Felszökött a Suzuki profitja

2015.11.04.
- Az indiai eladások bővülésének és egy egyszeri tételnek köszönhetően felszökött a Suzuki-csoport nyeresége. A japán autógyár szerdán közölte, hogy a szeptemberrel végződött fél évben nettó nyeresége éves szinten 46,5 százalékkal 79 milliárd jenre, árbevétele pedig 8,7 százalékkal 1,56 ezer milliárd jenre emelkedett, főleg az indiai értékesítés bővülésének köszönhetően. Az üzemi eredmény 11,7 százalékkal 101,09 milliárd jenre nőtt. (1 jen = 2,38 forint). Az eredményből 36,7 milliárd jen a Suzuki Volkswagen részvénycsomagjának eladásából származik. A márciusban végződő üzleti év egészét tekintve a Suzuki arra számít, hogy a csoport nettó eredménye 29 százalékkal 125 milliárd jenre, árbevétele pedig 2,8 százalékkal 3,1 ezer milliárd jenre emelkedik.

Húsz százalékkal nőtt az új személygépkocsik eladása Csehországban

2015.11.04.
A legnagyobb érdeklődés a hazai Škoda márka iránt nyilvánul meg, amelyből 61 789-et vettek az emberek. A német Volkswagen konszernhez tartozó Škoda részesedése a cseh autópiacon 32,4 százalék. A második helyen a Volkswagen márka van 20 232 eladott autóval, a harmadikon pedig a dél-koreai Hyundai 16 119 új autóval. A következő helyeket a Ford, a Dacia és az Opel márkák foglalják el. A legkeresettebb modell a Škoda Octavia, amelyből majdnem 20 ezer kelt el. A Škoda Fabia kiskocsiból 17 155, míg a Škoda Rapidból, amely az Octavia egyszerűbb változata, 9999-et adtak el. Az új személygépkocsik 54 százaléka benzinmotoros. Jól fogynak az új haszonjárművek is, amelyekből az év első tíz hónapjában 13 520 kelt el, ami éves szinten 30 százalékos növekedés. A legnagyobb érdeklődés ebben a kategóriában a Fiat, a Peugeot és a Ford iránt nyilvánul meg. A tehergépkocsikból tíz hónap alatt 8641-et adtak el, éves szinten 15 százalékkal többet.
Címkék: 

Közbeszerzés gyorsforgalmi utak, főutak, vasutak tervezésére

2015.11.04.
A fejlesztéseket a kormány illetékesei már korábban bejelentették. A gyorsforgalmi útszakaszok közül most kerül sor az M8-as és M5-ös autópálya csomópontjának megtervezésére. A második pályázat az M4-es gyorsforgalmi út Cegléd és Abony közötti szakaszának megtervezésére, a harmadik pedig az M30-as gyorsforgalmi út Miskolc és Tornyosnémeti közötti szakaszának tervezésére vonatkozik. A négysávúsítás két főutat érint. Megkezdődik a 76-os számú főút M7-es autópálya és Keszthely közötti szakaszának tervezése. Ez magában foglalja a balatonszentgyörgyi és a fenékpusztai elkerülő szakaszokat is. Szintén négysávúra kell áttervezni a 83-as számú főút Pápa és Győr közötti szakaszát. A vasúti tervezések a Budapest Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér kötöttpályás kapcsolatának kialakítását célozzák, valamint kiegészítő tervezési munkát kért a NIF a Szeged és Hódmezővásárhely közötti tram-train (a városokban villamos, azok között vonat) vonalra. Az előbbinél a nyomvonal tervezett hossza - kétvágányú vasúti pálya esetében - 8-10 kilométer. A kidolgozott változatok közül a NIF választja ki azt, amelyre engedélyezési tervet kell majd készíteni. A Szeged és Hódmezővásárhely közötti vonalnál pedig a tervező feladata - egyebek mellett - a korábban elkészült engedélyezési tervek felhasználásával a vasúti pályaépítés engedélyezési terveinek, valamint a vasúti pályaépítés tenderterveinek az elkészítése.

Boeing: több mint háromezer repülőre lesz szükség a Közel-Keleten

2015.11.04.
Az amerikai gyártó szerdai, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a gépek hetven százaléka a kapacitások bővítését szolgálja, a legnagyobb igény a keskeny törzsű típusokra lehet, ezekből mintegy 1400-ra formálhatnak igényt az üzemeltetők. A világban ugyanakkor arányaiban ebben a régióban a legnagyobb az igény a széles törzsű gépekre, a teljes állomány alig kevesebb mint felét adhatják a nagy utasszállítók. Randy Tinseth, a cég alelnöke a közlés szerint ezt azzal magyarázta, hogy a Közel-Kelet utasforgalma a világ átlagát meghaladó, 6,2 százalékos éves rátával növekedhet. A Boeing számításai szerint listaáron a háromezer gép 730 milliárd dollárba kerülhet.

Josef Ganz és a Volkswagen “bogár” története

2015.11.04.
Barényi 1925-ben készített vázlatokat, amelyek hozzájárultak Porsche munkásságához. Ezen kívül egy szintén magyar származású, Svájcban alkotó úriember, Josef Ganz munkásságát is érdemes megismerni. Josef Ganz (1898-1967) az 1920-as években először, mint újságíró küzdött egy, a tömegek számára elérhető, olcsó népautó megvalósításáért. 1928-tól a Motor-Kritik nevű szaklap szerkesztőjeként Ganz az újságot, mint szócsövet használta, hogy a nehéz, elavult és egyáltalán nem biztonságos autókat ostorozza és egy Deutschen Volkswagen (Német Volkswagen, azaz népautó) eszméjét népszerűsítse. Metsző gúnnyal támadta az akkori autógyártókat, amelyek természetesen semmi szín alatt sem voltak hajlandók reklámozni a lapban, s ezen kívül amit csak tudtak megtettek, hogy ellehetetlenítsék a kritikust. Ezzel pontosan az ellenkező hatást sikerült elérni, hiszen egyre többen és többen figyeltek fel a Motor-Kritik-re és Josef Ganz, mint független szakértő lett ismert. Az Ardie motorkerékpár-gyár segítségével 1930-ban elkészült az első “Volkswagen” prototípus, majd 1931-ben az Adler támogatásával született meg a “Maikäfer” azaz cserebogár. Mindkét jármű könnyűszerkezetes, központi csővázat kapott, független felfüggesztést és farmotort. Ganz Hitler befolyásának erősödésével 1934-ben áttelepedett Svájcba, s ott folytatta munkásságát. Végül a fenyegető náci veszély elől Ausztráliába emigrált, s ott is halt meg elfeledetten. Azonban elképzelései termékeny talajra hullottak. A Volkswagen előtörténetéhez hozzájárult Hans Ledvinka is, aki áramvonalas, farmotoros, központi csővázas Tatrákat tervezett a ’30-as években, s akiről Porsche is elismerte, hogy “inspirációként” hatott. A “Bogár” valódi atyja, bármilyen kényelmetlen is ezt elismerni azonban Adolf Hitler. Hitler egy az egész országon átívelő autópálya-rendszert és a rajta közlekedő népautókat egy egységben látta. Hitler a kisembereket tartotta szem előtt, nekik akart olcsó, egyszerű közlekedőeszközt biztosítani. Már 1934-ben elbeszélgetett Ferdinand Porschéval egy effajta autóról, majd 1937. elején mozgásba lendült a gépezet. A Német Munkások Frontjának szabadidős ága a Kraft durch Freude nevű félmilitáns szervezet, tulajdonképpen egyfajta szakszervezet soraiból kerültek ki a munkások, akik a “Német Volkswagen Előkészítésére” létrehozott társaságba bekerültek. Dr Lafferentz, a KdF vezetője, Porsche és J. Werlin, egy autóipari szakértő együtt dolgoztak ki egy menetrendet. Josef Ganz 1938. elején a Berlini Autókiállításra elkészült a KdF-kisautó, azaz a Volkswagen prototípusa. Ugyanezen év májusában Hitler lefektette egy új gyár alapkövét. A 25 lóerős motorral szerelt bogárhátú kisautót 150.000 kilométeres tesztúton vegzálták. A tükörsima Autobahn-n 100 km/h sebességet is képes volt tartani. Még az építőket is meglepte, hogy milyen kevés javítást igényelt. Hegyi utakon a nagyobb és erősebb autókat simán lehagyta. Négy személy kényelmesen elfért benne. Ráadásul alig 7 liter üzemanyagot fogyasztott 100 kilométeren. Ez azért is fontos, mert akkoriban egy felnőtt kilométerenként átlag 4 pfenniget fizetett vasúton, ami 300 kilométeres úton, tehát a Berlin-Hannover vagy Berlin-Hamburg távon 12 márkás kiadást jelentett. Ha megnézzük a korabeli üzemanyag-árakat, akkor 40 pfennigre jött ki egy liter benzin, tehát az egész út csupán 8,4 márkába került. Ha többen ültek egy autóba, a költségek még jobban megoszlottak. Már csak olcsó részletfizetési lehetőséget kellett megteremteni. Eközben gőzerővel folyt a munka Wolfsburgban. Egy egész várost kellett felépíteni, ahol kezdetben 30.000 később 60.000 ember lakott. A KdF szervezet azonban csodát tett, s hónapok alatt elkészültek az építkezéssel. A KdF-autó árát 1000 márka alá szorították, s rövid idő alatt többszázezer megrendelés futott be. 1940-re tervezték az első átadásokat, ezt a tervet azonban a második világháború felülírta. Ferdinand Porsche Hitler megbízásából hadi változatokat tervezett, így csupán néhány darab civil autó készült. Forrás: magyarjarmu.hu

Kamionnal, háromszázzal?

2015.11.04.
Kiss Norbi MAN gépe a Most-i pályán Rajt, némi késéssel - A kanyarokban hajszálpontos íveken fordulsz, most meg késel, mit csinálsz a versenyeken, hogy időben a rajtrácson legyél? - A bokszban alszom, hogy ne késsek el, felelte nevetve Kiss Norbert kétszeres Európa bajnok, aki az Autós Nagykoalíció elnökének meghívására és sok autós szakmabéli örömére érkezett a találkozóra. Az őszinte dicséretek és gratulációk után a sporttagozatot is vezető Knezsik István elnök a 2016-os szezonról kérdezte a pilótát. - Hogy mi lesz jövőre? Dolgozunk azon, hogy megint menjünk egy évet kamionnal, de más műfajok is szóba jönnek. Az sem kizárt, hogy esetleg a WTCC-ben indulunk, de a Túraautó Világbajnokságon kívül is vannak lehetőségek. Most dolgozunk a költségvetésen, nyitottak vagyunk mindenre. Kiss Norbert és Knezsik István a Voltban Nem párbaj, de érdekes mozik - A Honda rendezvényén, a Slovakia-ringen készült belső kamerás filmekből jól meg lehetett figyelni, hogy milyen íveket vesz a kamionos Kiss Norbert és a japán márkával versenyző Michelisz Norbert, vagyis látható volt az eltérő stílus, szerintem Te mentél és jobban és verted druszádat. Knezsik István felvetésére így válaszolt az örökké szerény Kiss Norbert: - Volt idő, egészen pontosan a 2008-as év, amikor azonos autóval, tehát Seattal megvertem Michelisz Norbit, de nehéz ezt így megítélni. - Bármennyire is szerénykedsz, a két kamionos Európa Bajnoki cím önmagáért beszél. - Valóban és ahogy más technikai sportokban, ebben a műfajban is nagyon sokat számít a drága technika. Tavaly is megnyertem a bajnokságot, de az idei szezon volt a fordulópont, mert először versenyezhettem olyan motorral, mint a tehetősebb csapatok pilótái. Idén először kapott magyar pilóta igazán jó német motort az MAN-tól, így már volt olyan futam, ahol körönként 1 másodperccel voltam gyorsabb, a korábbi 2 tizeddel szemben. Ez elég pole-pozíció megszerzéséhez, de nem mindig elég a második futam fordított rajtsorrendjénél, amikor a tömegből kell kiküzdeni magam. Azért az idei szezon jól zártuk, mert negyven futamból 19-et megnyertem, a 20 időmérőből pedig 17 pole-t szereztem, vagyis ennyiszer indultam az első rajtkockából. - Szóval van egy jó autód, amit a csapatod, az Oxxo Racing Team épített, mennyire nehéz ez egy kamion esetében? - Ez nem márkakupa, itt majdnem mindent szabad, természetesen itt is vannak szabályok, de közel sem akkorák a kötöttségek, mint más kupákban. Ami biztos, hogy sok múlik a versenyzőn, aki köré kell az autót építeni, tehát fontos, hogy ő határozza meg a beállításokat. Győzelem kedvenc pályán, ahol már biztos volt első Európa Bajnoksága is Mekkora is a kamion V-max? -Mennyivel mentek a célegyenes végén és mennyi egy ilyen kamion végsebessége? -Még nem próbáltunk a V-maxot, de volt olyan pilóta, aki 310 km/ó tempóval ment versenykamionnal, ám ahhoz speciális végáttételű sebességváltó kell, ami drága mulatság és csak ilyen alkalmakra használható. Nekünk meg kell elégedni a 160-as tempóval, ami azért nem kevés a szűk pályákon, például az általam kevésbé kedvelt Nogaron, ami szűk és lassú. Kedvelem Le Mans-t és természetesen imádom a Hungaroringet. -Jövőre, veled, ugyanott? - Sok az új tényező, mert új promotere lesz a truck-szériának, még az is lehet, hogy a naptár is változik. Ami biztos, hogy kétszáz kilogrammal kell könnyíteni az autókat, ez pedig sok átalakításai melót jelent. -Mivel tudtatok jobbak lenni eddig? -Próbáljuk az autót hozzám, vagyis a pilótához igazítani, ami nekem kedves, de a csapatnak nehéz feladat, mert egy kamion is csupa kompromisszum. Ha jó a fékezés és a kanyarbejárat, még nem biztos, hogy kigyorsításkor talajra kerül az ötezer newtonméternyi nyomaték. De ezt idén is sikerült jól megoldanunk. Kiss Norbi és barátai: Boncz Elek, Knezsik István és Bóday Pali Az első interjú Lacházán -Csöndes szombathelyi srác voltál, amikor megismertelek - vette át a szót Boncz Elek, aki annak idején elsőként készített interjút Kiss Norbival, aki némi szimulátorozás után került Lacházára, hogy aztán Parádon mindenkit megverjen az Astra kupában. -Nagyon szép korszak volt, mert akartam én űrhajós lenni, és persze autóversenyző is nagyon. És sikerült. Sokáig és sokat dolgoztunk a menedzsmenttel, olykor több, olykor kevesebb sikerrel, Versenyeztem a Suzuki kupában, majd Seattal, aztán négy évnyi kamionozás után összejött az Európa bajnoki cím is a Truck GP-ben. Kemény kérdések egy régi baráttól - Hol tartanak a magyarok a világ autósportjában? Ezt már barátja és régi ismerője, Bóday Pali kérdezte Norbitól, aki diplomatikusan és szerényen fogalmazott. -Az elmúlt 5-10 évben nagy előrelépés történt, hála a Zengő Motorsportnak és Michelisz Norbinak. Én még messze vagyok a gyári pilótáskodástól, de büszke vagyok arra, hogy magyar szerelőkkel, magyar mérnökökkel kétszeres EB címet szereztem az erősebben támogatott csapatok ellenében. Szerintem Michelisz Norbi mindenképpen benne van a világ TOP 10-esben. A kamion nehezebb műfaj, ott is profik versenyeznek, olyanok, akiknek szaktudásával építik a kamiont, méghozzá az ő igényei alapján. Útban a második EB cím felé Miért nehezebb itthon? Sokan próbálják a magyar versenysportot felvirágoztatni, ezen dolgozik az autós-motoros sport szekció, melynek vezetője Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke, aki szerint sokan áldoztak erre eddig is, de még többet kell. Igaz, a többség csak reggelente teszi az M1 és M7 bevezető szakaszán, ahol inkább a toleranciának, mint a versenyszerű, ám közúton veszélyes száguldásnak és erőszakos előzésnek kellene érvényesülnie. Arról, hogy ez hogy működik máshol, Boncz Elek ezt mondta: Külföldön általában egy szervezet működik és koordinálja az autó és motorsportot, ADAC és RAC, vagyis a német és a brit autóklub, miközben itthon elég szétforgácsoltak az erők. Ennek vannak sportpolitikai és szponzorációs okai. Pedig többet érdemelne az ágazat, mert immár harmadik éve választottak Magyarország legnépszerűbb sportolójának autóversenyzőt.  

Nem változik a Red Bull istálló pilótapárosa

2015.11.04.
A vasárnapi Mexikói Nagydíj után Christian Horner csapatfőnök elmondta: Ricciardo szerződése a következő idényre is érvényes, Kvjat pedig a jelenlegi megállapodásában szereplő összes feltételt teljesítette idén, ezért a kontraktusa meghosszabbodik. Az orosz versenyző a hetedik, az ausztrál pedig a nyolcadik helyen áll a pontversenyben 17 futam után. A személyi kérdésekkel ellentétben a következő idény motorszállítójának kiléte még mindig nem dőlt el a konstruktőrök rangsorának negyedik helyén álló csapatnál. Azt már korábban lehetett tudni, hogy a jelenlegi partnerrel, a Renault-val megszűnik az együttműködés. A Mercedes nemet mondott, pedig az osztrák istállónál már biztosnak hitték a közös folytatást. Elképzelhető, hogy a Toro Rosso számára a Ferrari biztosítja majd az erőforrásokat, a Red Bull-lal való közösködéstől viszont vonakodnak az olaszok. Horner megerősítette, hogy a Honda - amelynek motorjai a leglassabbak ebben a szezonban - hiába érdeklődik a lehetőség iránt, jelenlegi partnere, a vétójoggal rendelkező McLaren ellenzi az együttműködést. A csapatfőnök hangsúlyozta: sok munka folyt a háttérben, hogy megoldást találjanak, de már az utolsó pillanatokban vannak, mert hamarosan el kellene kezdeniük a következő szezonnal kapcsolatos teszteket. - A csapatunk már bizonyította, hogy képes remekül dolgozni és betartani a szoros határidőket. Biztos vagyok benne, hogy addig is teljesíteni fogjuk a feladatainkat, amíg a következő hetekben döntés születik ebben az ügyben - vélekedett Horner, aki szerint azért alakult ki a jelenlegi helyzet, mert túl kevés motorszállító van a Forma-1-ben, ráadásul a Mercedes, a Ferrari, a Honda és a Renault közül utóbbi jövője még bizonytalan.
Címkék: 

BKV - A hetvenből negyven új busz bérlését hagyták jóvá

2015.11.04.
A BKV által korábban megkötött, autóbusz rendelkezésre bocsátásáról szóló szerződésből negyven új jármű esetében hagyta jóvá a konstrukciót a Fővárosi Közgyűlés szerdán rendkívüli ülésen. A Fővárosi Közgyűlés nem hagyta jóvá a BKV Zrt. és a BYD Europe BV között öt elektromos busz rendelkezésre tartásáról idén augusztusban kötött szerződést, de engedi, hogy a BKV hitelt vegyen fel e járművek beszerzésére. A testület ugyanakkor nem emelt kifogást húsz dízelüzemű szólóbusz rendelkezésre tartása ügyében. Az eredetileg szintén így bérelni tervezett ötven csuklós busz közül szintén húsz rendelkezésre bocsátását veheti igénybe a BKV, további harminc esetében pedig engedélyezték a társaságnak a hitelfelvételt. Korábban írtuk: A közgyűlés múlt szerdán Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes előterjesztése alapján a dízelautóbusz-beszerzések elfogadására készült, és a BKV Zrt. által a BYD Europe BV-vel kötött, elektromos buszok rendelkezésre tartásáról kötött szerződést elutasította volna. A főpolgármester szerint utóbbit azért, mert a városnak lehetősége nyílt támogatott formában húsz új elektromos autóbuszt beszereznie. Múlt szerdán több ellenzéki képviselő is azt mondta, hogy a budapesti közlekedési társaság aránytalanul drágán próbál autóbuszokat bérelni. A főpolgármester a kérdés eldöntése érdekében további részletszámítások elkészítésére kérte a BKV vezetőjét. A reggel hét órakor kezdődő rendkívüli közgyűlésen várhatóan ezt az egy napirendi pontot tárgyalják.
Címkék: 

Emelte éves nyereség-előrejelzését a Nissan

2015.11.04.
A második pénzügyi negyedévben a Nissan 3,03 ezer milliárd jen, az egy évvel korábbinál 13,2 százalékkal magasabb értékesítési árbevétel után 172,8 milliárd jen nettó nyereséget ért el, 38,4 százalékkal többet, mint 2014 második pénzügyi negyedévében. Az első fél évben a Nissan értékesítési árbevétele 5,933 ezer milliárd jen volt, 15 százalékkal magasabb, mint 2014 első felében. Nyeresége a hat hónapos periódusban 37 százalékkal 325,6 milliárd jenre nőtt. A 2016 március végén záródó folyó pénzügyi évben a Nissan 12,2 ezer milliárd jen forgalom mellett a korábbi prognózisában szereplő 485 milliárd jen helyett 535 milliárd jen (mintegy négymilliárd euró) nettó nyereséget tervez elérni, közel tizenhét százalékkal magasabbat, mint az előző pénzügyi évben. A folyó pénzügyi évben a Nissan 5,5 millió autó eladását tervezi, 3,4 százalékkal többet, mint az előzőben. A negyedéves eredmény-beszámoló alkalmából a Nissan versenyképességi igazgatója, Szaikava Hiroto kifejtette: aggódik, amiatt, hogy a francia állam növekvő irányítási befolyást szerez együttműködő partnerében, a Renault autógyárban. Mindkét autógyár, a Nissan és a Renault vezérigazgatói posztját Carlos Ghosn tölti be, aki szabályos hatalmi harcba keveredett a francia állammal abbéli igyekezetében, hogy egyensúlyba hozza az egyes részvényesek szerint túlságosan a Renault javára billenő erőviszonyokat a két konszern együttműködésében. A Renaultnak 43,4 százalékos részesedése van a Nissanban, annak pedig 15 százalékos partnerében. A Nissan lényegesen nagyobb pénzügyi erővel rendelkezik, mint a Renault, ami bevételének nagy részét a Nissannak szállított motorokkal termeli ki. Az idei első kilenc hónapban a Nissan bevétele 9,2 ezer milliárd jen volt (76,37 milliárd dollár) a Renault bevétele pedig 9,34 milliárd euró (10,30 milliárd dollár). A Reuters hírügynökség szerint a Nissan növelni tervezi részvénytulajdonát a Renault autógyárban. A Honda Motor Co. szerdán, a Toyota Motor Corp. csütörtökön teszi közzé negyedéves eredményét.
Címkék: 

150 millió forint értékű abroncsadomány a Hankook Tire-től

2015.11.04.
– Folytatódik a Hankook Tire Magyarország Kft. által életre hívott Hankook Abroncsadományozási Program, amelyben olyan közhasznú szervezetek részesülnek gumiabroncs-adományban, amelyek munkájukkal a társadalom számára fontos szolgálatot tesznek. Az elmúlt évek során három kiemelten közhasznú szervezet – a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, az Országos Mentőszolgálat, a Magyar Vöröskereszt – és több mint 500 kisebb közhasznú szervezet kapott támogatást gumiabroncs formájában. 2015-ben a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, az Országos Mentőszolgálat fejér megyei állomásai és megközelítőleg 300 kisebb közhasznú szervezet lett a kedvezményezett, továbbá 40 kisebb közhasznú szervezet gépkocsivezetője részt vehetett egy speciális elméleti és gyakorlati modulokból álló téli vezetéstechnikai tréningen a zsámbéki Driving Camp pályán. – Abroncsadományozási Programunk célja továbbra is az, hogy olyan kisebb és nagyobb közhasznú szervezeteket támogassunk, amelyek tevékenységükkel a társadalom számára fontos szolgálatot tesznek. Kiemelt figyelmet és jelentős erőforrásokat szentelünk annak, hogy minden lehetséges módon támogassuk őket, hisz tudjuk, hogy ezek a szervezetek sokszor rendkívül korlátozott anyagi lehetőségek mellett, láthatatlanul végzik áldozatos munkájukat. Az elmúlt két évben a fő hangsúlyt a kisebb szervezetek támogatására helyeztük, hisz Ők méretükből fakadóan más módon nagyon ritkán és csak nagy erőfeszítések útján jutnának támogatáshoz. Számukra sokszor ezek a felajánlások jelentik az egyedüli esélyt a túlélésre. Mindezek mellett nagyon fontosnak tartjuk a közúti közlekedés biztonságának elősegítését is hazánkban. Ezért a Hankook fontosnak tartja, hogy hosszú távon folytassa programját – mondta el a programmal kapcsolatban Lee Sang Il, a Hankook Tire Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója. A kisebb közhasznú szervezetek idén is a www.hankookadomany.hu weboldalon pályázhattak legfeljebb 12 darab, azaz három garnitúra Hankook gumiabroncsra. Továbbhaladva a tavaly megkezdett úton, a vállalat az idén a következő területeken tevékenykedő kisebb szervezetek részére nyújtott támogatást: vér- vagy szervszállítás, betegszállítás, gyermekmentés, koraszülött mentés, gyermek edukáció vagy bűnmegelőzés, környezet-, természet vagy tájvédelemmel, fenntartható fejlődéssel foglalkozó vagy ezekhez kapcsolódó oktató tevékenységet folytató, illetve gyermekek idegen nyelvű oktatásával, vagy biztonságos közlekedésre való nevelésével foglalkozó kisebb non-profit szervezetek. 2015-ben az átadott több mint 2000 abroncs mintegy háromnegyedét a 300 kisebb közhasznú szervezet kapta. - Örülünk annak, hogy vannak olyan vállalatok, amelyek elismerik azon egyesületek munkáját, amelyek értékteremtőek, és a társadalom számára hasznos tevékenységet végeznek. Önkénteseink áldozatos munkát végeznek, nemcsak a saját szabadidejüket áldozzák a munkára, hanem saját gépjárműveiket is. Amikor a pályázatot beadtuk, nem gondoltuk, hogy ránk esik a választás. Nagyon jó hasznát fogjuk venni az adománynak és nagyon hálásak vagyunk a cégnek, hiszen nemcsak mi, de nagyon sok hasonló szervezet dolgozik sokszor rendkívül korlátozott anyagi lehetőségek mellett – mondta el a Hulladékkommandó Társadalmi Járőrszolgálat elnöke, Tápai Mónika. – Pozitív dolognak tartom azt, hogy a Hankook többedszerre is kiírta ezt a pályázatot, amely programhoz kapcsolódóan a katasztrófavédelem idén is részesülhetett támogatásban gumiabroncsok formájában. Veszélyes helyzetekben rendkívül fontos, hogy kollégáink felkészülten, a lehető legjobb felszereléssel és eszközökkel induljanak útjukra, ezért nagyra értékeljük ezt az adományt – emelte ki Dr. Tollár Tibor, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója. A Hankook Tire Magyarország Kft. hosszútávú CSR stratégiájának része a már meglevő programok folytatása, valamint ezek közül néhány kiterjesztése, így a Hankook a jövőben tovább bővítheti Abroncsadományozási Programját, illetve néhány helyi eseményt regionális vagy országos szintre emelhet. A 2016-os pályázatról az érdeklődők továbbra is majd a www.hankookadomany.hu weboldalon kaphatnak információt.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója