Belföldi utazásra is érdemes utasbiztosítás kötni

2020.05.28.
A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján 2019-ben a magyarok összesen 59,280 millió napot töltöttek többnapos utakon Magyarországon, ami csaknem megegyezik külföldi többnapos utazások idejével (58,403 millió nap). A járványhelyzet miatt az sem kizárt, hogy idén a belföldi utazók száma és költésük is magasabb lesz, mint tavaly volt. A belföldi nyaralás során is szükségünk lehet biztosítói segítségnyújtásra, s a hazai kínálatban elérhetőek ilyen termékek is. Ezek a klasszikus utasbiztosítási fedezeteken – például poggyászbiztosításon, egészségügyi segítségnyújtáson – kívül számos más esetben is fedezetet nyújtanak. Megtéríthetik a hozzátartozó szállásköltségét a biztosított kórházi tartózkodása alatt, kártérítést nyújthatnak a balesetben bekövetkező csonttörés esetén, de akár a fennmaradó szállásköltséget is megtéríthetik, ha egy baleset vagy betegség miatt meg kellene szakítani a nyaralást. Szintén elérhető számtalan kiegészítő elem, úgy, mint felelősségbiztosítás, autós segítségnyújtás, de akár extrém sportokra is kiterjeszthető a fedezet. Az egyre népesebb kerékpártúrázók számára a kerékpárra érvényes poggyászbiztosítási kiegészítő, illetve a felelősségbiztosítás nyújthat segítséget adott esetben. Belföldön messze a legnépszerűbb utazási eszköz a személygépkocsi. Tavaly január óta hazánkban az autósok balesetet követően már a mobiltelefonjukon is intézhetik a kötelező gépjármű felelősség biztosítási (kgfb) és a casco-s károk bejelentését az E-kárbejelentő applikáción keresztül. Megjelenése óta az alkalmazás több fejlesztésen, funkcióbővítésen ment keresztül, így egyszerű és gyors kitöltést tesz lehetővé az ügyfeleknek a kiemelten stresszes szituációkban. Sőt, az applikáció közeli szervízt is ajánl a bajba került autósoknak, ami utazás során, lakóhelyünktől távol nagy segítség lehet. Az alkalmazást a megjelenése óta több mint 280 ezren töltötték le és látogattak el az ekar.hu oldalra, valamint 9600 kárbejelentés érkezett 2020 május 20-ig az E-kárbejelentőn keresztül. Ez naponta átlagosan több mint 20 bejelentést jelent. 2019-ben megközelítette a 15,5 milliárd forintot a biztosítási szektor belföldi és külföldi utakra kötött utasbiztosításokból származó díjbevétele, ami 13 százalékos emelkedés az előző évhez képest – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adataiból. Az utasbiztosítások terén erős szezonalitás figyelhető meg: az összes díjbevétel több mint 40%-a jellemzően a harmadik negyedévben, vagyis nyáron keletkezik. A díjbevételek növekedése a megnövekedett utazási kedvvel párhuzamosan annak is volt köszönhető, hogy egyre komplexebb biztosítási csomagokat választottak az utazók. Idén az előrejelzések szerint – tekintettel a járványhelyzetre – elsősorban a külföldi utazások száma, s így az erre fordított összegek is jelentősen csökkenhetnek.

Idén is elképesztő összeget költ majd fejlesztésre a Toyota

2020.05.28.
Ennek természetesen meg is van az eredménye, a Toyota ugyanis vezető fejlesztőnek számít a részben vagy teljesen elektromos meghajtások területén épp úgy, mint a robotikai fejlesztések, vagy épp az önvezető technológiák fejlesztése tekintetében. A koronavírus okozta gazdasági lassulás nem befolyásolta a vállalat fejlesztési stratégiáját: a 2020 áprilisától 2021 márciusáig tartó üzleti évben 9,565 milliárd eurót szán K+F területre a Toyota, ami 10%-al nagyobb összeg mint a most véget ért üzleti évben. Toyota tanulmányautó A Lexus luxusautómárkát is jegyző Toyota az elmúlt években folyamatosan növelte a fejlesztésre szánt költségvetését, az erre a területre hagyományosan a legtöbbet áldozó autógyártó ugyanis ebben látja a biztosítékát annak, hogy sikerrel vegye a részben vagy teljesen elektromos meghajtások és az egyre fejlettebb önvezető technológiák mind szélesebb körű térnyerésének köszönhetően gyökeresen átalakuló iparági környezet jelentette kihívásokat. A Toyota K+F költségvetése két éve még éves 8,2 milliárd euró volt, ez tavaly közel 8,7 milliárd euróra nőtt, idén pedig közel 9,6 milliárd eurót tervez elkölteni erre a területre a vállalat. Ezzel a Toyota a 2018/2019-es és a 2019/2020-as japán üzleti évben is  árbevételének 3,5%-át és nyereségének 42,5%-át fordította fejlesztésekre, a most áprilisban elkezdődött 2020/2021-es üzleti évben ugyanakkor az autógyártó várakozásai szerint K+F költések aránya a tervezett éves bevételek 4.6%-ára és a várt éves profit 220%-ára nő majd. Ez jól mutatja a Toyota elkötelezettségét a fejlesztések ütemének fenntartása mellett: a japán autógyártó egy olyan évben is 10%-al növeli a K+F tevékenységre fordított költségvetését, amikor nyeresége a koronavírus hatására akár 80%-al is csökkenhet a koronavírus hatásai miatt. Mindez természetesen jelzi azt is, hogy a Toyota egy esetleges rövidtávú negatív piaci hatás miatt nem változtat fejlesztés alapú stratégiai elképzelésein, amelynek a környezetbarát meghajtások és az önvezető technológiák fejlesztése jelentik a legfontosabb pilléreit.  
Címkék: 

Hibrid autóval segíti a Magyar Vöröskereszt munkáját a Suzuki

2020.05.28.
A Magyar Vöröskereszt megyei szervezetei országszerte számos területen nyújtanak támogatást, munkájuk figyelmet és elismerést érdemel, különösen most, a koronavírus-járvány idején. Adományok gyűjtése, hajléktalangondozás, véradás, gyermekek és családok támogatása csupán néhány a számos tevékenység közül, melyekkel a Magyar Vöröskereszt hivatásos dolgozói és önkéntesei napról napra hozzájárulnak a közösségek jólétéhez. A Magyar Suzuki Zrt. felelős vállalatként az elmúlt közel harminc év során mindvégig elkötelezetten támogatta a helyi közösségek és szervezetek munkáját. A jelen helyzetben pedig, a koronavírus-járvány idején erre fokozott figyelmet fordít a vállalat. A Magyar Vöröskereszt számára a Magyar Suzuki Zrt. most egy hibrid Suzuki Vitara személyautót ajánlott fel, melyet a szervezet május 26-tól vehet használatba. Az autóhasználatért cserébe a Magyar Vöröskereszt is komoly vállalást tett: Esztergom minden középiskolájában a KRESZ vizsgához elengedhetetlen elsősegély oktatást tartanak a 11. évfolyamos diákok számára, térítésmentesen. „A Magyar Vöröskereszt munkája rendkívül fontos, különösen jelen helyzetben, ezért megbízható járművekre van szükségük feladataik ellátásához. Mi, a Suzukinál szívünkön viseljük a helyi közösségek támogatását, ezért döntöttünk úgy, hogy hibrid gépjárművel segítjük a Vöröskereszt áldozatos munkáját” – mondta el Dr. Urbán László, a Magyar Suzuki Zrt. vezérigazgató-helyettese. A vállalat az esztergomi Vaszary Kolos Kórházat is támogatta kézfertőtlenítővel, maszkokkal és autóhasználattal a koronavírus-járvány legnehezebb időszakában, de már 2014-ben is felajánlottak autót a kórház részére, melyet a dolgozók a betegellátáshoz kapcsolódó mindennapi szállítási feladatok során használtak. „Suzukik a közösségekért” programja keretében az elmúlt években a vállalat gépjármű-használattal segítette az Esztergomi Városi Polgárőr Egyesületet, az Esztergomi Tűzoltóparancsnokságot, valamint az Esztergomi Rendőrkapitányságot.

Több kilométeres a torlódás az M1-es autópályán Hegyeshalom felé

2020.05.28.
Azt írták, hogy a 32-es és a 46-os kilométer között váltakozó sávzárás mellett egy sávon halad a forgalom építkezés miatt. Ráadásul a 33-as kilométernél két kamion összeütközött és mellettük csak a belső sávon haladhat a forgalom, ezzel tovább lassítva a haladást. MTI

Elektromos hajtással érkezhet egy új MG sportkocsi

2020.05.28.
Az MG roadster tanulmánya úgy idézi meg a márka legendás nyitott sportkocsijait, hogy közben a jövő felé is kacsintgat, hiszen elektromos hajtású. Sajnos az MG Cyberster nevű izgalmas újdonság egyelőre még csak számítógépes grafikákon létezik, melyeket az MG tulajdonosának, a kínai SAIC-nak a formatervezői készítettek el. Egyértelműen látszanak a régi MG B formajegyei a karosszérián, de ugyanakkor egy kellően egyedi és modern autót hoztak össze a dizájnerek. Az elektromos hajtásnak köszönhetően a motorháztető szokatlanul lapos lehetett, a márkajelzések háttérvilágítást kaptak, az ülések mögött izgalmas légbeömlők láthatók, a fényszórók mandula formájúak, a hátsó lámpák pedig valójában LED-csíkok, amelyek a brit zászlót mintázzák. A Cybersterbe olyan fejlett technológiákat álmodtak, mint az 5G-s internetkapcsolat és a 3-as szintű önvezető rendszer. Hogy lesz-e egyszer valódi autó a tanulmányból? A jelenlegi nehéz gazdasági helyzetben nehéz megmondani, hiszen a Tesla Roadster bemutatóját is elhalasztották, és nemrég a BMW is bejelentette, hogy az i8 utódát egyelőre nem készíti el. Mindenesetre egy mutatós sportkocsi – főleg elektromos hajtással – jó eszköz lehetne arra, hogy a figyelmet újra az MG-re irányítsa, és, hogy növelje a főleg olcsó szabadidő-autókat és normál személyautókat gyártó márka presztízsét. Az MG legutóbb 2017 áprilisában mutatott be egy sportautó-tanulmányt, az E-Motion-t, szintén elektromos hajtással. Az elegáns, kétajtós kupénak 2020-ban kellett volna gyártásba kerülnie az MG saját fejlesztésű elektromos hajtásával, ami 4 másodperces 0-100-as gyorsulást és 500 km-es hatótávot biztosított volna. Egyelőre nincs hír arról, hogy a gyártás szándéka megvan-e még a cégvezetésben.
Címkék: 

Öten meghaltak egy balesetben Balatonkenesénél: a legfrissebb információk

2020.05.28.
A közlemény szerint a baleset 6 óra 10 perckor történt a 710-es főút 5. kilométerénél; a kisbuszban utazó kilenc ember közül öten a helyszínen életüket vesztették, négyen pedig megsérültek. Fotó: MTI/Vasvári Tamás A rendőrség később a honlapján közölte azt is, a kisbusz Balatonakarattya felől tartott Balatonfűzfő irányába, amikor a sofőrje az előtte haladó kamion előzésébe kezdett, majd fékezett, de összeütközött a szemből érkező és már vészfékező, az útpadkára lehúzódó tehergépkocsival.  MTI
Címkék: 

A munkahelyek megőrzése a károsanyag kibocsátás csökkentése mellett

2020.05.28.
Az európai autóipar – amely alatt nem csupán az autógyártókat, de valamennyi beszállítót, például az abroncsgyártókat is értjük – évtizedek óta a gazdaság egyik legfontosabb pillére és az európai szociális jólét alapja. Közvetett módon az ágazat 13,8 millió munkavállalót foglalkoztat. Az európai összeszerelő üzemek a világszerte előállított autók 25%-át bocsátják ki.  Az ágazatban nagyon jelentős az innováció, Európában az ipari kutatások 20%-át ez a szektor finanszírozza. Az erősen export-orientációjú autóipar a világ egyik legjelentősebbike, a munkahelyteremtés és a gazdasági növekedés motorja Európában. Kiemelkedő a gazdasági kapcsolata az értéklánc más ágazataival, ennek jelentősége a foglalkoztatás és a gazdasági növekedés szempontjából egyértelmű.  Autógyártás vírus idején. Fotóillusztráció: Toyota A COVID-19 vírus példátlan válságot hozott az ágazatba: az autógyártás és forgalmazás gyakorlatilag leállt, és a beruházások értéke töredékére csökkent, emellett az új, a korábbinál tisztább modellek piacra dobását is elhalasztották. Ugyanakkor, a pandémiát követő munka(újra)szervezés növeli a termelési költségeket. A COVID-19 előidézte válság gazdasági és társadalmi hatása különösen az autóiparra nézve súlyos. A munkavállalók – bár rövidített munkaidőben tovább dolgozhattak – azt láthatták, hogy a jövedelmük csökken, a vállalatok bevételei pedig egészen egyszerűen eltűntek. A jövő egyelőre a homályba vész. Ha a veszélyhelyzet tartósan fennmarad, az az ágazat összeomlását jelenti, csődökkel és komoly veszteséggel járó átszervezésekkel. A legutóbbi, pénzügyi válság (2008-2013) alatt az autóipar 440.000 munkahelyet veszített el a gyártásban és a kapcsolódó szolgáltató szektorban. Ha nem hozunk most hathatós intézkedéseket a jelenlegi recesszió kapcsán, ezeket a számokat könnyedén túlszárnyalhatjuk. Ezért az IndustriAll Europe, a Ceemet, az ACEA, a CLEPA, a CECRA és az ETRMA, az európai vállalkozásokat tömörítő szervezetek, és az ágazat szakszervezetei felszólítják az Európai Bizottságot egy, az ipar helyreállítását célzó terv megalkotására. Egy ilyen tervnek két célon kell alapulnia. Mindenekelőtt az ipar újbóli pályára állítását kell elősegítenie az értékesítés ösztönzésével és a termelés újjáélesztésével, támogatva az ipart a karbon-semleges jövő felé vezető úton, amely az un. Green Deal megállapodáson és Európa klímapolitikai célkitűzésein alapul. Az ágazat már eddig is jelentős mértékben ruházott be az új, karbon-semleges és digitális alapú gazdaságba. Csak néhány példa a fejlesztések irányára: alternatív meghajtás, korszerűbb akkumulátorok, hálózatba kötött autók, mobilitási szolgáltatások és automatizált vezetés. Az ipar ténylegesen hozzájárulhat a Green Deal megállapodás végrehajtásához és az éghajlati veszélyhelyzet enyhítéséhez. A COVID-19 miatt azonban szükség van a nemzeti kormányok és az Európai Bizottság hathatós támogatására a szénmentes jövőre történő átálláshoz, az ehhez szükséges beruházások, az európai munkahelyek, valamint az export és az európai polgárok társadalmi jólétének megtartásban. Annak érdekében, hogy az ágazat visszatérjen a növekedési pályára, és lehetővé váljon az európai szintű újraindulás, az autóiparnak az alábbi sürgős intézkedésekre van szüksége: Koordinált intézkedések az ipar újraindításának támogatására, ideértve a kapcsolódó cégekre vonatkozó útmutatás elkészítését a munkahelyeken alkalmazandó egészségügyi- és biztonsági megelőző intézkedésekről. Koordináció az autóipar kifinomult ellátási láncaiban előforduló további zavarok elkerülésére. Az életképes vállalatok támogatása versenyképességük fenntartása érdekében. A helyzet rendeződéséig (amíg erre szükség van) a likviditás fenntartása állami támogatással, beruházási garanciával, adótámogatással, kedvezményes kölcsönökkel. Támogatás a vállalatoknak a humán erőforrásaik megtartásához/fejlesztéséhez úgy, hogy a munkaerő, illetve azok jövedelme megmarad, például a csökkentett munkaidőre vonatkozó rendelkezések, és ezzel párhuzamosan a készségfejlesztési programok kiterjesztése mellett. Az ideiglenes keresletösztönző programok fenntartása, amelyeket uniós szinten koordinálnak, és amelyeket a Bizottság pénzügyileg támogat. Ezen intézkedéseknek támogatniuk kell a legújabb technológiákat, és differenciáltnak kell lenniük a CO2-kibocsátáson alapuló környezetvédelmi- és biztonsági teljesítmény alapján. A kereslet serkentésére az összeszerelő sorok újraindításához és a munkahelyek megőrzéséhez is szükség van, illetve helyre kell állítani a vállalatok azon képességét, hogy megteremtsék a befektetésekhez és a fenntartható jövőhöz szükséges cash flow-t. Vegyék figyelembe ezeket a rendkívüli körülményeket az ágazat szabályozási reformja kapcsán is. Annak érdekében, hogy az ágazat támogathassa a digitális átállást és az alacsony szén-dioxid-kibocsátásra történő átmenetet, kérjük, hogy az Európai Bizottság hozza meg a következő intézkedéseket: Fejlessze és tartsa fenn a technológiai vezető szerepet ambiciózus technológia programok segítségével mind a digitális, mind az alacsony szén-dioxid-kibocsátásra vonatkozó átmenetek támogatása érdekében. Adjon beruházási támogatást (támogatások, kölcsönök, saját tőke) új, fenntartható technológiákkal készülő termékek piacra dobásához. Fel kell gyorsítani az autók, kisteherautók és haszongépjárművek töltési és újratöltési infrastruktúrájának fejlesztését: legalább 2 millió töltőállomást kell létesíteni az EU-ban nyilvános és magántulajdonban lévő helyiségekben: Piaci ösztönzők bevezetése / megerősítése az alternatív hajtóművek elterjedésének előmozdítása érdekében; Az ipari együttműködés és az ipari szövetségek támogatása a költségek megosztása érdekében az új, alacsony szén-dioxid-kibocsátású technológiák fejlesztése és piaci bevezetése érdekében. A következő generációs digitális infrastruktúrába történő beruházások megkönnyítése, amely kulcsfontosságú a járművek közötti megbízható összeköttetés megteremtése érdekében. Használjuk ki az innovatív közbeszerzési eszközöket a kereslet támogatására és az új termékek/ innovációk piaci bevezetése érdekében. Fokozzuk a beruházásokat az Európai Unión belül a kutatás- és fejlesztés területbe; az akkumulátorok gyártásába, a hidrogén-alapú és az alacsony széntartalmú folyékony üzemanyagok fejlesztésébe. Az autóipari ellátási lánchoz kapcsolódó körforgásos gazdaság fejlesztése (újrahasznosítás, újragyártás, újrafelhasználás). Az autóipari kkv-k támogatása az értéklánc-pozíciójuk újradefiniálásában a gyorsan változó autóipari környezetben. Mivel a COVID-19 válság súlyos következményekkel jár a munkahelyekre nézve, az industriAll Europe, a Ceemet, az ACEA, a CLEPA, a CECRA és az ETRMA felszólít a minden érintett munkavállaló számára igazságos átmenet megszervezésére. A megoldásokat a változások kellő időben történő előrejelzésével, a többszintű párbeszéddel, egyeztetésekkel, aktív munkaerő-piaci politikával, a továbbképzés és az átképzés, valamint az autóipari régiók újraindítására vonatkozó tervekkel kell támogatni.  Az IndustriAll Europe, a Ceemet, az ACEA, a CLEPA, a CECRA és az ETRMA ragaszkodik ahhoz, hogy a közelgő európai újraindítási terv kellő figyelmet fordítson egy olyan ágazatra, amely már erőteljesen beruházott az átmenetbe, és amelynek határozott ambíciója folytatni ezeket a befektetéseket, miután legyőztük a COVID-19 válságot. A munkahelyek és vállalkozások megmentése érdekében fontos, hogy határozottan járjunk el a gazdaság folyamatosságának biztosítása érdekében; megakadályozandó a csődöket és a tömeges elbocsátásokat. Az EU-nak ragaszkodnia kell a következő törekvésekhez: A teljes autóipari értéklánc megőrzése az EU-n belül. Ez tenné lehetővé az EU számára, hogy gépjárműipara erős maradjon, fennmaradjon a tiszta járművekkel kapcsolatos globális vezető szerepe, megvalósuljanak az éghajlati célkitűzések és megmaradjanak a magas képzettséget igénylő munkahelyek. Végül, de nem utolsó sorban, fontos hangsúlyozni, hogy az autóipar újraindítása pozitív hatással lesz a teljes gazdaságra. Néhány adat az európai autógyártó szektorról: 13,8 millió európai dolgozik az autóiparban, ami az EU összes munkahelyének 6,1%-át jelenti. Az EU gyártási munkahelyeinek 11,4%-a - mintegy 3,5 millió - az autóiparban működik. A gépjárműadók 440,4 milliárd eurót hoznak a nagy európai piacok kormányai számára. A gépjárműipar 84,4 milliárd eurós kereskedelmi többletet generál az EU számára. Az autóipar által generált forgalom az EU GDP-jének több mint 7% -át teszi ki. Az autóipar évente 57,4 milliárd eurót fektet a kutatásba és fejlesztésbe, ezzel Európa legnagyobb innovátora, az EU összes ilyen jellegű kiadásainak kiadásának 28%-át finanszírozva. Az EU gépjárműparkja évről évre öregszik. A személygépkocsik átlagosan 11,1 évesek, kisteherautóknál ez a szám 11 év, míg a nehéz haszongépjárművek esetében 12 év.  

Már a nagyközönség is tetoválhat Lexust

2020.05.28.
Amikor azt gondoltuk volna, már nem lehet újat mutatni az autók egyedi kidolgozása terén, a Lexus a legprofibb átépítő műhelyekre is rátromfolva bemutatta a világ első tetovált autóját. A stílusosan tradicionális japán motívumokkal díszített Lexus UX-t március közepén mutatta be a márka brit importőre által felkért tetoválóművész, Claudia De Sabe, aki a vonalak előrajzolása után egy teljes munkahéten át dolgozott egy precíziós kézi marógéppel, szó szerint belemetszve a karosszériába a mintát. A teljességgel egyedi autótól valósággal felrobbantak a közösségi médiák, ezért a márka nagy-britanniai forgalmazója, a Lexus UK most ismét nekifut a projektnek. Ezúttal azonban nem profira, hanem a nagyközönségre bízza a tervezést. Pályázatot hirdettek ugyanis, amelynek keretében bárki elkészítheti a maga tetovált Lexus UX-ét. Ehhez nincs más dolga, mint letölteni a márka hivatalos weboldaláról a modell sablonrajzát, majd azon megvalósítani legmerészebb tetoválás-álmait. Ha kész a nagy mű, azt a @LexusUK címkével, illetve #MyTattooCar hashtag-gel megjelölve tölthetik fel saját közösségi fiókjaikba, így azok a világ összes Lexus-rajongója számára elérhetővé válnak. Ez azonban még nem minden: az elkészült tetoválás-terveket ugyanis egy versenybe is benevezhetik a pályázók1. Ezek közül közönségszavazással választják ki a legjobbakat, amelyeket digitális 3D modell formájában megvalósít a Lexus. Az abszolút győztes ennél is nagyobb jutalmat kap: tetoválás-tervét autófóliára viszik, és azzal beborítanak egy valódi Lexus UX-et. Az így megvalósított (majdnem) tetovált autót ugyan nem viheti haza a nyertes, ám egy közös fotózáson megörökítik őt alkotása oldalán, így téve maradandóvá az élményt. Fotó: Lexus 1A pályázaton kizárólag az Egyesült Királyság területén élő, nagykorú személyek vehetnek részt.
Címkék: 

Peugeot Esélyautók szállítanak élelmiszert a fogyatékkal élőknek

2020.05.28.
A fogyatékkal élők mobilitásának biztosítására kínált megoldást az Esélyautó a koronavírust megelőző időszakban, mely a hirtelen jött szükségletre reagálva április 15-én egy új program élére állt. A cél egyértelmű volt: élelmiszerrel, gyógyszerrel és egyéb, mindennapok során szükséges drogériai termékekkel ellátni a fogyatékkal élőket. A kezdeményezéshez rövid időn belül csatlakozott az EMMI és az öt legnagyobb fogyatékkal élőket tömörítő érdekvédelmi szervezet: Mozgáskorlátozottak, Siketek és Nagyothallók, Vakok és Gyengénlátók, Autisták, Értelmi Fogyatékossággal Élők szövetségei. Ők egyrészről az Esélyautóra jogosultak adatbázisát biztosítják, másrészt az Esélyautót vezetők is az adatbázisból kerülnek ki, így a 3 Peugeot autót vezető megváltozott munkaképességű ember számára is munkahelyet, megélhetést teremt a program. A digitális infrastruktúrát az Esélyautó meglévő rendszerei biztosítják: applikáció, aktív honlap, Facebook oldal, melyekkel kivitelezhetővé válik a 24 órás rendelkezésre állás. A másik oldalról a karitatív szervezetek és helyi szinten az önkormányzatok felügyelik a szükséges csomagok célba juttatását, melybe önkéntesek is bekapcsolódtak, így egy olyan magas szintű összefogás jöhetett létre, mely országos lefedettséggel jelent megoldást a fogyatékkal élők ezen problémáira. Nem volt meglepő ezután, hogy olyan cégek is a kezdeményezés mellé álltak, akiknek kiemelten fontos a társadalmi szerepvállalás, értékteremtés. Ezek közé tartozik többek között a Wolt (házhoz szállító cég) is, aki pénzügyi támogatással és sofőrökkel segítette meg ezt a nagyszerű akciót. A Peugeot magyarországi importőre 3 személyautót bocsátott díjmentesen rendelkezésre, hogy a szállítmányok célba juttatása a lehető leggyorsabban és legkényelmesebben megtörténhessen. A program a jelenlegi vállalás szerint június végéig tart, melyre a felsorolt érdekvédelmi szervezeteken keresztül folyamatosan tudnak jelentkezni mindazok, akik igényt tartanak az Esélyautó támogatására.    

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója