Motorosok karanténban? - A kijárási korlátozás margójára

2020.05.16.
publicdomainpictures.net  Világjárvány a legrosszabb időpontban Napok óta nem hagy nyugodni az a gondolat, ami a kijárási korlátozások idején fogalmazódott meg bennem a motorosokkal, motorozással kapcsolatban. Mára már persze enyhültek a körülmények, viszont volt jó pár erős hetünk, amikor mindenkit próbára tett a vírus, hiszen a világháborúk óta nem kerültünk olyan élethelyzetbe, hogy korlátozták volna azt, hogy mikor, hová, és milyen szándékkal mehessünk. Motorosként az év legszebb, és legjobban várt időszaka a tavasz, és ilyenkor már tűkön ülve, szinte beöltözve várjuk az első márciusi meleg napsugarakat, amikor végre újra hódolhatunk e csodálatos életformánknak. Ezt most a vírus keresztül húzta, hiszen a legrosszabbkor időzítve, pont a tavaszi kikelet idejére robbant be Európába. p1.pxfuel.com Maradj otthon Nekem sem volt más választásom, nyugton kellett maradnom a négy fal között. Annyi szerencsém volt, hogy a korlátozások életbe lépése előtt, a kellemes melegben, pont sikerült egy rövid kört tennem a kedvenc közeli útvonalamon. De másnap már meg is kezdődött a kényszerű pihenő. A médiumokban nagyon sokszor elhangzott, hogy a saját, és idős hozzátartozóink, honfitársaink érdekében csak a legszükségesebb esetekben hagyjuk el otthonainkat, mert ezzel tudjuk a leggyorsabban megakadályozni a vírus terjedését. Pont ezért kaptam fel a fejem az első alkalommal arra, amikor arról olvastam, hogy motorosok nagyobb csoportokban koptatják az aszfaltot a Mátrában. Helyettük is szégyenlem magam, mert ilyenkor nem csak saját, hanem az egész hazai motoros társadalom jó hírét rontják, és felelőtlen „akciójukkal” az egész ország figyelmét magukra terelik. Pár nap múlva újabb érdekes hírek jelentek meg motoros balesetről, szintén a Mátrából, illetve az operatív törzs szóvivőit is kérdezték ebben a témában. Ők egyértelműen megfogalmazták, hogy nem lehet csupán a motorozás, - mint szabadidős tevékenység - miatt elhagyni az otthonainkat. Azt gondolom, hogy aki felelősségteljesen gondolkodik, az megérti, és elfogadja ezt. Ha pedig tényleg nem tudja tovább tétlenül nézni a csodálatos időjárást, akkor szégyenkezve bár, de motorra ül, hogy „bevásárolhasson”, vagy intézze ügyeit. Közben teltek a napok, és a korlátozások nem enyhültek, viszont többször is arra lettem figyelmes, hogy az utcában felbőgnek a motorok, és indul a motorozás, sajnos nem egyszemélyes üzemmódban, hanem többen is együtt indultak útnak. Bevallom őszintén, hogy nagyon nehéz volt így otthon maradni. Szóval meg is érkeztünk a következő problémához a kérdéskörben, mégpedig azzal, hogy ha látjuk, hogy mások szabályt szegnek, akkor jogosan merül fel a kérdés, hogy vajon akkor mi miért nem mehetünk? Biztos vagyok benne, hogy sokan itt véreztek el, és elindultak, mert „ha másnak lehet, akkor nekem miért ne lehetne” címszóval.   storage.needpix.com Ne csak magunkra gondoljunk Sokszor az élet úgy állít elénk kérdőjeleket, úgy sodor minket megoldandó feladatok sűrűjébe, hogy nem is tudunk róla. A kijárási korlátozásokkal hirtelen mindenkinek nagyon sok ideje lett, és aki ezt elfogadta, megélte, az képes volt saját hasznára fordítani a felszabadult idejét. Vajon a motorosok ránéztek a kopó-fogyó alkatrészekre? Ellenőrizték, és alaposan eltakarították a láncot, rámértek, és rátöltöttek az akkumulátorra? Ellenőrizték a fékfolyadékot? Megolajozták a bowdeneket? Ez csak néhány olyan dolog, amivel délutánokat el lehet szöszölni, hiszen tudjuk jól, hogy ha lemegyünk a garázsba, akkor úgyis ott ragadunk. Persze megértem, hogy ilyenkor már nincs idő ezekre, és sokkal jobb csavarni a gázt, és lapjával fordulni a hegyi szerpentinen, mert mindenki erre vár egész télen. De a mátrai települések polgármesterei már a járványhelyzet előtt is jelezték a motorosokkal kapcsolatos aggályaikat, akik versenypályaként használják a közutat. Az, hogy a korlátozások alatt ugyanezt tapasztalták, csak olaj volt a tűzre, és sajnos biztos vagyok benne, hogy szankciók várhatóak a témában. Ennek pedig nem feltétlenül csak azok isszák majd meg a levét, akik valóban kérdőre vonhatóak a nem felelősségteljes közlekedési stílusukért, hanem az egyszerű túrázók is, akik csak az öröm, és nem a szintidő javítása miatt tesznek egy, vagy több kört az ország egyik legszebb útvonalán. Persze hétvégente, két motoros balesettel kapcsolatos hír olvasása közben a különböző fórumokon nagyon szépen megmagyarázták a „sporttársak”, hogy a kijárási korlátozások alatti motorozással senkit nem veszélyeztetnek, és nem találkoznak senkivel, és ha balesetet szenvednek, akkor nem számít, hogy elkapják e a vírust, és egyébként sem tudják ellenőrizni, hogy betartják e a szabályokat vagy sem. Nekik hiába magyaráztam volna, hogy nem a kibúvókat kell megindokolni, hanem mint összetartó közösség példamutatóan viselkedni, mert egyszer minden véget ér, és ha visszatérnek a boldog békeidők, akkor sokkal jobb délcegen kihúzni magunkat azzal a tudattal, hogy büszkeség egy nagy, felelősségteljes közösség tagjaként motorozni. c.pxhere.com Most, amikor benézek a garázsba, kedvenc motorom még mindig ott áll. Megvárt, és ugyanolyan élvezetesen tudok majd vele motorozni, mint bármikor korábban. Talán nemsokára már igazán szabadon, nem kibúvókat keresve, és rendőrautót látva nem összeszorult gyomorral. Minden tiszteletem azoké a motorosoké, akik felnőtt, felelősségteljes emberként felül tudtak kerekedni saját érzéseiken, és a szabályokat betartva, önmegtartóztató módon hibernálták hobbijukat néhány hónapra. Vagy ha ezt nem is tudták megtenni, egyedül, és nem csoportosan tettek egy gyors karikát. Talán róluk kevesebb szó esett, mint a renitensekről, ezért is született ez a cikk, hogy kicsit ők is kárpótolva legyenek.    

Különleges luxusautó bukkant elő a múltból

2020.05.16.
Ez a ritka Lexus LS 400 1998-ben látott napvilágot. Születésének körülményeiről csupán annyi információk van, hogy egy arab sejk építtette, hogy európai utazásai során kellően stílusosan és komfortosan utazhasson, ennek fényében 30 centiméterrel nyújtották meg a modell eredeti tengelytávját. A tehetős tulajdonos a jelek szerint nem sok időt töltött az Óvilágban: a Lexus LS 400 órája mindössze 15 ezer kilométert mutat. Az autó állapotát elnézve ez hihető. A mai napig az eredeti gyári abroncsok, fékek és tömítések találhatók rajta. A második generációs Lexus LS 400 egy ilyen gondosan megőrzött példánya önmagában is vonzó ajánlat, itt azonban egy utólag megnyújtott tengelytávú kivitelről van szó. Az utastér elegáns színharmóniáját ugyan némiképp borzolják az utólag beépített audiorendszer fekete komponensei, a korabeli rádiótelefon és a színes televíziókészülék azonban pótolhatatlan technológia-történeti relikviák. Az utólag beszerelt multimédiás egység doboza nyilvánvalóan akadályozza az elöl utazókat a szabad mozgásban – a fűthető hátsó ülésen ülve, a háromzónás klímaberendezés örömeit élvezve azonban ez aligha érdekli majd a leendő tulajdonost. Hogy a különleges kivitelű Lexus LS 400 megéri-e azt a 39 ezer eurót (kb. 13,8 millió forint), amit elkérnek érte, csak a pontos műszaki állapot ismeretében lehetne megmondani. Ha az átalakítás nem gyengítette meg a vázszerkezetet, a komponensek pedig valóban olyan tökéletes állapotúak, mint amilyennek a fotókon látszanak – és ha kora legfinomabb járású, legtakarékosabb V8-asaként számon tartott 286 lóerős, 4.0 literes erőforrás megkapta a neki kijáró, minimális gondoskodást –, nincs okunk feltételezni, hogy a nyújtott tengelytávú LS 400 ne bizonyulna végtelenül megbízható járműnek, egyben remek ajánlatnak.
Címkék: 

A Kia elektromos modellekkel erősít középtávon

2020.05.16.
Az újgenerációs villanyautó-sorozat első modellje, egy crossover 2021-ben lép piacra Európában, és minden új modellnek lesz legalább egy villamosított hajtásláncú, azaz könnyű hibrid, hibrid, plug-in hibrid, vagy tisztán elektromos változata. A közlemény szerint Emilio Herrera, a Kia Motors Europe vezetője elmondta: a Kia villanyautóinak jelentős része kifejezetten Európának készül majd, jelenleg ez a kontinens mutatja a legnagyobb piaci potenciált ezen a területen. A cél évi 500 000 tisztán elektromos hajtású autó értékesítése világszerte 2026-ra, ugyanekkorra a tervek szerint az európai eladások 20 százalékát teszik majd ki a teljesen elektromos hajtású modellek. A Kia 2020 első negyedévében jól szerepelt az európai piacon, a tisztán elektromos hajtású autók értékesítése 75 százalékkal 6811 darabra nőtt 2019 hasonló időszakához képest. Ezzel a helyi kibocsátás nélküli, elektromos hajtású modellek immár a márka európai eladásainak 6 százalékát adják. 2019 első negyedévében ez az arány még 2,9 százalék volt. Magyarországon az első negyedévben 1649 új Kiát helyeztek forgalomba, ebből hét volt elektromos. A márka a magyar piacon tavaly 7949 autót adott el, ebből 3 volt elektromos meghajtású. Az idén 300 elektromos autó eladását tervezik, ennek megvalósulását befolyásolhatja az elektromos járművek vásárlását támogató állami program is. Középtávon a cég az idei számok többszörösét látja reálisnak Magyarországon, az elektromosautó-paletta bővülésére alapozva. A Kia Motors első negyedéves eladásait jelentősen befolyásolta a koronavírus-járvány miatt elsősorban Kínában megcsappant kereslet. A dél-koreai járműgyártó korábban azt közölte, hogy a március végén lezárt három hónapban adózott eredménye 59 százalékkal, 265,97 milliárd wonra (215,6 millió dollár) esett az egy évvel korábbi 649,1 milliárd wonról. Globális értékesítése a koronavírus-járvány nyomán 7,3 százalékkal esett vissza a negyedévben, főleg a kínai piacon csökkentek eladásai (57 százalékkal), Dél-Koreában ugyanakkor 1,1 százalékkal nőttek, és az Egyesült Államokban is 1 százalékkal emelkedtek. MTI

Önvezető rendszert tesztelnek az oslói tömegközlekedésben

2020.05.16.
Ennek érdekében két új partnert vonnak be a projektbe: az önvezető technológiák fejlesztésében ugyancsak vezető szereplőnek számító Toyotát, és a Sensible 4 nevű finn céget, melyek Toyota járműveket szerelnek fel önvezető hardverrel és szoftverrel. A próbaüzem célja az, hogy megvizsgálják, miként integrálhatók az önvezető járművek a RUTER tömegközlekedési szolgáltatásába, és hogyan lehet új mobilitási megoldásokat biztosítani – beleértve ebbe a mozgáskorlátozottak számára nyújtandó szolgáltatásokat is. A Ruter és a Holo nevű mobilitási vállalat tavaly kezdték meg az önvezető tömegközlekedési eszközök első tesztüzemét Oslóban. Miután már létrejött két önvezető ingajárat, a tervezők immár a várost körülvevő elővárosi környezetekre összpontosítanak – pontosabban Ski városára Nordre Follo megyében. A projekt következő szakaszára készülve egy a Holo által kezdeményezett és frissen aláírt megállapodás értelmében a Toyota és a Sensible 4 nevű finn technológiai vállalat is csatlakozott a Ruter önvezető partnerségéhez. A megállapodás értelmében a Sensible 4 önvezető szoftverét használják majd a Toyota járművekben a Ski területén hamarosan elinduló szolgáltatás során. A tesztüzem során a Toyota elsősorban az üzleti modell, az európai előírások és ügyféligények megismerésére törekszik. A Holo eddig már több mint 40 000 utast szállított önvezető járműveken a Norvégiában, Svédországban, Finnországban, Észtországban és Dániában lebonyolított tesztüzemek során.

Visszatért az élet a szolnoki repülőmúzeumba

2020.05.16.
Először a múzeum szabadtéri része látogatható, amely közel 60000 négyzetméteren várja az érdeklődőket tematikus játszótérrel, katonai akadálypályával, "egyszemélyes" ajándékbolttal és az étterem kibővített teraszával. amely un. „sétálójegy” megvásárlásával tekinthető meg. A sétálójegy ára egységesen 1000 Ft/fő. A belépés 6 év alatt díjmentes, egyéb kedvezmény ebben az időszakban nem érvényesíthető. A RepTár területén a házirend az előírásoknak megfelelően módosult az alábbiak szerint: Érkezéskor a vendégek és munkatársak védelme érdekében a jegyvásárlást megelőzően testhőmérséklet mérés történik, valamint a kézfertőtlenítés és a maszk használata kötelező. A látogatók számára mind szabad térben, mind zárt térben – az egy háztartásban élők kivételével - kötelező a legalább másfél méter védőtávolság betartása, amelyet az étterem teraszán is biztosítanak. A Messzer ebben az időszakban kiköltözik minden reggel a Hangárból.

Optikai tuningon a MINI JCW

2020.05.16.
MINI 2006-ban és 2013-ban is készített már korlátozott darabszámú szériát John Cooper Works modellekből GP néven. Ezt a hagyományt folytatják most. Ahogy korábban, ezúttal is a markáns optikai tuning különbözteti meg MINI John Cooper Works GP széria modelljeit. A mindössze 3 ezer darabos széria modelljeinek legszembeötlőbb ismertetőjegye a hatalmas hátsó szárny, a kétszínű 18 colos felniszett és a még vadabb külsőt biztosító orr-rész.

Hétvégén lezárták a pesti alsó rakpartot a gépjárműforgalom elől

2020.05.16.
A rakpartot szombat hajnalban 2-3 óra körül zárták le a gépjárműforgalom elől, a zárás feloldása vasárnap 23 óra körül várható. A rakpart gyalogosoknak történő átadásával a kikapcsolódásra használható közterületeket bővítik – olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben. Kérik, hogy a megnyitott rakpart használata során az emberek figyeljenek arra, hogy útpályáján ne zavarjanak másokat, mindig maradjon egy sáv, ahol ki tudják egymást kerülni a gyalogosok, kerékpárosok. A bicikliseknek 10 km/h-ás a megengedett legnagyobb sebesség. A hétvégén a budai rakparton továbbra is haladhat az észak-dél irányú tranzitforgalom – írták. MTI

Új e-platform a Karma Automotive-tól

2020.05.16.
Amikor a Ford Mustang Mach-E visszamosolygott rám az autószalon standján, életem legbüszkébb perceit éltem át. A prototípusokon én is dolgoztam egy hangyányit. Egy elektromos, pláne egy ilyen különlegességet kifejleszteni, gyártani, értékesíteni és szervizelni nagy kihívás. De a Ford elég bátran lépett és szerintem nagyot alkotott, azonban nem minden gyártó engedhet meg magának elektromos modellenként egymilliárd dollárt, mint projekt-pénz... A Karma Automotive ezért olyan platformot fejlesztett, amely jóval olcsóbban elérhető az autógyártók számára, akik pillanatnyilag erősen ki vannak szolgáltatva például az akkugyártóknak az elektromobilitás világában. Jön majd sorozatgyártású szilárdtest akkumulátor a Teslától meg a Panasonictól még idén, de addig is extrém magas a költségrizikója az e-autóknak. A Karma platformja egyaránt nyújt megoldást hétköznapi autózásra, szolidabb fuvarozásra, de még sportautózásra is. A közös alap ötféle meghajtási konfigurációt rejt, és végeredményben 22 féle járgány készülhet azonos szívvel. Az E-Flex Platform a hardver, a szoftver, a mesterséges intelligencia és az önvezetés terén is jó kombinációt alkot. Ezáltal szélesebb körben terjedhetnek el a high-tech megoldások, több márka is olcsóbban indíthat projekteket. A kaliforniai székhelyű Karma Automotive újjászületése óta high-tech színvonalat képvisel. Műszaki hátterével és a tudásával képes termékfejlesztést felgyorsító megoldásokkal előrukkolni vagy éppen még egyedibbé és luxusabbá varázsolni külsős megrendelők termékeit. A sorozatgyártásban kapható Revero GT modelljük elnyerte a neves Green Car Journal Év Luxus Zöldautója címet a 2020-as évre. A Karma 2020-ban immáron öt kontinensen van jelen ismételten, miután már Európában is megnyitottak néhány kereskedést. Nevezetesen, Svédországban, Hollandiában, Franciaországban és Spanyolországban is hivatalosan feltűntek: ugyan a nagy premier elmaradt Genfi Autószalonon 2020 márciusában, ettől függetlenül jelentős mérföldkőnek számított a pillanat a Karma Revero modell történetében. A spanyolországi valenciai eladópartner a Spania GTA lesz, amely több évtizedes tapasztalattal rendelkezik az autós világban, több komoly versenyszériában is szerepelt, illetve limitált szuperautók gyártásáért is felelős. A high-tech Karmának éppen ideális egy ilyen nagy hagyományokkal, tapasztalattal és stabil háttérrel rendelkező viszonteladó partner, hogy egyedi és meghatározott példányszámban értékesíthető különlegességeit elhozza az európai és a spanyol piacra is. Az elektromos és hibrid hajtásláncokat a fent említett, autógyártók számára elérhető nyílt platform követi, de a lenyűgöző SC1 Vision és SC2 Vision tanulmányautók több mint ezer lóerős meghajtása is gyártásba kerülhet később. A valenciai városkép jól illik a modern céghez, mivel a klasszikus kultúrájú városnegyedek mellett sok modern kerület is megtalálható, amely európai szinten nagyon összetetté, izgalmassá és turistaparadicsommá teszi a spanyol várost - megfejelve a tenger szomszédságával. Fotók: Karma és Deli Árpád

Torlódás alakult ki a csanádpalotai és a nagylaki átkelőnél

2020.05.16.
A Románia felé tartó teherautóknak öt, a Magyarországra érkezőknek két órát kell várakozniuk a határátlépésre. Az Útinform adatai szerint az M43-as autópályán Csanádpalotánál a kilépő oldalon 11 kilométeres a várakozó kamionsor. A nagylaki közúti határátkelőhelynél Románia felé a várakozás meghaladja a nyolc órát, a belépő oldalon hatórás a sor a személyforgalomban. Április 2-tól a csanádpalotai autópálya-határátkelőhelyen korlátozásokat vezettek be, a személyforgalmat a kilépő oldalon a nagylaki átkelőre terelik, a sztrádán a teherforgalom haladhat Románia felé. MTI

Ilyen lehet az új balatoni komp

2020.05.16.
A cég szerint a nagyívű, 2030-ig tartó fejlesztés célja, hogy a BAHART európai színvonalú hajózási feladatokat tudjon ellátni. „Akár a következő évben, de legrosszabb esetben 2022-ben Szántód és Tihany közt már az új kompok fognak közlekedni, és erre az időre azt is el fogjuk érni, hogy mind a két rév, a kikötő környéke meg fog újulni, európai színvonalúvá fog tudni válni. Meg fogjuk rendelni az első kisméretű katamaránokat is, amelyek alapvetően Balatonfüred, Keszthely és Siófok körzetében fognak közlekedni.” – írta közleményében a Magyar Turisztikai Ügynökség.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója