Sebastian Vettel a második helyről indulva megszerezte pályafutása 40. győzelmét a rekkenő hőségben megrendezett Maláj Nagydíjon. Vettel utoljára 2013 novemberében, Abu-Dzabiban tudott győzni, a mostani sikerével pedig 3 pontra megközelítette Lewis Hamiltont a világbajnoki pontversenyben.
A rajtnál még nem tudott előzni a német versenyző, de már a 4. körben az élre került, amikor Marcus Ericsson megpördülése miatt beküldték a Safety Cart, és Hamiltont, valamint Rosberget azonnal behívták kerékcserére. Ott dőlt el a verseny, hogy a négyszeres világbajnok kint maradt a pályán, ami helyes döntésnek bizonyult, így mindössze két kiállással tudta teljesíteni a több mint 300 kilométeres versenytávot.
A Mercedesek a korai kiállások miatt viszont háromcserés taktikát követték, de valószínűleg a Safety Car beküldése nélkül is ennyiszer álltak volna ki a bokszba, mert a 62 fokos aszfalton jobban koptatták a gumikat, mint a Ferrari.
Vettel a 14. körben állt ki az első kerékcseréjére, amely után a második helyre, Rosberg elé jött vissza. Amikor Hamilton másodszor is kiállt a bokszba, Vettel visszavette az első helyet. A brit versenyző nem örült neki, hogy ekkor a közepes helyett a lassabb, de tartósabb kemény gumikat tették fel az autójára, elégedetlenségének hangot is adott a csapatrádión.
Az eltérő taktika miatt Hamilton és Vettel párharca nem hozott látványos, kerék-kerék elleni csatát - a pályán több száz méter választotta el őket -, és amikor a tavalyi világbajnok észrevette, hogy már nincs esélye utolérni Vettelt, némileg visszavett a tempóból. Nico Rosberg ugyanúgy nem tudta megközelíteni Hamiltont, ahogy Hamilton Vettelt, ezért a verseny második fele aránylag nyugodt körözéssel telt az élmezőnyben.
„Elég régen nem állhattam a dobogó legfelső fokán. Ez nagy változás a téli tesztidőszakhoz képest, a csapatunkban remek atmoszféra uralkodik. Büszke vagyok a mai teljesítményünkre, tiszta, fair küzdelemben győztük le őket (a Mercedeseket)” – nyilatkozta Vettel az eredményhirdetés utáni interjúban. „Nem találom a szavakat. Az idei autó nagyon jól passzol hozzám, és a csapat is fenomenális. Emlékszem, amikor Maranellóban a kerítés mellett néztem, ahogy Michael Schumacher vezette a Ferrarit, és elképzeltem, hogy egyszer én is ezt fogom tenni” – folytatta. Arra a kérdésre, hogy megnyerhetik-e a világbajnokságot, így válaszolt a futamgyőztes: „Remélem, ezért szerződtem ide. Az a küldetésünk, hogy visszaszerezzük a világbajnoki címet Maranellónak.
A 11. helyről indult Kimi Raikkonen versenyét az pecsételte meg, hogy a rajt utáni csetepatéban Felipe Nast Sauberének első szárnya kivágta a hátsó gumiját, ráadásául pont a bokszbejárat után, ezért három kerékkel kellett egy teljes kört még megtennie, amivel rengeteg időt vesztett. Ugyanakkor az idei Ferrari versenyautó erősségét mutatja, hogy a finn a mezőny utolsó helyéről is könnyen vissza tudott kapaszkodni a negyedik pozícióba.
A két Ferrari és a két Mercedes mögött a két Williams végzett, Valtteri Bottas az utolsó körben vette át egy remek előzéssel az ötödik helyet Felipe Massától. Mögöttük a Toro Rosso két újonca végzett, a 17 éves Max Verstappen megverte a tapasztaltabb, de szintén újonc Carlos Sainz-ot. A legjobb 10-be még a folyamatosan fékproblémákkal küzdő, fekete fékport eregető két Red Bull fért be, de Sainz-hoz hasonlóan már körhátrányban. A két McLaren tempója egyértelműen javult Melbourne óta, a középmezőnyben autóztak, de végül sem Fernando Alonso, sem Jenson Button nem tudta befejezni a futamot.
Maláj Nagydíj, végeredmény:
1
Sebastian Vettel
Ferrari
1óra41perc05.793s
2
Lewis Hamilton
Mercedes
8.569s
3
Nico Rosberg
Mercedes
12.310s
4
Kimi Räikkonen
Ferrari
53.822s
5
Valtteri Bottas
Williams/Mercedes
1:10.409s
6
Felipe Massa
Williams/Mercedes
1:13.586s
7
Max Verstappen
Toro Rosso/Renault
1:39.085s
8
Carlos Sainz
Toro Rosso/Renault
1 kör hátrány
9
Daniil Kvyat
Red Bull/Renault
1 kör
10
Daniel Ricciardo
Red Bull/Renault
1 kör
11
Romain Grosjean
Lotus/Mercedes
1 kör
12
Felipe Nasr
Sauber/Ferrari
1 kör
13
Sergio Pérez
Force India/Mercedes
1 kör
14
Nico Hülkenberg
Force India/Mercedes
1 kör
15
Roberto Merhi
Marussia/Ferrari
3 kör
-
Pastor Maldonado
Lotus/Mercedes
kiesett
-
Jenson Button
McLaren/Honda
kiesett
-
Fernando Alonso
McLaren/Honda
kiesett
-
Marcus Ericsson
Sauber/Ferrari
kiesett
-
Will Stevens
Marussia/Ferrari
nem indult
Egyéni világbajnokság:
1
Lewis Hamilton
43 pont
2
Sebastian Vettel
40
3
Nico Rosberg
33
4
Felipe Massa
20
5
Kimi Räikkonen
12
6
Felipe Nasr
10
7
Valtteri Bottas
10
8
Daniel Ricciardo
9
9
Nico Hülkenberg
6
10
Max Verstappen
6
11
Carlos Sainz
6
12
Marcus Ericsson
4
13
Daniil Kvyat
2
14
Sergio Perez
1
15
Romain Grosjean
0
15
Jenson Button
0
17
Roberto Merhi
0
Konstruktőri világbajnokság:
1
Mercedes
76 pont
2
Ferrari
52
3
Williams/Mercedes
30
4
Sauber/Ferrari
14
5
Toro Rosso/Renault
12
6
Red Bull/Renault
11
7
Force India/Mercedes
7
8
Lotus/Mercedes
0
8
McLaren/Honda
0
10
Marussia/Ferrari
0