A GR Yarisnál is vadabbnak ígérkezik a GR Corolla

2021.05.17.
Bár a Toyota részéről hivatalos bejelentés még nem történt, az autós szakma már kész tényként kezeli, hogy a színfalak mögött készül a Corolla sportváltozata, ami a Yarishoz hasonlóan valószínűleg GR előtagot kap a neve mellé. Ezt a feltételezést arra alapozzák a mértékadónak tartott autós lapok, például a brit Autocar, a német Auto Zeitung vagy a nagyhírű paultan.org, hogy a Toyota 2020-ban levédette a GR Corolla nevet, és hogy Kanei Toshio, a Toyota főmérnöke korábban a holland AutoRAI-nak adott interjújában elárulta, hogy dolgoznak a sportmodellen, amely a 12. generációs Corolla életciklusának felénél fog bemutatkozni. A japán Bestcarweb autós honlap információi szerint az ötajtós GR Corolla 2022 közepén mutatkozhat be a GR Yaris hajtásláncával, vagyis az 1.6 literes, háromhengeres turbómotorral, a hatfokozatú kézi váltóval és az akár két Torsen önzáró differenciálművel is felszerelhető, állítható nyomatékeloszlású összkerékhajtással szerelve. Utóbbi alapesetben a nyomaték 60 százalékát küldi előre, és 40-et hátra, de Track állásban ez 50:50-re, illetve Sport állásban 30:70-re is módosítható, amihez elég a műszerfalon lévő kapcsolót elfordítania a vezetőnek. A G16E-GTS kódnevű vadonatúj fejlesztésű motor az európai piacon kapható GR Yarisban 261 lóerőt ad le 6500-as, és 360 Nm-t 3000-es fordulatszámnál, míg a japán belpiacos verziónál ezek az értékek 272 lóerő, illetve 370 Nm. Logikus lépés lenne a japán gyártótól a meglévő csúcstechnika újrafelhasználása, hiszen két típussal jóval hamarabb megtérülhetnek a tetemes fejlesztési költségek, ráadásul a Yaris és a Corolla platformja sok közös elemet tartalmaz a TNGA építőkészletből, így a kompatibilitással sem lenne probléma. Azonban a hangolásban lehetnek különbségek. Míg a GR Yaris futóművét a ralis gyökerek miatt rossz minőségű utakra is felkészítették, addig a Corolla esetében az aszfaltos, közúti használaton lesz a hangsúly. Megkönnyíti a mérnökök dolgát, hogy a 2018-ban bemutatott Corolla karosszériája eleve 60 százalékkal merevebb, mint az előd Aurisé, és a típus már alaphelyzetben is független, többlengőkaros hátsó futóművel készül, ellentétben a Yarisszal, amelynek platformját erősen át kellett alakítani, hogy a GR igényes, kettős keresztlengőkaros hátsó futóművét és az összkerékhajtását be tudja fogadni. Szintén leegyszerűsíti a fejlesztést, hogy a Corolla számára nem kell új karosszériát tervezni, ellentétben a Yarisszal, amely a 2021-es európai Év Autója címet elnyert polgári verziónál alacsonyabb, szélesebb és kevesebb ajtóval rendelkező kasztnit kapott, amelynek ráadásul a külső paneljei alumíniumból, a teteje pedig szénszál erősítésű műanyagból készül. Természetesen nemcsak a Corolla technikáját, hanem a külsejét is megvadítják a Gazoo Racing szakemberei, a jól értesült Bestcarweb szerint a sárvédőket és a nyomtávot 20 milliméterrel kiszélesítik majd, a futómű kapni fog egy 10 milliméteres ültetést, és természetesen a diffúzor, a sportos lökhárítók, a küszöbidomok és az öblös kipufogók sem hiányozhatnak majd az új hot hatch-ről. A japán honlap szerint az „izomnövelő” GR-kezelést ráadásul nemcsak az ötajtós Corolla, de a Touring Sports nevű szabadidő kombi is megkapja, amelyet a Toyota mérnökei a 2005-től 2007-ig gyártott, 260 lóerős, összkerekes Caldina GT-Four szellemi örökösének tartanak, ezért házon belül csak Corolla GT-Four-ként hivatkoznak rá. Annak idején a Caldina csúcsváltozatát Naruse Hiromu, a Toyota legendás tesztpilótája (akinek a Lexus LFA-t is köszönhetjük) segítségével fejlesztették ki, akinek a tiszteletére még egy limitált N Edition széria is készült a sportkombiból áthangolt, feszesebb futóművel, hátsó önzáró differenciálművel és Recaro ülésekkel. A szintén japán Carsensor információi szerint azonban a GR Corolla még a GR Yarisnál is erősebb lehet, az 1,6-os motor a teljesítményét körülbelül 300 lóerőre emelik a Toyota mérnökei, hogy a nagyobb és nehezebb karosszériával se romoljanak a menetteljesítmények a mindössze 1280 kilogrammos, 4 méternél rövidebb raliautó-alaphoz képest. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

teszt kvíz - script

2021.05.17.
(function(d,s,id,u){ if (d.getElementById(id)) return; var js, sjs = d.getElementsByTagName(s)[0], t = Math.floor(new Date().getTime() / 1000000); js=d.createElement(s); js.id=id; js.async=1; js.src=u+'?'+t; sjs.parentNode.insertBefore(js, sjs); }(document, 'script', 'os-widget-jssdk', 'https://www.opinionstage.com/assets/loader.js'));

Nincs vége a balesetsorozatnak az M1-esen: megint pályazár

2021.05.17.
Mint arról már beszámoltunk hétfő reggel több baleset is történt a sztrádán, az egyik esetnél lerepült egy autó az M1-esről. Hétfő délután az M1-es autópálya Győr felé vezető oldalát a tatabánya-újvárosi felhajtó közelében zárták le, a forgalmat az 1-es útra terelik. A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense, Buóczné Miklán Erzsébet elmondta, a 64-es kilométernél egy nyerges vontató és egy személyautó ütközött össze, a tehergépkocsi elfoglalja az úttestet. A jármű üzemanyagtartálya kilyukadt, az olaj az úttestre folyt. A rendőrök a forgalmat az 1-es útra terelik, az autósok Tatánál térhetnek vissza az autópályára. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Visszatérhetnek az első ülőpadok

2021.05.17.
Oh, a bohém 50-es évek Amerikája. Óriás szedánok, napestig ringatózó kasznik és széles ülőpadok, amiket mintha arra terveztek volna, hogy könnyebb legyen összebújni egy autós moziban. Egykoron ez volt egy átlagos amerikai autó receptje, ugyanakkor az első ülőpadok idővel kikoptak az egyre szigorodó bizonsági előírások, a technika fejlődése, és persze az igények változása miatt. Egykor azonban tényleg minden autóban széles ülőpadok voltak elől, aminek megvan a maga történelmi magyarázata, mint mindennek az autózás történetében. Ezeket még a lovaskocsikból örökölték az autók, amiken hasonló üléseket helyeztek el elől, és a modern autókban is jól jött, hogy minél több ember elférhessen az autókban. Ugyanakkor a II. Világháború alatt Európában járt amerikai katonáknak nagyon megtetszettek az itteni sportos kisautók, amikben rendszerint különálló sportülések voltak. Így a tengerentúli kultúrába is lassacskán beszivárgott az igény a jobb oldaltartású, menő ülésekre. A Chevrolet Corvette és a Ford Mustang elsők között reagált ezekre az igényekre, a 70-es évek szigorodó biztonsági előírásai pedig csak begyorsították a hagyományos üléspadoktól való eltávolódást. Hirtelen alapvető lett az automata biztonsági öv és a légzsák, amiket nehéz lett volna egy többszemélyes ülőpadon érdemben érvényesíteni. Ráadásul egyre több dolog került az autók középkonzoljára, ami a mai napig megfigyelhető. Először csak a rádiót kezelték innen, majd ode került a klímavezérlő és a váltókar is. A digitális átállás csak még szükségesebbé tette, hogy a két ülés között legyen egy felület, amire lehet pakolni a gombokat, és Amerikának köszönhetően a pohártartókat. Mostanra pedig szépen lassan egészen a váltókarig lefolynak az érintőképernyők. Mostanra szinte csak a haszonjárművekben maradtak meg a többszemélyes ülőpadok, ugyanakkor a villanyautózás és az önvezetés visszahozhatja őket. Egyrészt a villanyautókban nincs szükség kardán alagútra, így már most is megfigyelhető, például a Honda e-ben, hogy a két első ülés között szabad az átjárás. Ráadásul az autók utastere egyre inkább kezd hasonlítani egy nappalira, amivel már az önvezetés időszakát készítik elő. Nem véletlen, hogy a legtöbb új koncepcióban már széles ülőpadok, vagy éppen forgatható ülések kapnak helyet, néha egy asztallal a kabin közepén – akármennyire is furcsának tűnik ez mai fejjel. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Lerepültek az M1-esről – képek és friss információk a nagy reggeli ugratásról

2021.05.17.
Már korábban beszámoltunk arról, hogy súlyos baleset történt az M1-es autópályán hétfő reggel. A police.hu most részletekkel is szolgált. Mint írták, az M1-es autópálya 122. kilométerszelvényében, Győr térségében, 2021. május 17-én 8 óra 30 perc körül történt a baleset. A rendelkezésre álló adatok szerint egy 44 éves szombathelyi férfi közlekedett Mosonmagyaróvár felől, Tatabánya irányába személygépkocsival. Haladása során járművével a nedves útfelületen megcsúszott, majd a szalagkorlátot ledöntve, az autópálya-felüljáró alatt átvezető út melletti területre zuhant. Az autóban utazó három ember megsérült, őket a mentők kórházba vitték. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Ez már nem szabálysértés

2021.05.17.
A Szekszárdi Rendőrkapitányság járőrei ellenőriztek egy autót és annak vezetőjét 2021. május 16-án 19 órakor a város egyik utcájában. Az intézkedés során a rendőrök megállapították, hogy a gépjárműre nincs érvényes kötelező felelősségbiztosítás, valamint azt nem íratták át a határidőn belül. A sofőr adatainak ellenőrzése során kiderült, hogy őt a bíróság jogerősen eltiltotta a járművezetéstől. Korábban az eltiltás hatálya alatti vezetés szabálysértés volt, de 2021. május 14-étől, aki eltiltás hatálya alatt ül a volán mögé, az szándékos bűncselekményt követ el. A szekszárdi járőrök emiatt a 32 éves helyi férfival szemben büntetőfeljelentést tettek. Vele szemben a büntetőeljárást Szekszárdi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán folytatják. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Hibrid csapatás: jól megy a Prius raliautó, csak túl halk

2021.05.17.
A nem mindennapi ötlethez egy tízfős fejlesztőcsapatot verbuváltak, vezetőjének pedig a futóműspecialista Kyle Steinkampot nevezték ki, ő korábban már részt vett az amerikai piacon kapható Matrix XRS és a Scion/Corolla iM raliváltozatának kifejlesztésében is. „Ez életem egyik legnehezebb kihívása volt!” - nyilatkozta Steinkamp. „A főnökeim megkérdezték, hogy ’tudnál-e valódi raliautót faragni a Priusból? Szinte biztosak voltunk benne, hogy az autó képes rá, de nem tudtuk, hogy ehhez mennyi munka és átalakítás szükséges. De meg akartuk nézni, hogy mi sül ki ebből az ötletből” - tette hozzá a 10 éve a Toyotának dolgozó mérnök. Az egyetlen példányban létező rali Prius sok alkatrésze más Toyota modellekből származik. Bár a felnik maradtak a gyári 15 colosak, a rajtuk lévő alacsony gördülési ellenállású utcai abroncsokat Cooper gyártmányú, durva mintázatú murvagumikra cserélték. Az első futóműben a rugók a Camry-ből, a rugóstagok a RAV4-ből, hátul a rugók az Avalonból, a lengéscsillapítók pedig a RAV4 sportváltozatából, a TRD-ből származnak. Ezen kívül lecserélték a fékbetéteket is, de a futómű többi eleme az eredeti gyári Priusé. Bár a rali Priusba egy, az FIA által engedélyezett bukócső-rendszert is beépítettek, a versenyzéshez felesleges alkatrészek (ülések, zajszigetelés, kárpitok) eltávolítása után az autó menetkész tömege végül 227 kilogrammal lett kisebb, mint a széria verzióé, mindössze 1270 kg lett a modell versenysúlya. Amihez nem nyúltak az amerikai mérnökök, az az összkerékhajtású, 122 lóerős, öntöltő hibrid hajtáslánc, amely egy igen takarékos és hatékony (termikus hatásfok: 40 százalék) 1,8 literes, 97 lóerős Atkinson-ciklusú benzinmotorból, egy 72 lóerős első, és egy 7 lóerős hátsó villanymotorból áll. Utóbbi 10 és 70 km/h közötti sebességnél kapcsolja be a hajtásba a hátsó tengelyt, ha az autó azt érzékeli, hogy az első kerekek tapadása csökken. Bár szoftveresen némileg módosítottak a hajtáson, komolyabb teljesítménynövelésen nem gondolkozott a fejlesztőcsapat, mert az nagyobb hűtési kapacitást igényelt volna, de Steinkamp szerint mindenképpen ez lesz a következő lépés. A múlt év végén, a Washington állambeli Shelton környékén megrendezett Olympus Forest Rally-n a narancssárga-sárga matricákkal ellátott Prius AWD-e-t a hibrid hajtása miatt bemutató kategóriába nevezték, ami azt jelentette, hogy az eredménye a végső értékelésbe nem számított bele. Pilótának azt a Jamie Bestwicket kérték fel, aki BMX kerékpárral korábban 14 alkalommal nyerte meg az Amerikában rendkívül népszerű X Games-t, a navigátora pedig Matt Giuffre, a Toyota hivatalos tesztpilótája volt. „Nagyon elégedettek vagyunk a kocsi teljesítményével. Néhány olyan módosítást is végrehajtottunk a futóműben, amit korábban még nem csináltunk, de szerencsére jól sültek el a változások. Tartósság szempontjából is kifejezetten erősnek tűnik a Prius, nagyon bíztunk a további szereplésében” - nyilatkozta a főmérnök a Dirtfish rali szaklapnak a napokban. Bár a versenysportban szerénynek számító teljesítményével, és a bemutató kategóriába sorolással a Priusnak nem volt esélye előkelő helyezésekért harcolnia a murvás Olympus Forest Rally-n, a csapat már azt is sikernek könyvelhette el, hogy a közel szériaállapotú autó egyáltalán kibírta a megpróbáltatásokat. A pályák nehézségre jellemző, hogy már a bemelegítő gyorsaságin három versenyautó esett ki műszaki hiba miatt. A Prius egyetlen veszélyes helyzete abból adódott a versenyen, hogy a villanymotoroknak hála jóval halkabban üzemel, mint a többi versenyautó: az egyik beláthatatlan kanyarban egy kifejlett szarvas állt az út közepén, amelyet csak az utolsó pillanatban tudott kikerülni a nagy sebességgel érkező Bestwick. „Vannak hátrányai annak, hogy ennyire halk az autó” - jegyezte meg utólag a négy kerékre váltott BMX-legenda, aki még azt is hozzátette, hogy a versenyautója remek stabilitása őt is meglepte, valamint, hogy nagyon élvezte a versenyzést. A rali Priusszal a tervek szerint további versenyeken is indulni szeretne a fejlesztő csapat, bár arról még nem nyilatkoztak, hogy ehhez milyen átalakításokat terveznek. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Holisztikus és intuitív élményt ígér a KIA

2021.05.17.
Az EV6 a Kia globális elektromos padlólemezére (E-GMP) épül, amely szerkezeti kialakításából adódóan lehetővé teszi a teljesen sík utastérpadló kialakítását, így a beltér különösen tágas. A kabin kialakítása is fokozza a tágasság érzetet, a cél a kellemes és stresszmentes környezet megteremtése valamennyi utas számára. A vezető előtti két, egyenként 12.3 colos képátlójú monitorból álló íves kijelzőn az összes fontos információ könnyen áttekinthető. A közvetlenül a vezető előtt elhelyezkedő és konfigurálható képű “műszerfal” részen a sebesség, a hatótáv és a töltési szint jelenik meg. A középkonzoli másik kijelzőn a navigációs információk mellett az infotainment és a fedélzeti menürendszer látható és kezelhető. A két képernyő egyetlen, finoman ívelt vonalú felületet alkot, körülölelve a vezetőt és tökéletessé téve az irányítás élvezetét. A kijelzők felülete kémiai módszerekkel megerősített üveg, a tartósság és a lehető legtökéletesebb leolvashatóság érdekében. A kényelmi felszerelések, mint például a kulcs nélküli kezelés, az érintésérzékeny ajtónyitó gombok, a beállítható vezetési profilok, a kényelmes ülések, és az ergonomikus kialakítás egyértelművé teszik: a vezető áll a középpontban. Az ajtókból automatikusan kiemelkedő kilincsektől kezdve az intuitív, érintésérzékeny felületeken át egészen a kiterjesztett valóságot használó head-up kijelzőig minden elem és funkció a tökéletes ember-gép kapcsolatot szolgálja: célja, hogy a vezető és utasai a lehető legjobban érezzék magukat a fedélzeten. “Arra törekszünk, hogy autóink ösztönös és természetes élményeket nyújtsanak használóiknak. Olyanokat, amelyek jobbá teszik mindennapjaikat. Hiszünk benne, hogy a Kia által kínált élmények izgalmasak, újak és felvillanyozók is egyben. Tervezőink elképzelései és a márka céljai minden korábbinál szorosabban összekapcsolódnak, s ennek központjában vevőink állnak. Ez határozza meg valamennyi döntésünket.” – mondta Jason Jeong, a Kia Europe elnöke. A fejlett fedélzeti technológia körülöleli a vezetőt, és ebben a kiterjesztett valósággal dolgozó head-up kijelzőnek is fontos szerep jut. A navigációs rendszer, a fedélzeti kamera és a head-up kijelző együttműködésének eredményeként a navigációs utasítások úgy jelennek meg közvetlenül a vezető látóterében, hogy annak sosem kell levennie tekintetét az útról. A kiterjesztett valóság és a két,vezető előtti képernyő mindenről tájékoztat. A padlóba, a kerékjáratokba, az ajtókba és a csomagtérfedelébe épített hangelnyelő anyagok hatásosan szűrik ki a szélzajt és a gördülés hangjait, így az utastér csendje mindig tökéletes. A szélvédők és az oldalüvegek is többrétegű hangszigetelő kialakításúak, így a csendélmény prémium kategóriás. A Kia választéka alapjaiban megújul, a márka 11 új, tisztán elektromos hajtású modellel lép piacra2026-ig. E sorozat első tagja, az EV6 már megrendelhető. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója