A HUMDA csődje miatt tárgyalni kell a jövőről a MotoGP jogtulajdonosával

2026.06.04.
A sportvezető erről szerda reggel, az M4 Sport Nemzeti Sporthíradó című műsorában beszélt, hozzátéve, hogy az egyeztetésen valószínűleg ott lesz majd a sportért felelős államtitkár, valamint a belügyminiszter is, akihez a sport tartozik a jelenlegi kormányban. Gyulay Zsolt. Fotó: MTI/Vasvári Tamás "Volt egy tízéves szerződés egy olyan céggel, amely most felszámolás alatt van, ezért mi beugrottunk és sikerült erre az évre leszerződni a versenyhétvége lebonyolításáról. A jövő ugyanakkor nagy kérdés, a MotoGP mindenképpen szeretne a Hungaroringre jönni, de a mogyoródi pálya jelenleg nem alkalmas motoversenyek rendezésére" - fogalmazott Gyulay. Hangsúlyozta, mivel a Hungaroringen minden évben sor kerül a Forma-1-es Magyar Nagydíjra, így Budapest közvetlen környezetében már van egy nagy világesemény, ebből a szempontból is jó, hogy a gyorsaságimotorosok királykategóriájának viadalait a Balaton mellett rendezik. "A HUMDA csődbe menetele után a Dorna kérésére lettünk mi az idei esemény promóterei. Ennek részben az is az oka, hogy a Forma-1 jogtulajdonosa, a Liberty Media többségi tulajdonosa a Dornának. A kormányrendelet március végén jelölte ki a Hungaroring Sport Zrt.-t a feladatokra, így április elején kezdhettük el árulni a jegyeket, amelyek a rövid idő ellenére jól fogynak, azt gondolom, hogy bőven 10 ezer fő fölött, vagy akár még többen lesznek a Balaton Parkban a nézőtéren" - nyilatkozta Gyulay Zsolt. A szakember elmondta, az egy hónappal ezelőtt szintén Balatonfőkajáron megrendezett Superbike világbajnoki fordulón is ők voltak a promóterek, és ahhoz képest, hogy mennyire későn kapták meg a feladatot, a Balaton Park Circuittel és a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökséggel (NRÜ) közösen sikeresen le tudták bonyolítani az eseményt. "Részünkről mindenki ott van már Balatonfőkajáron és a Dorna szakemberei is megérkeztek már. Egyelőre mindenki elégedett, amennyi lelátóra szükség lesz a hétvégén, azt a szervezők felállították, az érdeklődőket pedig sok kísérőrendezvénnyel, például különböző motoros bemutatókkal és színpadi programokkal várjuk. Előnyös, hogy most nem a balatoni főszezonban, hanem az előszezonban rendezzük meg a versenyt, ez egyébként kérés is volt az ottani régióból" - mondta Gyulay. A gyorsaságimotoros-vb Magyar Nagydíjának hivatalos programja pénteken szabadedzésekkel kezdődik, szombaton pedig az időmérőket és a MotoGP sprintfutamát rendezik. Vasárnap 11 órától a Moto3 géposztály, 12.15-től a Moto2 mezőnye, 14 órától pedig a MotoGP versenyez a Balaton Parkban.  

Hídról lerepült reptéri járat, vonattal ütköző busz

2026.06.03.
A magyar közlekedés krónikájának fekete fejezeteinek legsúlyosabb tragédiája egy ferihegyi járat. Az 1960. június 16-án történt eset hivatalos közleménye: „A Fővárosi Autóbuszüzem Ikarus 60-as típusú autóbusza a gyorsforgalmi út korlátját áttörve a MÁV pályatestre zuhant 16.35-kor. A buszon tartózkodó 43 személy közül 13 meghalt, 23 súlyos, 3 könnyű sérülést szenvedett. Az anyagi kár 130 ezer Ft. A Dorottya utcából 16,15-kor elindult és a Ferihegyi repülőtér pécsi, valamint szegedi repülőjáratokhoz utasokat szállító 193-as busz a baj nélkül jutott el Kőbánya-Kispestig. Útközben a vezető többször hátrafordult, valószínűleg a sebesség élvezetét jelezve. A hídra vezető kanyar végén a kocsi jobb oldali kerekei a nagy sebesség és a vezető figyelmetlensége folytán nekiütköztek a 20 cm magas járdaszegélynek. A sofőr fékezett, de ennek ellenére a kerekek 6 méteren keresztül horzsolták azt, majd az első kerék felkapott a 80 cm széles járdára. Ekkor a busz kb. 40-50 km/h sebességgel haladt. A vezető, hogy a korlátnak ütközést elkerülje hirtelen balra rántotta a kormányt, de már nem fékezett. Valószínűleg megdermedt a veszélyérzettől, így a kocsi áttért a baloldalra, áttörte a vaskorlátot és 15 métert repülve a 9 méteres magasságból leesve a vasúti töltés oldalába fúródott és bal oldalára dőlve állt meg. A vizsgálat során felmerült, hogy egy szemből érkező szgk. kényszerítette hirtelen irányváltoztatásra a buszt, ezzel okozva annak tragédiáját. Mint kiderült ennek vezetője, aki egyben az egyetlen külső szemtanú is volt, az esemény bekövetkeztekor reflexszerűen fékezett és a helyszíntől kb. 35 m-re megállt, annak előidézésében nem volt szerepe.” Az összetört Ikarus karosszériáját használták fel a T400-as csuklós trolibusz kéttengelyes pótkocsijaként. 1981. január 26-án kora hajnalban a XV. kerület, Károlyi Sándor út-Szerencs utca kereszteződésében a városközpont felé tartó 25-ös járatú BKV-busz elé lépett egy idős gyalogos. A sofőr azonnal fékezett, hogy elkerülje az elütést, ám nedves kockaköves úton a busz megcsúszott, áttért a szemközti sávba és szemből érkező másik autóbusznak ütközött. Az egyik busz vezetője (Medic Milos) a helyszínen életét vesztette, a másik jármű vezetője könnyebben sérült. Szinte hihetetlen, de az utasok közül nem sérült meg senki, ahogy az ütközést okozó gyalogos sem, aki az utolsó pillanatban visszalépett a járda felé. 1986. április 15-én, a Karinthy Frigyes út és a Budafoki út kereszteződésében összeütközött az 1449-es számú 6-os villamos és nekiment a keresztben haladó 10-es vonalon közlekedő BX 52-31 rendszámú Ikarus 280-as autóbusznak, mely a másik vágányon álló szerelvények is nekiütközött. A balesetben négyen meghaltak, többen megsérültek. A Karinthy Frigyes úti kereszteződésben történt villamos-autóbusz balesetnél egy kétéves kisgyereket hosszú percekig próbáltak újraéleszteni a mentők, de hiába. Sebesült édesanyja akkor még nem tudta, hogy kisfia már holtan fekszik a kockaköves úttesten és kérte az őt ápoló mentőorvost, hogy vigyázzanak a kicsire. Akkor életemben először, de nem utoljára remegett a kezemben a kamera. Ebben a balesetben szerepe volt az emberi figyelmetlenségnek és műszaki hibának. A tömegszerencsétlenség oka az ICS villamosok gyengeáramú hálózatának rossz állapota volt. Miután a szerelvény elindult a Petőfi híd felé a lejtő tetején található Móricz Zsigmond körtéri végállomásról, hamarosan elment az áram a felsővezetékből. Az ilyen vészhelyzetekre szolgál a biztonsági rendszer, ám az érintett szerelvényen már korábban elégett ennek akkumulátor saruja, ezért semmilyen berendezés nem üzemelt tovább, mivel az áramszünet miatt leálló motordinamó nem táplálta a gyengeáramú kört. Működésképtelenek lettek a kontaktorok, a rögzítőfék és a sínfék is. A kézifék viszont kevés volt a villamos megállítására, mivel az csak az első forgóvázra hat, így az elszabadult villamos még az ütközés után sem állt meg, hanem kigurult, egészen a Petőfi hídig. A balesetet egy konstrukciós hiba okozta, ami 1984-ben már megtörtént. Gyakran okoznak balesetet a vasúti pályát a tilos jelzés ellenére keresztező személyautók, kamionok, buszok, a gyakori szabálytalanság Pörbölyön és Mohorán is több áldozatot követelt. 1981. november 30-án GF 28-71 forgalmi rendszámú Ikarus 266-os a Hatvan-Aszód-Balassagyarmat autóbuszjárat vezetője nem vette észre az Aszód–Balassagyarmat–Ipolytarnóc-vasútvonal fénysorompóval biztosított vasúti átjáró tilos jelzését és a MÁV M47 sorozatú dízelmozdony által vontatott szerelvény elé hajtott. A buszvezető gázadással megpróbált menekülni a kereszteződésből, de a túlterhelt jármű nem gyorsult megfelelően, és az érkező vonat a jobb hátsó kerekénél lelökte a sínről. A busz szétszakadt, az utasok kizuhantak, a mozdony kisiklott, a balesetben 17-en meghaltak, 53 megsérültet. Az autóbusz vezetőjét első fokon a bíróság kilenc év fogházbüntetésre ítélte, melyet később a Legfelsőbb Bíróság nyolc és fél évre enyhített. Halmazati büntetésként a járművezetéstől örökre eltiltották. A figyelmetlenség mellett olykor más okok is növelik a baleseti kockázatot. Az akkumulátor hiánya okozott tragédiát a pörbölyi katasztrófánál, ahol tizenegy kisgyerek halt meg, mert kilopták a fénysorompóból és a vak lámpánál nem állt meg az iskolásokat szállító busz, mely vonattal ütközött. 1993. február 12-e is úgy indult, mint a többi hétköznap. a pörbölyi iskolásokat Bátaszékre szállító busz reggel hét óra húsz perckor elindult, majd a falut elhagyva letért az 55-ös főútról, hogy felvegye a nyékipusztai gyerekeket. A vasúti kereszteződésnél nem működött a fénysorompó, mert mert tíz nappal korábban kilopták belőle az akkumulátort. A sínekkel párhuzamosan haladó közútról jobbra kanyarodott a busz és megállás nélkül ráhajtott a sínekre, pont a Kiskunhalasról Bátaszékre tartó vonat elé. A nagy sebességgel érkező 200 tonnás szerelvény kettévágta a buszt, tizenegy kisiskolás életét veszítette a tragédiában, valamennyien nyolc és tizennégy év közöttiek. A vonat az ütközés után még több mint száz méteren át maga előtt tolta a roncsokat. Az influenzajárvány életeket mentett, mert csak félig volt tele a busz, a megszokott hetven iskolásgyerekből csak huszonkilencet szállított. A tizenegy gyermekáldozaton kívül sokan súlyos és életveszélyes sérülésekkel kerültek a szekszárdi és bajai kórházba, köztük a buszsofőrt, aki néhány nappal később a kórházban belehalt sérüléseibe. A KRESZ szerint ha nem működik a fénysorompó, akkor meg kell állni és meggyőződni az áthaladás biztonságosságáról. Az iskolabusz 56 éves sofőrje csak lassított, majd a közeledő vonat elé hajtott. A bíróság szerint a baleset bekövetkezéséért elsősorban a buszvezető okolható, de halála miatt vele szemben megszüntették az eljárást. A vonatvezetőt forgalomba állás előtt írásbeli figyelmeztetést kapott arról, hogy a nyékpusztai vasúti átjárónál nem működik a fénysorompó, így körültekintőbben és lassabban kell haladni. Mivel a vonat aznap késésben volt, az előírt 15 km/órás órás sebesség helyett 78-cal ment. A tárgyaláson elmondta, hogy az előírásoknak megfelelően fél kilométerrel a vasúti átjáró előtt figyelmeztető kürtjelzést használt, látta, hogy a vonattal párhuzamosan haladó autóbusz jelzi kanyarodási szándékát, de nem gondolta, hogy nem fog megállni. Leadta a második kürtjelzést, majd vészfékezett, aztán hátrafelé menekült a vezetőfülkéből. Ahogy kísérője is, akinek figyelmeztetnie kellett volna a mozdonyvezetőt az előírásokra. A Pörböly melletti fénysorompót a tragédia napján kijavította a MÁV. Három évvel később, 1996-ban a mozdonyvezetőt három év börtönre ítélték, kísérőjét felmentették. Fotók: Fortepan, Bp. Főv. Levétár BRFK helyszínelők, Boros Jenő További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is! 

Már robotpostás gurul szomszédunk fővárosának utcáin

2026.06.03.
A tesztidőszak alatt a robotkézbesítő mindössze óránkénti három kilométeres sebességgel halad majd, miközben egy kezelő a közelében felügyeli működését. A jármű viszont műszakilag ennél jóval többre képes: végsebessége akár az óránkénti 60 kilométeres sebességet is elérheti, és teljesen autonóm üzemmódban is közlekedhet. A most kipróbált modell hat köbméteres raktérrel rendelkezik, és egy tonnányi árut szállíthat. A fejlesztők szerint a próbaüzem egyik célja annak felmérése, hogy a különböző városi környezetekben milyen méretű és kialakítású járművek bizonyulnak a leghatékonyabbnak. A Szlovén Posta vezetői a bemutatón hangsúlyozták: a csomagforgalom az elmúlt években jelentősen megnőtt, miközben egyre nagyobb kihívást jelent a munkaerőhiány és a környezetvédelmi célok teljesítése. Mint mondták: a robotkézbesítés hozzájárulhat a belvárosi forgalom csökkentéséhez, a zajterhelés mérsékléséhez és a fenntarthatóbb áruszállításhoz. Marko Cegnar, a Szlovén Posta vezérigazgatója közölte: a vállalat a történetének egyik legnagyobb átalakulási folyamatán megy keresztül. Az elmúlt négy évben több mint 15 millió eurót fordítottak digitalizációra, és a következő stratégiai időszakban további jelentős beruházásokat terveznek.  

Volkswagen-DFB hírességek sétánya: Schweinsteiger és Kane is felkerült

2026.06.03.
Bastian Schweinsteiger Fotó: Volkswagen A DFB (Német Labdarúgó Szövetség) és a Volkswagen két újabb kiemelkedő nevet ad hozzá a DFB Kupa Hírességek Sétányához: Bastian Schweinsteiger előtt történelmi kupahősként tisztelegnek majd. Harry Kane-t a szurkolók a 2025/26-os szezon kupahősének választották. Hamarosan nyomot hagy a Hírességek Sétányán. Bastian Schweinsteiger éveken át formálta a DFB Kupát kivételes teljesítményével, szenvedéllyel és emlékezetes utolsó pillanataival. Hét kupagyőzelemmel a verseny történetének egyik legsikeresebb játékosa. „Ezt a díjat nemcsak személyes megtiszteltetésnek tekintem, hanem elismerésnek is minden csapat, edző és szurkoló számára, akikkel ezeket a pillanatokat átélhettem” – mondta Bastian Schweinsteiger. Harry Kane-t a 2025/26-os szezon kupahőseként tisztelik. Teljesítményével és döntő góljaival az angol válogatott játékos lenyűgözte a szurkolókat és a szakértőket egyaránt. Lábnyomait hamarosan halhatatlanná teszik a DFB Kupa Hírességek Sétányán. A DFB Kupa Hírességek Sétányát 2013-ban alapította a DFB (Német Labdarúgó Szövetség) és a Volkswagen. A berlini Olimpiai Stadionban található, és a DFB Kupa kivételes személyiségeit tiszteli, akik a pályán és azon kívül is formálták a versenyt. A futballrajongók egyedül döntik el, hogy melyik kupahős a díjazott. Minden évben online szavazással választhatnak egy történelmi kupahőst egy szakértői testület jelölései közül. A legutóbbi szezonban lezárult aktuális kupahős is szerepel a listán. A már ismert játékosok, mint például Günter Netzer, Arjen Robben, Kevin De Bruyne és Thomas Müller is a díjazottak között van, most pedig Bastian Schweinsteiger és Harry Kane is csatlakozik hozzájuk.

Egyetlen modell miatt robbanásszerűen nőttek a Suzuki eladásai Oroszországban

2026.06.03.
Az idei év januárja és áprilisa között 544 új Suzuki személyautót helyeztek forgalomba Oroszországban. Ez több mint háromszoros bővülést jelent éves összevetésben: a növekedés mértéke eléri a 222 százalékot. Egy évvel korábban ugyanezen időszakban mindössze 169 darab Suzuki-modellt regisztráltak az országban. Ez arra utal, hogy a márka iránti kereslet gyors ütemben élénkül, még akkor is, ha a piaci környezet továbbra is korlátozott a nemzetközi szankciók és logisztikai nehézségek miatt. Az eladások dandárját azonban egyetlen modell adja: a Suzuki Jimny. A kis méretű terepjáró a teljes kereslet mintegy 76 százalékát teszi ki. A Jimny népszerűsége nem meglepő, mivel Oroszországban mindig is kelendőek voltak a terepjáró képességekkel rendelkező járművek, elég ha csak a Lada Niva iránti, évtizedek óta tartó rajongásra gondolunk. A második legnépszerűbb Suzuki-modell a Fronx nevű kompakt crossover, amelyből 65 darabot értékesítettek az első négy hónapban. Bár ez jóval alacsonyabb szám a Jimnyhez képest, a Fronx mégis fontos szerepet játszik a márka portfóliójában, mivel a városi használatra optimalizált, modern crossover kategória iránt is egyre erősebb az érdeklődés Oroszországban. Az autók közel fele Indiából érkezik az orosz piacra, ami azzal magyarázható, hogy a japán gyártó egyik legfontosabb globális gyártási és kereskedői bázisa az indiai Maruti Suzuki hálózat. A másik fele közvetlenül Japánból érkezik Oroszországba. Ez a kettős beszerzési struktúra lehetővé teszi, hogy a márka folyamatosan jelen legyen az orosz piacon, még a hivatalos szállítási csatornák korlátozottsága mellett is. Noha a Suzuki 2022-ben felfüggesztette az új autók hivatalos exportját Oroszországba, a márka ténylegesen nem hagyta el a piacot. Jelenleg is legalább 16 aktív kereskedői szerződés van hatályban, amelyek lehetővé teszik az autók értékesítését alternatív importcsatornákon keresztül. Emellett a vállalat oroszországi sajtószolgálata is működik, és rendszeresen kommunikál a nyilvánosság felé a Suzuki globális sikereiről és fejlesztéseiről. Mindez arra utal, hogy a Suzuki rugalmas stratégiát alkalmaz az orosz piacon: bár hivatalosan visszafogta jelenlétét, a gyakorlatban továbbra is kihasználja a márka iránti stabil keresletet. Az értékesítési adatok alapján ez a megközelítés egyelőre sikeresnek bizonyul, különösen az ikonikus Jimny modell kiemelkedő teljesítményének köszönhetően. Nemrégiben írtunk arról, hogy hirtelen megugrott a kereslet a német, japán és a dél-koreai márkák iránt Oroszországban, ahonnan az Ukrajna ellen indított invázió miatt ezek a gyárak jórészt kivonultak, és helyükre kínai autók érkeztek.  
Címkék: 

A FIAT leleplezte az új Grizzly modellt, itt az első fotó

2026.06.03.
„A Grande Panda fémjelezte a FIAT visszatérését a megfizethető családi autók piacára. A Grizzly és a Grizzly Fastback modellekkel most két olyan új járművel bővítjük a palettát, amelyek különböző igényeknek és életmódoknak felelnek meg, de ugyanazt az elvet követik: okosak, elérhetőek, és ízig-vérig a FIAT dizájn-DNS-éből építkeznek. Együttesen, egy teljes és koherens modellkínálattal helyezik vissza a FIAT-ot a családi mobilitás középpontjába.” – Olivier Francois, a FIAT vezérigazgatója és a Stellantis globális marketingigazgatója. A FIAT bemutatta a Grizzly és a Grizzly Fastback első hivatalos fotóját. A két új modellt a márka globális kínálatának bővítésére és a C-szegmensben való jelenlétének megerősítésére tervezték. A közös globális platformra épülő, a világpiacra szánt újdonságok tökéletesen életre keltik a FIAT demokratikus mobilitásról szóló elképzeléseit, miközben mindkét modell saját, jól elkülöníthető identitással bír. A Grizzly egy sokoldalú, tágas és barátságos SUV, amely ideális választás a családok számára – a mindennapi városi ingázástól kezdve a hosszabb utazásokig. Határozottabb, szögletesebb vonalvezetése és kompakt arányai maximalizálják a belső teret és a praktikumot, különösen a fejtér és az utastér tágassága szempontjából. A Grizzly Fastback ezzel szemben dinamikusabb és kifinomultabb karaktert képvisel: karcsú sziluettje, kifejezőbb megjelenése és hosszabb kialakítású csomagtere kiválóan alkalmassá teszi a nagyobb utazásokra és az aktív életmód kiszolgálására. A benzinmotoros és a tisztán elektromos változatokat is felvonultató, teljes hajtáslánc-kínálat mellett mindkét modell erőteljes kisugárzásával és jellegzetes LED-es fényszóróival tűnik ki a tömegből. Eltérő személyiségük ellenére a Grizzly és a Grizzly Fastback ugyanazt a célt tűzte ki maga elé: a kifinomult belső tér, a részletgazdag kidolgozás és a mindennapi életet megkönnyítő technológiák révén új szintre emelik a fedélzeti komfortot és az utazási élményt. A 4,5 méter alatti, kompakt méretek mellett új mércét állítanak fel a praktikum terén. Kivételes helykínálatot és kategóriaelső csomagtartó-kapacitást kínálnak – ami piaci pozicionálásuk kulcsfontosságú eleme. Egy globális ipari projekt részeként a Grizzly és a Grizzly Fastback világszerte különböző gyártóhelyszínekről kerül majd forgalomba. Ez garantálja a versenyképességet, a rugalmasságot és az európai, közel-keleti, valamint latin-amerikai kulcspiacok gyors, közvetlen kiszolgálását. A Grizzly család tagjai 2026 második felében mutatkoznak be Európában, valamint a Közel-Keleten és Afrikában. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Piacvezető stabilitás – 35 éve nem vett ki osztalékot a Magyar Suzuki

2026.06.03.
A 2025-ös évben az autóipart továbbra is jelentős külső hatások alakították, beleértve a geopolitikai feszültségeket és a gazdasági bizonytalanságot. Ezek a tényezők a Magyar Suzuki működésére is hatással voltak, különösen a költséghatékonyság és a versenyképesség fenntartása terén. A vállalat ugyanakkor rugalmas működéssel és összehangolt csapatmunkával reagált a kihívásokra, így sikerült egész évben biztosítani a stabil termelést és a folyamatos piaci jelenlétet. Sakai Fumito vezérigazgató Sakai Fumito, a Magyar Suzuki Zrt. vezérigazgatója elmondása szerint a Suzuki válasza az autóipari kihívásokra a pragmatikus modernizáció, az elektrifikáció fokozatossága. A japán gyártó globális stratégiája szerint 2030-ig 4 elektromos modellel jelenik meg, ezek egyike a már futó e-Vitara. Elemzik, hogy az esztergomi gyárban mikor kezdődjön elektromos modell gyártása. – A Magyar Suzuki Zrt. összes értékesítésből származó nettó árbevétele 2025-ben 2059 millió euró volt, amely több mint 8 százalékos csökkenést jelent az előző évhez képest. A belföldi értékesítésből származó árbevétele 286, az exportból 1774 millió euró származott – mondta Fejesné Gyurján Ildikó. Az operatív igazgató hozzátette az adózás előtti eredmény 81 millió euró volt. Az értékítés 8 százalékos csökkenését az erős piaci versennyel magyarázta. Megjegyezte: a tulajdonos elkötelezettségét mutatja európai központja iránt, hogy az elmúlt 35 évben nem vett ki osztalékot. Fejesné Gyurján Ildikó oparatív igazgató A versenyképesség fenntartása érdekében tavaly egy több mint 9 milliárd forint értékű modernizációs program is megvalósult. A gyártásfejlesztési és energiahatékonysági beruházás keretében bővítették a lökhárító-, a festő- és hegesztőüzem kapacitását, illetve nagy lépést tettek a létesítmény karbonsemleges működése felé. A több mint kilencmilliárd forintnyi értékű programhoz az állam 1,9 milliárd forint támogatást adott. – Az esztergomi gyárban 2025-ben összesen 108 072 autó gurult le a gyártósorról. A kiegyensúlyozott termelésnek köszönhetően több fontos mérföldkövet is elért a vállalat 2025-ben. Legördült az 500 ezredik hibrid modell a gyártósorról és elkészült az 1 milliomodik Vitara – mondta a május végi budapesti sajtótájékoztatón Sakai Fumito. A vezérigazgató hozzátette, az esztergomi gyárban az elmúlt 35 év alatt hétféle modell, összesen pedig mintegy 4 millió autó készült. A vállalat 2025-ben összesen 109 994 személyautót adott el több, mint száz országban. A belföldi újautó-értékesítések terén a Magyar Suzuki ezúttal is az első helyen végzett 14 285 regisztrált járművel és 11,04 százalékos piaci részesedéssel. Így az 1992-es sorozatgyártás megkezdése óta már 22. alkalommal lett piacvezető Magyarországon. A hazai sikerekhez 2025-ben is döntően hozzájárultak az esztergomi gyártású modellek. Krisztián Róbert vezérigazgató-helyettes – A tavalyi hazai regisztrációs adatok alapján a legtöbb vásárló az S-CROSS mellett döntött (6500), miközben a rangsorban a harmadik legnépszerűbb modell a Vitara volt 5590 autóval – mondta Krisztián Róbert. A vezérigazgató-helyettes tájékoztatása szerint a tavaly Esztergomban gyártott járművek 88 százaléka exportpiacra ment. A Magyar Suzuki Zrt. az autógyártás mellett hajómotor- és motorkerékpár-üzletágában is meghatározó szereplő Magyarországon és a régióban. A vállalat Marine részlege 1999 óta forgalmaz hajómotorokat, alkatrészeket és hajós kiegészítőket a hazai piacon. A Suzuki a négyütemű hajómotorok szakértőjeként ismert, országos hálózata jelenleg 9 értékesítési pontból áll. A társaság 2017 óta regionális disztribútori szerepet is betölt, Magyarország mellett további 12 országban értékesíti partnerein keresztül a Suzuki hajómotorokat. Tavaly a hazai piacon összesen 495 hajómotort adott el, ezzel megőrizte piacvezető pozícióját, míg exportpiacain 1891 hajómotor talált gazdára. Kérdésekre válaszol a vezetőség A Magyar Suzuki a motorkerékpár-kereskedelemben is aktív, Magyarországgal együtt összesen 14 ország piacát látja el. Itthon 2025-ben összesen 231 Suzuki motorkerékpárt regisztráltak, ami 3,14 százalékos piaci részesedést jelent. Az exportpiacokon összesen 1553 motorkerékpár kelt el. – A vállalat nemcsak meghatározó piaci szereplő, hanem 35 éve stabil munkáltató a Komárom-Esztergom vármegyei régióban és országosan is. Az iparági átalakuláshoz igazodva – különösen a digitalizáció és az új technológiák terén – a jövő szakembereinek képzésére is hangsúlyt helyezett – mondta Fejesné Gyurján Ildikó. Az operatív igazgató hozzátette, létrehozták a Suzuki Akadémiát, egy, a vállalaton és cégcsoporton belüli tudásmegosztást biztosító ernyőprogramot, amely a munkaerőpiaci kihívásokra reagál, és hidat képez generációk, valamint kultúrák között. Ennek része a Karbantartó Akadémia, a Talent Menedzsment Program és a Vezetői Akadémia. 14 ország piacát látják el motorkerékpárokkal Ezek mellett továbbra is sikeres a 2023-ban indult duális képzés: az idei tanévben már 31 diák tanul a Suzuki Oktatási Centrumban. Az eddig ott végzett tanulók fele a náluk helyezkedett el. A sajtótájékoztatót záró kérdések között felmerült, hogyan érinti a Suzukit a külföldi munkavállalók foglalkoztatásának szigorítása. A 2025 decemberben 3000 embernek munkát adó vállalatnál, indiaiak, fülöp-szigetekiek is dolgoznak. Fejesné Gyurján Ildikó szerint a harmadik világbeli országokból érkezett kollégák, akik most összesen több mint 150-en vannak, „nagy stabilitást" hoztak a vállalat életébe. Döntően kétéves, fix idejű szerződéssel rendelkeznek és mindig zökkenőmentesek a váltások. Kérdésre válaszolva Sakai Fumito elmondta, Magyarországon nincs még szó roncsautó programról ám EU más országaiban igen. Ha a Magyar Suzuki elektromos autót is gyárt a jövőben, az komoly hatással lehet a roncsautó programra. 35 éves a Magyar Suzuki Krisztián Róbert ezt azzal egészítette ki, hogy a Suzuki megmutatta az előző kormánynak a jól működő, több mint 10 éves román roncsautó programot. Szerinte ez jó minta, és nem csak az e-autó a megváltó, egy Euró 3-as kocsi Euro 6-os hibrid autóra cserélése már nagyon hasznos és jó irány. A Magyar Suzuki az idén ünnepli alapításának és a gyár létrejöttének 35 éves jubileumát. A vállalat 1991 óta a magyar autóipar meghatározó szereplője, az esztergomi gyár a Suzuki Csoport legfontosabb és egyetlen európai termelési központja. Az elmúlt három és fél évtizedben a cég a hazai autógyártás egyik alappillére lett, miközben folyamatosan alkalmazkodott az iparági változásokhoz. Az évtizedek során az esztergomi gyártóvállalatnál magas szintű kompetenciákat és tudást halmoztak fel, elsősorban a mérnöki-, a logisztikai- és az IT területeken. A Magyar Suzuki biztosítja az IT szolgáltatásokat, fejlesztéseket, illetve a 2022 őszén bevezetett Suzuki Connect szolgáltatást egész Európa számára. Az európai jogi és compliance területet is hazánkból koordinálják. Idén is díjat nyert a Suzuki Céginformáció A Magyar Suzuki Zrt.-t 1991-ben alapították, és azóta is a japán anyavállalat egyetlen európai gyártóegysége. A cég partnereinek, beszállítóinak, valamint a 77 tagú országos márkakereskedői hálózatának köszönhetően hozzávetőlegesen 10 ezer munkavállaló megélhetéséhez járul hozzá. Az esztergomi gyár 1992 októberében kezdte meg a termelést. Itt készülnek – immár hibrid változatban is – a Vitara és az új S-CROSS modellek. A vállalat olyan távoli országokba is szállít, mint Mexikó, Új-Zéland vagy Japán. A hazai és nemzetközi piacra készülő gépjárművek gyártásán kívül a társaság importált Suzuki gépkocsik, motorkerékpárok és hajómotorok értékesítésével is foglalkozik. A vállalat a 2024-es adatok alapján az ország 13. legnagyobb árbevételű cége. Régiós piac a hajómotoroké A hajómotoros üzletág évről évre kiemelkedő aktivitással van jelen a piacon és vezető szerepet tölt be a hazai hajózás motorizálásában, 2017 őszétől pedig Magyarországról irányítják az Észtországba, Lettországba, Litvánia, Csehországba, Szlovákiába, Romániába, Szerbiába, Bulgáriába, Montenegróba, Észak-Macedóniába, Boszniába és Albániába irányuló üzleti és kereskedelmi tevékenységeket is. Jelentős szerepet játszik a régió motorkerékpár-kereskedelmében is: az esztergomi központ Magyarországgal együtt összesen tizennégy ország (Csehország, Szlovákia, Szlovénia, Horvátország, Szerbia, Románia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Azerbajdzsán, Lettország, Észtország, Albánia) piacát látja el. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Hiába okos a mesterséges intelligencia, ha rossz útra küld

2026.06.03.
A mesterséges intelligencia látványosan fejlődik abban, hogy emberi módon válaszoljon a kérdéseinkre. Az autózásban, a navigációban és a logisztikában azonban a szép válasz önmagában kevés: ott az számít, hogy a javaslat a valóságban is helytálló-e. Egy chatbot magabiztosan megmondhatja, melyik a leggyorsabb út a raktárból az ügyfélhez — de ha közben nem tud a lezárt sávról, a súlykorlátozott hídról vagy az aktuális dugóról, akkor a magabiztos válasz a gyakorlatban félrevezető. Egy modern flottairányító központban a térképi adatok, a járműpozíciók és a forgalmi információk elemzése segíti az MI-alapú útvonaltervezést és döntéstámogatást. (Forrás: AI generált illusztráció) Miért nem elég, ha az MI „okosan beszél"? A nyelvi modellek a szövegminták alapján találják ki, mi a legvalószínűbb folytatás egy mondatban. Ez kiválóan működik szövegnél, de a térbeli tájékozódás más műfaj: ott nem elég valószínűsíteni, ott pontosan ki kell számolni. Egy útvonalnál nincs „nagyjából jó" válasz — vagy elfér a kamion a kanyarban, vagy nem; vagy nyitva van még a gyógyszertár, mire odaér a futár, vagy nem. Amíg az MI csak beszélgetett velünk, ez nem volt feltűnő. Most viszont egyre több rendszer nemcsak válaszol, hanem cselekszik is helyettünk: útvonalat tervez, megállót választ, feladatot oszt ki. Itt pedig a tévedésnek azonnali ára van — elvétett címek, üresben megtett kilométerek, késedelmes kiszállítások. Hol bukik el a gyakorlatban a térbeli tévedés? Néhány hétköznapi példa jól mutatja, mikor kell az MI mögé valódi adat. Egy elektromos autósnak nem általában „valahol a közelben" kell töltő, hanem olyan, amely az útvonalától tényleg pár percre van, és épp működik is. Egy futárnál az a kérdés, hogy a megálló nem jelent-e fölösleges kerülőt a forgalmi helyzet mellett. Egy teherautónál komoly tét, hogy a tervezett út megfelel-e a súly- és magasságkorlátozásoknak. A szervizháttérben az számít, hogy a legközelebbi szabad technikus menjen ki a helyszínre, manuális egyeztetés nélkül. A flottáknál pedig folyamatosan, sok jármű és szűk időablak között kell újratervezni az útvonalakat, ahogy változik a forgalom. Ezek mind olyan döntések, amelyeknél a „nagyjából" nem elég. Miért a valós adat a kulcs? A megbízható térbeli döntéshez az MI-nek friss, ellenőrzött adatra van szüksége: arra, hogy milyen az úthálózat, milyenek a közlekedési szabályok az adott szakaszon, és épp milyen a forgalom. A lényeg, hogy a térbeli számítást ne maga a beszélgető modell végezze találgatással, hanem valós térkép- és forgalmi adatra támaszkodjon. Így ugyanarra a kérdésre nem háromféle, hangulattól függő választ ad, hanem egyetlen kiszámíthatót. Ráadásul, ha a rendszer pontosan tudja, hová kell fordulnia adatért, kevesebb fölösleges lekérdezést is indít, ami egyúttal gyorsabb és olcsóbb működést is jelent. Miért érdekes ez a hazai cégeknek? A téma közvetlenül érinti a magyar flottakezelőket, logisztikai cégeket, szervizhálózatokat és közlekedésszervezőket. A hazai piacon egyre több MI-alapú vezetéstámogató és önvezető fejlesztés zajlik, és a Bosch budapesti AI Symposiumán bemutatott, az utasbiztonságtól az autonóm vezetésig ívelő fejlesztések is jelzik, hogy a megbízható, valós idejű térbeli adat a járműbiztonság alapja. A flották és a kiszállítással foglalkozó vállalkozások számára a kiszámítható útvonaltervezés kézzelfogható megtakarítás — ugyanaz a logika, amely a hétköznapi navigációban is egyre erősödik, ahogy azt a Google Térkép legújabb, MI-asszisztenssel bővülő frissítése is mutatja. Tágabban pedig a városi közlekedésszervezés felé mutat az irány: a térbeli MI nemcsak a járművekben, hanem a forgalomirányításban is megjelenik, ahol már működik mesterséges intelligencia vezérelte városi rendszer — ezzel a hazai szabályozásnak és infrastruktúrának is lépést kell tartania. A konkrét fejlesztést, amely épp ezt a hiányt célozza, a térkép- és helymeghatározó adatokkal foglalkozó HERE Technologies mutatta be, a Traffic Technology Today beszámolója szerint. A megoldás lényege, hogy a helyalapú kérdéseket valós térkép- és forgalmi adatra váltja át, és csak ez alapján ad útvonalra vagy megállóra vonatkozó javaslatot. A cég termékfejlesztési vezetője, Christopher Handley szerint „az MI le tudja írni a világot, de nem tudja kiszámítani, hogyan működik" — éppen ezt a hiányt akarják pótolni. A vállalat saját közlése szerint adatbázisa több mint 200 országra terjed ki; a megoldás egyelőre nem általánosan elérhető, válogatott partnerekkel indul. A tanulság az autóiparra nézve túlmutat egyetlen terméken. Az MI következő nagy kérdése nemcsak az, hogy mennyire okos a modell, hanem az is, milyen valós adatra támaszkodik, amikor a fizikai világban kell döntenie. A magyar gyártóbázis és beszállítói hálózat számára ez azt jelenti, hogy a térképi, forgalmi és közlekedési adat kezelése legalább annyira meghatározó lesz, mint a hagyományos hardver.   Forrás: Traffic Technology Today — „Here Technologies launches Location Reasoning to ground AI in real-world spatial data"; HERE Technologies sajtóközlemény (2026. május) A képek illusztrációk, egyes esetekben mesterséges intelligencia által generáltak.  

Valósághűbb megjelenítés és hang - így kelti életre az útvonalat a Google

2026.06.03.
A Google I/O konferencián debütált az a világelső fejlesztés, amely a Volvo EX60 fedélzeti kameráját köti össze a Google Gemini multimodális MI-modelljével. Ez nagyobb segítséget jelent a vezető számára, ha például fel szeretne idézni egy korábbi jelzőtáblát parkolásnál, értelmezni próbálja a felfestéseket, vagy részletes tájékoztatást szeretne kapni egy látványosságról vagy étteremről. A Gemini-projekttől függetlenül a Volvo az elsők között vezeti be a Google Maps „Magával ragadó navigáció” (Immersive View) szolgáltatását a következő hónapokban. A korábbi, hagyományos térképeket egy látványos, 3D-s nézet váltja fel, amely szinte életre kelti az útvonalat. Az épületek, alagutak és felüljárók valósághű megjelenítést kapnak, ami drasztikusan megkönnyíti a tájékozódást a sűrűn beépített nagyvárosi csomópontokban. A navigáció hangja is fejlődik: a rideg távolságadatok helyett a természetes beszédhez közel álló, tereptárgyakon alapuló útbaigazítást kapunk. A Google Maps új, 3D-s navigációs szolgáltatása első körben a Volvo legújabb generációs modelljeiben, az EX60, EX90 és ES90 típusokban lesz elérhető. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Hamarosan mar az új Cobra

2026.06.03.
Mintául az 1963-as Le Mans versenyautó szolgált, mert a klasszikus forma ma is nyerő, nem véletlen, hogy máris hosszú a várólista a legújabb AC Cobra GT-re, különösen a közúti autóként is használható Coupé változatra. Tavaly indult a 2023 tavaszán bemutatott roadster gyártása, a Coupé formatervét 2024 augusztusában mutatta be az akkor 125 éves manufaktúra. A GT kupé is alumínium vázra erősített szénszálas kompozit panelekből készül, tömege így is közel 1,6 tonna. Rendelhető bal- és jobbkormányos kivitelben, az ötliteres V8-as szívómotorja 456 lóerős, nyomatéka 555 Nm, a kompresszoros teljesítménye 730 lóerős és 820 Nm–es, utóbbi 3,5 másodperc alatt gyorsul 96 km/órára. Készül hatfokozatú kézi, vagy tízfokozatú automata sebességváltóval, ami kormányra szerelt fülekkel kapcsolható. A szívómotoros GT Coupé nettó ára 234,3 ezer angol fonttól indul (96 millió Ft), a kompresszorosra még rá kell tenni 22 ezer fontot (9 millió forintot). Az AC Cobra GT Coupe egy ikonikus szuperautó márka örökségének újradefiniálása, a legendás AC A98 kupé versenyautó által inspirált új modell az 1963-as Le Mans modellt idézi, de nem egy lecsupaszított pályaautó. Az AC Cobra GT Coupet házon belül tervezte az AC Cars csapata, mely a legújabb szénszálas technikákat alkalmazza a karosszéria és az egyedi rögzítésű tető gyártásánál. Jellegzetessége a kettős buborék tetővonal, amely kiemeli a sportos hátsó látványát. A tetővonal lejtése nem csökkenti a fejteret, miközben a légáramlást kisimítva csökkenti a légellenállást. A GT Roadsterhez hasonlóan az új GT Coupe nagyobb, mint az eredeti AC Cobra: 2570 mm tengelytáv, 4225 mm-es hossz és 1980 mm szélesség. Ideális az 50:50 súlyelosztása. Az egyedi részletek az AC Cars kabinjában is megjelenik: az elegáns kézi varrású bőrkárpitozás és analóg műszerek mellett digitális technológia fokozza a vezetési élményt. A kormánykerék mögé szerelt VIK (Vezetői Információs Központ) képernyő kapcsolói mellett a jellegzetes AC pedálokig minden a legendás elődöt idézi, miközben az új AC Cobra GT Coupe elektromos ablakokat, klímaberendezést és érintőképernyős navigációs / infotainment rendszert kapott frissítési lehetőségekkel. A márka öröksége által inspirált szabványos színkonfigurációs lehetőségek mellett az AC Cars személyre szabott szolgáltatása az ügyfelekkel egyedi járművek létrehozása érdekében működik. Az ügyfelek festékszíneitől és bőrfelületeitől a kézzel készített, látható szénszálas szakaszokig és karosszériaelemekig a gyári csapat segít minden tulajdonosnak segít autója személyiségének kialakításában. AC Cars A Weller Brothers 1901-ben alapította meg Nagy-Britannia legrégebbi járműgyártóját, amely a londoni West Norwoodban található műhelyben gyártott autókat, motorkerékpárokat. Az első jármű 1903-ban készült, az Autocarrier nevet egy évvel később vezették be és az első háromkerekű haszongépjárművet jelölte. Az igazi sikert az 1953-as AC Ace hozta meg a műhelynek, köszönhetően az Eric George Gray által tervezett és épített alumínium szerkezetnek. Ez volt az az autó, ami a Ford V8-asával a legendás AC Cobrává vált. Az Egyesült Királyságban és Németországban található saját létesítményeivel az AC Cars vezető iparági beszállítókkal dolgozik a tervezés és fejlesztés, valamint az építőipar területén, és az AC Cobra GT termékcsalád új korszakot hirdet a vállalat járműveinek gyártásában. A Donington főhadiszállása és az európai és a déli parton található létesítménye mellett az AC Cars továbbra is fejleszti tervezési és gyártási képességeit az Egyesült Királyságban. Fotók: Gyártó További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is! 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója