Haszonjárművekbe fejleszt üzemanyagcellát a Toyota vegyesvállalata

2020.06.17.
A kínai haszonjármű-piac legnagyobb szereplőivel lép együttműködésre a Toyota. Az ország legelső autógyártója, a FAW-csoport; a legnagyobb haszongépjármű-gyártónak járó címért vetélkedő Beijing Automotive Group (BAIC-csoport) és Dongfeng Motor Corporation, valamint a személyautók mellett buszok és nehéz tehergépkocsik gyártójaként ismert Guangzhou Automobile Group (GAC-csoport) mellett a hidrogén-specialista Beijing SinoHytec vesz részt abban a vegyesvállalatban, amely a többségi tulajdonos Toyota vezetésével haszonjárművekbe szánt hidrogén üzemanyagcellás hajtásláncokat fog fejleszteni. A 40 millió eurónak (13,5 milliárd forint) megfelelő alaptőkével létrehozott United Fuel Cell System R&D (FCRD) vállalat küldetése, hogy együttes erővel, nyílt struktúrák fejlesztésével támogassák a hidrogén üzemanyagcellás technológia elterjedését – ezt a megközelítést jóval célra vezetőbbnek vélik, minthogy egyes vállalatok önállóan fogjanak kutatásba és fejlesztésbe. A vegyesvállalat, amelyben a Toyota 65%, a SinoHytec 15%, a négy autógyártó pedig egyenként 5-5% tulajdonrésszel vesz részt, pekingi központtal fog működni. A 19 ezer négyzetméteres kutatási központ kezdetben ötven főt foglalkoztat majd. A két üzemanyagcella-specialista és a kínai haszonjármű-piacon komoly tapasztalattal rendelkező négy vállalat abban bízik, hogy a közös erőfeszítésnek köszönhetően drasztikusan felgyorsíthatják az FCEV technológia bevezetését a kínai haszonjármű-piacon. Ebből a szempontból Kína különlegesen szerencsés helyzetben van, mivel egyetlen más ország sincs a világon, ahol olyan ütemben fejlődne a hidrogén üzemanyagcellás piac – különösen a haszonjárművek szegmensében –, mint itt. Az együttműködés első lépéseként a vegyesvállalat a kínai piac teljesítmény-elvárásainak megfelelő üzemanyagcella-kötegeket fog gyártani, de emellett vezérlő rendszereket is fejlesztenek, valamint komplett járműintegrációs munkákat is végeznek majd. A céget formálisan már az idén megalapítják, az alkalmazottak számát pedig 2023-ra száz főre kívánják bővíteni), vagy hány különböző típusú járművet szerelhetnek fel az FCRD hajtásláncaival. A versenyképes áron kínált, nagyteljesítményű, takarékos és megbízható haszonjármű-üzemanyagcellára hosszú távon nem csak Kínában lesz szükség. A Toyota Japántól az Egyesült Államokig fejleszt, gyárt és forgalmaz hidrogén üzemű nyerges vontatókat, buszokat és villás targoncákat, de egyre több független szereplő látja meg az üzemanyagcellában rejlő lehetőséget. Legutóbb az eredetileg elektromos teherjárművekben gondolkodó amerikai Nikola jelentette be, hogy hidrogén üzemanyagcellás platós kisteherjárművet készül fejleszteni. A vállalat a legfrissebb információk szerint a Toyotától vásárolja majd az ehhez szükséges hajtásláncot, és 2022-től már forgalomba is szeretné hozni a plug-in üzemanyagcellás járművet. Ebben egy 160 kWh teljesítményű akkumulátort kombinálnak egy 120 kW-os üzemanyagcellával és egy 8 literes hidrogén-tartállyal; a hibrid Nikola Badger pickup közel ezer kilométert tud majd megtenni egyetlen (kettős) feltöltéssel. A cég nyerges vontatója, a Nikola Tre szintén elérhető lesz hidrogén üzemanyagcellás hajtáslánccal, méghozzá németországi gyártással. Fotó: Toyota, Nikola

Tizenkét üléses villanyfurgonon dolgozik a Tesla

2020.06.17.
Azért jó, hogy Elon Musknak ennyire sokrétű vállalkozásai vannak, mert nagyszerűen tudják kiegészíteni egymást. Most például a The Boring Company számára gyárthat a Tesla egy tizenkét üléses, természetesen teljesen elektromos hajtású személyszállító egyterűt. A furcsa szerzeményt kísérleti céllal vetnék be az Ontariói Nemzetközi Repülőteret és Rancho Cucamonga városát összekötő új, nagysebességű hiperalagúton. A tervek szerint ugyanis itt húzna fel a The Boring Company egy 4,5 km hosszú, 4,2 méter átmérőjű alagútat, 10,7 méter mélyen a föld alatt, hogy akár 204 km/h sebességgel szállítsanak benne embereket elektromos autókban. Az útvonalon mintegy napi 1200 embert tudnának szállítani, ehhez viszont nagyobb kapacitású járművekre lenne szükség, mint amikkel jelenleg rendelkezik a Tesla. Ezért terveznek egy 12 fős villanyautót, amiben állítólag a csomagok is gond nélkül elférnének. Ha minden igaz, a Model 3 szolgáltathatja az egyterű alapját. Egyébként meglehetősen sűrű napjai vannak most a Teslának, ugyanis egyszerre dolgoznak a második generációs Roadster és a definiálhatatlan, legtöbbször pickupnak mondott Cybertruckon.

Figyelj a közutasokra

2020.06.17.
A koronavírus járvány miatt meghozott intézkedések enyhítése után újra egyre többen közlekednek a hazai közutakon, így megnőtt a balesetveszélyes helyzetek kialakulásának lehetősége. Ez nemcsak minden közlekedőre, de a Magyar Közút Nonprofit Zrt. úton dolgozó munkatársaira is veszélyt jelenthet. A 2000-es évtől napjainkig 17 mérnökségi szakember hunyt el munkaterületen figyelmetlen vagy szabálytalan közlekedők miatt, ezért is folytatja a társaság „Biztonságunk az Ön kezében van!” kampányát. Ezúttal gyorsforgalmi utak és két forgalmas főút mentén elhelyezett újabb óriásplakátokkal hívják fel mindenki figyelmét arra, hogy vigyázzunk az úton dolgozó közutasokra és egymásra is. A közlekedőknek érdemes nemcsak a gyorsforgalmi utakon kialakított munkaterületek környezetében figyelni a kihelyezett forgalmi jelzéseket vagy ideiglenes sebességkorlátozásokat. Legutóbb például a társaság ajkai mérnöksége váltakozó forgalomirányítás mellett végzett kaszálási munkákat a 8-as főúton, amikor egy autó becsapódott a munkaterületre és csak a szerencsén múlt, hogy a forgalomirányító kolléga kisebb sérüléssel megúszta a balesetet. A balesetről készült fedélzeti kamerás felvétel és további, a kampány kapcsán készült korábbi videó is elérhető a társaság Youtube oldalán: www.youtube.com/magyarkozuthivatalos.  

Májusban is meredeken csökkent a forgalomba helyezett új személyautók száma az EU-ban

2020.06.17.
Az Európai Autógyártók Szövetségének (ACEA) szerdán nyilvánosságra hozott jelentése szerint az Európai Unió 27 tagállamában 581 ezer 161 személygépjárművet helyeztek forgalomba májusban, 52,3 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. Reményt kelthet, hogy lassult a visszaesés üteme az áprilisi 76,3 százalékhoz, illetve a márciusi 55,1 százalékhoz képest. A Kínából indult járvány globális robbanását megelőző hónapokban, februárban 7,4 százalékos, januárban pedig 7,5 százalékos éves összevetésű csökkenést mértek. Az év első öt hónapjában 3 millió 331 ezer 715 új autót adtak át tulajdonosának az unióban, 41,56 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. A járvány terjedését korlátozó szigorú intézkedések keretében március második felében a legtöbb autókereskedő szalon bezárt az EU-ban, és csak májusban kezdtek el fokozatosan újra kinyitni. Piaci részesedés szerint a legnagyobb európai gyártó (25,0 százalékos aránnyal) a német Volkswagen-csoport májusban több mint 145 ezer személyautót helyezett forgalomba. Minden uniós országban két számjeggyel mérhető ütemben csökkent májusban is a forgalomba helyezett autók száma, a legnagyobb mértékben, 76,2 százalékkal Horvátországban. A négy legnagyobb piac közül Spanyolországban esett vissza legnagyobb mértékben, 72,7 százalékkal a forgalomba helyezett személyautók száma. Franciaországban 50,3 százalékos, Olaszországban 49,6 százalékos, Németországban pedig 49,5 százalékos csökkenést mértek. Január-májusban Spanyolországban 54,2 százalékkal, Olaszországban 50,4 százalékkal, Franciaországban 48,5 százalékkal, Németországban pedig 35,0 százalékkal csökkentek az eladások. Magyarországon a májusban átadott új autók száma éves összevetésben 54,5 százalékkal, 6472-re esett. Az év első öt hónapjában 45 ezer 315 új autó talált gazdára, ami 25,7 százalékos csökkenés a tavalyi év azonos időszakához képest. Piaci részesedés szerint a legnagyobb európai gyártó (25,0 százalékos aránnyal) a német Volkswagen-csoport májusban több mint 145 ezer személyautót helyezett forgalomba, ami 52,4 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál. Január-májusban 37,1 százalékkal 884 ezerre esett a csoporthoz tartozó márkák értékesítése. Piaci részesedés szerint sorrendben az autógyártók közül a Volkswagent követő PSA-csoport (Peugeot, Citroen, Opel/Vauxhall, DS) 56,4 százalékkal, a francia Renault 52,2 százalékkal, a Hyundai-csoport 47,8 százalékkal, a BMW-csoport 50,4 százalékkal, a Fiat-Chrysler 55,3 százalékkal, a Daimler 49,6 százalékkal, a Toyota 49,7 százalékkal, a Ford 53,6 százalékkal, a Nissan 58,9 százalékkal, a Volvo 47,7 százalékkal, a Mazda 55,0 százalékkal, a Mitsubishi 41,9 százalékkal, a Jaguar Land Rover csoport 47,8 százalékkal, a Honda pedig 58,7 százalékkal kevesebb új személyautót engedett ki az utakra májusban. MTI

50 helyett 123: 200 ezres gigabüntetés

2020.06.17.
A rendőrök a két és fél óra alatt összesen 14 sebességtúllépőt regisztráltak. Közülük egy sofőr volt, aki jelentősen átlépte a lakott területen megengedett legnagyobb sebességet, és 123 km/h-val közlekedett az 50 km/h helyette. A járművezetőt az egyenruhások megállították, és vele szemben 200.000 forint közigazgatási bírságot szabtak ki a helyszínen. Fotó: police.hu A szabálysértés elkövetője nem magyar állampolgár, és külföldi vezetői engedéllyel rendelkezett, így vele szemben büntetőpont kiszabására nem volt lehetőség. Magyar állampolgárok esetében ezért a szabályszegésért 8 büntetőpont jár a hatályos jogszabályok szerint. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság arra kéri a járművezetőket, hogy minden esetben az adott útszakaszra vonatkozó sebességkorlátozásnak megfelelően vezessék járműveiket! A sebesség túllépése növeli a baleset bekövetkezésének kockázatát. 

Meseautótól a Merkurig 50. rész – Amerikai márkák Magyarországon II

2020.06.17.
Az 1920-as és 1930-as években az amerikai autóipar színe-java megjelent a hazai autópiacon. Marmon A Marmon hazai szereplése a bizonyíték arra, hogy egykor nem a vételár számított. Az 1920-as években a cég felsőkategóriás hat- és nyolchengeres túrakocsikat gyártott, majd 1931-ben V16-os motorral szerelt luxusautót dobtak piacra. Magyarországon a Bárdi József Rt által alapított Metropole Garage 1925-ben a Budapesti Nemzetközi Automobilkiállításra elhozott egy hatüléses, sötétkék Marmont, de az autó nem keltett különösebb visszhangot. 1928-tól a képviselő a Dodge-nél és Graham-Paige-nél említett szélhámos, Toldy Szabó László volt. Dacára a pénzügyi háttérnek, mégis jól boldogult: az 1930-ban kiadott hazai gépjárműtulajdonos-listában 44 darab Marmon szerepel. 1934-ben gróf Tascher Benjámin Nagy Géza-karosszériás, V16-os Marmonja a legszebb magyar karosszéria díját nyerte el a Concours d Elegance szépségversenyen.   Moon A St. Louisben székelő vállalat jó minőségű autókat gyártott, de sohasem tértek át a futószalagos termelésre. Az első világháború után már csak vergődtek, s a gazdasági válság első jelére összeomlottak. Magyarországon először a teológusként végzett Gorzó Nándor képviselte a márkát 1928-ban. Az ő pályafutásáról a Rovernél ejtettünk szót. 1929-ben már az Általános Motor és Autókereskedelmi Rt (Amar) reklámjaiban tűnt fel a márka. Ezt a céget Kelemen Lajos a Magyar Ruggyantaárugyár igazgatója 1924-ben mellékállásként alapította. Az Amar már leszállóágban volt, a Moon a csődöt próbálta elkerülni – ebből természetesen semmi jó nem sült ki. Jellemző, hogy az 1930-as gépjármű-tulajdonos listában is csupán négy Moon szerepel, ebből kettő Gorzó Nándor nevén. Nash Utoljára a Chryslernél esett szó Haltenberger Vilmosról és az általa alapított Amerikai Automobilkereskedelmi Rt-ről. Már a csőd réme lebegetett a cég feje fölött, amikor 1926. tavaszán bejelentették, hogy megszerezték az amerikai Nash képviseletét.A Nash-t 1916-ban alapította Charles W Nash, a General Motors korábbi elnöke. A két világháború között az „Többet adunk a vásárlóknak, mint amiért fizetett” szlogen alatt többek hat- és nyolchengeres motorral szerelt felsőkategóriás autókat kínáltak. Kerékcsere Nash autón Székesfehérvárott 1930-ban 1926-ban egy Nash Light Six 115 millió, míg a 3-literes Nash Special 140 millió koronába került. Haltenbergtől a képviselet gyorsan átszállt Urbán Alfrédra. Urbán édesapja, Urbán Zsigmond a hazai Fiat képviselet vezetőjeként kiváló kapcsolatokkal rendelkezett. 1927. folyamán kilépett a Fiattól, s a családi vállalkozást erősítette. Urbán Alfréd üzlettársa, dr Barna Frigyes amerikai felesége, Gerthrude Craik révén ismerte az ottani piacot. Nash egy budapesti garázs udvarán az 1930-as évek végén (Forrás: Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Archívum) 1927-1929. között az üzlet virágzott: 1927-ben 50, 1928-ban 137, 1929. első félévében 65 Nash talált gazdára. Budapest mellett Miskolcon, Pécsett, Debrecenben, Székesfehérvárott, Szolnokon és Békéscsabán is meg lehetett vásárolni a Nash típusait. 1930-ban a gazdasági válság miatt az Urbán-Barna páros egy időre elbúcsúzott az amerikai autóktól, sátnyergeltek a Magyar Waggon és Gépgyár Rába teherautóinak értékesítésére. 1936-ban Automobil Behozatali Rt néven új vállalkozást alapítottak a Báthori utca 6 alatt. 1939-ben Barna Frigyes feleségével Amerikába távozott. Ezzel a mozzanattal lezárult a cég története. Egy, a harmincas évek végén gyártott Nash, mint esküvői autó 1948-ban (Forrás: Fortepan/Hámori Gyula)   Packard A három P, a Packard, Peerless, Pierce-Arrow trió a második világháború előtti időszakban az amerikai luxusautókategória meghatározó képviselői voltak. A Packard, amely 1899-ben lépett a piacra 1915-ben már 12-hengeres modellel jelentkezett. Magyarországon az első világháború után a Marmonnál is említett Metropole Garage képviselte a márkát. Nem csupán személy-, hanem teherautókat is árusítottak. Budapest Székesfőváros Köztisztasági Hivatala 1922-1924. között összesen 17 darab Packard teherautót vásárolt locsolóautónak, amelyek egészen a második világháborúig szolgáltak. Egy 1937-es jelentés szerint: „a Köztisztasági Hivatal részére 15 évvel ezelőtt — használt állapotban -— beszerzett 17 darab amerikai gyártmányú Packard-gépkocsi a műszaki vélemény szerint a szakadatlan munka után még ma is felveszi a versenyt a jóval később beszerzett újabb gyártmányú gépkocsikkal”. 1925-ben a Budapesti Nemzetközi Automobilkiállításon egy Packard is megjelent: „Az amerikai divatnak megfelelően, ragyogó kék színben tűnik fel egy Packard kombiné, szintén a nagy kocsik fajtájából, szinte túlzott kényelemmel felszerelve”. Báró Herzog András nagykereskedő zöld színű zárt Packard limuzinjával az 1928-as Concours d'Elegance-n. Báró Herzog később  versenyeken is indult az autóval, amelynek felépítményét valószínűleg a Metallo karosszériagyárban készítették (Forrás: National Archives) A Metropole Garage-tól 1928-ban a Nash-kereskedőként ismert Urbán-Barna cég vette át a képviseletet. Az 1930-ban publikált gépjármű-tulajdonos listában összesen 133 Packard szerepel. Packard a Belvárosi Garázs előtt, kb 1937-ben Az Urbán-Barna páros új vállalata, az Automobil Behozatali Rt 1936-tól ismét felvette repertoárjába a Packard-t. Az 1938-as autókiállításon két Packardot is bemutattak: „4600 kcm-es, nyolchengeres, hatüléses Packard- személyautót, valamint ugyanezen mótorméretű ötüléses Packard-személyautót csukott kivitelben”. Carl Lutz svájci diplomata Packard autója Budapesten 1942-ben (Forrás: Fortepan/ETH/Agnes Hirschi) Peerless Az amerikai Peerless a XX. század első három évtizedében magas minőségű luxusautókat gyártott. Az 1920-as években főleg V8-as motorokat használtak. Magyarországon 1928-ban Peerless-mánia tört ki, amely a korabeli árviszonyokat tekintve elég furcsának tűnik. A magyarázatot Az Est napilap 1928. március 29-i száma rejti: „Minden második munkás magyar a Peerless amerikai autógyár clevelandi telepén, mondotta a gyár export igazgatója, Mr. Walter Zímmermann, aki néhány nap előtt Budapesten járt”. Cleveland már a XIX. század végén népszerű célpontnak számított az „Amerikába tántorgó” magyarok számára. Nem véletlen, hogy a városban már Magyar Múzeum is létezik. A helyi magyaroknak köszönhető, hogy az exporttevékenységéről kevéssé ismert Peerless megjelent Magyarországon. Az addig francia kisautókkal és az olasz Italával foglalkozó gróf Vay Arthur és Szászy-Kovách Ernő páros 1928-ban éles fordulatot véve hirtelen a hatalmas Peerless luxusautókra kezdett koncentrálni. 1928-ban 69 autót értékesítettek, de sok hasonló kis céghez hasonlóan ők sem bírták anyagilag, így 1929. októberében csődöt jelentettek. Pierce-Arrow A második világháború előtti időszak egyik legismertebb és legnagyszerűbb amerikai luxusautója volt a Pierce Arrow. Magyarországon az 1930-as évek közepén a Zsille Testvérektől lehetett megrendelni ezt a méregdrága járművet. Kizárólag főnemesek cselekedtek így: Tolnai Herceg Festetics György diplomata, a magyar felsőház képviselője, Lónyay Elemér szintén felsőházi tag felsége, Stefánia belga királyi hercegnő, továbbá gróf Széchenyi Pál földbirtokos voksolt a Pierce Arrow-ra. A második világháború után az amerikai hadsereg levetett járművei között legalább két Pierce Arrow is akadt. Egyiket 1945. nyarán Mindszenty József bíboros használta hivatalos járműként. Reo Ransom Eli Olds második autógyártó vállalkozása, az 1905-ben alapított Reo kisautói a Ford Model T megjelenése előtt nagy népszerűségnek örvendtek. Később teherautókat is készítettek. A második világháború előtti időszak legismertebb Reo típusa az 1927-b en bemutatott Flying Cloud volt, az egyik legelső autó hidraulikus rásegítségű fékrendszerrel. Ez az autó 1928-ban Magyarországon is feltűnt Bálint Ernő mérnök jóvoltából, de csupán néhány talált gazdára. A hazai Reo személy- és teherautóállományból kiemelkedik egy „különleges autó”, amelyet Szeged városa használt, de fénykép híján nem lehet tudni pontosan milyen járműről van szó. Studebaker Magyarországon az amerikai Studebakerről legtöbben a második világháborúban és utána hallottak, mivel a Vörös Hadsereg egyik legfőbb szállítóeszköze a Studebaker US6 teherautó volt. E típus inspirálta a háború után gyártott Zisz 151-t. Honthy Hanna Studekaber autójával az Auto Traktor címlapján 1933-ban (Forrás: Országos Széchenyi Könyvtár) Pedig a Studebaker története a XIX századig nyúlik vissza. A Studebaker fivérek 1852-től gyártottak szekereket és homokfutókat. 1902-től villanyautókat, 1904-től benzinmotoros gépkocsikat is készítettek. A Studebaker mérnökei készítették el az első egy darabból öntött motorblokkot. Az 1920-as években megbízható négy- és hathengeres modelleket készítettek. Ezek először 1924-ben jelentek meg hivatalosan Magyarországon. Először a Lehel u 25 alatti hatalmas Monopole Garage, majd 1926-ban a Kertész utcai Cyklop Garage képviselte a márkát. Őket 1927-ben a Morris-nál említett, s inkább mezőgazdasági gépekkel foglalkozó Fehér Miklós Gépgyár, végül 1928-ban az Angol-Magyar Bank tulajdonában álló Nemzetközi Gépkereskedelmi Rt követte. Ennyi képviselet-változásból is leszűrhető, hogy a Studebaker nem számított nagyon népszerű márkának. Diplomata rendszámos Studebaker Dictator a pesti utcán 1934-ben (Forrás: Fortepan/Kiss Gábor Zoltán)   Stutz A Lancia-képviseletként ismert Automobilbehozatali Rt 1926-tól az amerikai Stutz luxusautókat is reklámozta. 1927. őszén amikor Szemere István, Szemere Miklós politikus fia Stutz-t vásárolt, kiderült, hogy az csupán a harmadik eladott példány. Velie Willard Velie, a mezőgazdasági eszközök révén ismert John Deere unokája 1908-ban alapított meg saját autógyárát az Illionis államban található Moline városában. A Velie jó minőségű, megbízható túrakocsikat gyártott viszonylag olcsó áron. A munkások évente csupán néhány ezer darabot szereltek össze, de ennyi is elég volt a cég életben maradásához. Willard Velie 1928. őszén bekövetkezett váratlan halála után néhány hónappal fia is elhunyt, s ezzel véget ért az autógyár története is. Magyarországon 1927-1928. folyamán a leginkább francia autók képviselőjeként ismert Schmalz József autószalonjában lehetett megvásárolni ezt a szépvonalú túrakocsit. Willys / Overland / Whippet / Falcon John Willys vállalkozása, amely az első világháború előtt a második legnagyobb amerikai autógyár volt, az 1920-as években a korszakra jellemző négy- és hathengeres túrakocsikat gyártott. Ezen kívül tolattyús Knight-motort is felhasználták egyes típusaikban. Magyarországra az 1920-as évek közepén a cégcsoport összes márkája eljuttott. A sort az Overland nyitotta 1925-ben. A képviselő Steinitz Ernő lett, aki inkábbb az Alfa Romeoval folytatott ténykedésével lett ismert. Annyit mindenesetre elért, hogy amikor Szegeden a Fabriczky és Társa cég autószalont nyitott, ott az Overlandet is kiállították.   Vizsgázásra váró Whippet autók 1928-ban (Forrás: National Archives) 1927-től az akkori idők egyik ismert autókereskedője, az Automobilbehozatali Rt vette át a képviseletet. Ők az Overland teherautók mellett a Willys, majd az olcsóbb Whippet típusait is árusították. A cég a Whippettel ért el egyedül értékelhető eredményt: 1928-ban 78 darabot adtak el. 1930-ban már az elkerülhetetlen csődről szóltak a híradások.

A spanyol kormány az ország autóiparának megmentésébe kezdett

2020.06.17.
A Seat spanyol, de német. A VW-konszern része. Fotó: Seat Az autóipar Spanyolország egyik legfontosabb gazdasági ágazata. Kétmillió embernek ad  munkát, az ország GDP-jének pedig tíz százalékát a járműipar adja. Miként az egész világon, Ibériában is az autóipart érintette a legsúlyosabban a krízis az iparon belül. A gyártás leállt, a megrendelések lecsappantak. A szektor feltámasztására a spanyol kormány 3,75 milliárd eurós segélycsomagot jelentett be. Elsősorban a környezetkímélőbb elektromos autózásnak akarnak lendületet adni. Pedro Sánchez kormányfő a járműipar helyzetét kritikusnak látja, reményét fejezte ki azonban, hogy a segélycsomag hozzájárul az ágazat talpra állításához és a jövőbeni célhoz, a fenntartható mobilitáshoz.

Felére esett az autóiparban a tényleges munkaidő

2020.06.17.
Feleannyit dolgoztak, de megmaradt az állásuk.  A koronavírus járvány okozta krízis az iparon belül az autóipart sújtotta a legjobban. Míg ebben a szektorban ötven százalékos volt a csökkenés, az ipar más területein átlagosan 17 százalékkal dolgoztak kevesebbet az alkalmazottak. A portál a német statisztikai adatokra hivatkozva azt is megemlíti, hogy a járműiparban mindössze 2,6 százalékkal dolgoztak kevesebben, mint az elmúlt év azonos időszakában. Mindez a Kurzarbeitnek köszönhető, amely hatásosnak bizonyult a tömeges leépítések ellen. Az egyéb iparágakban ennél is jobb volt a helyzet áprilisban. Az autóipart nem számítva 1,8 százalékkal dolgoztak kevesebben, mint 2019 áprilisában.
Címkék: 

Érkezik a Citroën kompakt ötajtós modelljének legújabb generációja

2020.06.17.
A kompakt ötajtós modell legújabb generációja továbbra is bátran feszegeti a kategória eddig ismert határait, és tökéletesen hozza a Citroën-karaktert, többek között az alábbi tulajdonságok révén: - szabadon választható erőforrás: 100%-ban elektromos verzió vagy benzin- illetve dízelmotor, - határozott koncepció: a modell formája merészen kezeli az autóipar különböző kategóriáiban használt formai megoldásokat, ami a Citroën stílusvilágában is új szakaszt jelent, - edélzeti kényelem: a modell a Citroën Advanced Comfort® program teljes palettáját kínálja, kiegészítve az elektromos változat ë-Comfort megoldásaival. Az új C4 és az új ë-C4 - 100%-ëlectric méltó örökösei a márka híres történelmi ötajtósainak – köztük a GS-nek, amely idén ünnepeli 50. születésnapját. Az új modell hivatalos bemutatójára június 30-án kerül sor, forgalmazásuk pedig 2020 második félévében kezdődik. A KOMPAKT ÖTAJTÓSOK KATEGÓRIÁJÁNAK MEGHATÁROZÓ TAGJA A Citroën sikeresen szerepel a SUV kategóriában: a C3 Aircross SUV 300 ezer, míg a C5 Aircross SUV 200 ezer példányban kelt el azóta, hogy 2017 végén bemutatkoztak a piacon. A márka most a kompakt ötajtósok szegmensében készül nagy visszatérésre. Ez a szegmens nagyon fontos szerepet játszik az európai piacon: 2019-ben az alsó-közép kategória eladásainak közel 28%-át a kompakt ötajtósok tették ki. Az új C4 és az új ë- C4 - 100%-ëlectric a szegmenssel kapcsolatos elvárások mindegyikének megfelel, ugyanakkor merőben új, a mai világ igényeire szabott koncepciót és teljesen egyedi karaktert hoz a piacra. A Citroën kompakt ötajtós modelljének legújabb generációját nem ihlette más, csakis a felhasználók igényei, az, ahogyan ők élik meg az autózás világát. Az új modellek mindent tudnak ahhoz, hogy felrázzanak egy olyan kategóriát, amely megérett a megújulásra. AZ ÜGYFÉL 3 MEGHAJTÁS KÖZÜL VÁLASZTHAT: 100%-BAN ELEKTROMOS, BENZIN- VAGY DÍZELMOTOR Az új C4 és az új ë-C4 - 100%-ëlectric ugyanaz a modern, csúcstechnológiát képviselő modell, amely azonban három különböző meghajtással készül: 100%-ban elektromos, illetve benzin-, valamint dízelmotorral. Ily módon az ügyfél választhatja ki azt a hatékony és dinamikus erőforrást, amely az igényeinek leginkább
Címkék: 

Motorcserével is számolhat, aki meggondolatlanul gázol át a leszakadt esővízen

2020.06.17.
„Ha a lehulló csapadék mennyisége a tengelyek magasságáig ér, akkor az autó gond nélkül átvészeli a vízben történő haladást, de ha ennél feljebb, akkor már komolyabb problémák jelentkezhetnek a járművünkön” – hívta fel a figyelmet Simon Péter, a Duna Autó Zrt. műszaki igazgatója. Hozzátette: „Amennyiben a víz magassága eléri az ajtót, akkor mindenképpen át kell nézetni a kormányművet, a féltengelyeket, illetve az alsó gömbcsuklókat. Ezeket szükség esetén meg kell tisztítani a szennyeződésektől és vissza kell állítani a megfelelő kenést.”  Fotó: Duna Autó Amennyiben meggondolatlanul, még mélyebben gázolnánk az autónkkal az esővízben, akkor megsérülhet a generátor, de az önindító is károsodhat. Arról nem is beszélve, a motor vizet is szívhat menet közben, ami teljes meghibásodást okozhat.  „A víz ugyanis nemhogy elégni nem fog a hengerekben, de még a dugattyú sem tudja azt összenyomni. Ezért leáll a motor, a benne rekedő mozgási energiáktól görbül, törik a hajtókar. Ez pedig akár a motorblokk oldalát is kiszakíthatja” – magyarázta Simon Péter. A víz nem csak a belső égésű motoroknál okozhat károkat, de az egyéb, alternatív meghajtású gépjárműveknél is. Kifejezetten ügyelnünk kell az elektromos autóknál, hiszen ha az akkumulátor pakk megsérül, zárlatot kap, akkor már nincs lehetőség a javításra, csak a cserére. 3+1 jó tanács az esős időben való autózáshoz Nagy esőzéskor mérsékelje a sebességét! Kerülje az összefüggő víztócsákat. Ha mégis keresztül kell hajtani rajta, akkor lassú, egyenletes tempóban tegye! Legyünk körültekintők a közlekedés egyéb résztvevőire is, így például a járdán közlekedő gyalogosokra! +1. Rendszeresen szervizeltessük az autónkat, hogy megelőzhessük a meghibásodásokat! A Duna Autó 24 márkaszervizében várják a szakemberek az ügyfeleket. 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója