Visszatérhetnek a gombok és kapcsolók, sok a baleset az érintőképernyők miatt

2024.03.15.
Az okostelefon társadalmilag elfogadhatóvá tette őket, az érintőképernyők pedig ma már gyakorlatilag mindenhol megtalálhatók – így az autókban is, ahol az évek során fokozatosan cserélték ki a rengeteg gombot és kapcsolót. De ez hamarosan újra megváltozhat. Nem a túlzott sebesség vagy az ittas vezetés, hanem a figyelmetlenség és a figyelemelterelés a leggyakoribb oka a baleseteknek Ausztria útjain. Az ÖAMTC (Osztrák Autóklub) tavaly őszi tanulmánya szerint az elmúlt öt év összes közlekedési balesetének 30 százaléka ennek tudható be – csak 2022-ben ez 10 176 balesetnek felelt meg, ebből 76 volt halálos. Ebben valószínűleg nem elhanyagolható szerepük van az érintőképernyőknek, amelyeket vezetés közben az autósok folyamatosan nyomkodnak.

Megháromszorozta tavaly az üzemi nyereségét a cseh Skoda Auto

2024.03.15.
A német Volkswagen csoporthoz tartozó Skoda Auto a tavalyi évben összesen 888 ezer személygépkocsit gyártott, 107 ezerrel többet, mint 2022-ben. Ebből 781 ezer darabot a Skoda két csehországi gyárában állítottak elő. A többi Skoda más országokban készült, Indiában például 52 ezer darab. A legtöbb autó - 205 ezer - az Octavia modellből készült, míg a Rapid/Scala modellből 172 ezer darab. Éves összehasonlításban e két modell mellett nőtt a Kodiaq, Enyaqi4, Superb és Kushaq modellek gyártása is, míg a Fabia és a Karoq/Kamiq modelleké csökkent. A Skoda Auto világszerte 37 ezer embernek ad munkát. Csehországon kívül Kínában, Szlovákiában, Indiában ás Ukrajnában vannak gyártási telepei helyi partnerekkel együttműködve. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Kanna is, autó is, mi az?

2024.03.15.
Ahogy a személyautókban, úgy a harckocsikban is meghatározó a benzintank, vagy a gázolajtartály mérete, mert ettől is függ, hogy menyit lehet tankolás nélkül előrenyomulni a tankkal. Vagy visszavonulni, mert olykor az is létkérdés, különösen háborúban. A páncélosok üzemanyagpótlását, vagyis a tankok tankolását az első világháborúban lovaskocsival biztosították a repülőtereken, de olykor szamarak vontatták a hordókat, napjainkban a tankolás rutinművelet, de elakadáskor jól jöhet egy kanna, pláne biztonságos és praktikus marmon. Az üzemanyagszállítás, pontosabban a mobil póttartály praktikus változata német találmány, ami világszerte elterjedt. A húszliteres fémkannát 1935-ben Vinzenz Grünvogel mérnök ötlete alapján fejlesztették a Schwelmben: a Müller & Co. AG gyártotta 1936-ban az első ötezret a Wermachtnak. Miután a téglatest formája miatt jól tárolható, kézzel is emelhető és könnyen használható termék bevált, némi módisaítással 1937-től rendszeresítették a német hadseregben. A végleges változat formai kialakítása a könnyebb és gyorsabb gyártás miatt a berlini Ambi-Budd (ABP) Presswerk GmbH présműveknél indult. A második világháború idején már milliónyi kannát gyártottak, a németeken kívül ilyet használtak Svájcban, Olaszországban, Észak-Afrikában, a vízszállító változatokat fehér kereszttel és felirattal jelölték. A három fogantyús kannát könnyű volt megemelni, tartani és bármilyen irányba átadni, akár teherautó platójára, akár harckocsira. Méretének, tömegének és arányának köszönhetően megtöltve is lebegett a vízen, így akár repülőről folyóba, tóba dobva is eljuthatott az utánpótlás a harcoló csapatokhoz. Feltöltésekor, ürítésekor nem kellett kupaktekeréssel bajlódni, mert gyorsan nyitható/zárható, ráadásul levegőztetős betöltőnyílásának köszönhetően könnyen és bugyogásmentesen lehetett tankolni, lefejteni. Forrás: Bundearchiv 1939-ben az amerikai hírszerzésnek dolgozó Paul Pleiss autója aljára rögzítve csempészett ki Berlinből hármat, de az Egyesült Államok hadseregének szakértői nem díjazták a német kannát és továbbra is az első világháborús a tízgallonos (38 literes) megoldást használták. A hordók menetes nyílásán keresztül csak tölcsérrel, vagy gumislag megszívásával lehetett tankolni a járművekeet. Ez lassú és nehézkes volt, ráadásul tölcsér nélkül gyakran nyeltek benzint a katonák a gumicső túlszippantásakor. Az amerikai hordó gyártásánál jóval olcsóbb, gyorsabb és egyszerűbb volt a német technológia, mert a préselt marmonkanna két két felének összevarrásához elég volt egyetlen hegesztés, A háborúban a német nevén Einheitskanister kanna az angoloktól a Jerry Can becenevet kapta, mert a szövetségesek Jerrynek nevezték a fritzeket. Eltelt néhány év, mire az amerikaiak is felismerték a német kanna praktikusságát, 1942-ben már ilyet használtak az észak-afrikai hadszíntéren. A zsákmányolt mennyiség nem volt elég, mert a szövetséges katonák szívesebben használták a nem éppen kézhez álló amerikai hordók helyett, amik szivárogtak gása miatt egyre kritikusabb volt az üzemanyagvesztés. Mérete, formájá és kezelhetetlenségére miatt egyre több panaszos jelentés érkezett a vezérkarhoz, ezért a szövetségesek is döntöttek a német mintájú kanna rendszeresítéséről Először az angolok, majd a partraszállás előkészítésének részeként az amerikaiak is megkezdték a a német fazonú kannák tömeggyártását, ezek kerültek a Jeepek oldalára. A kanna X-alakú oldalfal merevítése dizájn motívumként ma is megjelenik kései utódjain. Ford Marmon teherautó, 1942     Forrás: Fortepan/Ladiak Tibor A II. világháború előtt a németek által kifejlesztett, majd a nyugatiak által lemásolt és gyártott Wehrmacht-Einheitskanister nálunk marmon kannaként lett ismert. Ennek magyarázata egy katonai járműhöz köthető: a Magyar Honvédség nagyobb tétel teherautót rendelt a kölni gyárból, majd a kétkerék-meghajtású 38M Ford 817T-modelleket a Marmon-Herrington féle szabadalom alapján négykerék-hajtásúvá alakították. A Ford-Herrington teherautókat a katonák Ford-Marmonnak, később már csak Marmonnak nevezték, ahogy a hozzájuk tartozó jellegzetes formájú húsz literes kannákat is. Tényleg volt ilyen autó A Marmon név járműmárkaként is működött: az 1902-ben Indianapolisban alapított és 1925-ig működő Noryke and Marmon Co.első autóját 1907-ben mutatták be, a kis motorú léghűtésest egy évvel később már V8-as, 60 lóerős teljesítményű folyadékhűtéses váltotta. A cég kínálatában szerepelt ötezer dolláros luxusautó és ezer dolláros Roosvelt modell is. Az 1926-tól 1933-ig Marmon Motor Car Co. néven működő vállalat termékpalettáján első-kerékhajtású modell is szerepelt, legsikeresebb évében, 1929-ben 22,3 ezer V8-as autót értékesített. 1931-ben bemutatott 9,1 literes 16 hengeres luxuskocsija 4925 dolláros áron szerepelt a listáján.   Történelmi visszapillantó A klasszikus tükör ötletéről először 1909-ben Dorothy Levitt irt A nő és az autó című könyvében. Az első visszapillantótükröt két évvel később a Harmon autógyár mérnöke, Ray Harroun pilóta használta Marmon Wasp nevű kocsiján az Indy 500-ason versenyen. Volt ilyen truck is A Marmon-Herrington utód, az 1963-ban alapított Marmon Motor Car Company 1997-ig prémium közúti vonatókat gyártott a texasi Dentonban, majd Garlandben. A kis szériás csőrös és buldogfülkés modellek az átlagosnál több luxust és megnövelt teljesítményű motort kínáltak az átlagosnál drágábban, ezért a kamionok Rolls-Royce-ának is nevezték a gépeket. A márkát és telephelyeit 1997-ben átvette a Navistar’s Paystar. 1966-os fotó a Fortepan kollekcióból Kannaszabály A katonás múltú kannákat napjainkban is használják üzemanyagtárolásra. A fémváltozatok a DIN 7274 szabvány szerint, a nagy sűrűségű polietilénből gyártott műanyagok a DIN 16904 szabvány szerint készülnek. Tárolás: többlakásos épületben lévő lakásban legfeljebb 10 liter fokozottan tűz- vagy robbanásveszélyes osztályba tartozó folyadék és legfeljebb 30 liter mérsékelten tűzveszélyes osztályba tartozó folyadék. Előbbi benzint, utóbbi gázolajat jelent. Önálló lakóépületben legfeljebb 20 liter benzin, valamint aeroszol és legfeljebb 60 liter gázolaj tárolható. Lakóépülethez, lakórendeltetésű épületrészhez tartozó gépjárműtároló-helyiségben a gépjárművekbe épített üzemanyagtartályon kívül parkolónként és tárolóhelyiségenként legfeljebb 5 liter, a gépkocsi, vagy más belsőégésű motoros gép üzemeltetéséhez, valamint háztartásban használatos éghető folyadék tárolható. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Zavar a középiskolások ingyenjogsija körül

2024.03.15.
Képünk illusztráció Fotó: police.hu 2024. szeptember 1-jétől az állam ingyenesen biztosítja a jogosítványt a középiskolásoknak – jelentette be Tuzson Bence igazságügyi miniszter csütörtökön, hozzátéve, „ebbe beletartoznak a jogosítvány megszerzéséhez szükséges elméleti és gyakorlati órák, vizsgák is‼” Később viszont kiegészítette nyilatkozatát azzal: „2024 szeptember elsejével a középiskolai oktatás részévé válik a KRESZ és az egészségügyi oktatás. Jó hír, hogy az állam már idén pilot jelleggel elindítja a gyakorlati oktatás ingyenes megszervezését is. A cél az, hogy a jövőben ezt teljes körűvé tegyük.” További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

"Igényvezérelt” pótlóbuszok jönnek a fogaskerekű helyett

2024.03.15.
Fotó: BKK A közlemény szerint a Széll Kálmán tér és a Svábhegy között a 21-es és 221-es, a Királyhágó tér térségéből a 210-es és 212-es buszcsaláddal, míg a vonal felső szakaszán, a Svábhegy és a Széchenyi-hegy, Gyermekvasút között a 60-as pótlóbusszal lehet utazni. A fogaskerekű Orgonás és Esze Tamás iskola megállóhelyeinek kiszolgálására 60A jelzéssel a Szent János Kórház és a Pethényi út, valamint 128B jelzéssel a Szent János Kórház és az Esze Tamás iskola (Rőzse utca) között kiegészítő pótlóbusz közlekedik körjárati jelleggel - írták. A pótlóbuszok "igényvezérelten (telebusz jelleggel) közlekednek", azaz csak akkor indulnak el, ha arra az utasok részéről igény jelentkezik. Az utazási szándékot a BKK Telebusz online igénybejelentő felületén, a BudapestGO applikációban, vagy a +36-1-3-255-255-ös telefonszámon - az automata menüben a 3-as gombot választva - lehet jelezni, legkésőbb az indulási időpont előtt 30 perccel. Ha a regisztrált utasokkal még nem telt meg az autóbusz, a járművezetőnél jelentkezve előzetes bejelentés nélkül is lehet a járművön utazni. A pótlóbuszon első ajtós felszállási rend van érvényben, azaz a járművezető ellenőrzi az utazási jogosultságok meglétét - hívták fel a figyelmet. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Fejleszti buszgyártási képességét a GTKB Kft.

2024.03.15.
Forrás: A GTKB Ganz Transelektro Közlekedési Berendezéseket Gyártó Kft. A tájékoztatás szerint a fejlesztés 281,24 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott, projekt 2024. június 30-án fejeződik be. A projekt keretében a társaság a GANZ-SOR EBN8 nevű elektromos midibuszához fejleszt vezérlőrendszert. A társaság tavaly októberben már bemutatta bajai gyárában, majd a zsámbéki 53. Autóbusz Szakmai Konferencián a járművet, amelynek engedélyezési folyamata még tart. A GANZ-SOR midibusz alacsonypadlós, a lenyitható rámpáknak köszönhetően mozgáskorlátozottak szállítására is alkalmas, hatótávolsága eléri a 300 kilométert. A busz kocsiszekrénye Csehországban készült, de a jármű elektromos hajtásrendszerét Magyarországon dolgozták ki, a legmagasabb hozzáadott értéket képviselő rendszerintegrációs és szoftverfejlesztési feladatokat is itt végzik. Az MTI érdeklődésére a társaság közölte, hogy az új vezérlőrendszernek, illetve a modernebb akkumulátornak köszönhetően a busz nagyobb hatótávolsággal rendelkezik. A busz és a hozzá fejlesztett moduláris akkumulátortöltő berendezések alkalmasak lesznek a kétirányú, úgynevezett V2G technológiára is, vagyis a hálózatra történő visszatáplálásra. Cél egy optimalizált vezérlés kidolgozása, a naperőmű által termelt, a villamosenergia-hálózatba éppen nem betáplálható energia eltárolása. Pencz Rudolf, a cég ügyvezetője a közleményben kiemelte, hogy az általuk fejlesztett midibusz közlekedtetése jó megoldás szűk városi környezetben, idegenforgalmi látványosságok környékén, továbbá az agglomerációs közösségi közlekedésben. A fejlesztési projektben több mint 30-an dolgoznak, az innovatív műszaki fejlesztési munka elsősorban 8 mérnök kezében és "fejében" összpontosul - tette hozzá. A cégnél a megfelelő felfutást követően évi 40-50 darab jármű kibocsátását tervezik, ehhez járul a szükséges mennyiségű töltő infrastruktúra. A GTKB Ganz Transelektro Közlekedési Berendezéseket Gyártó Kft. jelenlegi formájában 2007 óta tevékenykedik, ugyanakkor maga a gyár 70 éve megszakítatlanul működik. A társaság árbevétele 2022-ben 2,61 milliárd forint volt a 2021. évi 2,765 milliárd forint után, az adózott eredménye 2022-ben 332 millió forintot ért el az előző évi 286 millió forinttal szemben. A társaság átlagos létszáma 2022-ben meghaladta a 140 főt. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Hegyeshalom elesett: ünneplés helyett vásárolni indult a magyar

2024.03.15.
Nehéz átjutni a határon Fotó: Autószektor „Torlódás, lassú forgalom” – ezt jelzi az Útinform oldalának térképe a hegyeshalmi határátkelőnél. A térségben valóban feltorlódtak az Ausztriába tartók. Sokan a kishatár felé vették az irányt, ám már arrafelé sem könnyű átjutni, hosszan kell araszolniuk a kifelé utazóknak. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Tűzvédett autóbuszok

2024.03.15.
Régebben szinte sohasem fordult elő ilyen tűzeset, miért vált újabban gyakorivá? A modern, nagy fajlagos teljesítményű, környezetvédelmi szabályoknak megfelelő járművek zsúfolt motorházában, például a turbófeltöltő, vagy a koromszűrő hőmérséklete meghaladja a gázolaj gyulladási hőfokát. Ráadásul erős a hősugárzás, nem kell feltétlenül szivárgás az üzemanyag lángra kapásához. Hozzáfűzhetjük, hogy közeljövő zöld közlekedésének egyik vezető megoldása, a hidrogén-tüzelőanyagcellás hajtás is tűzveszélyes lehet, ha szivárog a gáz, a levegővel durranógázt, explozív elegyet képez.  Mi történik, ha tűz gyullad ki a motorházban? A buszvezető messze ül a motortól, a forgalomra figyel, eleinte észre se veszi, hogy mi történt. Netán az utasok figyelmeztetik, hogy szokatlan meleget, füstöt észlelnek. Mire a sofőr lehúzódik az út szélére, megáll, előszedi kis kézi tűzoltó-készülékét, hátraszalad és felnyitja a burkolatot, már késő, elharapóztak a lángok, csak végignézheti járműve pusztulását. Az utasok már leszálltak, bánatosan nézik poggyászuk pusztulását, főképp, ha egy távolsági busz padló alatti terébe rakták be. A szabadban, az időjárásnak kitéve várhatnak egy mentesítő járművet.  Ezt a lidérces álmot nagyon könnyű megelőzni, automatikus tűzoltó-készülék beépítésével. Korábban halon-gázzal árasztották el a motorházat, de légszennyezése miatt már betiltották ezt a technológiát. Szerencsére van korszerű, környezetkímélő, és minden egyébnél hatásosabb, hatékonyabb megoldás: a svéd Fogmaker. A Fogmaker ködképzőt, vízpárásítót jelent. A vízködös, vízpárás automata felülmúl minden poroltót vagy habbal oltót, mert azonnal elfojtja a tüzet, és gyorsan lehűt mindent. Az egész abszolúte megbízható, üzembiztos, rá lehet bízni egy nagy értékű autóbuszt, és valamennyi utasát. Működése, szerkezete nagyon egyszerű, nincs semmiféle elektromos alkatrésze, mégis egyszerre semlegesíti a tűz mind a három feltételét (éghető anyag, hő, oxigén). Amint tűz keletkezik a motorházban, elolvad az érzékelő műanyagcső, kiengedi nyomását, és ettől megnyílik a vezérlőszelep, a nagynyomású oltófolyadék-tartályból a motortéri fúvókákból finoman porlasztva vízpáraként lép ki, a vízköd betölti az egész teret. Az oltófolyadék lényegében csapvíz, csak azért kevernek hozzá egy kevés adalékot, hogy jobban megtapadjon a pára a felületeken, ennek nincs semmiféle környezetkárosító hatása. A pára nem árt az elektronikus szerelvényeknek, például a motorvezérlő számítógépnek. Egy cseppnyi víz nyolcezer részre oszlik szét, az elemi párarészecskék átmérője 50 mikrométer. Egy liter oltófolyadékból 1700 liter pára keletkezik, kiszorítja a levegőt, az oxigénnel együtt, és gyors párolgásával hamar lehűt mindent: tíz másodperc alatt csökken a hőmérséklet közel 900 fokról 100 fok alá. A villámgyors beavatkozás jóvoltából alig keletkezik kár a gép vagy jármű szerkezetében, legfeljebb egy-két elektromos kábel sérülhet meg, amit könnyen és gyorsan ki lehet javítani.  A Fogmakert a svéd FOGMAKER International AB vállalat gyártja, hazai kizárólagos képviselője a J&J (PSV) Kft. Szakembereik mérik fel a megrendelő igényét, tervezik meg az adott járműbe, gépbe a berendezés konfigurációját, aztán az ügyfél telephelyén beépítik és időszakosan ellenőrzik, karbantartják. Városi buszokban a tető permének burkolata alá rejtik az oltó- és a vezérlőtartályt.  A Fogmaker sokszorosan bizonyított. Világszerte körülbelül 300 ezret építettek be, hazánkban megközelítőleg 2500-at, egyik se mondott csődöt. Nálunk elsősorban városi közlekedési vállalatok, például a BKV mellett a Volánbusz alkalmazza. Eddigi tapasztalatok szerint átlagosan 10-15 járművet ment meg a Fogmaker évente. Ami megtérülését illeti, ha tíz évig használják egy autóbuszban, akkor a beszerzési ár és a karbantartás díja egy napra vetítve megfelel egy városi vonaljegy árának. Egyébként nemcsak autóbuszokba, hanem kamionokba, kisebb teherautókba, valamint mezőgazdasági gépekbe is érdemes beépíttetni a Fogmakert. Például egy növényi eredetű porral (törek) megrakott aratócséplő könnyen kigyulladhat, a tűz átterjedhet a gabonatáblára, elpusztítva a termést. Ugyanez áll traktorokra és kerekes rakodógépekre is. Előnyös lehet a páraoltó zárt gépszínekben, nem kevésbé nagy értékű lakóautókban. Ez egy univerzális, mindenütt beváló megoldás. A BKV szinte valamennyi autóbuszában van már Fogmaker automatikus oltókészülék, a Volánbusz flottájában jelenleg több, mint ötszáz készülék üzemel, egyszer sem csalódtak benne, források rendelkezésére állásától függő további beépítéseket terveznek. Mindenkit megnyugtathat az automatikus Fogmaker tűzoltó-készülék beépítése: az utasokat, a járművezetőt, és a közlekedési vállalatok illetékeseit. Nem kell tartani attól, hogy egy leégett autóbusz bekerül az esti tévéhíradóba, illetve szenzációhajhász cikkek jelennek meg az interneten, és a sajtóban. Az a jó hír, ha nincs hír! 
Címkék: 

200 ezer kilométeren döntött zöld rekordot a Volvo EX30

2024.03.15.
A Volvo EX30 életciklus-elemzéséből (LCA) kiderül, hogy a modell teljes szén-dioxid-kibocsátása 23 tonna 200 000 kilométerenként, ami körülbelül 60 százalékkal kevesebb, mint az benzines XC40-nél. A szénlábnyom-jelentés azonosítja az autó kibocsátásához hozzájáruló legfontosabb anyagokat és folyamatokat. A kizárólag az üvegházhatású gázok kibocsátására összpontosító jelentés az autó életciklusára terjed ki, a nyersanyagok kitermelésétől és finomításától kezdve az autó élettartamának végéig. Az EX30 töltéséhez felhasznált szélalapú villamos energia jelentősen, mintegy 42 százalékkal, illetve 22 százalékkal csökkenti a szén-dioxid-kibocsátást a globális és az európai villamosenergia-mixhez képest. Ez hangsúlyozza, hogy az elektromos autók teljes éghajlati potenciáljának kiaknázása érdekében fel kell gyorsítani a megújuló energiaforrások infrastruktúrájába történő beruházásokat világszerte. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Súlyos hármas ütközés Csepelen – mentők, tűzoltók a helyszínen

2024.03.15.
Összeütközött három személyautó Budapest XXI. kerületében, a Kossuth Lajos utcában, a víztoronynál. A balesethez riasztott fővárosi hivatásos tűzoltók áramtalanították a járműveket. A helyszínen dolgoznak a társhatóságok is. Az érintett útszakaszon félpályán lehet közlekedni. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója