Vogel Adri álomszerűen kezdte meg a rali-Eb-t

2020.07.27.
Két nap alatt csaknem kétszáz kilométert kellett teljesítenie a mezőnynek 15 gyorsasági szakaszon. Az etapokkal együtt több mint 800 km-t tettek meg a Fiuggi környékére szervezett versenyen, mely a koronavírus-járvány miatt a tervezettnél később kezdődő 2020-as rali-Eb nyitóhétvégéje volt. A startdobogót a római Angyalvár tövében állították fel, a nyitóceremónia után a versenyzők rendőri felvezetéssel autóztak körbe Róma belvárosában. Az autógyilkos pályákon balesetek és defektek tizedelték a mezőnyt, melyben mindössze két női pilóta vállalta a megpróbáltatásokat. Vogel Adri ellenfele az olasz Rachele Somaschini, aki tavaly már végigcsinálta a Róma-ralit, a negyedik gyorson hibázott és kiesett. A körülményeket nehezítette a forró időjárás: a hétvége leghűvösebb napján, vasárnap 34 fok volt, ami az autóban hatvan fokos hőséget jelent. Mindezek ellenére Vogel Adrienn nemcsak végigcsinálta a versenyt, de legjobb női pilótaként zárt Notheisz Ivett navigátorral. Az ERC3-as rangsorban elért ötödik helyüknek köszönhetően pedig fontos Eb-pontokat szereztek. “Fantasztikus hétvége volt, elmondhatatlanul boldogok vagyunk ezzel az eredménnyel. Nagyon örülünk, hogy nyertünk a nők között, és hogy ötödikek lettünk az ERC3-ban. Tanulni jöttünk ide, és rengeteg tapasztalatot szereztünk az autóról, a gumihasználatról, a pályaírásról. Ivett elképesztő munkát végzett, nagyon hálás vagyok neki, ahogyan az Orsák Rallysportnak is. Tökéletes autót kaptunk tőlük, tökéletes beállításokkal. Csapatunk, a Roger Racing Team is a helyszínen dolgozott, az összes csapattagnak köszönjük a fáradhatatlan munkát. Köszönjük a támogatóinknak a bizalmat, a szurkolóknak a biztatást, a sajtónak pedig, hogy beszámol a teljesítményünkről” - értékelte a hétvégét Vogel Adrienn. A járványügyi intézkedések az egész hétvégét jellemezték. A szervizparkba csak hőmérés után, maszkot viselve lehetett ki- és belépni, kézfertőtlenítőket is sok helyre raktak ki, sőt, a csapatok érkezése előtt még a levegőt is fertőtlenítették.
Címkék: 

Nyolc perc alatt 42 szabálytalanság

2020.07.27.
Az osztrák főváros Favoriten városrészében egy 29 éves motoros minden gátlását hátra hagyva elkezdett száguldozni. A rendőrök a nyomába eredtek, a férfit azonban ez sem zavarta. Százzal menekült a rendőrök elől, közben több piros lámpán áthajtott, két gyalogost majdnem elütött, a listája így alakult: 8-szor hajtott át piros lámpánál. 9-szer lépte túl a megengedett sebességet. Kétszer veszélyeztetett zöld jelzésnél átkelő gyalogost a zebránál.   Ezeken kívül a motor műszaki lejárt, és a rendőrség jelzései ellenére nem állt meg, kivonta magát az ellenőrzés alól. A férfi, aki nem volt ittas és drog hatása alatt sem állt, egy parkban próbálta gyalogosan menekülőre fogni a dolgot. Sisakját és kesztyűjét eldobva futni próbált, a rendőrök azonban elfogták. Jogosítványát a helyszínen bevonták, s eljárás indult ellene – írja az orf.at

Itt a Nissan első elektromos crossovere

2020.07.27.
Hosszú felvezetés után végre teljes valójában láthatjuk a Nissan Ariya elektromos crossovert, és egy percig sem okoztak csalódást a japánok, amennyiben a jövő keresését valahogy így képzeltük el. Négy különböző változatban is érkezik a Nissan első villany-SUV-ja. Az alapmodell csak hátul hajt majd, 215 lóerős lesz egy 450 km hatótávot ígérnek a 65 kWh akkumulátorból táplálva. Felette csücsül majd a már 239 lóerős, 90 kWh-s akkumulátort cipelő változat, aminek nem kevesebb, mint 610 km is teljesíthető lehet egyetlen töltéssel. Két összkerekes változat is érkezik majd: az alap 335 lóerős és 430 km hatótávot ígér, míg a csúcsmodell már 389 lóerős lesz és akár 580 km-t is elmehet a japánok saját mérései alapján. A 0-100-at mindössze 5,1 másodperc alatt megfutthatja, már, ha számít ez valamit. Ez az első Nissan modell, ami már az „időtlen japán futurizmus” jegyében született. Ennek is köszönhető a koncepcióautós külső, és a minden eddigi modellüknél letisztultabb utastér. Két 12,3 colos kijelző is csücsül a sofőrrel szemben, fizikai gombokat nem is érdemes kutatni odabent. Inkább amolyan érintőfelületeket hoztak létre, amelyek csak az autó beindításával válnak láthatóvá, egyébként egybeolvadnak az utastér fabetétjeivel. Itt debütál majd a ProPILOT 2.0 rendszer fejlesztett változata, ami már azt is megengedni, hogy bizonyos körülmények között a sofőrök teljesen elengedjék a kormányt. Mindezt 7 kamerával, 5 radarral és 12 ultraszónikus szenzorral érték el. Az első modellek érkezését 2021 végén várhatjuk Európába.

Kulisszatitkok Michelisz Norbi Kiss Norbi Macskaárvaházában tett látogatásáról

2020.07.26.
- Nyilvánvalóan elsősorban egy szép gesztusról van szó: Michelisz Norbi meglepte barátját Kiss Norbit ezzel a látogatással és ahogy ezt később el is mondta maga is szimpatizál a Macskaárvaház törekvéseivel, az állatok védelmével, az állatkínzók szigorú megbüntetésével és azzal a törekvésünkkel, hogy megpróbáljuk újra normázni, helyes mederbe terelni állatok és emberek együttélését - meséli Bóday Pál, hozzátéve: Michelisz Norbi és Kiss Norbi egyértelmű elkötelezettsége az ökológiai problémák megoldása iránt újabb bizonyítéka annak a sokat hangoztatott tézisemnek, hogy ma az autó és motor sportban nem csak elképesztő műszaki innováció zajlik, de e sportág ikonjai közül egyre többen állnak ki a környezet, a természet és az állatok védelme mellett, amivel gyakran sokkal nagyobb és erősebb pozitív hatást tudnak kiváltani, mint politikusok és civil szervezetek együttvéve. Bóday Pál azt is elárulta: Michelisz Norbi kápolnai látogatása természetesen csak bajnok barátjának, Kiss Norbinak, a Macskaárvaház Alapítvány kuratóriumi tagjának volt meglepetés, mi magunk előre egyeztettünk a túra autó világbajnokkal, és természetesen készültünk is a látogatására. Michelisz Norbi látogatása alatt azonnal ki is vette részét a munkából. Valódi véletlennek köszönhető, hogy ezen a napon érkezett meg az alapítvány régi támogatójának Székely Szabolcs üzletembernek, a Sztráda Rádió tulajdonosának óriási mennyiségű és csúcs minőségű állateledel adománya, amit emberes feladat volt még becipelni is az alapítvány raktárába, és ezt a munkát a két Norbi azonnal is magára vállalta. Szintén ezen a napon érkezett meg az Audis hölgyek magyar civil szervezetének, a Hungarian woman and Audi adománya, amit a szervezet képviselője Guba Viktória adott át és nem először tette tiszteletét a Macskaárvaháznál Magyarország legnagyobb állatvédő civil mozgalma a Szurkolók az állatokért, ahol számos Michelisz Norbi és Kiss Norbi fan folytat aktív állatvédő munkát. - Már több éves hagyomány a Macskaárvaházban, hogy a hozzánk látogató bajnokok győzelmük emlékére elültetnek egy-egy fát, ezzel is gesztust téve a természet védelmének. Az alapítvány partnere a Globalplant Garden irányítója Farkas Pál agrármérnök, a koreai Hyundai magyar gyári pilótájának látogatására egy csodálatos koreai jegenyefenyőt ajánlott fel, amit a két Norbi - a jelenlévő kertész szakemberek elmondása szerint - szakszerűen ültetett el és iszapolt be. Bóday Pál azt is elárulta, volt az alapítványnak egy kérése Michelisz Norbihoz - Mivel Norbi az OMW magyarországi benzinkút hálózat reklám arca, arra kértük, támogassa a cég illetékes vezetőinél azon törekvésünket, hogy a hazai hálózat minden egységében folyamatosan lehessen hús és állati termék mentes vegán ételeket kapni. Azt gondolom ez sok százezer vegán honfitársunk igénye és nem csak az állatok védelmét, de az üzleti modell tökéletesítését együttesen szolgáló lépés. Michelisz Norbi legnagyobb örömünkre határozott igéretet tett arra, hogy tolmácsolja kérésünket a világcég vezetőinek, ami újabb nagyszerű példa arra, miképp képes az autósport az ökológiai változások élére állni. Michelisz Norbi búcsúzóul azt mondta, örömmel és lehetőség szerint a családjával fog visszatérni hozzánk, hiszen nem csak ő és felesége, de gyermekei is nagyon szeretik az állatokat és éppen egy mentett kutyus örökbefogadása van napirenden. Bóday Pál végezetül azt is elárulta, ebéd közben belehallgatva a két bajnok beszélgetésébe, kiderült, hogy az autósporton kívül a vegán étkezés is szóba került: Kiss Norbi úgy foglalta össze a húsmentes étkezésről szerzett tapasztalatait Michelisz Norbinak, hogy “eleinte féltem tőle, de kifejezetten kellemes és jó érzés, sőt ha kicsivel nagyobb lenne a húsmentes ételek hazai választéka lassan egyáltalán nem hiányozna az állati eredetű táplálkozás."   

A hangsebesség kilencszeresére képes Putyin új rakétája

2020.07.26.
"Egyedülálló fölényt és harcképesség-növelést fogunk elérni a digitális csúcstechnológiák, a világon egyedülálló hiperszonikus csapásmérő rendszerek, a pilóta nélküli tengeralatti szerkezetek, a védelem leghatékonyabb eszközeinek széles körű bevezetésével" - mondta. Az orosz védelmi minisztérium vasárnap közölte, hogy sikerrel közeledik a végéhez a Cirkon hiperszonikus haditengerészeti rakéta fejlesztése. A tárca szerint az Admiral Gorskov fregattról végrehajtott tesztindítások igazolták a rakéta hatótávolságára és találati pontosságára vonatkozó "egyedülálló" taktikai és műszaki tulajdonságait, valamint azt, hogy hiperszonikus sebességgel repül. Putyin az orosz parlament két háza előtt tavaly februárban elmondott beszédében azt állította, hogy a hangsebesség mintegy kilencszeresét elérő Cirkon több mint ezer kilométeres hatósugárban képes szárazföldi és vízfeszíni célok megsemmisítésére. Ilyen rakétákkal Jaszeny-M és Husky típusú tengeralattjárókat és felszíni hajókat terveznek felszerelni az orosz haditengerészetnél.

Személyvonat csapódott egy autóba Keszthelyen - mentők, tűzoltók a helyszínen

2020.07.26.
Egy személyautó hátuljának ütközött egy személyvonat Keszthelyen, a Fenéki út közelében, a szabadstrandnál. A baleset 17 óra előtt néhány perccel történt. Hárman utaztak az autóban, amely nem maradt a sínen. A keszthelyi hivatásos tűzoltók áramtalanították a bajba került kocsit. A balesethez a mentők is kiérkeztek.
Címkék: 

20 km/h-val emelik a megengedett sebességet az orosz autópályákon

2020.07.26.
Oroszországban az M11 "Neva" és az M4 "Don" fizetős autópályákon 150 km/h-ra fogják emelni a megengedett legnagyobb sebességet.  A hatóságok július végére ígérik a döntést, amit az Orosz Föderáció miniszterelnök-helyettese, Marat Khusnullin lebegtetett meg. Most a maximális sebesség 130 km / óra az M11-en. A politikus elmondta: az ügyben több konzultációs is tartottak a közlekedési hatóságokkal és úgy tűnik, elhárult minden akadály a megengedett sebesség 20 km/h-val történő megemelése elől. A közlekedési hatóságok Hangsúlyozták, hogy a megengedett maximális sebességhatár növelése csupán néhány kiemelt útszakaszra vonatkozik majd. Kizárólag olyan fizetős autópályákra, amelyek legalább 4 sávosak és a két forgalmi irányt fizikai korlátozó eszközök választják el egymástól.    Ezeknek a feltételeknek Oroszországban jelenleg csak két autópálya felel meg. Az egyik az M11 "Neva", amit melyet teljes hosszában 2019. november 27-én adtak át a forgalomnak. Az útpálya északnyugat felé haladva Moszkva és Szentpétervár  között létesít a korábbinál jóval gyorsabb és biztonságosabb kapcsolatot. A moszkvai körgyűrűtől (MKAD) a szentpétervári körgyűrűig (KAD) tart, teljes hossza 684 km.  A másik az M-4 "Don" autópálya, amely Moszkvát, Voronyezst, a Don menti Rosztovot és Krasznodart köti össze. Hossza 1517 kilométer.

FORMULA-E: Berlinben újabb győzelmekre készül a címvédő DS TECHEETAH

2020.07.26.
A Formula-E bajnokság 6. idényét félbe vágó kényszerpihenő után 2020. augusztus 5-én újra rajthoz áll a DS Automobiles és partnere, a TECHEETAH. A Berlinben megrendezésre kerülő 6 zárt kapus futammal (augusztus 5-6., 8-9. és 12-13.) zárul a járványt súlyosan megszenvedő bajnokság. A két DS E-TENSE FE20 volánjánál a 2018/2019-es bajnokság győztesét, a kétszeres címvédő Jean-Eric Vergne-t és a pilóták versenyét vezető Antonio Felix Da Costát üdvözölhetjük. A konstruktőrök versenyében is élen álló DS TECHEETAH csapatának eltökélt szándéka, hogy a szezonzáró versenyeken újabb győzelmeket arasson. A koronavírus-járvány miatt kialakult zavaros helyzet ellenére a versenyzők és a csapatok több mint három hónapja aktívan készülnek a bajnokság folytatására. Az utóbbi néhány hétben a csapat mérnökei elsősorban a DS E-TENSE FE20 fedélzeti rendszereinek az optimalizálására összpontosítottak, de a versenystratégia kidolgozásában is szerepet kaptak, mely ismét kulcsfontosságú lesz az egyéni és a csapatverseny megnyerése szempontjából. A kijárási korlátozások megszüntetése óta pedig a versenyzők is folyamatosanedzenek a versenyszimulátorokon. A csapat amellett, hogy teljes erőbedobással készül az idényzáró versenyekre,a jövőről sem feledkezik meg, és már megkezdte a vadonatúj hajtáslánc tesztelését, melynek jóváhagyása a következő szezonra várható. Xavier Mestelan-Pinon, a DS Performance igazgatója:„Különleges légkörben, szigorú egészségügyi protokoll mellett folytatjuk a versenyzést, de változatlanul arra törekszünk, hogy további bajnoki címeket szerezzünk. A csapat fantasztikus munkát végzett, és mindent meg fogunk tenni azért, hogy a DS ismét beírja magát a Formula-E bajnokság történetébe.” Jean-Eric Vergne, a DS TECHEETAH pilótája és DS-nagykövet: „Egy kicsit zűrös ez az idényzárás, de már nagyon várom, hogy újra versenyezhessek. Nagyon oda fogunk figyelni, hogy ne hibázzunk, mert még sok pontot lehet szerezni. Mindenesetre minden adott a sikeres versenyzéshez és a további győzelmekhez.” Antonio Felix Da Costa, a DS TECHEETAH pilótája: „Nagyon örülök, hogy végre újra versenyezhetek. Nagyon furcsa időszakot élünk át az egész világon, de jó visszatérni a versenyzéshez. Vezető pozícióból folytatjuk a bajnokságot, de nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a szezon fele még hátravan, és mindössze 6 napig fog tartani. De tökéletesen felkészültünk, és a megfelelő lelkiállapotban érkezünk Berlinbe ahhoz, hogy nyerni tudjunk.” A DS TECHEETAH-ról A SECA (Sanghaj) Limited által üzemeltetett kínai TECHEETAH Formula-E csapat az ABB FIA Formula-E bajnokság egy résztvevője. A csapat színeiben a 2017/2018-as évadban Jean-Eric Vergne egyéni bajnoki címet szerzett, André Lotterernek hála pedig a csapatnak is sikerült második helyen végeznie a tabellán. A 2018/2019-es FIA Formula-E bajnokságon a TECHEETAH szövetkezett a DS Automobiles-lal, innen a DS TECHEETAH név.  2019. július 14-én, a FIA Formula-E bajnokság 5. évadában a DS TECHEETAH első helyen végzett a csapatversenyben, Jean-Eric Vergne pedig a pilótáknak járó bajnoki címet szerezte meg.   

Viharkárok, hídszakadás - Újabb útszakaszokat zárt le a rendőrség

2020.07.26.
A rendőrség honlapján azt írták: a főút nagyatádi elkerülő szakaszán található hídon a megáradt Rinya-patak miatt csak gyalogosok és kerékpárosok közlekedhetnek, gépjárművekkel kerülni a 6807-es úton Babócsa felé, vagy a 61-es főúton Csokonyavisonta felé lehet. A 68-as főút 38-as kilométerénél - szintén a nagyatádi elkerülő úton - az útburkolat beszakadt, ott teljes útlezárás van érvényben. Ugyancsak nem lehet közlekedni a 68-as úton Böhönye és Segesd között egy leszakadt híd miatt. A rendőrök a forgalmat a környező utakra terelik. A rendőrség szombaton vízátfolyások miatt a 60-as kilométertől a Tapsonyi elágazásig, valamint az 51-es kilométerszelvénytől Segesdig zárta le a 68-as utat.
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója