Adni Jó!: az Audi Hungaria munkatársai szebbé teszik az adventi időszakot

2022.12.13.
Németh Kinga, az Audi Hungaria személyügyért és szervezetért felelős igazgatósági tagja Nagy Györggyel, az Audi Hungaria Üzemi Tanácsának elnökével közösen nyújtotta át a munkatársak által adományozott, tartós élelmiszerrel, ruhaneműkkel, könyvekkel és játékokkal teli csomagokat a Győri Család- és Gyermekjóléti Központ és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat képviselőinek. A Győri Család- és Gyermekjóléti Központ segítségével a Győr és vonzáskörzetében élő családokhoz, míg a Magyar Máltai Szeretetszolgálat révén a Győrben élő ukrán menekült családokhoz jutnak el idén a négykarikás adományok. „Az Audi Hungaria közösségének ereje ezekben a nehéz időkben is megmutatkozik munkatársaink példaértékű segítőkészségében. Az adventi közös adakozás, mely során összefogunk, hogy szebbé tegyük a rászorulóknak az ünnepi időszakot, közel egy évtizede hagyomány vállalatunknál. Köszönöm minden munkatársamnak, hogy önzetlenül segítenek”, mondta Németh Kinga, az Audi Hungaria személyügyért és szervezetért felelős igazgatósági tagja. „Az önzetlen jótettek hatalmas szerepet játszanak abban, hogy a rászoruló embertársaink is meghitten tölthessék az ünnepi időszakot. Jóleső érzés másokon segíteni, és büszkeséggel tölt el, hogy munkatársaink évről-évre együtt tapasztalják meg ezt az érzést az adventi időszakban”, mondta Nagy György, az Audi Hungaria Üzemi Tanácsának elnöke. Az Audi Hungaria a társadalmi felelősségvállalás jegyében számos jótékonysági kezdeményezést támogat a régióban. A közelmúltban második alkalommal nevezte ki októbert a Jócselekedetek Hónapjának, melynek keretén belül a vállalat munkatársai önkéntes munkájukkal segítették a környezetükben élőket.  További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Az új Concept EQT Marco Polo

2022.12.13.
A Concept EQT Marco Polo személyében a csillagos márka egy új, tisztán elektromos és teljesen felszerelt lakóautót vetít előre az EQT alapjaira épülve, amely számos innovációval rendelkezik. A sorozatgyártású változat várhatóan 2023 második félévében érkezik. A zéró széndioxid-kibocsátású EQT pedig rövidesen rendelhető lesz és a T-osztályt alapul véve, annak kimagasló variálhatóságával és prémium színvonalú szolgáltatásaival kínál belépőt a tisztán elektromos hajtású kompakt egyterűek világába. „Számunkra a jövő elektromos, a kishaszongépjárművek méretétől és rendeltetésétől függetlenül. Erre kiváló példa az új, tisztán elektromos EQT. A Marco Polo változattal pedig 2023 második felében érkezik az első elektromos megoldás a kisméretű lakóautók szegmensében. A Concept EQT Marco Polo már betekintést nyújt a sorozatgyártású változat világába” - mondta Klaus Rehkugler, a Mercedes-Benz Vans értékesítési vezetője. Innovatív megoldások: mindenre felkészült kisméretű-lakóautó, tisztán elektromos hajtással A Concept EQT Marco Polo alapját az EQT hosszú tengelytávú változata adja. A szériaközeli koncepció betekintést ad a fejlesztés alatt álló vadonatúj, tisztán elektromos kisméretű-lakóautó világába. A Concept EQT Marco Polo a már korábbi modellekben is használt felnyitható tetőt kapja meg, amely alatt kétszemélyes ágy található. A megoldás különleges kialakításának köszönhetően a modellben hátul akár állómagasság is kivitelezhető. A tető pedig körben vagy ablakos formában nyitható, ezzel a kempingezés tökéletes szabadságát élhetjük át. A tetőtérben található ágy 1,97 méter hosszú és 0,97 méter széles, rugós kialakítása ideális kényelmet biztosít. Az utastér hátsó részében egy második fekvő felület is kialakítható, amely 2 méteres hosszával és 1,15 méteres szélességével kínál optimális fekhelyet. Közvetlenül a vezető oldali második üléssornál található egy mosogató és egy 16 literes hűtő. Ezek mellett megtalálható egy beépített fiókos tároló, amely segítséget nyújt a kempingezéshez szükséges eszközök rendszerezett tárolásában/elhelyezésében. Az egyik kihúzható fiókban található a kivehető gázfőzőlap, míg a jármű jobb oldali részében egy kihajtható és magasságban elektromosan állítható asztal nyújt fedett étkezési lehetőséget Minden belső részegység könnyen mozgatható és kivehető; két ember öt percen belül kiszerelhet bármit, így a tisztán elektromos kisméretű-lakóbusz szükség esetén bármikor használható teljes értékű hétköznapi járműként. Két méter alatti magasságával parkolóházakba és autómosókba is minden gond nélkül behajthat. A Concept EQT Marco Polo bútorzatának kialakítása nem csupán funkcionális, de tökéletesen illeszkedik az új EQT prémium minőségű belső teréhez. Az ülésekhez hasonlóan a konyha, az üléspadok és a hálószoba elemei is Artico Microcut borítással készülnek, a bútorok paneljei pedig Avola meggyfa díszítőelemekkel nyújtanak látványos kontrasztot. Az Ambiente hangulatvilágítás tökéletes atmoszférát teremt, miközben a felső ágynál LED-es éjjeli lámpa és sötétítő található. A járműben összesen hét USB csatlakozó érhető el. A koncepció alapjául szolgáló hosszú tengelytávú EQT kromitszürke metál fényezésével látványos kontrasztban állnak a magasfényű fekete díszítőelemek, mint például az első és a hátsó lökhárító díszbetétje vagy a 19 colos keréktárcsák. A felnyitható tető bézs színvilága a belső tér több elemén is visszaköszön, amelyhez a bordó árnyalatú színes betétek szolgálnak hangulatfokozóként. A Concept EQT Marco Polo további látványos részleteként a felnyitható tetőn napelem található, amely a kiegészítő, kivehető akkumulátorral együtt hatékony segítséget nyújt kempingezéskor és a hatótáv növeléséhez is hozzájárul. A további különlegességek közé tartozik a napellenző, amely a jármű oldalához van rögzítve, valamint a hátsó ablakok innovatív sötétítő rendszere. Ezek színét egy gombnyomással lehet megváltoztatni. A függöny és redőnymegoldások már a múlté. A gyors kempingezés lehetősége: a Marco Polo Modul A rugalmasan beépíthető és eltávolítható Marco Polo Modul hamarosan elérhetővé válik a rövid tengelytávú EQT-hez, amellyel a Mercedes-Benz az elsők között fog gyors megoldását kínálni az alapvető kempingezési elvárások kielégítésére. A széria ággyal és az opcionális konyhával az EQT gyorsan tökéletes útitárssá és otthonná alakítható. A beszerelhető ágy felülete két méter hosszú és 1,15 méter széles, ráadásul 10 cm vastag pontrugós matracával ideális kényelmet biztosít a teljes felületen. Szükség esetén az ágy kerete kihúzható és a matrac összecsukható, így utazás közben az ágy az összehajtott matraccal együtt a csomagtérbe kerül, a hátsó ülések pedig korlátozás nélkül használhatóak. A kimagasló alváskomfort érdekében manuálisan rögzíthető sötétítők és szúnyoghálók is elérhetők a modellhez, a C- és a D-oszlop között elhelyezhető kis tároló zsebek pedig az apróbb tárgyaknak kínálnak praktikus elhelyezési lehetőséget. Az opcionális konyhaegység alapját egy fiókokból álló rendszer adja, amely magában foglalja a 12 literes víztartállyal rendelkező mosogatót, a 15 literes hűtőt, valamint a rugalmasan kezelhető, kivehető gáztűzhelyet. A többi fiók az evőeszközöknek és az élelmiszereknek ad helyet. További opcióként két kempingszék és egy asztal is elérhető. Utóbbi kétféle lábazattal rendelkezik, hogy a kültéri felhasználás mellett az EQT középkonzoljához is rögzíthető legyen – a szegmensben elsőként. Ha nincs szükség az ágyra vagy a konyhára, az egységek a könnyű súlyuknak köszönhetően könnyen eltávolíthatók. A teljes Marco Polo Modul stílusos, letisztult, antracit színű megjelenéssel rendelkezik, ami tökéletesen illeszkedik a tisztán elektromos, prémium kishaszonjármű belső teréhez. Emellett hovatartozását a Mercedes csillag és felirat is egyértelműsíti. A Marco Polo Modul közvetlenül a Mercedes-Benz márkakereskedőknél lesz rendelhető a közeljövőben. Az új Mercedes-Benz EQT: az innovatív kempingmegoldások és a felhőtlen hétköznapok alapja Az új EQT nem csak a Concept EQT Marco Polo és a Marco Polo Modul alapjaként tesz kiváló szolgálatot, hanem családok és aktív szabadidős tevékenységüknek hódolók széles körének nyújt tökéletes belépőt a csillagos márka elektromos világába. Fekete paneles hűtőrácsának és lendületes kialakítású légbeömlőinek köszönhetően az EQT egyértelműen beazonosítható, mint az EQ-család tagja. A kompakt külső méretek kimagasló belső helykínálattal társulnak. A padlószint alatt elhelyezett akkumulátor kedvező hatással van a modell súlypontjára, így az újdonság közel ugyanolyan variálhatóságot és funkcionalitást biztosít, mint a belső égésű motorokkal felszerelt T-osztály. Az EQT alapváltozatának hosszúsága 4498 milliméter, szélessége és magassága pedig 1859, illetve 1819 milliméter. A hosszított tengelytávú változat 2023-tól lesz elérhető. A T-osztályhoz hasonlóan az EQT is számos előnyt nyújt a hétköznapokban, különösen a családok és az aktív szabadidős tevékenységet végzők számára. A mindössze 561 milliméteres csomagtérperem könnyű pakolhatóságot biztosít, az oldalsó tolóajtók pedig 614 milliméter széles és 1059 milliméter magas nyíláson át segítik a ki- és beszállást, valamint a rakodást. A hátsó üléspadon akár három gyerekülés is elfér. Modern elektromotor A piaci bevezetés idején a modell 122 lóerős (245 Nm) elektromos hajtáslánccal lesz elérhető. A lítium-ion akkumulátor biztonságos helyen, a tengelyek között, a padló alatt kapott helyet, nettó kapacitása pedig 45 kWh. Otthon vagy a munkahelyen, illetve a nyilvános töltőállomásokon az EQT váltóáramról (AC) akár 22 kW-tal is tölthető kifejezetten erős fedélzeti töltője segítségével, miközben a gyorstöltés (DC) akár 80 kW-tal is történhet. Utóbbival mindössze 38 perc alatt feltölthető az akkumulátor 10-ről 80 százalékra. Az EQT töltőcsatlakozója elöl, a Mercedes csillag alatt található, ami különösen kényelmes töltést biztosít. Fenntartható üzleti stratégia a teljes életciklusban A Mercedes-Benz Vans egyértelműen vezető szerepre törekszik az elektromobilitás terén, stratégiájának megfelelően pedig minden modellsorozatának szisztematikus elektrifikációját tervezi. Manapság az ügyfelek, a flottakezelők és az egyedi lakóautók építői már négy különböző akkumulátoros elektromos modell közül választhatnak: az eVito mellett az eSprinter, az eVito Tourer és az EQV is rendelkezésre áll. Az EQT-vel az elektromos portfólió lefelé bővül a közeljövőben. A Mercedes-Benz Vans eddig különböző külsős cégekkel együtt dolgozott az elektromos lakóautókon, ám a márka egyre nagyobb erőforrásokkal szolgálja majd ki a keresletet saját gyártású elektromos lakóautókkal. Az ’Ambition 2039’ üzleti stratégiának megfelelően a Mercedes-Benz Vans célja, hogy a kompakt egyterűek és a haszongépjárművek a teljes értékláncot tekintve karbonsemlegesek legyenek – a tervezéstől kezdve a beszállítói hálózaton át a saját gyártásig, kiterjesztve mindezt a megújuló energia felhasználására, valamint az újrahasznosításra is. Ahhoz, hogy ezt az ambiciózus célt elérje, a Mercedes-Benz további 40 milliárd eurót fektet be az akkumulátoros elektromos járművek fejlesztésébe 2030-ig. Az évtized közepétől kezdve minden új Mercedes-Benz haszongépjármű és kompakt egyterű kizárólag csak elektromos változatban mutatkozik be. Ennek megvalósításához a Mercedes-Benz Vans egy alapvetően új, moduláris, tisztán elektromos platformot fejleszt, VAN.EA néven. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Januártól 3 ezer euróval drágultak az osztrák használtautók

2022.12.13.
Ez nem megfelelő idő azoknak, akik autót szeretnének vásárolni. A legtöbb gyártónak hosszú várakozási ideje van az új autókra, és a szállítási dátumokat gyakran rövid időn belül elhalasztják. Sok vevőjelölt ezért fordul a használt autók felé, de ezek is ritkák, és a nagy kereslet miatt egyre drágábbak – írja az osztrák lap. Osztrák használtautó portál. Képernyőfotó. A használt autók novemberben átlagosan 28 569 euróba kerültek, ami 3000 euró körüli növekedést jelent az év elejéhez képest! Az "AutoScout24" platform adatai szerint az előző hónaphoz képest bő 1 százalékkal emelkedett az átlagár. A kínálat is bővült novemberben: a terepjárók, városi terepjárók, kisbuszok és a felső középosztályban akár 3 százalékkal több személygépkocsi volt a piacon. A kisautók és a kompakt osztály iránti érdeklődés 6 százalékkal csökkent. Főleg a régebbi modellek drágultak havi összehasonlításban. A tíz és húsz év közötti járművek ára 1,8 százalékkal, átlagosan 11 513 euróra emelkedett. A 20 évnél idősebb autóknál 1,4 százalékos volt az emelkedés, jelenleg 9847 euró az átlag. A járműosztályok közül különösen a sportautók árai emelkedtek átlagosan 69 049 euróra, 3,3 százalékkal. A felső középosztályba tartozó autókért körülbelül 1,5 százalékkal kellett többet fizetni, átlagosan 62 931 eurót. Több használt elektromos autó Egyre nagyobb kínálatot regisztráltak a használt elektromos autókból. Ebben a szegmensben 11 százalékkal nőtt a kapacitás októberhez képest. 3,5 százalékos növekedéssel több dízel és hibrid jármű jelent meg a használt autók piacán. Az LPG-s járművek iránt 41 százalékkal nőtt a kereslet, a kínálat viszont csak 24,5 százalékkal. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Hat számjegyű bírság túlsúlyért

2022.12.12.
A csengersimai közúti határátkelőhelyen jelentkezett kilépésre 2022. december 9-én 10 óra 15 perckor egy román állampolgár az általa vezetett román honosságú járműszerelvénnyel, ami a hozzá kapcsolt utánfutón két személyautót szállított. A rendőrök az ellenőrzés alatt megállapították, hogy a járműszerelvény súlya meghaladja a megengedett legnagyobb össztömeget. A rendőrök a balesetveszélyes járműszerelvény további közlekedését megakadályozták és a román állampolgárságú járművezetővel szemben 200.000 forint közigazgatási bírságot szabtak ki. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Szép mulatság, férfi munka volt

2022.12.12.
A kintornások mechanikus hangszerét, a verklit az oldalán lévő kar tekerésével kellett működtetni, a kurblizással az előadóművész egyszerre táplálta a fújtatókat, és forgatta az apró fémszögecskés hengert. Ahogy Bilicsi Tivadar énekelte, Nem wurlitzer a verkli, ezt szívből kell tekerni. A múlt század autóihoz ennél jóval több izomerő kellett. Renault motorindítási ceremónia az 1900-as években Forrás: LSB Ami ma egyetlen mozdulat, az automobilizmus kezdetén kemény munka volt, a motorindításhoz célszerszám kellett, a kurbli fontos tartozéka volt minden kocsinak. Akadt olyan, amelyiknél a motorház elején, vagy oldalán kialakított nyílásba kellett bedugni, majd erősen megforgatni. Ha minden jól be volt állítva, akkor elsőre beindult a motor, ha nem, akkor akár sofőr karját is eltörhette. Az sem volt mindig veszélytelen, ha felpörgött a gépezet, mert ha nem sikerült gyorsan kihúzni a célszerszámot az elrepülő kurbli halálos fejsérülést okozhatott. A művelet nem garantált patyolattiszta kezet Fotó: Boros Jenő Annak ellenére, hogy 1912-ben már rendelni lehetett elektromos önindítót, a kurblizás még sokáig nem ment ki a divatból, sőt, az autósportban is kitartott, az 1940-es évekig. Születtek érdekes megoldások: a Peugeot szokás szerint nem kötött dizájnkompromisszumot és a kurblinyílást belekomponálta a karosszériába: 1937-ben bemutatott modelljén a hűtőrács csillogó 402-es típusjelzés középső nullája szolgált bemenetként. A Nulla szolgált Peugeot kurblinyílásaként    Fotó: Boros Jenő Az első belsőégésű motoros automobil után több mint negyedszázaddal született az áhított szerkezet, mellyel hölgyek is könnyedén indíthatták az autót, ekkor a veszélyes startolást kiváltotta az amerikai elektromos starter. A Cadillac márkát alapító Henry Leland munkatársa, Charles F. Kettering készítette az első sorozatgyártásra alkalmas önindítót, az első megvásárolható autó pedig az 1912-es Touring Edition volt: a jobb kormányos modellt V-nyolchengeres, 5,5 literes motor hajtotta, akár 60 mérföldes óránkénti sebességgel. Ahogy napjaink sportkocsijainál, úgy a száz évvel ezelőtti modellnél is gombnyomásra indult a motor. Az első elektromos önindítós Cadillac         Forrás: RM Sotheby's Az önindító mellett a Delco (Dayton Engineering Laboratory Company) gyárral közösen dolgozta ki a Cadillac az első elektromos világítási rendszert, a generátornak és akkumulátornak köszönhetően a márka tulajdonosai a kurbli után elbúcsúzhattak a pislákoló fényű acetilén, vagy karbidlámpáktól. Az önindítós Cadillacet a 12. Nemzeti Autoshow-n mutatták be, a modell ára 2700 dollár volt. Az első darabok egyike évtizedeken át pihent az Guyton-kollekcióban, majd a RM Sotheby's 2019-es árverésén 61,6 ezer dollárért kelt el. Az elektromos önindító elterjedése után még évtizedeken át szolgált a kurbli, igaz, könnyebb kocsikhoz feleslege volt. Trabantot egyetlen ember is beindíthatta külön segítség, sőt, kurbli nélkül. Pláne, hogy nem is volt hozzá, de a hidegebb tájakon még sokáig elengedhetetlen tartozéka volt az autóknak. A Zsigulikhoz gyárilag járt, így még a 80-as években sem volt szokatlan látvány a reggeli kíntorna, ha a fáradt akku nagy hidegben már nem bírta megforgatni a motort, akkor kurblival kellett „fellazítani” a dermedt olajat. A Cadillac márkához több későbbi újítás is fűződik: ilyen a szinkronizált sebességváltó, a teljesen zárt és lakozott karosszéria, az automata légkondicionáló és elektromos ülés fűtés, az állítható teleszkópos kormány és kanyarfényszóró, melyet Twilight Sentinel néven lehetett rendelni. A Cadillac XXI. században is hű is úttörő maradt: elsőként épített sorozatgyártású autóba éjjellátó készüléket, mely ködben és sötétben is biztonságot nyújtott a vezetőnek: a rendszerrel természetesen az amerikai elnöki flottában szolgáló Cadillac modelleket is felszerelték. A berendezés polgári változatát először a 2000-es évjáratú DeVille modellhez lehetett rendelni 2250 dollárért. Az első év jól is indult, a tervezett kétezer helyett hétezren rendeltek a Night Vision szerkezetből, amely azonban nem váltotta be a talán kissé túlzott reményeket. Sokan azért csalódtak, mert a használatkor kiderült, hogy a Night Vision rendszer hűtőrács mögé szerelt infrakamerája csak a személyeket és állatokat, vagyis a környezetnél melegebb alakokat észleli, az élettelen, hideg akadályokat, például az útra került faágakat, köveket egyáltalán nem jeleníti meg a képernyőn. A sajtókritikák miatt vissza is estek az eladások: 2005-ben már csak 145 éjjellátóval felszerelt DeVille kelt el az amerikai piacon, ilyen kis igénynél viszont már nem érte meg tovább kínálni a Raytheon és Delphi által kifejlesztett rendszert. A General Motors leányvállalata, a Cadillac ezért átmenetileg törölte opciós listájáról a Night Vision szerkezetet, amelyből öt év alatt 18 745 kelt el. Napjainkban több prémium modell is felvette extra listájára az éjjellátó készüléket, melynek felára közel egymillió forint. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Újabb csuklós autóbuszokkal fiatalodik a Volánbusz flottája

2022.12.12.
Forrás: Volánbusz Közleményében a Volánbusz ismerteti: a Credobus Econell család új generációjának első tagja, a Credobus Econell 18 Next 18 méteres csuklós autóbusz, amelynek ultraalacsony saját tömege akár 15 százalékkal mérsékli az üzemanyag-felhasználást. A járművek 127 ember egyidejű szállítására alkalmasak, az ülőhelyek száma 56. A buszok nagy teljesítményű, utastéri légkondicionálóval, kamerarendszerrel, fedélzeti utastájékoztatóval, utasszámláló rendszerrel, kerekesszék és babakocsi elhelyezésére kialakított speciális férőhellyel, felszállást segítő rámpával, továbbá az utastérben USB töltőpontokkal is rendelkeznek. A járműveket EURO6 környezetvédelmi előírásoknak megfelelő dízelmotor hajtja – tájékoztattak a közleményben. A Kravtex gyártmányú autóbuszok a Volánbusz flottájának több mint 40 százalékát teszik ki, a közlekedési vállalat 2400-nál is többet üzemeltet. A közlekedési társaság 2018-ban indult járműfiatalítási programjában - az eddig lezárt beszerzéseknek köszönhetően - több mint 1800 új és újszerű autóbusz állt forgalomba, és további mintegy 300 jármű érkezésére rendelkezik aláírt beszerzési megállapodással. A program részeként eddig csaknem 300 csuklós autóbuszt cserélt le, aminek eredményeként a csuklós járműállomány több mint egyharmada megújult, átlagéletkoruk 15,5 évről 10,3 évre csökkent. A Credobus Econell 18 Nextek érkezésével folytatódik a társaság nagy befogadóképességű autóbuszaik fiatalítása. A Volánbusz az idén 530 millió utast szállított országszerte. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Az új Lamborghini akkor is megy, amikor kifut alóla az aszfalt

2022.12.12.
Sant'Agata Bolognese bemutatja a terepjáró szuperautót úttörő értelmezésben. A 610 lóerős, összkerék-meghajtású gépet úgy tervezték, hogy minden terepen izgalmas vezetési élményt nyújtson. Az új Huracán 19 colos felnijeire egyedi Bridgestone Dueler AT002 gumiabroncsokat szereltek, amelyek tökéletes tapadást biztosítanak nemcsak aszfalton és kavicson, de páratlan teljesítményt garantálnak új terepek felfedezéséhez is. A run-flat technológiának köszönhetően az autó akár 80 km megtételére is képes 80 km/óra sebességgel, defekt után is. A 260 km/óra maximális sebességet elérő, 5,204 cm³-es, V10-es motorral hajtott legújabb Huracánban az izgalmat tovább fokozza a Rally vezetési mód a Lamborghini Integrált Járműdinamikai Rendszerben (Lamborghini Dinamica Veicolo Integrata =LDVI). A dizájn az ikonikus Huracán vonalak természetes evolúciója. A hátsó motorháztetőn lévő légbeömlőnyílás fokozza a sportos szellemiséget. Az első alvázvédelem, a küszöbök és a kerékjárati ívek hangsúlyozzák a jármű izmosságát. A Huracán Sterrato belseje követi a Huracán modelleknél kezdettől fogva alkalmazott "érezd magad pilótának" filozófiát. Négypontos biztonsági övek, szénszálas sportülések és alumínium padlószőnyegek fogadják a vezetőt egy kalandokra tervezett világban. Az új szupersportkocsi a Drive Recorder szolgáltatáson keresztül fényképeket tud készíteni és videókat rögzíteni egy digitális albumba, hogy visszanézhesse az aszfalton és földúton átélt felejthetetlen kalandok minden pillanatát. "A Sterratóval - hűen a merész és szokatlan márkaként vallott értékeinkhez -, új utakat nyitunk a vezetési érzések terén" - mondta Stephan Winkelmann, az Automobili Lamborghini elnök-vezérigazgatója. "A Sterrato nagy sebességű terepjáró koncepciójával egyedülálló módon ötvöztük egy igazi szupersportkocsi és egy raliautó vezetésének élvezetét" - tette hozzá Rouven Mohr, a Lamborghini műszaki igazgatója. "A Lamborghini autók mindig is érzelmeket keltettek: a Sterrato a vezetési izgalom új fokát nyújtja." A limitált szériás Huracán Sterrato gyártása 2023. februárjában kezdődik, a tervek szerint 1499 példányban, 262 ezer eurós áron. Forrás: lamborghini.com További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Januártól még könnyebb lesz átautózni Horvátországba

2022.12.12.
Az európai uniós tagállamok belügyminiszterei múlt csütörtökön hagyták jóvá, hogy Horvátország január elsejétől csatlakozzon a belső határellenőrzés nélküli schengeni övezethez. A tárcavezető hétfőn a parlamentben ismertette a külföldiekről és a határátkelésről szóló törvény módosítását, amely megteremti a schengeni könnyítések horvátországi alkalmazásának előfeltételeit. "Ez annyit jelent, hogy a horvát állampolgároknak nem kell többé felmutatniuk a dokumentumaikat a határátlépésnél" - mondta, hozzátéve, hogy a horvát-magyar határon 15, a horvát-szlovén határon 58 átkelőhelyen szűnik meg az ellenőrzés. Kiemelte: az övezethez tartozó tagállamoknak el kell távolítaniuk minden olyan akadályt, amely gátolja a forgalom zavartalan lebonyolítását a belső határokon és a közúti határátkelőhelyeken. "Ez azt jelenti, hogy Horvátország is ezt fogja tenni, az áruk, szolgáltatások és emberek szabad áramlásának érdekében" - hangsúlyozta. Hozzátette: a belső szárazföldi és a tengeri határokkal ellentétben, a légi határokon az ellenőrzéseket csak 2023. március 26-tól szüntetik meg. Jelezte továbbá, hogy a szlovén és a magyar határon dolgozó rendőrök egy részét áthelyezik. "Kicsit több időt töltenek majd az utakon, és ellenőrzik azokat a járműveket és személyeket, amelyekről/akikről úgy gondolják, hogy ellenőrizni kell, nem illegálisan léptek-e be Horvátországba" - mondta a tárcavezető. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Pagani Utopia: elektromos helyett V12

2022.12.12.
  A márka hagyományainak megfelelően az Utopia egy középmotoros V12-es. A Pagani olasz sportkocsimárka az Utopia révén a Zonda és a Huayra után a cég történetének harmadik modellsorozatát mutatta be. Az olaszok az elődökhöz hasonlóan középmotoros elrendezést választottak, amelynek monocoque magja könnyű karbonból készült. Mint korábban, most is az AMG biturbó V12-es motorja gondoskodik a meghajtásról. A 635 kW /864 LE teljesítményével és akár 1100 newtonméteres nyomatékával az Utopia a Pagani történetének legerősebb modellje. A hatliteres motor a teljesítményt elektromechanikus differenciálművel felszerelt hátsó tengelyre továbbítja, egy automatizált hétfokozatú kézi sebességváltón keresztül, vagy egy hétfokozatú kézi váltóval. Az 1,3 tonnás autóról még nem közöltek teljesítményadatokat, de a márka korábbi modelljeihez hasonlóan a 100 km/órás gyorsulás várhatóan 3 másodperc körül lesz, a végsebesség pedig valószínűleg jóval meghaladja majd a 350 km/órát. A Zondához hasonlóan a négy kipufogócsőből álló titán kipufogórendszert ismét egy turbinaszerű kör keretezi. Az Utopia futóműve esetében a Pagani elektronikusan vezérelt lengéscsillapítókra támaszkodik a kettős keresztlengőkaros felfüggesztéssel. A karbon-kerámia féktárcsákat - amelyek elöl 410, hátul 390 milliméteresek - 6 és 4 dugattyús féknyergek fogják meg. Optikailag az Utopia sok hasonlóságot mutat a Zondával és a Huayrával, ugyanakkor a burkolat számos részletében modernizált, kifinomult aero dizájnnal rendelkezik. Ugyanakkor van néhány 50-es évekbeli vonása az olasz dizájn ikonjaitól, mint például a Vespatól vagy a Riva hajóktól. Cs.A.-Ő.P. Cikkünk megírását az InterCars támogatta.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója