A következő Opel Corsa csúcstechnikát hoz a kiskategóriába

2019.02.12.
Ezáltal a teljesen újonnan tervezett Opel Corsa először kapja meg azt az adaptív, vakításmentes, teljesen LED-es világítást, amely az aktuális Opel Astra (Európai Év Autója 2016) bevezetése óta váltja ki a szakemberek és a vásárlók lelkesedését. Ezáltal a normál körülmények között csak drága prémiumautókhoz kapható világítástechnika a kompakt kategória után megjelenik a kisautók szegmensében is, amely Európa legnagyobbja. Így teszi mindenkinek elérhetővé a modern technikát az emberközeli  német márka, az Opel! „Idén ünnepeljük autógyártásunk, és azzal együtt mindenki javára váló újításaink 120 éves jubileumát. Azóta tesszük széles vevőkörnek elérhetővé a csúcstechnikát. Ez a mi hajtóerőnk, különösképp egy olyan modell esetében, amely annyira kedvelt, mint Opel Corsánk. Ezért látjuk el következő nemzedékét a legjobb világítástechnikával: az adaptív IntelliLux LED® mátrixvilágítással“ – mondta az Opel főnöke, Michael Lohscheller az új Corsa premierje kapcsán. Az intelligens IntelliLux LED®-világítástechnika már kivívta az Opel-zászlóshajó Insignia és a bestseller Astra használóinak és tesztelőinek legteljesebb elismerését. Az Astra vevőinek  húsz-, illetve az Insignia vásárlóinak hatvan százaléka rendelte meg járművét ezzel az innovatív világítással. Ezáltal évente mintegy 90 ezer új Opel hagyja el LED-mátrix-technológiával a futószalagot, és teszi sötétben áttekinthetőbbé, biztonságosabbá a közlekedést. A vakításmentes IntelliLux LED® mátrixvilágítás fényszórói automatikusan és folyamatosan állítják a fénykévét a mindenkori közlekedési helyzethez és környezethez, az előrébb haladó, illetve szembejövő járműveket „körülvilágítva”. Minimumra csökkentett vakítás mellett a lehető legjobb látás – és ez hamarosan ígaz lesz az Opel Corsa legújabb generációjára is. Felvillanyozó: valódi elektromos népautó lesz az új Opel Corsa Már 2019 első félévében megnyílik két új villanyautó megrendelésének a lehetősége: a következő Corsa-generáció teljesen elektromos hajtású akkumulátoros változatáé és az Opel Grandland X SUV konnektoros hibridjéé. „Villamosít az Opel! Ezt már 2017 novemberében bejelentettük PACE! vállalati tervünk ismertetésekor. Most pedig meg is valósítjuk“, jelentette ki Michael Lohscheller, az Opel igazgatója. Idén különösen a Corsa ad új lendületet az Opelnek. A bestsellerből, amelynek első nemzedéke 1982-ben debütált, először jön ki teljesen elektromos variáns. Lohscheller versenyképes árat ígér: „Az új Corsával sokaknak tesszük elérhetővé az e-mobilitást – igazi elektromos népautó lesz!“

Dózsa György úti baleset - Megszüntették M. Richárd letartóztatását

2019.02.11.
Közleményükhöz csatolták a bírósági végzést, amely szerint M. Richárd csak külön bírói engedéllyel hagyhatja el Budapest és Pest megye közigazgatási területét. A letartóztatás felfüggesztését M. Richárd egészségügyi állapotára hivatkozva a vádlott vezető védője kérte. Beadványában orvosi iratokra hivatkozva kifejtette, M. Richárd szívbetegsége miatt aorta-műbillentyű beültetésére van szükség, ennek hiányában közvetlen életveszélyes állapotba kerülhet - olvasható a PKKB végzésében. Tudatták, a bíróság által elrendelt orvosszakértői vizsgálat szerint ha a tervezett szívműtét a következő hónapokban nem történik meg, a vádlott maradandó szívizom-károsodást szenved, valamint életveszélyes állapot is kialakulhat. A műtét és a gyógyulási idő összesen várhatóan 2-3 hónapot vesz igénybe, utána a bírósági eljárás folytatásának várhatóan nem lesz akadálya - tették hozzá. A Büntetés-végrehajtás Központi Kórházának főigazgató főorvosa tájékoztatta a bíróságot, hogy a tervezett műtét a Városmajori Szív- és Érsebészeti Klinikán kihelyezéssel megoldható, de a műtétet követő rehabilitáció nem biztosítható a büntetés-végrehajtás keretein belül. A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség M. Richárd ellen közúti baleset okozásának vétsége, közúti veszélyeztetés bűntette, társtettesként elkövetett garázdaság és társtettesként elkövetett testi sértés vétsége miatt nyújtott be vádiratot. A bíróság az vádlott letartóztatását 2018 novemberében rendelte el. A bíróság végzése szerint M. Richárd megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2015-ben Budapesten, az Andrássy úton közúti veszélyeztetést követett el egy kerékpárossal szemben, akit ezután bántalmazott, 2017. május 15-én szintén Budapesten, a Dózsa György úton pedig a sebességhatárt jelentősen túllépve összeütközött egy elé szabálytalanul beforduló másik gépjárművel. A baleset miatt két ember meghalt, többen súlyosan megsérültek.

Csökkent a forgalomba helyezett járművek száma Ausztriában

2019.02.11.
Az idén januárban 25,3 ezer új személygépkocsit helyeztek forgalomba Ausztriában, 11,6 százalékkal kevesebbet a 2018 januárinál. A forgalomba helyezett benzinmotoros új személygépkocsik száma 8,2 százalékkal mérséklődött, a dízelmotoros személygépkocsiké pedig 16,6 százalékkal. A januárban forgalomba helyezett autók 54,1 százaléka benzines, a dízelesek részaránya pedig 40,9 százalék volt az egy évvel korábbi 52,1 és 43,3 százalék után. Teljesen elektromos hajtású autóból 507-et helyeztek forgalomba az első hónapban, 26,4 százalékkal többet éves összevetésben, részarányuk 2 százalékra nőtt az egy évvel korábbi 1,4 százalékról. Ausztriában összesen 30,5 ezer gépjárművet helyeztek forgalomba az idén januárban, 8,6 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban, de 24,1 százalékkal többet a decemberinél. A forgalomba helyezések 82,9 százaléka volt személygépkocsi. A 2018-as teljes évben 444,5 ezer gépjárművet helyeztek forgalomba Ausztriában, 2,8 százalékkal kevesebbet, mint 2017-ben. Személygépkocsik száma ezen belül 341 ezer volt, 3,5 százalékkal kevesebb a 2017. évi 353 ezernél. Tavaly benzinmotoros személygépkocsikból 12,5 százalékkal többet helyeztek forgalomba, a dízelmotorosok autókból pedig 20,1 százalékkal kevesebbet. A benzinesek 54,0 százalék, a dízelesek 41,1 százalék részarányt értek el a forgalomba helyezésekben 2018-ban, míg egy évvel korábban a benzinesek 46,3 százalékot, a dízelesek 49,7 százalékot képviseltek. A teljesen elektromos autók forgalomba helyezése 24,4 százalékkal 6757-re emelkedett.
Címkék: 

Gondolatjel – Autóöregítés

2019.02.11.
A gépkocsi egyik legfontosabb jellemzője a várható, átlagosan kialakuló élettartam, mégsem sok gondolatot és szót vesztegetnek rá. Mintha nem is számítana… Pedig ha abból indulunk ki, hogy a hazánkban eladott autók átlagára hétmillió forint, az átlagkereset pedig 220 ezer, akkor rögtön kijön, hogy 32 hónapig dolgozunk egy járgányért, miközben semmit sem költünk másra, tehát eltarthat a házastársunk. Ez még rendben is lenne, figyelembe véve, hogy az átlagos család második legértékesebb vagyontárgya a lakás vagy ház után a kocsi. Fotók: Rusznák András Amely ugyebár tartós fogyasztási cikknek minősül, tehát hosszú ideig lehet használni. Minél tovább, annál kevesebb amortizációs veszteséggel számolhatunk havonta. Hány évnyi szolgálatot várhatunk el a derék négykerekűtől a technika mai szintjén? Döbbenetesen keveset… A hatvanas-hetvenes években még kérészéletű járműveket termeltek a gyárak, szétrozsdásodó karosszériájuk programozta be előre a korai pusztulásukat. Akkor aztán pozitív változás történt: megjelentek a mindkét oldalt tűzihorganyozott acéllemezek, amelyek nemcsak ép állapotban védtek a korróziótól, hanem öngyógyító hatásuk is volt: ha egy felverődött kő megkarcolta a bevonatot, víz hatására elektrokémiai folyamat indult be, cinkionok vándoroltak a sérülésre, újra bevonták. A márkák elkezdtek hétéves garanciát adni a karosszéria átrozsdásodása ellen. Ha akkor megkérdeznek minket, hogy hány évre nő az autók élettartama 2019-ig, biztos saccoltunk volna vagy harmincat. Nem így lett. Ezt mutatja az általános sápítozás, hogy elöregedett az autóállományunk, 14 év körüli, és amiatt is jajveszékelnek, hogy a használtautó-vásárlók nyolcvan százaléka tíz évesnél idősebb kocsit vett, tehát nemigen lehet számítani az állomány fiatalodására. Ha így nézzük, e fontos jellemző nem sokat javult az évtizedek alatt, sőt semennyit sem. Érthető is, hiszen erős tényezők hatnak az autók nem műszaki, hanem erkölcsi elavulása irányában. Új technikák jelennek meg, bejön blokkolásgátló, menetstabilizáló, kis fogyasztású motorgeneráció, és ezek hiánya matuzsálemnek mutatja a még egész fitt, páréves járműveket. Hasonlóan a rendre felfrissített design, és a legújabb korban az informatika, szórakoztató-tájékoztató elektronika rohamos fejlődése, az állandó online kapcsolat igénye, és a többi. Szoktam tűnődni rajta, hogy az én életemben, a második világháború közepétől napjainkig, többet változott a világ, mint a honfoglalástól Ferenc József trónra lépéséig. És egyre gyorsabb a változás, rövidül a dolgok elavulásának ideje. Az autóké is. Azt képzelhetné a nagyon naiv ember, hogy erre, és a környezeti szempontokra reagálva meghosszabbítják gyártmányaik élettartamát a márkák, és gondoskodnak a régebbi kocsik egyszerű frissíthetőségéről. Valójában persze nem erre halad a világ, az iparnak minél több autó eladása az érdeke, és csillagászati összegű bevételeiből képes is finanszírozni azt a marketinget és lobbizást, amely biztosítja egyre több és egyre hamarabb elöregedő kocsi értékesítését. Mi meg, jó birkaként, nemcsak tűrjük a nyírást, hanem még örülünk is neki, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy egy házaspár egyik tagja tartja el a családot, a másik a kocsira keres. Így álltunk a közelmúltig. De aztán kénytelenek lettünk arra eszmélni, hogy gonosz varázslat történt velünk: a garázsba tegnap beállított autónk mára ósdi relikviává változott, olyasmivé, mint egy zihálva füstölgő gőzmozdony, amely csak nosztalgiavonatokkal közlekedik néha. Hogyan történik ez? Egyszerű a módszer, mint a faék. Brüsszelben néhány évente kiadnak egy-egy új, légből kapott, tudományosan és alapos mérésekkel nem alátámasztott emissziós normát, mint például az NOx-kibocsátásról (a témára később visszatérünk még). A szintén „zöld” (ezt a színmegjelölést ne környezet- vagy természetvédelmi kifejezésként értsék), és a hasonló színezetű helyi, illetve országos politika több országban azonnal rámozdul, egészségünk őrének szerepében tetszelegve. Ötéves, Euro 5-ös dízelautód van, amelyet legalább 15 évnyi használatra vettél? Mától az Euro 6 érvényes, ki vagy tiltva bizonyos utakról, mint ahogy lovaskocsival sem szabad behajtani a városba! A kocsid egyetlen éjszaka egy generációval öregedett, mintha a negyvenes éveiben járó apu ráncos, ősz nagyapaként kelne fel reggel. Nemcsak a batár használati értéke csökkent, hanem a piaci is, kevesebbért lehet eladni, és persze közben drágultak a helyette szóba jöhető újak is, hiszen modernebbek – Euro 6-osak! És azok vajon mikor jutnak ugyanerre a sorsra? Eszembe sem jutna összeesküvés-elméletet kiagyalni, profitéhes autógyárról, annak a felügyelőbizottságában busás fizetéssel alkalmazott brüsszeli politikusról, az ő lobbizásáról, és az új határértékek keresztülnyomásának áttekinthetetlen folyamatáról. Inkább csak felteszem az ősi kérdést: kinek használ ez? Az egészségünknek nagyon kétséges, hogy jót tesz-e, hiszen vitatottak a mérési módszerek és a hatáselemzések is. Azoknak jó, akiknek érdeke az autógyártás és az autókereskedelem pörgetése, minél rövidebb idő alatt minél több új autó eladása, és ennek érdekében rászorítani az embereket a régebbi, de még tökéletesen működő, minden normális igényt kielégítő járművek leselejtezésére. Furdal a lelkiismeret, hogy Euro 5-ös autóddal csecsemőtől aggastyánig mindenkit mérgezel? Ez egyáltalán nem biztos, függ az autóhasználati profilodtól is, hiszen egy szuper-tiszta luxusterepjáró mindenképp többet szennyez, mint egy páréves kiskocsi. Az viszont biztos, hogy minden egyes új autó legyártása terheli a környezetet, mint ahogy életciklusának végén a visszaforgatása is. Erősen kétséges, hogy a fenntarthatóságot szolgálod még középkorúnak sem mondható kocsid lecserélésével, inkább nehezen megkeresett pénzedet tömöd nem éppen „üvegzsebekbe”…
Címkék: 

Ismét emelkedik az üzemanyagok ára

2019.02.11.
Az emeléssel a benzin 347 forintra, a gázolaj 385 forintra drágul literenként. Az üzemanyagok ára legutóbb pénteken változott, a 95-ös benzin literenkénti ára 3 forinttal, a gázolajé 2 forinttal nőtt. Az autósok 50 forintos különbséget is tapasztalhatnak a töltőállomások árai között. A benzin ára 2012. április elején érte el csúcsát, akkor egy liter átlagosan 451 forintba került. A gázolaj literje 2012. január közepén volt a legdrágább, átlagosan 449 forint.

Befagyott ajtók és töltők: panaszkodnak a Tesla tulajok

2019.02.11.
Csalódott Tesla tulajok kommentjei árasztották el az internetet, miután erős fagy söpört végig az USA számtalan államán. A legtöbbjük elsősorban a drasztikus gyorsaságban csökkenő hatótáv miatt emelte fel hangját: „Egy éjszaka alatt 20-25 mérföldnyi hatótávot vesztettem, míg munkába menet további 5-10 mérföld fogyott az akkumulátorból.” – nyilatkozta egy Tesla Model 3 tulaj a Bloombergnek. „Nem azért költöttem 60 000 dollárt, hogy aggódjak a hatótáv miatt.” Noha az észrevétel jogos, azon nincsen semmi meglepő, hogy egy villanyautó a téli fagyban gyorsabban zabálja a hatótávját. Bármilyen elektromos autót veszünk, ugyanezt tapasztalható. Sokkal nagyobb aggodalomra ad okot, hogy befagytak az ajtónyitók, sőt, a töltőnyílások is. 2016-os leleplezésekor büszkén mutatta be a Tesla, hogy a Model 3 ajtónyitó fogantyúi képesek eltűnni, szinte egybeolvadni az ajtóval, ezzel modernebb dizájnt kölcsönözve első megfizethető villanyautójuknak. Azonban valószínű nem sok tesztelésnek vetették ezt alá, hiszen a jeges felületeten képtelen áttörni, és ugyanez igaz a töltőnyílásra. A tulajdonosok szerint 10-15 perc előfűtés esetén sem tudtak bejutni autójukba. Többen házilagos megoldáshoz folyamodtak: volt, aki egyszerű ragasztófóliát helyezett az ajtónyitó mögé, míg megint mások egyszerűen erőből oldották meg. A Tesla már dolgozik az ügy megoldásán a Model 3 frissítésével, remélhetőleg a félig felhúzódó ablakok és nem záródó töltők problémáját is megoldják.  

Történetének második legjobb januárjával indított a Daimler

2019.02.11.
Mercedes-Benz márkájú autót 180 ezret értékesített világszerte, 6,7 százalékkal kevesebbet, mint 2018 januárjában. A Mercedes-Benz azonban az előző évinél kisebb eladásaival is története második legjobb januárját tudhatja maga mögött. A Mercedes-Benz márkával a prémium személygépkocsi kategóriában versenyző Daimler eladásai Észak-Amerikában, Európában, ezen belül is hazai piacán, Németországban csökkentek a legnagyobb mértékben. A Daimler eladásai Ázsiában is csökkentek, legnagyobb nemzeti piacán, Kínában viszont 4,8 százalékkal emelkedtek. A konszern kisautó márkája, a Smart eladásai tíz százalékkal 8300-ra estek januárban. A Daimler összes márkájából 6,8 százalékkal értékesített kevesebbet az idén januárban, mint 2018 első hónapjában. "Az elmúlt hónapot az erős egy évvel korábbi adat szorította le, de ez a nagyjelentőségű modellváltások miatt meg is felel a várakozásainknak" - kommentálta a januári értékesítési adatokat Britta Seeger, a Daimler értékesítési igazgatója. Az első negyedévben futnak ki a Mercedes B-osztályú és CLA modelljei, valamint a SUV kategóriában a GLE modell. "Kihívásokkal terhelt év lesz 2019 az egész járműipari ágazat számára. Új modelljeivel azonban a Mercedes-Benz az év második felében magasabb fokozatba kapcsol és eladásai mérsékelt növekedésével zárja majd az évet" - jelezte az értékesítési igazgató.
Címkék: 

Oroszországban lassult az új autók eladása

2019.02.11.
A több mint hatszáz, Oroszországban tevékenykedő európai vállalatot tömörítő AEB által közölt adatok szerint januárban 103 ezer 064 új személyautót értékesítettek, ami 0,6 százalékkal több a tavaly januárihoz képest. Tavaly decemberben 5,6 százalék, novemberben pedig még 10,1 százalék volt az éves szintű eladásnövekedés. Az AEB elemzői mindazonáltal kedvezőnek tartják, hogy 100 ezer fölött maradt januárban az eladott új autók száma, különösen annak fényében, hogy az év elejétől 20 százalékra emelkedett az áfa a korábbi 18 százalékról. Januárban már a 21. egymást követő hónapban nőtt az új autók eladása. Tavaly csaknem 1 millió 800 ezer új autót értékesítettek Oroszországban, 12,8 százalékkal többet az egy évvel korábbinál. Tavaly a legkeresettebb modell a Lada Vesta volt, amelyből az egy évvel korábbinál 40 százalékkal többet, 108 ezer 364-et adtak el. Az AEB azzal számol, hogy idén a tavalyinál szerényebben, 3,6 százalékkal nő Oroszországban az új autók eladása.

Átalakulóban a gyártók és kereskedők viszonya

2019.02.11.
Mindez azt jelenti, hogy négy év múlva ezek a szerződések újból változni fognak, a kereskedői szerződések megújítása pedig cseppet sem egyszerű feladat, ennek ellenére, a gyártók sorban kötnek újakat. Mégis miért? Erre kereste a választ az ICDP egyik legfrissebb kutatása. A kutatószervezet az utóbbi évben sokat foglalkozott a „jövő kereskedőjének” definiálásával. Szerintük a jövőben kevesebb kereskedőre lesz szükség (a számok mezején ez azt jelenti, hogy 4%-os csökkenésre számítanak a következő néhány évben, ami az európai kereskedők létszámát illeti). Ezek a nagyobb kereskedők univerzálisabban fognak szolgáltatni és új fajta telephelyeken várják majd a vásárlókat (pop-up kereskedések, belvárosi kirendeltségek). Magyar szempontból ezt úgy kell elképzelni, hogy a Hovány hálózat tovább növekedik, míg kisebb, marginális társai lemorzsolódnak. Bizonyos szempontból a mostanság megkötött szerződések beleillenek ebbe a mintába. Több márka esetében is elmondható, hogy az új megállapodások lényege, hogy olyan új megoldások és működési formák is szabályozva legyenek, amelyek eddig nem voltak, így például a korábban említett pop-up pontok. ​Porsche Az új megjelenési formák szabályozása mellett szintén fontos, hogy a gyártók igyekeznek felkészülni az újfajta vásárlói igényekre, vagyis arra, hogy a vásárlók már nem csak egy terméket vásárolnak, hanem egy „csomagot”, amelynek az autó csak egy része az egyéb szolgáltatások mellett. Új értékesítési csatornákat is belefoglaltak ezekbe a szerződésekbe, mint például az online értékesítés, amely bár egyelőre jelentéktelen, a jövőre nézve komoly potenciált rejt magában. Eddig gyakorlatilag minden esetben közvetlenül a gyártó értékesített az interneten keresztül, a jövőben viszont a kereskedők is részt vesznek a folyamatban. ​BMW A Volkswagen csoport végezte el a legjelentősebb újításokat a kereskedői szerződéseit tekintve. Alapvetően úgy tűnik, a németek igyekeznek megkönnyíteni kereskedőik dolgát. Partnereik választhatnak, hogy milyen formában szeretnék értékesíteni, vagy éppen javítani a márka modelljeit, így biztosítva, hogy minden kereskedő a neki megfelelő formában működhessen (teljes körű szolgáltatást nyújtó kereskedés, szervíz, városi kirendeltség, stb.) Volkswagen A kutatást bemutató következő cikkünkben részletesen összefoglaljuk, hogy melyik márka milyen újításokat hozott az új szerződéseit tekintve.  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója