A napokban jelentette be az Emirates, hogy július 15-től ismét szolgálatba helyezi A380-as repülőgépeit. A világjárvány múltával ugyanis lassan növekedni kezd a légiforgalom, ami nem csak a járatszám emelését indokolja, hanem a hosszú és népszerű útvonalakon az egyre nagyobb gépek „bevetését” is. Így újra a magasba emelkedhetnek a világ legnagyobb személyszállító gépei. A kétszintes, több mint 70 méter hosszú és 24 méter magas, majd 80 méter fesztávolságú A380-asok 500-800 személy szállítására képesek.

A Lamborghini bemutatta a napokban a versenypályára tervezett hiperautóját, az SCV12-őt. A hátsókerékhajtású Squadra Corse egy V12-es szívó motorral szerelt versenygép. A 830 lőerős motorhoz hatfokozatú szekvenciális sebességváltó csatlakozik. A nagy teljesítményhez fejlett aerodinamikai csomag is jár, amelynek kialakításában a gyártó a Lamborghini Squadra Corse GT motorsport-részleg tapasztalatait is felhasználta. Az SCV12-et a Lamborghini Sant’Agata Bolognese-i üzemében gyártják, és csak korlátozott számban készül. A vásárlók nem csak egy hiperautót, hanem élményt és képzést is kapnak pénzükért: a Squadra Corse mérnökeinek technikai támogatásával, a legendás pilóta, Emanuele Pirro mellett vehetnek részt vezetéstechnikai tréningen.

Meglepő, hiszen már generációváltásra érett korba lépett a Peugeot 308, de úgy látszik, hogy még lát jövőt jelenlegi kompaktjában a Peugeot, ugyanis egy újabb apró frissítést eszközöltek rajta. A legnagyobb változást az új digitális műszercsoport jelenti a 2021-es modellévre. Ugyanazt a 10-colos, matt felületű i-Cockpit felületet kapja meg, amit már jól ismerhetünk a 208 vagy a 2008 modellekből. Frissült az infotainment rendszer is, ami már képes okostelefonokat tükrözni, hangutasításokat követni vagy éppen 3D-ben navigálni, de sokkal fontosabb, hogy átláthatóbb is a kezelőfelülete. Kívülről nem történt mérvadó változás. Új színként csatlakozik a Vertigo kék fényezés, illetve 16 és 18 colos méretben is lesznek új felnidizájnok. A kínálat tetején mostantól a Black széria ülhet, ami a króm díszléceket feketére cseréli. Motorterében 1,2 literes PureTech benzines dolgozhat 110 vagy 130 lóerővel, míg dízelfronton az 1,5 literes BlueHDi jelenti a kínálatot 100 vagy 130 lóerővel. Motortól függően 6-fokozatú kéziváltóval vagy 8-fokozatú automatával is elérhető lesz a 308 ezután is, és érdekes módon a 260 lóerős GTi hot hatch változat is folytatja útját, annak ellenére is, hogy a legtöbb versenytárs szépen lassan kihullik.  

Miről jut ez most eszembe? Rólunk, a 21. század elejének emberiségéről, Európájáról, illetve konkrétan viszonyukról az autóhoz, az autózáshoz. Rajtunk is átrohan egy válság, a pandémia, amely válogatás nélkül ragad el áldozatokat, alapjában forgatja fel a megszokott életet, és rávilágít, hogy a vezető elitek ezúttal sem olvastak az előjelekből. Mit tanulhatunk, helyesebben tanulhatnánk a koronavírus-járványból? Járműgyártás maszkban. Fotóillusztráció: Porsche AG Azt, hogy egy ragályos betegség kártételének mértéke nem egyedül biológiai tényezőktől függ, hanem az érintett populáció életmódjától is. Túlságosan rászoktunk az élethez voltaképpen szükségtelen luxushoz, például „üveggolyóként megkaptuk a távolságot” (József Attila), állandósult népvándorlás hömpölygött keresztül-kasul a földkerekségen, és egész gazdasági ágazatok – repülés, szállodák, vendéglátás, programszervezés, szórakoztatás – épültek rá a mobilitásra. Amikor pedig bejött a „maradj otthon” kényszere, nagyon sok egyén és cég került válsághelyzetbe, annyi, hogy az már veszélybe sodorhat országokat is. Azt, hogy az autógyártást nem józan igények vezérlik, hanem a márkák beteges törekvése az állandó növekedésre és a részvényesek zsebének megtömésére – a mi pénzünkből… Hasonlítsuk össze a mai kínálatot a hatvanas évekével! Az akkori kocsikkal boldogan jártak munkába, Balatonra, külföldre az emberek, pedig nem volt bennük klíma, központi zár, állandó internetkapcsolat, tízcolos, színes érintőképernyő. Boldogabbak vagyunk a pazar felszereltségű maiakkal? Ha igen, az baj, sivár lelkivilágra, téves értékrendre utal, ha pedig nem, akkor minek? Mert elhittük a hazugságot, hogy az autó személyiségünk kifejezője, sőt kiterjesztője, határok ledöntője, amely Supermanné teszi gazdáját? Azt, hogy a kőbe vésett európai alapértéknek beállított „emberek, áruk és tőke szabad mozgása” széles, kényelmes úton, prémiumautóban visz a pokolba. Mindenki, minden vállalat azt teszi, ami érdeke, de ezek a partikuláris érdekek összegződve már nem közérdeket adnak ki, hanem azt a válsághelyzetet, amelyben most leledzünk. Már régóta tudjuk, hogy a mindent központilag irányítani, mindenkit alacsony nívóra leszorítani akaró szocializmus életképtelen, és éppen most tanuljuk meg, hogy mi az eredménye, ha teljesen a lovak közé dobják a gyeplőt. Ránk is illik, hogy semmit sem felejtettünk? Két keréken nem csak egészséges, biztonságos is. Sajnos úgy tűnik, hogy igen. Budapest, hiába festettek fel az autóforgalmat helyenként komolyan beszűkítő kerékpársávokat, nem lett biciklis város, holott az évszak is kedvezne egy tömegesebb átállásnak. Mindenesetre biztató, hogy fellendült a bicikliboltok forgalma, és hogy egy magyar gyártó már kapacitásgondokkal küzd. Sétálósabbak sem igen lettünk, és nincs feltűnően több elektromos vagy lábhajtásos roller az utcákon. Amint szabad vagy muszáj elmenni hazulról, legtöbben autóba ülnek, már rendszeresek a dugók a belvárosban. Továbbra is sokan járnak tömegközlekedéssel, az orruk alá leengedett maszkkal, amelynek így szinte semmi értelme. Saját erejükből sokkal kevesebben mozognak, mint nálunk magasabb életszínvonalú országokban, például Hollandiában, Dániában, Németországban. Nem felejtettük el, hogy autós náció, autós emberek vagyunk. Pesszimistán látok? („Pesszimista az, akinek mindig igaza van, de sose tud neki örülni.”) Talán inkább reálisan. Az deríthetne fel, ha helyes irányba mutató intézkedések sokaságát látnám. Ha kormányzati, például adózási eszközökkel ösztönöznék a távmunka és a távoktatás minél nagyobb arányú megtartását, hiszen a tapasztalatok azt mutatják, hogy lehet így is hatékonyan dolgozni, tanulni. Hol marad, meddig várat magára vállalatok, hivatalok bejelentése, hogy bizonyos munkakörökben náluk már ötnél kevesebb napon kell bejárni az alkalmazottaknak, akik így kevesebb kilométert tehetnek autójukba, kevesebbet szenvednek dugóban? Ha az Európai Unió felismerné az idők szavát, és gyökeresen megváltoztatná szemléletét: nem a globális nagytőke érdekeié az elsőbbség, hanem az egészséges, kevésbé pazarló, a környezetet nem annyira terhelő életstílusé. Ha megpróbálna ésszerű középutat találni a KGST primitív vircsaftja és az EU szofisztikált hedonizmuspártolása között. Ha nem azt néznék, hogy miképp lehet egyre újabb technikai megoldásokkal (villanyautó, minimális javulást aránytalan ráfordítással elérő újabb és újabb kipufogási határértékek) enyhíteni a túlzott technikafüggőség ártalmait, hanem megpróbálnák a valós emberi igényekhez igazítani az ipari termelést. Mit mondana Talleyrand, ha körülnézne a mai Franciaországban és Európában? Nem a klasszikussá vált szállóigéjét ismételné meg? Nem akarom megválaszolni a kérdést, inkább arra biztatok mindenkit, hogy gondolkozzon el rajta, tanuljon belőle, és felejtse el rossz beidegződéseit, szokásait!