Hatótávnövelő Kínából Kínának

2019.10.29.
A Norma Group teljes hőháztartási rendszert dolgozott ki az egyik legnagyobb kínai autógyártó elektromos járműveihez, amelyben az utascella, az elektromotor és az elektronika is kapcsolatban áll egymással, jobban megközelítve a részegységek teljes élettartamára vetített állandó hőmérsékletet. Ezáltal kisebb a termikus igénybevétel. A rendszerben új csövek, csatlakozók és szenzorok szerepelnek. Előbbiek tömege 30%-kal csökkent a felhasznált termoplasztikus műanyag révén.

Újabb túlsúlyos járműszerelvényt fogtak a tolnai rendőrök

2019.10.29.
A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály Forgalom-ellenőrző Alosztály egyenruhásai 2019. október 27-én 15 órakor a 6-os számú főút 123-as kilométerszelvényében ellenőriztek egy magyar hatósági jelzésű járműszerelvényt. Az ellenőrzés során rendőrök megállapították, hogy a szerelvény súlya a megengedett legnagyobb össztömeget meghaladta, a túlnyúló rakomány zászlóval vagy táblával nem volt megjelölve, valamint a pótkocsi féklámpái sem működtek. A rendőrök a járművezetővel szemben szabálysértési feljelentéssel éltek, egyúttal felhívták a figyelmét, hogy a járművel csak úgy haladhat tovább, ha a szabálysértésre okot adó körülményeket megszünteti.

Fernando Alonso indul a 2020-as Dakar-ralin

2019.10.29.
Már korábban is tudható volt, ám immár hivatalos a hír: Fernando Alonso a Toyota csapattal indul a 2020-as Dakar-ralin. A Szaúd-Arábiában megrendezésre kerülő 42. Dakarra győztesként tér vissza a csapat. Az elmúlt évek során többször bizonyított felállást megőrizve, egy negyedik sztárpilótával kibővülve vesz részt a 2020-as Dakar-ralin a Toyota hivatalos gyári csapata, a Toyota Gazoo Racing. A címvédő Nászer el-Attija/Mathieu Baumel duó mellett a 2009-es bajnok Giniel de Villiers új navigátorával, Alex Haróval vesz részt a versenyen; az újdonsült páros az októberi Marokkó-ralin elért győzelemmel tette fel a koronát a felkészülésre. A rutinos Bernhard Ten Brinke azzal a Tom Colsoullal tér vissza Dakarba, akivel eddigi legjobb eredményét, a hetedik helyet (2015) érte el itt a szintén Toyotás Overdrive Racing színeiben. A negyedik versenyző Fernando Alonso kétszeres Forma-1 világbajnok (2005, 2006), FIA WEC hosszú távú világbajnok (2018-19), három 24 órás verseny (Le Mans 2018, 2019; Daytona 2019) győztese lesz. Alonso jobbján az a Marc Coma ül majd a Dakaron, aki motorkerékpáron már öt alkalommal (2006, 2009, 2011, 2014 és 2015) diadalmaskodott a világ legkeményebb terepraliján, illetve hatszor (2005, 2006, 2007, 2010, 2012 és 2014) lett FIM cross-country világbajnok. Mindkét spanyol más szakágból érkezik tehát a rali világába, idén augusztus óta azonban keményen készülnek a január 5-én elrajtoló, több mint 9000 kilométeres versenyre. Eltökéltségüket jól mutatja, hogy eddig a tervezett edzéstáv több mint dupláját tették meg Európa, Afrika és a Közel-Kelet legkíméletlenebb pontjain. Autójuk annak a Toyota Hiluxnak a legújabb, továbbfejlesztett változata, amely első szezonjában, 2018-ban második és harmadik helyet ért el a Dakaron, majd tavaly elhódította a koronát. A versenyautó pontos műszaki adatait egyelőre nem közölték a fejlesztők, alapvető konstrukciója azonban értelemszerűen nem változott: a független felfüggesztésű, összkerékhajtású Hilux ötliteres, nyolchengeres szívómotorja az első tengely mögött (orr-/középmotor) helyezkedik el. 2019-es specifikációjában a blokk 385 lóerőt és 620 Nm forgatónyomatékot nyújtott. A Dakar 11 év után búcsút int Latin-Amerikának, ám nem Afrikába tér vissza, hanem a Közel-Keletre: 2020. január 5. és 17. között Szaúdi-Arábia ad otthont a világ legismertebb terepralijának. A hatalmas kiterjedésű ország három nagyvárosát érinti a 9000 kilométeres útvonal; Dzsiddából egy hosszú vargabetűvel, öt nap alatt érnek el a versenyzők a királyság fővárosába, Rijádba. Az itt eltöltött pihenőnap után a világ legnagyobb folyamatos homoksivatagján, az 1100 kilométeres Rab-el-Hálin át folytatódik a verseny. A 42. Dakar január 17-én ér véget az ország jövőjét megtestesítő szupervárosban, a 2018-ban alapított, félig kész Kvidijában, amely Szaúd-Arábia új kulturális és szórakoztató központja lesz.

Halálos kamionbaleset volt az M0-s autóúton

2019.10.29.
Eddig tisztázatlan körülmények között 2019. október 29-én 12 óra 12 perckor az M0-ás autóút 29. kilométerszelvényében, az M3-as autópálya irányából az M6-os autópálya irányába vezető szakaszon három kamion összeütközött. A balesetben az egyik kamion vezetője életét vesztette. Fotó: MTI/Mihádák Zoltán
Címkék: 

A vártnál kevésbé csökkent a General Motors negyedéves nyeresége

2019.10.29.
A GM kedden azt közölte, hogy a 40 napos munkabeszüntetés és a 17,5 százalékos kínai eladáscsökkenés kedvezőtlen hatásait részben ellensúlyozta, hogy az Egyesült Államokban sikerült növelni az utcai terepjárók (SUV) és a platós terepjárók (pickup) eladását. A General Motors nyeresége 2,3 milliárd dollárra, részvényenként 1,60 dollárra csökkent a szeptember végével záródott három hónapban az egy évvel korábbi 2,5 milliárd dollárról, részvényenként 1,75 dollárról. Az egyszeri tételek nélküli részvényarányos eredmény 1,72 dollár lett, a szakértők jobb adatra, 1,31 dollárra számítottak. A cég bevétele 35,79 milliárd dollárról 35,47 milliárd dollárra mérséklődött, az adat lényegesen jobb lett a várt 33,82 milliárd dollárnál. Az autóipari dolgozók szakszervezete (UAW) október 26-án zárta le a 40 napos sztrájkot, miután megszavazták az új négyéves megállapodást. A szeptember 16-án kezdődött sztrájk a GM több mint 30 gyárára terjedt ki az Egyesült Államokban. Ilyen hosszú munkabeszüntetésre az 1970-es évek óta nem volt példa. Kedden a General Motors azt közölte, hogy részvényenként mintegy 2 dollár veszteséget okozott a 40 napos munkabeszüntetés.
Címkék: 

A hibridek húzzák a Toyota európai eladásait

2019.10.29.
Miután a Toyota Motor Europe 2019 első félévében több hibridet adott el, mint pusztán belső égésű motorral szerelt modellt, és ezzel új rekordot állított be a márka óvilági történetében, a vállalat sikeresen fenntartotta lendületét. A harmadik negyedév végén ugyanazokat a parádés számokat produkálta, mint félévkor: a Toyota-csoport száz eladott autójából 52-őt hibrid hajtáslánccal vásároltak meg az ügyfelek, a két márka összesített piaci részesedése 5,3 százalékos (szemben a tavaly ilyenkor mért 5,0 százalékkal)! A hibrid modellek iránti kereslet 16 százalékos emelkedése segítette hozzá a cégcsoportot, hogy 3,1 százalékkal növelje eladásait a térségben. A Toyota és a Lexus együttesen 838 ezer 691 autót adott el január és szeptember között; az egyre erősödő hibrid kínálatnak és az elvárásokat meghaladó keresletnek köszönhetően a vállalat az év végére bizonyosan meghaladja az eredetileg tervbe vett 1 millió 065 ezer darabos európai forgalmat. Ami a Toyota márkát illeti, az első három negyedévben 2,6 százalékkal több autót adott el, mint egy évvel korábban. A hibridek részaránya 51 százalék volt; a 392 ezer 804 darab eladott hibrid modell 15 százalékkal haladja meg a tavaly ilyenkor mért eredményt. A legnépszerűbb hibrid modellek a C-HR (94 536 db), az ötajtós és kombi Corollák (89 835 db), a Yaris (86 330 db) és a RAV4 (75 168 db) voltak. Az összesített eladásokat továbbra is a Yaris vezeti, mögötte a RAV4 és a C-HR áll a dobogón. A legnagyobb arányú növekedést a Mirai mutathatta fel (+76%); a Camry tovább folytatja térnyerését (+30%), ahogy a RAV4 is népszerűbb, mint valaha (+24%). A Lexus prémium márka 9,4 százalékkal növelte eladásait az elmúlt kilenc hónapban. A 63 ezer 490 eladott autó 67,8 százaléka (azaz több mint kétharmada) volt hibrid; a 43 ezer 077 darab benzin-elektromos modell 28 százalékkal több, mint 2018 azonos időszakában. A legnépszerűbb hibridek a márka szabadidőjárművei: az UX (13 198 db), az NX (13 181 db) és az RX (5215 db); ahogy a legkeresettebb típusok is közülük kerülnek ki. A rangsort az NX vezeti 18 ezer 449 eladott autóval, a második az UX (14 606 db), a bronzérem az RX-é (12 893 db). Elgondolkodtató ugyanakkor, hogy míg a hibridek Nyugat-Európában 99 százalékkal részesednek a márka eladásaiból, Kelet-Európában ez az arány csupán hét százalék! A Toyota esetében ennél jóval kiegyensúlyozottabb az arány: Nyugat-Európában 60, Kelet-Európában 22 százalék a hibridek aránya. Az Európában hivatalosan forgalmazott Toyota és Lexus szabadidőjárművek eladásaiból gyakorlatilag azonos arányban részesülnek a hibridek: az előbbi márkánál 68,5, az utóbbinál 68,8 százalék a benzin-elektromos típusok aránya.

Egy külföldi motorkerékpár forgalomba helyezésének története

2019.10.29.
maxpixel.net Miért jó a külföldi import? A legfontosabb érv a külföldről beszerzés mellett a hazai motorkerékpár állomány állapota. Sajnos minél idősebb egy gép, annál nagyobb eséllyel fogott ki egy olyan tulajdonost, aki elhanyagolta a karbantartást. A motorkerékpárok annyiban különböznek az autóktól, hogy itt bármilyen probléma sokkal veszélyesebb a vezetőre nézve, tehát a fékeknek, futóműnek, gumiknak szinte létfontosságú feladata, hogy jó állapotban legyenek. Amikor keresés közben folyamatosan belefutottam az állapothoz képest ijesztően alacsony kilométerfutásba, a néhány kereszt kérdésemen elvérzett eladókba, illetve az "akkor szalonba kell menni" frázisokba, akkor döntöttem el, hogy megnézem a külföldi kínálatot. Mert igenis vevőként jogosan várom el, hogy a tíz éves, repedezett gumiabroncs, és a hullámosra kopott féktárcsák az eladónál is javításért kiáltsanak. Milyen a külföldi használt piac? A legnagyobb használtautós oldalakon szinte néhány perc alatt szűrhetjük a számunkra érdekes találatokat. Ha találtunk szimpatikus darabot, akkor érdemes elővenni nyelvtudásunkat, hiszen külföldön - például Németországban, vagy Ausztriában, ahonnan a legtöbb külföldi motorkerékpár érkezik, és ahonnan én is vásárolni szoktam -szükségünk lesz legalább egy erős középfokú angolra ahhoz, hogy szót értsünk az eladóval. Mint mindenhol máshol, a jómodor itt is kifizetődő, tehát illedelmesen, és lényegre törően tegyük fel kérdéseinket. Kerüljük az azonnali, "Mi az utolsó ár?" típusú témakört, hiszen nekünk sem esne jól, ha azonnal alkudozna egy érdeklődő. A németek egyébként valóban precíz, és karakán emberek, viszont ne számítsunk semmilyen előzékenységre, vagy kedvességre a részükről. Nekem például nagyon különleges élmény volt az, amikor plusz képeket kértem egy motorkerékpárról, illetve kettőnél több kérdésem volt, és persze külföldről érdeklődtem, így az eladási procedúra is bonyolultabb lett volna, mint egy honi vásárló esetében. Szóval az eladó így a „túl bonyolult” címszóval inkább elállt az üzlet tető alá hozásától. Nehéz, de nem lehetetlen kifogni egy jóindulatú, és segítőkész eladót, de jobb, ha előre senkiről nem feltételezzük ezeket a tulajdonságokat.  commons.wikimedia.org Az egyik legnagyobb teher a szállítás Ha sikerült megállapodnunk az eladóval, akkor minél hamarabb szükségünk lesz egy teherautóra, amivel haza tudjuk szállítani az újdonsült motorkerékpárunkat. Ezzel érdemes sietni, hiszen a jó ajánlatokra nem magyarországnyi, hanem egy többször akkora országból érkezhetnek lehetséges vevők, és könnyen meggondolhatja magát az eladó, ha kap egy másik ajánlatot. Szóval itt máris rizikózunk, hiszen egy olyan járműre tettünk ajánlatot, amit nem is láttunk élőben. Ha sikerült leszerveznünk a transzfert, akkor már csak fel kell kerekednünk, és levezetni körülbelül ezer kilométert, amit erősen ajánlott társaságban véghez vinni, hiszen egyedül nagyon unalmas, és veszélyes is. Nem rossz ötlet, ha összekapcsoljuk egy kirándulással, hosszú hétvégével, így legalább a monoton utazás mellett élmény is marad a kiruccanásból. Ha megérkeztünk, átnéztük, kipróbáltuk, és elöntött a rózsaszín köd, akkor se felejtsük el kitölteni a papírokat. Fontos a kétnyelvű adásvételi, a helyi forgalmi engedély (Németországban Zulassungsbescheinigung Teil 1 és Teil 2) és minden, a motorkerékpárhoz tartozó okmányt, ( például típusbizonyítvány ) is kérjünk el az eladótól. Nem kell meglepődni azon, hogy a külföldi motorkerékpároknál, amik akár bőven elmúlhattak már tíz évesek, mégis megvan az összes gyári kulcsuk, a felhasználói kézikönyvük, a szerviz irodalmuk, és a gyári szerszámkészletük is. És ami a legfontosabb tízből nyolcszor a valódi futást mutatja a kilométerórájuk. Az a fránya papírmunka Ha megérkeztünk a fárasztó utazásból, akkor jöhet egy még fárasztóbb honosítási procedúra. Ezt a területileg illetékes közlekedési bizottságnál kezdődik, ahol, ha van érvényes műszaki vizsgája a motorunknak, akkor azt honosítják, ha nincs, akkor egy rendkívüli vizsgával indul a hazai pályafutás, és persze két év friss műszakival. Ez után, vagy ezzel párhuzamosan szükségünk lesz egy eredetiség vizsgálatra, és ezek után következhet a Nemzeti Adó és Vámhivatal meglátogatása, ahol megállapítják a fizetendő regisztrációs díjat, és ezt szépen be is fizethetjük postai csekken. Ezzel nagyjából egy időben már köthetünk kötelező biztosítást, hiszen mindezek után már csak az okmányiroda van hátra, ahol már rendelkeznünk kell a kötvénnyel. Az okmányirodában megkapjuk a hazai forgalmit, törzskönyvet, és persze a rendszámtáblát. Viszont ezek költségeiről, illetve a vagyonszerzési illeték befizetéséről sem szabad megfeledkeznünk. Innen viszont már az új motorunk saját rendszámtáblájával távozhatunk. goodfreephotos.com Megér mindez ennyi szenvedést? A külföldi járművásárlás egyáltalán nem való mindenkinek. Szükség van hozzá egy elég jó emberismeretre, nagyon fontos, hogy felkészültek legyünk a megvásárolandó típusból, hiszen minden típushibáját tudnunk kell, és még kiutazás előtt minél jobban ki is kell deríteni azokat. Szabadidőre is szükség lesz, mivel ez minimum egy egész hétvégés elfoglaltság lesz. És ami a legfontosabb, külföldről nagyon ritkán lehet olcsóbban hozzájutni egy adott típus, mint itthon. Áresésre csak a hibás, vagy sérült (Német piacon "Bastler" elnevezéssel), motorkerékpár esetén van kilátás. Ami jó, annak mindenhol megkérik az árát. A különbség az, hogy ha valamit nyugati piaci áron veszünk meg, akkor az nagy valószínűséggel tudni fogja azt a műszaki, és esztétikai színvonalat, amire érdemes volt pénzt, és energiát költeni.  Ha nem sikerült minden kérdésre választ kapni, vagy megosztaná a külföldi járművásárlással kapcsolatos jó, vagy rossz történeteit, tapasztalatait, azokat szívesen várjuk közösségi oldalunkon. pixabay.com Amikor megfordul a tendencia, és a németek jönnek hazánkba motorért: itthon a Simson a kurrens kismotor, ezért pont a németek járnak hozzánk, és persze a nepperek is nagy mennyiségben viszik őket eladásra külföldre. 

Körözött luxus BMW-t fogtak a magyar határon

2019.10.29.
Egy román férfi 2019. október 27-én 23 órakor egy portugál honosságú BMW 520d típusú személyautó vezetőjeként akart belépni az országba a Nagylak Közúti Határátkelőhelyen. Az ellenőrzés megállapította, hogy a jármű szerepel a Schengeni Információs Rendszerben, azt a portugál hatóságok körözik. A nyomozók a 15 millió forint értékű luxusautót lefoglalták.
Címkék: 

A Volkswagen Passat kapta a „2019. Legjobb Cégautója” elismerést

2019.10.29.
A „Legjobb Cégautó” díjat az AUTO BILD magazin szerkesztősége alapította, az olvasók voksai alapján kiosztott elismerést pedig a nagy darabszámban értékesített, középkategóriás modellek között gyűjtötte be az új Passat. A Passat mintaként szolgál a többi jármű számára ebben a kategóriában. Az AUTO BILD magazint idézve: „Ezek a vállalati autók nagyrészt az adott ország autópályáin, főútjain közlekednek és leginkább közép- illetve hosszú távú utakat tesznek meg. A kényelmi és vezetéstámogató rendszerek széles kínálata ezeket a hosszú utakat kellemesebbé és biztonságosabbá teszik…”. Az a felszereltség, amely alapkivitelben rendelkezésre áll az autóban – mint például a LED technikájú fényszórók, a LED hátsó lámpák, környezetfigyelő és gyalogosfelismerő rendszerrel kiegészített Front Assist, a forgalmi sáv tartását segítő Lane Assist, az adaptív sebességtartó automatika (ACC), a kulcsnélküli indítás, a mobiltelefon interfésszel rendelkező infotainment rendszer, az App Connect segítségével történő okostelefon csatlakoztatás és számos más online mobilszolgáltatás – az új Passat1 modellt kitűnő ár/érték arányú választássá teszi, már alapkivitelben is.  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója