Milliós rekordokat döntenek a MOL Bubi közbringái

2022.07.17.
A társaság partnere, a Mol Bubi bicikliket gyártó Csepel Zrt. teljes kapacitással a kerékpárok gyártásán dolgozott az elmúlt időszakban. Az új járművek közül több tucat már ki is került a gyűjtőállomásokra, a továbbiakat pedig folyamatosan helyezik ki a következő napokban - közölték. Idén nemcsak több száz vadonatúj Mol Bubi kerékpárral fejlesztik a szolgáltatást, hanem a rendszer szolgáltatási területét is bővítik, valamint hamarosan a Podmaniczky téri állomás is újra elérhetővé válik - írták. A BKK kiemelte: a bővítésre nagy szükség van, hiszen a közbringa-szolgáltatás a tavalyi megújulása óta hatalmas népszerűségnek örvend "egymás után döntötte meg a rekordokat". Májusban elérte a 2 milliós utazásszámot, és azóta már átlépte a 2,5 milliót is. Az elmúlt hónapokban egyre gyakrabban ment 13 ezer fölé a napi utazásszám, sőt májusban és júniusban voltak olyan napok is, amikor 14 ezernél is többször használták a kerékpárokat, ami abszolút rekordnak számít. Az átlag júniusban 12 ezer fölött alakult - áll a kommünikében. A BKK felhívta arra is a figyelmet, hogy a május végén átadott Mobi-pontok nem azonosak a Mol Bubi gyűjtőállomásokkal. A Mobi-pontokon nem a Mol Bubi kerékpárokat, hanem más mikromobilitási közlekedési eszközöket lehet lerakni, például a magántulajdonú kerékpárt és rollert, valamint elektromos rásegítésű változataikat. Aki a gyűjtőállomáson kívül hagyja a Mol Bubi kerékpárt, annak 5000 forint elszállítási díjat kell fizetni - jelezték. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Olajínség - a bajorok besegítenek a cseheknek

2022.07.17.
"Számomra természetes, hogy döntést hoztunk a szállítási feltételek javításáról Csehországba" - jelentette ki Söder újságírók előtt. úPetr Fiala a bajor döntést a cseh energiaipolitika és biztonság szempontjából rendkívül fontosnak minősítette. Másfelől azt mondta, hogy "ez jelentős lépés a cseh gazdaság orosz függésének csökkentésében". "Csehország számára ez jó hír, mert ennek következtében évente 1,5-2 millió tonnával több kőolajat kaphatunk a TAL vezetéken keresztül" - mutatott rá Zbynek Stanjura cseh pénzügyminiszter. Ha problémáink adódnak a Barátság kőolajvezetékkel, kihasználhatjuk a TAL-t - tette hozzá a tárcavezető. Gazdasági elemzők egybehangzó nézete szerint a TAL kapacitásának növelése fontos lépés ahhoz, hogy Csehország mihamarabb megszabaduljon attól, hogy az orosz kőolajtól függjön. Csehország a TAL kőolajvezetékre az IKL (Ingolstadt-Kralupy) vezetéken keresztül kapcsolódik. A cseh kőolajbehozatal tavaly 6,8 millió tonnát tett ki, 10,8 százalékkal többet, mint 2020-ban. A kőolaj 51,2 százaléka a TAL vezetéken keresztül érkezett az országba. A cseh kőolajszükséglet 48,8 százalékát a Barátság kőolajvezetéken keresztül Oroszországból hozta be Csehország. A trieszti kikötőbe, a TAL kiindulási pontjára a világ legkülönbözőbb részeiről tartályhajókkal szállítják a kőolajat. A TAL szállítási kapacitásának növelése lényeges Csehország számára - nyilatkozta Václav Bartuska, a cseh külügyminisztérium energiabiztonsági különmegbízottja. Bartuska köszönetet mondott Olaszországnak, Ausztriának és Németországnak, hogy hajlandóak voltak pozitívan kezelni Prága TAL-lal kapcsolatos kérését. Cseh gazdasági szakemberek nyilatkozatai szerint a TAL szállítási kapacitásának növelése hosszabb távon fog segíteni az országnak. Jelenleg ugyanis Csehország kivételt kapott az Európai Uniótól, s egyelőre nem kell csökkentenie az oroszországi kőolajbehozatalt. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Hasznos tippek a környezetbarát nyaraláshoz

2022.07.17.
Itt a nyár, a nyaralás ideje, ám az utazással sokat árthatunk a bolygónak, és a felgyorsíthatjuk a klímaváltozást. Nem kell a vakációról lemondani, de nem mindegy, mivel és hogyan utazunk, és mit csinálunk a kikapcsolódás során. Összeszedtünk pár hasznos tippet.  Környezetbarát közlekedési eszköz Az emberek egyre gyakrabban és egyre távolabb utaznak, ami egyre nagyobb terhelést okoz a Földnek. A turizmus is nagy szerepet játszik az üvegházhatású gázok kibocsátásában. A legszennyezőbb a repülő, a vonat pedig leginkább környezetbarát utazási forma. Utasonként egy kilométer megtétele repülővel hússzor annyi szén-dioxid-kibocsátással jár, mint vonattal. A buszozás is jó választásnak számít, persze az egy főre jutó szennyezés mértéke nagyban függ attól, hányan ülnek a buszon. Ugyanez igaz az autóra is: ha ketten utaznak egy nagy kocsiban, az igencsak szennyező, ám ha egy kisebb autóban négyen ülnek, az már csak körülbelül harmadannyi károsanyag-kibocsátással jár fejenként és kilométerenként. Az is sokat számít, hová utazunk; nem kell mindenáron egzotikus úti célt választani, sokkal környezetbarátabb egy belföldi vagy régiós utazás.   Vonattal a leginkább környezetbarát az utazás Ha megérkeztünk a nyaralás helyszínére, ott is figyeljünk arra, milyen közlekedési módot választunk. Sétáljunk, kölcsönözzünk biciklit vagy rollert, használjuk a tömegközlekedést.  Csak azt vidd magaddal, amire tényleg szükséged van Ha mégis repülővel fogsz utazni, ügyelj a csomagod méretére, hiszen minél több terhet kell szállítania a repülőgépnek, annál több káros anyagot bocsát ki. Ezzel nemcsak a bolygónak, hanem a pénztárcádnak is jót teszel, hiszen a nagyobb csomagért olykor komoly felárat kell fizetni a légitársaságoknak.  Érdemes hatékonyan pakolni, és kisebb csomaggal elindulni A kisebb poggyász azzal az előnnyel is jár, hogy nem lesz annyira megterhelő a cipekedés; ez persze nemcsak a repülős utazásnál fontos szempont, hanem szinte minden esetben. Ha vonattal utazol, egy könnyebb csomaggal fürgébben tudsz mozogni, és a helyszínre érkezve a közösségi közlekedéssel is egyszerűbben eljutsz a szállásra. Ma már rengeteg blog és videó ad tippeket arra, hogyan pakolj hatékonyan, melyek a legfontosabb holmik, és mit fölösleges magaddal vinni. Nézz meg pár ilyet, és válaszd ki a neked legmegfelelőbb pakolási stílust.   Saját kulacs és többször használható tárolók Akár egy városba, akár valamilyen vadregényes környékre készül, ne indulj el saját kulacs nélkül. Egyrészt víz mindig legyen nálad, másrészt sokat teszel a környezetért, ha nem műanyag palackos ásványvizeket vásárolsz. Arra viszont figyelj, hogy nem minden országban iható a csapvíz! Igaz, ma már rengetegféle víztisztító megoldás létezik, ha nagyon nomád körülményekkel találkozol a nyaralás során. Egy fém kulacs a környezetbarát nyaralás alapvető kelléke A kulacs mellett pakolj be néhány többször használható, vászonból készült szatyrot és tasakot, frissentartó műanyagfólia és alufólia helyett pedig dobozban is magaddal viheted a szendvicsedet és a többi harapnivalót.  Ne pazarolj a hotelben Ha úgy alakul, hogy hotelben szállsz meg, akkor néhány praktikával csökkentheted a környezetre gyakorolt hatásodat. Igazán fölösleges minden nap új törölközőt használni, vagy naponta akár többet is, csak azért, mert a szállodában úgyis kapsz újat. Inkább akaszd fel a törölköződet, így tudni fogják, hogy még nem kell cserélni.  Hagyd kint az ajtón a „Ne zavarjanak” táblát, és akkor nem fognak bemenni takarítani, porszívózni, és lecserélni pár dolgot. A sok hulladékkal járó miniatűr szappan, tusfürdő és sampon helyett használd a saját tisztálkodási szereidet, lehetőleg szilárd szappant és sampont.  Válaszd a helyi termékeket Egy utazás a helyi kultúra és gasztronómia felfedezéséről is szól. A helyben termesztett, szezonális, helyi ételeket kipróbálni nemcsak izgalmas és változatos, de környezetbarát is. Akárcsak otthon, ha helyi termékeket vásárolsz, akkor nem a sok károsanyag-kibocsátás árán, messziről odaszállított árut választod, és még a helyi termelőket is támogatod. Menj ki a piacra, vásárolj friss élelmiszereket, és a világ bármely pontján megtalálható nemzetközi gyorsétteremláncok helyett inkább ülj be oda, ahová a helyiek is szívesen mennek enni.  Nektek is tetszett Tóbiás és Balambér meséje? Minden héten frissülő történetünket kövessétek itt az Autószektoron, naponta új játékokért, tanácsokért pedig lájkoljatok minket a Facebookon!

Mentőhelikopter érkezett a délelőtti súlyos balesethez

2022.07.17.
A közlés szerint egy embert a tűzoltók és a mentők emeltek ki a járműből; a helyszínre mentőhelikopter is érkezett. Az Útinform tájékoztatása szerint a lezárás miatt a forgalmat elterelik, Nagymágocs felé. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

A románok meglepték a világot

2022.07.17.
Az újság a román autógyártók egyesületének adataira hivatkozva közölte, hogy a francia Renault tulajdonában levő Dacia és a török Ford Otosan tulajdonában levő Ford összesen 268 759 járművet gyártott romániai üzemeiben, ami 13,56 százalékos növekedés. A Dacia 165 350 járművet szerelt össze a dél-romániai Mioveniben, a Ford craiovai gyártósorairól pedig 103 409 autó gurult le. Mindkét gyártó egyaránt 13-13 százalékkal növelte termelését a tavalyi első fél évhez mérten. Az újság szerint amennyiben a második fél évben nem áll elő semmilyen akadályozó körülmény, és sem a koronavírus-járvány, sem az elektromos félvezetők hiánya nem fogja kedvezőtlenül befolyásolni a termelést, akkor jó esély van arra, hogy az idén először a román járműgyártás meghaladja az évi 500 ezer járművet. Legutóbb 2019-ben volt közel ehhez a határértékhez a két gyártó, akkor mintegy 490 ezer autót szereltek össze. Tavaly egész évben a két gyártó 420 755 járművet állított elő. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Kígyózó sorok Röszkénél

2022.07.17.
A személygépkocsival Szerbiába tartóknak négy, az autóbusszal utazóknak kettő órát kell várniuk a határátlépésre. A belépő oldalon személyautóval három-, busszal kétórás a várakozás - írja az MTI. (Képünk illusztráció) A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság, valamint szerb társszerveinek célja, hogy a kilépő forgalmi sávok számát tovább növelve, csökkentsék a várakozási időt Röszkén. A belépő utasok a röszkei autópálya-határátkelőhelyet használhatják. Intenzív a forgalom a júliusban és augusztusban pénteken, szombaton és vasárnap 7 és 22 óra között nyitva tartó ásotthalmi közúti határátkelőhelyen is, ahol két órát kell várni a kilépésre. A kübekházi határátkelőhely kilépő oldalán egyórás a várakozás. Románia felé, a csanádpalotai autópálya-határátkelőhelyen a személyautóval utazóknak kettő, a busszal érkezőknek egy órát kell várni. A nagylaki közúti határátkelőhelyen mindkét irányban egyórás a várakozás. A gyorsabb határátlépés érdekében az utazók itt választhatják az egész nap működő kiszombori határátkelőhelyet. Az utazók a határátkelőhelyek nyitvatartásáról és az ott várható várakozási időkről bővebben a rendőrség határinfó oldalán (www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/hatarinfo), illetve a Rendőrségi Útinformációs Rendszer (Rutin) mobil applikáció segítségével tájékozódhatnak. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Kalle Rovanperä növelte előnyét Észtországban

2022.07.17.
A 21 éves Rovanperä tavaly a világ legfiatalabb futamgyőztese lett, amikor megnyerte az Észt-ralit, és idén is közel áll hozzá, ugyanis egy nappal a verseny vége előtt közel fél perccel vezet csapattársa, Elfyn Evans előtt. Szombaton csak az első gyorsaságin vesztett pár tizedet a walesivel szemben, de a többi pályán már növelte az előnyét vele szemben, így lett a pénteki 11,7 másodperces előnyből szombat estére 29,1 másodperc.   Az időről-időre érkező záporok kiszámíthatatlanná tették a homokos, laza talaj tapadását, ami feladta a leckét a versenyzőknek délelőtt. Délután több eső jött, aminek hatására mély nyomvályúk alakultak ki az utakon. „Éreztem, hogy jól megyünk, de ennek ellenére egy kicsit mindig hagytam benne, mert nem vállaltam be minden kockázatot. Nem azt mondom, hogy még sok tempó benne maradt, csak azt, hogy nem mentünk minden kanyarban a maximumon. Azokon a részeken, amelyek kínozzák az autót, nem nyomtuk annyira, minden máshol igen. Nagyon élveztem a mai napot. Reggel még nem volt túl sok tapadásunk, de aztán változtattunk a beállításokon, és utána már jobb időket autóztunk. Úgy tűnik, idén minden versenyen jól tudunk menni, ahol alacsony a tapadás és trükkösek a viszonyok. Holnap még hosszú nap vár ránk, meg kell tartanunk a jó tempót és nem szabad hibáznunk” – nyilatkozta Rovanperä. A két Hyundai-pilóta, Ott Tänak és Thierry Neuville foglalja el a harmadik és negyedik helyet a problémamentes szombati nap után. Az észt hátránya 42,4 másodperc Evans mögött, a belga hátránya 70 másodperc csapattársa mögött. Neuville akkor vette át a negyedik helyet a toyotás Lappitól, amikor az utóbbinak meg kellett állnia kereket cserélni, ugyanis egy ugratás után levált az abroncsa a felniről. Ezzel 2 és fél percet vesztett, és a hetedik helyre csúszott vissza a 2017-es Finn-rali győztese. Az ötödik helyen Kacuta Takamoto (Toyota) áll, aki 10,9 másodperccel vezet a fordos Adrien Fourmaux előtt, aki mögött két csapattársa, Pierre-Louis Loubet és Gus Greensmith áll az összetettben. Vasárnap még hat gyorsasági és 78 km össztáv vár a mezőnyre, mielőtt az eredményhirdetést megtartják Tartuban. Az állás szombat este: 1 Kalle Rovanperä/Jonne Halttunen (Toyota GR YARIS Rally1 HYBRID) 2h07m53.0s 2 Elfyn Evans/Scott Martin (Toyota GR YARIS Rally1 HYBRID) +29.1s 3 Ott Tänak/Martin Järveoja (Hyundai i20 N Rally1 HYBRID) +1m11.5s 4 Thierry Neuville/Martijn Wydaeghe (Hyundai i20 N Rally1 HYBRID) +2m20.3s 5 Takamoto Katsuta/Aaron Johnston (Toyota GR YARIS Rally1 HYBRID) +3m43.0s 6 Adrien Fourmaux/Alexandre Coria (Ford Puma Rally1 HYBRID) +3m53.9s 7 Esapekka Lappi/Janne Ferm (Toyota GR YARIS Rally1 HYBRID) +4m35.4s 8 Pierre-Louis Loubet/Vincent Landais (Ford Puma Rally1 HYBRID) +6m16.4s 9 Gus Greensmith/Jonas Andersson (Ford Puma Rally1 HYBRID) +7m22.9s 10 Andreas Mikkelsen/Torstein Eriksen (Škoda Fabia Rally2 evo) +8m39.7s

Rezsicsökkentő, futurisztikus lakókocsi készült a jövő autóihoz

2022.07.17.
A Polydrop nem egy közönséges lakókocsi. Különlegessége kivételes aerodinamikai tulajdonságaiban, illetve a  "rezsicsökkentő" technológiák alkalmazásában rejlik. A tervezők az energiatakarékosságot és az energiafelhasználás hatékonyságát tűzték ki elsődleges célul maguk elé.  Tervezésekor már a következő, villanyautós generáció igényeit is figyelembe vették. A gyártó cég, a Teardrop Camper Trailer közleményében úgy fogalmazott: "Ez lehet a tökéletes kiegészítő az ön Cybertruck-jához." A Teardrop lakókocsik nevüket speciális alakjukról kapták. A koreai Kyung-Hyun és Jie-Un azonban ezúttal a korábbiaktól eltérő koncepciójú utánfutót készítettek, amely formavilágával és technológiájával tökéletesen illeszkedik majd a Tesla Cybertruck elektromos pickuphoz. A Polydrop - ahogy a neve is sugallja - egy sokszögű lakókocsi, amely formavilágát illetően hasonlít  a Tesla hamarosan megjelenő, teljesen elektromos teherautójára. Aki azt gondolná, hogy a Polydropot a Tesláról másolták, téved, mivel ennek a geometrikus lakókocsinak az első prototípusa 2017-ben jelent meg, és mindössze 308 kg-ot nyomott. Egy évig egy Jiyna nevű kisautó vontatmányaként tesztelték. A Polydrop meglehetősen kompakt: 4,14 méter hosszú, 1,8 méter széles és 1,9 méter magas, tetőcsomagtartóval és napellenzővel is rendelkezik. Hasmagassága 0,4 méter. Az alumínium vázra épített Polydrop könnyű és rozsdaálló. A P17 Essential alapmodell tömege 372-499 kg, az extra tartozékoktól függően. Szigetelt kabinjába sirályszárnyú ajtókon lehet belépni, belsejében meleg fényű a világítás, a jobb szellőzés érdekében pedig rovarhálós tetőablak is felszerelhető rá.  Az „okos” tervezésnek köszönhetően rengeteg tárhellyel rendelkezik kívül és belül. Hátlapja kihajtható konyhát rejt. A Polydropra -  változattól függően - tetőtéri napelemek is szerelhetők, megnövelve az 1,2 kWh-s LiFePO4 akkumulátor teljesítményét. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Hiába jött gyorsan a mentőhelikopter: újabb motoros tragédia

2022.07.16.
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint Martfű külterületén egy 57 éves hódmezővásárhelyi lakos motorkerékpárral közlekedett Rákócziújfalu irányába, amikor egy kanyarban áttért a menetiránya szerinti bal oldali sávba, ahol frontálisan összeütközött az ott közlekedő 39 éves rákóczifalvai lakos által vezetett személygépkocsival. A helyszínre mentőhelikopter érkezett. A súlyos sérüléseket szenvedett motorost a szolnoki Hetényi Géza Kórházba szállították, de a férfi ott később életét vesztette. A személygépkocsiban utazó két ember - az elsődleges orvosszakértői vélemény szerint - könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a rendőrség. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója