Magyarországon az első és egyetlen új Honda NSX

2019.01.05.
GALÉRIA. Elöl 245, hátul 305 mm szélesek az abroncsok. Felniből van szürke, szürke ezüstös élekkel és teljesen ezüst. Honda. NSX. 25 év után a japán manufaktúra feltámasztott egy legendát a második generáció személyében. Az előd V6-os szívómotorja, a világon első teljesen alumínium karosszériája és Ayrton Senna fejlesztési munkája eredményeiből profitált. A Hondának nem volt egyszerű dolga, hogy életet leheljen valamibe, amely szintén ilyen különlegesnek képes majd hatni manapság, abban az időben, amikor olyan autót nem gyártanak, amilyet nem akarnak. Noname kínai startupok Tesla-verő csodákat böfögnek ki magukból egyik pillanatról a másikra, s egy ferdeszemű milliárdossal a hátuk mögött bármit legyártanak. Magyarul, az 1990-es premiert és a kivívott hírnevet hogyan lehet felülmúlni vagy öregbíteni? Legalul van a 4-es kipufogó-végződés. Jól el van dugva a lapos autón. Azért az őszi Párizsi Autószalonnál nagyobb élmény volt meglesni az első és egyetlen egy magyar NSX-et, ha így rangosorlni kellene az utóbbi történéseket: ott is ki volt állítva, mint mindig. A modell a 2016-tól gyártott változatból is egy apróbb frissítésen átesett példány volt. Karbon-kerámia fékek, karbon tető és az a vagány piros belső… De az extralista egyébként még hosszabb lehet, a magyar tulaj kb. 70-75 millióért így is ízlésesen választott. Nagy élmény volt mindenesetre! Elolvadtam. Napsugár alatt gyönyörű ez a szín! Noha ez a bordó szín a napsütésben ragyog igazán, meg ezeknél a szürkés felniknél is van számomra tetszetősebb, megfagyott a szalonban a levegő, amikor érkezésünkre lerántották a kétszemélyes sportautóról a leplet. A több mint 2 millió forintos fényezésen ekkor csúszott el a napsugár, s ekkor érezte azt az ember, hogy a sajtófotókon annyit látott szín valójában micsoda minőségi és milyen jól kidomborítja a modell formáit. Kép ezt nem tudja visszaadni. Én ott voltam, jelen voltam, igen, az első és egyetlen egy magyar Honda NSX-nél. Sokat ügyködtek a mérnökök a hűtésen. Elöl is vannak nagy hűtök, hátul is légbeömlők. Lukas a C-oszlop. Dizájnstúdióba illő visszapillantók… Már 2016-ban megadatott a lehetőség számomra, hogy beleüljek, így ez különösebben nem izgatott most. Sokkal inkább hallgattam egyrészről az érdekességeket a kocsiról, másfelől pedig a teljes rendelési és forgalombahelyezési procedúráról, amely megizzasztotta a hatóságot. Vizsgapadra sem volt egyszerű vele felállni, aztán következzen a millió új technika, amelyeket regisztrálni kellett a rendszerben… A műszaki állomáson tágra nyitott szemekkel csodálkoztak rá erre a piros csodára, egyszerűen kétség nélkül mindenki hatalmas elismeréssel nyilatkozott róla - a műszaki megoldásokat illetően. Jobban össze van rakva, mint bármelyik olasz vagy angol szupergép, abszolút használható a hétköznapokban, beleférsz, 10 liter körül eszik a maga 581 lóerejével is és nem bonyolultabb sokkal, mint bármelyeik más mezei Honda. 581 lóerő és intenzív gyorsulás, amiket 10, 20, 50 és 100 ezer kilométer múlva is fog tudni. Máris egy nagy különbség… A világon először lapított alul és felül a kormány sportautóban. Biztos van értelme, mindenesetre ezen a téren is egyedi az NSX. Középen választhatunk vezetési módot a tekerővel. Gyönyörűen megformáltak az alumínium ajtóbecsukók. Ja, és persze találjon az ember fuvarcéget, amely Németországból leszállítja a méregdrága autót Pécsre. Mert kérem szépen, már itt kezdődtek a kihívások. A jó hír az, hogy az 1967., magyar Honda NSX tulajdonos révén ki van már taposva az ösvény, és az európai évi 100 darabos keretbe így lehet regisztrálni, és könnyen le is bonyolítja nekünk a pécsi Honda Ste-Ba az esetleges teljes rendelési folyamatot. Jó tartás és szín. Nekem a középkonzol teljes pirossága nem tetszik. Van még fekete bőr és műtőhangulatot idéző világos-szürke kombó, meg valami barnás meg kékes szín is Amerikában. Mindig lesz jobb. Mindig lesz gyorsabb. McLaren, Koenigsegg meg társai (azért ez utóbbi nagy kategóriabeli ugrás felfelé… inkább ne is hasonlítsuk össze ezzel), sőt, a legdrágább Lambók és csúcs-Ferrarik is megverik 200-ra az NSX-et. De itt nem erről szól a történet. Ez a szupersportautók belépő szintje, ez márkahűeknek készült, akik levernék 400 méteren a Nissan GT-R-t, a 911-es Porschék bármelyikét, a limitált kiadású Lambókat és Ferrarikat. 70 millió a keret, annyira nem is nagy pénz, ha azt nézzük, hogy 97 milliós Aston Martinban és 158 milliós Lamborghiniben ülhet az ember Párizsban, illetve Bécsben. Ez is egy életre szóló élmény egy igazi fanatikusnak, arról nem is beszélve, hogy röpke fél év múlva az USA-ban található Performance Manufacturing Centerben fogok nyálcsurgatva álldogálni, megnézni közelről, hogy szereli össze a magasan képzett gárda az NSX-et kézzel az utolsó csavarig, milyen különleges festési és gyártástechnológiákat alkalmaznak, és még sorolhatnám. Az alumíniumhegesztést meg a fényezést kb. 3 helyen tudják kezelni, javítani a Hondánál Európában, szóval a 10-13 város, ahol kapható az NSX a kontinensen, valami hosszú listának számít ehhez képest. Szerviz legközelebb Ausztriában. V6 biturbó. A rendszerteljesítmény 581 lóerő, ehhez 645 Nm társul. A kezdeti tervek között szerepelt egy 1400 kg-nál könnyebb, 10 hengeres szívómotorral szerelt szupersportautó elkészítése – afféle Audi R8-as, de Honda-módra. Aztán jött a válság, illetve valami extrémebbre volt szüksége a Hondának ahhoz, hogy megint időtállót alkothasson. Így aztán hibrid rendszerben gondolkoztak a mérnökök, mindössze pár év alatt született meg a végleges koncepció és kialakítás. Úgy álmodták meg az NSX-et, hogy azonnal reagáljon a vezető utasításira. És ez különbözteti meg a többi ilyen komoly autótól. Ez. Az első néhány tizedmásodperc, az érzés, hogy teljesen egy vagy az autóddal. Varázslatos! Kajak van rajta kulcslyuk? Benyomós-kipattanós a kilincs a kategóriához hűen. Gyönyörűek ezek az idomok! Karbon-kerámia a fékrendszer, hátul dupla nyerges! Magyarországon először mértek autónál százalékra azonos fékhatást az első kerekeknél, hátul csupán 1% eltérés volt! A három elektromotor révén azonnal ugrik a gázra az autó, kanyarban az intelligens vezérlésű összkerékhajtás a társ, miközben a világon évekig etalonnak számító 9 fokozatú DCT falja a fokozatokat. Elektromos fékpedál, 5 féle vezetési mód, Launch Control, hatékony visszatáplálás és rásegítés, no meg egy több mint 500 lóerős, biturbó, hathegeres benzinmotor, amely 6500 és 7500 percenkénti fordulat között adja le legnagyobb teljesítményét. Szóval a százas sprint három másodpercnél kevesebb időt vesz igénybe. De azért a német nyomatékgyártók egyesületének tagjai mondjuk guruló rajtból talán lehagyják az autót, de mit számít ez egy olyan tulajdonosnak, aki ennél egyedibb szuperautót nehezen választhatott volna. 2 darab NSX Ausztriában, 160 darab Európában, kevesebb, mint 2000 ezer darab az egész világon összesen… A far nagyon széles. Körben reggelizni lehetne rajta egy csoportnak. Diffúzor alul.  Régebbi modell: a 2018-as frissítés során egy új narancssárga szín rendelhető ugyanilyen féknyergekkel, illetve a lökös elején a króm csík a karosszéria színét kapta meg. Feszesebb stabilizátorok meg gumik a felfüggesztésben, egyfajta finomhangolás a lemezek alatt az Intelligens Hajtóegység-vezérlésben. Újak az abroncsok is! Kérem szépen, nemcsak a teljesítmény, a darabszám az egyedi, hanem időzzünk el egy picit a forma mellett is! Michelle Christensen amerikai formatervező alkotta meg az NSX végleges vonalait. Igen, ritkaságszámba megy, hogy egy ilyen komoly gépkategóriában hölgy jusson ilyen komoly szerephez. Michelle divatos magassarkúakból is sokat merített, hogy ezt az élgazdag, ugyanakkor felülről nézve gömbölyded formát megalkossa a japán Wako stúdióból kikerült előzetes tervek alapján.  Ez a hölgy kis korában apukájával szerelt, majd rajzolgatni kezdett. Bele lettek oltva az autós gének. Kint a Honda luxusmárkájának, az Acurának a teljesítményorientált palettájába illik bele az NSX. Csak a logó más. És akkor beütött az új hajtáslánc-ötlet, meg a hűtést is baromi sokat tesztelték, szóval egy kicsit arrébb kellett tolni a tengelyeket, így változtak az arányok is. De a végeredmény, higgyék el, fantasztikus. Tavaly ilyentájt francia kereskedésben néztem pont ilyen modellt, s ez alapján úgy látszik, néhány éve már mindig különleges ajándékkal szolgál számomra az előbb jövő Jézuska. GALÉRIA. Egy teljes hétig el tudnék gyönyörködni ezekben a vonalakban. Étlen-szomjan!

Lengyelországban csaknem 10 százalékkal nőtt az autóeladás

2019.01.05.
A tavaly eladott új személyautók száma 2000 óta a legtöbb - jegyezte meg a SAMAR lengyel autóipari piackutató intézet. Tavaly a legkeresettebb márkák listájának élén a Skoda állt, piaci részesedése 13,1 százalék volt. A második helyen holtverseny alakult ki a Volkswagen és a Toyota között, mindkét márka piaci részesedése 10,5 százalék volt 2018-ban. Tavaly a legkeresettebb modell a Skoda Octavia volt.
Címkék: 

Hivatalos videón a legerősebb magyar autó

2019.01.05.
A Mercedes kiadott egy ízelítő videót az A-osztály csúcsmodelljéről, az A 45 AMG sportmodellről, amit gyengébb társaihoz hasonlóan a Mercedes Kecskeméti üzemében is gyártani fognak. A videón egy színes álcázó matricával burkolt prototípus látható, amelyről azért így is meg lehet állapítani, hogy még agresszívebb megjelenésű, mint a már bemutatott A35 AMG: a csúcsverzión már megtalálható a függőleges lécekből álló, jellegzetes Panamericana hűtőmaszk, és kipufogóból is kétszer annyi, vagyis 2x2 található rajta, emellett egyedi felniket is visel.   A prototípus látványos módon szinte minden kanyart lapjával előre, erőcsúsztatással vesz be, mintha nem is összkerék-hajtású, hanem tisztán hátsókerék-hajtású lenne. A videó alapján szinte biztosra vehetjük, hogy az autóban olyan, drift üzemmódra is képes összkerék-meghajtás dolgozik, mint a Ford Focus RS-ben. A Fordban a nyomaték nagyobb része a hátsó tengelyre érkezik, és a trükkös aktív hátsó differenciálmű arra is képes, hogy a hátsó tengelyen teljesen szabadon variálja a nyomatékot a két kerék között. A Mercedes-AMG vezérigazgatója, Tobias Moers már korábban bejelentette, hogy az új sportmodell kétliteres, négyhengeres turbómotorja több mint 400 lóerős lesz (korábban 360, illetve 381 lóerős volt), de egy német biztosítási kalkulátor nemrég kiszivárgott adataiból a pontos adatot is megtudtuk, ami 421 lóerő az erősebb S változat esetében. Ez azt jelenti, hogy ez a motor lesz a legnagyobb fajlagos teljesítményű benzinmotor a világon, megelőzve a McLaren Senna 800 lóerős 4,0 literes biturbó V8-asát. A Mercedesben a motor erejét egy egyes források szerint nyolc, mások szerint kilencfokozatú dupla kuplungos automata váltó továbbítja majd a négy kerék felé. Mivel már a 306 lóerős A 35 AMG is 4,7 másodperc alatt gyorsul fel 100 km/órára, könnyen lehet, hogy az A 45 AMG-nek 4 másodpercnél kevesebb is elég lesz a mutatványhoz. Szerencsére a hivatalos adatokra már nem kell sokat várni, a német hot hatch ugyanis a márciusi Genfi Autószalonon mutatkozik be.

Rengeteg a baleset a havas utakon

2019.01.05.
Baleset nehezíti az előrejutást Szeged irányába az M5-ös autópályán. Ugyanitt a főváros felé több kilométeres a torlódás a visszafelé tartó vendégmunkások miatt. Szalagkorlátnak ütközött és felborult egy kisteherautó az M5-ös autópálya 22+800 kilométerszelvényében, a Szeged irányába tartó jobb pályatesten. A 2019. január 5-én 14 óra 45 perc körül bekövetkezett balesetben senki sem sérült. A külső és a belső sávot lezárták a rendőrök, a forgalom a külső gyorsítósávon halad. Torlódásra számíthatnak az arra közlekedők. Az ünnepekről hazafelé tartó vendégmunkások miatt a bal pályatesten összefüggő kocsisor alakult ki. Több kilométeres a torlódás a főváros irányában.   Két autó ütközött a 8136-os számú úton. Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt 2019. január 5-én 15 óra 16 perckor a 8136-os számú úton Bőny térségében. Eddig tisztázatlan okok és körülmények között két autó ütközött. A balesetben ketten olyan súlyos sérülést szenvedtek, hogy a helyszínen életüket vesztették. Az ütközés során további két ember is megsérült, őket a mentők kórházba vitték. Az érintett útszakaszt a rendőrség a helyszínelés és a műszaki mentés idejére teljes szélességében lezárta.   Személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt a 82-es számú főúton. A jelenlegi adatok szerint eddig tisztázatlan körülmények között ütközött össze frontálisan két személygépkocsi 2019. január 5-én 15 óra 28 perckor a 82-es számú főút 11+700. kilométerszelvényében, Eplény és Gyulafirátót között. Az elsődleges információk alapján a balesetben egy személy súlyosan megsérült. A közlekedési baleset helyszínelésének idejére az érintett útszakaszon félpályás útlezárás van érvényben, a forgalom rendőri irányítás mellett halad. Kérjük az arra haladó járművezetőket, hogy fokozott figyelemmel közlekedjenek!   Fotó: MTI/Komka Peter
Címkék: 

A Volvo rekordszámú autót adott el tavaly

2019.01.05.
A Volvo Cars már az ötödik egymást követő évben állított be eladási rekordot, az 1927-ben alapított vállalat most először lépte át a 600 ezres eladási számot.  A világ legnagyobb autópiacán, Kínában a Volvo Cars tavalyi eladásai 14,1 százalékkal, 130 ezer 593-ra nőttek. Az Egyesült Államokban a cég autóértékesítése 20,6 százalékkal, 98 ezer 263-ra emelkedett.  Az autógyártó jól szerepelt Európában is, ahol az értékesített autóinak a száma 6,4 százalékkal, 317 ezer 838-ra bővült. A vállalat 2017-ben 571 ezer 577 autót adott el. A Volvo Cars, amelyet a kínai Geely csoport 2010-ben vett meg az amerikai Ford Motortól, jelenleg mintegy 38 ezer embert foglalkoztat.
Címkék: 

Nincs felső határ: kétmilliárd forintot kérnek egy Lexus LFA-ért

2019.01.05.
A 2010 és 2012 között, mindössze ötszáz példányban gyártott Lexus LFA minden egyes példánya autótörténeti ritkaság. Fokozottan igaz ez arra az ötven autóra, amely a cégelnök Tojoda Akio személyes döntése alapján különleges kezelésben részesült: a Nürburgring-csomag kifejezetten kiélezett, versenypályára való autót faragott a sportkupéból. A motorteljesítmény 560-ról 571 lóerőre emelkedett, a váltóvezérlés gyorsabb kapcsolásokat tett lehetővé, számos aerodinamikai elem szénszálas kompozitból készült, ami ugyanúgy csökkentette a jármű tömegét, mint a kovácsolt magnézium keréktárcsák. Az autóhoz járt még egy 12 hónapos bérlet a Nürburgring északi nagykörére, valamint egy vezetéstechnikai képzés ugyanott. Ez utóbbiak a használtpiacon nem érvényesíthetők, de a limitált szériának nincs is szüksége arra, hogy ilyen extrákkal növelje az értékét. Az ötven autó közül az egyik tavaly tavasszal 700 ezer dollárért, azaz akkori árfolyamon számolva 177 millió forintért kelt el a Barrett-Jackson floridai árverésén, míg egy másikért alig pár héttel korábban 825 ezer dollárt fizettek ki Arizonában. Ezek az összegek jól érzékeltetik, milyen hatalmas az érdeklődés az LFA iránt már most, mindössze négy évvel a gyártás befejezése után: nem egészen fél évtized alatt több mint másfélszeresére nőtt az autó értéke. Nem csoda, hogy egyre nagyobb a zaj az LFA fennmaradt példányai körül, és ennek hatására váratlan forrásokból kerülnek elő makulátlan állapotú kupék: kiderült, hogy annak idején – a Lexus szándékával dacolva – több kereskedő is félretett magának (pontosabban tehetős vevőinek) egy vagy több példányt, és ezek most jelentős felárral kerültek a piacra. Alighanem így került egy németországi kereskedés kínálatába is nem egy, nem kettő, hanem összesen öt darab LFA. Egytől egyig bejáratósak még, a legtöbbet használt sem futott többet 2400 kilométernél, és még ezért a példányért is bruttó 699 ezer eurót (224 millió forint) kérnek – ez nagyságrendileg megfelel a tavaly elárverezett példány értékének. Jóval drágább az a három autó, amelyek mindegyike összesen tíz (!) kilométert gurult életében. Ha beérjük egy „mezei” piros vagy kék metálfényezéssel, 850 ezer euróért (273 millió forint) juthatunk hozzá egy túlzás nélkül vadonatúj LFA-hoz, de ha inkább gyönyörködnénk a különösen ritka matt fekete festésben, már 960 ezer eurót (308 millió forint) kell letennünk az asztalra – a felár 15-szöröse annak az összegnek, amit egykor az egyedi festésért a Lexus elkért! Mindez azonban meg sem közelíti annak a sárga színű, Nürburgring-csomagos LFA-nak az irányárát, amelyet ugyanitt, a wasserburgi Autohaus Weinbergernél 6 millió 430 ezer euróért, azaz valamivel több, mint kétmilliárd forintért kínálnak eladásra! A 680 kilométert futott autó teljesen gyári állapotú, sem felszereltsége, sem teljesítménye nem indokolja ezt az orbitális felárat. Ami miatt mégis ennyit kérnek az autóért, az egy aláírás: ez az egyetlen olyan LFA a világon, amelynek maga Tojoda Akio szignálta a motorházfedelét. Az ünnepélyes eseményről annak idején sokat cikkezett az autós világsajtó. Az LFA-t eredetileg saját magának, negyvenedik születésnapjára vásárolta Eric Weinberger, az Autohaus Weinberger tulajdonosa, és mivel ez volt az első, Németországban kiszállított LFA, a fáma szerint Tojoda Akio meglepetésként látta el kézjegyével a karosszériaelemet – az eseményről készített fényképek a csomag részét képezik. Így valóban egyedülálló, és ennek köszönhetően felbecsülhetetlen értékű autóval állunk szemben. Annál inkább, mert ha gazdára talál ennyiért, minden idők legdrágább japán autójaként vonulhat be a történelemkönyvekbe, ami pedig önmagában felsrófolhatja az árat, ha leendő tulajdonosa valaha úgy dönt, túlad ezen a ritkaságon.   Fotók: Autohaus Weinberger, motor1.com  
Címkék: 

Fiatalok és balesetek

2019.01.05.
A kezdő sofőrök kétségtelenül a legveszélyesebbek. Gyakori tévhit, hogy az idős vezetők legalább annyira veszélyesek mind a többi sofőrre, mind saját magukra, azonban a statisztika más mond. Sajnos magyar adat nem áll rendelkezésre, de az Egyesült Államok adatai szerint a balesetek 12,2 százalékát okozzák 20 év alatti sofőrök, míg a 65 év felettiek mindössze 7,5%-ért felelősek. Tapasztalat A tapasztalathoz évek kellenek, a sofőrök jelentős része csak több évnyi folyamatos vezetés után érzi magát valóban komfortosan a volán mögött. A rutin különösen balesetek elkerülésénél jön jól, amikor gyorsan kell reagálni. Egy fiatal sofőr ilyenkor hezitál, nem tudja, mi a jó döntés, így sokszor nem is dönt, vagy rossz megoldást választ, ami balesethez vezet. Elterelt figyelem Minden egyes sofőr ki van téve annak a veszélynek, hogy a figyelme nem igazán összpontosul a vezetésre. Ez egyrészt különösen nagy kockázatot hordoz magában a tapasztatlan sofőrök körében. A fiatalok esetében a hatás fokozódik, ugyanis rutintalanságuk mellett vezetés közben sem tudják elengedni a „multi-tasking” világot és a volán mögött esznek, isznak, vagy legrosszabb esetben a telefonjukat nyomkodják. Bódult állapot Nem vezetünk, ha ittunk, mondhatni ez a közlekedés egyik alapszabálya. Ahogy az elterelt figyelem esetében, az alkohol hatása is nagyobb veszélyeket hordoz magában, ha tapasztalatlan sofőrről beszélünk. A statisztika azt mutatja, hogy a fiatalok felelőtlenebbek, ha részegen vezetésről van szó és legalább ekkora  probléma, hogy gyakrabban ülnek meg bódult sofőr mellé, magukra vállalva ezzel a sofőr felelőtlenségéből eredő kockázatot. Vakmerőség Különösen a tinédzser fiúkra jellemző, hogy néhány kilóméterrel a hátuk mögött úgy érzik, eljött az ideje a száguldásnak. A nagy sebességnél való vezetés komoly tapasztalatot igényel, aminek híján vannak, mindez párosítva a fent leírt okok bármelyikével könnyen tragédiához vezethet. Az utasok A tinédzsereket érintő balesetek 15%-át az okozza, hogy a sofőr kommunikál utasaival, derül ki „AAA” Alapítvány kutatásából. Érdekesség, hogy a tini sofőrök jelentette kockázat megduplázódik, ha egy szintén tizenéves utas ül mellettük és triplázódik, ha kettő vagy több fiatal utas veszi körbe a tapasztalatlan sofőrt. Sajnos a vezetés veszélyes műfaj és várhatóan még jó ideig az is marad. Minden bizonnyal nevelés kérdése, hogy a fiatal, kezdő sofőr megfelelő döntéseket hozzon, szóval ha így nézzük, a vezetni tanulás otthon kezdődik!  

Új élményeket kínál az Audi a müncheni repülőtéren

2019.01.05.
A látogatóknak több szobát kell végig járniuk a nyomok után kutatva és számos feladatot is meg kell oldaniuk, köztük olyanokat, amelyek kapcsolódnak az Audi e-tron által képviselt technológiához. Mindegyik kérdés egy titokzatos kirakós játék darabjait járja körbe, amely egy, az Audi e-tron modellen dolgozó szakember személyét rejtegeti. Az extrafelszerelésként elérhető virtuális külső visszapillantó tükrökkel szerelt elektromos modell része a kalandnak és kulcsfontosságú szerepe van a kirakós játék végső megoldásában. Hogy igazán „felvillanyozó” élményt kínáljanak az ötletgazdák minden érzékszerv számára, a játékot futurisztikus hangeffektekkel és lenyűgöző fényjátékkal gazdagították. Időpontfoglalás a myAudi Sphere területén található szabadulószobába az interneten a http://www.audietronroom.de/ oldalon illetve az Audi további digitális elérhetőségein, például a www.audi.com/e-tron-room oldalon lehetséges. Ezzel párhuzamosan a müncheni repülőtérnél található Audi Tréning Központban zajlott a központi Audi e-tron bemutatkozó tréning, amelyre a világ minden tájáról összesen 9 500 munkatárs érkezett. A tréning célja, hogy első kézből szerezzenek tapasztalatot az Audi e-tron modellről statikus és dinamikus szempontból egyaránt illetve részletesen megismerkedjenek az általa képviselt technológiával és a jármű teljes ökoszisztémájával. A résztvevők a speciálisan az Audi e-tron számára kialakított beltéri terepes pályán fedezhették fel a tisztán elektromos autó vezetési jellemzőit.
Címkék: 

Óriási a dugó a hegyeshalmi határnál

2019.01.05.
Tóth Gabriella elmondta, hogy az M1-esen a várakozási idő mintegy egy óra, az 1-es úton pedig fél óra. Hozzátette, hogy napközben akár hosszabb torlódás is kialakulhat, ezért arra kérik a sofőröket, hogy lehetőség szerint válasszák a rajkai, a vámosszabadi vagy a soproni határátlépési pontokat, indulás előtt pedig tájékozódjanak a várható várakozási időkről a rendőrség honlapján. 
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója