A változatosság az igazi jóság Nem szeretem azokat az embereket, akik leragadnak egy dolog mellett, és életük végégig azt mantrázzák, ahhoz hasonlítanak mindent. Az a jó, amikor van valami csapásirány a fejben, és ezt a vegyesvágottat szeretnénk kipörgetni az életnek nevezett úton. Néha rájövünk, hogy az idő gyorsabban telik, mint gondoltuk, az árak rakétaként lőnek ki, és a tervek csak gyűlnek, de a megvalósítás egyre messzebbre sodródott. Ilyen gondolatok pörögtek a fejemben, ahogy Mezőkövesdre tartottam, ahol Háda Lóránt látott vendégül, akinek egyik videójába pár hete botlottam a legnagyobb videómegosztó oldalon. Nagyon tetszett az a szemlélet, ahogy tartalmat gyárt. Rövid, de mégis életszagú sztorikkal átitatott kisfilmek, amik nem a nyers adatokat mutatják meg az autókóról motorokról, hanem egy történetet láthatunk. Jól esik végig nézni, és nosztalgiázni egy kicsit a letűnt korok járművein, és persze megmosolyogtató, amikor felkerül a sárga esőkabát, mert úgy a hiteles Babettázni. Vagy a katonai gyakorló nadrág és gumicsizma kombó, mert így pont olyan körítésben láthatunk Simson Schwalbét, ahogy nagyapáink is pecázni jártak vele. Érdekelt az alkotó története, mert manapság a fiatalok körében sajnos azt tapasztalom, hogy az autózás már egy múló élmény. Az pedig, hogy egy régi veteránban lásson valaki értéket szinte elképzelhetetlen. Hátha Lóri történetéből más fiatalok is erőt merítenek, vagy meghozza nekik a kedvet ahhoz, hogy a benzingőz, az autószeretet, egy olyan közösségi élmény, ami mai felgyorsult, és kijelzők elé ragasztott szemeinknek üdítő oázist jelent. Mesélj magadról, ízig-vérig autós figurának tűnsz. Régóta autózom. Az első autóm egy 1200-es Lada volt 18 évesen. Azért lett Ladám, mert akkor ez volt az olcsó hátsókerekes autó. Akkoriban (2008 környékén) egy E36-os, „húszas” BMW kb. 1,5 millió forint volt, vagy inkább 2 millió. Akkor még drága volt az E36, de már olcsó az E30, ezért nem volt kérdés, hogy arra váltok, így lett nekem 2010-ben egy M10 B18-as négyhengeres kupém. 160 ezer forintért sikerült megvenni Zalalövőről, ami innen 500 kilométer. Egy napig utaztunk érte barátom Suzuki Swiftjével, mert már akkor az volt a megbízható autó, úgy ahogy most is. Vannak dolgok, amik nem változnak: ilyen a Swift. Egyébként nekem is volt Swiftem is. Az a helyzet, hogy az autós palettámat felsorolni sem tudnám, mert annyi kocsim volt már (nevet). Sokan kezdtek Ladával, aztán meg E30. Arról mire léptél tovább? Egy E36 kupé következett, aminél érdekesség, hogy nem azért vettem, mert kupét akartam, hanem akkor éppen az volt a legolcsóbb a piacon. 395 ezer forintért vettem meg 17-es alufelnikkel, új gumikkal, gyári 3.45-ös sperrel. Ez mai áron már 1.8 M forint lenne. Az eladók makkos-lakkos cipős, „újfinuccsi” cégnévvel árulták a kocsit, (tehát nem magánszemély volt a tulajdonos a forgalmiban), de ez volt a legolcsóbb, és 650 ezer forintról alkudtam le. Hazajöttünk vele, első körben leültettük, megkeményítettük az első futóművet, és rá egy hétre már a brezovai Drift after Dark rendezvényen mentem vele. Aztán az összes versenyen ottvoltam. Ha nem volt pénz, akkor kikerült alóla a sperr, és ment a helyére egy hegesztett difi. Aztán vettem bele 70.000 forintért egy M50 B25 motort, ami most kb. 500.000 Ft-ot ér. Ha betáraztál volna anno ilyen blokkokból, most milyen jól keresnél rajta. Én hosszútávon is ugyanígy gondolkoznék. Ha akkor 70 ezerért megveszem, de másnap meg eladhatom 150 ezerért, akkor is eladtam volna. Ahhoz, hogy az ember előre léphessen, így lehet haladni. A zöldséges Merciért örülök, ha annyit kapok, hogy kb. meglegyen a bekerülési költség. Ha meg tudnám tartani még öt évig, akkor már masszívan tudnék keresni rajta. De sajnos nem tehetem meg, mert mindig kell a pénz ahhoz, hogy tovább tudjak lépni. Az autóim eladása után tudom megvenni az aktuálisan kitűzött következő járgányt. Másrészt minél több jó kocsit szeretnék kipróbálni, hogy minél nagyobb rálátásom legyen arra, melyik a jó, vagy kevésbé jó modell. Nem akarom azt csinálni, hogy elhozom a kereskedésből, megyek vele pár napot, megnézem a szakirodalmat, aztán elmondom a videóban, hogy milyen alaposan kiismertem az autót. Na, az ilyen tesztekből nem tudják meg, hogy 500 ezer kilométernél már alig tudsz váltani a W124-es Mercin, mert ugyanúgy kikopik a kulissza, mint egy Volkswagenen. Ezt a tesztelők nem tudják, mert elhoznak a kereskedésből egy 80.000 kilométert futott, háromezres, benzines automatát. Na, igen, manapság nem is sokan csináltak olyan videót, hogy milyen 2023-ban télen, egy hétig Trabant 601-gyel járni. Igen, mert úgy használják az autót mintha cukorból lenne. Nekem ezért nem hitelesek a régi filmek sem. Például a Viszkis. Nézz meg egy régi archív filmhíradót: 1975-ben a taxis Zsigulik rozsdásodtak. Akkor hiteles egy korhű videó, ha a benne szereplő járművek legalább koszosak. A Viszkisben a történelmi háttér jó, de az összes autó tiszta volt. Na, ilyen nem volt ilyen régen, mert az összes kocsi akkoriban rozsdásodó, sokszor kisipari módszerekkel életben tartott jármű volt. A szociautó láz egyébként szuper dolog, amit én is támogatok. Az egyik videós csatornán kérdezték, hogy lehet-e ezeket kompromisszum mentesen használni? Mindenki egy emberként osztotta ugyanazt a véleményt: persze! Én más állásponton voltam, mert szerintem nem! Ezek akkoriban sem voltak jó autók, főleg a kortárs szocialista blokkon kívüli társaikhoz képest nem voltak jó autók. De nekünk ezek voltak, így ebből kellett kiautózni mindazt, amit csak lehetett. Na, erre emlékszünk vissza mára sokan nosztalgikus élményekkel. De ma, 2023-ban én nem mehetek be a műszaki vizsga bázisra, mert a kétütemű autóm büdös, a csarnokot meg fűtik. Nesze neked kompromisszum mentes használat! Na, ezt nem értik sokan, hogy az ilyen járművek már azért is képviselnek egyre nagyobb értéket, mert a legtöbb helyen még a vizsgabázis közelébe se lehet velük parkolni, nemhogy a sorra begurulni. Na, ezt kevesen merik kimondani. Persze. Én is kaptam a Barkasos videómra olyan kommentet, hogy más biztosan jobban megbecsülné ezt az autót. Persze, csak azt nem látta át a kedves kommentelő, hogy a legtöbben meg se vették volna, mert már ahogy a trélerre állt fel az autó, akkor elkezdett benne melegedni a hűtőfolyadék. Ettől sok vevőjelölt azonnal elmenekült volna, mert egy motorfelújítás simán belekerülhet 400.000 Ft-ba. Én meg úgy voltam vele, hogy majd összerakom, megcsinálom úgy, ahogy tudom. Ha nem, akkor meg kérek segítséget. Egyébként minden korszaknak megvan a maga retro láza. A 70-es években a 20-as évek járműveit kapták fel, a kétezres években fellendült a Pannónia láz itthon, és ennek most indult egy másodvirágzása, mert az ötvenes-hatvanas korosztály most veszi meg ezeket a motorokat nosztalgiából, mert ők ezekkel mentek, vagy láttak ilyet ahogy a nagyapjuk ment vele, és már megengedhetik maguknak, hogy birtokoljanak egy ilyet színtiszta nosztalgiából. Mindenki a maga szintjén, tehát a Simson, Pannónia, vagy akár egy szép Trabant vagy Lada is ezért nagyon népszerű manapság. Neked melyik lenne az a jármű, amit megmentenél? Te is klasszikus autós családba születtél? Nem. Én annyira nem vagyok műszaki beállítottságú ember. Jogi asszisztensként végeztem a Miskolci Egyetemen, semmilyen járműtechnikai végzettségem, szerelői képesítésem nincs. Édesapámnak is csak felhasználói szintű autószerelői tudása volt, így engem sem érintett meg soha a szerelés. De a vezetés annál inkább. Trabanttal kezdtem, mert azok voltak otthon, így hamar megtanultam Trabantot, majd Polskit vezetni, aztán később a terepezés rejtelmeibe is apummal kezdtem, mert egy Samurai-al jártuk a környező erdőket. Érdekes is volt, amikor vezetni tanultam, hogy az első órán már lendületből ültem volna a sofőrülésbe, az oktatóm tett helyre, hogy nekem egyelőre az anyós oldalon a helyem. Sok autó, sok élmény, de mégis, ha most hirtelen fegyvert szegeznének rád, melyik járműved lenne a leginkább könnyes nosztalgia? A válasz nagyon meglepő, az interjú következő részében innen folytatjuk a beszélgetést Háda Lórival. Addig pedig kövessenek minket Facebook oldalunkon is!