Így dolgozta át az Audi a csodafegyverét a 2023-as Dakar-ralira

2023.01.06.
A szélcsatornában alakított, újratervezett RS Q E-Tron E2 könnyebb, hatékonyabb és gyorsabb a tavalyi versenyautónál, amely nyers tempót tekintve már akkor sem nagyon talált legyőzőre Szaúd-Arábiában (Carlos Sainz szakaszgyőzelmeket is aratott), de néhány navigációs, szoftveres és megbízhatósági probléma, valamint pár defekt akkor még megakadályozta, hogy összejöjjön a végső győzelem. Az Audi Sport azonban a tavalyi tapasztalatokat felhasználva jelentősen továbbfejlesztette a tereprali-versenyautót, amely így már sokak szerint a 2023-as Dakar-rali legfőbb esélyesévé lépett elő, persze a Toyota, a Mini és a Prodrive belső égésű motorral szerelt autóit sem lehet leírni. Az Audi Sport 2022-ben azzal volt elfoglalva, hogy minden téren tökéletesítse az RS Q e-tront. Egy áramvonalasabb, könnyebb és hatékonyabb versenyautó lett a munka eredménye, amelyet vezetni is jobb. Az alapos súlycsökkentés mindenféle karosszériaelem eltávolítását jelentette, különösen a jármű hátuljáról és oldaláról. A versenyzők dolga sokkal könnyebb lett egy-egy defekt után: mivel egyszerű, lapos és könnyen eltávolítható karosszériaelemek helyettesítik az oldalt elhelyezett pótkerekek korábbi terjedelmes burkolatait, könnyebb hozzáférni a tartalék kerekekhez. A Rotiform új tízküllős felniket tervezett, amelyek sokkal könnyebben kezelhetők: a sofőr és a navigátor könnyebben meg tudja fogni őket, így biztonságosabban és gyorsabban hajthatják végre a kerékcserét.   A burkolatok alatti karosszériaváz aerodinamikai koncepciója is teljesen új. Ez a szakasz már-már egy hajótest formájára emlékeztet: legszélesebb pontja a pilótafülke magasságában van, míg elöl és hátul jelentősen elkeskenyedik. Azon is sokat dolgoztak a mérnökök, hogy optimalizálják azt a metódust, ahogyan a szénszálas karosszéria kompozit szövetrétegeit egymásra fektetik, hozzájárulva az általánosan könnyebb szerkezethez és a súlypont lefelé mozdításához. Balra az új autó, jobbra a régi Bár nyilvánvalók a hasonlóságok, az E2-höz egyetlen karosszériaelemet sem vettek át az első generációs RS Q e-tronból. Az új autó 4670 mm hosszú, 2300 mm magas és 1950 mm széles, közel 170 mm-rel hosszabb, mint a tavalyi. A szélcsatornában megtervezett változtatásoknak köszönhetően a karosszériája 15 százalékkal áramvonalasabb, mint korábban. Ettől nem lesz nagyobb a végsebessége (mivel azt a szabályok 170 km/h-ban korlátozzák), de javul a gyorsulása és csökken az energiafogyasztása. Az aerodinamikai számításokat teljes egészében számítógépes áramlástani szimuláció (CFD) felhasználásával valósították meg. Fönt az új autó, lent a régi Tovább javítja a hatékonyságot az áttervezett légkondicionáló, amely a sivatagi versenyzés egyik fontos tényezője. Az Audi megállapította, hogy az első generációs modell klímakompresszora olyan erős volt, hogy a hosszú gyorsasági szakaszokon lefagyasztotta a hűtőfolyadékot, vagyis pazarolta az energiát. Ezért most átprogramozták, hogy szakaszosan, kihagyásokkal működjön, amivel energiát takarít meg, és közel ugyanolyan hatékonyan hűti az utasteret, minimális hőmérséklet-ingadozással. A ventilátorok és a szervoszivattyú működési stratégiáját is optimalizálták. Például az összekötő szakaszokon, a kisebb terheléseknél már másképp szabályozhatók ezek a rendszerek, mint a mért gyorsasági szakaszokon. A 2023-as versenyautó megtartotta a tavalyi RS Q e-tron innovatív, hatótávnövelős elektromos hajtásláncát, amelyben a DTM-ből származó kétliteres, négyhengeres, turbófeltöltős TFSI benzinmotor csak tölti az 52 kWh-s, 370 kg tömegű akkumulátort. A hajtást két villanymotor végzi, mindkét tengelyen egy-egy, melyek között nincs mechanikus összeköttetés, vagyis hiányzik a központi differenciálmű és a kardántengely. Ezeket szoftveres virtuális differenciálmű helyettesíti, amely tökéletesen precízen és villámgyorsan számítja ki, hogy az adott szituációban mennyi nyomaték jusson az első, és mennyi a hátsó tengelyre. 2023-ban a kombinált állandó hajtásteljesítmény a szabályváltozások miatt a tavalyi 392 helyett már csak 358 lóerő lehet, bár elméletileg valamivel több mint 670 lóerő leadására lenne képes a Formula-E-ből származó két villanymotor. Az Audi csak a hajtásrendszer szoftverén finomított tavalyhoz képest, mert az előző Dakar-ralin rövid távú teljesítménytöbbletet észleltek olyan helyzetekben, amikor a kerekek nem voltak érintkezésben a talajjal, vagyis ugráskor vagy egyenetlen terepen. Emiatt az FIA sportfelügyelői már 2 kilojoule-os küszöbnél beavatkoztak, és időbüntetésekkel sújtották az Audikat. „Összehasonlításképpen több mint százszor ennyi energia áramlik a motorokhoz másodpercenként a megengedett határértékeken belül” – mondta Florian Semlinger szoftverfejlesztő. „Megkönnyíthettük volna a dolgunkat, és beállíthattuk volna több kilowattal alacsonyabb küszöböt, de ezzel teljesítményt vesztettünk volna. Ehelyett rengeteg finomhangolást végeztünk a teljesítményszabályozókon. A két egyedi teljesítménylimitet – mindkét villanymotorhoz egyet-egyet – a szoftver most újraszámolja ezredmásodpercenként. Ennek eredményeként pontosan a megengedett határértéken belül működik a rendszer még ugratás közben is” – magyarázta. További újdonság a növényi alapú szintetikus üzemanyag használata (80 százalékban), amivel 60 százalékos szén-dioxid kibocsátáscsökkenést érnek el a hagyományos benzinnel hajtott, belső égésű motoros versenyautókhoz képest. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

A Toyota mintegy 5,6 milliárd dollárt fektet akkumulátorgyártási kapacitásainak fejlesztésébe

2023.01.06.
A Toyota 5,6 milliárd dollárt fektet be Japánban és az Egyesült Államokban akkumulátoros elektromos készülő akkumulátorok gyártásába, amelyek iránt stabilan nő a globális kereslet. Az akkumulátorgyártást 2024 és 2026 között kívánják megkezdeni. Ennek a beruházásnak az a célja, hogy a Toyota rugalmasan tudjon megfelelni ügyfelei igényeinek minden országban és régióban a többféle hajtáslánc és a lehető legtöbb opció elérhetővé tételével. Ezzel a beruházással a Toyota akár 40 GWh-val kívánja növelni kombinált akkumulátorgyártási kapacitását Japánban és az Egyesült Államokban. A Toyota gyártási rendszerének felhasználásával és minden eddiginél hatékonyabb gyártósorok építésével a Toyota tovább kívánja erősíteni versenyképességét, és befektet az akkumulátorgyártással foglalkozó személyzet képzésébe, valamint a monozukuri gyártási ismeretek továbbadásába. Fotó: Toyota Japánban összesen hozzávetőleg 3,1 milliárd dollárt fektetnek be a Prime Planet Energy & Solutions Himejiben található üzemébe, valamint a Toyota üzemeibe és ingatlanjaiba, míg az Egyesült Államokban újabb 2,5 milliárd dollárt áldoznak az észak-karolinai Toyota Battery Manufacturing üzembe az akkumulátorgyártási kapacitás növelése érdekében. A Toyota folytatni kívánja erőfeszítéseit egy olyan ellátási rendszer kiépítésére, amely folyamatosan képes kielégíteni a különböző régiókban növekvő akkumulátoros elektromos autók iránti igényeket, beleértve a partnereitől származó autóakkumulátor-ellátást. A Toyota úgy véli, hogy több lehetőség is van a karbonsemlegesség elérésére. Úgy véli továbbá, hogy országonként és régiónként nagymértékben eltérőek azok az eszközök, amelyekkel a lehető legnagyobb mértékben és a lehető leggyorsabban csökkenthető a széndioxid-kibocsátás, az ügyfeleik megélhetésének megóvását is szem előtt tartva. Ezt szem előtt tartva a Toyota továbbra is mindent megtesz annak érdekében, hogy rugalmasan tudjon megfeleljen ügyfelei igényeinek minden országban és régióban, többféle részben vagy teljesen elektromos hajtásláncot és a lehető legtöbb opciót kínálva.  
Címkék: 

Bosch-felmérés: Németországban a megkérdezettek 63 százaléka támogatja a napenergia használatát

2023.01.06.
Fenntartható technológiák és gazdasági siker A válaszadók többsége egyetért a hosszútávon fenntartható megoldások alkalmazásával és a termékekben rejlő gazdasági lehetőségekkel kapcsolatban. 82 százalékuk gondolja úgy, hogy minél elkötelezettebb egy vállalat a fenntartható technológiák iránt, üzletileg annál sikeresebb lehet a jövőben. Ez a nézet Brazíliában és Indiában a leginkább (egyaránt 87 százalék), míg az Amerikai Egyesült Államokban a legkevésbé (73 százalék) elterjedt. Fotó: Bosch Ami az üzleti szféra éghajlatváltozással szembeni elkötelezettségét illeti, a felmérés szerint még mindig lehet fejlődni: a megkérdezettek több mint fele (58 százalék) gondolja úgy, hogy jelenleg csupán a vállalkozások kisebb része elkötelezett komolyan a hosszú távú fenntarthatóság mellett. „A klímaváltozás elleni küzdelem korunk legnagyobb feladata. Az emberek ezért joggal várják el a vállalatoktól, hogy megfelelő műszaki megoldásokat kínáljanak ezekre a kérdésekre. A Bosch szembenéz ezzel a kihívással, és következetesen elkötelezett az olyan ígéretes technológiák mellett, mint a hidrogén-elektrolízis” – hangsúlyozta Dr. Stefan Hartung, a Bosch igazgatóságának elnöke. Az éghajlatváltozás elleni küzdelem különböző technológiákkal A világ számos részén áttérnek a megújuló forrásokból származó energiára, az emberek azonban még mindig vonakodnak attól, hogy teljes mértékben szakítsanak a nukleáris energia, illetve a fosszilis eredetű tüzelőanyagok, például a gáz és az olaj termelésétől. A válaszadók összesen 62 százaléka támogatja a napenergia népszerűsítését, míg 44 százalékuk a szélenergia-technológiák alkalmazását segítené elő. Ezek a vélemények azonban országonként is eltérőek.  Kínában (36 százalék) és Franciaországban (31 százalék) az atomenergia-technológia támogatottsága továbbra is viszonylag erős (globálisan 23 százalék), míg az Amerikai Egyesült Államokban (olaj: 21 százalék, gáz: 24 százalék) és Indiában (olaj: 22 százalék, gáz: 23 százalék) az emberek változatlanul nagyobb mértékben foglalnak állást az olaj- és gáztechnológiák mellett, mint más országokban (globális adatok: olaj: 14 százalék, gáz: 15 százalék). Németországban ezzel szemben kisebb az atomenergia (13 százalék) és a fosszilis tüzelőanyagok (olaj: 4 százalék, gáz: 8 százalék) támogatottsága, és sokan elutasítják a fosszilis energiákat, helyette inkább támogatják a nap- és szélenergia (nap: 63 százalék, szél: 50 százalék), valamint a hidrogén (51 százalék) alkalmazásának bővítését. Nő a technológia iránti bizalom A Tech Compass felmérés azt mutatja, hogy a mai bizonytalan világban az előző évhez képest nőtt a technológia iránti bizalom. Világszerte a megkérdezettek 75 százaléka gondolja úgy, hogy a technológiai fejlődés jobb hellyé teheti a világot (2022: 72 százalék*), sőt a válaszadók 83 százaléka szerint a technológia az éghajlatváltozás elleni küzdelem kulcsa (2022: 76 százalék*). „A digitalizáció különleges szerepet játszhat a hosszú távú fenntarthatóságban” – emelte ki Hartung. „Jelentős összegeket fordítunk ígéretes új technológiák fejlesztésére, a fenntarthatóságra, a mobilitásra és az Ipar 4.0-ra összpontosítunk.” Mobilitás a metaverzumban A fenntarthatóságon kívül a Tech Compass felmérés más területekre is betekintést kínál – például a metaverzumba. Ebben a virtuális világban, ahol az emberek a valóság mintájára kialakított háromdimenziós térben avatárként léphetnek kapcsolatba egymással, a mobilitás is fontos szerephez jut: a válaszadók 43 százaléka tudja elképzelni, hogy autót vásároljon a metaverzumhoz. Különösen nagy az érdeklődés és az erre való hajlandóság Kínában (75 százalék) és Indiában (69 százalék). Bár a válaszadók Brazíliában (47 százalék), az Egyesült Államokban (33 százalék), az Egyesült Királyságban (30 százalék), Németországban (26 százalék) és Franciaországban (23 százalék) még szkeptikusabbak, a számok egyértelműen azt mutatják, hogy az autó iránti vágy nem csak a való, hanem a virtuális valóságban is megjelenik. A felmérésről A felmérést 2022 szeptemberében a Robert Bosch GmbH megbízásából a Gesellschaft für Innovative Marktforschung mbH (GIM) piackutató vállalat végezte. Hét országban – Amerikai Egyesült Államok, Brazília, Egyesült Királyság, Franciaország, India, Kína, Németország – online kérdeztek meg 18 év felettieket, az Egyesült Királyságban, Franciaországban és Németországban egyaránt ezer, az Amerikai Egyesült Államokban, Brazíliában, Indiában és Kínában országonként kétezer főt. A minták a régió, a nem és az életkor tekintetében az adott országban (Amerikai Egyesült Államok, Brazília, Egyesült Királyság, Franciaország, Németország: 18–69 év / India, Kína: 18–59 év) egyaránt reprezentatívnak minősülnek.
Címkék: 

Bemutatkozik Las Vegasban a BMW i Vision DEE

2023.01.06.
A koncepció „DEE” típusneve a digitalizáció átütő élményét hirdető „Digital Emotional Experience” rövidítése, amely maximálisan tükrözi a tanulmányautó célkitűzését: létrehozni a valaha volt legszorosabb kapcsolatot az ember és az autó között. A jövő digitális funkciói messze túlmutatnak a ma ismert hangvezérlésen és vezetést támogató rendszereken. A BMW Head-Up kijelző eközben a szélvédő teljes területére kiterjed, idő előtt hozva el a jelenbe a következő járműnemzedék egyik újítását: 2025-től ez az innováció a NEUE KLASSE modellgeneráció tagjaiban elérhetővé válik. A BMW Group eközben a színváltó karosszéria forradalmi technológiáját is továbbfejlesztette: az egy évvel ezelőtt, ugyancsak Las Vegasban leleplezett E Ink technológia fekete-fehér árnyalatai után idén a BMW i Vision DEE tanulmányautó karosszériája már akár 32 szín megelevenítésére is képes. Fotók: BMW „A BMW i Vision DEE tanulmányautóval bemutatjuk, hogy mi minden lehetséges akkor, amikor eggyé válik a hardver és a szoftver. Így a digitalizációban rejlő összes potenciált képesek vagyunk kiaknázni, az autót intelligens társsá varázsolva. Az autógyártók számára – és így a BMW számára is – ez maga a jövő: a virtuális világ és a valódi vezetési élmény fúziója” – fogalmazott Oliver Zipse, a BMW AG igazgatótanácsának elnöke. „A BMW i Vision DEE tanulmányautó ugyanakkor egy újabb lépés a NEUE KLASSE modellgeneráció felé is. Ezzel a koncepcióval messzire tekintünk a jövőbe és a digitalizáció azon abszolút jelentőségét nyomatékosítjuk, amely mentén megálmodjuk következő termékgenerációinkat” – tette hozzá. Intelligens, már-már emberi adottságainak köszönhetően a BMW i Vision DEE tanulmányautó nem csupán a valós vezetési szituációkban, de a digitális világban is a vezető állandó társaként van jelen. „Egy BMW-t a páratlan digitális teljesítmény éltet, a BMW i Vision DEE tanulmányautó pedig a virtuális és a fizikai élmények tökéletes integrációja” – mondta Frank Weber, a BMW AG igazgatótanácsának járműfejlesztésért felelős tagja. „Aki minden szinten képes integrálni az autóba az ügyfelek mindennapi digitális életét, az magáénak tudhatja az autógyártás jövőjét” – tette hozzá. BMW Mixed Reality Slider technológia: öt lépésben a digitális világ felé A BMW Mixed Reality Slider technológia – az újgenerációs BMW Head-Up kijelzővel együttműködve – a BMW i Vision DEE tanulmányautó központi vezérlőegysége és digitális csúcspontja. A műszerfalon elrejtett szenzorok használatával a vezető öt lépés közül választhatja ki, hogy az újgenerációs BMW Head-Up kijelző mennyi digitális tartalmat vetítsen ki elé: az analóg információktól kezdve, a vezetéshez kapcsolódó információkon, a kommunikációs rendszerek tartalmain és a kiterjesztett valóság kivetítésén keresztül, egészen a virtuális világba történő teljes megérkezésig. Az elsötétíthető ablakoknak köszönhetően ráadásul a valóság teljes egészében elfedhető. A BMW i Vision DEE tanulmányautóval mindenféle kiegészítő eszköz nélkül, lélegzetelállító módon élhető át az eggyé váló valóság, a vezetés élményének olyan új dimenzióját keltve életre, amely a felhasználó összes érzékszervére hatással van. Újgenerációs BMW Head-Up kijelző: 2025-től a NEUE KLASSE modellgenerációban Az autóiparban a BMW Group a Head-Up kijelző úttörőjeként és iránymutatójaként is ismert, hiszen a vállalatcsoport az elmúlt két évtizedben időről időre továbbfejlesztette és finomhangolta a technológiát. A BMW i Vision DEE tanulmányautóban az újgenerációs BMW Head-Up kijelző a szélvédő teljes felületére kiterjed, amely így lehetővé teszi, hogy az információk az elképzelhető legnagyobb területen jelenjenek meg. A technológia ugyanakkor csak akkor válik láthatóvá, ha a vezető aktiválja azt. A BMW Group ezzel a kivetítő-technológiában rejlő hatalmas potenciált hirdeti, miközben a BMW i Vision DEE tanulmányautó azt is kézzelfogható formában mutatja be, hogy az újgenerációs BMW Head-Up kijelző milyen sokféleképpen alkalmazható lesz a jövő kijelző- és járművezérlő koncepcióiban. A szélvédő teljes egészére kiterjedő, újgenerációs BMW Head-Up kijelző alaptechnológiája a 2025-ben debütáló NEUE KLASSE modellgenerációval kerül először sorozatgyártásba. Üdvözlő technológia hanggal és figitális ikonokkal A digitális élmény már az autón kívül kezdetét veszi, a bajor prémiummárka ügyfelének személyes preferenciái szerint összeállított üdvözléssel: a technológia ehhez grafikai elemeket, fényhatásokat és hangokat kombinál. Az interakció legegyszerűbb, legintuitívabb formáját természetes élőbeszéd teremti meg, amely az ember és az autó közötti tökéletes megértést teszi lehetővé. Az autó zárt hűtőrácsa és első fényszórói egy közös figitális ikont alkotnak (a fizikai elemek és a digitális megoldások fúziójaként), amellyel az autó különböző arckifejezéseket képes felvenni. Ez azt jelenti, hogy a BMW i Vision DEE tanulmányautó képes beszélgetni az emberekkel, miközben olyan hangulatokat és gesztusokat is képes vizuálisan megjeleníteni, mint például az öröm, a döbbenet vagy a jóváhagyás. Sőt mi több, a BMW i Vision DEE tanulmányautó arra is képes, hogy üdvözléskor az oldalsó ablakra vetítse vezetője profilképét, hogy ezzel még személyesebbé tegye az interakciót. A színes E Ink technológia világpremierje Miután a forradalmi E Ink technológiával szerelt BMW iX Flow koncepció éppen egy évvel ezelőtt ünnepelte látványos premierjét Las Vegasban, a BMW Group most a technológia továbbfejlesztett, színes változatáról is lerántja a leplet. A BMW i Vision DEE tanulmányautó a világ első négykerekűje, amely teljes spektrumon színváltó karosszériát visel. A BMW i Vision DEE tanulmányautó karosszériája nem csupán a fekete és a fehér árnyalatok látványos játékára képes, hanem a színskála teljes palettáján, teljes egészében változtatható és egyedileg konfigurálható megjelenítést garantál. Eme varázslatos összhatást a BMW Group együttműködő partnereként dolgozó E Ink ePaper elnevezésű filmrétege teszi lehetővé, amellyel a BMW i Vision DEE tanulmányautó teljes karosszériáját bevonták. A technológia akár 32 különböző szín megjelenítését is lehetővé teszi. A készítők a BMW i Vision DEE tanulmányautó karosszériafelületét 240, külön-külön vezérelhető E Ink szegmensre osztották, amelyek így másodpercek alatt végtelenül változatos minták létrehozását és folyamatos változtatását teszik lehetővé. A filmréteg mérnökien precíz lézervágási folyamatát és a technológia elektronikai vezérlését a BMW Group és az E Ink mérnökei közösen dolgozták ki. A technológia karosszériára történő felhelyezését és az egyes animációk leprogramozását a müncheni központú vállalatcsoport fejlesztőmérnökei végezték el – egy olyan rendhagyó autóépítési folyamat részeként, amely az autóipar egészében egyedülálló. Végletekig leegyszerűsített formanyelv kívül-belül A BMW i Vision DEE tanulmányautó formanyelvét végletekig leegyszerűsítve álmodták meg a készítők, hogy kizárólag a digitális élményre és a BMW márka esszenciájára helyezzék a hangsúlyt. A koncepció a bajor prémiumgyártó limuzin modelljeinek jellegzetes, három részre osztott karosszériáját viseli, amely a BMW legnépszerűbb modellsorozatainak sajátja. A mérnökök egytől egyig újragondolták és figitális ikonokkal helyettesítették az olyan meghatározó stílusjegyeket, mint például a vese alakú hűtőrács, a dupla ikergyűrű-motívummal dolgozó első fényszórók és a Hofmeister kink. A BMW i Vision DEE tanulmányautó ettől sajátosan egyedi; digitális, mégis emberi jellemet öltött. Az utastérben a digitalizáció kéz a kézben jár a felhasznált anyagok, a vezérlőegységek és a kijelzők látványos letisztításával, amely garantálja, hogy semmi nem vonja el a figyelmet a digitális élményről és a vezetés átfogó, merőben újfajta élményéről. A függőleges központi küllőjű, szokatlan kialakítású kormány érintés-érzékeny felületének köszönhetően számos járműfunkció már ujjmozgatással is vezérelhető. Ilyenek többek között a szélvédőre vetített tartalmak is, amelyek az újgenerációs BMW Head-Up kijelzővel együttműködve a „kezek a kormányon, szemek az úton” alapelvet éltetik. „A BMW i Vision DEE tanulmányautóval bemutatjuk, hogy miként válhat az autó eggyé a vezető digitális életével és a vezető minden helyzetben megbízható, intelligens társává. Az autó, mint olyan, a digitális világ belépőpontjaként szolgál – mindvégig a vezető irányítása alatt” – fogalmazott Adrian van Hooydonk, a BMW Group vezető formatervezője. „Megfelelő alkalmazási körülmények között a technológia felülmúlhatatlan élményeket kínál, jobb vezetővé tesz és közelebb hozza egymáshoz az emberek, illetve a gépek világát” – tette hozzá. Újabb mérföldkő a NEUE KLASSE modellgeneráció debütálása felé vezető úton A BMW Group jövője elektromos, újrahasznosítható és digitális. A BMW i Vision DEE tanulmányautó eme három alappillér digitális aspektusát testesíti meg, a NEUE KLASSE modellgeneráció debütálása felé vezető út következő mérföldköveként. 2023-ban a BMW Group újabb részleteket árul el a NEUE KLASSE modellgeneráció forradalmi járműkoncepciójáról.  
Címkék: 

Ausztria így gondolkodik a töltési infrastruktúráról

2023.01.06.
Az AutoScout24 aktuális trendfelmérése szerint még minden hetedik osztrák sem értékeli pozitívan a töltési infrastruktúrát. Ennek megfelelően 13 százalékuk szerint nagyon vagy inkább jó az e-infrastruktúra (3 százalék nagyon jó, 10 százalék inkább jó). Ezzel szemben 44 százalék gondolja úgy, hogy nem jó (27 százalék), vagy egyáltalán nem jó (17 százalék). Fotó: ÖAMTC - Osztrák Autóklub Feltűnő, hogy a fiatalok pozitívabban érzékelik a helyzetet. A 18-29 évesek ötöde jónak ítéli meg az infrastruktúrát. A kétkedők többségben vannak az 50 év feletti korosztályban. Itt csak 7 százalék ad jó osztályzatot. A töltési lehetőségek meglehetősen negatív megítélése ellenére jelenleg az osztrákok 55 százaléka számára elképzelhető egy e-autó vásárlása. Azonban ezeknek az embereknek a hangulata is némileg eltérő. Aki el tudja képzelni az e-autó vásárlását, az sokkal optimistábban látja a helyzetet, mint az, aki nem akar A-ból B-be eljutni elektromos meghajtással. Az elektromos meghajtású jármű vásárlását fontolgatók 20 százaléka elég jónak vagy nagyon jónak ítéli meg az infrastruktúrát. Ezzel szemben azoknak, akik el sem tudják képzelni az e-autó vásárlását, mindössze 4 százaléka szerint jó az infrastruktúra. A trendtanulmányhoz az Integral piac- és közvéleménykutatás online felmérést végzett 500 18 és 69 év közötti osztrák autótulajdonos körében, akik e célcsoport képviselői. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

HangZóna - Idén helyreállhat a rend a hazai üzemanyagpiacon?

2023.01.05.
Egy rendkívül nehéz és kiszámíthatatlan év után sokan bízunk benne, hogy idén újrarendeződik a piac, és ugyanolyan színvonalon biztosítják a kutak az ellátást, mint amit az üzemanyag-ársapkás idő előtt megszokhattunk. Sokat talán nem szeretne a hazai autós, csak azt, hogy ha akar, akkor tudjon tankolni. Milyen irányba változik a helyzet? Lesz idén olcsóbb üzemanyag? Mikorra térhetnek vissza az importőrök az országba? Damoklész kardjaként közelít a dátum: mert az olajembargó következő szankciója, hogy február 5-től nemcsak a finomított orosz olajtermékek behozatalát korlátozzák, hanem a finomítók közti üzemanyag szállítást is. A sapkát levették, de maradtak utána kérdőjelek:   A böngésződ nem támogatja a hanglejátszást. Kérjük, próbáld másik böngészővel.   A HangZóna korábbi adásait itt találja, a legújabbal pedig jövő héten csütörtökön várunk minden kedves hallgatónkat! Kérdéseket, észrevételt, témajavaslatot a hangzona@hangzona.hu email címre várjuk. További autós tartalmakért kövessen minket Facebook oldalunkon is.    

Drámai fotók az M5-ösön történt halálos balesetről

2023.01.05.
A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság a balesetről a police.hu oldalon azt írta, egy migránsokat szállító jármű szenvedett balesetet Táborfalvánál. Közölték: a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság járőrei akartak igazoltatni csütörtök délután egy személygépkocsit az M5 autópálya Budapest felé vezető oldalán, azonban a jármű a rendőrök többszöri jelzése ellenére nem állt meg, és Táborfalva közelében egy fának csapódva állt meg. (Fotók: MTI/Donka Ferenc) A kocsiban hét külföldi volt, a sofőr elmenekült a helyszínről, a rendőrök jelenleg is nagy erőkkel keresik. A baleset következtében egy férfi a helyszínen elhunyt, mindenki más súlyosan vagy könnyebben sérült - írták. Az Útinform tájékoztatása szerint a helyszínelés és a műszaki mentés miatt a Budapest felé vezető oldalt lezárták, a forgalmat megállították.  A baleset helyszínéről az MTI az esti órákban közölt fotókat.  További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

A kínai BYD eladásai közelítenek a Tesláéhoz

2023.01.05.
A kínai BYD autógyártó tavaly 911 410 elektromos járművet adott el, ami 184%-os növekedés 2021-hez képest. A  plug-in hibrid autókat is figyelembe véve ez a szám már eléri az 1.868.543 darabot (+214,7).  Az elektromos autók értékesítésében 2022-ben a Tesla lett az első  1.313.851 forgalomba helyezett járművel. A Tesla eladásai azonban „csak” 40 százalékkal nőttek tavaly a BYD 184 százalékához képest. Ha a kínai autógyár tudja tartani ezt a lendületet, minden esélye megvan arra, hogy idén megelőzze a Teslát.     A BYD által értékesített autók többsége 100.000 és 200.000 jüan közé esik (ilyenek az elektromos Nio és Xpeng), így járművei lényegesen olcsóbbak, mint a Tesla. A BYD eladási számai akkor különösen lenyűgözőek, ha figyelembe vesszük, hogy Kína területének nagy része szigorú karantén volt érvéyben a Covid-19 miatt 2022 végéig. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Divíziókra osztódik a Renault

2023.01.05.
Az újraszerveződés első lépése pedig az volt a Renault számára, hogy létrehozott egy közös céget a kínai Geelyvel, akikkel közösen fog belsőégésű motorokat és hibrid hajtásláncokat fejleszteni és gyártani a jövőben. Nem csak saját maguknak, de akár külsős gyártóknak is. Mindez azért is volt fontos a franciák számára, mert így egyrészt összesen 17 gyártósor és 3 fejlesztő központ felett rendelkezhet, másrészt minden maradék figyelmét az európai 2035-ös belsőégésű motortiltásra fordíthatja. Nem véletlen, hogy a Renault most úgy döntött, hogy összesen öt részre osztódik – ahogy azt több európai gyártó is tette. Az öt divízió egyike lesz a korábban említett Geely egyesülés, aminek a Horse nevet adták. Ampere néven az elektromos autókért felelős divízió fog dolgozni. Illetve lesz még egy divízió a sportautók számára, egy az „újrahasznosításért és mobilitásért” felel majd, míg az ötödik ágat a financiális oldal teszi majd ki. Minden divíziónak saját igazgatója lesz, profit és veszteség felelősséggel a vállukon. Ráadásul az utolsó három említett részleg nyitott lesz külső befektetők felé is, amilyen például a Qualcomm vagy a Google. A Nissan és a Mitsubishi egyelőre nem reagált Luca de Meo átszervezésére, de például a Nissan korábban kifejezte aggodalmait, amikor szellemi tulajdont is megosztott a Renault a Geelyvel. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Üldözéskor halálos balesetet szenvedett egy migránsokat szállító jármű

2023.01.05.
A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság járőrei akartak igazoltatni 2022. január 5-én délután egy személygépkocsit az M5 autópálya Budapest felé vezető oldalán. A jármű a rendőrök többszöri jelzésének ellenére nem állt meg, Táborfalva magasságában lehaladt az útról és egy fának csapódva állt meg. A kocsiban hét külföldi tartózkodott, a sofőr elmenekült a helyszínről, a rendőrök jelenleg is nagy erőkkel keresik. A baleset következtében egy férfi a helyszínen elhunyt, mindenki más súlyosan vagy könnyebben sérült. Az autópálya balesettel érintett szakaszát a rendőrök teljes szélességében lezárták, a forgalmat Lajosmizsénél terelik.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója