Munkaügyi perek keresetindítási határideje

2013.10.06.
    Tálné Molnár Erika kollégiumvezető-helyettes a kérdés jelentőségét aláhúzva rámutatott: a bírósághoz fordulás ugyan mindenkit megillető alapvető alkotmányos jog, mégis vannak különböző korlátai, így például, hogy milyen határidőkön belül gyakorolható.    Ha pedig valaki az ügytípusonként eltérő keresetindítási, jogérvényesítési határidőket túllépi, akkor hiába jogos az igénye, bíróság előtt már nem szerezhet annak érvényt. A munkaügyi jogvitákban ráadásul gyakori, hogy a munkavállalónak nincs jogi képviselője, ezért fontos, hogy ezek az ismeretek eljussanak az érintettekhez - hangsúlyozta a szakember.    A kollégiumi vélemény abból a szempontból is nagy jelentőségű, hogy az alapját képező joggyakorlat-elemző munka a tavaly nyáron életbe lépett új Munka törvénykönyve (Mt.) idén nyáron bekövetkezett módosításait már érdemben befolyásolta - tette hozzá Tálné Molnár Erika.    Tallián Blanka kúriai tanácselnök, a joggyakorlat-elemző csoport vezetője a háttérbeszélgetésen elmondta: az új munkajogi kódex több ponton értelmezési nehézségeket okozhat a jogalkalmazónak. Ilyen például az az új rendelkezés, amely a munkavállaló számára biztosít kivételes lehetőséget a munkaviszony megszüntetésére, ha a munkáltató személyének megváltozása a munkavállaló munkafeltételeit lényegesen és hátrányosan változtatja meg. Miután a jogszabály erre az esetre vonatkozóan 2013. július 31-ig nem rendezte egyértelműen a keresetindítás határidejét, a Kúriának kellett értelmeznie a szabályozást, és ez alapján hároméves határidőt állapított meg.    Értelmezésre szorulnak azok az esetek is, amikor a felek ráutaló magatartással szüntetik meg a munkaviszonyt, például a munkavállaló nem megy be munkahelyére, vagy a munkáltató nem engedi be oda. Ilyenkor utólag nagy jelentősége lehet annak, hogy pontosan mikor szűnt meg a munkaviszony, és ezt az eset összes körülményét mérlegelve a jóhiszemű és tisztességes joggyakorlás elve alapján kell meghatározni.    A kollégiumi vélemény elvi éllel mondta ki a többi között, hogy az új Mt.-ben szabályozott általános igényérvényesítési határidőtől eltérő, szűkebb, 30 napos határidőre vonatkozó szabályozást nem lehet kiterjesztően értelmezni. Az új Mt. a szűkebb, harmincnapos keresetindítási határidőt például a munkáltató egyoldalú munkaszerződés módosításával és a munkaviszonyt megszüntető jognyilatkozata jogellenességére vonatkozó igények érvényesítésére írja elő. Az általános igényérvényesítési határidő három év.    A kollégiumi vélemény tartalmazza azt is, hogy a feleknek a bármelyikük által közölt megszüntető jognyilatkozattal összefüggésben folytatott egyeztetése a keresetindítási határidő kezdő napját nem módosítja. Valamint, hogy a munkáltató írásbeli kioktatási kötelezettsége az egyoldalú jognyilatkozata megtételekor, az általános elévülési időnél rövidebb, bíróság előtti igényérvényesíthetőség határidejére vonatkozik. A határidőről való kioktatás elmulasztása esetén azonban az igény hat hónap elteltével nem érvényesíthető. A régi Mt. hatálya alá eső - az új kódex életbe lépése előtti - jogviták esetében a már kialakult ítélkezési gyakorlat továbbra is irányadó, tehát teljes körű kioktatás elmaradása esetén a munkavállaló 3 évig érvényesítheti igényét.    A felek a munkaviszony megszüntetésére irányuló egyoldalú jognyilatkozat közlése után akár hosszabb egyeztetést is folytathatnak, például a per elkerülése érdekében. Ez azonban nem hathat ki a közlésre, a határidőre, továbbá a keresetlevél benyújtására vonatkozó kötelező törvényi rendelkezésekre a Kúria Közigazgatási-Munkaügyi Kollégiumának napokban elfogadott véleménye szerint.MTI 
Címkék: 

Energiaszabályozó rendszert fejleszt az SKC-Consulting

2013.10.06.
    A fejlesztés teljes költségvetése 207 millió forint. A rendszer alapelemei három szintet alkotnak. Ezek: hőközpontienergiaszabályozás, középületek fűtés- és -klímaszabályozása, továbbá távfelügyelet.    A kifejlesztett intelligens energetikai és épületgépészeti szolgáltatás alkalmas lesz települések közintézményeinek, szabadidős létesítményeknek, ipari egységeknek és egyéblétesítményeknek az energiahatékony működtetésére.    A céginformáció adatai szerint a társaság nettó árbevétele 2011-ben 397 millió, míg tavaly 583 millió forint volt. A mérleg szerinti eredmény sorrendben 92, illetve 38 millió forint volt.MTI 

Csökken az eurós életbiztosítások technikai kamatlába

2013.10.06.
     A forint alapú biztosítások technikai kamatlába 2,9 százalék marad.    A biztosítók az adott biztosítási termék díjkalkulációjánál, illetve a díjtartalék számításánál legfeljebb ezzel a kamatlábbal kalkulálhatnak.    Így például a hagyományos életbiztosításoknál legfeljebb ekkora lehet a befizetésekből képzett díjtartalék éves hozama. A befektetéshez kötött - unit linked - életbiztosításoknál a technikai kamatlábnak nincs jelentősége, mivel ott az ügyfél választja meg azt, hogy a díjtartalékot mibe fektesse a biztosító. Így a hozam a választott portfólió teljesítményétől függ.MTI 
Címkék: 

Csökkenő forgalom mellett esett a BUX a héten

2013.10.06.
    Hétfőn a BÉT közepes forgalom mellett nullán zárt, de a magyar piac még így is felülteljesítette a nyugat-európai és a tengerentúli börzéket, ahol 1 százalék körüli mínuszban álltak az indexek.    Kedden a magyar piac plusz 148 pontban zárt, az emelkedés nagy része az utolsó két órában következett be.    Szerdán a BUX 0,88 százalékos mínusszal zárt, ezzel a nyugat-európai, tengerentúli piacok elmozdulását követte. A nap vesztese a Mol volt, közel 2 százalékos eséssel és viszonylag erősebb forgalommal.    Csütörtökön a BUX hetven pontot esett. A Richter tovább menetelt felfelé, míg a Mol változatlanul gyengült.    Pénteken tovább esett a BUX index. A Mol a kereskedés végén átlendült a veszteségből pluszba, viszont az OTP tovább esett.    Az Egis árfolyama egy hét alatt 0,67 százalékkal, 185 forinttal 27 685 forintra nőtt.    A Richter-részvények 4,30 százalékkal drágultak, 4005 forinton zárták a hetet. Ez a papír teljesített legjobban a héten.    A Mol árfolyama 2,59 százalékkal 15 450 forintra esett. Az olajipari részvény gyengülését az INA körüli bizonytalanság határozta meg. Miután Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója ellen a horvát rendőrség szerdán európai elfogatóparancsot adott ki, a magyar kormány a Mol portfóliójának felülvizsgálatára, adott esetben az INA-részvények eladásának előkészítésére kérte fel az olajtársaság menedzsmentjét.    Az OTP-részvények a múlt héten 2,78 százalékkal estek, 4235 forintot értek pénteken záráskor.    A Magyar Telekom papírok ára 0,33 százalékkal 308 forintra emelkedett.    A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 0,92 százalékkal, 10,35 ponttal 1134,87 pontra emelkedett.MTI 
Címkék: 

A fejlett országok munkaerőpiacai még gyengélkednek

2013.10.06.
    A fejlett gazdaságokban 2008 második negyedéve óta körülbelül 7 millió állás szűnt meg. A globális gazdaság ugyanebben az időszakban 37 millió új munkahelyet teremtett. Vagyis minden egyes nyugaton elveszett állásra válaszként 6 új munkahely nyílt a felemelkedő gazdaságokban - írja közleményében a globális könyvvizsgáló és tanácsadó cég.    A döntéshozók és a vállalatok egyaránt kénytelenek igazodni ehhez az új helyzethez. Pozitívum, hogy a fejlett gazdaságokban megfigyelhető szabad kapacitás azt jelentette az Egyesült Államok és más fejlett államok központi bankjai számára, hogy képesek voltak nagy mennyiségű likviditást pumpálni a piacokba, az infláció ésszerű szinten tartásával egyidejűleg.    Hátrányos hozadéka viszont a helyzetnek, hogy a hosszabb időre munka nélkül maradt emberek tevékenység híján hajlamosak veszíteni tudásukból. Ezért az amerikai vállalatok egyre több időt és energiát fordítanak az újonnan felvett munkaerő képzésére, ami rövid távon meglehetősen megterheli az árrésüket.    Októberben a világ politikai, gazdasági döntéshozói Washingtonban gyűlnek össze megvitatni a globális kilátásokat. A PwC makroökonómiával foglalkozó csapata szerint a fejlett gazdaságok fenntartható talpraállásáról alkotott előrejelzés, 2010 óta először, várhatóan pozitív végkicsengésű lesz.    A szakértők az eurózóna további, fokozatos növekedését jósolják, közel 1 százalékos átlagos bővüléssel számolva 2014-ben. Az Egyesült Államok várhatóan tekintélyt parancsoló, 2,7 százalékos növekedést fog produkálni. A globális gazdaság számára a fejlett országok pozitív jövőképe ellenére még mindig csak 3 százaléknyi erősödés van kilátásban.    Ennek oka, hogy az olyan fejlődő országok, mint India, Indonézia, Törökország, Dél-Afrika és Brazília, nehézségekkel küzdenek, mivel a tőke elkezdett visszaszivárogni a fejlett gazdaságokba. Ez a tendencia tovább árnyalja a képet a washingtoni találkozó résztvevői számára.    A fejlett gazdaságok esetében is szükséges kockázatokkal számolni. Az eurózóna még mindig csak az elején tart az új banki infrastruktúrájának felépítésében, az Egyesült Államok pedig további költségvetési és adósságplafon-vitákat készül lebonyolítani. Ráadásul a fejlett országok gazdasági növekedése felduzzasztja a hosszú távú piaci kamatlábakat, ami nehezíti a költségek finanszírozását szerte a világban - olvasható a PwC közleményében.MTI 

Hétfőn készül az utolsó sebességváltó az Opel-gyárban

2013.10.05.
Háromszáz ember veszíti el munkáját, miután az Opel megszünteti a sebességváltógyártást Bochumban. A dolgozók végkielégítést kapnak, illetve azok, akik ezt vállalták, más Opel telephelyeken kaphatnak munkát. Vannak, akik a járműgyárban folytatják, ez azonban csak időleges megoldás számukra.Másfél év múlva vége az Opel bochumi gyárának. Fotó: diepresse.comMésfél év múlva ugyanis a teljes gyártás is megszűnik. A gyárvezetés és az üzemi tanács között régóta megy a kötélhúzés a bezárásról. Ez háromezer embert érint. A tárgyalások most éppen szünetelnek az IG Metall szakszervezet, az üzemi tanács és az Opel gyárvezetése között, a megbeszélések azonban 14 napon belül folytatódnak - írja az automobilwoche.deBochumban öt fokozatú váltók készültek, amelyeket az Opel Corsa típusába építettték be, ez a váltó azonban nem igazán kedvelt, egyre kisebb volt az igény rá, így hétfőtől bezár a sebességváltógyár.Miközben Bochumban teljes a leépítés, eközben Kaiserslauternben fokozza az Opel a motor- és komponensgyártást, s további 130 millió eurót fordít fejlesztésre - írja az automobilwoche.de 
Címkék: 

Vecernji List: mennyit érnek az INA részvényei?

2013.10.05.
  Nem olcsó mulatság a horvát nemzet becsületének megőrzése a magyarokkal való jogi-pénzügyi vitában - fogalmazott a Vecernji List. A brókerek szerint a mostani tőzsdei érték alapján az INA-részvények visszavásárlása legalább 3 milliárd euróba kerülne. Ez két és félszerese annak az összegnek, a valamivel több mint 1,2 milliárd eurónak, amelyet a Mol összesen fizetett az INA-részvényekért.    A horvát állam először 2003-ban adott el részvényeket annak érdekében, hogy a költségvetésben keletkezett lyukakat betömje. Akkor 505 millió dollárért került a Mol tulajdonába az INA részvényeinek 25 százaléka plusz egy részvény. Öt évvel később egy újabb 22 százalékos pakettért 720 millió eurót fizetett a magyar olajvállalat.    A 2008 óta eltelt időszakban az INA tőzsdei árfolyamának mélypontja 1400 kuna, a maximuma pedig 4400 kuna volt. Az utóbbi néhány hónapban 4000 kunán stagnált az árfolyam. Amennyiben ezen az áron adnák el a részvényeket, az mindenkinek megfelelne a Vecernji List szerint, még a Molnak is, mert ez az ár nem a jó üzleti lépéseknek és az új tulajdonos befektetéseinek az eredménye, hanem főleg a politikai játékoknak és azoknak a próbálkozásoknak a következménye, amelyek arra irányultak, hogy a Mol megszerezze a többségi csomagot.    (Az INA-részvények árfolyama jelentősen, 7,27 százalékkal esett a zágrábi értéktőzsdén pénteken, záráskor 3820,28 kunán jegyezték. Az INA már a harmadik egymást követő napon zárt csökkenéssel, vesztesége a héten 9,69 százalék volt.)    Annak ellenére, hogy az INA-részvények első csomagjának eladása óta az állami költségvetés keretösszege megháromszorozódott, a horvát államnak nincs annyi tartaléka, amennyiből megvásárolhatná a részvényeket a magyar partnertől, és ezzel az INA-t újra a szárnyai alá venné.    Ha a Molnak csak a részvények megszerzésére fordított 1,2 milliárd eurót adná vissza Horvátország, és nem 3 milliárdot, amennyit most a részvények a tőzsdén érnek, még akkor sem lehetne komolyabb hitelezők - például az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) vagy az Európai Beruházási Bank (EIB) - nélkül megszerezni a szükséges pénzt. Nem hivatalosan éppen az EBRD-t és az EIB-et emlegeti a horvát kormány is lehetséges hitelezőként. A másik lehetőség, hogy a lakosságnak ajánlják fel különleges kötvények formájában, ez viszont kockázattal jár.    A Vecernji List felsorol hat lehetséges vásárlót is, azaz ha a Mol harmadik félnek adná el részvénycsomagját, legalább hat potenciális vevője lenne.    Az orosz Rosneft (Rosznyefty) az Európai Unió piacán terjeszkedik, a brit BP is egyik részvényesüknek számít, úgyhogy sem a pénz, sem a politika nem okozna nehézséget - írta a horvát lap.    A másik jelentős orosz olajvállalat, a Gazprom neft (Gazprom nyefty) már jelen van a térségben, Szerbiában jelentős befektetései vannak, és Horvátország is érdekli, viszont a szerb befektetések miatt nem biztos, hogy az INA-t a horvát állam kívánalmainak megfelelően fejlesztené.    Az azerbajdzsáni állami olajvállalat (SOCAR) a volt Jugoszlávia országaiban érdekelt, habár eddigi legnagyobb befektetésüknek a térségben a montenegrói turisztikai központ építése számít. A Vecernji List szerint viszont nagyon is érdekelhetné az INA, s van saját olajuk és pénzük, valamint fontos szövetségesük az Egyesült Államok, ami nem elhanyagolható.    Az olasz ENI régóta partnere az INA-nak az adriai gázkitermelésben, elsősorban emiatt érdekelhetné a horvát olajvállalat részvénycsomagja.    A Mollal párhuzamosan 2003-ban az osztrák OMV is pályázott az INA-ra, így az is előfordulhat, hogy újra vevőként jelentkezne. Ebben az esetleg csak a Mollal való nem túl barátságos viszonyuk okozhatna problémát a Vecernji List szerint.    A Lukoil orosz olaj- és földgáztermelő és -feldolgozó magánvállalat az utóbbi években lassított európai terjeszkedésén, de az INA megvásárlása újabb lendületet adhatna a cégnek. Jelen van Romániában, Bulgáriában, Szerbiában és Horvátországban is, az INA-részesedés megszerzésével pedig a térség vezető olajipari vállalatává válhatna.MTI 
Címkék: 

Egymilliós jutalom a legjobb kamionsofőrnek

2013.10.05.
A program:7.00-8.00   15 versenyző regisztrációja, okmány ellenőrzés, szondázás8.00-8.30   Versenyzők köszöntése  8.30- 17.00    15 versenyzők gyakorlati , szimulátoros  versenye13.00-13.30   Fotózás13.30-14.00   Ebéd17.00-17.30   EredményhirdetésA fődíj: nettó 1.000. 000 Ft , a 2013. Legjobb kamionsofőrjének munkáltatója is elismerésben részesül.A rendezvényen részt vesz :Dr. Halmosi Zsolt r. dandártábornok, rendőrségi főtanácsos, rendészeti főigazgató, országos rendőrfőkapitány-helyettesÓberling József r. ezredes, rendőrségi főtanácsos főosztályvezető ,ORFK- OBB ügyvezető elnökeKiss Csaba r. alezredes,az ORFK-OBB főtitkáraDittel Gábor a NiT Hungary ügyvezető főtitkára 

Felével növelte teljesítményét Magyarországon a CEVA

2013.10.05.
    A teljesítmény duplázásával már évi 150 millió tételt szállít a CEVA magyar leányvállalata, miközben felére csökkentette a használt logisztikai központ területét. Ma a százhalombattai, 40 ezer négyzetméteres területen, 33 dokkoló kapuval működő raktára  autóipari-, élelmiszeripari- és gyártó ágazatok cégeinek nyújt logisztikai szolgáltatásokat.    A CEVA a világ egyik vezető, ellátási lánc menedzsment vállalata, amely nagy és közepes méretű nemzeti és multinacionális cégek számára nyújt logisztikai szolgáltatásokat. A vállalat 160 országban mintegy 50 ezer embert foglalkoztat.    A magyar leányvállalat 2011-ben 1 milliárd 682 millió forint, míg a múlt évben 1 milliárd 982 millió forint nettó árbevételt ért el. A mérleg szerinti vesztesége két éve 186 millió, tavaly pedig 191 millió forint volt.MTI 
Címkék: 

Félmilliárdos fejlesztés a nagykanizsai Gázgépnél

2013.10.05.
    A komplex vállalati technológiafejlesztésre szolgáló pályázati kiíráson, az Új Széchenyi Terv Gazdaságfejlesztési Operatív Programjának keretéből elnyert támogatással együtt több mint 550 millió forintot költött a cég a beruházásra.    A fejlesztés révén hegesztőgépekkel, hegesztőpisztolyokkal, tömörségvizsgálóval, élhajlítóval, illetve alumíniumöntéshez szolgáló olvasztókemencékkel gyarapodott a vállalat. Modern raktárkezelést elősegítő korszerű polcrendszerek, továbbá új szoftverek beszerzésén kívül ingatlanfejlesztést is végrehajtottak, amelynek során több száz négyzetméterrel bővült a cég lakatosműhelye, ahol az újonnan kialakított gyártási terület mellett cső- és lemezraktárat is kialakítottak.    A több mint 30 éve gázipari berendezések gyártásával foglalkozó Heat-Gázgép Kft. hazai és külföldi energiaszolgáltatókat szolgál ki háztartási és ipari gáznyomás-szabályzókkal, valamint nagy-, közép- és kisnyomású állomásokkal és más alkatrészekkel. A cég hőcserélők és különféle ipari berendezések gyártásával és tervezésével is foglalkozik.    A Heat-Gázgép Kft. árbevételének 45 százaléka exportból származik, többek között Románia, Bulgária, Németország, Ausztria, Lengyelország és Ukrajna piacaira szállít - olvasható a közleményben.    A tavaly mintegy 250 dolgozót alkalmazó, osztrák tulajdonú nagykanizsai vállalkozás a nyilvános cégbeszámolók szerint 3,4 milliárd forintot meghaladó árbevételt és mintegy 100 millió forint adózott eredményt ért el a múlt évben.MTI 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója