F1 - A FIA szerint nem jogos a versenyzők kritikája a lassú biztonsági autó miatt

2022.04.16.
Több pilóta, így a világbajnoki címvédő Max Verstappen is kifogásolta a futam közben, hogy a Safety Car alacsony tempója miatt nem tudja megfelelő hőmérsékleten tartani a gumikat a versenyautóján. A Red Bull holland versenyzője "teknősként" jellemezte az Aston Martint, amely szerinte nem volt annyira gyors, mint a Mercedes biztonsági autója, amelyet más viadalokon használnak. Az Ausztrál Nagydíjon kétszer is pályára hajtott a Safety Car, ugyanakkor a versenyen győztes és az összetettben is élen álló Charles Leclerc (Ferrari) azt mondta, bár maga is kínlódott a biztonsági autó mögött a gumik melegítésével, nem tartja valószínűnek, hogy az Aston Martin ennél gyorsabb tudott volna lenni. "Szenvedtem, és akartam is panaszkodni, de aztán láttam, mennyire csúszkál a kanyarokban, és úgy éreztem, annál nagyobb tempót nem tud diktálni" - nyilatkozta a monacói versenyző. A FIA a közösségi oldalán is megjelent csütörtöki közleményben azt írta, hogy a Safety Car elsődleges feladata bizonyos helyzetekben garantálni a pilóták, a sportbírók, valamint a pályamunkások biztonságát. "A biztonsági autós fázisok során több szempontot is vizsgálni kell, amelyek elsősorban az adott esettől függenek, de ezek közé tartozik a mezőny összegyűjtése, a pályán lévő törmelék eltakarításának biztosítása, valamint a versenyautók sebességének hozzáigazítása a pályán történő tevékenységekhez" - írta a FIA. Hozzátették, ezek miatt a Safety Car tempóját elsősorban a versenyirányítás határozza meg, és nem az adott jármű teljesítménye. Utóbbival azért sem lehet gond a FIA szerint, mert a megrendelésre készített biztonsági autókat a világ legnagyobb gyárai közé tartozók közül kettő szállítja az F1 számára, és mind az Aston Martin, mind pedig a Mercedes járművei fel vannak készítve arra, hogy bármilyen körülmények között el tudják látni a feladatukat, személyzetük pedig nagyon tapasztalt és képzett. "A második számú szempont, hogy a Safety Car milyen hatással van a mögötte haladó versenyautók teljesítményére, ez azonban minden pilóta számára azonos, a versenyzők pedig felelősek azért, hogy a körülményekhez igazodva biztonságosan hajtsanak a pályán" - fogalmazott a FIA. A Forma-1-es világbajnoki idény a jövő hétvégén Imolában folytatódik az Emilia Romagna Nagydíjjal.
Címkék: 

Életveszélyes dolgot tett egy férfi az M7-es autópályán - videó

2022.04.16.
Szombat reggel az M7-es autópályán a Budapest felé vezető oldalon több jármű is ütközött. A Magyar Közút diszpécserei a forgalomfigyelő kamerán a helyszínen zajló eseményeket követték, amikor észrevették, hogy a szemközti pihenőhelyről egy férfi menetiránnyal szemben elkezd felsétálni a pályára. Végül a leállósávig ment, de ott a kihajtó ágon is össze-vissza mászkált, sokszor éppen, hogy csak ki tudták kerülni a járművek. A diszpécserek azonnal értesítették a hatóságokat és az útellenőr a baleseti helyszínről azonnal elindult a pihenőhöz. A felvételeken is látszik, hogy a benzinkút és a pálya között is még oda-vissza bóklászott, végül az útellenőr „kapcsolta le”. Az idős férfi tudomásunk szerint egy buszról maradt le, amíg érte jöttek egy személyautóval, addig a kollégánk vigyázott rá.           A bejegyzés megtekintése az Instagramon                       Magyar Közút Nonprofit Zrt. (@magyarkozut) által megosztott bejegyzés A felvételek kapcsán elmondható, hogy ezért is kell figyelni még egy lehajtó ágon közlekedve is az autósoknak. Illetve ha bármilyen segítségre szorulnánk, kérjünk segítséget – akár egy SOS telefonon keresztül -, de semmiképpen se menjünk fel gyalogosan egyetlen gyorsforgalmi útra se, várakozzunk biztonságos helyen.
Címkék: 

Németország: a balesetben meghaltak száma hatvan éves mélyponton

2022.04.16.
A közlekedési balesetben elhunytak száma 150-el, hat százalékkal csökkent az előző évhez képest (2719). A korona előtti 2019-es évhez képest akár 16 százalékos a visszaesés. 2019-ben 3046-an haltak meg a német utakon. A sérültek száma is csökkent 2021-ben 2020-hoz képest, két százalékkal, mintegy 321 ezer főre. Illusztráció Forrás: bundespolizei.de A rendőrség összesen mintegy 2,3 millió balesetet regisztrált 2021-ben. Ez 3 százalékkal volt több, mint 2020-ban. A 2,1 millió balesetben anyagi kár (+ 4%) keletkezett. Azon balesetek száma viszont, amelyekben emberek megsérültek vagy meghaltak, két százalékkal, mintegy 258 ezerre csökkent. A korona miatt lényegesen kisebb forgalom A 2021-es baleseteket ismét a koronajárvány alakította. Az első becslések szerint a (részleges) lezárások, az otthoni oktatás és az otthoni munka miatt tavaly lényegesen kevesebb kilométert kellett megtenni a német utakon, mint a járvány előtt. A részletes eredmények a 2021. januártól novemberig tartó időszakra vonatkozóan állnak rendelkezésre. Ezek azt mutatják, hogy az előző év azonos időszakához képest szinte minden közúti részvételi típus esetében kevesebb volt a közúti közlekedésben a halálos áldozat. 2021 első tizenegy hónapjában a legnagyobb százalékos csökkenés a meghalt kerékpárosok számában volt, 18 százalékkal (-50 halálos áldozat). Az elhunyt gyalogosok száma a második legerősebb csökkenést érte el, 14 százalékkal (-45 halálos áldozat). A tavalyi évhez képest az elhunyt pedelecesek száma is csökkent (-9%-kal vagy tizenkettővel kevesebb a halálos áldozat). Emellett 997 személyautóban utazó ember meghalt. Ez 64 halálos áldozattal, hat százalékkal kevesebb, mint 2020 azonos időszakában. Ezzel szemben a tehergépjárművekben elhunyt utasok száma 18 százalékkal, 134-re nőtt. A közlekedési balesetek halálos áldozatainak száma a biztonsági övek 1970-es bevezetése óta, illetve a passzív biztonság folyamatos fejlesztése következtében, a baleseti kutatások alapján 2010-ig folyamatosan csökkent. Ezután a trend fokozatos stagnálássá ellaposodott. Csak a korona hozott új dinamikát – írja a német honlap.  
Címkék: 

Halálos baleset az M5-ös autópályán

2022.04.15.
Az M5-ös autópálya Budapest felé vezető oldalán, Kakucs térségében közlekedett személygépkocsijával egy 59 éves budapesti férfi április 15-én 18 óra 27 perckor, amikor egy leállósávon álló személyautónak ütközött.  A mentősök hiába küzdöttek a férfi életéért, a helyszínen belehalt elszenvedett sérüléseibe. Az álló járműben utazók közül hárman, könnyebb és súlyos sérülést is szenvedtek, őket a mentősök kórházba vitték.
Címkék: 

Ford S-Max Full Hybrid ST-Line – Utazásra termett családi autó

2022.04.15.
Nem véletlenül nevezi gyártója aktivitási járműnek az S-MAX Hybridet, hiszen a típus nagyon kedvelt a szabadidejüket mozgással töltő és terjedelmes felszerelést használó sportemberek, például bringások, siklóernyősök, könnyűbúvárok, sízők körében. Az első két ülés mögött 2200 literes lehet a poggyásztér, ami már a furgonok befogadóképességét közelíti, de hét üléssel is marad 285 liternyi. Mivel öt- és hétszemélyes kivitelben készül, beválik családi járgánynak is. Mégsem túl nagy kocsi, jól mozog szűk belvárosi utcákban, könnyű vele beparkolni. Jellege maximálisan praktikus, nem kelt irigységet, mint egy eltúlzott prémiumautó, rokonszenves a kisugárzása. Hajtómű 2.5-literes Atkinson-ciklusú benzinmotort kombináltak váltóáramú szinkronmotorral, ennek köszönhetően mintegy tíz százalékkal csökken a fogyasztás és a széndioxid-kibocsátás, az összemérhető teljesítményű dízelhez képest. A 190 lóerős rendszerteljesítményt józan mértékűnek, arányosnak tartom egy csaknem kéttonnás, akár hét személyt szállító és 1,7 tonnás utánfutó vontatására képes járműhöz. Padlógázra nem tépi le az utasok fejét, a 185 km/órás csúcssebesség azt jelenti, hogy normál autópálya-tempónál gazdaságos fordulatszámon, erőltetés nélkül duruzsol a motor, 6,5-8 literes fogyasztásával, 65 literes tankjával kimenne a világból is. Az elektromos forgógép rásegít a benzinesre, lassításkor és kiguruláskor tölti az akkumulátort, megmenti az elpazarlódástól a mozgási energia kilencven százalékát, sőt rövid ideig, illetve távon, egyedül is tudja vinni az autót. A legszebb az egészben, hogy nem kell elektromos töltőoszlopot keresni, kábelekkel babrálni, mert nincs is kábel, töltőaljzat, hanem egyedül a belsőégésű motor tölti az akkut. Gyakorlatilag ugyanúgy használható a kocsi, mintha nem is lenne hibrid – a kétféle rendszer működése szinte észrevehetetlen, de jól megfigyelhető a műszerfalon. A hatvancellás lítiumion-akku a csomagtér alatt rejtőzik, vízálló és ütközéselnyelő tokozásban, nem vesz el a hasznos térből; egy méter magas és széles ládát lehet berakni a hátsó kerékdobok közé. Ez részben annak köszönhető, hogy vízhűtéses az akkutelep, közelebb lehetett egymáshoz rakni a cellákat. A kipufogót helytakarékosan, körülötte vezették el. Helyeslem, hogy fronthajtású az autó, a klímaváltozással egyre ritkábban van szükség 4x4-re, fölösleges lenne növelni a súlyt és az árat. A forgógombbal vezérelhető, nyomatékmegosztó automatikus váltómű fokozatokat szimulál, a sebességváltások hanghátterét adja. Az egyik menetmód maximális energia-visszanyerésre áll rá; lejtőn, utánfutóval jócskán kíméli a fékeket. Ennek kihasználását segítik a tízcolos monitoron megjelenő oktató segédletek. Az utasok is profitálnak a standard FordPass Connect modemből, amely akár tíz mobilkészüléket lát el WiFivel. A biztonságot a szokásos asszisztensek mellett a Ford fejlett „helyi veszély tájékoztatása” fokozza, jelzi az úton előrébb kialakult kockázatos szituációt, még ha az nem is látszik kanyar, vagy járművek miatt. Az ülések megfelelő mértékben állíthatók, kárpitozásuk kellemes, ergonomikusan alkalmazkodnak az ember testalkatához, és elöl-hátul tágas a férőhely, tehát első osztályon utaztunk az S-Max fedélzetén. Némi kritika a karosszéria divatos, ék-alakjának: a szélvédő alatt nagy a műszerfal síkja, amely napsütésben hőcsapdaként hat, fokozva a klímaberendezés energiafogyasztását. A szépségnek ára van… Menet közben az első pillanattól megszokható, megkedvelhető kocsinak bizonyult az S-Max, nem ad fel rejtvényeket, kezelése ösztönösen megy, hamar rájár az ember keze a váltómű-vezérlő forgókapcsolóra. Az egyenes futás és az iránytartás elsőrangú, de ez szinte másodrendűnek tűnik, mert korrektül tartja a sávot az automatika, miként a követési távolságot is. Autópályán szinte már önvezetésről beszélhetünk. Másodrendű utakon előtérbe kerül a jól hangolt, komfortos, precízen reagáló futómű, tisztán rajzolja az íveket az autó. Aki ebben leli örömét, vezetheti sportosan, fel-le liftezve a sebességet, kanyarokban kihasználva a stabilitást és a semleges beállítottságot, ahogy várható is a típusjelzésében a sportosságra utaló S-betűt viselő járműtől. Összességében nagyon jónak tartom a csomagot: józan árért kapni egy tágas, kényelmes, praktikus, aktív életmódhoz illő, de hosszú úton akár lustán is vezethető kocsit, amely a hibridhajtómű ellenére sincs túlzsúfolva technikával, ám elektronikai szolgáltatásai minden ésszerű igényt kielégítenek. A Ford S-Max nemcsak megbecsülésemet nyerte el, hanem rokonszenvemet is, kimondottan megkedveltem. Fontosabb adatok: 2800 cm3-es benzines turbó- és háromfázisú váltóáramú szinkronmotor, rendszerteljesítmény 140 kW/190 LE, 200 Nm Akkumulátorkapacitás 1,1 kWh Fokozatokat szimuláló CVT-váltómű, fronthajtás Tengelytáv 2850 mm Hosszúság 4804 mm Szélesség tükrökkel 2137 mm Magasság 1684 mm Saját tömeg 1845 kg. Poggyásztér 700-2200 l. Csúcssebesség 185 km/h 0-100 km/h: 9,8 s. Ár 14.470.000 Ft. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Hogyan létezhetnek harmóniában egymás mellett az emberi vezetők és az önvezető autók?

2022.04.15.
A Toyota Kollaboratív Biztonsági Kutatóközpontja (CSRC) a Michigani Egyetemmel (Mcity) közösen azon dolgozik, hogy meghatározza a „helyes közlekedés” fogalmát, hogy az autonóm járművek és az emberek harmóniában létezhessenek és közlekedhessenek egymás társaságában. A kutatók azt a felvetést vizsgálják, hogy mi van akkor, ha az autonóm járművek annyira biztonságosak, hogy frusztrálják az emberi vezetőket, és türelmükkel, lassúságukkal erőszakos közúti viselkedést váltanak ki belőlük. Ez elméleti kérdés volt egészen néhány évvel ezelőttig, amikor az első autonóm járművek megjelentek az utakon. Akkor néhány ember úgy gondolta, hogy a nagyon óvatos önvezető autók azért jelentenek veszélyt, mert akadályozzák a forgalmat. Maguk a járművek ugyan teljesen biztonságosak voltak, de rosszindulatot váltottak ki egyes sofőrökből. Emiatt a műszaki fejlesztők elkezdték újragondolni az autonóm járművezetés paramétereit. Ez a „helyes közlekedésre” (roadmanship) való felhíváshoz vezetett, vagyis ahhoz az elképzeléshez, hogy az önvezető járműveknek egyfajta normális viselkedést kell tanúsítaniuk az utakon ahhoz, hogy a többi közlekedő elfogadja őket. Olyan ez, mint a lassan haladó autó a gyorsforgalmi út belső sávjában – biztonságosnak tűnik a vezetője számára, de valójában veszélyt jelent, amikor a gyorsabb autók összetorlódnak mögötte, vagy amikor az emberi sofőrök próbálnak bevágni az általa okozott nagy résekbe. Nemrég a Toyota Kollaboratív Biztonsági Kutatóközpontja a Michigani Egyetem szakértőivel együttműködve két projektet indított el, melyekben elkezdték az udvarias közúti közlekedés paramétereinek meghatározását. Hétköznapi forgalmi szituációkat tanulmányoztak sok, emberi sofőr által vezetett autó mozgásán keresztül, hogy megállapítsák, hogyan néz ki az utakon a „normális” viselkedés. „Amikor elkezdjük a jármű-automatizálást, a biztonsággal kapcsolatos gondolkodásunkat az emberi viselkedés figyelembevételével fejlesztjük” – mondta John Lenneman, a CSRC vezető kutatója. „De az is fontos, hogy az autonóm járművek mennyire kommunikálnak a többi úthasználóval. Olyan járműveket akarunk, amelyek ügyesen dolgoznak össze másokkal, partnerként viselkednek, és nem okoznak potenciális új biztonsági veszélyeket. Nyitott kérdés, hogy ezt hogyan mérjük és hasonlítsuk össze az emberi vezetéssel” - tette hozzá. A CSRC első, helyes közúti viselkedést vizsgáló tanulmánya a szembejövő forgalomnál balra kanyarodó járműveket vizsgálta. Azt akarták megtudni a kutatók, hogy mekkora rés kell ahhoz az autósorban, hogy az emberi sofőrök el merjék kezdeni a kanyarodást. A lényeg a normák megállapítása volt. A túl óvatos kanyarodás, vagyis a túl nagy rés kivárása bosszantja a kanyarodni készülő autó mögött várakozó sofőröket. A túl merész kanyarodás, vagyis amikor a legkisebb adódó résnél is elindítja a kanyarodást, általában veszélyhelyzetet okoz, és megzavarja a szembejövő vezetőket. Már az is kihívás volt a tudósoknak, hogy a megfelelő, tanulmányozható kereszteződést megtalálják. A csapat a wyomingi Jackson Hole egyik utcasarkánál telepedett le, amelyet a nap 24 órájában videókamerák rögzítenek. Többórányi felvétel és a képek madártávlatúvá alakítása után a kutatók gépi tanulással mérték fel, hogyan reagálnak a járművezetők a szembejövő forgalomra. Több mint 5000 vezetési helyzetet dokumentáltak, különböző méretű réseket ítéltek elfogadhatónak és elfogadhatatlannak. Változatos időjárási körülmények között készültek a felvételek, napsütésben, borult időben, esőben és hóesésben is. „Az egyik legérdekesebb megállapítás az volt, hogy az emberek a távolságot használják fő tényezőként, amikor eldöntik, biztonságos-e bekanyarodni a kereszteződésben. Ez azt sugallja, hogy pusztán a látottak alapján hoznak döntést, nem pedig az alapján, hogy fejben kiszámolnák a szembejövő forgalom sebességét vagy a kanyarodáshoz szükséges időt” – folytatta Lenneman. A kutatócsoport hasonló megközelítést alkalmazott annak tanulmányozására is, hogy a sofőrök hogyan viselkednek egy öt útkapcsolattal rendelkező körforgalomban. A körkörösen mozgó forgalomba belépő sofőrök számára a közeledő autók és teherautók haladási szöge még a távolságuknál is fontosabb információ volt. Úgy tűnt, hogy a sofőrök geometriai értékelést végeztek a közeledő járművek pályájáról, hogy megállapítsák, biztonságos-e behajtani eléjük. Mivel ezek az eredmények eltértek a kereszteződésnél tapasztaltaktól, kiderült, hogy az adott közlekedési helyzettől is függhet, hogy épp mi számít helyes viselkedésnek az utakon. Greg McGuire, a michigani székhelyű Ann Arbor kutatóközpont ügyvezető igazgatója szerint a Michigani Egyetem arra készül, hogy ezekre a tanulmányokra támaszkodva más kutatásokkal is megvizsgálja, hogyan létezhetnek biztonságosan egymás mellett az emberi sofőrök az önvezető autókkal. „A kihívások nem érnek véget a más járműveknél” – mondta McGuire. „Az emberi sofőröknek sokkal körültekintőbbnek kell lenniük, és óvatosabban kell bánniuk a bicikliző, motorkerékpárt hajtó és gyalogló embertársaikkal. Az önvezető járműveknek ugyanezt kell tenniük.” „A helyes közúti viselkedést vizsgáló tanulmányok segíthetnek a mérnököknek számszerűsíteni a vezetési specifikációkat, amikor az önvezető autókat tesztelik és végül gyártják” – tette hozzá Lenneman. „Sokkal több kutatásra van szükség, de idővel a fejlesztők több normális emberi közúti viselkedést lesznek képesek leképezni a gépi kormányzásra, fékezésre, gyorsításra és egyéb vezetési műveletekre. A hosszú távú cél az, hogy az autonóm járművek fejlesztői figyelembe vegyék ezeket a helyes közúti viselkedéssel kapcsolatos problémákat, miközben tovább csökkentsék az emberi vezetők nem biztonságos manővereiből adódó esetleges baleseti kockázatokat. A végeredmény egy harmonikusabb kapcsolat lesz az emberi vezetők és az autonóm társaik között" - fejezte be a CSRC vezető kutatója. Fotó: Toyota További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

A Hella bevételei nagyot zuhantak

2022.04.15.
Decemberről februárra jelentősen visszaesett a beszállító profitja. (Fotó: Hella) Az alkatrészhiány és a növekvő költségek miatt a Hella autóipari beszállító bevétele visszaesett az elmúlt üzleti negyedévben. A leköszönő vezérigazgató, Rolf Breidenbach megerősítette a novemberben másodszor is csökkentett előrejelzést, de nagy bizonytalanságokról és kihívásokról beszélt. A csütörtöki közlemény szerint egyes elektronikai alkatrészeknél komoly ellátási szűk keresztmetszetek vannak. Az ukrajnai háború gazdasági következményeinek teljes mértéke még nem látható előre. Az azóta a francia Faurecia beszállító által birtokolt társaság decembertől februárig 4,6 százalékkal, bő 1,6 milliárd euróra tudta növelni árbevételét, de a kamat- és adókiigazított eredmény (korrigált EBIT) több mint 82 millió euróval esett vissza. A Hella 50 millió eurós nyereségről számolt be. Egy évvel korábban 170 millió volt. A fényszóró-specialista azonban akkoriban többek között egy divízió eladásból is profitált. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!    
Címkék: 

Új főnök a Dekránál

2022.04.15.
Stan Zurkiewicz és Stefan Kolbl. Fotó: Dekra Stan Zurkiewicz vette át a stuttgarti vállalat irányítását vezérigazgatóként. A 42 éves férfi Stefan Kölbl (54) utódja, aki a Dekra e.V. és a Dekra SE felügyelő testületét vezeti – jelentette be pénteken a Dekra. A Kölbl 2010 óta vezette a céget. Az azonnali hatállyal járó vezetőváltásról már szerdán döntöttek – közölte a társaság. A lengyel származású Zurkiewicz korábbi, Dekránál végzett pályafutása során többek között az ázsiai üzletet irányította. A felügyelőbizottság korábbi elnöke, Thomas Pleines (66) lemond mandátumáról. Pleines közleménye szerint a vállalat élén a vezetőségben bekövetkezett változás egyben irányt is jelent "a digitális átalakulás kihívásaira". Évente 27 millió általános ellenőrzés Saját szemszögéből nézve a Dekra a világ legnagyobb a nem jegyzett szakértői szervezetek között. A társaság tavaly mintegy 3,5 milliárd eurós árbevételt realizált. Az állandó munkatársi létszáma 30.800 fő. A Dekra évente több mint 27 millió járművet vizsgál 23 országban. Ez magában foglalja például az általános ellenőrzéseket és a kipufogógáz-kibocsátási teszteket. A Német Gépjármű-felügyeleti Szövetséget (DEKRA) 1925-ben alapították Berlinben. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Svájc útdíjat vetne ki a kerékpárosokra

2022.04.15.
A Svájci Néppárt (SVP) törvényalkotási kezdeményezést készített, amely szerint a kerékpárosoknak a jövőben díjköteles matricára lesz szükségük. Összesen 45 politikus csatlakozott Benjamin Giezendanner kezdeményezéséhez, és felszólította a kerékpárosokat, hogy vállalják az infrastruktúra költségeit. A kezdeményezés alapja a kerékpárút-hálózat parlament által elhatározott bővítése, amely mintegy kétmilliárd svájci frankba kerül majd. A támogatás az SVP, az FDP és a Die Mitte politikusaitól származik. "A jövőben a kerékpárosokat ugyanúgy kell kezelni, mint az autósokat és a motorosokat " - mondta Giezendanner, a nemzeti tanácsos a zürichi napilapnak. A fotó csak illusztráció Kerékpáronként és évente 20 frank – körülbelül 19 eurónak megfelelő – összegről tárgyalnak. Adót is hozzáadnának az e-kerékpárok és a kerékpármegosztók szolgáltatói számára. Egyelőre nem derült ki, hogy pontosan miként vetik ki a tervezett adót. A szövetségi kormány így mintegy 100 millió frank bevételhez jutna évente. Kerékpármatrica Németországban? Németországban is vannak elképzelések a kerékpárosok számára, hogy megosszák az infrastruktúra költségeit. A Neue Presse például beszámol az FDP coburgi pályázatáról, ahol jelenleg többek között saját hidakkal bővítik a kerékpáros infrastruktúrát. A kerékpárosoknak legalább egy kis összeggel hozzá kell járulniuk a költségekhez: „Eleinte tíz euró körüli éves összeget tervezünk” – áll a pályázatban. Az FDP városi tanácsosai ezt „megfelelő költségmegosztásnak tartják, különösen a kerékpárosok számára, akik gyakran akár 8000 eurót is fizetnek e-biciklikért”. A javaslat ellenkezést is kap A kerékpármatrica-javaslatot azonban erősen kritizálták. Stephan Kümmel, a radfahren.de szerint, a kerékpármatrica még a társadalmi igazságtalanságot is elősegítené. Mese, hogy az autósok finanszírozzák az infrastruktúrát. "Az utak építésének és karbantartásának költsége lényegesen magasabb, mint az autóval járóktól származó bármely bevétel" - írja cikkében. A többletköltségeket tehát mindenki viseli, az autóval nem rendelkezők is. "Ezen még egy matrica sem változtat. Elméletileg, mivel az adókat soha nem különítik el. A szövetségi költségvetésbe kerülnek" - teszi hozzá. Ann-Kathrin Schneider, a General German Bicycle Club (ADFC) vezérigazgatója megkérdőjelezi egy lehetséges kerékpármatrica előnyeit, és azt mondja a spiegel.de-nek: "Nem hiszünk a kerékpármatrica ötletében. Egy ilyen kis fizetés több bürokráciát teremt, mint hasznot." A kerékpármatrica nem újdonság Svájcban. Az 1890-es években az országban bevezették a kerékpáros rendszámtáblákat a kerékpárok felelősségbiztosításának bizonyítékaként. 2011-ben szinte minden svájci háztartás rendelkezett magánfelelősségbiztosítással, ezért is vált szükségtelenné a rendelet – írja a nordbayern.de További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

A Generali megnyitotta a Procuratie Vecchie kapuit a látogatók előtt

2022.04.15.
Röviddel 1831-es trieszti megalakulása után a Generali megjelent Velencében is, a Procuratie Vecchie épületében. A Generali tanácsadói abban az időben nem csak Velence egyik legikonikusabb épületében dolgoztak, de megbecsült tagjai voltak a városi életnek. Így a város és a biztosító története üzleti és történelmi szempontból is összeforrt, sőt még logójuk is azonos: Szent Márk szárnyas oroszlánja. Az évek során a Procuratie Vecchie teljes mértékben a Generali tulajdonába került, a társaság pedig új célt álmodott az épületnek: az ikonikus ingatlant úgy teszi a nyüzsgő és lüktető Velence elválaszthatatlan részévé, hogy abban biztosít helyet globális társadalmi felelősségvállalási mozgalmának. A legsebezhetőbbek védelme A nagyközönség számára most először látogatható, több mint 500 éves épület, mely a Szent Márk tér teljes északi oldalát meghatározza, mostantól a The Human Safety Netnek ad otthont. A The Human Safety Net ma már a világ 23 országában tevékenykedik a hátrányos helyzetű csoportok és a helyi közösségek támogatása érdekében önkéntesek és partnerszervezetek közreműködésével. (A The Human Safety Net magyarországi programjának célja a koraszülöttek támogatása és a kisgyerekeket nevelő családok megsegítése annak érdeklében, hogy biztos alapokat tudjanak teremteni gyermekeik számára.) Azzal, hogy a The Human Safety Net otthonra talált Velencében, egy életerősebb, dinamikusabb és humánusabb városi környezetet teremt a Szent Márk téren, rengeteg lehetőséget biztosítva az új emberi kapcsolatok kialakítására, eszmecserére, vitára, tervezésre, valamint a figyelem, a megértés és a cselekvés felerősítésére a társadalmi befogadás sürgető kérdései, de még szélesebb körben a fenntarthatóság körül. Procuratie Vecchie megújult épülete Az épület harmadik emeletén kapott helyet a „Lehetőségek világa” című kiállítás, amit Orna Cohen, a Dialogue Social Enterprise kurátora készített. A tárlat személyre szabott élményt nyújt a látogatóknak a The Human Safety Net céljáról és hátrányos helyzetű emberekkel 23 országban végzett munkájáról. A kiállítás emellett segít a látogatóknak abban is, hogy megismerjék saját potenciáljukat, feltárva jellembeli erősségeiket, miközben lehetővé teszi számukra, hogy meglássák a körülöttük lévő emberek legjobb tulajdonságait. Az épület másik végében található a „The Hall”: egy új, modern előadóterem, amely nemzetközi, fenntarthatósági eseményeknek ad otthont. Illetve olyan témáknak is, amelyeken a The Human Safety Net is dolgozik: kora-gyermekkori fejlesztés, nevelés, társadalmi hatás, befogadás és társadalmi szerepvállalás. Az épület harmadik emeletének szívében található a „The Hub”, egy közös munkatér, ahol a The Human Safety Net közösségei, civil szervezeti partnereik, a program kedvezményezettjei és önkéntesek találkozhatnak. Az új főlépcső ad otthont Edoardo Tresoldi olasz szobrász installációjának. Az épületben Generali irodák, valamint helyi vállalkozások, kulturális intézmények és alapítványok is helyet kapnak. A projekt az olasz kulturális és turisztikai minisztérium védnöksége alatt áll. Philippe Donnet, a Generali Csoport vezérigazgatója kiemelte: „A Procuratie Vecchie épületének megnyitása történelmi jelentőségű mind a helyi, mind a nemzetközi közösségek számára. Ez a világhírű, ikonikus épület a mai napig, öt évszázad után is tükrözi a prokurátorok egyik eredeti küldetését: a rászorulók segítését. Az épület mostantól cégcsoportunk globális társadalmi felelősségvállalási mozgalma, a The Human Safety Net központja lesz, teret biztosítva a párbeszédre és a közös gondolkodásra annak érdekében, hogy megoldást találjunk korunk legnagyobb társadalmi kihívásainak leküzdésére, valamint ösztönözzük a látogatókat is, hogy maguk is tegyenek a kiszolgáltatott körülmények között élő emberek lehetőségeinek bővítése érdekében. Az épület, amely most már mindenki előtt nyitva áll, egyben azt a célt is támogatja, hogy Velence a fenntarthatóság globális fővárosává váljon. Nem is lehetne méltóbb módon zárni a Generali 190. évfordulója alkalmából tavaly megkezdett ünnepségsorozatot, amelyet most még különlegesebbé tesz az ENSZ Fejlesztési Programjával való együttműködésünk bejelentése. Ezúton mondok köszönetet mindazoknak, akik lehetővé tették, hogy elérjük ezt a kiemelkedő mérföldkövet vállalatcsoportunk történetében.” A rekonstrukciót végző építésziroda vezetője, David Chipperfield elmondta: „Hálásak vagyunk a Generalinak és Velence városának, hogy részesei lehettünk a Procuratie Vecchie felújításának. A történelmi épület tereinek újragondolása és lépésről lépére történő rekonstrukciója rendkívül összetett, és egyben hálás kihívás volt, amely ismét megmutatta nekünk az építészet lenyűgöző erejét mind a fizikai megvalósítás mind pedig az együttműködési folyamat során. Izgatottan várjuk, hogy az épület újból megtalálja helyét a városban, támogatva a lüktető és innovatív Velencét.” A Generali és az Egyesült Nemzetek Fejlesztési Programja A Generali ambiciózus, több évre szóló megállapodást írt alá az Egyesült Nemzetek Fejlesztési Programjával (UNDP), melynek keretében a Generali technikai és pénzügyi erőforrásokat biztosít az UNDP biztosítási és kockázatfinanszírozási kezdeményezése számára. A Fenntartható Fejlődési Célok megvalósításának felgyorsítására szolgáló innovatív, biztosítással kapcsolatos megoldások tervezésére összpontosítva a Generali és az UNDP az együttműködés egyéb területei mellett olyan új parametrikus eszközök feltárásán fog dolgozni, amelyek képesek bevonzani a kockázati tőkét, erősíteni a KKV-kat, növelni az éghajlati és pénzügyi ellenállóképességet, csökkenteni a sebezhetőséget és értékteremtést biztosítani a fenntartható fejlődés összefüggésében. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója