Repülőgép-baleset Nyíregyházán - a pilóta a helyszínen meghalt

2017.05.20.
A vitorlázógép egy wellness-szállodának, borkereskedésnek és öltönyháznak is otthont adó szolgáltatóház oldalsó bejárata mellett, a kapubejáró közelében zuhant le.  A roncsok a Tokaj felé, illetve a repülőtérre vezető, forgalmas Rákóczi utcától húsz-harminc méterre, a telephely udvarában szóródtak szét - tapasztalta a helyszínen az MTI tudósítója. Fotó: Balázs Attila/MTI A katasztrófavédelem korábbi tájékoztatása szerint a motor nélküli repülőgépet vezető pilóta testét a mentők és a nyíregyházi hivatásos tűzoltók emelték ki a roncsból. Más nem sérült meg a balesetben. Az NFM tájékoztatása szerint a szakmai vizsgálat nem a vétkesség vagy a felelősség megállapítására irányul, célja a baleset okainak feltárása, a későbbi hasonló események megelőzése. Arról, hogy meddig tart a vizsgálat, egyelőre nem volt információja a tárcának.

A gázhajtással számolni kell! - V. CNG&LNG Szakmai Konferencia és Járműkiállítás

2017.05.20.
A gázhajtással komolyan kell számolni a jövőben. Ezt a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) által nemrég elkészített szakpolitikai program is jól tükrözi. A dokumentumban olvasható magas elterjedési prognózis szerint 2020-ra idehaza közel 67 ezer sűrített földgázzal (CNG) hajtott személyautó, 7300 darab CNG kisteherautó, 2590 darab nehéz üzemű teherjármű és legalább 1500 darab CNG-busz lehet forgalomban. A nitrogén-dioxid mentes üzemet biztosító földgázüzemű járművek elterjedéséhez természetesen szükség van Magyarországon egy megfelelő sűrűségű töltőhálózat kiépítésére. Jelenleg 11 nyilvános töltőállomás fogadja az autósokat nap mint nap. Legutóbb éppen a Blue Green Way Kft. nyitott CNG-kutat Keszthelyen és a cég tervei között további töltőállomások építése szerepel. „Hamarosan megnyitjuk nagykanizsai CNG-kutunkat, de tervben van még egy siófoki, egy tiszaújvárosi, valamint még két budapesti kút nyitása is, melyeket remélhetőleg 2017 év végéig át tudunk adni” – jegyezte meg Zsandarova Krisztina, a BGW Kft. kereskedelmi igazgatója. Az MGKKE által fejlesztett Clean Fuel Box projekt keretében 39 CNG-töltőállomás valósulhat meg hazánkban a következő két évben. Az elképzelések szerint ezek töltőpontok elpárologtatott cseppfolyósított földgázzal (LNG) szolgálhatnák ki az autósokat az ország bármely pontján. „A Clean Fuel Box technológia lényege, hogy a sűrített földgázt nem kompresszor berendezéssel állítják elő alacsony nyomású metánból, hanem a speciális tartályban tárolt cseppfolyósított földgázt (LNG) nyomását az elpárologtatás során melegítéssel emeljük 200 barra, ily módon CNG-ként azonnal tankolhatóvá válik” – magyarázta Domanovszky Henrik. Hozzátette: a PAN-LNG Projekttel kiegészülve még további 5 darab LNG és CNG töltőállomás épül hazánkban, ezek azonban a hagyományos értelemben vett töltőállomások lehetnek. Mindkét projekt, valamint a dunai LNG-hajózás megteremtését szolgáló PAN-LNG-4-Danube projekt összesen 30 millió eurós támogatásban részesült az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköznek (CEF) köszönhetően. A PAN-LNG Projektnek köszönhetően, a hazai töltőpontokra jutó LNG megújuló forrásból származik majd. A BioLNG az évtized végére a hazai közlekedés megújuló részarányának fontos részét fogja biztosítani, miközben az Unió tagállamainak az évtized végére egységesen kell biztosítaniuk 10 százalékot a közlekedési energiamixből.  Bemutatkozik az LNG-nyergesvontató - Az idei jubileumi gázkonferencián került sor az Iveco NP Stralis LNG nyergesvontató premierjére, valamint itt tekinthető meg elsőként az Audi A4 g-tron is. Az Iveco által fejlesztett cseppfolyósított földgázzal üzemelő nyergesvontató jelentős, 1500 kilométert meghaladó hatótávval rendelkezik, ennek köszönhetően ez a típus képviseli a jövőt a környezetbarát és hatékony távolsági áruszállítás területén. Az NP-ben dolgozó új erőforrás teljesítménye 400 lóerő, nyomatéka pedig 1700 Newtonméter amely már megfelel a hasonló lökettérfogatú dízelmotorok paramétereinek és ezen érték 17 százalékkal magasabb, mint a legjobb gázüzemű versenytársaké. Az új nyergesvontatót a kimagasló teljesítmény, a legnagyobb elérhető fülke, valamint a kiemelkedő megoldások teszik különlegessé. A fejlesztések révén, a teljes birtoklási költség (TCO) 3 százalékkal alacsonyabb az előző modellekhez képest, az üzemanyag költségek pedig akár 40 százalékkal alacsonyabbak lehetnek a dízel járművekhez képest. Az új Stralis NP az első teherautó, amely valódi alternatívát biztosít a hosszútávú fuvarfeladatok esetén a dízelüzemű járművekkel szemben. Gázmotor Győrből - Németországban a konferenciával egy időben kezdődik az új Audi A4 Avant g-tron és az A5 g-tron CNG-személyautók értékesítése. A konszern legújabb földgázzal hajtott modelljeinek motorja Győrben készül. Az erőforrás fejlesztésén magyar mérnökök is részt vettek. A jármű motorjának alapja 2.0 TFSI, melyben az égési folyamat hatékonyságát az Audi mérnökei tovább optimalizálták. A turbófeltöltővel ellátott motor 170 lóerős teljesítménnyel rendelkezik, maximális nyomatéka 270 Nm, amely már 1 650 percenkénti fordulatszámtól rendelkezésre áll. Az új Audi A4 Avant g-tron 4 kilogrammnál is kevesebb CNG-t fogyaszt 100 kilométerenként. „Ez azt jelenti, hogy ekkora távolság megtétele alig kerül többe 1200 forintnál, de akkor a környezetvédelmi előnyök még szóba sem kerültek. A modell szén-dioxid kibocsátása kevesebb mint 100 g/km, emellett teljes mértékben szilárd-részecske mentes üzemet biztosít. Mint ismeretes ezek tehetők felelőssé a szív- és érrendszeri, valamint a légúti megbetegedések túlnyomó részért” – tette hozzá Domanovszky Henrik. Az új Audi gáztartálya 19 kg gáz tárolására képes, ez több mint 500 kilométeres hatótávra elegendő. Amikor a gázmennyiség 0,6 kg illetve a gáznyomás 10 bar alá csökken, a vezérlés automatikusan átvált benzinüzemre, mely további sok száz kilométer megszakításmentes haladást biztosít. Domanovszky Henrik - MGKKE elnöke Az Audi Hungaria járműhajtás fejlesztési területe Ingolstadttal szoros együttműködésben dolgozott az első Audi által fejlesztett gázüzemű szériamotoron. A járműhajtás fejlesztés immár 16 éve támogatja Győrben új motorok termékfelfutását és a sorozatgyártást. Jelenleg 230 mérnök és munkatárs dolgozik különböző fejlesztési projekteken, mint például motorvariánsok fejlesztése, súrlódásoptimalizálás és motorakusztikai vizsgálatok. Érkezik az új Ikarus - Az V. CNG&LNG konferencia látogatói először hallhatnak a készülő Ikarus 127 LNG autóbuszról, mely egy cseppfolyósított földgázzal hajtott autóbusz lesz. A városi felhasználásra tervezett 12,7 méter hosszú autóbusz 500 kilométert meghaladó hatótávolsággal fog rendelkezni. A jármű hajtásáról a Cummins híres ISLG erőforrása gondoskodik 300 lóerős teljesítménnyel. A busz nem csak sokkal csendesebb, korommentes és szinte teljesen NOx mentes közlekedést tesz lehetővé, de a környezetbarát üzem alacsony üzemeltetési költséggel is társul, miközben a vételára sem rugaszkodik el a dízel buszok színvonalától. „Az új LNG üzemű Ikarus busszal ismét feltehetjük a magyar buszgyártást a világtérképre. Már most több országból érdeklődnek a jármű iránt, LNG-üzemű autóbuszt ugyanis egyelőre szinte senki nem kínál Európában, holott Spanyolország, Nagy-Britannia, a Benelux-államok és a Skandináv államok már jelentős LNG-t használó országoknak számítanak” – jegyezte meg az MGKKE elnöke. Az V. CNG&LNG konferenciára mintegy 250 érdeklődő regisztrált, ami az előző évekhez képest markáns növekedést jelent. A Magyar Gázüzemű Közlekedés Klaszter Egyesület várakozásai szerint a bio- és földgáz alapú hajtás elterjedése az évtized végére olyan ütemben felgyorsul Magyarországon, hogy elképzelhető, hogy 2020-ra megötszöröződik idehaza a CNG üzemanyagú célú felhasználása. A CNG értékesítése tavaly újabb rekordot ért el, 12,4 millió köbméternyi sűrített bio- és földgázt, az előző évhez képest 55 %-kal többet használtak fel a gépjárművek hajtására hazánkban.

Az első sorozatgyártású Toyota célcsoportja az amerikai katonák voltak - a Sports 800 története

2017.05.20.
A modell 1965 áprilisában jelent meg a japán piacon, kb. két és fél évvel azután, hogy az 1962-es Tokyo Motor Show-n bemutatták elődjét – a könnyű, kétszemélyes Toyota Publica Sports koncepciómodellt, melynek teljes tetőszerkezete egy sínrendszer segítségével hátratolható volt. Így egyszerre volt kupé, kabrió, és targamodell. Akár egy koncepció - A Toyota Sports 800 (gyári jelölése UP15) nem sokban tért el a koncepció-modelltől. A sorozatgyártott modellben lemondtak a korszakalkotó, de kevéssé praktikus, hátrafelé csúsztatható tetőről. Helyette hagyományos ajtók kerültek beépítésre, valamint egy innovatív, leszerelhető tetőpanel, amelyet használaton kívül a csomagtartóba lehetett elhelyezni. Ez volt a targa kialakítás elsők között történő felhasználása sorozatgyártott gépkocsiban! Ezen kívül, a Publica koncepcióautóban használt U sorozatú, rendkívül takarékos kéthengeres boxermotort – 697 köbcenti, 28 lóerő, léghűtés – egy erősebb, 790 cm3-es 2U-B verzió váltotta. A 45 lóerős, 5400-as maximális percenkénti fordulatot kínáló motor a hátsó kerekeket hajtotta, és száz kilométerenként mindössze 3,9 literes fogyasztást tett lehetővé! Olyan könnyű irányítani, mint egy repülőgépet - A néhány tíz lóerőben mért motorteljesítmény ma elképzelhetetlen lenne egy sportautóban, a Toyota Sports 800 azonban kétféle módon birkózott meg ezzel a problémával. Elsősorban, a Shozo Sato által tervezett karosszéria a kor egyik legjobban sikerült, legáramvonalasabb munkája volt. Másodsorban, a modell főmérnöke Tatsuo Hasegawa repülőipari tapasztalatokkal rendelkezett, ami lehetővé tette egy olyan könnyű és dinamikus autó létrehozását, ami olyan könnyedén volt irányítható és annyira volt reszponzív, mint egy műrepülőgép. Az önhordó karosszéria acélból készült, míg a karosszéria egyes paneljei – többek között a tető leszerelhető része, valamint az üléskeretek – alumíniumból készültek. Ennek köszönhetően a Toyota Sports 800 mindössze 580 kg-t nyomott és maximálisan 160 km/h-ig gyorsult fel álló helyzetből. Az első igazi Japán versenyautó - 1965-1969 között a Kanto Auto Works üzemében (ma a Toyota Motor East Japan Inc. része) összesen 3131 példány készült a modellből. Az autót soha nem exportálták hivatalosan, így szinte minden Toyota Sport 800 jobb kormányos. Készült azonban egy 300 autóból álló balkormányos sorozat is, melynek egy része magánimport keretében az Egyesült Államokba került. Ezeket a modelleket az Okinawán állomásozó amerikai erők katonáira gondolva készítették, és többségük valóban hozzájuk került A kiváló teljesítménynek és a nyitott karosszériának köszönhetően a Toyota Sports 800 nagy népszerűségre tett szert a fiatalok körében. A kocsi emellett a japán - főleg hosszú távú - versenyeken sikert sikerre halmozott, ezeken a futamokon megbízhatósága és alacsony üzemanyag-fogyasztása jelentett előnyt számára. Példaként említhető az 1967-es 24 órás Fuji futam, ahol a dobogón három Toyota állt, a harmadikon a Sport 800, az elsőn és a másodikon pedig egy-egy 2000GT. A becslések szerint a gyártás megkezdése óta eltelt fél évszázadot az összes legyártott Toyota Sport 800 körülbelül 10 százaléka élte túl, ezek többsége Japánban található. Ezért a gyakran csak Yota-Hachinak nevezett (hachi japánul nyolcat jelent) Toyota Sport 800 a gyűjtők által rendkívül keresett autóvá vált. Hírét növelték a kísérletező kedvű gyári módosítások is. A Toyota hibridek kezdetei - A Toyota első sportautója évek múltán a modern hajtásrendszerekkel kapcsolatos kísérletek terepévé vált. Az 1979-es Tokyo Motor Show-ra a Toyota elkészítette az elektromotoros Sports 800 Hybrid változatot, melyben az áramot gázturbina hajtású generátor szolgáltatta. 2011-ben mutatták be a tokiói autószalonban a tokiói Toyota Technical College növendékei által épített elektromos Toyota Sports EV-Twint. Ugyanakkor a Toyota Sports 800 által hátrahagyott leglátványosabb örökség minden bizonnyal az iparág talán legjobb boxermotorjának felhasználása a Toyota GT86 modellben.

Tänak nyerte az izgalmas első napot a Portugál-ralin

2017.05.20.
Hihetetlen izgalmakat hozott a rali világbajnokság portugál versenyének első teljes versenynapja pénteken, mivel nem kevesebb mint hat különböző versenyző állt az élen különböző időpontokban. A csütörtöki, Lousada ralikrossz pályán megtartott szuperspeciál után a hyundai-os Thierry Neuville és a privát fordos Mads Østberg kezdte az élről a napot szerény előnnyel. Aztán a hyundai-os Hayden Paddon, a toyotás Jari-Matti Latvala és a citroenes Kris Meeke mind voltak az abszolút tabella élén, de a nap végére Ott Tänak ragadta magához az első helyet a gyárinak tekinthető M-Sport csapat Ford Fiestával. A pénteki  utolsó murvás gyorsasági előtt kevesebb mint 9 (!) másodperc választotta el az első nyolc helyezettet egymástól, de a Ponte de Lima pálya kegyetlenül megtizedelte az élmenőket. Paddon Hyundai i20 WRC-je már a második alkalommal állt meg elektronikai hiba miatt, ezért az új-zélandi pilóta 11 percet vesztett. Latvala felborította a Toyota Yaris WRC-t és 5 percet vesztett, Kris Meeke pedig eltörte a felfüggesztést a Citroen C3 WRC-ben és kiállni kényszerült. Neuville 20 másodpercet vesztett Latvala miatt, Craig Breen Citroenjét pedig az eltört jobb első lengéscsillapító lassította le. Volt tehát dráma bőven.  Amint elült a por a Ponte de Lima szakaszon, Ott Tänak találta magát az élen, mögötte a második helyre pedig Dani Sordo jött fel a hetedikről a többiek problémái miatt. Aztán a fordos észt versenyző a Bragában megtartott két rövid utcai gyorsasági után kicsit még növelte előnyét a spanyol Hyundai-pilóta előtt. „Mivel kicsit megsérült az autónk a megelőző gyorsaságikon, nagyon nehéz volt vezetni az autót Ponte de Limában. Szerencsére sikerült teljesítenünk a szakaszt, így elégedetten zárom a napot” – összegezte a péntekjét Tänak. Sordónak is voltak kisebb problémái a Hyundai i20 vezethetőségével, a négyszeres világbajnok Sébastien Ogiert pedig az hátráltatta, hogy elsőként indulva minden pályán neki kellett letisztítania a laza murvát a nyomvonalról a Fordjával. Ogier az aszfaltos, tisztítást nem igénylő bragai pályákon talált magára, az elsőt meg is nyerte. Az általában minden borításon gyors Thierry Neuville 11,1 másodperc hátrányban zárta a napot a negyedik helyen, miután visszakapta a sportfelügyelőktől a Latvala feltartása miatt korábban elvesztett másodperceket. Breen volt az ötödik 1,8 másodperccel mögötte, utána pedig az előző, Argentin-ralit kis híján megnyerő Elfyn Evans következett a rangsorban, a walesi versenyzőt defektek hátráltatták. A toyotás Juho Hänninen és az első WRC futamát teljesítő Esapekka Lappi volt a hetedik és a nyolcadik a nap végén, utóbbi autójában elgyengült a motor a kilyukadt intercooler miatt. Az abszolút Top10-be még a WRC2-es kategóriát magabiztosan vezető Andreas Mikkelsen és Mads Østberg fért be. A norvég versenyző 3 és fél percet vesztett szintén egy defekt miatt. Még rosszabbul járt Stéphane Lefebvre, aki felborította a gyári Citroen C3 WRC-t és több mint nyolc percet vesztett. Szombaton 154,56 kilométernyi gyorsasági vár a versenyben maradt párosokra, a leghosszabb a 37,55 kilométeres Amarante nevű pálya lesz, ami egyben a hétvége leghosszabbja is. Az állás egy nap után:   1 Ott Tanak, M.Jarveoja M-Sport World Rally Team Ford 1ó37p18.5s 2 Dani Sordo, M.Marti Hyundai Motorsport Hyundai 4.6s 3 Sebastien Ogier, J.Ingrassia M-Sport World Rally Team Ford 5.0s 4 Thierry Neuville, N.Gilsoul Hyundai Motorsport Hyundai 11.1s 5 Craig Breen, S.Martin Citroen Total Abu Dhabi WRT Citroen 12.9s 6 Elfyn Evans, D.Barritt M-Sport World Rally Team Ford 18.3s 7 Juho Hanninen, K.Lindstrom Toyota Gazoo Racing WRC Toyota 52.0s 8 Esapekka Lappi, J.Ferm Toyota Gazoo Racing WRC Toyota 1m12.3s 9 Andreas Mikkelsen, A.Jager Skoda Motorsport Skoda 3m17.8s 10 Mads Ostberg, O.Floene M-Sport World Rally Team Ford 3m50.0s  
Címkék: 

Halálos baleset Oroszlányon

2017.05.20.
Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt Oroszlányon, 2017. május 20-án 8 óra 15 perc körül. Egy személygépkocsi Környe felől haladt Oroszlány irányába. A városba érve az első körforgalomban egy teljes kört tett meg és visszafordult Környe irányába. A jármű pár méter után áttért a menetirány szerinti baloldalra és eddig tisztázatlan okból az úttestről letérve egy fának ütközött. A személygépkocsiban utazó idős férfit és nőt a mentők súlyos, életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba. A jármű utasa, egy 82 éves budapesti asszony a kórházban életét vesztette. A Tatabányai Rendőrkapitányság vizsgálja a baleset körülményeit. Forrás: police.hu

Csökkent a használt autó piac lendülete - kevesebben vesznek import használt autót

2017.05.20.
Lassulni látszik a használt autó vásárlási kedv: a korábbi évek tapasztalataival szemben 2017 első negyedévének tapasztalatai alapján ugyanis az átírások és az import lendülete is csökkent. Ez utóbbi terület 2012 óta évente 30 százalékos növekedést mutatott, idén január és március között azonban csak hét százalékos gyarapodást produkált 2016-hoz képest. Ennek ellenére még mindig 34.753 gépkocsit helyeztek forgalomba hazánkban, ami továbbra is azért problémás, mert 62 százalékban tíz évnél idősebb négykerekűt választottak a vevők, s mindössze 2 százalékot tett ki az 1-5 éves kocsik aránya. A hazai használt autók cseréjének lendülete is apadni látszik, bár a visszaesés nem ilyen látványos: 2015-ben még 28,2 százalékos volt a növekedés, idén már csak 11,6 százalékkal teljesítette túl a piac a 2016-os statisztikát. Így 159.777 átírást regisztráltak határon belül az illetékes hatóságok. A magyarországi vásárlások esetében az idős import kocsiknak köszönhetően 76 százalékban 2008 előtti kocsit írtak át az új tulajdonosok, s itt is 2 százalékot ért el a fiatal, legfeljebb 5 éves négykerekűek aránya A kis haszonjárműveknél 2016 első negyedévéhez képest egy százalékos növekedéssel 3.499 külföldről hozott gépkocsit regisztráltak Magyarországon, a határon belül pedig emellett 20.341 átírás történt, ami 5,8 százalékos növekedés a tavalyi év első három hónapjához viszonyítva. "A kilencvenes évek elején több tízezer használt autó érkezett hazánkba - jellemzően Svájcból, de a negatív tapasztalatok miatt az évtized második felére elfordultak a vásárlók ezektől a kocsiktól, s a kisebb kockázat miatt az új autók felé nyitottak. Kétezer-tizenhétben hasonló folyamat várható: az idős import autókkal kapcsolatos rengeteg rossz tapasztalat elbizonytalanította a használt autót keresőket. Ennek a következménye pedig ismét az lehet, hogy a vevők ismét az új autók felé billennek majd, amely sokkal tervezhetőbb, ráadásul jó finanszírozással még nem is drágább feltétlenül" - vélekedett Frank György, a Das WeltAuto márkaigazgatója. Frank György, a Das WeltAuto márkaigazgatója Frank György azt is hozzátette, hogy a legnagyobb kockázatot az idős, magasabb kategóriájú autók jelentik, hiszen a relatíve alacsony vételi ár ugyan csábító lehet, de a szerződés kötés után annyi plusz költség adódhat a szervizelésekből, hogy jobban megéri egy fiatalabb, ám valamivel drágább kocsi mellett dönteni. Az import statisztikákból látszik, hogy legtöbben középkategóriás modelleket választottak, a behozott kocsik között a márkák sorrendjét a Volkswagen nyerte, mögötte az Opel, a Ford, a BMW, az Audi és a Mercedes zárt. A típusok rangsorát a Volkswagen Passat vezeti negyedév után, megelőzve az Opel Astrát, a Ford Focust, a 3-as BMW-t, a Volkswagen Golfot és az Audi A4-et. A határon belüli átírások során az alsó-középkategóriás és a kisautók voltak a kedveltek, összességben az Opel, Suzuki, Volkswagen trió bizonyult a legkeresettebbnek. Legtöbben Opel Astrát és Suzuki Swiftet vettek, harmadikként a Volkswagen Golf végzett.

Magyarok a világ autógyártásában – Farkas Jenő 1. rész

2017.05.20.
Szerző: Négyesi Pál Az autoszektor.hu korábban már írt Galamb Józsefről  és barátjáról, Balogh Károlyról is. Csakúgy, mint Galamb József esetében úgy Farkas Jenő élettörténetének megismerését is nagyban elősegíti, hogy az 1950-es évek elején a Ford több munkatársa a még akkor élő egykori vezetőket meginterjúvolta, majd ezeket a visszaemlékezéseket legépelték. Amikor Horn Gyula 1995-ben meglátogatta Detroitban a Ford Múzeumot a magyar állam megkapta az interjúk másolatát, amelyeket a Közlekedési Múzeum könyvtárában helyeztek el. Így következzen Farkas Jenő élete saját szavaival. Farkas Jenő Forrás: Benson Ford Múzeum „Káldon születettm 1881-ben. Ez egy kis falu volt. Édesapám kocsigyártóként dolgozott és nem tudott elég munkát szerezni, így egy nagyobb városba, Sárvárra költöztünk. Itt volt vizierőmű, cukorgyár és egy műselyemgyár is. Itt sikeresebben tudott dolgozni. Kb. 13 éves lehettem, amikor Budapestre költöztünk. A kocsigyártás akkor már leáldozóban volt. Édesapám azért költözött, hogy eltarthassa a családját. Tíz gyereke volt. Én vagyok a második. Magától értetődő volt, ha felnövök segítek majd. 10 éves koromban katonai iskolába küldtek. 14 éves koromig maradtam ott. Utána gimnáziumba jártam. Majd a József Királyi Műegyetemre. Kb. 1904-ben szereztem meg a gépészmérnöki diplomát. Utána egy évet katonai szolgálatban töltöttem. Majd annak érdekében, hogy gyakorlatot szerezzek elmentek gyakornoknak egy céghez, amely akkor éppen motorkerékpárt Egy Maxwell-Briscoe túrakocsi az 1905-ös Glidden túraúton. Forrás: Detroit Public Library tervezett. Az egyik legelső hazai próbálkozás volt ez. Én a motorkerékpár erőforrásának tervein dolgoztam. Majd 1906. őszén egy barátommal elindultunk az Amerikai Egyesült Államokba.  „17 angol szót ismertem. Meglepődnél ha tudnád, hogy mennyi mindenre elég ez a szókincs... Nagyon nehezen találtam munkát. Végül egy apróhirdetés alapján Tarrytown-ban a Maxwell-Briscoe autógyárnál helyezkedtem el, mint műszaki rajzoló. 15 dollárt kaptam hetente. Hat hónapot maradtam, de nem tudtam bejutni a valódi tervezők közé. Így körbeküldtem néhány levelet. Végül a Ford 18 dollárt ajánlott. Ez 1907-ben történt. Megérkeztem Detroitba, a Fordhoz. Megállítottak a kísérleti tervezőszoba előtt, ahol három magyar dolgozott: Balogh Károly, Galamb József és Haltenberger Gyula. Nem hallottam, pontosan miről beszéltek odabben, de kiderült, nincs számomra hely. Így végül a rajzolószobában kötöttem ki, ahol George Dostie keze alatt készítettem részletrajzokat. Egy idő után ez a rajzolgatás, ami lényegében szolgai másolásból állt, unalmassá vált. Két hónap után átmentem a Cadillac-hez. Ekkor már Balogh ott dolgozott. 1907. elején pánik söpört végig Amerikán. A Cadillac-nél ahol dolgoztam ott 20 embert elbocsátottak. Míg a Maxwell-Briscoe-tól és a Ford-tól is szabad akaratomból távoztam, a Cadillac-től kirúgtak. A Morgan cég gőzkalapácsa. Forrás: NARA Utána 1907. őszén a Morgan Engineering Company vett fel, akik gőzkalapácsokat csináltak. De karácsonykor elbocsátottak. Galambbal folyamatosan tartottak a kapcsolatot. 1908. elején visszavett a Fordhoz. ... Készítettem néhány kelléket a Model T motorblokkjához... Együtt éltem Joe Galambbal. Egyikünk se keresett túl sok pénzt. Ő felettem állt a ranglétrán, mert hosszabb idő óta dolgozott a Fordnál. Mielőtt a Model T gyártása megkezdődött volna elhagytam a Ford Motor Company-t. Még mindig nem találkoztam Ford úrral. ... Haltenberger Gyulával nem jöttünk ki. Persze nem volt semmi nyilvános veszekedés... Egy ideig a Packardnál, majd az Olds Motor Works-nél dolgoztam. Későb egy ideig Balogh alkalmazott a Rapid teherautógyárban. 1910-ben megházasodtam. 1911-ben megszületett a fiam. Ekkor már a Carter Car vállalatnál dolgoztam. De úgy látták, hogy nem tudok megbirkózni a felelősséggel. Végül távoztam. Nem tudtam mit tegyek. Végül felhívtam Joe Galamb-t, hogy szerezzen nekem munkát. Néhány nap türelmet kért. Végül felhívott, hogy „165 dollár lesz a havi fizetésed, és a kísérleti rajzolók részlegét fogod vezetni... -Joe, ezt hogyan érted el? - Ford úr megkérdezte, mivel foglalkozik a barátod? Elmondtam miket csináltál a Model T motorblokkján. Azt válaszolta: Oh, azok jól sikerült darabok voltak. 1913. október elsején kezdtem. A Ford virágzott, a Model T eladásai szárnyaltak. Ford Model T, 1912 Első megbízásom egy villanyautó tervezése volt. Ekkor találkoztam először Henry Forddal. Kormánykerék helyett botkormányt kapott volna. A Model T futóművét szántuk ebbe az autóba. Ford megmutatta a vázlataimat Edisonnak, amelyek a hátsó tengelyt ábrázolták, ahova a villanymotor is került. Miután az első autó elkészült, rögtön más munkát kaptam. Később kiderült, hogy az autó nem működött az Edison féle akkumulátorral, így abbahagyták a kísérletet.  

Zuffenhausenben legördült az egymilliomodik Porsche 911-es

2017.05.20.
Egyszerre a Porsche arca és szíve a 911, amelyből Zuffenhausenben legördült az egymilliomodik példány. A jubileumi Carrera S modell különleges zöld színt, az irish greent kapta, amelyhez hasonlót már a típus első generációjához is választhattak a vásárlók. A Porsche Exclusive közreműködésével ráadásul számos extra tétel szerepel a felszereltségi listáján, ám ezeket egyetlen vásárló sem élvezheti, ugyanis a jubileumi példány a Porsche múzeumában éldegél majd. Persze előtte azért megkóstolhatja a Nordschleife aszfaltját és a világ Porsche-rajongóinak örömére egy világ körüli turnén mutatja meg magát a glóbusz különböző pontjain. „Ugyanolyan élvezetes manapság is a Porsche 911-ben ülve autózni, mint 54 éve, amikor először kirándultunk édesapámmal a Glossglockner alpesi útjain” – emlékezett vissza Dr. Wolfgang Porsche A 911 egyébként továbbra is az egyik legfontosabb típusa a márkának, jelentős szerepet vállalva abban, hogy a Porsche a világ egyik legeredményesebb gyártójaként működjön. A 911 új kategóriát teremtett és a prémium sportautók szegmensének csúcsán is maradt. A legendásan jó minőségű 911-ből világszerte 32 365 darabot értékesítettek 2016-ban, amely igen szép eredmény. Ugyanakkor továbbra is exkluzív és a gyűjtők egyik kedvence maradt. Aki pedig csak elcsépelt marketing dumának véli a jó minőségről zengett ódákat, tekintse meg a statisztikai adatokat: Az eddig gyártott 911-esek 70 százaléka jelenleg is működőképes, bármikor elvihető egy kis élményautózásra! Emellett folyamatosan a J. D. Power piackutató intézet toplistáinak élén szerepel a minőség tekintetében. A 911 mítoszának elmélyítésében természetesen hatalmas szerep jutott a motorsportnak is. A márka 30 000 győzelmének több, mint a felét a 911-nek köszönheti! Egyedülálló módon a Porsche nem változtatott az autó alapkoncepcióján a kezdetek óta. Maradt a farmotor és a hátsókerék-hajtás, ám a folyamatos továbbfejlesztésnek köszönhetően mindig a legkorszerűbb járművek egyikeként tekintettek rá. Idővel megjelent a kínálatban az összkerékhajtás és az olyan különleges változatok, mint amilyen például a Targa. Aprókockás üléskárpit és fakarimás kormány teszi még különlegesebbé az egymilliomodik 911-est A siker egyik kulcsa, hogy a gyártás végig Zuffenhausenben maradt, ahol egyébként az összes kétajtós típust, így a 718 két változatát (Boxster és Cayman) ugyanazon a gyártósoron készítik. A gyár munkásai több, mint 200 munkafolyamatban jártasak, tudásuk és szenvedélyük pedig garancia a minőségre. Nélkülük nem érhette volna el a Porsche, hogy 2017-ben az egymilliomodik 911 születését ünnepeljék. Forrás: porscheforever.hu

Szomszéd Lali autóversenyző

2017.05.20.
Galéria képek: 

Benyó Máté autóversenyző

2017.05.20.
Galéria képek: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója