Sebestyén Peti kiváló szezont zárt a Supersport-világbajnokság egyedüli magyar szereplőjeként!

2021.11.25.
Tavaly ilyenkor még bizonytalan voltál a jövődet illetően, aztán jóra fordultak a dolgok, és idén, bár nem teljes szezont mentél, mégis egy kiemelkedő csapat színeiben versenyezhettél. Milyen volt ez a 9 versenyhétvége? Igen, tavaly ilyenkor még nem tudtam mit tartogat a jövő, de biztos voltam benne, hogy végül jóra fordulnak a dolgok, hiszen az OXXO Racing mellettem állt és tudtam, hogy azon dolgoznak, hogy még profibb körülmények között versenyezhessek. Ekkor érkezett meg a HUMDA Magyar Autó-Motorsport Fejlesztési Ügynökség Zrt. és tehetségkutató programjuk, ami új ajtókat nyitott meg számomra. Nagyon jó volt ez az év az összes nehézségével együtt úgy érzem, sokat fejlődtem és szintet léptem. A szezonzárón a Covid teszten odajött hozzám az egyik ikonikus Superbike versenyző, Chaz Davis és mondta, hogy milyen jól megyek idén. Nekem ez megerősítést adott abban, hogy jó úton haladok és aki benne van ebben a világban az látja ezt.  Viszont tény, hogy a konstans TOP10-ből a konstans TOP5-be lépés már tényleg nagyon kicsi dolgokon múlik, de azt gondolom az idei tapasztalatokkal sokkal tisztábban látom, mi kell ahhoz, hogy stabilan és folyamatosan az élbollyal menjek. Melyik volt a legjobb és legrosszabb élményed az évben? A legjobb egyértelműen az argentin hétvége volt, ahol azonnal ráéreztünk, mire van szükség, és magabiztosan tudtam menni, ráadásul végre sikerült egy kiemelkedőbb eredményt is elérni. A legrosszabb az volt, amikor nem tudtunk előre lépni, és nem jöttünk rá, miért nem jó tempó, és min kellene változtatni a motoron. A legrosszabb mindig az, ha nem tudod, mi a baj. Ha mindent beleadsz, azt érzed, jól mész, és mégis valahogy a középmezőnyben találod magad. Láthatóan év vége felé már sokkal erősebb voltál a pénteki edzéseken is. Mit gondolsz, kellett ez a pár verseny, hogy összecsiszolódjatok a csapattal, a mérnökökkel? Mindenképpen, bár nyilván én törekedtem rá, hogy minél gyorsabban behozzam a lemaradást. Tény, hogy ez egy elit liga, itt rengeteget számítanak a tesztek, a téli motorozás, mindaz, ami eddig nekem még nem tudott összeállni, mert napról napra éltük. Hiába van egy jó motor, meg kell találni azt a beállítást, ami nekem is fekszik, és ez aprólékos munka.  Hogyan értékeled a szezont, másképp csinálnál valamit? Próbálom magam mindig minden tekintetben fejleszteni, így azt gondolom, a nehézségek is rengeteget adtak hozzá a motorozásomhoz. Amikor csatlakoztam a csapathoz, titkon még teljesen más elvárásaim voltak (főleg az eredmények tekintetében), de aztán rájöttem, hogy ezen a színvonalon időt kell hagyni a dolgoknak. Én azt gondolom, mindent megtettem, ha néha voltak is hibák, azok kellettek. Amikor volt rá lehetőségem kockáztattam, amikor felesleges lett volna, akkor nem. Másképp semmit nem csinálnék, de már tudom, miben kell változtatnom. Azért ez egy megterhelő szezon volt, főleg az összesűrített versenynaptár miatt. Mennyit fogsz most pihenni? Hát 1-2 nap. Valójában talán a december, ami valamivel lazább lesz, de szeretnék a tél folyamán minél többet motoron lenni, úgyhogy remélem, jövő héten már Czuni Lacinál crossozhatok! További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

A Volkswagen visszavásárolhatja az Europcart

2021.11.25.
Europcar-számláló: A VW engedélyt kapott az Europcar átvételére.  (Fotó: Europcar) A francia pénzpiaci hatóság (AMF) jóváhagyta , hogy a Volkswagen felvásárolja a francia Europcar autókölcsönző céget. Megérkezett a VW autógyártó konzorcium felvásárlási ajánlata az Europcar részvényekre – jelentette be a hatóság a keddi párizsi találkozó után. Az Europcar már július végén elfogadta az ajánlatot. Az autókölcsönző cég súlyos helyzetben volt a koronajárvány idején, akárcsak a versenytársak. A Volkswagen 2006-ban eladta az Europcart. A Volkswagen az Europcar tervezett visszavásárlását arra akarja felhasználni, hogy a francia céget tisztán autókölcsönzőből szolgáltatási platformmá alakítsa – mondta Herbert Diess vezérigazgató július végén. A VW számára az Europcar „a legjobb kiindulópont egy jövőbeli mobilitási platformhoz”. Arról van szó, hogy egy integrált szolgáltatási kört hozzanak létre mindenre, ami az autókkal kapcsolatos.  A cég saját flottaszolgáltatásait és az autómegosztást ezért össze kell hangolni az Europcarral – mondta a VW vezérigazgatója.
Címkék: 

Dizájnparádé az új Toyota Aygo

2021.11.24.
Szerző: Heimer György Mint ahogy internetes sajtótájékoztatójukon elmondták, az A-osztályos mini vonalait a japán cégóriás nizzai dizájnközpontjában húzták meg, a tervekbe bedolgozott még a belga K+F részleg és a fejlesztés során az európai nagyvárosok közlekedési sajátosságait tartották szemük előtt. És ahogy az ilyenkor szokásos, most is repkedtek a jelzők: egyedülálló, a kategóriát forradalmasító modell született. Annyi bizonyos, hogy a kisautó egy sor élvonalbeli, a szegmensben új technikát kínál – parádés dizájncsomagolásban. A sokat emlegetett Toyota New Global Architecture (TNGA) platform GA-B változatára épül, úgy, mint a Yaris, de az autós publikumot, mindenekelőtt a kompakt mini kategória célcsoportját, a fiatalokat bizonyára az érzelmekre ható megoldások csábíthatják majd vásárlásra. A formaterv kívül-belül vagány, beleértve az élekkel és görbületekkel cifrázott karosszéria kéttónusú karosszériafestését, vagy a szélesre nyitható vászontetőt. A nagy húzások egyike, hogy a Toyota levitte az A-osztályba is a ma oly divatos suv-módit: az elődmodellhez viszonyítva, a beltér kényelmének bővülése mellett nőtt a kerékméret és a hasmagasság, az Aygo sofőrje magasabban ül, jobban rálát a forgalom többi résztvevőjére. Bizonyára a fiatal vevőkört tartották szem előtt a JBL-el közösen fejlesztett „hangprofil” létrehozása során is. Ez magyarán egy négy hangszóróból álló rendszer, amelyhez 300 wattos erősítő és 200 milliméteres mélynyomó társul a csomagtartóban. Újabb szolgáltatás, hogy a Toyota Smart Connection és a MyT mobiltelefonos alkalmazás jóvoltából a távolból hozzá lehet férni a jármű adataihoz, nem utolsó sorban nyomon lehet követni, hol van kocsi. A magasabb felszereltségi szinteken a multimédiás rendszer felhő alapú navigációja élő forgalmi információkat kínál, s mint ígérik, idővel újabb szolgáltatások is elérhetők lesznek over-the-air (szerviz felkeresése nélkül, „levegőn át”) frissítésekkel. A sajtóbrosúra megjegyzi, hogy az Aygo X olyan biztonsági megoldásokat is tartogat, amelyek az A-osztályban úttörőnek számítanak. Példaként említik, hogy a digitális Toyota Safety Sense rendszer részeként most debütál a nappali és éjszakai gyalogos-felismerés, a kerékpárosok nappali viszonyok közötti érzékelése, a kanyarváltások során az ütközés megelőző rendszer, az intelligens adaptív tempomat, a sávkövető asszisztens és a vészhelyzeti kormánysegéd ütközést megelőző funkciója. Ami a kisautó hajtásláncát illeti a megoldás klasszikus: a motorháztető alatt a korábbi modellekből ismert egyliteres, háromhengeres, soros benzines erőforrás dolgozik, amely a maximális 77 lóerős teljesítményt hatfokozatú mechanikus vagy automata CVT sebváltón át juttatja el az első kerekekhez. Az óránkénti 100 kilométeres sebesség eléréséhez több mint 15 másodpercre van szükség, a végsebesség pedig valamivel 150 km/óra felett befejeződik, az üzemanyag-fogyasztás automatával 4,9, mechanikussal 4,7 liter, 100 kilométeren, WLTP ciklussal számolva. Az új Aygo forgalmazása jövő évben kezdődik, hazai ára még nincs, de némi támpontul szolgálhat, hogy nemzetközi sajtófülesek szerint a kezdőár 17 ezer dollár, a csúcsfelszereltségű változat pedig 20 ezer dollár körül alakulhat. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!    
Címkék: 

Sárga villogó váltja fel a vörös háromszöget Spanyolországban

2021.11.24.
Tudta, hogy Spanyolországban júliusban életbe lépett a közúti jelzéseket módosító törvény? Az egyik legfontosabb újítás az elakadásjelző háromszögeket érinti. Az eddigi szabályozás előírta, hogy vészhelyzetben az autósnak a kocsi előtt és mögött is 50 méter távolságban el kell helyeznie egy-egy vörös háromszöget az úttesten. Az új szabályozás egészen más irányba megy el. A spanyolok úgy döntöttek, hogy ezt az eszközt elhagyják. Két okból is. Egyrészt balesetveszélyesnek tartották, másrészt túl komplikáltnajk. Helyette 2026-ig minden autósnak kötelező lesz beszerezni  egy sárga villogó lámpát, melyet szükség esetén az autó tetején kell elhelyezni, ahogy azt a rendőrségi vagy mentőautókon látjuk. Csupán a fény színe különbözik: nem kék vagy piros, hanem sárga. Az autósok egyelőre használhatják a háromszöget, de 2026. január 1-től a sárgán villogó lámpa lesz az egyetlen érvényes és kötelező eszköz. Ráadásul olyan lámpát kell majd beszerezni, amely képes geolokációra, vagyis GPS-szel meghatározható lesz az autó pontos helye. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Hat fontos teendő téli autózás előtt

2021.11.24.
Az autók műszaki állapota fokozott figyelmet érdemel az év végén, amikor a téli hideg és a csapadékosabb időjárás is beköszönt. Számos veszélyt rejt magában az átmeneti időszak, de ezek a kockázatok elkerülhetőek, ha időben felkészülünk a megváltozott körülményekre. Nem csak óvatosabban kell autónkat vezetni, hanem gépkocsink téli karbantartása is ekkor válik aktuálissá. A márkaszervizek kedvezményes átvizsgálást kínálnak ebben az időszakban. Az alábbi hat lépést mindenképpen érdemes elvégezni, mielőtt megérkeznének a fagyos napok: Cserélje gumiját télire A biztonságos autózás alapkövetelménye a gumik kifogástalan állapota, és mivel a nyári abroncsok hét fok alatt már nem biztosítanak megfelelő tapadást, így használatuk nem javasolt a késő őszi időszakban. Ráadásul ez a mutató tovább romlik a jeges, havas utakon. Ezért a nyári gumikat cseréltessük le téli abroncsokra, ne várjunk az első hóesésig! Régről származó hiedelem, hogy alacsony külső hőmérséklet mellett csökkenteni kell a gumiabroncsok légnyomását. Ez elsősorban a diagonál-abroncsokra vonatkozott, amelyek azonban már nem jellemzőek napjainkban. A túl alacsony gumiabroncsnyomás következtében akár csökkenhet is a tapadás, akárcsak az üzemanyag-fogyasztás. Ennek megfelelően ellenőrizni kell az megfelelő gumiabroncsnyomást, az ajánlott értékek például a vezetőoldali ajtókeretben vagy a tanksapka alatti matricán találhatók. Ellenőriztesse a futóművét A gumiabroncsok mellett a futóműnek is fontos szerepe van a tapadásban. Ha a lengéscsillapító nem működik megfelelően, egy nagyobb úthiba miatt előfordulhat, hogy valamelyik oldal nem tapad rendesen, és elpattog az autó az útról. Így ezt is ellenőrizni szokták a márkaszervizekben a tél előtti átvizsgálások alkalmával. Ellenőrizze a fényszórókat Mivel télen rövidek a nappalok, a világítás különösen kiemelt szempont az átvizsgálás során. Az idősebb autóknál azt is meg kell nézni, hogy a fényszóróbúra mennyire mattult. Az izzó ugyanlehet hibátlan, de a felület homályosodása jelentősen ronthatja a fényszóró hatásfokát. Sokan nem tudják, de egy matt lámpa felpolírozható, jelentősen javítva az esti fényhatást. Télen gyakoribb a lámpaizzók meghibásodása, amint kiég egy izzó, cseréljük ki újra. Cserélje ki az ablaktörlőket Érdemes ügyelni az ablaktörlőlapátok állapotára is. Amennyiben csíkot húznak az ablakon vagy bizonyos felületeket nem törölnek, azonnal cserélni kell azokat, mert rossz idő esetén meghatározó a vezetési biztonság szempontjából, hogy mennyire látunk ki jól. A folyadékszintek ellenőrzése A hűtőfolyadék fagyáspont-mérése jelzi, elegendő-e a fagyálló a hűtőrendszerben. A mérés eredményeképpen legalább mínusz 20 Celsius fokos értéket kell kapnunk, mivel ennél gyengébb fagyvédelem a hűtőfolyadék befagyásával fenyeget, ami jelentős károkat okozhat a hűtőfolyadék-szivattyúban, így a motorban is. Ugyanez vonatkozik a szélvédőmosó-folyadékra is: a nyári tisztítószert el kell használni és télre is alkalmas mosófolyadékkal kell pótolni. Az akkumulátor megfelelő gondozása Az autó akkumulátorát is fel kell készíteni a hűvösebb hónapokra, mert alacsony hőmérsékleteken különösen nagy terhelésnek lehet kitéve. Rövid utakon gyakran nem töltődik fel kellően, amin az akkumulátortöltő segíthet, mindenkor biztosítva a megfelelő töltöttségi szintet. Ez például akkor fontos, ha a jármű hosszabb ideig állt, például a téli vakáció alatt. Ha gyakran adódnak akkumulátorproblémák, érdemes egy új 12 voltos akkumulátort vásárolni. ADasWeltAuto-ról A használtautó-kereskedők közül aDasWeltAuto azegyetlen, mely országos értékesítői hálózattal rendelkezik. A 30márkakereskedést számláló rendszerben az ügyfelek kizárólag gondos állapotfelmérésen átesett, megbízható, kifogástalanul szervizelt autók közül választhatnak. A legjobb minőségű, hat évnél fiatalabb, 120.000 kilométernél kevesebbet futott autók esetében a DasWeltAuto egyedi elbírálás alapján 12 hónapos, vagy 30.000 kilométeres „5 csillagos” garanciát is vállal az autókra, így minimálisra csökken a vásárló kockázata használtautó-vásárlás esetén. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Sarkad felé hosszabbíthatják meg az M44-est

2021.11.24.
Mint írják, Zalai Mihály, a Békés Megyei Önkormányzat elnöke fogadta szerdán Békéscsabán Thoroczkay Zsoltot, az Innovációs és Technológiai Minisztérium főosztályvezetőjét és Antoni Zsoltot, a Külgazdasági és Külügyminisztérium főosztályvezetőjét, valamint Cserkúti Andrást, a Magyar Közút Zrt. Békés megyei igazgatóját, Nagy Ferencet, Békéscsaba alpolgármesterét, Povázsai Pált, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. projektiroda-vezetőjét, valamint a Békés Megyei Kormányhivatal képviselőit. A tanácskozáson megvizsgálták annak a lehetőségét, hogy az M44 meghosszabbításával hogyan lehetne Magyarországot és Békés megyét összekapcsolni a tervezett partiumi gyorsforgalmi úttal. Herczeg Tamás, Békés megye 1. számú választókerületének országgyűlési képviselője egy szerdai békéscsabai városházi rendezvényen arról beszélt, hogy a magyar kormányzati szándék az, hogy "az M44-es gyorsforgalmi út ne álljon meg Békéscsabánál, hanem haladjon tovább a Partium felé". Szintén szerdán adták át Békéscsaba határában az 5,2 kilométeres, nettó ötmilliárd forintból zöldmezős beruházásként megvalósított úgynevezett Fürjesi utat, amelynek kivitelezése az M44-es gyorsforgalmi úthoz kapcsolódott. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!    

Csillagászati pénzeket fizet a leomlott genovai viadukt üzemeltetője

2021.11.24.
A Genova egyik jelképének számító Morandi-híd 2018. augusztus 14-én, délelőtt 11 óra 41 perckor omlott össze. A város keleti és nyugati részét összekötő, több mint egy kilométer hosszú szerkezet hatalmas betontömbjei a híd alatt haladó útra, valamint a Polcevera-patak medrébe zuhantak le. A hídon és a híd alatt tartózkodókból negyvenhárman veszítették életüket, tizenegyen megsebesültek, és mintegy hatszáz személyt költöztettek ki a híd körül később lebontott épületekből. Szakértők szerencsének nevezték, hogy a hídomlás viharos időben történt, mivel éppen ezért kevés jármű haladt át rajta. A napokban aláírt egyezség értelmében a leomlott viaduktot és az adott autópálya-szakaszt üzemeltető koncessziós cég, az Autostrade per l'Italia (ASPI) 3,4 milliárd euró  kártérítést fizet az államnak és Genova városának, valamint vállalja, hogy 13,6 milliárd eurónyi autópálya-fejlesztési és karbantartási beruházást hajt végre 2024–ig. A megállapodás alig több mint három évvel a genovai Morandi -híd tragédiája után történt, amelyben 43 ember vesztette életét. Az egyezség lezárja azt az eljárást, amit az infrastruktúráért felelős olasz minisztérium indított az. Ez lehetővé teszi annak az eljárásnak a lezárását, amelyet a minisztérium 2018 augusztusában indított az ASPI ellen az autópálya-hálózat karbantartási és felügyeleti kötelezettségeinek súlyos megsértése miatt. Az ASPi által fizetendő 3,4 milliárdos kártérítésből 1,4 milliárd jut genovai infrastrukturális és logisztikai fejlesztésekre, köztük kiemelten a genovai kikötői alagút építésére, valamint a tragédiában érintett környék lakóinak kompenzálására. Elkészült egy gazdasági és pénzügyi terv is, amely az Aspi által kezelt teljes autópálya-hálózaton 13,6 milliárd eurós beruházási programot ír elő. Ebből 2,5 milliárd eurót a 2024-ig elvégzendő rendkívüli karbantartásra fordítanak. Cél továbbá a felügyeleti és ellenőrzési tevékenységek javítása, a mobilitást támogató informatikai rendszerek fejlesztése. A leomlott viadukt helyén alig 2 év alatt készült el az új, Szent Györgyről elnevezett híd. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Halálos kamionbaleset az M1-esen

2021.11.24.
Egy kamion hátuljának ütközött egy teherautó az M1-es autópálya 114-es kilométerszelvényénél, Győr térségében, a Budapest felé vezető irányban. A hátsó járműbe beszorult egy ember, akit a győri hivatásos tűzoltók feszítővágóval emeltek ki. A balesethez a társhatóságok is kiérkeztek, az érintett útszakaszt lezárták a beavatkozás idejére - írja a katasztrófavédelem honlapja. A balesetben az egyik gépjármű sofőrje olyan súlyos sérüléseket szerzett, hogy a helyszínen életét vesztette - írja a police.hu. A balesettel érintett útszakaszon a rendőrök az egyik forgalmi sávot megnyitották a közlekedők részére. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Elindult a kereskedés az AutoWallis új részvényeivel

2021.11.24.
Az AutoWallis nyilvános tranzakcióból származó 85 470 085 darab új részvényét vezették be a pesti parkettre. A november 9-én zárult részvényjegyzés során az előzetes 6-8 milliárdos tervhez képest több mint 17 milliárd forint összegű jegyzési igényt adtak le a befektetők. A tőzsde autós vállalata végül 10 milliárd forintért bocsátott ki részvényeket a jegyzés előtt meghirdetett ársáv felső harmadában található 117 forintos árfolyamon - írja az MTI. A részvénykibocsátás támogatja az AutoWallis csoportnak azt a célját, hogy részben a befolyt összegből 16-38 milliárdos üzletfejlesztéseket, akvizíciókat hajtson végre, melyek hozzájárulnak ahhoz, hogy a társaság az évtized végére a régió meghatározó autókereskedelmi és mobilitási szolgáltatójává váljon - írták. Végh Richárd, a BÉT vezérigazgatója az új részvények tőzsdei bevezetését követően elmondta: az AutoWallis részvénykibocsátásának jelentőségét mutatja, hogy 2017 óta ez volt az első a BÉT szabályozott piacán, és több mint 10 éve nem volt ilyen méretű lakossági részvényjegyzés a magyar parketten. Ormosy Gábor, az AutoWallis vezérigazgatója elmondta: a sikeres forrásbevonás elsődleges célja, hogy részben azzal finanszírozza a 2025-ig tervezett 16-38 milliárd forint értékű üzletfejlesztéseket, akvizíciókat. Az AutoWallis idénre tervezett 191-212 milliárd forintos árbevétele 2025-re megduplázódhat, 400 milliárd forint fölé ugorhat. A cég részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek. A részvények kedden 120 forinton zártak. Egy éven belül a legmagasabb értékük 135 forint, a legalacsonyabb 79,6 forint volt. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

A Hyundai Motor bemutatta a SEVEN tanulmányautót

2021.11.24.
A 2019-ben bemutatott '45' és a 2020-as Prophecy tanulmányautók után érkező SEVEN új fejezetet nyit a Hyundai tisztán elektromos járműveket (BEV) tömörítő IONIQ almárkájának az életében. Ezen koncepciójárművek egyedi formai és innovatív technológiai megoldásaikkal az ügyfelek igényeit és elvárásait elébe helyezik az iparági szokásoknak. A SEVEN a Hyundai azon elkötelezettségét is egyértelműen megtestesíti, hogy 2045-re elérje a szénsemlegességet. „A SEVEN tanulmányautó jól demonstrálja, milyen kreatív szemlélettel és fejlett technológiákkal segíti elő a Hyundai a villamosított mobilitást.”– mondta José Muñoz, a Hyundai Motor NorthAmerica elnök-vezérigazgatója. „A modell innovatív belső tere, környezetbarát hajtáslánca, valamint élvonalbeli biztonsági és kényelmi technológiái izgalmas jövőt ígérnek a Hyundai ügyfelei számára.” - A SEVEN formavilága és innovatív megoldásai a Hyundai hamarosan bemutatkozó elektromos szabadidőjárművét (SUEV) előlegezi meg - A rendkívüli térérzetet biztosító dizájn a Hyundai E-GMP platform adottságait kiaknázva egy kifejezetten akkumulátoros elektromos hajtáslánchoz optimalizált, vadonatúj szabadidőjármű-formátumot térképez fel. - A belsőépítészet minden eddiginél nagyobb szabadságot és kényelmet biztosít az utasok számára, miközben a bútorokra emlékeztető ülések és a változatos funkciók egy prémium klubszoba élményét kínálják. - A SEVEN higiéniát célzó szolgáltatásait, fenntartható anyaghasználata és innovatív térkialakítása rávilágít a Hyundai Motor ügyfélközpontúságára.   - Az IONIQ akkumulátoros elektromos járművek egyre népesebb kínálata hatékonyan támogatja a Hyundai Motor villamosítási stratégiáját, valamint azon célkitűzését, hogy a vállalat 2045-re elérje a szénsemlegességet. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!    
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója