Vasárnap leáll a magyar útdíjfizetési rendszer

2021.09.11.
2021. szeptember 12-én, vasárnap hajnali 1:00 és 4:00 között informatikai fejlesztést hajtanak végre az útdíjfizetés rendszerében, így a megszokott értékesítési szolgáltatások (e-matrica, e-útdíj) ebben az időtartamban átmenetileg nem lesznek elérhetők. A tervezett karbantartás az autópálya-matricával és a viszonylati jeggyel közlekedő, továbbá a fedélzeti eszközt használó ügyfeleket is érinti. Az említett időszakban nem lehet majd e-matricát és viszonylati jegyet vásárolni, továbbá HU-GO egyenleget feltölteni sem társaságunk saját értékesítési felületein, sem pedig viszonteladó partnereinknél. A fedélzeti eszközzel közlekedők útdíjbevallásai, megfelelő egyenleg esetén, a karbantartást követően befogadására kerülnek. A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) felhívja a figyelmet arra, hogy a díjköteles útszakaszokat a rendszerfejlesztés ideje alatt sem lehet ingyenesen igénybe venni. Az úthasználati jogosultságot (e-matrica, e-útdíj) érdemes a karbantartási időszakot megelőzően, előre megváltani a NÚSZ Zrt. saját online értékesítési felületein, az ematrica.nemzetiutdij.hu, illetve a hu-go.hu weboldalakon, a társaság ügyfélszolgálati irodáiban vagy viszonteladó partnereinél. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

A chiphiányt és a járványt a világ legnagyobb autógyártója is nagyon megérzi

2021.09.11.
A Toyota pénteken kiadott közleményében jelezte, hogy várakozásai szerint kilencmillió járművet gyártanak a 2022. március 31-ével végződő pénzügyi évben, ami 300 ezerrel kevesebb a tervezettnél. A vállalat ezzel együtt sem változtatott a működési eredmény prognózisán, továbbra is 2500 milliárd jenre (22,7 milliárd dollár) számít. A friss előrejelzés szerint a globális termelést szeptemberben 430 ezerrel csökkentik, ami 70 ezerrel több az augusztusban közölt 360 ezernél. Októberben pedig 330 ezerrel kevesebb járművet gyártanak a tervezettnél, Japánban 150 ezerrel, a külföldi gyárakban pedig 180 ezerrel kevesebbet. A kilátások bizonytalanok novemberre és a következő hónapokra is, miközben a kereslet nagyon erős maradt. A Toyota reményei szerint azonban valamennyit le tudnak dolgozni a veszteségekből az év vége előtt. Más nagy autógyártóktól eltérően, amelyek már jóval korábban kénytelenek voltak csökkenteni a termelést, a Toyotának sokáig sikerült biztosítani a zavartalan működést. A Toyota csak júliusban szembesült először termelési nehézségekkel, amikor Thaiföldön három gyárban is felfüggesztették a munkát a járvány miatt kialakult alkatrészhiány következményeként. A legnagyobb japán autógyártónak hosszú hónapokig óriási előnyt jelentett, hogy nagy raktárkészlete volt az autógyártáshoz nélkülözhetetlen félvezetőkből. Ennek hátterében az áll, hogy a 2011-es fukusimai földrengés után kidolgoztak egy tervet az üzletmenet folytonosságának biztosítására. Ez azt jelenti, hogy a beszállítóknak két és hat hónap közötti készleteket kellett felhalmozniuk, függően attól, hogy a megrendeléstől mennyi idő telik el a kiszállításig. A Toyota pénteki bejelentése újabb jele annak, hogy a globális autóipar egyetlen szereplője sem tudta elkerülni a járvány hatásait, amelyek előbb mélybe taszították az értékesítést, majd akadályozni kezdték a gyártókat abban, hogy kihasználják a kereslet fellendülését. Kínában, a világ legnagyobb autópiacán augusztusban éves összevetésben majdnem egyötödével, 17,8 százalékkal 1,8 millióra csökkent az eladott járművek száma, aminek az az oka, hogy nem volt elegendő mennyiségű jármű a kereslet kielégítéséhez. Augusztusban már a negyedik egymást kövező hónapban csökkent az értékesítés volumene, bár az év eleje óta eltelt nyolc hónap alatt még mindig 13,7 százalékkal több, 16,56 millió járművet értékesítettek, mint a tavalyi év azonos időszakában. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Balesetet okozott, ittas lehetett, és még körözték is

2021.09.11.
Egy román rendszámú személygépkocsi vezetője közlekedett 2021. szeptember 10-én az éjszakai órákban Bátaszéken a Budai utcában. A sofőr eddig ismeretlen okból áttért a bal oldali forgalmi sávba, és nekiütközött a szemből érkező teherautó bal oldalának. A balesetben nem sérült meg senki. Munkatársaink a sofőröket megszondáztatták, mely az autó vezetőjénél pozitív értéket mutatott. A 41 éves lajozsmizsei férfit ezért további mintavételre előállították, és a jogosítványát is elvették. Adatainak ellenőrzése során az egyenruhások megállapították, hogy őt az ország négy rendőrkapitányságán is körözik báncselekmények elkövetése miatt, ezért a szekszárdi rendőrök őrizetbe is vették. A férfival szemben a Szekszárdi Rendőrkapitányságon büntetőeljárást indítottak ittas járművezetés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

James Bond változatot kap a Defender

2021.09.11.
Már nagyon közeledik a vadiúj James Bond film, a Nincs idő meghalni (No Time To Die) premierje, így nem csoda, hogy a brit autóipar is reagál a jeles alkalomra. Különösen igaz ez az Land Roverre, hiszen az új Defender főszerepet kap az új részben. Ennek megünneplésére egy egyedi, 300 darabosra limitált Bond Edition szériát mutatnak be, amik a kém öltönyéhez hűen sötét fekete fényezést kapnak, 22-colos fekete könnyűfém felnikkel. Így már egész biztosan könnyű lesz a lopakodás a rosszfiúk után. A Bond széria elérhető lesz 90 vagy 110 változatban is, tehát rövid vagy hosszú tengelytávval, és naná, hogy mindegyikbe az 5,0 literes V8 motor kerül majd, a gyári 518 lóerővel. Menő részletük az egyedi kék féknyereg, de a 007-es feliratok is több helyen feltűnnek – még az infotainment kijelzőn is. Egyébként a Defenderen kívül két Range Rover Sport SVR, egy Range Rover Classic és egy Series III is felbukkan majd az új James Bond filmben, ami szeptember 30-án debütál majd a mozikban. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Halálos vonatgázolás Pestszentlőrincnél

2021.09.10.
A Mávinform a Facebook-oldalán azt írta, a Nyugati pályaudvarról induló, Monorra tartó szerelvény gázolt. A helyszínelés végéig - várhatóan késő éjszakáig - csak egy vágányon haladhatnak a vonatok Pestszentlőrinc és Kőbánya-Kispest között. A Budapest-Cegléd-Szolnok-Debrecen-Záhony és a Budapest Cegléd-Szeged vonalakon 10-20 perces késésekre és vonatok kimaradására kell számítani - közölték. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

A 28 éves győri Audi 20 éves évfordulója

2021.09.10.
Alfons Dintner, az Audi Hungaria igazgatóságának elnöke: Az elektromobilitás számunkra elemi fontosságú, hiszen ezzel a szolgáltatási portfólióval tovább erősítjük versenyképességünket.  Fotó: MTI - Krizsán Csaba „Műszaki Fejlesztésünk az Audi Hungaria egyik meghatározó pillére és egyben központi szerepet tölt be az Audi- és Volkswagen Konszern világszintű fejlesztési hálózatában. Célunk, hogy még több magas színvonalú szolgáltatást nyújtsunk a Volkswagen Konszernnek, ezért folyamatosan bővítjük kompetenciáinkat és intenzíven fejlesztjük ezt az innovatív, a jövő szempontjából meghatározó területünket. Az elektromobilitás számunkra elemi fontosságú, hiszen ezzel a szolgáltatási portfólióval tovább erősítjük versenyképességünket“, mondta Alfons Dintner, az Audi Hungaria igazgatóságának elnöke. A miniszter a Műszaki Fejlesztésen. Fotó: MTI - Krizsán Csaba Az Audi Hungaria a vállalat jelentős növekedési szakaszában, 2001-ben bővült a Műszaki Fejlesztéssel, majd 2012-ben a Járműhajtás Fejlesztés a Járműfejlesztéssel egészült ki Győrben. Ma az Audi Hungaria Műszaki Fejlesztése az AUDI AG harmadik legnagyobb fejlesztési telephelye és egyben a szimulációs, akusztikai és szilárdságtani vizsgálatok kompetenciaközpontja. A vállalatnál egyedülállóan egy telephelyen van jelen a gyártás, a fejlesztés, a minőségbiztosítás, fókuszban a teljes járművel. A képen balról jobbra: Szabó Viktor, fejlesztőmérnök, Christian Stengel, az Audi Hungaria Járműfejlesztésének vezetője, Jürgen Königstedt, az Audi Hungaria Járműhajtás Fejlesztésének vezetője, Oliver Hoffmann, az AUDI AG műszaki fejlesztésért felelős igazgatótanácsi tagja, Mátis Alexandra, a járműfejlesztés pénzügyi koordinátora, Alfons Dintner, az Audi Hungaria igazgatóságának elnöke, Szijjártó Péter, Magyarország külgazdasági és külügyminisztere, Peter Kössler, az AUDI AG termelésért és logisztikáért felelős igazgatótanácsi tagja, Dr. Sabine Maaßen, az AUDI AG személyügyért és szervezetért felelős igazgatótanácsi tagja, dr. Dézsi Csaba András, Győr város polgármestere és Simon Róbert Balázs, országgyűlési képviselő. Fotó: Audi Hungaria A Műszaki Fejlesztés területén több mint 500 magasan képzett szakember dolgozik nap mint nap a holnap mobilitási megoldásain. A Járműhajtás Fejlesztés komplett fejlesztési projektekért felel, a konstrukciótól kezdve a szimuláción át egészen a járműhajtások járatópadon történő teszteléséig. A terület további fő feladata a különböző  benzin- és dízelmotorok, valamint az elektromos hajtások sorozatgyártásának fejlesztői oldalról történő támogatása. A Járműfejlesztés rendszer- és járműtulajdonságok fejlesztésével foglalkozik, többek között numerikus szimuláció segítségével a virtuális térben. A fókusz a szilárdságtan, az akusztika, a termo- és energiamenedzsment területeire irányul. Emellett a Járműfejlesztés vizsgálólaborjában a motor- és járművizsgálatok, valamint a termékadatmenedzsment és a műszaki megfelelőség területén nyújtott fejlesztési szolgáltatások is meghatározó részét képezik a győri kompetenciaportfóliónak. E-motor akusztikai vizsgálata az Audi Hungaria Műszaki Fejlesztésén. Fotó: Audi Hungaria Az Audi a következő két évben kétszámjegyű eurómilliós összeget, több milliárd forintot fordít az Audi Hungaria Műszaki Fejlesztés területére. A beruházás középpontjában az elektromobilitás és a digitalizáció további fejlesztése áll, például a nagyteljesítményű elektromos motorok és hajtások számára a legmodernebb vizsgálóberendezések üzembe helyezésével. Szijjártó Péter: A helyi mérnökök részt vesznek a globális fejlesztésekben is. Fotó: MTI - Krizsán Csaba A világ autóiparának egyik középpontja Magyarországon van, ezáltal az ágazat óriási szerepet játszik a magyar gazdaság válság utáni újraindításában - jelentette ki az Audiban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. "A magyar autóipar egészen elképesztő nemzetközi versenyképességéhez pedig nagyon nagy mértékben járul hozzá az Audi" - mutatott rá Szijjártó Péter. Ennek kapcsán kiemelte a hatalmas gyártási volument, illetve azt, hogy a vállalat vezető szerepet játszott abban, hogy az elmúlt húsz évben a magyar autóipar magasabb dimenzióba kapcsolt, így már nem "csak" gyártás és összeszerelés zajlik itt, hanem a helyi mérnökök részt vesznek a globális fejlesztésekben is. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Olasz Nagydíj - Bottas a pole pozícióban a sprintfutamra

2021.09.10.
Második helyen csapattársa, a címvédő és hétszeres világbajnok brit Lewis Hamilton végzett, míg a harmadik helyezett a világbajnoki pontversenyben vezető holland Max Verstappen (Red Bull) lett. Bottas autójában azonban motort is cseréltek, így a finn a vasárnapi futamot illetően tízrajthelyes büntetéssel tervezhet. Az viszont, hogy ez a valóságban mit jelent majd, az csak a szombati sprintfutam végeredményének ismeretében dől el, ami a vasárnap 15 órakor kezdődő Olasz Nagydíjra vonatkozó rajtsorrendet hivatott eldönteni. A pénteki időmérő eredménye a módosított lebonyolítás miatt nem számít bele a hivatalos statisztikába. Az Olasz Nagydíjon az idei vb-sorozatban másodszor rendeznek sprinthétvégét, az elsőre július közepén, Silverstone-ban, a Brit Nagydíjon került sor. A szombaton 16.30 órakor kezdődő, 100 kilométer versenytávú, 18 körös sprintfutam első három helyezettje kap világbajnoki pontot, az első hármat, a második kettőt, a harmadik pedig egyet. A sprintfutam rajtsorrendje:     1. sor: Valtteri Bottas (finn, Mercedes) Lewis Hamilton (brit, Mercedes)     2. sor: Max Verstappen (holland, Red Bull) Lando Norris (brit, McLaren)     3. sor: Daniel Ricciardo (ausztrál, McLaren) Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri)     4. sor: Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) Charles Leclerc (monacói, Ferrari)     5. sor: Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) Antonio Giovinazzi (olasz, Alfa Romeo)     6. sor: Sebastian Vettel (német, Aston Martin) Lance Stroll (kanadai, Aston Martin)     7. sor: Fernando Alonso (spanyol, Alpine) Esteban Ocon (francia, Alpine)     8. sor: George Russell (brit, Williams) Nicholas Latifi (kanadai, Williams)     9. sor: Cunoda Juki (japán, Alpha Tauri) Mick Schumacher (német, Haas)     10. sor: Robert Kubica (lengyel, Alfa Romeo) Nyikita Mazepin (orosz, Haas) A további program: szombat: 2. szabadedzés 12.00, sprintfutam 16.30, vasárnap: futam 15.00. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Csúcsot döntött idén nyáron a balatoni komp forgalma

2021.09.10.
Emlékeztetett arra, hogy tavaly a pandémia hatására visszaesett a szállított gépjárművek száma, idén azonban a 2019-est is felülmúlta, 7 százalékkal. A balatoni kerékpáros-turizmus dinamikus fejlődését mutatja, hogy a kompon szállított biciklik száma az elmúlt 5 évben 50 százalékkal nőtt. Idén megdőlt az elmúlt évtized napi utascsúcsa is a kompon: augusztus 20-án 19 532-en keltek át Szántód és Tihany között. A hajójáratok közül továbbra is a Fonyód-Badacsony, valamint a Siófok-Balatonfüred-Tihany útvonalakon közlekedők a legnépszerűbbek. A leglátványosabb keresletbővülés a balatonlellei séta- és programhajók iránt volt, az egyre népszerűbb dél-balatoni településen vették legtöbben igénybe a cég gyermekhajóit, és a sétahajókra váltott jegyeket tekintve is dobogós helyet ért el, megelőzve nagyobb tóparti városokat. A vezérigazgató arról is beszámolt, hogy a cég 10 egységből álló vitorláskikötő-lánca csaknem 100 százalékos kapacitáskihasználtsággal üzemelt a nyáron. A 75 százalékban állami, 25 százalékban tóparti önkormányzatok tulajdonában lévő társaság a tavalyinál is jobb évben bízik idén, változatlan személyjegy-árak mellett az árbevétel várhatóan 3,5 milliárd forint körül alakul - mondta Veigl Gábor. A BAHART két kempingje, a siófoki hotelje, a csopaki közforgalmú kikötője, egy siófoki dísztér, valamint szolgálati lakásoknak helyet adó siófoki ingatlaneladásából származó bevételeit fejlesztésekre fordítják a vezérigazgató tájékoztatása szerint. A tavaszi közgyűlés döntése értelmében a társaság továbbra is maga fogja üzemeltetni vitorláskikötő-láncát - mondta a cégvezető. A BAHART flottájában sorra újulnak meg a hajók, a társaság 2021-ben több mint 200 millió forintot fordított korszerűsítésekre annak érdekében, hogy modern utazási feltételeket és üzembiztos működést biztosítson az utasoknak - folytatta a vezérigazgató. A régi hajók rekonstrukciója mellett jövőre újak is munkába állnak; 2022-ben két 45 méteres komp érkezik a Balatonra. Jövőre a célok között szerepel a kikötők és a révállomások megújítása is - mondta Veigl Gábor. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Cserbenhagyásos baleset: eltiltás alatt vezetett ittasan

2021.09.10.
A 27 éves férfi személygépkocsival közlekedett Kisújszállás belterületén 2021. június 8-án 19 óra 40 perckor. A Téglagyári út és a Deák Ferenc út kereszteződésénél kihelyezett elsőbbségadás kötelező közúti jelző tábla ellenére nem biztosított elsőbbséget a védett úton közlekedő gépkocsinak és összeütköztek. A vétlen gépkocsi az árokba, az okozó egy villanyoszlopnak csapódott. A baleset következtében mindkét sofőr könnyű sérülést szenvedett. Az ütközést követően a balesetet okozó férfi kiugrott a gépjárműből, nem nyújtott segítséget a sértettnek, illetve segítséget sem hívott, hanem elszaladt. A balesethez kiérkező járőr a férfit a Kórház úton utolérte, ellenőrizte, és az alkalmazott alkoholszonda pozitív eredménye alapján megállapította, hogy a gépkocsivezető úgy ült volán mögé, hogy a vezetés megkezdése előtt alkoholt fogyasztott. Az intézkedő rendőr megállapította azt is, hogy a jogsértő sofőr eltiltás hatálya alatt vezette gépjárművét. A karcagi rendőrök az ügy vizsgálatát befejezték, és az iratokat megküldték az ügyészségnek. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Már a bokrétaünnepségnél tart a Lynx-harcjárműgyár

2021.09.10.
Palkovics László kiemelte: a gyár a védelmi ipar fontos bázisa lesz, felhajtóerőt jelent a gazdaságban és a foglalkoztatásban, valamint kiemelkedő szerepet játszik Magyarország járműipari, kutatási, fejlesztési és innovációs tevékenységében. A gyár a beszállítókkal együtt közel félezer képzett szakembernek ad majd munkát - közölte.   Hozzátette: a haderő modernizációjához korszerű technológiára és hadiiparra van szükség. A Lynx-gyárhoz hasonló beruházásokkal és fejlesztésekkel 2030-ra a Magyar Honvédség a régió meghatározó haderejévé válhat a miniszter szerint. - A gyalogsági harcjárműveket gyártó üzem tevékenyégével ahhoz is hozzájárul, hogy az ország GDP-jének legalább 2 százalékát védelmi célokra fordítsuk - mondta Palkovics László. Benkő Tibor honvédelmi miniszter elmondta, a magyar kormány megteremti a hazai hadiipar újra fejlesztését, a zalai megyeszékhelyen épülő üzem pedig "a korszakváltás szimbóluma lesz". 2023-tól Zalaegerszegen gyártják a világ jelenleg egyik legkorszerűbb, legmodernebb páncélozott harcjárművét, a közelben működő ZalaZone tesztpálya lehetőségeinek kihasználásával komplex fejlesztés valósul meg. A kormány számára a magyar emberek biztonsága a legfontosabb, ezért kiemelt nemzeti cél, hogy a Magyar Honvédség a térség meghatározó hadereje legyen - hangsúlyozta a honvédelmi miniszter. Ruszin-Szendi Romulusz, a Magyar Honvédség parancsnoka kifejtette: a 21. századi technológia alkalmazásával a Magyar Honvédség az innovációban, az oktatásfejlesztésben motorja lehet a haderőfejlesztés területén történő modernizációs folyamatnak.   Fotók: MTI/Varga György Maróth Gáspár védelmi ügyekért felelős kormánybiztos példaértékűnek nevezte a magyar és német cégek közti együttműködést. Armin Papperger, a Rheinmetall elnöke köszönetet mondott a magyar kormánynak és a kivitelezőknek az elmúlt időszakban végzett munkájukért. Vadvári Tibor, Zalaegerszeg alpolgármestere arról beszélt, hogy a biztonságpolitikai és gazdaságpolitikai szempontból is jelentős, 60 milliárd forint értékű beruházás a munkahelyteremtés mellett kutatásfejlesztési és innovációs célokat is szolgál, amely további lehetőségeket jelent a város, a térség, valamint az ország számára. A tervek szerint még az idén tető alá kerül a két és fél hektáron épülő 25 ezer négyzetméter alapterületű üzem, melynek a legmagasabb pontja 20,5 méter - hívta fel a figyelmet Vigh László, a térség fideszes országgyűlési képviselője. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója