálj meg kidobni minden szemetet, amikor megálltok. Ha nincs káosz a kocsiban, az elmédben is nagyobb lehet a nyugalom, és talán jobb hangulatban telik az út.  Hagyj teret a rögtönzésnek Amikor az embernek gyerekei vannak, hajlamos aprólékosan megtervezni a programokat, egy családi nyaralást pedig különösen. Mikor indulunk, hol állunk meg, mit fogunk csinálni. Ez teljesen érthető és nagyon célravezető, viszont érdemes némi mozgásteret hagyni, hogy letérhessetek a megtervezett útról. Akár szó szerint is! Egy hosszabb autós utazás során biztosan találkozni fogtok gyönyörű tájakkal, érdekes boltokkal, barátságos vendéglátóhelyekkel, váratlan élményekkel, különleges helyszínekkel. Lehet, hogy ez kissé felülírja az eredeti terveiteket, de ha nem borul fel minden, akkor érdemes kihasználni ezeket a lehetőségeket. Végül is ez az autós utazás szépsége: megállhattok bárhol és bármikor, amikor csak akartok – repülővel vagy vonattal ezt nem tehetitek meg. Érdemes úgy tervezni az utat, hogy beiktatsz ezekre az extra élményekre némi pluszidőt, így lesz lehetőség a kalandra és feltöltődésre – mégis időben megérkeztek. Nektek is tetszett Tóbiás és Balambér meséje? Minden héten frissülő történetünket kövessétek itt az Autószektoron, naponta új játékokért, tanácsokért pedig lájkoljatok minket a Facebookon!

Kamion Eb - Egy-egy győzelem és harmadik hely Kiss Norbert szombati mérlege

2024.07.14.
Az összetettben is élen álló 39 éves szombathelyi pilóta a pénteki időmérő edzésen a tőle már megszokott módon megszerezte a pole pozíciót, és ezt az első rajthelyet a szombat délelőtt rendezett első futamon nagyon magabiztosan váltotta győzelemre. A késő délután megtartott - részben fordított rajtrácsos - második viadalon Kiss a nyolcadik helyről startolva lett harmadik, mert bár az utolsó két körben kanyarról kanyarra szorongatta hatszoros Eb-győztes riválisát, az előtte másodikként száguldó német Jochen Hahnt, megelőzni végül nem tudta. A nürburgringi forduló vasárnap újabb időmérővel és további két futammal folytatódik. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Ezeket érdemes tudni az amerikaiak új lopakodójáról

2024.07.14.
B-1 Lancer, B-2 Spirit, B-52 Stratofortress. Három legendás típus, három bombázó és lopakodó generáció, amiket egyszerre váltana le az USAF és a Northrop Grumman Bja cs-21 Raider típusa. Ahogy elődjeit, úgy a B-21-est is arra tervezik, hogy kontinenseken átívelő, hosszútávú bombázó legyen, ami képes hagyományos és termonukleráis fegyvereket is hordozni, miközben láthatatlan maradvi ujjú u. Persze a Edwards támaszponton történő tesztprogram legtöbb részlete, így a típus tudása is szigorúan titkos adat, de azért így is akad néhány érdekes információ róla, amit érdemes megosztani. Digitális típus A B-21 Raider hatodik generációs típusnak számít, ami azt jelenti, hogy már ő is megkapja az USAF minden modern technológiáját, hogy láthatatlan maradhasson, ráadásul az új anyagoknak köszönhetően kevésbé költséges és munkaigényes a fenntartása. Az új trendeknek megfelelően már a B-21 is egyfajta platformként funkciónál majd, amit könnyedén átalakíthatnak az adott feladatnak megfelelően, hogy többfajta fegyvert legyen képes szállítani, ráadásul szoftvereit akár felhőből – talán szó szerint – is lehet majd frissíteni. Fejlett gyártás Ahelyett, hogy különböző prototípusokkal próbálkoztak volna elsőnek, a B-21-ből élből egy sorozatgyártásra érett példányt készítettek a tesztprogramhoz. Ezt már a későbbi gyártási megoldásokkal, minden eszközzel és készülékkel felszerelve állították hadrendbe, hogy ezzel is csökkentsék a költségeket, és a széleskörű szolgálatba állás idejét. Ráadásul egy komplett digitális ökorendszert létrehoztak, hogy a gyártási folyamat során felmerülő problémákat, egyedi kéréseket, különleges feladatokra való felkészítéseket akár kiterjesztett valóság segítségével tudják integrálni a gyártósoron. Fenntarthatóság Szemben a Hidegháború ideje alatt készült típusokkal, itt már szempont volt a fenntarthatóság, több tekintetben is. Eleve hatékonyabb hajtóművekkel, kisebb ökolábnyommal rendelkező rendszerekkel szerelik, de arra is időt fordítottak, hogy rövid időn belől megtérülő előnyei is legyenek, például a rendelkezésre álló anyagok felhasználásával, vagy az egyszerűsített tréning folyamattal, ugyanis sokban egyezik a korábban említett B-2 lopakodóval. Mi több, az első 21 típusnak költségplafont is megállapítottak, ami nyilván jól hangzik az amerikai adófizetők szempontjából, ugyanakkor arról nincs szó, hogy a 21 típus legyártása után mekkora költségeket fog felemészteni a B-21 Raider. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója