Kamion Eb: Kiss Norbert előbb második, majd kilencedik lett

2017.05.27.
A sorozat honlapja szerint a 32 éves szombathelyi pilóta a délelőtti időmérő edzésen a második rajtkockát szerezte meg, mindössze egy ezredmásodperccel szorult a cseh Adam Lacko mögé. A versenyen aztán szoros küzdelemben őrizte meg a pozícióját. Kiss a második futamban is jól szerepelt, harmadik helyen ért célba, ám egy ütközés miatt 30 másodperces büntetést kapott, ami miatt a kilencedik helyig csúszott vissza. A magyar kamionos a szombati teljesítményével 17 pontot gyűjtött a világbajnoki pontversenyben, amelyben a hetedik helyen áll 33 pontjával. Az Eb-sorozat vasárnap újabb két, misanói versennyel folytatódik. A Hungaroringre augusztus 26-27-én látogat a mezőny.

Teljes útzár Agárdon

2017.05.27.
A rendelkezésre álló adatok alapján súlyos személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt 2017. május 27-én 17 óra 30 perc körüli időben a 7-es számú főúton, Agárd belterületén a Csutora étteremnél, ahol három jármű ütközött össze. A helyszíni szemle és a műszaki mentés ideje alatt teljes útlezárás van érvényben, a rendőrök a környező utcákba terelik a forgalmat.

Modell - A Királytigris

2017.05.27.
A Királytigris kifejlesztése egészen 1941 május 26-ig vezethető vissza, ekkor döntöttek a 35–45 tonna kategóriájú nehéz harckocsik fejlesztési ütemének felgyorsítása mellett. A Barbarossa hadművelet tapasztalatai további lendületet adtak a programnak, amellyel a Henschel, a Porsche GMBH, valamint a Krupp vállalatot bízták meg. Utóbbi cégnek a Flak 41 légvédelmi löveg önjáró változatának elkészítése volt a feladata. A Porsche a korábbi VK4501(P) modell alvázát és erőátviteli rendszerét vette alapul, a felépítmény kialakításán és a lövegtorony elhelyezésén viszont változtattak, okulva a Pz V és Pz VI típusok összehasonlításából, többnyire döntött páncélzattal látták el a korábbi függőleges páncélborítás helyett. Végül a VK4503(H) terveit fogadták el, ezek közül az első 50 példányt a Krupp által megkonstruált lövegtoronnyal szerelték fel, ennek gyártását azonban törölték, miután kiderült, hogy az íves lövegpajzs úgy térítette el az ellenséges lövedékeket, hogy azok a lövegtorony és a törzs találkozásánál csapódtak be. A Krupp vállalat tervezőmérnökei ezért egy új lövegtoronnyal álltak elő, amely elődjénél jobb védelmet biztosított, továbbá a tágasabb belső tér miatt a lőszer javadalmazást 6 darab lőszerrel egészítették ki. A gyártásra kerülő Henschel-féle Tigris változat – neve ellenére – inkább a Párduc leszármazottjának tekinthető, mintsem a Tigris I harckocsi továbbfejlesztett változatának. A tervezőmérnökök ugyanis felismerték, hogy a gyártási folyamatok szabványosítása komoly előnyökkel jár, ezért megpróbálták összehangolni a Párduc és a Királytigris alkatrészeinek gyártását. Például a vezető és a rádiós búvónyílásai megegyeztek, és a két harckocsi páncéltestének kialakítása is nagyon hasonló volt. 1944 januárja és 1945 márciusa között összesen 492 darab Királytigrist gyártottak. A termelés üteme 1944 augusztusában érte el a maximumot, ezidőtájt 94 példány gördült le a gyártósorról. A legtöbb egyszerre hadra fogható Királytigris 1944 szeptemberében 226 darab volt. Az előirányzat szerint eredetileg a német gyáraknak összesen 1500 Királytigrist kellett volna legyártaniuk, ám ez meghiúsult, mivel a szövetséges légierő gyakorlatilag porrá zúzta a német infrastruktúrát, és az ipari komplexumokban is komoly károkat tettek. Az 1944 szeptember 22 és október 7-e között végrehajtott szövetséges légitámadások során a kasseli harckocsigyár 95%-a megsemmisült. A csatákban a Tigris félelmetes ellenfélnek bizonyult. A II. VH egyik legerősebb páncéltörő fegyverével szerelték fel, játszi könnyedséggel végzett az ellenség Sherman, Churchill, Cromwell, T-34 harckocsijaival, olyan távolságból, ahonnan azok még visszalőni sem tudtak rá. Voltak gyenge pontjai is. Motorja egyszerűen nem volt elég erős a páncélosszörny megfelelő sebességű mozgatásához, műszakilag még ráfért volan egy kis tesztelés a bevetések megkezdése előtt és bizony idővel a szövetséges katonák kitapasztalták, hogy a farpáncélzata az achillesz sarka ennek a gépnek. Ott könnyebb volt átlőni a védelmet és így megsemmisíteni ezt a félelmetes harckocsit.... A rövid történelmi áttekintés talán nem felesleges, amikor egy olyan modell kerül a kezeink közé, amely élethűségével megidézi az igazi, eredeti járművet, melyről azt mintázták. Heng Long – 1/16-os méretarányú, Henschel lövegtornyos,  „Királytigris” RTR harckocsi modell Ebben a bemutatóban a HengLong gyártó 1/16 –os méretarányú, Henschel toronnyal ellátott Királytigris tankját nézzük meg közelebbről. Modellünk RTR verzióban érkezik, ami azt jelenti, hogy a dobozában mindent megtalálunk ahhoz, hogy azonnal bírtokba is vegyük a „Tigrist”. A tank gyárilag teljesen össze van szerelve, nekünk annyi feladatunk maradt, hogy a dobozban mellékelt kiegészítőkkel feldíszítsük és ezzel teljesen életszerűvé tegyük a modellt. A dobozban található falitöltő, és a modell energiaellátásáért felelős akkupakk, van még egy doboz 6mm-es BB golyó,  2.4GHz-es távirányító, valamint matricaszett. Tartalmaz továbbá a készlet egy lőlapot, vagyis céltáblát és egy nagyon részletes leírást a tankról illetve annak irányításáról. Kapunk továbbá egy kis flakont, amiben valamilyen folyadék van. Nos, a BB golyóknak és ennek a folyadéknak a szerepéről kicsit később! Amire még szükségünk lesz, az 6 darab AA méretű elem a távirányítóba, illetve, a nálam járt modell esetén a fali töltő 3 lábú, vagyis nem tudjuk beledugni a mi normál 220-as konnektorainkba. Ehhez szükségünk lesz egy átalakítóra is. Amint ezek megvannak, feltöltöttük az akkumulátorokat, kezdődhet a műsor! A tank irányítását a mellékelt távirányítóval végezhetjük. A jobb oldali karral tudjuk vezérelni a tank mozgását, míg a baloldali karral a lövegtorony forgását, illetve az ágyúcső fel és le mozgását tudjuk működtetni. A távirányítón középen elhelyezett gombokkal tudjuk magát tankot beindítani, a golyószórót bekapcsolni, lőni, a hangerőt állítani.  A hangerőt? Beindítani? Bizony ám! Az élethűséget nem csak a méretarányosság, az igazira hasonló terepszínű, álcázó festés és a realisztikus mozgás garantálja, hanem a tankból jövő hangok is. A beindításkor hallatszik ahogy a Tigris motorja életre kel, a motor hangerőt pedig állíthatjuk, hogy azért a család azon tagjai számára, akik érthetetlen módon nem a tankkal játszanak, tudjanak akkor a saját dolgukra koncentrálni J. Apropó BB golyók! A tankba 120 darab 6 mm-es BB golyó fér bele, ez gyakorlatilag ugyanolyan BB, mint amit az Airsoft fegyverekben is használnak a játékosok. A Tank ezt a ágyúcső segítségével, valódi hanghatást utánozva ki is lövi parancsunkra. Ami a kapott folyadékot illeti...ez egyspeciális olaj, amit a kipufogó résznél tudunk a tankba tölteni, és máris füstöl a Tigris, mint az igaz! A tank lövegtornya 320 fokos szögben forgatható el körben, természetesen az ágyúcső emelhető és süllyeszthető is célzás közben. Terepképességeit illetően nagyjából 35 fokos lejtő az, amin biztonsággal megkapaszkodik és fel is jut rajta. A meghajtásról elektromos motorok gondoskodnak, ebben az esetben az egész egy fém fogaskerékházban van elhelyezve, maguk a fogaskerekek pedig cink-alumínium ötvözetből készültek. Ez nyilván nagyon jót tesz a modell tartósságának, biztosítja azt, hogy a hajtáslánc sokáig hibátlanul működjön. Méretei tekintve 664 mm hosszú, 235 mm széles és 200 mm magas, teljesen realisztikus méretarányokkal bír. A dobozból való kicsomagolásról és a működés bemutatásáról videó is készült, melyet az alábbi linken tudtok megnézni: https://youtu.be/egBeSZTwVF4 Kétféle verzióban is elérhető a modell, egyrészt a Henschel toronnyal, másrészt pedig a Porsche féle toronnyal szerelt verzióban. http://shop.modell.hu/king-tiger-rc-tank-henglong-henschel.html http://shop.modell.hu/king-tiger-rc-tank-henglong.html Azt hiszem, haditechnika iránt érdeklődőknek, tankmániásoknak remek szórakozást biztosíthat a modell, két tankkal pedig simán komolyabb csatákat is vívhatunk a valódi golyózápornak köszönhetően!  

Rendszerhiba és káosz a British Airways-nél

2017.05.27.
A cég szombat délután bejelentette: két legnagyobb londoni bázisán, a Heathrow és a Gatwick repülőtéren helyi idő szerint 18 óráig összes járatának indulását törölte. A British Airways napi három járatot közlekedtet Budapestre Heathrow-ról. Szombat reggeli budapesti járata rendben elindult, de a két délutánit elvileg érinti a járattörlés. A BA kérte utasait, hogy mindenképpen ellenőrizzék, indul-e járatuk, mielőtt kimennének a repülőtérre. A cég kérte azt is, hogy Heathrow-ra és Gatwickre egyelőre senki ne menjen ki, mert óriási a zsúfoltság. A hiba a BA teljes, globális informatikai hálózatát érinti, ezért külföldi repülőtereken is akadoznak, több helyen leálltak a British Airways járatai. Sok utas a Twitteren és egyéb közösségi portálon arról számolt be, hogy órák óta ül a repülőtereken elakadt BA-járatok fedélzetén. A beszámolók szerint a pilóták azt közölték az utasokkal, hogy az utaslistákon szereplő neveket és a feladott csomagokat összekapcsoló program hibája okozza a fennakadást. A gépek leszállását a probléma elvileg nem érinti, de Heathrow-n az érkező gépek nem tudnak beállni kijelölt parkolóhelyükre, mivel azokat a járattörlések miatt el nem indult gépek foglalják el. A betonon veszteglő repülőgépekben is sok utas várja, hogy kiszállhasson. A fennakadás várhatóan a következő napokra is kihat, elsősorban Heathrow-n. A London nyugati határában fekvő hatalmas repülőtér Európa legnagyobb forgalmú légikikötője, amelynek évente 480 ezer - naponta átlagosan több mint 1300 - járat indítására és fogadására van hatósági engedélye. Heathrow e keret 98 százalékát meghaladó kapacitás-kihasználtsággal működik, így a szombatihoz hasonló incidensek mindig hosszú ideig tartó forgalmi torlódásokat okoznak.

Razzia, elnéző rendőrökkel

2017.05.27.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Közlekedési Baleset-megelőzési Bizottság szakemberei a 2017. májusában Győr illetékességi területén történt – főként kerékpárosokat és gyalogosokat érintő – személyi sérüléssel járó, valamint halálos kimenetelű közúti közlekedési balesetek adatait elemezték. A rendőrök a kétkerekűvel közlekedőket, valamint a gyalogosokat egyaránt érintő akciót szerveztek és prevenciós céllal bejárták a korábbi balesetek helyszíneit Győrben és Mosonmagyaróváron 2017. május 26-án a délutáni és az esti órákban. A megyei rendőr-főkapitányság beosztottjai a balesetek megelőzése érdekében felhívták a biciklisek és a gyalogosok figyelmét a közlekedési szabályok betartására, a látás és láthatóság kiemelt szerepére, valamint a kerékpárok kötelező felszerelési tartozékainak fontosságára. Ha az intézkedések során a rendőrök kisebb hiányosságokat tapasztaltak, akkor helyszíni bírság vagy feljelentés helyett figyelmeztették, prevenciós céllal tájékoztatták, valamint láthatóságot elősegítő ajándékokkal látták el a közlekedőket.

Kilenc év után újra pole-ban Räikkönen

2017.05.27.
A 37 éves finn versenyzőnek ez pályafutása 17. pole pozíciója. Legutóbb 128 futammal ezelőtt, a 2008-as Francia Nagydíjon indulhatott az első rajtkockából – írta az MTI. Räikkönen mögött csapattársa, a világbajnoki pontversenyben vezető német Sebastian Vettel végzett másodikként, míg a harmadik helyről Valtteri Bottas, a Mercedes finn pilótája rajtolhat. A háromszoros világbajnok brit Lewis Hamilton az időmérő második szakaszában búcsúzott, és csak a 14. helyről vághat majd neki a futamnak.

Vagány tini gladiátorok a Swift Cup Europe-ban

2017.05.27.
Deja vu érzésem van a Swift Cup Europe versenyeit nézve. Különösen az volt legutóbb az ausztriai Red Bull Ringen, ahol testközelből élvezhettem ennek a magyar, de mára szinte Európa bajnoksággá fejlődött autóverseny márka kupa sorozatnak a futamait. Az jutott eszembe, hogy talán megint eljön a magyar autósportnak egy nagy korszaka, megint van egy hely, egy lehetőség, ahol elérhető áron egyenlő feltételek mellett versenyezhetnek azok, akik érzik magukban a tehetséget. Annak idején ugyan ezt éreztem, amikor Kiss Norbi, Michelisz Norbi Opel Astrával, Renault Clioval, Seat Leonnal vívtak elképesztően izgalmas test-test elleni küzdelmeket a versenypályákon. Minden hozzáértő tisztában volt azzal, hogy ők ketten a legnagyobb tehetségek, de amitől igazán izgalmasak voltak a magyarországi márka kupák az az, hogy rajtuk kívül rendszeresen tizenöt-húsz szintén ügyes és gyors fiatal próbálta követni a példájukat. Azután egy időre valahogy elkoptak, elfogytak ezek az egyenlőre feltételeket, esélyeket biztosító, elképesztően fair play márka kupák. A magyar autósport két felnőtté érett Norbija immáron komoly nemzetközi versenycsapatok sztárpilótái lettek, mögöttük, utánuk azonban inkább csak az unalmas középszer diadalmaskodott a hazai autósportban.  Ezért okoz minden autóverseny rajongónak különös örömet az immáron európai méretűvé terebélyesedett Swift Cup Europe. Világhírű pályák, egyenlő esélyek és egy, a generációról-generációra egyre vagányabb Suzuki Swiftből készült dögös kis versenyautók. Ja, és ami a legfontosabb: a versenyautókban nagyon jó fej, vagány és félelmet nem ismerő tehetséges fiatal srácok, akik gladiátorként küzdenek egy-egy futamgyőzelemért, de még a pontszerző helyeket sem adják olcsón ebben a versenysorozatban. Tetszik, hogy ezek a srácok előbb váltak profi autóversenyzővé, mint, hogy sztárrá, celebbé deformálódtak volna. Ha az ember végig sétál a Swift Cup Europe versenydepójában - ezt bárki meg is teheti bármelyik versenyen - akkor olyan érzése van, mintha visszacsöppent volna egy igazán felhőtlen hangulatú tini buliba, csak éppen ebben a nagyon komoly versenysport értéket is képviselő játékban a tinédzser korú versenyzők között legalább olyan jól érzik magukat a 30'-40'-50' generációt képviselő versenyzők, szerelők és focimeccsek hangulatát meghazudtoló intenzitással szurkoló büszke szülők is.  Talán nem haszontalan bemutatni ebből a fantasztikus mezőnyből - a teljesség igénye nélkül - néhány ígéretes fiatalt, akik könnyen elképzelhető, hogy néhány éven belül a nemzetközi autósport újabb magyar csillagaivá érhetnek.  Képre kattintva galéria nyílik! Molnár Bendegúz egy rendkívül szerény, udvarias, kedves, segítőkész és mindig higgadt fiatalember, ennek a versenysorozatnak az igazi állócsillaga. Az RTL Klub Race Star című tehetség kutató műsorában felbukkant srác kevesebb mint két év leforgása alatt igazi profi autóversenyzővé érett. Bevállalósságánál csak precizitása elképesztőbb. Nem csak nagyon gyors és bátor, de látványosan is autóversenyez. Előzései, rajtjai és féktávjai alapján minden esély meg van arra, hogy hamarosan komoly nemzetközi szinten jegyezzék. Különösen azért lehet erre esély, mert a Swift Cup Europe szintén kitűnő autóversenyzőből lett promotere és csapatfőnöke Burkus Egon ügyel arra, hogy ezek a fiatalok azonnal a "mély vízbe essenek". Az első Red Bull Ring-i futam a Kamion EB betét versenye volt, legközelebb a Salzburg Ringen a TCR sorozattal egy hétvégén és egy pályán versenyezhetnek a magyar fiatalok és lényegében az összes verseny legendás pályákon, világhírű versenyeivel egy időben zajlik.  Képre kattintva galéria nyílik! Ha Benyó Mátéról nem tudnánk, hogy autóversenyző, akár atlétának vagy tornásznak is nézhetnénk. Máté nagyszerű példája annak, hogy egy autóversenyző is lehet sportos és izmos. Attól még, hogy valaki egy olyan sportban kiváló amit autóban ülve űznek nem kell a sportolói létet megalázóan tunyának lenni. Máté és Bendegúz pályán vívott csatái nem csak félelmetesek, izgalmasak és szórakoztatóak, de erősítik azt a meggyőződést, hogy mégis csak van a magyar autósportnak minőségi utánpótlása a tizenéves generáció tagjai között. Képre kattintva galéria nyílik! Végül, de nem utolsó sorban szeretném felhívni a figyelmet arra az elképesztően jó fej kissrácra, akinek óriási szerencséje, hogy már idén februárban betöltötte az indulás alapfeltételét jelentő 12.-ik életévét. Az egri Szomszéd Laliról valószínűleg még sokat fog hallani a magyar autósport. Burkus Egon felfedezettjének élete első valódi autóversenye volt a Swift Cup Europe idei első Red Bull Ringi futama, ahol saját kategóriájában kétszer is dobogóra állhatott. De Lalitól egyenlőre sem mentora Burkus Egon, sem pedig egyre növekvő rajongó tábora nem világraszóló eredményeket vár. Ő 12 éves kora ellenére egy igazi kis sármőr és mókamester a depóban, és felelősségteljes, körről-körre vérprofibb a pályán. Elképesztő látvány volt, ahogy ez a 12 éves egri kisfiú tartotta a tempót, a féktávokat a mezőnnyel, ahogy korrigálta a gyors kanyarvételekből adódó csúszásokat és amilyen profi módon elengedte a nála erősebb kategóriájú autókkal versenyzőket. Szóval reménykedhetünk, hogy két világhírű Norbink mellett hamarosan a Bendegúz, Máté, Lali vagy akár más magyar keresztneveket is kénytelen lesz megtanulni helyesen kiejteni a világ autósportja. 

WTCC: második lett a főfutamon Michelisz

2017.05.27.
Pole pozícióból indulhatott a Nürburgringen rendezett WTCC versenyhétvége második futamán Michelisz Norbert, ám a Honda versenyzője ezúttal egy leheletnyivel rosszabbul indult, mint szokott, emiatt pedig még azért is küzdenie kellett, hogy a második helye megmaradjon az első kanyarok után. Később viszont már hibátlanul versenyzett a magyar pilóta: bár végig óriási nyomás alá helyezte Rob Huff (Citroën), jó stratégiával és remek tempóval megtartotta a második helyet. A futamot Nick Catsburg (Volvo) nyerte, aki győzelmével átvette a vezetést az összetett pontversenyben is . Mint arról már írtunk, az első versenyen Michelisz hetedik lett és a volvós Thed Björk nyert. A világbajnoki pontverseny állása 4 forduló után (még 6 van hátra): 1. Nicky Catsburg (holland, Volvo) 127 pont 2. Tiago Monteiro (portugál, Honda) 125 3. Thed Björk (svéd, Volvo) 119 ...7. Michelisz Norbert (Honda) 96 ...16. Nagy Dániel (Honda) 1

Lezárták az M3-as autópályát Nyíregyháza felé (frissítve)

2017.05.27.
A balesetben egy motoros eddig ismeretlen körülmények között elesett, ő és utasa is megsérült. A helyszínelés és a műszaki mentés idejére teljes az útlezárás az érintett útszakaszon - írta az MTI rendőrségi tájékoztatás alapján. A Waze közösségi navigációs alkalmazás online térképe szerint nem csak az M3-as autópályán, hanem a 32-es és a 3-as úton is torlódás alakult ki a térségben. A rendőrség délután fél háromkor közölte: a helyszínelés és a műszaki mentés 13 órakor befejeződött, zavartalanul halad a forgalom. 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója