Start-upokat keresett a Generali és a Microsoft

2015.11.15.
A biztosítási szektor innovációja jegyében a nemzetközi Generali Csoport a Microsofttal közösen olyan tehetségeknek és start-upoknak írt ki világszerte pályázatot, akik a terület kihívásaira a legújabb technológiával tudnak választ adni. A megmérettetésen három kategóriában – „Internet of Things”, gamification, illetve alternatív csatornák felhasználása – több mint 700 start-up vett részt. A 40 értékelt projekt közül a Generali, a Microsoft és a United Ventures képviselői választották ki a győztest, aki üzleti terve megalkotásában és megvalósításában a Generali és Microsoft támogatását élvezheti majd.   A jelentkezők közül végül az olasz LYT Sonic diadalmaskodott, akik LED-lámpából és infrahangérzékelő integrálásából született otthoni biztonságtechnikai eszközükkel győzték meg a zsűrit. A győztes innovatív okoseszköz 150 négyzetméteres távolságon belül érzékeli a mozgást, és nemcsak egyszerűbb, hanem olcsóbb megoldást is kínál házunk védelméhez, mint a hagyományos otthoni biztonsági berendezések.  

Az új generációs i20 elnyerte a “2015. évi Arany Kormánykerék” díjat

2015.11.15.
Az Axel Springer kiadó berlini épületében megrendezett díjátadó ünnepségen Peter Schreyer, a Hyundai Motor csoport elnöke és vezető formatervezője vette át az elismerést. „Rendkívüli büszkeséggel tölt el bennünket a tény, hogy az olvasókat ennyire lenyűgözte a Hyundai modellkínálatának egyik legifjabb tagja. Ez a díj újfent azt bizonyítja, hogy a Hyundai kiváló irányban, nagy léptekkel halad előre a formatervezés, a minőség és a kidolgozás terén.” – mondta a díj átvételekor Peter Schreyer. Az idén 40 éves Arany Kormánykerék díj az év legkiválóbb új autómodelleit értékeli. A német Auto Bild autóipari szakfolyóirat, valamint a Bild am Sonntag hetilap által közösen szervezett Arany Kormánykerék díjat a lapok húsz országban megjelenő, nemzetközi társkiadványaival közösen bonyolítják le. Európa-szerte összesen 425 000 olvasó vett részt a szavazáson. Az új generációs i20 az olvasók szavazatai alapján emelkedett a kisautó kategória első helyére. Az egyéb kategóriák (alsó-középkategóriás autó, középkategóriás autó, középkategóriás szabadidőjármű, luxusautó, sportautó, családi autó) győzteseit az olvasói szavazatoknak és a többek között formatervezőkből, főszerkesztőkből és autóversenyzőkből álló zsűri által adott értékeléseknek a kombinációja nyomán választották ki. Az új generációs i20 most újabb díjjal gyarapította elismeréseinek hosszú sorát. A modell korábban elnyerte a neves Red Dot formatervezési díjtat és az iF Design díjat, emellett az Auto Bild idei kisautó-összehasonlító tesztjén (2015. évfolyam, 32. lapszám) megszerezte a 'kategória legjobbja' címet.

Nagy értékű Audit foglaltak le a rendőrök Röszkén

2015.11.15.
A járművet vezető szerb férfi 2015. november 13-án 16 óra 30 perckor jelentkezett kilépésre a határátkelőhelyen. Az adattári ellenőrzés megállapította, hogy a jármű szerepel a Schengeni Információs Rendszerben, annak körözését Ausztria rendelte el.  A megközelítőleg 11 millió forintot érő lopott járművet a magyar rendőrök lefoglalták. Az ORFK Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központja értesítette a lefoglalásról a körözést elrendelő hatóságot. Fotók: police.hu

Több autót törünk az őszi hónapokban

2015.11.15.
2015 utolsó negyedévére vonatkozó friss adatok ugyan még nem állnak a rendelkezésünkre, de az elmúlt évek tapasztalatai alapján sajnos az várható, hogy az éves átlaghoz képest szeptember-október-november időszakban több közúti baleset történik. Ezt támasztják alá a KSH személysérüléses közúti közlekedési balesetek statisztikái is, amelyből az látszik, hogy 2013-ban a szeptember-október-november hónapokban átlagosan 9-, míg 2014-ben ugyanebben az időszakban átlagosan 5 százalékkal több személysérüléses közúti közlekedési baleset történt, mint az év többi hónapjában. A Genertel saját adatai megerősítik ezt; az adatokból jól látszik, hogy az őszi hónapok minősülnek a legveszélyesebbnek, ilyenkor ugyanis sokan nem készítik fel autójukat a hideg hónapokra és vezetés közben nem veszik figyelembe a megváltozott időjárási körülményeket. Gépjármű töréskárok és havi eltérésük az éves átlagtól (forrás: Genertel) Ebben az időszakban a legtöbb problémát a köd, csúszós utak és a romló látási viszonyok okozzák, és ilyenkor gyakran előfordul, hogy a járművezetők nem az időjárási, látási- és útviszonyoknak megfelelően vezetik járműveiket. Mindenki saját felelőssége, hogy a gépjárművet az útviszonyoknak megfelelően, őszi-téli használatra felkészítse, hogy a többi közlekedő részére látható legyen az autó. Mi okozza a baleseteket és mitől félnek a gépjármű vezetők? Érdemes megvizsgálni a személysérüléses közúti közlekedési baleseteket az okozó okok szerint és ezt összevetni a Genertel lekérdezésével arra vonatkozóan; milyen baleseti tényezőtől tartanak leginkább a vezetők? A KSH 2014-es adataiból kiderül, hogy tavaly szeptember-október-november időszakban összesen 4172 személysérüléses közúti közlekedési balesetet regisztráltak. Mind a három hónapban átlagosan 90%-ban a járművezetők voltak a hibásak a balesetért, kb. 7%-ban a gyalogosok és alig 1 százalék körül tehető a pályahiba és egyéb okok. Ezzel egybecseng a Genertel által megkérdezett autósok félelme is; közel 40 százalékuk ugyanis más közlekedő autósok szabálytalanságától tart, de az útakadályok-és hibák (32%) és az autó elé kerülő személyek (15%) által képviselt veszélyt is sokan megemlítették, mint olyan baleseti tényezőt, amelytől legjobban tartanak Mitől félnek leginkább az autósok? A megkérdezett autósok 30 százalékánál történt baleset 2010-2015 közötti időszakban, közel felénél a másik autó okozta a kárt, azaz az ő kötelező biztosítása térítette a kárt. A saját hibás károk döntő részét (83%) biztosítás híján saját zsebből kellett kifizetni, a fennmaradó 17 százalékot a teljes körű casco, illetve minicasco biztosítás térítette. Pedig: ütközéses esetek jelentős részében akár egy kis összegű térítést nyújtó, havi ezer forint körüli díj ellenében elérhető termék is teljes kártérítést nyújthatna.    

Korszerű gyakorlati képzési lehetőségek az Audi győri motorgyárában

2015.11.15.
Peter Kössler, az Audi Hungaria ügyvezető igazgatója és Herbert Steiner, motorgyártásért felelős ügyvezető igazgató ismerkednek az új gyakorlati képzőhely folyamataival „Motorgyártásunkban magasan képzett munkatársakra van szükségünk, akik ismerik a legújabb technikai, technológiai trendeket,” fogalmazott a mai megnyitón Herbert Steiner. „A most kialakításra került korszerű oktatótermekben olyan készségeket sajátíthatnak el szakembereink, amelyeket a gyártási folyamatok során azonnal alkalmazni tudnak.” Az idei évben 1.100 munkatárs vett részt motorspecifikus képzéseken, jövőre mintegy 1.600 fő fejlesztheti tovább szaktudását. A földszinten kapott helyet a motorgyártás számára létrehozott központi tanulóállomás is. Itt a duális szakképzésben résztvevő szakmunkástanulók előképzéseken vesznek részt, megkönnyítve ezáltal későbbi munkába állásukat és a gyártási folyamatokba történő integrációt. 

Újrakezdés hitelből

2015.11.14.
Ha a második világháború utáni magyar haszonjármű-iparra gondolunk, hajlamosak vagyunk rávágni, hogy voltak az Ikarus buszok, a Csepel teherautók, majd a Rába kamionok. Ez az állítás azonban téves. Az Ikarus Karosszéria és Járműgyár Nemzeti Vállalat 1949. január 28-án, míg a Csepel Autógyár Nemzeti Vállalat 1949. november 3-án alakult, a Rába pedig hosszas szünet után a hatvanas évek végén kezdett el ismét közúti járműveket gyártani.    Ebben az irásban a Csepel-Ikarus korszakot megelőző évekről lesz szó. Akkor, amikor a háború sokkjából lassan kikászálódó ország lassan talpra állt, újra megindult az élet. Teherszállító eszközökre óriási szükség volt. A háború előtt működő gyárak, a Rába és a MÁVAG csak lassan tudták újraindítani termelésüket, ráadásul az igényeket is képtelenek voltak kielégíteni. Így kapóra jött az amerikai kormány ajánlata 1946. tavaszán: 30 éves időtartamra 15 millió dolláros kedvezményes hitelt nyújtanak Magyarország részére. Az ügyletet hazai részről a Pénzügyminisztérium által megalapított Magyar Külforgalmi Rt intézte. Egy visszaemlékezés révén sikerült kicsit többet megtudni a cégről: [Az amerikai áruhitel] óriási lökést adott az ország újjáépítéséhez és az import-export elindításához. Az akkori koalíciós kormány megalapította az első állami külkereskedelmi vállalatot. A Magyar Külforgalmi Rt. székhelye a Harmincad utcában volt. Ma az angol követség épülete. Operatív vezérigazgatója ennek a vállalatnak Gál András lett. Lendülete magával ragadott mindenkit. Kitűnő kapcsolatot teremtett külföldi partnerekkel. Nagyon sokat dolgozott és mégis volt ideje mindenre. Igen hasznos munkát végzett az ország számára. Említek egy példát. Az ország akkori gépkocsi állományáról nem lehetett beszélni. Roncshalmazokból összetákolt tucat járgány volt például a fővárosi Taxi vállalat parkja. Gál Andrásnak sikerült a Renault gyárral megállapodni 100 darab új kocsi leszállításában, ami babbal lett kifizetve. A 100 autó 1947-ben meg is érkezett. Számos hasonló példát lehetne megemlíteni"     Az amerikai áruhitelből különböző élelmiszereket, nyersanyagokat és közlekedési eszközöket vásároltak. Így került az országba például többszáz levetett amerikai gőzmozdony, amelyeket az 1944-es partraszállásnál használtak. A kiszolgált vasúti járműveket, amelyeket a köznyvelv "Truman mozdonyoknak" becézett Magyarországon évtizedeken át működtették.    Ocskay Zoltán nemrég megjelent Autózás az ötvenes években című könyvéből kiderült, hogy a teljes hitelösszeg ötödéért vásároltunk gépjárműveket. A 2119 járműből 500 negyedtonnás és 200 háromnegyed tonnás Jeep, 770 teherkocsi, 50 tartálykocsi és 96 személyautó volt - utóbbiakat az akkor regnáló hatalom reprezentáns járműnek használta. A rendőrség, a katonaság, de más közületek is részesültek az "áldásból". Ráadásul ilyen-olyan úton magánkézbe is jutottak autók. A járműállományban szerepeltek a Dodge "wipponok" azaz a Dodge WC (Weapon Carrier) sorozatú katonai teherautói, Federal, GMC és Chevrolet márkájú haszonjárművek stb.      (Forrás: Fortepan)   A Magyar Külforgalmi Rt 1948-ban Nemzeti Vállalattá alakult, majd megszűnt. A MOGÜRT viszont az új rendszerben is talpon maradt, s viárgzott.   Nem ez volt az egyetlen ilyen jellegű járműbeszerzés. 1947. márciusában Nagy-Britannia hasonló feltételekkel adott 55,000 font hitelt. Ebből részben filmtekercsek kerültek beszerzésre, de az összeg feléért magánkereskedőkön keresztül rengeteg brit személyautó, Standard, Vauxhall, Humber, Hillman, Daimler érkezett az országba.   (Forrás: Fortepan)   A történelem furcsa fintora, hogy a politikai és gazdasági rendszer átalakulása után, az 1950-es évek elején ezek a brit autók jó szolgálatot tettek az Államvédelmi Hatóságnak: a sok helyen említett "nagy fekete autók", amelyekkel lakásukból elhurcolták az embereket a közhiedelemmel ellentétben nem szovjet, hanem brit gyártmányúak voltak.   Arról nincs hír, hogy mi lett a kifizetetlen összegek sorsa, de valószínűleg a vasfüggöny leeresztésével véget ért a törlesztés.

Tóbiás és Balambér kalandjai az Úton-útfélen bábversenyen

2015.11.14.
Az idén jubiláló, 20. alkalommal megrendezett Úton-útfélen elnevezésű országos közlekedésbiztonsági bábversenyen vett részt Balambér a kisebbik kutyakölyök. Azért ő, mert – de hiszen tudjátok – Balambér óvodás, Tóbiás pedig már iskolába jár, és éppen dolgozatot írtak környezetismeretből. Az Országos Rendőr-főkapitányság Teve utcai székházában az óvodások és általános iskola alsó tagozatosai részvételével zajló élménynapon a „szokásosnak” mondható Pest megyei csapatok mellett már Bács-Kiskun, Komárom-Esztergom, sőt még Hajdú-Bihar és Veszprém megyéből is érkeztek csapatok. Balambér szeretettel fogadta a látogatókat, és az előadókat, sőt a kicsiket kimondottan erre a napra készített színezővel lepte meg. A gyermekek, mint mindig, most is nagyon örültek Balambérnak, ölelgették, és természetesen a sok-sok közös fotó sem maradhatott el! Ők már tudják, mire jó a láthatósági mellény (Kattints a képre a galériáért!) Dr. Mihály István rendőr dandártábornok, rendőrségi főtanácsos, Pest megyei rendőrfőkapitány köszöntötte a gyermekeket, majd Dr.Schweickhardt Gotthilf úr, az Úton-útfélen bábverseny sorozat megálmodója, volt Pest megyei közlekedésrendészeti osztályvezető mesélt a kezdetekről és a baleset-megelőzés fontosságáról. Ezután következett egy kis meglepetés Tóbiás és Balambér jóvoltából. A Balambér hangját kölcsönző művész, Sánta László, a Madách Színház színésze olvasta fel a Tóbiás és Balambér hangoskönyv sorozat második részének egyik meséjét, a „Tóbiás és az Ősz” címűt, amit ha IDE kattintotok, akár most is elolvashattok (legalábbis az első felét, a másodikat pedig jövő hét végén hozzuk el Nektek). A mese után Balambér, azaz Sánta Laci felvette a híres-nevezetes láthatósági mellényt, és a gyerekekkel együtt énekelte el a „Látni és látszani” című dalt, felvezetőjében kiemelve a láthatósági mellény viselésének fontosságát a szürke őszi időben. Balambér és Balambér magyar hangja, Sánta Laci (Kattints a képre a galériáért!) Ezután következtek az előadások. Több mint egy tucat bábcsoport mutatta be a kiválóbbnál kiválóbb 7-10 perces produkciókat. A kicsik tanulhattak is egymás előadásaiból, hiszen minden csapat egy-egy fontos közlekedésbiztonsági üzenet köré szőtte mondani- illetve bemutatnivalóját. Így tehát a gyermekek játékos formában ismerkedhettek meg a közlekedés alapvető szabályaival, melyek elsajátítása már kisgyerekkorban igen fontos, hiszen életük folyamán nap-mint nap közlekednek majd, gyalogosan, kerékpárral vagy gépjármű utasként részt vesznek a közúti forgalomban. Ezért is fontos a gyermekeknek, hogy megismerjék Tóbiás és Balambér hangoskönyvét és annak meghallgatásával, valamint a foglalkoztató füzet használatával könnyedén megtanulják a szabályokat. Igazán remek előadásokat láttunk a gyermekektől (Kattints a képre a galériáért!) A résztvevők elismerése sem maradt el. A rangos szakmai zsűri minden egyes előadást alaposan megfigyelt, és meghatározott szempontok alapján értékelte azokat. Az eredményhirdetés során a legjobbakat értékes ajándékokkal díjazták. Az óvodás kategória első helyezettjei a MINI POLICE interaktív kiállításon, míg az általános iskola alsó tagozatosai közül kikerült legjobbak a Hungaroring Sport Zrt. által felajánlott MINI RING interaktív osztálykiránduláson vehetnek részt. Gratulálunk a bábcsoportoknak az előadásokhoz, a felkészítő pedagógusoknak a lelkiismeretes munkához, a szervezőknek pedig az igazán élvezetes, vidám és hasznos rendezvényhez. Balambér és a sok-sok lelkes gyermek (Kattints a képre a galériáért!) Friss Tóbiás és Balambér hírekért lájkoljátok Tóbiás és Balambér Facebook oldalát. Hetente frissülő új írásainkét pedig kövessétek az Autószektor Tóbiás és Balambér Kalandjai rovatát. Szeretnéd, hogy gyermeked is megtanulja a biztonságos közlekedés alapjait? KATTINTS és rendeld meg most a Tóbiás és Balambér Közlekedési Kalandjai CD-ket!

A Mahindra veszi meg a Pininfarinát

2015.11.14.
A Pininfarina az utóbbi években veszteséget termelt, a cég adósságai már elérik az 52,7 millió eurót. A cég hitelezői, a fő részvényes Pincar és a Mahindra állítólag már megállapodott az adásvételről, ami nemcsak részvénycserét jelent, hanem az adósságok átszervezését is. Az adásvétel anyagi részéről nincsenek információk, de az tudható, hogy a Pininfarina értéke körülbelül 150 millió euró. A Pininfarinát 1930-ban alapították, azóta főleg a Ferrarinak tervezett autókat, de többek között a Maseratinak, a Rolls-Royce-nak, az Alfa Romeónak, a Peugeot-nak, és a Lanciának is. Legutóbb az Eurolines vonatot tervezte meg az ipari formatervezés egyéb válfajaival is foglalkozó cég. Összesen 100 Ferrari típus formaterve készült a Pininfarinánál, az utolsó 2012-ben, a cégalapító Sergio Pininfarina halálának évében készült el. Ez a kocsi a 458 Spideren alapult, és a cégalapítón kívül a Pininfarina és a Ferrari kapcsolatának 60. évfordulója előtt is tisztelgett. A Sergio nevű, hat példányban létező autót a 2013-as Genfi Autószalonon állították ki.
Címkék: 

Rosberg rajtol az élről Brazíliában

2015.11.14.
A 30 éves versenyzőnek ez idei hatodik, pályafutása során pedig a 21. pole pozíciója. Mögötte világbajnok csapattársa, a brit Lewis Hamilton végzett a második helyen, míg a harmadik rajtkockát a négyszeres vb-győztes német Sebastian Vettel (Ferrari) szerezte meg. A futam vasárnap 17.00 órakor rajtol el. Eredmények:   1 Nico Rosberg Mercedes 1m11.282s - 2 Lewis Hamilton Mercedes 1m11.360s 0.078s 3 Sebastian Vettel Ferrari 1m11.804s 0.522s 4 Kimi Raikkonen Ferrari 1m12.144s 0.862s 5 Nico Hülkenberg Force India/Mercedes 1m12.265s 0.983s 6 Daniil Kvyat Red Bull/Renault 1m12.322s 1.040s 7 Valtteri Bottas Williams/Mercedes 1m12.085s 0.803s 8 Felipe Massa Williams/Mercedes 1m12.415s 1.133s 9 Max Verstappen Toro Rosso/Renault 1m12.739s 1.457s 10 Felipe Nasr Sauber/Ferrari 1m12.989s - 11 Carlos Sainz Toro Rosso/Renault 1m13.045s - 12 Sergio Pérez Force India/Mercedes 1m13.147s - 13 Marcus Ericsson Sauber/Ferrari 1m13.233s - 14 Romain Grosjean Lotus/Mercedes 1m13.913s - 15 Pastor Maldonado Lotus/Mercedes 1m13.385s - 16 Jenson Button McLaren/Honda 1m13.425s - 17 Alexander Rossi Marussia/Ferrari 1m16.151s - 18 Will Stevens Marussia/Ferrari 1m16.283s - 19 Daniel Ricciardo Red Bull/Renault 1m12.417s - 20 Fernando Alonso McLaren/Honda -    

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója