Akár november végén is megindulhat a tram-train

2021.11.13.
Jelenleg a tram-train járművek meghatározott biztonsági előírások melletti tesztelése, valamint felkészítése zajlik a Szeged Hódmezővásárhely közötti utasforgalmi üzemre. A tesztelést a közlekedési hatóság, a megrendelő MÁV-START, és a szükséges tanúsító szervezetek bevonásával a járművek gyártója, a Stadler végzi. Fontos, hogy a tram-train járművek mindaddig a Stadler tulajdonában maradnak, amíg az utasforgalmi próbaüzem megkezdéséhez szükséges hatósági engedélyek rendelkezésre nem állnak. Együttállás: Szeged, belváros Aradi vértanúk tere. Az úgynevezett tartampróbákkal párhuzamosan megkezdődött a hatóság által előírt üzemi próba is, e tesztidőszak alatt a járműveket már konkrét, valós menetrendi környezetben vizsgálják a szakemberek. Az elkövetkező hetekben többek között “havariahelyzeti” szimulációt, utasforgalmi tesztet és menetidőmérést végeznek. Vizsgálják a kamerarendszert, az utastájékoztatót és a fékrendszert, a többjárműves szinkronüzemet, valamint az az automatikus rendszerátmenetet a városi, a vasúti és a nagyvasúti pályák között. Október elején bejárta a sajtót a hír, hogy a meglévő szegedi villamoshálózat nem bírja majd el a tram-train szerelvények közlekedésével megemelkedő energiaigényt, hogy a hálózatot “elfelejtették” fejleszteni. – Nem okoz késedelmet a szegedi villamosvasúti hálózat energia-alrendszerének fejlesztése sem a tramtrain szerelvények tesztüzemében, sem az év végére tervezett elindításában – mondta a Délmagyarországnak Kanda Imre, a tram-train beruházás főmérnöke. A szakember hozzátette, az energia-alrendszer megfelelő kapacitásának biztosítása a Szegedi Közlekedési Kft. hatásköre, arra a beruházói feladatokat ellátó NIF Zrt-nek és az ellenőrző, támogató mérnökszervezetnek rálátása, vagy beavatkozási lehetősége nincs. – Ugyanakkor a tram-train műszaki paramétereinek megismerése után a mérnökszervezet felhívta a figyelmet, hogy e járművek energiaigénye jóval nagyobb, mint a szegedi villamosoké – mondta delmagyar.hu portálnak Kanda Imre. A Tiszán az algyői vasúti hídon kel át a szerelvény. Lázár János is úgy látta október első felében, hogy fejlesztés egyetlen nap késlekedést sem okoz a tramtrainszerelvények tesztelésében, és így a szolgáltatás – korlátozott szintű, de épp ezért ingyenes – idei elindulásában sem. A mintaprojekt kormánybiztosa hozzátette, a szakértők arról tájékoztatták, hogy ez a hálózatbővítés előbb-utóbb mindenképp szükséges lett volna. Most tulajdonképpen a fejlesztés “előbbre ütemezése” történik. Ezzel a szegediek még spórolnak is, hiszen így a beruházás nem a város pénzéből valósul meg, hanem a tram-train program keretében. A tesztelések egyik célja kifejezetten az, hogy a gyártó Stadler minden olyan hibalehetőséget feltárjon, beazonosítson és megoldjon, amely az infrastruktúra, a járművek és az üzemeltetési körülmények bonyolult együttműködése során felmerülhet. Utasforgalomba csak és kizárólag olyan járművek állhatnak, amelyek teljes körűen eleget tesznek minden jogszabályi követelménynek és egyéb feltételnek. A MÁV-Start csak olyan szerelvényeket vesz át, amelyek hibátlanul működnek, biztonságosak és minden hatósági engedéllyel rendelkeznek. November elejétől már három vasútvillamos is járhat tesztüzemben Szeged és Hódmezővásárhely között, végállomástól-végállomásig. Ezért külön felhívták a közlekedők figyelmét, hogy a tram-train vonala mentén még óvatosabban vezessenek, biciklizzenek, körültekintően keljenek át a gyalogos az úttesten. A KRESZ szabályai szerint a vasútvillamosnak minden közlekedési járművel szemben elsőbbsége van. Az alapvető szabályokról videó is készült. Hódmezővásárhelyi madártávlat. A tram-train nem teljes gőzzel indul el november végén, arra 2022 közepéig valószínűleg várni kell. – A jelenlegi információk szerint egyelőre óránként fog közlekedni, majd januártól csúcsidőben 20 percenként, nyártól pedig várhatóan 10 vagy 15 percenként. Ennek oka, hogy a koronavírus okozta iparági késések és leállások miatt nem érkezett elegendő jármű, illetve a már futókon is van finom állítani való – írta a szegeder.hu. A projektben leginkább elmerülő portál szerint az óránként járó a tram-train menetideje a tervek szerint 49 perc lesz a Szeged vasútállomás és Hódmezővásárhely vasútállomás között. A menetrend november 28-ától érvényes, és a portál úgy tudja, ez nem ideiglenes menetidő, a “teljes üzemfelvételt” követően is ennyi marad. Talán lényegesebb szempont, hogy a két város központja között mennyi lesz a menetidő. A MÁV hivatalos kommunikációjában is hasonló szerepel, ott a két belváros közé 32 percet jósoltak. A szegeder.hu portálhoz eljutott menetrendtervezet szerint a kettő közötti menetidő 38 perc lesz, ha a két belváros határát veszik, akkor is 36 percről van szó. Az ügyben a legrisebb fejlemény, hogy a tram-train már elérte a 40 ezer kilométeres futásteljesítményt, ezt Lázár János osztotta meg közösségi oldalán október utolsó napján. - Hamarosan már utasokat is szállíthat a tram-train, 50 ezer kilométert kell összesen megtennie a szerelvényeknek, mert első a biztonság, Eddig minden rendben volt! - írta a program kormánybiztosa. Algyői megálló - a két város között dízelüzemű a tram-train. A busz–vonat–tram-train összehasonlításakor az sem elhanyagolható, hogy a vasútvillamost nem ezek versenytársaként találták ki, hanem az autózás alternatívájaként. "Hogy ne kelljen fenntartási költséget fizetnünk, útadót, cascót, benzint, életéveket a stressz miatt, hogy ne kelljen állandóan parkolóhelyért könyörögnünk; hanem egyszerűen, biztonságosan és kényelmesen utazhassunk e két város között." Fontos és életszerű, hogy a különböző közösségi közlekedési járatok szinte mindig késésben vannak a reggeli és délutáni csúcsban, s ezek közül a tram-train lehet a leghatékonyabb, hiszen a városokban pedig kvázi mindenhol védett pályán halad, így nem áll be a dugókba. Nem a busz versenytársa, az autózás alternatívája a tram-train. Fotók forrása: Lázár János hivatalos Facebook-oldala, MTI/Máthé Zoltán, Kovács András További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Visszaesett a Volkswagen értékesítése az alkatrészhiány miatt

2021.11.13.
  A konszern pénteki közleménye alapján a márkák összesített értékesítése harmadával maradt el októberben az egy évvel korábbitól. Októberben 601 ezer személygépkocsit, 33,5 százalékkal kevesebbet értékesített a Volkswagen konszern mint egy évvel korábban. A január-októberi periódusban értékesített 7,552 millió azonban még ezzel együtt is 2,0 százalékkal haladja meg a 2020-as bázist. A legnagyobb visszaesés a kelet-közép-európai térségben következett be a Volkswagen kiszállításaiban, 44,3 százalékos éves bázison. Nyugat-Európában 40,2 százalékos volt a csökkenés. A konszern legnagyobb piacán, Kínában 37,2 százalékkal csökkentek az eladások októberben. Kínában a januártól októberig tartó periódusban is csökkentek már a Volkswagen konszern eladásai. Októberben Kelet- és Közép-Európában 36,4 ezer, Nyugat-Európában 167,7 ezer, Kínában 236,5 ezer autót értékesített a Volkswagen. A január-októberi periódusban pedig Kelet- és Közép-Európában 572,0 ezret, 4,9 százalékkal többet, Nyugat-Európában 2,437 milliót, 3,2 százalékkal többet, Kínában pedig 2,786 milliót, 8,2 százalékkal kevesebbet. Márkánként a legnagyobb visszaesést a Skoda eladásai szenvedték el, éves bázison 52 százalékkal 47,2 ezerre csökkent októberben. A konszern fő márkája, a VW 30,7 százalékkal 361,0 ezerre, az Audi 49,9 százalékkal 98,4 ezerre, a Seat pedig 37 százalékkal kevesebb autót adott el, 24,5 ezret. A konszern luxusmárkái azonban, a Bentley, a Lamborghini és a Bugatti együtt 4,9 százalékkal növelték az eladásaikat 1700-ra. A VW márka az év eleje óta októberig 4,155 millió autót értékesített, 0,9 százalékkal kevesebbet, az Audi 1,446 milliót, 7,6 százalékkal többet, a Skoda 747,9 ezret, 8,8 százalékkal kevesebbet, a Seat pedig 415,8 ezret, 16,9 százalékkal többet. A luxusmárkákból 32,3 százalékkal többet adott el a konszern az idén tavalyhoz képest, januártól októberig 19,6 ezret. Az egész autóipari ágazat kapacitása alatt termel jelenleg az elektronikai alkatrészek hiánya miatt. Ennek következményeként sok helyen bevezették a részmunkaidős foglalkoztatást és félkész autókat raktároznak nagy mennyiségben. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Árokba sodródott egy busz az M1-es autópályán

2021.11.13.
Völgyi Gabriella, a Komárom- Esztergom Megyei Kataszrófavédelem sajtóreferense az MTI-nek elmondta, hogy a bolgár felségjezésű autóbusz az árokban a kerekein állt meg, a mentéshez a tatabányai hivatásos tűzoltók érkeztek a helyszínre.  Az autóbuszon tizenheten utaztak, többségében idősek. Az első hírek szerint személyi sérülés nem történt, a balesetet valószínűleg a sofőr rosszulléte okozta. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Bivalyerős Yamahákat adott a rendőrség a soproni polgárőröknek

2021.11.13.
  A két négyhengeres, 1300 köbcentis, 146 lóerős motort a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti rendőrfőkapitány-helyettese, Dr. Forrai Zsolt r. ezredes adta át Csaplár Zoltánnak, a Győr-Moson-Sopron Megyei Polgárőr Szövetség vezetőjének, és Vig József Attilának a Soproni Polgárőr Egyesület elnökének. A november 12-én 11 órakor tartott ünnepélyes átadón a rendészeti rendőrfőkapitány-helyettes hangsúlyozta, hogy két nagyteljesítményű, kiváló állapotban lévő, keveset futott motorkerékpár kerül a mai nappal legfontosabb stratégiai partnerük birtokába. A járművek átadásával a cél az volt, hogy a soproni polgárőrség munkájának hatékonyabbá tételével, mobilitásuk fokozásával növeljük a közbiztonság fenntartását célzó járőrtevékenységüket. A Győr-Moson-Sopron Megyei Polgárőr Szövetség elnöke elmondta, hogy a motorkerékpárok vezetőinek elméleti és gyakorlati képzésen is részt kellett venniük, hogy biztonsággal használhassák saját, illetve a rendőrséggel közös szolgálataik során a Yamaha FJR 1300-ast. A rendezvény végén Vig József Attila a Soproni Polgárőr Egyesület részéről ünnepélyes keretek között átvette a motorok indítókulcsait, majd átadta azokat a járműveket vezető polgárőröknek. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Megmutatta legújabb versenyautóját a McLaren

2021.11.13.
Úgy tűnik, hogy sikeresnek mondható az Extreme E villanyos tereprali bajnokság első éve, ugyanis máris egy újabb nívós márka csatlakozik a bajnoksághoz. Noha úgy tűnhet, hogy egy elektromos terepjáró messze áll a McLaren porfóliójától, ők mégis úgy gondolták, hogy beneveznek a „villanyos-Dakarra”, méghozzá egy meglehetősen látványos fényezésű autóval, amit most mutattak meg először. Noha elsőre úgy tűnhet, mint egy álcázó minta, a valóságban a bajnokság helyszíneit ábrázolják a dizájnelemek, a narancs színnel pedig nyilván a McLaren legendás fényezésére utalnak. Már két pilótájukat is bejelentették. Az egyikük Amerika talán leghíresebb pilótája, Tanner Foust lesz, míg a hölgytag Emma Gilmour, aki a rali világából jön, de idén például volt már tartalékpilóta az Extreme E sorozatban is. Zak Brown, a McLaren Racing csapatvezetője azt is hozzátette, hogy egyébként Emma a márka első női pilótája, ráadásul ugyanúgy Új-Zélandról származik, mint a márka alapító Bruce McLaren. A bajnokságban továbbra is mindenki azonos autókkal, azonos feltételekkel indul, és az idei első szezonban meglepően látványos csaták voltak, így jövőre is ezt remélhetjük. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Brazil Nagydíj - Hamilton nyerte az időmérő edzést

2021.11.12.
Másodikként csapattársa, a finn Valtteri Bottas végzett, a harmadik-negyedik helyen pedig a Ferrari párosa, Carlos Sainz Jr. és Charles Leclerc osztozott. A világbajnoki pontversenyben vezető holland Max Verstappen (Red Bull) hatodik lett. A pénteki időmérő eredménye a módosított lebonyolítás miatt nem számít bele a hivatalos statisztikába. Az idei vb-sorozatban ez a harmadik sprinthétvége, korábban Silverstone-ban, majd Monzában tesztelték ezt az újítást. A szombaton magyar idő szerint 20.30-kor kezdődő, 103 kilométer versenytávú, 24 körös sprintfutam végeredménye határozza meg a vasárnapi rajtsorrendet, ráadásul az első három helyezettje világbajnoki pontot kap, az első hármat, a második kettőt, a harmadik pedig egyet. Hamiltonra öt rajthelyes büntetés vár a vasárnapi futamon, mert kicserélték erőforrásának belső égésű motorrészét. A szankció a szombati sprintfutamot nem érinti. A sprintfutam rajtsorrendje:         1. sor: Lewis Hamilton (brit, Mercedes) Valtteri Bottas (finn, Mercedes)     2. sor: Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) Charles Leclerc (monacói, Ferrari)     3. sor: Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) Max Verstappen (holland, Red Bull)     4. dor: Antonio Giovinazzi (olasz, Alfa Romeo) Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri)     5. sor: Cunoda Juki (japán, Alpha Tauri) Lando Norris (brit, McLaren)     6. sor: Daniel Ricciardo (ausztrál, McLaren) Fernando Alonso (spanyol, Alpine)     7. sor: Esteban Ocon (francia, Alpine) Sebastian Vettel (német, Aston Martin)     8. sor: Kimi Räikkönen (finn, Alfa Romeo) Lance Stroll (kanadai, Aston Martin)     9. sor: Nicholas Latifi (kanadai, Williams) George Russell (brit, Williams)     10. sor: Mick Schumacher (német, Haas) Nikita Mazepin (orosz, Haas) MTI- Fotó: MTI archív  

Amikor vörös zászló kellett az autózáshoz

2021.11.12.
Világbajnoki pontokat mentett meg Hamiltonnak a piros zászló Silverstone-ban, amikor a megsérült autók biztonságos eltakarítása miatt leállították a F1-es Brit Nagydíjat. Nemcsak autóversenyeken szolgál piros zászló, évtizedeken át használtak a magyar mentőautókon, sőt, segélyhívásra középületeken is. Az automobilizmus kezdetén ennél komolyabb szerepe is volt lengetésének. Bevetésen a lengyel porszívó      Fotó: Boros Jenő Rémes Nysa Amikor az első Nysák 1964-ben megérkeztek az Országos Mentőszolgálathoz, nagyon átkozták a sofőrök, orvosok és ápolók a lengyel autókat, amik rémesek voltak, mert nem volt belső burkolatuk. Ahogy Autószektornak adott interjújában Dr. Andics László elmesélte, a tanyasi dűlőkön a réseken beáramlott a homok, szóval a Nysa igazi porszívó volt két hordággyal. Zörgött mindene és nem volt ajánlatos túllépni a hatvanas tempót, mert hamar besült a motorja. Az OMSz Dodge mentője                     Fotó: Boros Jenő Kék lámpa és zászló Akkoriban még nem volt rádiókapcsolat, a mentők elérhetőségét úgy oldották meg, hogy a megye különböző pontjainál a postára, honvédségi laktanya bejártára, vagy tanácsházára kitett piros zászlóval jelezték, ha a mentősnek fel kellett hívnia központját, melynek ügyeletese elmondta a következő bevetési feladatot. Később már a magyarországi mentést is URH rádiólánc segítette, a kocsikban Storno adóvevők működtek, a Nysa és Dodge mentők tetején forgótükrös kék lámpák villogtak, de megkülönböztető jelzésként továbbra is lobogtak a piros esetzászlók. Nem voltak feleslegesek, mert sok helyen nem voltak szélzsákok, így a lobogók jelezhették leszálláskor a szélirányt a mentőhelikopternek. Gépi veszélyek Ennél régebbi a piros zászló közlekedéstörténete: az első automobilok még gőzhajtásúak voltak a XIX. század elején, a lovaskocsiknál erősebb és gyorsabb gépek 10-15 lóerős teljesítményükkel 10-15 km/órás haladásra voltak képesek. Ezt a tempót sokan már veszélyesnek találták, ezért a balesetek elkerülésére szigorú közlekedési szabályt vezettek be: a gőzmobil előtt egy embernek kellett figyelmeztetnie a gyalogosokat és lovaskocsisokat a közelgő „veszélyre”, ami nappal vörös zászló lengetését, sötétben vörös lámpa lóbálását jelentette. Abban az időben hasonlóan szigorú szabályok voltak érvényben az USA Vermont államában is. Újra játszották és forgatták a drákói szabályt Szigorú paragrafus A vörös zászlós törvény értelmében 1865-tól 1896-ig kötelező volt a locomobilon a három fős személyzet: a vezető és fűtő mellett a legénység része volt a zászlós ember, aki lakott területen 20 yarddal (18,3 méter) a jármű előtt haladva figyelmeztette a többi közlekedőt a közeledő locomobilra, melynek vész esetén, vagy bármilyen útba eső akadály, személy, állat felbukkanásakor azonnal meg kellett állnia. James Wood és Paul Cowland az 1903-as Knox mellett Az első tempólimit Ekkor vezették be az első sebességlimitet, ami országúton 4 mérföld/óra, városban 2 mérföld/óra volt, túllépését 10 fonttal büntették. A szigorú szabály 1896 november 14-én enyhítették, akkortól a sebességlimit 14 mérföld/órára (22 km/h) emelték és eltörölték a piros zászlós kötelezettséget. Ennek emlékére rendezték meg november 7-én a London-Brighton ünnepi futamot, mely a klasszikus A23-as úton haladt. A szigorú szabály eltörlésének 125-ik évfordulójára korabeli járművekkel versenyeztek, miközben a drákói törvényre emlékezve a veteránmenet élén egy gyalogos haladt piros zászlóval, mögötte pedig egy 1903-as Knox márkájú automobil, valamint még jó néhány kortárs Flint, Darracqs és De-Dion Buton. Matuzsálemek mezőnye Csak 1905-nél régebbi járművek nevezhettek. A legendás Knox gép vezetését James Wood oktata Paul Cowland tv-személyiségnek aki annyit már elárult, hogy bár primitív a szerkezet, de közel sem egyszerű a vezetése: fékjét és kuplungját pedállal, a gázt kézikarral lehet működtetni. Már ha megy a motor, melynek indítása is körülményes procedúra, vagy inkább szigorú szertartás. Gentleman klub Vigyázni is kell a 118 éves old timerre, mely a Hagerty életstílusmárka és gentleman klub tulajdona. Az 1903-as, acélvázas autóból mindössze tizenöt készült az 1900-ban alapított Knox Automobile Company műhelyében. Az acélvázas Knox tömege 839 kg, egyhengeres, 2575 köbcentiméteres, léghűtéses motorjával óránként 25 mérföldes (40 km/h) tempóra képes, ami akkoriban istenkésértésnek számított. A Knoxmobile újkorában 1350 dollárba került, vagyis jóval olcsóbb volt a 2000 dolláros Ford F Modellnél. Az USA Massachusetts állambeli Springfield-ben 1900-1915-ig működő Knox Automobile Co. az egyhengeresek után 1908-tól 4 és 6 hengeres folyadékhűtéses luxuskocsikat is gyártott, a 66 lóerős teljesítményű változat ára 6400 dollár volt. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Fülhallgató és telefon - a gyerekek is tisztában vannak a közlekedés rájuk leselkedő veszélyeivel

2021.11.12.
A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) az „Ezt tanultam a biztonságos közlekedésről” című videópályázata keretében arra kérte a gyerekeket, mutassák meg, mit jelent számukra a biztonságos közlekedés, mit tanultak a témában a szüleiktől, az iskolában, vagy akár a saját tapasztalataikból. A pályázók október végéig küldhették be a 15-60 másodperces, önállóan készített videóikat, amelyekben megmutathatták, hogy mit tanultak a biztonságos közlekedésről, milyen témába vágó közlekedési helyzeteket, közlekedési szabályokat ismernek, tartanak fontosnak. A NÚSZ Zrt. videópályázatára beérkezett díjazott alkotások megtekinthetők a NÚSZ Zrt. YouTube csatornáján. Kattintson a képre! A közlekedők egyre gyakrabban és egyre többet használják mobiltelefonjaikat, vezeték nélküli fül- és fejhallgatóikat. Némileg meglepő módon a fiatalok felismerték ennek a közlekedésbiztonsági kockázatát (ellentétben szabálytalankodó szüleikkel), így a beküldött pályaművekben felhívják a figyelmet a helytelen használatból eredő, akár tragikus következményekre. A NÚSZ Zrt. tevékenységi köréből és abból adódóan, hogy a társaság nagy hangsúlyt fektet a társadalmi felelősségvállalásra, kiemelt figyelmet fordít a biztonságos és kulturált közlekedés népszerűsítésére, különösen fontosnak tartja a fiatal generációk elérését, tapasztalatainak, szemléletének megismerését, és felelősségteljes, tudatos irányba való formálását, alakítását. „A pályázatunkra beérkezett videók segítségével bepillantást nyerhettünk abba, hogyan vélekednek a gyerekek a biztonságos közlekedésről, mi az, ami az ő korosztályukat leginkább érinti, és a saját szemszögükből is veszélyesnek ítélnek meg. A pályaművek témaválasztása kapcsán mindenképpen elgondolkodtató, hogy míg az általános iskolás korcsoportban a roller- és a kerékpárhasználat, úgy a középiskolások körében a közlekedés közbeni zenehallgatás és „telefonozás” volt a leggyakoribb téma, amelyet a videók készítése során a diákok feldolgoztak.” - mondta a videópályázat eredményéről Bartal Tamás, a NÚSZ Zrt. vezérigazgatója. A felső tagozatos általános iskolások korcsoportjában az első helyen Nagy Dávid Boldizsár, a Györgyi Dénes Általános Iskola (Balatonalmádi) 7. osztályos tanulója, a másodikon Koleszár Marcell, a Balázs Győző Református Gimnázium (Miskolc) 8. osztályos diákja, míg a harmadikon Molnár Alíz, a III. András Általános Iskola (Domoszló) 8. osztályos tanulója végzett. A középiskolások munkái között Peresztegi Hanna, a Kőbányai Szent László Gimnázium (Budapest) 10. osztályos diákja videóját találta a zsűri a legkiemelkedőbbnek, míg a második helyre Pohl Bence, a Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium (Debrecen) 12. osztályos tanulója, a harmadikra pedig Szabó Kerekes Balázs, a BMSZC Trefort Ágoston Két Tanítási Nyelvű Technikum (Budapest) 10. osztályos diákja került. A két korcsoport legjobbjai egy-egy GoPro HERO8 készüléket, valamint egy-egy lehetőséget nyertek arra, hogy utasként kipróbálják a Hungarian Police Rallye Team csapatának raliautóját, a második és harmadik helyezettek pedig értékes (50 és 30 ezer Ft értékű) ajándékutalványt kapnak. A NÚSZ Zrt. videópályázatára beérkezett díjazott alkotások megtekinthetők a NÚSZ Zrt. YouTube csatornáján. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Roncsderbi - leszakadt a futómű hídja, visszakötötte kötéllel

2021.11.12.
A Sajószentpéteri Rendőrőrs egyenruhásai november 11-én 6 óra 30 perckor Sajószentpéteren, a Kossuth utcán állítottak le egy járművet. Az autó pont előttük haladt az úton és folyamatosan imbolygott a hátsó része, erre figyeltek fel a rendőrök. Fotó: police.hu Az ellenőrzés során a járőrök megállapították, hogy a tulajdonos gépjárművével úgy vett részt a közúti közlekedésben, hogy az autó alkalmatlan volt arra. A futómű híd ugyanis le volt szakadva, de olyan mértékű volt a korrózió, hogy azt már nem lehetett hova visszafogatni. A miskolci férfi az autója műszaki hibáját egy kenderkötéllel „orvosolta”. A kötelet a vonóhorog kampóra erősítette és azt az alvázon keresztül a vezetői ülés konzoljához kötötte, így próbálva elkerülni, hogy ki ne essen a jármű alól a hátsó híd. Megállapítást nyert továbbá az is, hogy a 2021. október 6-án vásárolt gépjármű átíratása sem történt meg 15 napon belül. Az 55 éves sofőrrel szemben a rendőrök szabálysértési feljelentést tettek, a balesetveszélyes gépjármű forgalmi engedélyét pedig bevonták. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Csak Kína előzi a németeket e-autóban

2021.11.12.
Németország a világ második legnagyobb piaca idén az elektromos autók számára: szeptember végéig félmillió konnektoros hibridet és teljesen elektromos autót regisztráltak itt, annyit, mint Nagy-Britanniában, Franciaországban és Olaszországban együttvéve. Mercedes EQS Fotó: Daimler Kínában 2,07 millió, Európában összesen 1,58 millió, az USA-ban pedig csak 0,43 millió elektromos autót adtak el szeptember végéig. A YouGov Institute felmérése szerint a legnagyobb európai autópiacokon a válaszadók 43 százaléka hajlandó lenne konnektoros hibrid vagy tisztán elektromos autó vásárlásán gondolkodni. A vásárlást leggyakrabban a környezetvédelem és az alacsony üzemeltetési költségek indokolták.  De "az a tény, hogy a villamosenergia-fogyasztás fontos megkülönböztetési kritérium az elektromos járműveknél, még nem érte el a fogyasztókat" - írta a CAM és a YouGov közös tanulmányában.  A magas árak, a töltőállomások hiánya és a hosszú töltési idő miatt sokan nem akarnak e-autót. A Tesla vezet az innovációban Míg az Egyesült Államokban és Kínában a tisztán elektromos autók domináltak, a konnektorról tölthető hibridek továbbra is európai jelenségek maradtak, az új regisztrációk mintegy 50 százalékával.  Németországban az első három negyedévben a VW volt a legkelendőbb márka a tisztán e-autók terén, megelőzve a Teslát, a Hyunda-t és a Renault-t.  Ami a plug-in hibrideket illeti, a Mercedes dominált a BMW, a VW és az Audi előtt. A tanulmány szerint a Tesla a leginnovatívabb autógyártó az elektromobilitás területén olyan kritériumok tekintetében, mint a hatótáv, a fogyasztás és a töltési kapacitás, ezt követi a BMW, az Audi, a kínai BYD gyártó és a Mercedes. 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója