Hogyan élted meg azt a társadalmi összefogást, amit az autód megtalálására tett erőfeszítésekben, majd az alkatrészek felajánlásánál kaptál? Őszintén szólva nem számítottam rá, hogy ekkora felhajtás lesz. Ismerek autós közösségeket, és persze a Ladásoknál is van egy összetartó közösségi élet. De az, hogy egy ekkora hullámot indított el a történet, arra soha nem számítottam volna. Nagyon sok alkatrész felajánlás érkezett, amiből nagyon sok felhasználható, beépíthető alkatrész került vagy kerül még be az autóba. Ezt egyszerűbb volt szervezni egy erre a célra létrehozott email címen keresztül, hiszen a saját privát felhasználói fiókomon nem tudtam volna nyomon követni az eseményeket. Viszont a sok-sok felajánlásnak hála, mindenki egy kicsit a sajátjának is érezheti majd azt az örömet, hogy az autóm újra az utakat róhatja. Ez egy hobbiautó, tehát szerelemgyerek. Az, amilyen állapotban megtaláltátok, nem tántorított el attól, hogy nekifeszülj a talpra állításának? Ha volt is ilyen akkor azért, mert nem is mértem fel előre, hogy mennyire embert próbáló feladat ez, és bizonyítani szerettem volna, hogy meg tudom csinálni. Érdekes módon akkor, abban az állapotában, ahogy megtaláltuk a roncsot nem borultam ki rajta. Sőt amikor nem volt meg, akkor már azon gondolkodtam, hogy kellene szerezni egy kombit. Nem szeretek félbe hagyni dolgokat. Annyira határon volt, hogy elkészüljön, és végre készen álljon, hogy tényleg az utolsó percben lopták el. Amikor megláttam, és nem volt alatta futómű, akkor azonnal elkezdtem mérlegelni, hogy jó, a futóművet alátenni három óra. Itt-ott lakatolni kell egy kicsit, de összességében nem éreztem olyan súlyosnak a helyzetet. Sokáig nem is volt gond az ambícióval. Viszont akkor volt az első kiborulás, amikor határidőre, a Tuning Show-ra kellett összelapátolni az autót, hogy legyen alatta futómű, kormánymű, kerekeket alá tenni satöbbi. Amikor a környékről összehalászott alkatrészkupacra ránéztem, és megláttam, hogy mégis mennyivel több energia, és idő ráfordítás lesz ez, akkor volt egy pont, amikor gondolkodtam rajta, hogy biztosan kell e ez nekem? Viszont az összefogás talán átlendített ezen a nehéz időszakon. Ha már összefogás, a nagy médiafigyelem, és a felajánlások nagysága miatt nem volt benned egy megfelelési kényszer? Természetesen benne volt az, hogy emiatt is össze akartam rakni, ha már ennyien segítettek a felajánlásukkal, és a projektem mögé álltak, akkor nem hagyhatom őket cserben. A megfelelési kényszer mellett inkább izgalom volt, hiszen a motort is felújítottam, és nagyobb löketérfogatú erőforrás kerül bele, emiatt valószínűleg végül erősebb is lesz, de mindenképpen lesz elmozdulás ebbe az irányba. Bízom benne, hogy jobb lesz az autó, mint amilyen volt. Ezekkel a fejlesztésekkel, amikkel a korábbi állapotnál is jobbra szeretném csinálni a kocsimat, végül is át tudtam hidalni a nehéz pillanatokat. De valóban látható, hogy ha akartam volna sem tudtam volna eldobni magamtól a feltámasztás ötletét, hiszen akkor nem érhettek volna célba a felajánlások. Mi okozta a legnagyobb fejtörést a felújítás során, volt esetleg olyan része az autónak, amit nem, vagy csak nagyon nehezen lehetett megmenteni a "szakszerű" feltörés miatt? Nem is az volt a nehéz, hogy tönkretettek valamit, és nem lehet szakszerűen megjavítani, hanem az, hogy tönkretettek valamit, amit nem tudom, hogy megrongálták. Ez csak akkor derül ki, amikor például rakom össze a műszerfalat, és le van törve a konzol. Ilyenkor azért megpróbálom visszatenni, de persze nem sikerül, így keresnem kell egy donor műszerfalat, amiből ezt a konzolt meg lehet menteni. Csakhogy azt még át kell építeni valahogy a meglévő műszerfalhoz. Ezekkel napok mennek el, mire összevadásztam az alkatrészeket, és rendezem a pusztítást. Emellett sajnos mi is okoztunk benne kárt, mikor hazahoztuk, hiszen nem volt alatta futómű, és úgy pakoltuk fel kézzel a trélerre. Több mint tíz ember segített, hogy felkerüljön a trélerre, és ahogy húztuk fel, az alvázon több olyan konzol is megsérült menet közben, amit javítani kellett. Például a kéziféknek van alul egy csigája, ezt majdnem teljesen sikerült leszakítani. Egy másik hosszadalmas munkafolyamat a fényezés volt. Hosszú ideig tartott rendbe hozni, a lakatos munka szintén elhúzódott. De találtam egy ismerőst, aki meg tudta csinálni egyszerre mind a kettőt. A motort szintén ismerősön keresztül újítottuk fel. Ez a motor is felajánlásból érkezett? Tehát az eredeti motorja azóta sem került elő? Igen, az új motor felajánlásból érkezett, a régi viszont azóta sem került elő. Az autólopás után kaptunk egy fülest, hogy hol találhatjuk meg a motort, de mire sikerült leegyeztetni a rendőrséggel, hogy megkapjuk tőlük az erősítést, sajnos már eltüntették onnan, így a további hollétéről azóta sem derült ki plusz információ. Viszont az új motor egy picit erősebb lesz, 1.6-os erőforrást kap új dugattyúkkal és hajtókarokkal, nem teljesen gyári, hanem egy picit erősített kivitel. Nagyon kíváncsi vagyok rá, hogy mennyivel lesz erősebb, és milyen lesz a motor karaktere. Bejáratás után tervezzük majd padon is lemérni a teljesítményét. Mikorra várható, hogy újra régi, vagy még dicsőségesebb fényében tündököljön a Ladád az utakon? Ez egy hosszú projekt lesz, de nagyon bízom benne, hogy a következő Tuning Showra elkészülök minden munkafolyamattal. Mit üzensz a hozzád hasonló autóőrülteknek, akik folyamatosan építgetik, szépítgetik szépkorú autóikat? Azt gondolja az ember, hogy ezeket a ritka, feltűnő autókat már nem lopják, emellett nem is lakok rossz környéken, hiszen Gödöllő belvárosa nem egy elhanyagolt környék. De nem figyeltem az előjelekre, hiszen már korábban is lehetett hallani arról, hogy Gödöllőről több koros autót is elloptak. De én mindig úgy voltam vele, hogy úgyis rossz az autón valami, például a lopás előtti héten a karburátorral volt gond, aztán a gyújtással is akadtak problémák, szóval mindig volt valami, ami bizonytalanná tette az indíthatóságát. Pont a lopás napján történt, ahogy mentem hazafelé, arra gondoltam, hogy na, végre most összeállt az autó, minden úgy, ahogy kell, nem dadog, nem köhög, hanem üzemszerűen működik. Aztán mikor este mentem az autóhoz, már nem volt ott. Tehát ha két héttel korábban próbálják meg elvinni, akkor valószínűleg nem jártak volna sikerrel. Ennyin múlott az egész. Kicsit naiv voltam ezzel, hogy nem fog semmi történni. Ez most nekem is egy nagy tanulság. Akármennyire laksz jó helyen, és akármennyire ismerik az autódat a környéken, az csak egy dolog.  Bármilyen rejtett kapcsoló is megmenthet egy ilyen történettől, hiszen, ha benne lett volna akár egy váltó vagy kormányzár, akkor inkább másik autóval próbálkoztak volna. Ezt természetesen a jövőben orvosolni fogom, ha elkészült mindenképpen kiépítek egy védelmi rendszert. Vezda László autóvadászt is megkérdeztem, mennyire jellemző az ilyen korú autók eltulajdonítása? Létezik egy újfajta gépjármű lopási technika. Mivel Budapesten jelentősen csökkent a gépjármű lopások száma, most, hogy a vidéki lopások száma nem is nőtt, és nem is csökkent, viszont a budapesti lopások száma jelentősen csökkent, így nagyjából annyi autót lopnak el vidéki nagyvárosokban és vonzáskörzetükben, mint Budapesten, ahol nem is nőtt, és nem is csökkent a tendencia. Tény tehát, hogy Budapestről el kellett menniük, és máshol ténykednek.  Ezért ellopnak korosabb gépjárműveket, és a tolvajokban még az sem merül fel, hogy ezek az autók bárkinek is hiányoznának. Így az ilyen autók sorsa általában az, hogy ellopják, és színesfémként értékesítik őket. Mostanában találkozom az utcán ilyen esetekkel, amikor gépjárművet csak azért lopnak el, hogy azt fém árban tudják elpasszolni a MÉH-telepen. Nagyon gyakran a tolvajok saját irataikat használják fel a leadásnál abban a tudatban, hogy az ellopott gépjárművet már nem is fogja keresni a tulajdonosa. Pedig nyilvánvaló, hogy egy idős autót nem feltétlenül azért használ a tulaj mert jobb autóra is telne neki, de nem szeretne váltani, hanem azért, mert ez a megélhetési eszköze, gyakran a munkaeszköze, és anyagi helyzete miatt ez adja meg neki a mobilitási lehetőséget. Tehát egy ilyen autó ellopásával még nagyobbat rúgnak az egyébként sem vagyonos járműtulajdonosba.  Andrásnak volt egy hobbiautója. Ugyanúgy szerette, gondozta, ápolta, és csodálta azt, mint te, vagy én. Büszke volt rá, és amerre csak járt vele, mindenhol egy kis nosztalgiával vegyített mosollyal fogadták. Andrástól ellopták ezt az autót, és barbárok módjára megrongálták, tönkretették. András nem adta fel, és példátlan összefogással, és saját kitartásával hamvaiból építette újjá, és közben megtapasztalta mennyi jó ember van még a világban, és milyen sok szeretetet, és törődést kapott az autós közösségektől, és az egyéni felajánlásokon keresztül. Talán még egy matrica hiányzik majd a hátsó szélvédőre: "Soha ne add fel!"