Budapestre indul Bécs gyorskatamaránja

2019.11.02.
A Twin City Liner gyorskatamarán tizenhárom éve ingázik naponta háromszor Bécs és Pozsony között a Dunán, eddig több mint 1,8 millió utast szállított. A különleges hajó november 22-én azonban a magyar fővárost veszi célba, története során először. Reggel 9-kor indul Bécsből, és délután 15 órakor köt ki Budapesten, fedélzetén mintegy 250 bécsivel. Vissza 2019. november 24-én indul, így utasainak elég ideje marad, hogy felfedezzék a karácsonyi ünnepekre készülődő Budapestet. Fotó: orf.at Az egyedülálló hajókirándulás résztvevői az utazás mellett szállást is kapnak Budapesten, valamint egy buszos városnézésen is részt vehetnek a magyar fővárosban. Ha a próbajárat sikeres lesz, már akár jövő évtől gyakrabban megismételhetik a hajóutat. A Twin City Linert a Wien Holdinghoz tartozó Central Danube és a Raiffeisenlandesbank NÖ-Wien működteti. 2008-tól két kisebb hajó szolgálta ki a forgalmat, 2019 márciusa óta azonban már csak az új, 250 személyes gyorskatamarán közlekedik. A hétmillió eurós modern hajó a cowes-i Wight Shipyard hajógyárban készült az ausztrál Incat Crowther tervei alapján. Noha az új hajó alig valamivel nagyobb, mint elődei, kétszer annyi utast tud szállítani. Ráadásul sokkal elegánsabb és kényelmesebb körülmények között. A fedélzetén 12 kerékpár biztonságos szállítására van lehetőség, és egy elektromos biciklit is fel lehet tölteni az út során.

Megéri télre kivonni a hobbiautót, vagy motorkerékpárt a forgalomból?

2019.11.02.
Kinek lehet megoldás az időszakos forgalomból történő kivonás? Ha kicsit is érdekel bennünket a veteránautózás, a nosztalgiajárművek, akkor biztosan ellátogattunk már egy-két olyan rendezvényre, ahol ilyen autók, illetve motorkerékpárok vannak a főszerepben. Ilyenkor rájöhetünk, hogy hazánkban is milyen nagy kultúrája van azon járművek mentésének, illetve restaurálásának, amik széles körben ismertek, de egy mára letűnt kor lenyomataiként szinte minden emberből kellemes, nosztalgikus élményeket váltanak ki pusztán a látványukkal is. Én az ilyen rendezvényekre általában idősebb barátokkal, ismerősökkel, vagy családtagokkal szeretek ellátogatni, hiszen ilyenkor mindig elő kerül egy pár megmosolyogtató régi történet, amiknek természetesen elválaszthatatlan részét képezik a járművek, melyekről mesélnek, ezek néhány évtizeddel ezelőtt még szerves részét képezték a mindennapi utcaképnek. Akik olyan szerencsés helyzetben vannak, és persze anyagilag is megengedhetnek egy ilyen projektet, ők vásárolnak egy számukra kedves járművet, ami gyakran hosszú évek alatt csiszolódik tökéletes állapotúra, de közben, és persze utána is átélhetik velük azokat az érzéseket, amiket fiatalként éreztek, mikor vezették. cdn.pixabay.com Sokan nem veterán, hanem egzotikus, kis példányszámban készülő sportautót, vagy nyitott tetejű kabriót, esetleg roadstert tartanak hobbiautóként. Egy ilyen jármű bearanyozza az autózásért, a vezetés élményéért rajongó tulajdonosa minden percét, és biztosan igaz a mondás, hogy egy ilyen autóval a szokásos munkahelyi ingajárat is felüdülés. Igen ám, de a szürke, hideg latyakos téli hónapokban sokat ronthatunk egy ilyen különleges autó állapotán, és az állagmegóvásért talán akkor tehetjük a legtöbbet, ha nem tesszük ki a zord időjárási körülmények közötti használatnak. Végül, de nem utolsó sorban mindenképpen jó hírként könyvelhetjük el, hogy egyre többen szeretnek bele a kétkerekűek világába, és így önfeledten motorozzák át az időjárás szempontjából erre megfelelő jó pár hónapot. Na de mit tegyen az, aki az esetleg nagyteljesítményű motorkerékpárja után nem szeretne adózni, illetve biztosítást kötni arra a közel féléve időszakra, amikor nem tudja használni? Neki is ésszerű alternatívát jelenthet az időszakos forgalomból történő kivonás. en.wikipedia.org Mennyire bonyolult az ügyintézés, és milyen költségei vannak? Nos, gondolom azért, mert elég sokan élnek ezzel a lehetőséggel viszonylag egyszerűen, és gyorsan elintézhetjük ezt az okmányirodában, illetve már online felületen is. Ha a hagyományos módot választjuk, akkor személyesen tudjuk ezt elintézni az okmányirodában, ahová időspórolás szempontjából mindenképpen javaslom az időpontfoglalást, így felesleges várakozás nélkül tudjuk elintézni ezt a nagyjából negyedórát igénylő ügyet. A kivonás díja 2300 Ft, és időtartama maximum hat hónapra kérhető, de természetesen van lehetőség arra, hogy hamarabb, egy általunk megjelölt időpontban kerüljön automatikusan vissza járművünk a forgalomba. A procedúra végén jó, ha nem felejtjük el, hogy lejelentsük a változást a biztosító felé is, a legegyszerűbben úgy tehetjük meg, ha emailben elküldjük az okmányirodából kapott igazolás scannelt változatát, így mentesülünk a biztosítási díj fizetésétől a kivonás idejére. Ezen kívül a gépjármű adó fizetése sem terhel bennünket a kivonás ideje alatt, hiszen autónk nincs forgalomban, így adóznunk sem kell utána. Ezt mindig az aktuális hónap első napján vonják az adózótól, tehát érdemes úgy időzíteni a kivonást, hogy a hónap végén megtörténjen, így ezzel is megspórolhatunk valamennyit. Szerintem mindezekkel együtt már tényleg érdemes lehet elgondolkodni a kivonáson főleg azok számára, akik a kedvezőtlenebb időjárási körülmények között egyébként sem használnák nagyteljesítményű autóikat vagy motorkerékpárjukat. flickr.com Mennyit spórolhatunk vele? Röviden? Sokat. Főleg annak tükrében, hogy minél erősebben motorizált járművet vonunk ki a forgalomból, annál több adót, és kötelező biztosítási díjat tudunk megspórolni. Egy 2004-es 150 lóerős autóra fizetendő éves adó 20.535 Ft évente. A biztosítás friss jogosítvánnyal, és alacsony bonus-malus besorolásban biztosan 50.000 Ft fölötti költséget jelenthet éves szinten. De motorkerékpárnál is hasonló a helyzet, hiszen ott is teljesítmény alapján kell adózunk, illetve fizetnünk a kötelező felelősségbiztosítást. Így tényleg elgondolkodtató alternatíva lehet, ha csak pár hónapra is, de a nem használt autó, vagy motorkerékpár után nem fizetjük a súlyos adóterheket, és a biztosítási díjat. cdn.pixabay.com Amire viszont nagyon oda kell figyelni az a visszahelyezés dátuma. Ez ugye automatikusan megtörténik abban az egyedi időpontban, amit rögzítünk az okmányirodai ügyintézés során, illetve akkor, ha letelik a maximum féléves időintervallum. Eután a jármű azonnal visszakerül a forgalomba, és rendelkeznie kell biztosítással, illetve újra adóznunk kell majd utána. Amennyiben elfelejtjük a biztosítást, akkor visszamenőleg is ki kell ezt fizetnünk, ráadásul fedezetlenségi díjjal terhelve. Szóval nagyon fontos, hogy tisztában legyünk az időpontokkal, és a kötelezettségekkel, hogy ne érjen bennünket kellemetlen meglepetés azért, mert spórolni szeretnénk az időszakosan használt autónk, vagy motorkerékpárunk fenntartási költségeivel. 

A fő tulajdonos a stratégiai célok teljesülése esetén részvényekkel támogatja az AutoWallis menedzsmentjét

2019.11.02.
Augusztusban az AutoWallis, valamint leányvállalatainak (Csoport) vezetői részére Munkavállalói Résztulajdonosi Program (MRP) indításáról határozott a vállalat fő tulajdonosa, a Wallis Asset Management Zrt. (WAM). A program elindítása a vállalat (és így a WAM-on kívüli többi intézményi- és lakossági befektető) számára – az MRP szervezet működtetésén kívül – semmilyen ráfordítással, kötelezettséggel nem jár, ugyanis az ahhoz szükséges 7,35 százalékos (19.890.331 darabos) részvénycsomagot a WAM térítés nélkül adta át (így részesedése 72,36 százalékra csökkent). Az AutoWallis tehát nem a saját forrásaiból és költségén motiválja a Csoport munkavállalóit és menedzsmentjét, így az MRP közvetlenül és motivációs hatásán keresztül áttételesen is növeli a részvényesi értéket. Kezdetben a Csoport 24 vezetője vesz részt a 2, illetve 3 éves programokban, akik csak akkor juthatnak AutoWallis részvényeikhez (és az azok után addig fizetett osztalékhoz), ha a kitűzött hosszú távú stratégiából levezetett eredményességi célok teljesültek, és ezzel hosszú távon hozzájárulnak a részvényérték növeléséhez. A programot a vállalattól független MRP szervezet irányítja. Az MRP hatékonyan támogatja a stratégia megvalósulását, és további motivációt jelent a kitűzött célok eléréséhez. Az AutoWallis májusban mutatta be 2024-ig szóló stratégiáját és 2029-es jövőképét, melyben a vállalat robosztus növekedésével számol a következő tíz évben, és célja, hogy a közép-kelet-európai régió meghatározó mobilitási szolgáltatója legyen. Az AutoWallis fő tulajdonosa már korábban jelezte, hogy a stratégia megvalósulását több eszközzel is támogatja, és célja, hogy a vállalat jelentősen növelje a részvényesi értéket. Mint emlékezetes, a WAM az MRP program támogatása mellett korábban vállalta, hogy az AutoWallis által később részére fizetendő osztalékot tőkeemelésként visszajuttatja a társaságnak, amennyiben az szükséges a későbbi növekedés, akvizíciók finanszírozásához.  
Címkék: 

Abroncscsere: máshogy gondolja a nő, mint a férfi

2019.11.02.
A Bridgestone országos felmérés keretében minden eddiginél nagyobb mintán, 19.550 autós bevonásával vizsgálta az abroncscserélési és közlekedésbiztonsági szokásokat, valamint a gépjárművezetők általános felkészültségét. A kitöltők 80 százaléka még jelenleg is nyári abroncsot használ, ami nem meglepő, tekintettel arra, hogy októberben sorra dőltek meg a melegrekordok. Most viszont az első fagy már jelzi a hűvösebb időjárás közeledtét. A válaszadók hasonlóan magas aránya (78%) ért egyet abban, hogy a gumicserének akkor jön el az ideje, amikor az átlaghőmérséklet tartósan 7 fok alá csökken, így a következő hetekben hosszú sorok várhatóak az abroncsműhelyek előtt. A nők szívesebben fordulnak szakemberhez A felmérés megmutatta, hogy a férfi és női autósok eltérő szempontok alapján hozzák meg döntéseiket. Új abroncsok vásárlásakor a férfiak elsősorban az interneten fellelhető forrásokból tájékozódnak (férfi: 61%, nők: 38%). Ezzel szemben a női kitöltők közel fele (nők: 49%, férfi: 21%) nyilatkozott úgy, hogy szívesebben hagyatkozik gumis szakemberek véleményére. Szintén a hozzáértők iránti bizalmat mutatja, hogy amíg a férfi válaszadók közel harmada (32%) meghatározott időközönként, 4-5 évente cserél abroncsot, addig a hölgyek egy jó része (37%) ebben a kérdésben is inkább a szakemberek visszajelzésére alapozza a döntését. A gumicserék ellenőrzését a nők 31 százaléka szintén az ő bevonásukkal végzi, amely a férfiak csak 12 százalékára jellemző. Árulkodó jelek az abroncson Sajnos az új gumik vásárlásával a megkérdezettek több mint egyharmada (38%) még mindig kivárja, amíg a gumik profilmélysége eléri a KRESZ szerinti minimális 1,6 mm-es határértéket, ami baleset-megelőzés szempontjából már kockázatosnak számít. „Ne várjuk meg, hogy az autógumi az előírásban megfogalmazott értékig elkopjon” – figyelmeztet Hunyadi Szabolcs, a Bridgestone Magyarország Kft. értékesítési vezetője. „Az erőteljes kopás a teljesítményre is hatással van, hiszen a futófelületen található, kapaszkodást segítő lamellák és a vízelvezetési árkok amortizálódása a nedves utakon könnyen tapadásvesztést eredményezhet.” Mit mond a jogszabály? Minden évben legalább egyszer felmerül annak a kérdése, hogy érdemes lenne-e hazánkban is kötelezővé tenni az évszaknak megfelelő abroncshasználatot. A szabályozás körüli vita bizonytalanságot eredményez, mert ugyan a jelenleg hatályos magyar törvények szerint a taxisofőrökön kívül senki sem kötelezhető az évszaknak megfelelő abroncs használatára, a válaszadók közel fele ezt nem tudta. Az erre vonatkozó kérdésre a női kitöltők csupán 40 százaléka, a férfi kitöltők pedig 70 százaléka tudta a helyes választ.  

A Trabant egykori fővárosában ír történelmet a Volkswagen

2019.11.02.
A szövetségi kancellár részt vesz a hivatalos ünnepségen, és meglátogatja a gyártósort is. Az ID.3 a legújabb generáció első modellje, mely a Volkswagen globális elektromos offenzívájából az utakra gördül. A Volkswagen az első volumengyártó, amely egy nagy autógyárat teljes egészében átalakított a belső égésű motorok gyártásáról az e-mobilitásra. A gyár szakaszos átalakítása már 2018-ban megkezdődött, és 2021-ben teljes mértékben befejeződik. Ezzel Zwickau lesz Európa legnagyobb és leghatékonyabb elektromos autógyára. „Az ID.3 gyártásának kezdete olyan új korszakot jelent a Volkswagen számára, mely az első Bogárhoz vagy az első Golfhoz hasonlítható. Zwickau az autóipar ezen új korszakának vezető üzemévé válik: az üzem szakaszos átalakításon megy keresztül a 100% -ban belső égésű motorok gyártásától a 100%-ban elektromos hajtásokig. Ezzel olyan rendszerváltást kezdeményezünk az autóiparban, amelynek eredményei az elkövetkező egy-két évtizedben bontakozik majd ki. ”- mondta Thomas Ulbrich, a Volkswagen márka e-mobilitásért felelős igazgatósági tagja. Átalakítás Európa legnagyobb elektromos autógyárává A zwickaui üzem átalakítása szakaszokban, és a normál üzemmenet közben zajlik. Alig több mint két évvel ezelőtt kezdődött meg az átalakítás, és azóta a karosszéria üzemet, a festéküzemet és az infrastruktúrát nagymértékben modernizálták és felújították. Többek között a teljes szállítószalag technológiát hozzá kellett igazítani az elektromos járművekhez, így a két összeszerelő sor közül az elsőt már átalakították, és az első ID.3 néhány napon belül elhagyja majd ezt a gyártósort. Megközelítőleg 1.700 robot, vezető nélküli szállítási rendszerek és teljesen automatizált gyártási folyamatok révén Zwickau betekintést nyújt az előremutató, nagy volumenű elektromos autók gyártási rendszerébe. Ugyanakkor a klasszikus Golf Variant gyártása még 2020 közepéig folytatódik. A második szerelősort ezután, azaz 2020 nyarától állítják át elektromos járművekre, ugyanúgy, mint az elsőt, és még ugyanazon évben üzembe is helyezik. A gyárban az átalakítási munka jól halad, teljes mértéken tartják az ütemtervet. A 2021-től befejeződő bővítési szakasz után a zwickaui csapat évente 330.000 teljesen elektromos járművet gyárt majd. Onnantól kezdve az üzem hatféle MEB alapú modellt fog előállítani a Volkswagen-csoport három márkája, a Volkswagen, az Audi és a SEAT számára, ez teszi majd Zwickaut a legnagyobb és leghatékonyabb elektromos autógyárrá Európában. Tizenkét új csarnok és épület A gyártósorok átalakításán kívül összesen tizenkét új csarnokot és épületet építenek a zwickaui üzemben a napi gyártási kapacitás tervezett, 1.350-ről 1.500-ra történő növelése érdekében. A legnagyobb egyedi projekt a présmű kibővítése: 2021-től a Zwickauban gyártott autókhoz szinte minden préselt alkatrészt a helyszínen gyártanak majd. A présüzembe történő beruházás mintegy 74 millió eurót tesz ki, mely költségek nagy részét az új nagy kapacitású prés teszi ki. Újszerű a teljesen automatizált folyamat az acéllemez kész alkatrészekké történő átalakítására is. Összesen 50.000 négyzetméter új csarnok terület épül, és körülbelül 50 partnervállalat támogatja az átalakítást.  
Címkék: 

Az oroszok már az amerikaiak spájzában vannak

2019.11.02.
Az alkalmat a 2020. június 6–21. között megrendezendő Detroiti Nemzetközi Autókiállítás szolgáltatja majd. Az rendezvény keretein belül mutatja majd be a Yandex az új fejlesztését, önvezető autóinak szolgáltatási spektrumát az észak-amerikai nagyváros üzleti központjában. "Az első tíz, vezető nélküli technológiával felszerelt autót a látogatók közvetlenül is kipróbálhatják: ezekkel juthatnak majd el a az Autószalon központjába. A kocsik az eseményt követően az Egyesült Államokban maradnak, ahol további teszteknek vetik alá őket” – közölte az orosz cég képviselője. A Detroitba szánt autonóm autóflottát a Yandex a Hyundai Mobis-szal együttműködve hozza létre. A két cég idén júliusban gyártotta le első közös önvezető járművet a Hyundai Sonata új, 2020-as modelljére alapozva. A Yandex 2016 vége óta dolgozik a vezető nélküli technológiával működő járműveken. Az autók első prototípusait 2017 tavaszán tesztelték. Jelenleg a vezető nélküli taxikat már élesben, valódi forgalomban is ki lehet próbálni az oroszországi Skolkovo és Innopolis területén lévő ipari parkokban. A Yandex 2018 végén engedélyt kapott a vezető nélküli járműkísérletekre Izraelben, majd 2019. januárjában az Egyesült Államokban, Las Vegasban is bemutatta autonóm gépkocsijait a CES (Consumer Electronics Show) elnevezésű, innovatív technológiákat és fantáziadús elképzeléséket felvonultató nemzetközi kiállítás alkalmával.

Erősen ittas magyar sofőrt üldöztek a rendőrök Ausztriában

2019.11.02.
Csütörtökön 17.30-kor a magyar által vezetett nyergesvontató érintőlegesen ütközött az út jobb  szélén álló személygépkocsival Stájerországban, az Eggenberger Gürtelen. A sofőr azonban a baleset után nem állt meg, hanem mint aki nem érzékelt semmit, továbbhajtott. A sérült személygépkocsi a nyergesvontató után eredt, közben telefonon  értesítette a rendőröket, akik nem sokkal később megállásra kényszerítették. A magyar sofőr erősen ittas állapotban vezetett – közölte a helyszíni szondáztatás eredményét a rendőrség illetékese. Ezen kívül a sofőr a kötelező pihenőidőket sem tartotta be. Jogosítványát a helyszínen elvették, eljárás indult ellene.  

Egyesült Államok Nagydíja - Verstappen az első szabadedzés leggyorsabbja

2019.11.01.
A Red Bull holland pilótája mögött a Ferrari négyszeres világbajnoka, a német Sebastian Vettel, illetve Verstappen márkatársa, a thaiföldi Alexander Albon zárt. Az ötszörös vb-győztes, jelenleg is éllovas Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája a nyolcadik időt autózta. Eredmények, 1. szabadedzés: Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:34.057 perc Sebastian Vettel (német, Ferrari) 1:34.226 Alexander Albon (thaiföldi, Red Bull) 1:34.316 Pierre Gasly (francia, Toro Rosso) 1:35.008 Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 1:35.263 Romain Grosjean (francia, Haas) 1:35.356

Gondolatjel – Kerekünk nőtt!

2019.11.01.
Elképesztő az ember törzsfejlődése: találmányainkkal felülmúljuk a mitológia isteneinek tulajdonított képességeket. Tudunk repülni, a világ túlsó felére valós időben átpillantani, ottaniakkal akár erdei séta közben beszélgetni – és legújabban kereket növesztettünk magunknak. Már nem kocsiba vagy biciklire ülünk, villamoson vagy rolleren állunk, hanem nagy sebességgel mi magunk gurulunk. Persze nem valami genetikai változás következtében kifejlődött organikus szervünkkel, hanem elektromos egykerekűvel, de a lényegen ez nem sokat változtat. Állva haladni, gyorsabban a futásnál – már nem paradoxon. Ráadásul ez a csodás lehetőség nem kizárólag gazdag kivételezetteknek adatik meg, hanem ugyanolyan gyors elterjedés előtt áll, mint huszonöt éve a mobiltelefon, hiszen ára alig több az egyéves tömegközlekedési bérleténél. Igaz, használata megkövetel némi ügyességet és betanulási időt, együtt jár néhány bukdácsolással és apróbb malőrrel, de könnyű eljutni arra a fokra, ahol már óriási élvezet lendületesen kanyarogni, bravúrosan cikázni – szinte olyan, mintha néhányan vagányul korcsolyáznának eljegesedett utcákon, míg mások gyámoltalanul topognak. Nem csoda a monocikli rohamos elterjedése! Csak akkora, mint egy nagyobb aktatáska, hatótávja bőven elég az urbánus ember napi mozgásához, sebessége 25 vagy akár 40 km/óra is lehet, ami már meghaladja a világklasszis sprinterekét, tehát több, mint amire az emberi reflexek és ütközési szilárdság alkalmassá tesznek minket. Nyomatékos motorjával simán felmegy a Gellérthegyre. Feltölteni könnyű és szinte ingyenes, könnyű előkapni a kocsi csomagtartójából, hogy belevesse magát valaki a belváros labirintusába, ahol sem közlekedni, sem parkolni nem élvezet autóval. Beviszi magával boltba, míg a biciklit odakinn hagyhatná, felszáll vele buszra, munkahelyén beállítja az asztala alá. Autós szemszögből ambivalens az egész jelenség megítélése. Sokan örülnek neki, mert a monocikli, vagy akár a villanyroller, pazar kiegészítője az autónak, nehéz elfojtani egy diadalmas mosolyt, mikor elhúz az ember a dugóban araszoló járműsor mellett, és egy ilyen csúcstechnikájú szerkezeten a föld fölött lebegve még nagyon modernnek, trendinek és vagánynak is érezheti magát. Mások rémülettel látják, hogy miképp szorulnak egyre inkább hátrányba, defenzívába a nemrég az utak királyává avató négykerekűjükben: egyre több a bringás, már egyirányú utcákban is szembe jönnek, az úttesten vígan hasítanak a villanyrolleresek, és most még itt ez az új őrület is… Sőt, már a járdán sétálva sem érezheti magát biztonságban a leparkolás után hazafelé sétáló úr- vagy hölgyvezető: nesztelenül a semmiből előkerülő egykerekű villanyemberek rémítgetik! Mindkét, homlokegyenest ellenkező álláspont képviselőinek igazuk van. Éppen ez itt a probléma. Ha kinőnek az egyéni mikromobilitási eszközök a kuriózum-kategóriából, arra mindenkinek reagálnia kell valahogy. Az ellenpárt kitiltásnak örülne, a pártolók teljes szabadságot vélnének ideálisnak. E kettő között kéne józan kompromisszumot találni. Meddig számít valaki járássegítő segédeszközt használó gyalogosnak, és honnan járművezetőnek? A görkorcsolya biztosan az első csoportba esik, a bicikli a másodikba, akár csak pedál hajtja, akár elektromos rásegítés is. A kategorizálást nehezíti, hogy a gyalogosokra nagyon kevés közlekedési szabály vonatkozik, nagyfokú a mozgásszabadság, a szó szoros és átvitt értelmében is. Írjunk elő külön-külön sebességkorlátozást járdára, kerékpársávra, úttestre? Olyan hibába esnénk, mint azok a szabályalkotók, akik hasonlót rendeltek el kerékpárosoknak – miközben biciklit nem kötelező sebességmérővel ellátni, tehát ostobaság az egész. Ugyanakkor méltán háborodna fel a háza kapuján kilépő ember, akit elcsap egy suhanó monociklis, hogy gázolója nem sértett meg semmiféle kodifikált szabályt, legfeljebb csak a józan gondolkodás hiánya róható fel neki. Ne adja ég, hogy komoly összezördülésekre, önbíráskodási esetekre kerüljön sor! Ilyenek megelőzése a szabályalkotók és a szabály-betartatók kötelessége, felelőssége. Jelenleg komoly háttérmunka folyik az Innovációs és Fejlesztési Minisztériumban, az Aktív Magyarországért kormánybiztosságon, amelybe bevontak autós és kerékpáros érdekképviseleteket, valamint a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóságot is. Nagyon bízom benne, hogy megtalálják az ideális középutat a gyeplő lovak közé dobása és a betarthatatlan, ellenőrizhetetlen túlszabályozás között. Ám akármilyen legyen a nemsokára megszülető új szabályozás, megfelelő hatás csak akkor várható tőle, ha előveszik józan eszüket maguk a közlekedők, akik megtöltik élettel a paragrafusokat. Ha minden jól megy, kialakul egy mindenkinek jó, vagy legalábbis elfogadható modus vivendi, hogy úgy érezhessük, csakugyan természetfeletti lénnyé tett minket a modern csúcstechnika, nem pedig kést adott gyerekek kezébe.
Címkék: 

Frissült Európa kedvenc elektromos autója

2019.11.01.
A Renault Zoe elektromos autó a legnépszerűbb Európában és Németországban egyaránt. A vezető pozíció megőrzése érdekében frissítésen esett át a modell, hiszen a konkurencia is erősít (Peugeot, Opel, Volkswagen). A megjelenésben a legnagyobb különbséget a LED-es első és hátsó lámpák jelentik. Az új R135-ös elektromotor 80 helyett már 100 kW-ra képes, a maximális forgatónyomaték 245 Nm-re emelkedett. A végsebesség 140 km/óra. Az új akkumulátor 52 kWh-s, és a WLTP-ciklus szerint mérve 390 kilométer megtételéig képes kiszolgálni a kisautót. A kisebb, 40 kWh-s egység továbbra is elérhető. Az új töltőcsatlakozó révén fél óra alatt akár 150 kilométernyi hatótávot „tankolhatunk“. A beltérben nagyobb központi kijelző kapott helyet, illetve az autóhoz elérhetők a legkülönfélébb megelőző és beavatkozó vezetéstámogató rendszerek.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója