Öt résztvevő céggel elrajtolt a Toyota európai startup akcelerátor programja

2020.07.27.
Ennek jegyében a világ legzöldebb és leginnovatívabb autógyártója által jegyzett Toyota Startup Awards öt díjnyertes cége az ISDI Accelerator felügyelete alatt megkezdte négyhónapos üzleti képzését, ami segít majd fellendíteni a cégek üzletmenetét. Július 13-23. között a startup cégek egy ‘kiképzőtáborba’ kerülnek, ahol egyéni  igényeikre alakított, életközeli, interaktív és lebilincselő szakmai tartalmakkal ismerkednek, méghozzá nagyon  sokféle területen. Az akcelerátor program fontos része a Toyota törekvésének, amelynek mottója: “Mobilitást mindenkinek!” A Toyota hisz abban, hogy ha az emberek szabadon tudnak mozogni, akkor bármire képesek lehetnek. A “Mobilitást mindenkinek!” jegyében a vállalat integrált mobilitási megoldásokat szeretne kínálni mindenki számára – beleértve a testi fogyatékkal élőket is –, ezzel gondoskodva egy nyitottabb és gondoskodóbb társadalom létrehozásáról, ami lehetővé teszi az emberek számára a bennük rejlő lehetőségek megvalósítását.  Tekintettel arra, hogy a startup-ökoszisztémában számos innovatív megoldás létezik a mindenkire kiterjedő mobilitás témakörében, a Toyota Motor Europe (TME) az  ISDI Accelerator céggel közösen útjára indította a ”Toyota Startup Awards” nevű pályázatot, amin közel 200 cég indult el 45 országból. Végül öt valóban formabontó startupot választottak ki, amelyek részt vehetnek az első Toyota Startup Accelerator programban. A Prosfit (Bulgária), a Seamless Vision (Izrael), a SociAbility (Egyesült Királyság), a Wheeliz (Franciaország) és az ABLE Human Motion (Spanyolország) lesznek a résztvevői a “delokalizált” prémium kategóriás, fejlesztő-mentoráló programnak, ami az ISDI Accelerator felügyelete alatt folyik majd. A COVID-19 járvány kitörése miatt – az összes érintett egészsége és biztonsága érdekében – az összes tevékenység online környezetben történik. A Toyota Startup Accelerator ezeknek a korai szakaszban járó, de erős csapattal és ígéretes technológiákkal rendelkező cégeknek egy négyhónapos fejlesztési programot kínál. A startupok a saját, egyedi igényeikhez kiválasztott, tapasztalt mentorokat kapnak, akik az egész program során személyesen vezetik és segítik őket  abban, hogy továbbfejlesszék ötleteiket. Mindemellett a csapatok hozzáférést kapnak az ISDI és a Toyota európai hálózataihoz. Ezen az úton a cégek számára az első lépés egy úgynevezett ’kiképzőtábor’ lesz, ahol globális előadók osztják meg velük szakértelmüket, és tippekkel segítik őket üzleti szükségleteik kielégítésében. A kiképzőtábor programjában sokféle témakör szerepel, például a kultúra és tehetség, a marketing, a befektetés, az üzleti jog, az értékesítés, a termék, az innováció és az agilitás. Emellett a startupok prezentációkon vesznek részt Toyota know-how elsajátításához; az előadásokat a TME vezetői tartják majd a terméktervezés és bevezetés menedzselése, a Toyota Way elvek, és a technológiai kutatás-fejlesztés témáiban. A négyhónapos képzés egy Demo Nappal zárul, ahol a startupok bemutathatják termékeiket és ötleteiket, figyelembe véve a jövőbeni együttműködés lehetőségét a  TME-vel.  Ezt a rendezvényt Madridban rendezik a média, illetve a TME, illetve az ISDI képviselőinek és felsővezetőinek részvételével. Ígéretes támogatott startupok A ProsFit kidolgozott és forgalomba hozott egy új megoldást a megfizethető árú és kényelmes protézisek gyártására. A hozzáférés több millió olyan ember számára lehetséges, akik enélkül szinte képtelenek lennének a mozgásra. A projekt megvalósulása esetén a jó minőségű szolgáltatások és a közösségi alapú rehabilitáció az alacsony és közepes jövedelmű emberek számára is hozzáférhetővé válik. A Seamless Vision olyan robotot épített, amely városi környezetben segít a látássérülteknek önállóan tájékozódni. Vezeti a felhasználókat, segít nekik új helyeket felfedezni, és biztonságban hazajutni. A technológia több érzékelő rendszert, illetve a környezet emberi érzékelését imitáló gépi tanulási modulokat alkalmaz. A felhasználó így teljesen önállóan tájékozódhat. A SociAbility a vendéglátó és kiskereskedelmi egységekkel kapcsolatos megbízható, részletes és pontos információk megosztása révén lehetővé teszik a fogyatékkal élők számára, hogy környezetüket magabiztosan, könnyedén és nyugodtan fedezhessék fel. A Wheeliz készítette el az első, kifejezetten kerekesszékkel használható járművek (WAV) kölcsönzésére szakosodott  weboldalt. Ez közvetlenül teszi lehetővé a kerekesszékes felhasználók számára a járműbérlést bármely WAV tulajdonostól. Az ABLE Human Motion cégé az első kis tömegű, könnyen használható és kedvező árú külső testváz, aminek segítségével az alsó végtagi bénulással élő emberek újra képesek járni.

Már a 100. munkatárs csatlakozott a Continental budapesti MI fejlesztő központjának csapatához

2020.07.27.
A Continental ADAS üzleti egységéhez tartozó budapesti csapathoz 2020. július 1-én csatlakozott a 100. munkatárs. Július 20-án rendhagyó keretek között - betartva a koronavírus terjedését gátló előírásokat - együtt ünnepelték ezt a mérföldkövet a budapesti iroda munkatársai az üzleti egység német vezetőivel fizikai és a digitális térben. A Continental ADAS üzletágának képviseletében jelen volt Karl Haupt az üzletág leköszönő vezetője és Frank Petznick, aki 2020. augusztus 1-től írányítja majd az üzletágat, illetve Annika Ratte-Front, az ADAS World Model Solutions terület vezetője.  A Continental budapesti Mesterséges Intelligencia Központjának megnyitója 2018-ban Még 2018. január 30-án jelentette be a Continental, hogy önvezetéshez kapcsolódó mobilitási megoldások fejlesztésére Magyarországon, Budapesten létesít fejlesztőközpontot, amely egység az első időszakban a kamera alapú érzékelési megoldások szállításáért lesz felelős. A 2019. február 21-én tartott irodamegnyitó eseményen már az üzleti egység szempontjából meghatározó projekteken dolgozó csapatként ünnepelhetett a gépi tanulás szakértőkből, beágyazott algoritmus fejlesztőkből, computer vision szoftvermérnökökből, infrastruktúra mérnökökből, projekt menedzserekből és adat mérnökökből álló közösség. A sikeres építkezést követően és a folyamatos létszámbővítéssel párhuzamosan a budapesti Continental munkatársak felmutatható sikereket értek el a gépi tanulási módszerek fejlesztésében, alkalmazásában, illetve integrálásában. „Az elmúlt két évben egy olyan szervezetet sikerült kollégáimmal közösen felépítenünk, amely világszínvonalú mesterséges intelligencia megoldásokat képes szállítani ügyfeleinknek és nemzetközi fejlesztői csoportjainknak is. Szeretnék külön köszönetet mondani fejlesztő központunk első vezetőjének, Jens Brüningnek, akinek az irányításával stabil alapokat teremtettünk a csapatunk működéséhez az első két évben. Minden képességünk adott ahhoz, hogy a nemzetközi térben is versenyképes válaszokat adjunk az önvezető autózás kihívásaira innen, Budapestről.“ - értékelt Dr. Lóránd Balázs, a Continental budapesti Mesterséges Intelligencia Fejlesztési Központjának vezetője. A Continental budapesti Mesterséges Intelligencia Fejlesztő Központja A budapesti központban a mesterséges intelligencia fejlesztéséhez szükséges kompetenciák mind megtalálhatóak, továbbá a 100 fős jól képzett és motivált csapat már a tudásnak egy olyan kritikus tömegét képes felmutatni, amely az áttörést jelentő eredmények létrehozásához szükséges. Az új megoldások azonnal beépíthetők a speciálisan felszerelt teszt járművünkbe, hogy szakértőink a valós életben, Budapest utcáin láthassák az új fejlesztések eredményeit. Munkatársaink a mesterséges intelligenciát gyakorlatban használják a Continental fejlett vezetéstámogató rendszereinek fejlesztése során. Az 1400 m2-es irodánk Budapest belvárosában egyedülálló lehetőséget nyújt az elkötelezett és motivált szakértők számára, akik aktívan szeretnék alakítani a jövő mobilitását. A fejlesztésekhez szükséges high-tech felszereléseket, modern iroda kialakítást és rugalmas munkavégzést biztosítunk munkatársainknak, teret adva a kreativitásnak és az ötleteknek. Lehetőséget biztosítunk arra Magyarországról, hogy fejlesztőink az elérhető legmodernebb IT infrastruktúra használatával fejlesszék tovább 
Címkék: 

Elkészült a világ valószínűleg legésszerűtlenebb hibrid luxuskupéja

2020.07.27.
Az autótuninggal foglalkozó szakemberek ritkán nyúlnak hibridekhez. Nem is feltétlenül azért, mert az összetett hajtáslánc teljesítményjellemzőinek módosítása a szokásosnál nagyobb felkészültséget igényelne, hanem mert a villamosított hajtáslánc alapértékei – az ésszerűség, a kiegyensúlyozottság, a takarékosság – nem feltétlenül vágnak egybe azokkal az erényekkel, amelyeket a műfaj kedvelői elvárnak átépített autójuktól. Egy hirosimai műhely, a 326 Power azonban most bebizonyította, hogy a fenntartható mobilitás is lehet extrém – vagy fordítva: egy eszement autóból sem kell, hogy hiányozzon bizonyos fokú józanság. A japán mesterek a Lexus legszebb típusát: az LC kupét vették kiindulási alapul. Az autó nyolchengeres sportmotorjával valóban gyakori alanya az optikai beavatkozásoknak – de ami látványban működik egy V8-assal, miért ne működhetne egy V6-ossal, függetlenül attól, hogy segíti-e villanymotor a munkáját vagy sem. Első lépésként kidolgoztak egy látványos, de formabontónak nem nevezhető aerodinamikai csomagot. Még a diffúzort is kihagyták a készletből, amely így csupán a lökhárítókat és küszöböket keretező spoilerekből áll. Ezen a ponton azonban búcsút is intettek a józan észnek: az autó futóművét ugyanis szó szerint a földig ültették. Ennek hagyományosan nagy mestere a 326 Power, és szakértelműkről ismét tanúbizonyságát adták: egy papírzsebkendőt is bajos volna becsúsztatni az autó alá. Hogy mégis lehessen használni az LC 500h-t, arról a Roberuta nevű cégtől vásárolt légkamrás rendszer gondoskodik. Nem a szó szoros értelmében vett légrugókról van szó, hanem a futómű és a karosszéria közé beillesztett patronokról, amelyek nyomás alá helyezésével akár 80 mm-rel emelhető meg a hasmagasság – soknak éppen ezt sem neveznénk, de kellő elővigyázatossággal mégis alkalmassá teszi a Lexust a közlekedésre. Illetve alkalmassá tenné, kivéve, hogy a legjobb japán hellaflush hagyományok szerint szélsőséges kerékdőlést alkalmaztak. A két részből álló, bronz/piros színkombinációban pompázó felniket elöl 92, hátul 80 mm-rel szélesebbek a gyári daraboknál, de a fúrócsigára emlékeztető kerékcsavarok mellett ezek a részletek szinte fel sem tűnnek. A 326 Power LC 500h-nak pontosan ez a lényege: megfosztani minden racionalitástól egy alapvetően ésszerű autót. Hogy a végeredmény kívánatos, harmonikus vagy disszonáns, az a műhely szerint már mindegy. Fotó: Sam Du  
Címkék: 

Vogel Adri álomszerűen kezdte meg a rali-Eb-t

2020.07.27.
Két nap alatt csaknem kétszáz kilométert kellett teljesítenie a mezőnynek 15 gyorsasági szakaszon. Az etapokkal együtt több mint 800 km-t tettek meg a Fiuggi környékére szervezett versenyen, mely a koronavírus-járvány miatt a tervezettnél később kezdődő 2020-as rali-Eb nyitóhétvégéje volt. A startdobogót a római Angyalvár tövében állították fel, a nyitóceremónia után a versenyzők rendőri felvezetéssel autóztak körbe Róma belvárosában. Az autógyilkos pályákon balesetek és defektek tizedelték a mezőnyt, melyben mindössze két női pilóta vállalta a megpróbáltatásokat. Vogel Adri ellenfele az olasz Rachele Somaschini, aki tavaly már végigcsinálta a Róma-ralit, a negyedik gyorson hibázott és kiesett. A körülményeket nehezítette a forró időjárás: a hétvége leghűvösebb napján, vasárnap 34 fok volt, ami az autóban hatvan fokos hőséget jelent. Mindezek ellenére Vogel Adrienn nemcsak végigcsinálta a versenyt, de legjobb női pilótaként zárt Notheisz Ivett navigátorral. Az ERC3-as rangsorban elért ötödik helyüknek köszönhetően pedig fontos Eb-pontokat szereztek. “Fantasztikus hétvége volt, elmondhatatlanul boldogok vagyunk ezzel az eredménnyel. Nagyon örülünk, hogy nyertünk a nők között, és hogy ötödikek lettünk az ERC3-ban. Tanulni jöttünk ide, és rengeteg tapasztalatot szereztünk az autóról, a gumihasználatról, a pályaírásról. Ivett elképesztő munkát végzett, nagyon hálás vagyok neki, ahogyan az Orsák Rallysportnak is. Tökéletes autót kaptunk tőlük, tökéletes beállításokkal. Csapatunk, a Roger Racing Team is a helyszínen dolgozott, az összes csapattagnak köszönjük a fáradhatatlan munkát. Köszönjük a támogatóinknak a bizalmat, a szurkolóknak a biztatást, a sajtónak pedig, hogy beszámol a teljesítményünkről” - értékelte a hétvégét Vogel Adrienn. A járványügyi intézkedések az egész hétvégét jellemezték. A szervizparkba csak hőmérés után, maszkot viselve lehetett ki- és belépni, kézfertőtlenítőket is sok helyre raktak ki, sőt, a csapatok érkezése előtt még a levegőt is fertőtlenítették.
Címkék: 

Nyolc perc alatt 42 szabálytalanság

2020.07.27.
Az osztrák főváros Favoriten városrészében egy 29 éves motoros minden gátlását hátra hagyva elkezdett száguldozni. A rendőrök a nyomába eredtek, a férfit azonban ez sem zavarta. Százzal menekült a rendőrök elől, közben több piros lámpán áthajtott, két gyalogost majdnem elütött, a listája így alakult: 8-szor hajtott át piros lámpánál. 9-szer lépte túl a megengedett sebességet. Kétszer veszélyeztetett zöld jelzésnél átkelő gyalogost a zebránál.   Ezeken kívül a motor műszaki lejárt, és a rendőrség jelzései ellenére nem állt meg, kivonta magát az ellenőrzés alól. A férfi, aki nem volt ittas és drog hatása alatt sem állt, egy parkban próbálta gyalogosan menekülőre fogni a dolgot. Sisakját és kesztyűjét eldobva futni próbált, a rendőrök azonban elfogták. Jogosítványát a helyszínen bevonták, s eljárás indult ellene – írja az orf.at

Itt a Nissan első elektromos crossovere

2020.07.27.
Hosszú felvezetés után végre teljes valójában láthatjuk a Nissan Ariya elektromos crossovert, és egy percig sem okoztak csalódást a japánok, amennyiben a jövő keresését valahogy így képzeltük el. Négy különböző változatban is érkezik a Nissan első villany-SUV-ja. Az alapmodell csak hátul hajt majd, 215 lóerős lesz egy 450 km hatótávot ígérnek a 65 kWh akkumulátorból táplálva. Felette csücsül majd a már 239 lóerős, 90 kWh-s akkumulátort cipelő változat, aminek nem kevesebb, mint 610 km is teljesíthető lehet egyetlen töltéssel. Két összkerekes változat is érkezik majd: az alap 335 lóerős és 430 km hatótávot ígér, míg a csúcsmodell már 389 lóerős lesz és akár 580 km-t is elmehet a japánok saját mérései alapján. A 0-100-at mindössze 5,1 másodperc alatt megfutthatja, már, ha számít ez valamit. Ez az első Nissan modell, ami már az „időtlen japán futurizmus” jegyében született. Ennek is köszönhető a koncepcióautós külső, és a minden eddigi modellüknél letisztultabb utastér. Két 12,3 colos kijelző is csücsül a sofőrrel szemben, fizikai gombokat nem is érdemes kutatni odabent. Inkább amolyan érintőfelületeket hoztak létre, amelyek csak az autó beindításával válnak láthatóvá, egyébként egybeolvadnak az utastér fabetétjeivel. Itt debütál majd a ProPILOT 2.0 rendszer fejlesztett változata, ami már azt is megengedni, hogy bizonyos körülmények között a sofőrök teljesen elengedjék a kormányt. Mindezt 7 kamerával, 5 radarral és 12 ultraszónikus szenzorral érték el. Az első modellek érkezését 2021 végén várhatjuk Európába.

Kulisszatitkok Michelisz Norbi Kiss Norbi Macskaárvaházában tett látogatásáról

2020.07.26.
- Nyilvánvalóan elsősorban egy szép gesztusról van szó: Michelisz Norbi meglepte barátját Kiss Norbit ezzel a látogatással és ahogy ezt később el is mondta maga is szimpatizál a Macskaárvaház törekvéseivel, az állatok védelmével, az állatkínzók szigorú megbüntetésével és azzal a törekvésünkkel, hogy megpróbáljuk újra normázni, helyes mederbe terelni állatok és emberek együttélését - meséli Bóday Pál, hozzátéve: Michelisz Norbi és Kiss Norbi egyértelmű elkötelezettsége az ökológiai problémák megoldása iránt újabb bizonyítéka annak a sokat hangoztatott tézisemnek, hogy ma az autó és motor sportban nem csak elképesztő műszaki innováció zajlik, de e sportág ikonjai közül egyre többen állnak ki a környezet, a természet és az állatok védelme mellett, amivel gyakran sokkal nagyobb és erősebb pozitív hatást tudnak kiváltani, mint politikusok és civil szervezetek együttvéve. Bóday Pál azt is elárulta: Michelisz Norbi kápolnai látogatása természetesen csak bajnok barátjának, Kiss Norbinak, a Macskaárvaház Alapítvány kuratóriumi tagjának volt meglepetés, mi magunk előre egyeztettünk a túra autó világbajnokkal, és természetesen készültünk is a látogatására. Michelisz Norbi látogatása alatt azonnal ki is vette részét a munkából. Valódi véletlennek köszönhető, hogy ezen a napon érkezett meg az alapítvány régi támogatójának Székely Szabolcs üzletembernek, a Sztráda Rádió tulajdonosának óriási mennyiségű és csúcs minőségű állateledel adománya, amit emberes feladat volt még becipelni is az alapítvány raktárába, és ezt a munkát a két Norbi azonnal is magára vállalta. Szintén ezen a napon érkezett meg az Audis hölgyek magyar civil szervezetének, a Hungarian woman and Audi adománya, amit a szervezet képviselője Guba Viktória adott át és nem először tette tiszteletét a Macskaárvaháznál Magyarország legnagyobb állatvédő civil mozgalma a Szurkolók az állatokért, ahol számos Michelisz Norbi és Kiss Norbi fan folytat aktív állatvédő munkát. - Már több éves hagyomány a Macskaárvaházban, hogy a hozzánk látogató bajnokok győzelmük emlékére elültetnek egy-egy fát, ezzel is gesztust téve a természet védelmének. Az alapítvány partnere a Globalplant Garden irányítója Farkas Pál agrármérnök, a koreai Hyundai magyar gyári pilótájának látogatására egy csodálatos koreai jegenyefenyőt ajánlott fel, amit a két Norbi - a jelenlévő kertész szakemberek elmondása szerint - szakszerűen ültetett el és iszapolt be. Bóday Pál azt is elárulta, volt az alapítványnak egy kérése Michelisz Norbihoz - Mivel Norbi az OMW magyarországi benzinkút hálózat reklám arca, arra kértük, támogassa a cég illetékes vezetőinél azon törekvésünket, hogy a hazai hálózat minden egységében folyamatosan lehessen hús és állati termék mentes vegán ételeket kapni. Azt gondolom ez sok százezer vegán honfitársunk igénye és nem csak az állatok védelmét, de az üzleti modell tökéletesítését együttesen szolgáló lépés. Michelisz Norbi legnagyobb örömünkre határozott igéretet tett arra, hogy tolmácsolja kérésünket a világcég vezetőinek, ami újabb nagyszerű példa arra, miképp képes az autósport az ökológiai változások élére állni. Michelisz Norbi búcsúzóul azt mondta, örömmel és lehetőség szerint a családjával fog visszatérni hozzánk, hiszen nem csak ő és felesége, de gyermekei is nagyon szeretik az állatokat és éppen egy mentett kutyus örökbefogadása van napirenden. Bóday Pál végezetül azt is elárulta, ebéd közben belehallgatva a két bajnok beszélgetésébe, kiderült, hogy az autósporton kívül a vegán étkezés is szóba került: Kiss Norbi úgy foglalta össze a húsmentes étkezésről szerzett tapasztalatait Michelisz Norbinak, hogy “eleinte féltem tőle, de kifejezetten kellemes és jó érzés, sőt ha kicsivel nagyobb lenne a húsmentes ételek hazai választéka lassan egyáltalán nem hiányozna az állati eredetű táplálkozás."   

A hangsebesség kilencszeresére képes Putyin új rakétája

2020.07.26.
"Egyedülálló fölényt és harcképesség-növelést fogunk elérni a digitális csúcstechnológiák, a világon egyedülálló hiperszonikus csapásmérő rendszerek, a pilóta nélküli tengeralatti szerkezetek, a védelem leghatékonyabb eszközeinek széles körű bevezetésével" - mondta. Az orosz védelmi minisztérium vasárnap közölte, hogy sikerrel közeledik a végéhez a Cirkon hiperszonikus haditengerészeti rakéta fejlesztése. A tárca szerint az Admiral Gorskov fregattról végrehajtott tesztindítások igazolták a rakéta hatótávolságára és találati pontosságára vonatkozó "egyedülálló" taktikai és műszaki tulajdonságait, valamint azt, hogy hiperszonikus sebességgel repül. Putyin az orosz parlament két háza előtt tavaly februárban elmondott beszédében azt állította, hogy a hangsebesség mintegy kilencszeresét elérő Cirkon több mint ezer kilométeres hatósugárban képes szárazföldi és vízfeszíni célok megsemmisítésére. Ilyen rakétákkal Jaszeny-M és Husky típusú tengeralattjárókat és felszíni hajókat terveznek felszerelni az orosz haditengerészetnél.

Személyvonat csapódott egy autóba Keszthelyen - mentők, tűzoltók a helyszínen

2020.07.26.
Egy személyautó hátuljának ütközött egy személyvonat Keszthelyen, a Fenéki út közelében, a szabadstrandnál. A baleset 17 óra előtt néhány perccel történt. Hárman utaztak az autóban, amely nem maradt a sínen. A keszthelyi hivatásos tűzoltók áramtalanították a bajba került kocsit. A balesethez a mentők is kiérkeztek.
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója