Kompresszoros szuperverda

2015.11.08.
A járgány igazi különlegességét a speciális „levegőgyűjtő” rendszere adja. Hihetetlenül aerodinamikus kialakításának köszönhetően a kasztnin áthaladó levegőt egy nagynyomású kompresszorba gyűjti. Ezt követően a kompresszorból kifújt levegő speciális turbinákat hajt meg a hátsó kerekeknél – és már kész is van a kocsi extra meghajtása. A turbinák emellett elektromosságot is termelnek, ami tölti az elektromos motor akkumulátorát. Emellett egy kis belsőégésű motorral is rendelkezik, ami biztosítja az első kerekek kiegészítő erejét. Ami a koncepció elkészítését illeti, elsőként a kézzel készített vázlataimra építettem, majd pedig 3D modellező programok segítségével elkészítettem a terveket. Néhány háttérdíszletet a Gran Turismo videó játékból vettem át – adott betekintést a kulisszák mögé JAQ.

A Red Bullt csak egy dolog állíthatja meg

2015.11.08.
Hosszú ideje bizonytalan a modernkori Forma-1 egyik legsikeresebb alakulatának sorsa: a Red Bull vezetői a vártnál sikertelenebb szereplés miatt elhatározták, felbontják szerződésüket motorpartnerükkel, eddig azonban nem találtak új beszállítót a Renault helyett. A Mercedes már hivatalosan is kosarat adott nekik, a Ferrarival egyelőre nem tudtak közös nevezőre jutni, a Hondával való megegyezést pedig a McLaren próbálja akadályozni – úgy tűnik, sikeresen. Bár a cég első embere, Dietrich Mateschitz korábban kijelentette, október végén döntést hoz az F1-es projekt jövőjéről, a határidőt a Mexikói Nagydíj után meghosszabbította. Ez sokak szerint elsősorban azt bizonyítja, hogy a Red Bull nem akarja elhagyni a sportot, hiszen még mindig keresi a megoldást; többek között a csapat ausztrál versenyzője is ezen a véleményen van. „Azt hiszem, azt használjuk, amit kapunk, mert versenyezni akarunk. Csak egy dolog állíthat meg minket, mégpedig az, hogy végül senkitől sem kapunk erőforrásokat” – idézi Ricciardo szavait az Autosport. „Még mindig nem tudjuk, milyen erőforrásokat használhatunk a következető szezonban, de itt akarunk maradni! Persze, minél tovább húzódik a dolog, annál nehezebb lesz ez az egész, de most jobban bízom abban, hogy ott leszünk a rajtrácson, mint korábban. Én tényleg hiszem, hogy ott lehetünk, mert a csapatban mindenki ezt akarja, csak nagyon nehéz kideríteni, milyen motorokkal megyünk majd” – folytatja a háromszoros futamgyőztes. Ricciardo szerint a Red Bull dolgozói még mindig olyan motiváltak, mint voltak azokban az években, amikor a csapat sikert sikerre halmozott, noha az elmúlt két szezonban egyre messzebb kerültek az akkori teljesítmény megismétlésétől. „A siker függővé tesz, és természetesen nem vagy boldog, ha nem nyersz, a srácok azonban még mindig nagyon lelkesek. Folyamatosan edzenek, és szinte mindig körbefutják a pályát. Jó, bátor és versenyképes emberekről van szó, akik a legjobbak akarnak lenni. Néhány rajongónak persze úgy tűnhet, hogy most, amikor nem nyerünk, sokkal többet panaszkodunk, pedig mi egészen egyszerűen csak nem szeretünk veszíteni”– magyarázza.   (forrás: telesport.hu)

Még mindig a Ford a legnépszerűbb márka Magyarországon

2015.11.08.
A magyar autópiac októberben a reménykeltően magas értékesítési számoknak köszönhetően rekord darabszámmal zárt, és az összesített személy és haszongépjármű értékesítés ismét átlépte a régen látott 10.000 darabszámot. A Ford ebben a fokozott versenyben is meg tudta őrizni idei elsőségét. A piac élénkülésének, a megújult termékpalettánknak, és az idén bevezetett új Focus-nak, Mondeo-nak és a megújult haszonjármű palettának köszönhetően a Fordnak is sikerült növelnie hazai értékesítéseit. Az autógyártó az év első 10 hónapjában 9735 db új autót értékesített hazánkban, ami 12,2%-os piaci részesedét jelent, azaz minden nyolcadik újautó vásárló a Ford márka mellett döntött. „Az év első 10 hónapját tekintve havi átlagos magyarországi értékesítésünk megközelíti az 1000 darabot, 4 hónapban, köztük októberben is még ennél is biztatóbbak az eredmények, ezekben a hónapokban egyaránt közel 1100 darab új Ford-ot regisztráltunk Magyarországon.” – mutat rá Szamosi Viktor, a Ford magyarországi ügyvezető igazgatója. „Az elismerés a márkakereskedői hálózatunkat illeti, akik magas színvonalú munkájukkal gondoskodnak arról, hogy a széles, minden vásárlói igényt kielégítő, és a szakma által is számos díjjal elismert modellpalettánk a legmagasabb színvonalon kerüljön bemutatásra ügyfeleink számára. Munkájukhoz minden bizonnyal lendületet adott nyílt hétvégénk, aminek keretében a télre készülve új modelljeinkhez téli gumiabroncs garnitúrát adtunk ajándékba. Az év hátralevő részében is megéri betérni márkakereskedéseinkbe, hiszen készletről kínált modelljeink, pl. az idei NHP program keretében megvásárolható, azonnal elérhető Ranger és Transit modellek széles választéka várja az érdeklődőket.” – avat be Dalos Attila, a Ford magyarországi kereskedelmi igazgatója.  

Utcára is terepre is elektromos Yamaha

2015.11.08.
A Yamaha bízik abban, hogy ezt a két, kissé futurisztikus stílusú motorkerékpárt a tradicionális motorosok is ütőképesnek találják majd. Az biztos, hogy aki ezekre felpattan, az a motorozás egy teljesen új dimenzióját tapasztalhatja meg, ami akár további inspirációt is nyújthat eme szenvedélynek. Mindkét motor lítium-ion akkumulátorral rendelkezik és könnyebbek, mint 130 kilogramm. Az utcára szánt járgány a „PES2”, míg a terepre szánt a „PED2” néven fut. Az előbbi két kerék meghajtással bír és úttörőként igyekszik élen járni a motorozás új fejezetének kialakításában, míg az utóbbi egy tiszta, csendes élményt igyekszik garantálni annak, aki szeretné motorháton felfedezni a természet világát. Mindkettő kefe nélküli egyenáramú motorral (BLDC) működik. A BLDC motorok számos előnnyel rendelkeznek a kefés egyenáramú motorokhoz képest, olyanokkal, mint a jobb hatékonyság és megbízhatóság, kisebb zaj, hosszabb élettartam (nincs kefe, ami elkopjon) és így tovább. A kisvideót mindenképpen érdemes megtekinteni, ugyanis meglehetősen hangulatosra sikerült. A szinte zaj nélkül suhanó motor kissé szokatlan látvány, ám pont ettől válik alkalmassá az erdő és annak élővilágának felfedezésére.

Mazda6 Sportkombi 2.2 CD175 AT - képgaléria

2015.11.08.
Galéria képek: 

BMW 1 - A BMW a 2015-ös Las Vegas-i SEMA Show-n

2015.11.08.
Sőt mi több, a Las Vegas-i SEMA Show-n ünnepli világpremierjét a BMW M Performance csomag új, minden korábbinál erőteljesebb „M Performance“ megjelölése. A vadonatúj felirat a BMW M Performance alkatrészekben rejlő felfokozott dinamikát, és mint ilyen, az egyes kiegészítők alapvető funkcionalitását hangsúlyozza. A SEMA Show-n kiállított sportmodellek már az új csomagmegjelölést viselik. A vadonatúj felirat eleinte csak a BMW M2 Coupé és a BMW M4 Coupé modellekhez kifejlesztett alkatrészeken tűnik fel, a közeljövőben azonban a teljes BMW M Performance portfólióra átkerül. A BMW M4 Coupé külső BMW M Performance A BMW M4 Coupé a vezetés abszolút élményének megtestesítője, amely a sportos menetdinamika terén kategóriaelső mércét állít fel szegmensében. A sportmodell kivételes pozícióját a versenysportból merített karosszéria-kialakítás is nyomatékosítja, amelyet a BMW M Performance alkatrészek még tovább fokoznak. A szénszál-erősítésű műanyagból (CFRP) készült első koptató és a magasfényű feketére fényezett BMW M Performance hűtőrács kettőse gondoskodik a BMW M4 Coupé rendkívül feltűnő megjelenéséről, miközben a poliuretánból készült, már az új „M Performance” feliratot viselő oldalsó küszöbtoldatok a sportmodell lendületes eleganciáját erősítik. A BMW M4 Coupé dinamikus vonalvezetését oldalnézetből tökéletesen kiegészítik a szénszálas visszapillantó-házak, a magasfényű feketére fényezett BMW M Performance kopoltyúk és a BMW M Performance versenycsíkok. Hátulról a három függőleges lamellával osztott, versenysportból származó BMW M Performance diffúzor és a vadonatúj kialakítású BMW M Performance hátsó légterelő szárny szénszálból készült kettőse hangsúlyozza a BMW M4 Coupé erőteljes énjét. A hátsó légterelő szárny függőleges zárólapjain az új „M Performance” felirat, míg a tartókonzolokon a karakteres BMW M Performance versenycsíkok erősítik a sportmodell egyediségét. A BMW M4 Coupé – nem egy esetben kézzel készített – BMW M Performance karosszéria-kiegészítői nem csupán a modell erőteljes kiállását, de dinamikus, kifejező kialakítását is nyomatékosítják. Sőt mi több, a BMW M Performance karosszéria-kiegészítők kivétel nélkül csökkentik a sportmodell légellenállását, így még tovább emelik a sportos vezetés élményét. A lendületes menetteljesítményt az állítható BMW M Performance sportfutómű fokozza, amely a legmélyebb beállítással jellegzetesen sportos megjelenést és páratlanul feszes úttartást biztosít. BMW M Performance sport kipufogórendszer: még erőteljesebb hangzás, még alacsonyabb önsúly A könnyűszerkezetes BMW M Performance sport kipufogórendszer rozsdamentes acél csövezésből és titán dobból áll, a szénszálból készült dupla ikervégződések pedig a jellegzetes „M” logó mellett „M Performance” feliratot is viselnek. A rendszer a motor teljesítményével összhangban kétféle hangzási karakterisztika szerint állítható be, amelyek egyetlen gombnyomással aktiválhatók. Még a visszafogottabb, hétköznapi használathoz igazított kipufogórendszer-beállítás is lenyűgözően sportos hangzással ruházza fel a BMW M4 Coupé-t. Az M TwinPower Turbo technológiával dolgozó, soros hathengeres erőforrás maximális teljesítménye eközben változatlanul 317 kW / 431 lóerő, amely kategóriájában egyedülálló, páratlanul lenyűgöző menetteljesítményhez juttatja a sportmodellt, rendkívüli hatékonyság mellett (kombinált üzemanyag-fogyasztás: 8,3 liter / 100 km, kombinált károsanyag-kibocsátás: 194 gramm / km)*. A SEMA Show-n kiállított BMW M4 Coupé az M duplakuplungos automataváltóval mindössze 4,1 másodperc alatt gyorsul fel álló helyzetből 100 km/órás tempóra, miközben végsebességét az  elektronika 250 km/óránál maximálja. A BMW M4 Coupé utastéri BMW M Performance Az ajtók mögött antracit színű Alcantara borítással húzott BMW M Performance sportkormány fogadja a különleges BMW M4 Coupé utasait. A sportkormány egyfajta versenysportos örökségként „M  Performance” felirattal ellátott, szénszálból készült betétet, a felső karima középső részén pedig kék színű „12 órás” jelzést kapott. Az M duplakuplungos automataváltó (M DKG) BMW M Performance előválasztó karja tökéletes összhangot alkot a BMW M Performance középkonzol-betétjével. A szénszál ráadásul nem csupán itt, de  a kilincseken és az Alcantara-borítású kézifékkaron is visszaköszön. A sofőr rozsdamentes acélból készült BMW M Performance pedálokkal vezényelheti az autót, a SEMA Show-n kiállított modell pedig már LED-optikás embléma-kivetítéssel is kedveskedik a látogatóknak az ajtókból. 2016 januárjától a vadonatúj BMW M Performance alkatrészek első kiegészítői a BMW M4 Coupé modellhez lesznek rendelhetők, majd 2016 júniusáig a teljes felszereltség-paletta elérhetővé válik a többi modellhez is. A vadonatúj BMW M2 Coupé BMW M  A vadonatúj BMW M2 Coupé debütálása után nem sokkal a BMW a 2015-ös SEMA Show-n már a nagyteljesítményű kompakt sportolóhoz kifejlesztett BMW M Performance alkatrészek palettáját is bemutatja a nagyközönségnek. A csomag olyan különleges kiegészítőket tartogat, mint a feketére fényezett BMW M hűtőrács-keret és a hűtőrács ikerlamellái, az ugyancsak feketére fényezett oldalsó  kopoltyúk, a szénszálas BMW M Performance visszapillantó-házak és a hátsó légterelő szárny, a vadonatúj fejlesztésű BMW M Performance sport futómű és a szénszálas dupla ikervégződéssel  ellátott, állítható karakterisztikájú sport kipufogórendszer, kifejezetten a BMW M2 Coupé modellhez hangolva. A Las Vegas-i SEMA Show-n első ízben kiállított sportautó Alcantara-borítású, szénszálas betéttel kiegészített BMW M Performance sportkormányt, az M duplakuplungos automataváltóhoz szénszálas előválasztó kart, Alcantara- és szénszál-borítású BMW M Performance középkonzolt, valamint rozsdamentes acélból készült pedálsort kapott. A vadonatúj BMW M2 Coupé modellhez rendelhető BMW M Performance alkatrészek további részleteit 2016 tavaszán teszi közzé a gyártó.

AMTS 2015

2015.11.08.

Biztos növekedés a Hankooknál

2015.11.07.
A Hankook Tire ma hozta nyilvánosságra 2015 harmadik negyedévére vonatkozó pénzügyi eredményeit. A vállalat 1,328 milliárd euró (1725 milliárd KRW) konszolidált negyedéves árbevételt és 186,1 millió euró (241,7 milliárd KRW) üzemi eredményt jelentett. Az előző negyedévhez viszonyítva a  Hankook Tire jelentős, 6,5%-os árbevétel növekedést és 20,2%-os  üzemi eredménynövekedést könyvelhetett el. A világszintű autóipari kereslet csökkenése ellenére erőteljes technológiai vezető szerepének és világszínvonalú, minőségi termékeinek köszönhetően a Hankook Tire meg tudta erősíteni jelenlétét a prémium gumiabroncs piacon. A Hankook Tire teljesítménye a harmadik negyedévben bíztató eredményeket hozott. Különösen az észak-amerikai SUV és kisteherautó abroncs (LTR) piacon növekedett az értékesítés. A Hankook Tire az év során tovább bővítette eredeti gyári felszerelés üzletágát is az európai autógyártókkal. Ezen felül jelentős növekedést ért el a régió téli gumiabroncs piacán, ami pozitív hatással volt a vállalat általános pénzügyi eredményeire. Az ultra nagy teljesítményű (UHP) piaci szegmens a vállalat teljes árbevételének körülbelül 40%-át adta, és világszintű konszolidált üzemi nyereség növekedéséhez is jelentős mértékben hozzájárult. Az észak-amerikai és európai gazdasági fellendülésnek köszönhetően a Hankook Tire még erősebben összpontosíthatott értékesítése bővítésére az UHP gumiabroncs szegmensben. Emellett a vállalat gumiabroncs-gyártóként is tovább erősödik világszintű termékválasztéka folyamatos bővítésével, optimalizált világszintű hálózattal, hogy a világ minden táján képes legyen kielégíteni a speciális igényeket is.

Mini Twingo után Q7-es Audi - Mátrabérci Sándor III. rész

2015.11.07.
Amerikai darabokkal   -Gyerekkorodtól magad szerelsz, barkácsolsz, sokak szerint akkor is jól megélnél, ha nem ebben a pozícióban dolgoznál. - Ez tényleg így van, nemrég fejeztem be házunk padlásán egy szaunát, melyet nem készletben vettem és csak úgy összeraktam fenyőből, hanem tényleg méretre szabtam, ráadásul keményfából, egészen pontosan égerből építettem. Csak a kályhát és az üvegajtót vettem készen. Négy hónap alatt raktam össze, de nem is a tempó volt a lényeg. Hétvégeken dolgoztam 1-2 órát, de még a padlózatot is én csempéztem, mert sokszor nehezebb egyeztetni a mesterekkel, meg persze megfelelőt szakit találni, aztán meg takarítani utána, szóval amit lehet, inkább magam barkácsolok. Csempézés közben A Scorpions együttessel Budapesten - Majdnem autóeladó lettél egy kereskedésben... -1992 nyarán a kereskedelmi főiskola után sokat lógtunk a városban, ekkor láttam meg az álláshirdetést a Deák téri Porsche szalon ablakában. Annyira tetszett az attraktív és műszaki termék, hogy azonnal bementem és jelentkeztem, de ahogy megtudták, hogy diplomám van és beszélek németül betanácsoltak a Porsche Hungária központjába. Akkoriban még szűkös volt az iroda, ezért csak ősszel kaptam asztal egy bérelt irodában, ahol néhány hónap után már az árképzéssel, kalkulációval, felszereltségi lista készítéssel foglalkoztam egészen 1995-ig. Jól éreztem magam, de sajnos ehhez a poszthoz nem járt cégautó, amire pedig nagyon vágytam. Szóval váltottam, de legkevésbé a pénz, hanem inkább a személyes használatú autójuttatás motivált a váltásban. -Hová mentél a szakmában jó iskolának is tartott Porsche Hungáriától? - A Renault Hungária ajánlott olyan lehetőséget, amihez nemcsak több pénz, de szolgálati kocsi is járt. Egyetlen kérésem volt, hogy ne Twingo legyen, mert 24 évesen nem éppen ez volt az álomautóm. Hát azt kaptam: egy citromsárga kicsikével kellett járnom, de egy hét után kiderült, hogy ez egy beavatási hecc volt és rajtam derültek a kollégák, aztán megkaptam a bordó Cliót. A Twingót ma már kedvelem, mert tényleg egy jópofa autó, a Clio után pedig jött a csapott-hátú 19-es. Nem Renault, nem VW és nem is Audi, a konszernhez tartozik a Lamborghini is -Mi volt az első feladatod a Renault Hungáriánál? -Termékmenedzserként a 19-es utódját, a Mégane első generációját kellett piacra vezetni. Másfél év után visszahívtak a Porsche Hungariahoz, a csábítás része volt egy minden extrával felszerelt fekete VW Polo Classic, ami előtte kiállítási darabként szolgált. Aztán jött a jött egy Golf és 2001-ben egy újabb nagy feladat, a Weltauto márka bevezetése. Ez így könnyen hangzik, de egyáltalán nem volt az, mert precíz németes megközelítéssel nehéz volt osztrák mintára a nulláról felépíteni a magyarországi hálózatot, mely két év után már közel negyven telephellyel rendelkezett. Itthon korábban a használtautó nem mindig a pontosságról szólt, amit nehezen tudtam tolerálni, de sikerült kollégáimra is áttestálni a megbízhatóság és pontosság iránti igényt. - Miután bizonyítottál a Weltautoval, megint új poszt, új feladat és új céges autó következett... - Átülhettem egy A4-es Cabrióba, mert 2003-ban a Porsche Hungáriánál megbíztak az Audi vezetésével, azóta is márkaigazgatóként dolgozom, ami tényleg nagyon felelősségteljes feladat, hiszen ez nemcsak egy magas minőségi sztenderdekkel dolgozó prémiummárka, hanem évi húszmilliárdos forgalmú részleg is. Itt minden részlet fontos, minden megjelenés felelősség, legyen az rendezvény vagy szponzorálás. Az ügyfélkör igényes, így nagyon – 2008 után különösen - vigyázni kellett arra, hogy a válság hatásaiból semmit se lehessen érezni a szalonban és a szervizben: napjainkban tizennégy Audi márkakereskedésből álló hálózat fedi le Magyarországot. - Készült kép rólad kolbászfesztiválon is… -Baráti társaság révén kerültem néhány évvel ezelőtt Békéscsabára, azóta is szeretjük a kolbászfesztivál hangulatát, ahol komoly cégtulajdonosokkal, felsővezetőkkel gyúrunk együtt egy csapatban. A békéscsabai kolbászfesztiválon mindig jó a hangulat     Mátrabérci Sándor 1971 május 22-én született Nős, két gyermek apja 1989. Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola Budapest (ma BGF) Kereskedelmi Üzemgazdász 1997. Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola Budapest (ma BGF) Másoddiploma: Vállalkozás és Marketing Szakközgazdász Beszélt nyelvek: német és angol Érdeklődési kör: autók, műszaki dolgok, vitorlázás, barkácsolás, plusz a két gyerek      

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója