Térjünk vissza az autókra. A motorkerékpárokhoz képest miben tudott a kocsi új, más élményt, minőséget nyújtani? A felnőtté válás élményét adta meg. Milyen autói voltak eddigi élete során? Én az átlag magyar kocsitulajdonosnál gyakrabban cserélem az autókat, átlagosan négy-öt évenként. Ár-érték arány szempontjából talán három évenként kellene, de akkorra még nem hajtok bele annyi kilométert, hogy megváljak tőle. Szóval kezdődött a Ladával... Egy bordó „kocka” Ladával, ami egyébként akkor és a maga műfajában viszonylag összetett, jó autónak számított. Persze az igazsághoz tartozik, hogy nyugati járművekkel összehasonlítani akkoriban nem tudtuk. A Trabanthoz képest viszont maga volt a csoda. Az első, „nem szocialista” kocsim is magyar volt. Suzuki? Persze. Öt ajtós és fapados. Tanársegéd voltam, amikor kihívtak németországi tanfolyamokra, az elsőre még résztvevőként, a további kettőre már szaktolmácsként. No ebből a két útból meg az eladott Lada árából jött össze a pénz a Suzukira. Nem voltam elégedetlen vele, a következő alkalommal is Suzukit vettem, igaz, az már Sedan volt, s ha nem is fullos, de legalább nem csak alapfelszereltséget tartalmazott. Mi volt a következő? Egy Honda Civic. Pezsgőarany színben szerettem volna rendelni, de egy zöld metálra jóval nagyobb engedményt adott a szalon. A pénz döntött. Egyébként remekül húzott, a német autópályán 1400 köbcentis motorja ellenére simán ment kétszázat. Hű maradt a márkához? Nem. Megláttam egy Chevrolet Evanda típusú autót, ritka kocsinak számított. Tágas volt és a motorja is gyönyörűen muzsikált. Öt éves kora előtt adtam el, utána tértem vissza a Hondához, egy 1,8-as Civichez. Dinamikus, igen jó kocsi volt Mivel jár most? Most egy 2000-es dízel Audi 4 Avanttal. Ez volt a szíve vágya? Nem akartam prémium kategóriás autót, nem akartam dízelt, nem akartam kombit és nem akartam automata sebváltósat, de erre nagyon jó árajánlatot kaptam, túlfutott tesztautó volt Ehhez képest ez az Audi kombi – bár az audisok megorroltak rám amikor ezt mondtam, helyesbítettek, hogy az Avant az más -, dízel, s automata. Ez a kocsi meggyőzött. A biztonsága és az eleganciája, finom működése egészen lenyűgöző. 2013 óta vezeti a Széchenyi István Egyetem Közúti és Vasúti Járművek Tanszékét. Mit gondol, mi egy egyetem szerepe a társadalomban, az ország fejlődésében, a fiatal hallgatók kiteljesedésében, önmegvalósításában?   Az egyetem nem hatóság, hanem az én felfogásom szerint mindenekelőtt szolgáltató intézmény. Felelős azért, hogy korszerű, a piacon használható tudást adjon a nála tanulóknak, segítse megtalálni önmagukat, motiválja őket. Ezzel szolgálja az egyént, ezzel szolgálja a társadalmat. Én erre törekszem, s valószínűleg azért érzem jól magam ezen az egyetemen, mert az intézmény szellemiségével azonosulni tudok. Hogyan látja a motorizáció, azon belül az autóipar jövőjét? A belátható jövőnek két fő kérdése van: miként tudjuk az elektromos energiát tovább tárolni, hosszabb utazásokra felhasználni. A másik: az önvezető autók hogyan alakítják át a közlekedés rendszerét, technikáját, szokásainkat, s szinte az egész életünket. Hogyan rendezi át az utak infrastruktúráját, de még a tulajdonviszonyokat is. Odahívok a házamhoz percre pontosan egy kocsit, megmondom a címet, elvisz, s megy tovább az útjára. Nem lesz feltétlenül arra szüksége az embernek, hogy nagy értékű autója a garázsban tétlenül parkoljon, ha bármikor, könnyedén magamhoz rendelhetek, bérelhetek egy önvezető járművet. Ami még ehhez kapcsolódóan nagyon fontos: az időtényező. Az önvezető autókban akár egy mobil irodát is berendezhet magának az ember, nem veszik el az utazáshoz szükséges ideje. Biztosan jó az, ha minden szabad percünket felhasználunk a munkára? Ha nem akarunk lemaradni, akkor igen. Mikorra épülhetnek ki az önvezető autók infrastrukturális feltételei? Azt tapasztalom, hogy a magyar kormány ebben az ügyben nagyon jól és gyorsan lépett, a felkészülés már megkezdődött. A feladattal megbízott kormánybiztosság szakértően és átgondoltam készíti elő a terepet. A kocsik autonómiája azonban nemcsak műszaki, de jogi és erkölcsi kérdéseket is felvet. Igen, és ezeket nehezebb megválaszolni. Mi van, ha elénk jön egy kamion, s ahová menekülni tudunk előle, ott éppen gyerekek vannak. Melyik döntés a helyes? Milyen erkölcsre tanítjuk meg az önvezetőket? Ezeket a kérdéseket mind tisztázni kell, mielőtt tömegével elterjednének. Ráadásul a kérdésekre sokszor nem léteznek jó válaszok, csak rossz és rosszabb döntés közül jelölhetjük ki valamelyiket. Az elektromos energiaforrások viszont inkább műszaki kérdéseket vetnek fel. Igen, az akkumulátor méretét, tömegét, a töltések lehetőségét, az egy töltéssel megtehető távolság kérdését. Ezekre biztosan megtaláljuk az egyre tökéletesebb megoldásokat. Professzor úr, ön régóta elkötelezte magát a kamarai munka iránt, a megyei fejlesztési és képzési bizottság elnöke. Miért fontos ez önnek? A szakképzés kamarai feladat, mi próbálunk egyensúlyt teremteni a gazdasági igények, és a végzett, képesítést szerző tanulók között. Tanszékvezetőként ezzel is foglalkozom az egyetemisták körében, de meggyőződésem szerint a pályaorientáció az előfeltétele annak, hogy a felsőoktatási intézmények motivált, jól felkészült fiatalokat kapjanak. Az egyetemnek is érdeke tehát, hogy segítsük a fiatalokat a pályaválasztásban. A mesterképzés is a szívügyemnek számít a kamarában. A mestervizsgát azok a szakemberek tudják letenni, akik öt éves gyakorlattal, s megfelelő elméleti felkészültséggel rendelkeznek, sőt speciális pedagógiai ismereteket is meg kell szerezniük. Az a tapasztalat, közülük sokan lesznek önálló vállalkozók, munkájukkal élénkíteni tudják a gazdaságot. Ez tehát olyan fontos ügy, amelyben számíthatnak rám, egyébként is azt mondják rólam, Duracell-nyuszi vagyok, belebetegednék, ha nem volna folyamatosan feladatom. Gyermekei érdeklődnek-e a műszaki pályák, azon belül a motorizáció iránt? A 13 éves fiam igen, belőle szerintem műszaki mérnök lesz. A lányom tizennégy éves. Ő a nyelvek iránt érdeklődik, abban mutat tehetséget. Feleségem jogász, a megyei önkormányzatnál a külkapcsolatokkal foglalkozik. Van-e már segédmotorja valamelyik gyereknek? Nincs, egyelőre csak biciklizünk velük.