Az Octo forradalmi megoldást kínál a flottaautók fertőtlenítésére

2020.06.24.
Az Octo az egyik legjelentősebb telematikai fejlesztő cég, amelynek kliensei elsősorban taxis vállalatok, illetve autómegosztással foglalkozó vállalkozások világszerte. Legújabb termékük az egy automata fertőtlenítő-tisztító alkalmazás a sok kliens által használt autók számára. A PurePlace rendszer az eredetileg a NASA által kifejlesztett nanotechnológiáját használja fel, amelyet korábban az űrkutatásban alkalmaztak vírusok, baktériumok és illékony szerves vegyületek kiküszűrésére. A földi változat célja, hogy a koronavírus járvány tapasztalataiból kiindulva egészségügyi szempontból biztonságosabbá tegyék az autóhasználatot. Legyen szó céges autóflottákról, bérautókról, autómegosztók járműveiről, taxikról vagy akár magántulajdonú személygépkocsikról. A PurePlace alkalmazás képes arra, hogy ellenőrizze az autó belső higiéniai állapotát. A rendszer két elemből áll, mindkettő az autó alapfelszereltségének része és az utaskabinban található. Az egyik egy telematikai eszköz, amely az utastér állapotára vonatkozó információkat gyűjti és elemzi. A másik egy automata tisztítórendszer, melyet a fedélzeti számítógép aktivál minden utazás befejeztével, hogy az új utas érkezése előtt az utastérben helyreállítsa a tökéletes higiéniai állapotot.    A gépkocsiba beépített chip elküldi a telematikai rendszer által rögzített higiéniai adatokat a felhőbe. Ez lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy mielőtt beülne az autóba, okostelefonja segítségével meggyőződjön a jármű fertőtlenítés utáni állapotáról egy Android és iOS-kompatibilis alkalmazáson keresztül.

Az autó kormányán aludt, rendőrök ébresztették az ittas sofőrt

2020.06.24.
Bejelentés érkezett a rendőrségre 2020. június 24-én 2 óra körül arról, hogy egy személygépkocsi nekiment egy virágládának Debrecen belvárosában. Az egyenruhások azonnal a helyszínre mentek és észlelték, hogy a jármű vezetője az autó kormányára borulva alszik. A járőrök a férfit felébresztették, és vele szemben alkoholszondát alkalmaztak, ami pozitív értéket jelzett. Az ellenőrzés során kiderült az is, hogy tiszacsegei lakosnak nincs jogosítványa, továbbá az általa vezetett autón kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás sem volt. A rendőrök a férfit elfogták, majd előállították. Vele szemben engedély nélküli vezetés szabálysértés, valamint járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást a Debreceni Rendőrkapitányság. A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság az alábbiakra hívja fel a közlekedők figyelmét: Az alkohol már kis mennyiségben is olyan élettani hatásokat vált ki, melyek nem teszik lehetővé a biztonságos járművezetést. A szeszes ital fogyasztás hatására növekszik az észlelési idő, tompulnak a reflexek és a mentalitásban is kedvezőtlen változások történnek.  Soha ne üljön ittasan a volán mögé, valamint olyan járműbe sem, amelyet láthatóan ittas személy vezet! Ne engedje meg családtagjának, rokonának, barátjának, ismerősének sem, hogy ittas állapotban vezessen!

Különleges helyszíneken hívja fel az Extreme E a figyelmet a klímaváltozásra

2020.06.24.
A megmérettetésről készülő ismeretterjesztő filmekben hívják majd fel a figyelmet a klímaváltozásra, valamint arra, hogy az elektromos meghajtás a legkülönlegesebb helyzetekben is működik. Emellett minden helyszínen egy-egy kiemelt projekthez csatlakozva szeretnék a versenysorozattal bolygónk megóvását és a fenntarthatóságot támogatni. Az Extreme E szériában a Continental kifejezetten erre a célra fejlesztett, nagyteljesítményű gumiabroncsai extrém körülmények között bizonyíthatják tudásukat. De hova fog elvinni minket az Extreme E kaland, és milyen kihívásokkal teli körülményekkel kell majd szembenéznie a versenyzőknek? Szenegál – Lac Rose A szenegáli Dakar ad otthont az első szezon part menti szakaszának 2021 márciusában. A hihetetlen, rózsaszínű Retba tó igazán lenyűgöző környezetet fog biztosítani a versenynek. Lac Rose (azaz rózsaszínű tó) Szenegál Cap Vert félszigetétől északra, a fővárostól, Dakartól, körülbelül 30 km-re helyezkedik el Északnyugat-Afrikában. Szenegál szinte semmivel sem járul hozzá a globális szén-dioxid-kibocsátáshoz, mégis itt csapódik le a klímaváltozás számos káros következménye. Az Extreme E Óceán-örökség programja a védett tengeri területeket fogja támogatni, mely keretében korlátozásra kerülnek az emberi tevékenységek az egyedi tengeri élővilág védelme, valamint a víz alatti biodiverzitás megőrzése érdekében. Az Extreme E által védett óceán területének mérete minden évben megegyezik az adott év versenyhelyszínének területével. Emellett Dakar tengerpartjain műanyaggyűjtő programokat is indítanak. Szaúd-Arábia – Sharaan, Al-Ula Szaúd-Arábiában rendezik meg az első szezon sivatagi szakaszát 2021 májusában. Al-Ula Szaúd-Arábia északnyugati részének egyik városa. A város 110 km-re délnyugatra fekszik Taimától és 300 km-re Medinától. Az Extreme E Sivatag-örökség programja a Nagy Zöld Fal kezdeményezést fogja támogatni, amit egy évtizede indítottak el. A projekt jelenleg a tervek 15%-os megvalósításánál tart, és soha nem látott mértékben tölti meg újra élettel Afrika elhagyatott területeit, mely során élelmiszerbiztonságot és munkahelyeket teremt, valamint okot ad a helyben maradásra azon milliók számára, akik a projekt közelében élnek. A Nagy Zöld Fal küldetése az, hogy milliónyi ember életét változtassa meg egy fákból és termékeny területekből álló, a Száhil-öv és a Szahara határán húzódó övezet létrehozásával. Grönland – Kangerlussuaq A grönlandi Kangerlussuaq jövő év júliusában fog otthont adni az Extreme E egyik versenyének. Kangerlussuaq Grönland légiszállítmány-központja, a Russell gleccser 25 km-re helyezkedik el tőle. A gleccser aktív, minden évben 25 métert nő. Összességében azonban elmondható, hogy a világon található gleccserek drámai módon húzódnak vissza, ezzel is demonstrálva az éghajlatváltozás bolygónkra mért látható hatásait. Az Extreme E Sarkvidék-örökség programja a sisimiuti északi-sarki Technológiai Központtal fog együttműködésre lépni, mely során új vízierőművek fejlesztését fogják segíteni öt településen, valamint megújuló energiás beruházásokat fognak indítani kis, elszigetelt közösségek számára napelemek és korszerű szélturbinák kombinációjával. Brazília – Santarém A brazíliai Santarém lesz az első szezon amazóniai szakaszának házigazdája 2021 októberében. Az Extreme E Amazónia-örökség programjában különböző projekteket fognak koordinálni, melyek célja Amazónia és közösségeinek megóvása. A térségben működő természetvédelmi szervezetekkel fognak együtt dolgozni, hogy megvédjék Amazónia egy jelentős területét. A tervek szerint minden évben a versenypálya méretével megegyező területet fognak beültetni. Namíbia – Walvis Bay A namíbiai Walvis Bay ad otthont az első évad utolsó versenyének jövő év novemberében. Walvis Bay, ami azt jelenti, hogy „Bálna-öböl”, egy Namíbiai város, a nevét adó Walvis-öböl mellett helyezkedik el. Walvis Bay nagy öblének és homokdűnéinek köszönhetően Namíbia egyik jelentős turisztikai központjának számít. A támogatott Walvis Bay Local Agenda 21 projekt (WB LA21) egy hároméves program, amely Walvis Bay fejlesztésével és környezetének védelmével foglalkozik. Célja, hogy jól működő egyensúlyt hozzon létre Walvis Bay természetes és emberi környezetének kezelése és megóvása, valamint a kikötőváros gazdasági és társadalmi célú fejlesztései között. Extrém versenyhez extrém abroncsok kellenek Az Extreme E a világ eddigi legextrémebb autóverseny-sorozata, így az egyedi és kihívásokkal teli körülmények között zajló új versenynek egy új típusú gumiabroncsra is szüksége van. Mint az Extreme E alapító partnere, a Continental is hozzájárul ahhoz, hogy minden versenyző a lehető legjobb felszerelés segítségével nézzen szembe a leküzdendő akadályokkal.  A Continental alaposan megvizsgálta a versenysorozat kívánalmait és egy ultramagas teljesítményű abroncsot hozott létre, ami kifejezetten a résztvevő csapatok szükségleteire kínál megoldást. A teljesítményre optimalizált abroncsok nem csak az extrém körülményeknek felelnek meg, hanem a tisztán elektromos SUV-kkel való versenyzés egyedi elvárásainak is eleget tesznek. Perzselő hőség, dermesztő hideg, sár, homok vagy jég – tekintet nélkül arra, hogy mennyire extrémek a körülmények, a versenyzőknek és járműveiknek olyan megbízható gumiabroncsra van szükségük, amely tapadást, kapaszkodást, és kiváló teljesítményt nyújt a verseny minden szakaszán. A Continental CrossContact LX, amin az Extreme E számára újonnan kifejlesztett abroncs alapul, egy kiegyensúlyozott négy évszakos túraabroncs, speciálisan kialakított futófelülettel a megnövekedett tapadásért és stabilitásért szinte minden felületen. Erősségeit annak érdekében fejlesztették tovább, hogy egy teljesen új gumiabroncsot hozzanak létre, ami kimondottan az Extreme E kívánalmainak felel meg. A CrossContact segíteni fog a versenyzőknek abban, hogy biztonságosan lépjék át a világ legextrémebb versenysorozatának célvonalát.
Címkék: 

Anna Biesenthal kinevezése a CarGarantie igazgatótanácsába

2020.06.24.
A Gothaer anyavállalattól érkező Anna Biesenthal 2019 nyarán csatlakozott a CarGarantie ügyvezetéséhez, és kezdetben az informatikáért, a folyamatokért és a projektmenedzsmentért volt felelős. Korábban különböző pozíciókat töltött be a Gothaer-nál, többek között volt a Gothaer Lengyelország igazgatósági tagja, működési igazgató és informatikai igazgató. 2016-tól a CarGarantie-hoz történő váltásig a Gothaer Systems GmbH ügyvezető igazgatója volt, felelős volt az informatikai folyamatok optimalizálásáért és megújításáért, továbbá az IT-biztonságért. A jövőben a CarGarantie igazgatótanácsában az informatikai átalakítás és üzemeltetés lesz a fő területe, ahol nagy tapasztalattal rendelkezik. Biesenthal asszony a CarGarantie-nál a digitalizálásra, továbbá mind a belső, mind az ügyfélkapcsolati folyamatokra fog összpontosítani azzal a céllal, hogy a szolgáltatás minőségét még tovább optimalizálják.
Címkék: 

Gyalogátkelőket tettek biztonságosabbá a Bridgestone önkéntesei

2020.06.24.
A piktogramok felfestésében részt vett Szücsné Posztovics Ilona, Tatabánya Polgármestere és Topolcsik Melinda, az abroncsgyár ügyvezető igazgatója is. A tavalyi év során 810 gázolás történt a gyalogátkelőhelyeken hazánkban, melyből 29 volt halálos kimenetelű, sokszor azért, mert a gyalogosok megfelelő körültekintés nélkül a telefonjukra figyelve, vagy zenét hallgatva kelnek át a zebrán. A Bridgestone és a város akciójának célja ezen balesetek számának csökkentése. Veszélyes gyalogátkelők A gyalogos balesetek közül vezető helyen áll a meggondolatlan, hirtelen lelépés az úttestre. Számos alkalommal fordul elő, hogy a gyalogosok lehajtott fejjel, telefonjukat nyomkodva, vagy üzenetet írva közelítik meg a zebrát, sok esetben pedig fülhallgatóval, zenét hallgatva vagy videót nézve teszik ezt, ami miatt még a szabályosan közlekedő gépkocsik figyelmeztetését és dudálását sem hallják. A gyalogosokra vonatkozó baleseti statisztikák évről évre egyre szomorúbb képet mutatnak: csak tavaly Komárom-Esztergom megyében 36 ilyen jellegű gázolás történt, melyből 3 sajnos halállal végződött, pedig sok tragédia elkerülhető lehetne némi odafigyeléssel. Önkéntesekkel a lakosok biztonságáért A balesetek számának csökkentése érdekében fogott most össze a Bridgestone Tatabánya és Tatabánya Város Önkormányzata, akik a megyeszékhely több mint 68.000 lakosa számára igyekeznek biztonságosabbá tenni a legforgalmasabb átkelőhelyeken a gyalogosközlekedést. Az akcióban felfestett figyelemfelkeltő piktogramok elsősorban a megváltozott közlekedési szokásainkat veszik górcső alá. Ilyenek például a túlzott telefonhasználat és az átkelés során különösen veszélyes zenehallgatás. A piktogramok mellett a város és a vállalat logói segítenek a zebránál várakozóknak a koronavírus-járvány következtében javasolt 1,5 méteres közösségi távolságtartás szabályait is betartani. “Az autós forgalom növekedése nem csak a parkolók hiányában mérhető, hanem sajnos a baleseti statisztikában is megmutatkozik”- mondta Szücsné Posztovics Ilona, Tatabánya Polgármestere. “A közlekedés minden szereplője részéről több figyelmet igényel a megnövekedett gépjárműforgalom. A gyalogátkelőhelyek fokozott védelmében nagy segítséget jelent a rendőri jelenlét. A lakossági fórumokon sok visszajelzést kapunk a veszélyes átkelőkről és az igényekről, miszerint jelzőlámpát kérnek több helyre is. Ezeket a kéréseket minden esetben megvizsgáljuk. Tatabánya a körzeti fejlesztések forrásaiból összesen 2,7 millió forintot fordít számos gyalogátkelőhely kiemelt megvilágítására.” „Vállalatunk kiváló gumiabroncsokat gyárt, amelyekkel az autósok biztonságosan közlekedhetnek. A közlekedés legsérülékenyebb csoportjának, a gyalogosoknak a biztonsága azonban, nem csak az autósokon és nem csak az abroncsokon, de magukon a gyalogosokon is múlik” - mondta Topolcsik Melinda, a Bridgestone Tatabánya Termelő Kft. ügyvezető igazgatója. „Mivel a korlátozások feloldását követően egyre nagyobb a forgalom a városban, cégünk önkéntesei ezzel az akcióval szeretnének hozzájárulni a gyalogosok biztonságához” – tette hozzá. A városvezetés és az abroncsgyár jóvoltából, Tatabánya 5 legveszélyesebb gyalogátkelője vált közlekedési és járványügyi szempontból is biztonságosabbá. A piktogramokat június 5-én festette fel, Szücsné Posztovics Ilona, Tatabánya Polgármestere és Topolcsik Melinda, a Bridgestone Tatabánya Termelő Kft. ügyvezető igazgatója az abroncsgyár önkénteseivel együtt a vasútállomás melletti Mozdony utcától indulva. A résztvevők az akció során kiemelt figyelmet fordítottak a higiénés szabályok betartására. A társadalom szolgálatában A Bridgestone társadalmi felelősségvállalási tevékenysége részeként rendszeresen szervez a dolgozóik bevonásával önkéntes megmozdulásokat és adományokkal is segíti Tatabánya városának szervezeteit, intézményeit. Tavaly októberben a gyár munkatársaiból álló csapat a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatósággal és Száz Völgy Természetvédelmi Egyesülettel együttműködve, a Dunaalmási Kőpite túrakörök és környékét tisztította meg 1,5 tonna szeméttől. Idén májusban pedig a vállalat új abroncsokat adományozott a Szent Borbála Kórház és a Tatabányai Városrendészet 12 gépjárművére. A cég rendszeresen támogatja a Szent Borbála Kórházban vizitelő Piros Orr Bohócdoktorok Alapítványt is, akik a gyermekek és idős betegek felépülését segítik a nevetés révén.  

A Total és a Gaussin fejleszti a világ első teljesen elektromos repülő üzemanyag utántöltő járművét

2020.06.24.
A Gaussin és a Total közötti partnerség során a Saft (a Total leányvállalata) 40 éves szakértelmét fogják igénybe venni az elektromos- és hibrid haszonjárművek, valamint az ipari járművek akkumulátorának tervezése és gyártása során. A Saft fogja biztostani a lítium-ion akkumulátorokat a jövőbeli flotta számára. Az akkumulátorokat teljes egészében a Saft telephelyein, Nersac-ban és Bordeaux-ban, Franciaország Nouvelle-Aquitaine régiójában fogják fejleszteni és gyártani. Az első vállalati megrendelés lehetővé teszi a Gaussin számára, hogy kibővítse kínálatát az elektromos járművek piacán, a Total pedig megoldást nyújt az üzemanyag-feltöltő vállalkozások számára. Mindez előkészíti az utat az innovatív járműflotta fejlesztésére is, kimondottan a légi közlekedés számára. Ezzel a fejlesztéssel a Total elkötelezettségét fejezi ki a szén-dioxid lábnyomának csökkentése érdekében az általa kiszolgált és üzemeltetett repülőtéri területeken, ügyfeleivel és partnereivel közösen. A társadalmi törekvéssel összhangban a Total célja, hogy 2050-ig szén-dioxid-semlegessé váljon az összes tevékenységében a termeléstől kezdve az ügyfeleknek eladott energiatermékek felhasználásáig.

A független szervizek lehetnek a járvány rövidtávú nyertesei

2020.06.24.
A járvány alatt többségünk nem ment sehova, így az autók javítása és karbantartása is szünetelt. Részben azért, mert amúgy sem igazán használtuk őket, másrészt pedig amúgy is zárva volt a magántulajdonú szervizek többsége. Most, hogy a járvány “karantén” része véget érni látszik, ezek a független autójavítók több ügyféllel számolhatnak. Egyrészt az elnapolt javításokat most kell elvégezni, másrészt pedig az élet nagyjából visszatért a régi kerékvágásba, tehát az elnapolt javítások elvégzése mellett az egyébként is mostanában érkező ügyfeleket is ki kell szolgálniuk. A járvány hatása Magyarországon ilyen szempontból egyelőre ismeretlen, de például Olaszországban a tömegközlekedés népszerűsége jelentősen visszaesett és sok ember döntött úgy, hogy autót vásárol. Elsősorban ez a használt autó piacot élénkíti, a használt autókban pedig egy közös dolog van: mindig van valami, amit meg kell javítani rajtuk. Az ICDP kutatói arra számítanak, hogy például Franciaországban 2030-ra 1,3 millió darabbal kevesebb 7-11 éves autó lehet az utakon, mint a járvány nélkül lett volna. Ez elsősorban az új autók iránti kereslet visszaesése miatt várható. Ez azért nagy csapás a független autójavító vállalkozások számára, mert Nyugat-Európában az általuk javított vagy karbantartott autók 70%-a ebből a korcsoportból kerül ki. Ez alapján tehát azt látjuk, hogy a független autójavítók a következő egy évben jól járhatnak, de néhány év múlva ügyfeleik jelentős része egyszerűen eltűnhet. Magyarországon teljesen más az autópark összetétele, így ezek a szervizek is elsősorban idősebb járművekkel foglalkoznak. Ez alapján bár nyugaton nehéz idők elé néznek a szervizek, Magyarországon legfeljebb örülhetnek, hiszen mi amúgy is használt autókat vásárolunk, azokat pedig úgyis hozzájuk fogjuk vinni.
Címkék: 

Hogyan kerülhető el az aquaplaning, azaz az autó vízen futása?

2020.06.24.
Mi az aquaplaning? Az aquaplaning, más néven „vízen futás" vagy „felfutás”, számos baleset előidézője. Nagy esőzések után összefüggő vízréteg képződik az úton, amely megakadályozza az abroncsok úthoz tapadását. Az autó „felúszik”, bármit is teszünk, a kormányzási és fékezési erők csak a vízrétegre hatnak, az útra nem. Ennek következtében az autó ellenőrizetlenül sodródik, és elveszíti a tapadását. Hol fordul elő az aquaplaning? Illusztráció. Fotó: Duna Autó Statisztikai szempontból nézve az aquaplaning gyakoribb az autópályákon, mint a vidéki utakon. Ennek oka azonban nem az útburkolat minősége, hanem az a tény, hogy itt gyorsabban vezetünk. Az egyenetlen felület és az enyhe lejtés is hozzájárul az aquaplaninghez. A fő veszély a mélyedésekben, a kanyarokban, az aluljárókban és nyomvályúkban leselkedik ránk, vagyis szinte mindenhol, ahol a csapadékvíz nem tud gyorsan elfolyni, vagy ha nagy mennyiség esett, és időbe telik, míg elszivárog.  Milyen sebességnél történik az aquaplaning?  A jelenség előfordulása függ a vízmennyiségtől, a gumiabroncs típusától és egyéb külső körülményektől; ám 80 km/h sebességnél kisebb eséllyel fordulhat elő, mint 140 km/h-nál. Hogyan viselkedik az abroncsunk aquaplaning esetén? És mit tehetünk mi? A gumiabroncs futófelületén lévő profilok a víz elvezetésére szolgálnak. A gumiabroncs futófelületének többi része az úthoz tapad. Ha a gumiabroncs profilja kisebb, mint 4 mm, előfordulhat, hogy nem lesz elég hely a víz elvezetésére, az autó egyszerűen felfut a vízre. (A 3 mm mély futófelület általában védelmet nyújt a nyári gumiabroncsok esetén.) Téli gumiabroncsok esetén ennek azonban legalább 4 milliméternek kell lennie. A jogszabály által meghatározott minimális profilmélységgel – amely jelenleg 1,6 milliméter – átmegyünk a műszaki vizsgán, de az aquaplaning során ennek ára lesz. Gumiabroncs szélessége: minél szélesebb a gumiabroncs, annál több vizet kell kiszorítania. Ezért a széles gumiabroncsoknak természetesen nagyobb a hajlandósága az aquaplaningra. Néhány gyártó speciális profilokat fejlesztett ki, amelyek mérsékelik a veszélyt, de a kockázat továbbra is magasabb, mint egy keskeny abroncsnál. A gumiabroncs nyomása: Minél alacsonyabb a gumiabroncs nyomása, annál nagyobb az aquaplaning veszélye. Ilyenkor ugyanis az abroncs szétterül, szélesebb lesz. Milyen figyelmeztető jelei vannak? Először is, kapcsoljuk ki a rádiót, ha erősen esik: a sárvédő felől érkező hangos zaj egyértelmű figyelmeztetés. A feltűnően sima kormányzás is azt jelzi, hogy valami történik. Az egyik fontos figyelmeztető jel, ha az elektronikus stabilitási program (ESP) jelzőfénye elkezd villogni. (Amikor már tartósan jelez a jelzőfény, akkor már régen nincs megfelelő tapadás.) Ha a fordulatszám felpörög, miközben az autó sebessége nem nő, azt jelenti, hogy a gumiabroncsok nem tapadnak megfelelően. Persze ilyenkor már csúszik az autó. Ezt valószínűleg észre sem veszi a sofőr, mert már lecsúszott az útról. Segít az ESP és az ABS? Valamelyest igen. De ezek a segédrendszerek csak akkor működnek, ha még van tapadás. Azaz, ha az aquaplaning csak egyetlen kereket érint, az ESP kontrollálhatja a másik 3 kereket, és így stabilizálhatja a járművet. A jármű tömege befolyásolja az aquaplaninget? Tele van a kocsi utasokkal, a csomagtartót is megraktuk – egyébként is egy városi terepjárót vezetünk – mi baj lehet? Hiszen ez nagyobb erővel tapad, nem? Sajnos egyáltalán nem. Tanulmányok kimutatták, hogy a jármű tömege csak csekély mértékben befolyásolja az aquaplaninget. Ami segíthet: ha az ideiglenesen megnőtt terheléshez igazítjuk az abroncsok nyomását! Hogyan viselkedjünk aquaplaning esetén? Az ellenőrizetlenül csúszó autó maga a horror, minden autós rémálma. Ilyen pillanatokban a reflexek erősebben működnek, mint a tudatos parancsok. De van néhány szabály, amelyeket, ha fejben tartunk, kézben tarthatjuk a helyzetet: Ne akarjunk hirtelen kormánymozdulatokkal korrigálni! Miért? Az aquaplaning olyan, mintha az autó a levegőben úszna. Ha közben eltekerjük a kormányt, ám a gépkocsi pár tizedmásodperccel később ismét „talajt fog”, végre fogja hajtani a kívánt manővert: azaz kanyarodni akar, elránt bennünket oldalra. Ugyanez érvényes a fékre is: finoman lassítsunk, ne fékezzünk hirtelen! A kormányt mindkét kézzel tartsuk! A gázról lassan, óvatosan vegyük le a lábunkat, a sebességet fokozatosan csökkentsük! Lépjünk a tengelykapcsoló- magyarul a kuplungpedálra! Ellenőrizzük rendszeresen a gumiabroncsokat: elegendő a futófelület-mélysége? Megfelelő a gumiabroncsnyomás? Mit mondanak a tesztek az általunk használt abroncsokról? Érdemes megfontolni egy magasabb minőségű gumiabroncs-szett vásárlását is. Ellenőrizzük a lengéscsillapítókat! A törött lengéscsillapítók nemcsak a vezetési kényelmet csökkentik, hanem az aquaplaning-et is veszélyesebbé teszik. Az autópályák sebességkorlátozó táblái alatt gyakran láthatunk egy kiegészítő táblát, ami arra akar utalni, hogy nedves útburkolat esetén ajánlatos jelentősen mérsékelni a sebességet. A Magyar Gumiabroncs Szövetség szerint a biztonságos autózáshoz, így az aquaplaning elkerüléséhez nagymértékben hozzájárul a rendszeresen ellenőrzött, jó minőségű, megfelelő nyomásra pumpált abroncsok használata, és a teljes értékű, a felszerelttel megegyező méretű és mintázatú pótabroncs, amely egy defekt esetén kompromisszummentes megoldást nyújt.  
Címkék: 

Halálos vonatgázolás

2020.06.24.
A MÁV korábban azt írta, a nagyobb késések elkerülése érdekében egyes vonatok Érd felső érintésével közlekedtek. A baleset miatt több elővárosi vonat kimaradt a menetrendből. A legfrissebb információk szerint mindkét vágányon újraindult a vonatközlekedés, de a menetrendszerű vonatközlekedés csak fokozatosan, a délutáni órákra áll helyre. Vonatkimaradások napközben még várhatók - tették hozzá. MTI
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója