Hamis volt a rendszám

2017.03.26.
A Pásztói Rendőrkapitányság járőrei 2017. március 25-én a reggeli órákban Pásztó belterületén ellenőriztek egy személygépjárművet és annak vezetőjét. Az adatok egyeztetése alkalmával a rendőrök megállapították, hogy a gépjárműre felszerelt rendszám nem létezik, az a nyilvántartásban nem szerepel. A rendőrök a 34 éves jobbágyi férfit a rendőrkapitányságra előállították, és egyedi azonosító jel meghamisítás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.
Címkék: 

AMTS percről-percre – magyar autók és motorok az Audinál

2017.03.26.
Az importőri és a gyártó stand egymással szemben található a „G” pavilonban. Az importőri kiállításon az RS6 a legerősebb autó, az Audi házi tuningműhelye, az RS nem kevesebb, mint 560 lóerőt sajtolt ki a dupla turbós V8-as négy literes lökettérfogatából. A 34,5 millió forintos, karbonfékes, összkerékhajtású családi sportkombi 3,9 másodperc alatt éri el a 100 km/h-t, a végsebessége az elektronikus leszabályozás deaktiválása után 305 km/h. Az SQ7 a Q7 modellcsalád csúcsmodellje, különlegessége, hogy a világon ez az első szériaautó, amelynek a motorja elektromos turbófeltöltőt kapott. A Győrben készülő négyliteres V8-as dízel teljesítménye 435 lóerő, de még döbbenetesebb a nyomatéka, ami kereken 900 Nm. Az elektromos turbónak az az előnye, hogy eltűnteti a turbólyukat, a gázadás után negyed másodperccel máris felépül a szükséges töltőnyomás. Magát a kompresszort 48 voltos lítium-ion akkumulátor táplálja. Az SQ7 4,8 másodperc alatt gyorsul fel százas tempóra, a végsebességét 250 km/h-nál korlátozták. Gyári adatok szerint 7,4 litert fogyaszt, ami egy ekkora autótól jó eredménynek számít. Szintén friss modell az A5 kupé és az S5 Sportback, mindkettő az A4 technikájára épül. A Sportback nevű modell egy négyajtós kupé, vagyis akár családi kocsinak is beválik, de a karosszériája laposabb és stílusosabb, mint a normál A4-esé. Az S5 csúcsváltozat 354 lóerős turbós, háromliteres V6-os motorja a régi kompresszoros motort váltja, amelynél 21 lóerővel erősebb. Ezzel a sportmodell 4,7 másodperc alatt gyorsul fel 100 km/h-ra, de az átlagfogyasztása az európai norma szerint csak 7,3 liter. A kabriók között a mindössze pár hónapja bemutatott A5 Cabriolet, az elektromos autóknál a Q7 e-tron, míg a SUV-részlegen a Q2 és az új Q5 képviseli a márkát. Egy kis meglepetéssel is készült az Audi: aki a standon kitölt néhány kvízkérdést, belépőt nyerhet a DTM júniusi hungaroringi futamára.  Természetesen a gyári stand is tartogat izgalmakat, az itthon készülő RS3 Limousine, TT RS és S3 Cabriolet mellett három motort is kiállítottak. Az egyik az előbbi két modell erőforrásául szolgáló 2,5 literes öthengeres 400 lóerős motor, amely immár hétszer nyerte el egymás után a megtisztelő Engine of the Year díjat. A továbbfejlesztés után könnyebb és erősebb lett a motor, a korábbi 340, illetve 360 helyett már kereken 400 lóerőt ad le 480 Nm-es nyomaték mellett. Van még egy tulajdonsága, ami garantáltan megemeli a sofőr pulzusát: az utánozhatatlan öthengeres, gurgulázó orgánum, ami sokban emlékeztet a 80-as évek legendás Quattro raliautónak hangjára. Kiállították az 5,2 literes, V10-es, 610 lóerős sportmotort is, amely a Lamborghini Huracánt és az Audi R8-at hajtja. Nagy megbecsülést érdemel ez a szintén Győrben készülő erőforrás, mert az egyik utolsó képviselője a pörgős, spontán gázreakciójú szívómotoroknak, jelenleg ugyanis a legtöbb gyártó már turbómotorokkal szereli fel a szupersportkocsijait. A harmadik kiállított győri motor a cikk elején említett SQ7 villanyturbós V8-as dízele. A kilátogatók már a belépő megvásárlásakor találkoznak az Audival, a jeggyel egy tuningolt, második generációs Audi TT Roadstert lehet nyerni.
Címkék: 

AMTS percről-percre – nem mindennapi autók a Mercedes standján

2017.03.26.
Talán az egész AMTS legfeltűnőbb autója a Mercedes-Benz standján látható: a Silver Arrow tanulmány eredetileg a 2011-es Los-Angelesi Autószalonra készült, de hat évvel később, Budapesten is legalább annyira lenyűgözően mutat, mint annak idején Kaliforniában. A Silver Arrow Concepttel a gyártó 125 éves autóipari innovációja előtt tisztelgett a Mercedes-Benz Advanced Design of North America dizájnstúdió. Az autó egy pályázatra készült, amelyben egy elképzelt hollywoodi filmhez kellett megalkotni egy látványos szupersportkocsit. Érdekesség, hogy Hollywood közelségét kihasználva rögtön egy rövidfilmet is készítettek a kocsinak, amelyben két dummy, azaz törésteszt-bábu szökik meg vele.   Az ezüstszínű, nyitott tanulmányautó úgy állít emléket a márka legendás Ezüst Nyilainak, hogy közben a valóságtól igen elrugaszkodott a formája. Elöl-hátul gigantikus légterelőket szereltek rá, a kerekek pedig látszólag minden szükséges kapcsolatot (felfüggesztés, kormányzás, hajtás) nélkülözve külön állnak a törzstől, merev szénszálas tokba burkolva, ami kormányozhatóság szempontjából érdekes kérdéseket vet fel. Szintén nem mindennapi a kétajtós roadsterré alakított Mercedes-Benz CLA, amely a kecskeméti duális szakmunkástanulók összefogásából született meg. A zöld színű jármű elkészültében mind a négy szakma képviseltette magát: a járműkarosszéria előkészítő szak, a gépjármű mechatronika szak, a mechatronikus-karbantartó szak és a szerszámkészítő szak. A közös munka célja az volt, hogy a tanulók egy egyedi gyártási projekt megvalósításával fejlesszék a képességeiket, valamint, hogy csapatmunkában legyen részük. Egy másik egyedi járművet is hozott a kecskeméti gyár: a piros B-osztály látszólag egy békés családi kocsi, de a lemezek alatt valójában a CLA 45 AMG 360 lóerős turbómotorja és duplakuplungos váltója lapul. Természetesen a futóművet, az elektronikát és a komplett műszerfalat is az AMG modellekből vették át, a fekete felnik pedig egyenesen a Mercedes csúcsmodelljéről, az AMG GT sportkocsiról származnak. Ezt a B-osztályt 2015-ben készítették az összeszerelő részleg munkatársai egy szabadidős projekt keretében, az egy példányban létező kocsi sosem került kereskedelmi forgalomba. Szériaautók is megtalálhatóak a Mercedes standján, a hófehér, 510 lóerős C 63 AMG S és a Smart Fortwo Brabus változata is sok érdeklődőt vonzott, de kint volt a villanyautós standon egy új hibrid E-osztály és egy tisztán elektromos hajtású B-osztály is, amely itthon nem is kapható.

Ausztrál Nagydíj - Vettel nyerte az idénynyitó futamot

2017.03.26.
A 29 éves versenyzőnek ez volt pályafutása 43. futamgyőzelme, Melbourne-ben karrierje második diadalát aratta, És először nyert a 2015. szeptember 20-án rendezett Szingapúri Nagydíj óta. Vettel mögött a háromszoros vb-győztes Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája ért célba másodikként, míg a dobogó alsó fokára csapattársa, a finn Valtteri Bottas állhatott fel. A rajtnál Hamilton gond nélkül megtartotta az első helyet, a második kockából induló Vettel pedig - kis küzdelem után - elfordult az első kanyarban Bottas előtt. Egy kör után Hamilton, Vettel és Bottas mögött Kimi Raikkönen (Ferrari), Max Verstappen (Red Bull), Felipe Massa (Williams) volt a sorrend az első hat helyen. Az élen Hamilton és Vettel között zajlott a csata, hol az egyikük, hol a másikuk körideje volt valamivel jobb, majd a 17. körben Hamilton autóján kerekeket cseréltek. Vettel hét körrel később állt ki új abroncsokért, és Hamilton elé tért vissza a pályára.  A Ferrari német pilótája körről körre növelte az előnyét az élen, Hamiltonnak pedig idővel már arra kellett figyelnie, hogy mögötte csapattársa, Bottas egyre inkább közelített hozzá. A hazai közönség előtt szereplő Daniel Ricciardo (Red Bull), aki műszaki problémák miatt két kör hátránnyal, a boxutcából vágott neki a futamnak, feladta a versenyt. A hajrá kezdetére állandósult a különbség az első három helyezett között, Vettel hét másodperccel vezetett Hamilton előtt, akit valamivel több mint két másodperces lemaradással követett Bottas. Az utolsó körökben az élmezőnyben már nem történt jelentős változás, Vettel másfél év szünet után nyert újra versenyt a Forma-1-ben, ezzel azt is bizonyította, hogy a Ferrari ebben az évben sokkal esélyesebb kihívója lesz az elmúlt három évben világbajnok és egyeduralkodónak számító Mercedesnek. A világbajnokság két hét múlva, a Kínai Nagydíjjal folytatódik Sanghajban.

Magyar motorkerékpártolvajok osztrák őrizetben

2017.03.26.
A 32, 45 és 49 éves magyar állampolgárok Bécs külöböző kerületeiben nagy értékű motorkerékpárokat loptak el, s ezeket transzporterrel szállították Magyarországra. Az elmúlt év októberében buktak le, amint éppen egy lopott motort próbáltak a járműre rakni. Őrizetbe vették őket, s időközben kiderült, a tolvajlást 2013-ban kezdték, s összesen 11 nagy értékű motor lopással vádolják őket. A magyarok azóta is vizsgálati fogságban ülnek, az osztrák rendőrség most azt vizsgálja, kik lehettek azok az orgazdák, akiken keresztül értékesítették a motorokat - közölte a rendőrség pénteken - írja az orf.at

Összekeverte a féket a gázzal, behajtott egy szupermarketbe

2017.03.26.
Szombaton délután vásárolni indult egy idős házaspár Tirolban, a férfi vezette az autót, s le akart parkolni - számolnak be az osztrák lapok. Az idős sofőr azonban automata sebességváltós Mercedes autójában összekeverhette a féket a gázzal, s autóstul behajtott egy élelmiszerbolt üveg kirakatán a boltba. Hatalmas csörömpölés okozott riadalmat, az üveg mellett a polcokon sorakozó áruk is a földön kötöttek ki, a polcok úgy omlottak össze az ütközéstől, mint a kártyavár. A házaspár nem sérült meg, leszámítva a kisebb sokkot, szerencsére a bolt azon részén éppen nem volt vásárló, amikor a Mercedes berontott a boltba. Mercedes a polcok között. Fotó: orf.at
Címkék: 

AMTS percről-percre – Élő autófóliázás a 3M standján

2017.03.25.
Első alkalommal vesz részt az AMTS-en a 3M Hungária Kft. reklámgrafikai üzletága, akik partnercégeikkel (Medivia Kft., és Bégé Dekor Kft.) egy élő show keretén belül mutatják be prémium autódekorációs fóliacsaládjukat, illetve a Knifeless Tape vágószalag használatát. Fotó: Horváth Miklós A kiállítás 3 napja alatt egy CL-osztályos Merci teljes bevonásának lehetünk szemtanúi, valamint egy motorkerékpár nyomtatott - azaz egy nyomtató általi grafikát fogadni képes – fóliával történő bevonásának menetét is követhetjük. Mielőtt azonban belevágnánk a részletekbe, nem árt tudni, hogy az egyesült államokbéli technológiai világcég portfóliójában több mint 50 ezer termék szerepel, melyek egytől-egyig innovatív megoldásokat képviselnek a saját területükön. Az autóiparban használt fóliák esetében pedig szinte úgy összeforrt a minőséggel a 3M márkanév, mint a Volvo neve a biztonsággal. A kiállításon a 1080-as sorozat bemutatása zajlik éppen, amely egy alapanyagában színezett, 90 mikron vastag dupla rétegű fólia. Az anyag applikációja egyszerű, ugyanis mikro gyöngyök minimalizálják a kezdeti tapadást, ennek köszönhetően könnyebben mozgatható a fólia a felrakást követően. A fóliák élénk színekben, matt, fényes, karbon és szálcsiszolt típusokban is elérhetők, de népszerűségének alapját a fenti technikai előnyök és a nyom nélküli eltávolíthatósága adja, valamint a 4-6 éves garancia idő, melyet nagy mértékben befolyásol az applikáció minősége. A cég marketingvezetője, Hrivnák Károly elmondta, hogy a fólia 47 alapanyagból áll és minden alapanyagot a 3M gyárt, ebből fakad a cég „önbizalma” termékének tartósságát illetően. Később azonban az is kiderült, hogy ennyi ideig egyetlen járművön sem marad érintetlenül a csomagolás, gyakori az ügyfeleknél, hogy egy év elteltével más színt, vagy mintát választanak. A motor esetében azonban más a helyzet, az IJ170-es nyomtatható fólia felrakása sokkal nehezebb, ráadásul még a nyomatatott felületre egy laminált réteget is fel kell applikálni, ergo nem kezdőknek való feladat az efféle művelet. A nehezen hozzáférhető részeken a fólia vágása mindig is nehézséget okozott, ennek kiküszöbölésére alkotta meg a St. Paul-i cég a Knifeless Tape vágószalagot. A vágószalag használata kizárja, hogy sérülést okozzunk a bevonandó felületen, valamint precíz illesztésével esztétikailag is kifogástalan munkát lehet végezni a nehezen hozzáférhető helyeken. A részletekért érdemes kilátogatni a helyszínre, ugyanis a fóliázni vágyók számára alapozó és haladó tréningeket is szerveznek a Bégé Dekor munkatársai. A profi trimmelés eszköze immár nem a vonalzó és a snitzer!

AMTS percről-percre – a Ladánál vagány, praktikus, trendi és klasszikus modellek láthatók

2017.03.25.
Rendkívüli érdeklődés kísérte az újraindult hazai forgalmazást, alig egy év alatt 1000 darabos volumenről adott hírt a forgalmazó, ami a márka kultuszát ismerve talán nem is meglepő. Ki ne emlékezne az ezeröcsire vagy a parasztmercinek titulált, presztízs értékkel bíró kocka Ladákra a kilencvenes évekből? A filmjeinket (Ötvös Csöpi, Dögkeselyűk), a mindennapjainkat (rendőrségi Ladák) és az autósportot (VFTS) is meghatározó modellek kardinális szerepet játszottak anno az életünkben, azonban az ezredforduló után igencsak beszűkültek a lehetőségek a nyugati típusok felé orientálódó társadalomban. Az AVTOVAZ felismerte, hogy az orosz piacra gyártott modellek rendkívüli potenciált hordoznak az öreg kontinens piacán is, ezért komoly fejlesztésekre szánták el magukat a 2015-ben. Első körben felkérték Bo Anderssont, aki korábban a General Motors felsővezetője volt, hogy dolgozza ki az európai bevezetés részleteit, valamint Steve Mattint, a brit formatervezőt is bevonták a projektbe, akinek a nevéhez olyan modellek fűződnek, mint például a Mercedes ML és GL osztályos terepjárói. Fotó: Horváth Miklós A praktikus választásnak ígérkező Granta szedán tágas belsejével, alacsony fenntarthatóságával és 2 millió forint alatti induló árával rendezte át a hazai diszkontautó piacot. Egyhatos és kizárólag benzinüzemű motorjai 86 és 96 lóerősek, utóbbihoz akár automata váltó is konfigurálható. Kezelési útmutatójából két adatot érdemes kiemelni: az egyik a 160 mm-es minimális hasmagasság (azaz terheten ez alá nem megy), a másik pedig a mínusz 27 Celsius-fokos normál hidegindítási tartomány. A Kalina Cross-ból egy 50. jubileumi változatot láthatunk a G-pavilonban, melyről annyit érdemes tudni, hogy induló ára egymillió forinttal több, mint a Gratáé, ezért cserébe viszont egy vagányabb megjelenésű hobbi telekjáró off-road kombit vihetünk haza. A modell közvetlen riválisa a Dacia Sandero Stepway, melynek belépő motorja egy 90 lóerős, 0,9 literes TCe jelzésű aggregát, viszont két évvel rövidebb a garancia ideje és 150 ezerrel magasabb az induló ára. A Kalina Cross alapkivitele is egészen modern autó benyomását kelti, annak ellenére, hogy biztonsági felszereltsége nem nevezhető trendinek. Nincs függöny, vagy oldallégzsák, sem vezetéstámogató rendszer a fedélzeten, viszont van ülésfűtés és légkondi. Az ötgangos váltó rövid utakon jár, a futómű pedig tisztességes hangolást kapott. Lényeges adatok között az 1,1 tonnás önsúlyt és a 355/670 literes csomagteret fontos még megemlíteni, valamint azt, hogy egyelőre nincs összkerék-hajtás az opciós listán. A jubileumi kiadás különleges alufelniket, hímzett szőnyeg garnitúrát és légterelőket, valamint tető és egyéb matrícákat kapott. A Lada paletta klasszikus modellje a Niva utódjaként aposztrofált 4x4 Urban lehet, ugyanis a negyven éve gyártott modell célgép funkciója változatlan, és ezzel könnyen könnyen maga mögé utasít bármilyen puccos fényesautót a 4x4. Az összkerékhajtás és az 1.7 literes motor már jó ideje nem változott, csupán az Euro 6-os normák szerint optimalizálták az emisszióját, azonban a karosszéria lemezvastagsága és a beltéri anyagok ridegsége a régi szép időket idézi. Az autó erőssége viszont ezekben az egyszerű, néhol hanyag részletekben rejlik. A 82 lóerős motorral szerelt munkaeszköz induló ára 2,95 millió forint. A stílusos, vagy trendi Vesta viszont már egy másik kávéház. A szedán sziluettje már esztétikailag is jó érzést kelt a szemlélőkben, sokak szerint ezzel a modellel kellett volna kezdeni az európai értékesítést. Az Izsevszkben gyártott modellnél már érezhető, hogy a Renault-Nissan konszern bábáskodott felette, sőt! Ilyen jó fogadtatású autója az orosz gyárnak utoljára a harminc évvel ezelőtt megjelent Samara esetében volt. A hengerenkénti négyszelepes indirekt befecskendezésű egyhatos motor a Lada saját tervezésű blokkja, 106 lóerős teljesítménye minden bizonnyal elegendő lesz az 1,2 tonnás kasztni mozgatásához, tervezésekor a legfőbb szempont az volt, hogy bírja a rossz utakat. Szerencsére itt nem álltak meg a mérnökök és az emészthető formát egy nagyságrendekkel jobb beltéri minőséggel ötvözték. Az orosz belpiacos Vesta hasmagassága 17 centis, az európai modelleké 20 mm-rel alacsonyabb. Konkurencia akad bőven, a Peugeot 301 és Citroen C-Elysée páros mellett a Fiat Tipo és a Dacia Logan is a Vesta célközönségének kegyeiért esedezik. A modell induló ára 2,9 millió forint.

Sainz néhány éven belül világbajnok akar lenni

2017.03.25.
A Mercedes-szel kapcsolatos pletykákkal kapcsolatban elmondta, bár nagyon szeretne Hamiltonhoz hasonló nagyágyúk ellen bizonyítani és valóban beszélt Toto Wolffal a lehetőségről, nem volt reális esélye a távozásának.Tisztában van vele, hogy a következő szezon kulcsfontosságú lehet karrierje szempontjából. 2017 végén számos top pilóta szerződése lejár, bár állítása szerint nem gondol a szezon utáni lehetőségekre. Sainz jelenleg csak arra koncentrál, hogy az új szezonban olyan teljesítményt nyújtson, amelyet látva senki sem kérdőjelezheti meg képességeit. Ki akar törni apja árnyékából                                                                         Forrás: Crash.net Reméli, ebben az új Toro Rosso STR12 is partner lesz és 2017-ben ők is beszállhatnak a Williams és a Force India 4. helyért való csatározásába. Az autó adottságai véleménye szerint megfelelőek, ha a motor nem fog hátrányt jelenteni, akár a dobogóért is harcba szállhat egy-egy ideálisan alakuló verseny során. Az új autók vezetésének semmihez sem hasonlítható élményéről beszélve akaratlanul is mosoly ült ki az arcára. Sajnos mi, átlagemberek sosem tudhatjuk meg, milyen érzés 260 km/h-val venni a Barcelonai pálya kanyarjait, azonban bízzunk benne, hogy az új szezon versenyei számunkra legalább akkora élvezeti értékkel bírnak majd, mint az autók vezetése a pilóták számára. A cikk forrása a Formula1.com interjúja.

Március 31-éig érvényesek az első félévre kiadott diákigazolványok

2017.03.25.
A vasúttársaság közleményében arra kérte a diákkedvezménnyel utazókat, hogy időben gondoskodjanak igazolványuk érvényesítéséről. A megállapított menetdíj vagy pótjegy árán felül további 8 ezer forint pótdíjat kell fizetnie annak, aki érvénytelen kedvezményre jogosító igazolvánnyal, vagy érvénytelen igazolással veszi igénybe a kedvezményt, illetve jogosultságát nem tudja az előírt módon igazolni. Emlékeztettek, hogy az érvényes diákigazolvánnyal rendelkező diákok a MÁV-START vonataira 50 százalékos kedvezménnyel válthatnak menetjegyet.
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója