Rosberg segíti Bottas beilleszkedését a Mercedesnél

2017.02.14.
"Bottas megkérdezte, beszélhetünk-e a közeljövőben. Nagyon örülök, hogy megkeresett, és természetesen igennel válaszoltam. Maximálisan semleges maradok, Lewis Hamilton titkait például biztosan nem árulom el, de segíteni szeretnék neki" - mondta a vb-címvédő Rosberg, aki az előző idény végén váratlanul bejelentette visszavonulását. A 31 éves német versenyző közölte, utódjának nem lesz könnyű dolga a háromszoros világbajnok Hamilton mellett. "Nagy kihívás előtt áll, hiszen új csapatba érkezik, amelyben Lewis már évek óta szerepel, ráadásul szabályváltozások is lesznek idén. Lewis az egyik legjobb pilóta, kiválóan vezet, ugyanakkor Valtteri rendkívül tehetséges. Remek eredményeket érhet el, ha jó autót adnak neki" - fogalmazott.

Januárban is növelte eladásait a Skoda

2017.02.14.
Közép-Európában idén januárban 16 700 Skoda személyautót adtak el, míg 2016 első hónapjában 14 200 darabot. A legtöbb Skoda, 7700 autó, Csehországban kelt el, ami 19,5 százalékos növekedés. Magyarországon a Skodák eladása 14,1 százalékkal, Lengyelországban 20,4 százalékkal, Horvátországban pedig 43,5 százalékkal emelkedett. Kelet-Európában 23,2 százalékkal nőtt az eladott Skodák száma, a legnagyobb mértékben Ukrajnában és a Balti-államokban. Nyugat-Európában 34 200 Skoda kelt el, ami éves szinten négy százalékos emelkedés. Németországban, amely a Skoda legerősebb nyugat-európai piaca, idén januárban 11 200 kocsit adtak el, 59 százalékkal többet, mint 2016 első hónapjában. Svédországban 21,6 százalékkal, Olaszországban 20,1 százalékkal, Franciaországban pedig 17,2 százalékkal több cseh személygépkocsi kelt el.  A legkeresettebb modell továbbra is az Octavia, amelyből januárban 37 400 darabot adtak el. Éves szinten azonban ez négy százalékos csökkenés. A második legnépszerűbb modell a Rapid, amelyből 17 700 darabot adtak el, 5,9 százalékkal többet, mint egy éve. A luxuskocsinak számító Superbből 13 500 darab kelt el, ami 37,2 százalékos emelkedés.   A Skoda Auto a német Volkswagen konszern tagja, 2016-ban 1 127 700 személygépkocsit gyártott. Csehországban mintegy 27 ezer alkalmazottja van. Leányvállalatai működnek Kínában, Oroszországban és Szlovákiában. 
Címkék: 

A PSA kezébe kerülhet az Opel

2017.02.14.
Ha az ügylet létrejön, a Peugeot-t, a Citroent és a prémiumkategóriás modellcsalád DS-t gyártó PSA-csoport a második legnagyobb autógyártó lesz az európai régióban a német Volkswagen-csoport mögött, a GM pedig Észak-Amerikára és Kínára összpontosíthatja tevékenységét. A GM és a PS-csoport külön közleményben megerősítette, hogy egy sor stratégiai kérdést tekintenek át a jövedelmezőség és a működési hatékonyság fokozásának érdekében, beleértve az Opel esetleges értékesítését. Mindazonáltal mindkét vállalat jelezte, nem biztos, hogy megállapodásra jutnak. A Reuters hírügynökség előzőleg belső vállalati informátorokra hivatkozva azt közölte, hogy a két vállalat napokon belül megkötheti az egyezséget. Az Opel és a Peugeot már évekkel ezelőtt foglalkoztak egy együttműködés kialakításának a lehetőségével, ebből azonban végül csak néhány modell közös gyártása valósult meg. Nem nyilatkozott a kérdésben a PSA Peugeot Citroen vállalatban egyaránt 14 százalékos részesedéssel rendelkező francia kormány és a Peugeot család sem. Brigitte Zypries német gazdasági miniszter viszont teljesen elfogadhatatlannak nevezte, hogy a két autógyártó anélkül tárgyal egymással, hogy konzultált volna az Opel üzemi tanácsával vagy a német kormánnyal. A General Motorsnak biztosítania kell, hogy az Opel innovációs központja Németországban maradjon - szögezte le a miniszter, hozzátéve, hogy a berlini vezetésnek nincsenek információi a tárgyalásokról. A General Motors a múlt héten jelentette be, hogy európai tevékenységén 257 millió dollár veszteséget szenvedett el tavaly, és immár a 16. egymást követő évben volt veszteséges Európában. A detroiti székhelyű autógyártó 2000 óta több mint 15 milliárd dollár veszteséget könyvelt el a vén kontinensen. A 2009-ben a csőd szélére került vállalat tárgyalt európai érdekeltségeinek eladásáról több potenciális vevővel, és úgy tűnt, hogy a kanadai Magna lesz a befutó, de a GM végül visszatáncolt az üzlettől. Az Opelnek sem sikerült elérnie tavaly sem, hogy 1999 óta első alkalommal nyereséggel zárja az évet. A 257 millió eurós veszteséget Karl-Thomas Neumann vezérigazgató a Brexit-szavazást követően bekövetkezett kedvezőtlen árfolyam-ingadozásoknak tulajdonította. Elemzők szerint a General Motors túlkapacitásokkal küzd, ráadásul termékkínálata szűkös az európai versenytársakhoz képest. A PSA-csoport tavaly 3,15 millió járművet gyártott, amivel messze lemarad az első négy vállalattól, a Volkswagentől, a Toyotától, a General Motorstól és a Renault-Nissantól, amelyek mindegyike évente mintegy 10 millió autót állít elő. Az Opel tavaly nagyjából 1,2 millió autót gyártott.
Címkék: 

Firestone abroncsot vettek, Toyotát nyertek

2017.02.14.
Az autót sajtótájékoztatóval egybekötött ünnepség keretében az Auchan budaörsi áruházában adták át az érthetően boldog családnak. Az eseményen jelen volt Márkus Tibor, a MARSO Kft. kereskedelmi igazgató helyettese, Pápai Ferenc, az Auchan Magyarország Kft. beszerzési vezetője és Hunyadi Szabolcs, a Bridgestone Magyarország Kft. személyabroncs üzletágának értékesítési vezetője. Sikeres promóció, boldog család. A kulcs átadása. Márkus Tibor felidézte, hogy a MARSO és az Auchan Magyarország Kft. együttműködése 2014-ben kezdődött, s rövid idő alatt megtalálták a közös pontokat. Értéket akarunk teremteni a lehető legnagyobb vevőelégedettséggel párosulva – fogalmazta meg a MARSO filozófiáját a kereskedelmi igazgató helyettes. Elmondta azt is, az akció idején tizenkilenc áruházban lehetett Firestone abroncsot vásárolni, a nyereményautót pedig  négy helyszínen öt időpontban mutatták meg a vásárlóknak. Több százan érvényesen regisztrálták magukat a vásárlás után, s több mint tizenegyezer abroncs került a vásárlókhoz. Márkus Tibor gratulált a győztes családnak, akik jelenleg egy tizenöt éves Opelt használnak, a négy fős família így második autóként egy vadonatúj Toyotának örülhet, s bizonyára a Firestone nevét egy életre szívükbe zárják. Egyúttal bejelentette azt is, az idén is lesz nagy értékű promóció, amelyet hamarosan a nyilvánosság elé tárnak. Hunyadi Szabolcs köszöntőjében felidézte, a Firestone az egyik legrégebbi abroncs a világban, 1900-ban alapították, így 117 éves gyártási tapasztalattal rendelkeznek. Ennek köszönhető, hogy az abroncs kiváló tulajdonságokkal rendelkezik. „Rövid féktáv, gyors kormányreakciók, kanyarstabilitás és kiváló vízelvezetés jellemzi azokat a Firestone gumiabroncsokat, amelyeket a nyertes is választott” – emelte ki Hunyadi Szabolcs, a Bridgestone Magyarország Kft. személyabroncs üzletág értékesítési vezetője. Pápai Ferenc, az Auchan Magyarország Kft. beszerzési vezetője azt hangsúlyozta, főleg novemberben ugrott meg az értékesítés, akkor ugyanis húsz százalék kedvezménnyel kínálták az abroncsokat. A tizenegyezer eladott gumi pedig azt jelenti, hogy három ezer család autójára került Firestone abroncs. Az érdeklődés várakozáson felüli volt, számunkra fontos, hogy a diszkont kínálat mellett prémium termékeket is kínáljunk vásárlóinknak, a Firestone abroncsról ez egyértelműen elmondható – értékelte a promóciót Pápai Ferenc. A nyertes debreceni család örömét fokozta, hogy az Auchan benzinkútján teletankolták a kocsit, s egy húszezer forintos vásárlási utalványt is kaptak Malmosák.  

Kevesebb új autót adtak el Kínában januárban

2017.02.14.
A Kínai Autógyártók Szövetsége (CAAM) által hétfőn közzétett adatok szerint a világ legnagyobb autópiacán éves összevetésben 1,1 százalékkal kevesebb személyautót, 2,2 millió kocsit értékesítettek januárban. Decemberben még 9,1 százalékos növekedést könyvelhettek el az eladók. A teljes gépjárműparkot tekintve - a személyautók, autóbuszok és teherautók - 0,2 százalékos emelkedést mértek januárban, az eladott járművek száma 2,52 millió volt, szemben a decemberi 9,5 százalékos növekedéssel. A januári kereskedelmi adatokat torzíthatja a kínai holdújévi ünnepség, amely évente változik, hol januárban, hol februárban kezdődik. Idén január 28-án vette kezdetét a kéthetes ünnep, ami visszafogta a kiskereskedelmi forgalmat. Tavaly viszont február 7-re esett a tavaszünnep kezdete. Kínában tavaly rekordmennyiségű, 28,03 millió autót adtak el, ami éves szinten 13,7 százalékos növekedést jelent. Az éves szintű növekedési ütem szeptemberben volt a legmagasabb 26,1 százalékkal, ez egyben az utóbbi több mint három év legjobb adata is volt.  Az értékesítés bővülése nagyban volt annak köszönhető, hogy a pekingi kormány 2015 októberétől a tavalyi év végéig megfelezte, 10 százalékról 5 százalékra csökkentette a kis teljesítményű - az 1,6 liternél kisebb hengerűrtartalmú motorral felszerelt - gépkocsik adókedvezményét. Idén már 7,5 lesz a forgalmi adó, 2018-ban pedig visszaemelik 10 százalékra.  Az amerikai General Motors korábban jelezte, hogy januárban 24 százalékkal, 321 264-re esett vissza a Kínában értékesített új autóinak száma. A japán autógyártók közül a Nissan 6,2 százalékos csökkenésről, a Toyota viszont 8,1 százalékos növekedésről számolt be. A legnagyobb európai luxusautókat gyártó BMW 18,2 százalékkal több autót - BMW-t és Minit - értékesített, így történelme során először átlépte az 50 ezres havi eladási küszöböt.

Járműipari üveggyártó beruházását támogatja a kormány

2017.02.14.
A 2015-ben indult nagyvállalati beruházási támogatási program azt célozza, hogy az európai forrásokból kiszoruló nagyvállalatoknak legyen lehetőségük bővíteni, fejleszteni. Az első évben 14, tavaly már 36 cég beruházásait segítette a kormány, amelyek pozitív hatást gyakorolnak az adott térség munkaerőpiacára, illetve hozzájárulnak a regionális egyenlőtlenségek oldásához. A Salgglas Zrt. 1893-ban alapított jogelődjéről egy kamarai jelentésben az állt, hogy már egy évvel később több mint 300 szakképzett munkást alkalmazott, hazai és tengerentúli piacokra is készített ablaküvegeket, és ezt a sikert már akkor is a legmodernebb technológia alkalmazásának köszönhette. A cég ma már Közép-Európa meghatározó járműipari üveggyártója. Kugler Gábor, a 600 embert foglalkoztató Salgglas Zrt. vezérigazgatója a céget bemutatva elmondta: világszerte mintegy 40 millió helyen látható a Salgglas márkanév az Audi, a BMW, a Mercedes és más márkák autóiban. Éves szinten négymillió üveget gyártanak. A társaság jövőképénék azt nevezte, hogy saját termékekkel jelenhessenek meg a világpiacon. A zrt. európai piacvezető az úgynevezett "üveg az üvegben" speciális termékkel, másik kifejlesztett termékük az egy milliméternél vékonyabb edzett üveg, amely a BMW számára készül. Mint Kugler Gábor elmondta, növekedésük fókuszában az autók oldalüvegei, hátfalüvegei és szélvédői állnak, a mostani beruházás pedig nagyon jól illeszkedik a zrt. stratégiájába.  MTI Fotó: Komka Péter
Címkék: 

Jól fogynak az autópálya matricák

2017.02.14.
A lap keddi számában ismertette: az idei év elején csaknem 2,06 millió éves, havi, heti és megyei matricát vásároltak az autósok, míg egy évvel korábban mindössze 1,91 millió matrica fogyott. Az éves matricából 15,1, a haviból 5,4, hetiből 32,2, megyeiből pedig 47,3 százalékkal többet adtak el az ügyfeleknek idén január 1. és február 9. között, mint a tavalyi év azonos időszakában. A NÚSZ közölte, már tavaly decemberben lehetőség volt a 2017-es matricák megvásárlására, ebből adódóan 2016 utolsó hónapjában mintegy 76,3 ezer matrica fogyott. A szolgáltató beszámolt arról is, hogy mindeddig 20,52 milliárd forintot szedett be matricaértékesítésből, ami csaknem harmada a tavalyi év összes, 64,143 milliárd forintos bevételének.

Csak elektromos modelleket értékesít Észak-Amerikában a Smart

2017.02.14.
A Frankfurter Allgemeine Zeitung német lap értesülése szerint a Daimler megszünteti a benzinmotoros Smart modellek értékesítését az Egyesült Államokban és Kanadában. A Daimler szóvivője a dpa hírügynökségnek megerősítette, hogy a Smart márkának kizárólag az elektromos modelljeit fogják értékesíteni Észak-Amerikában.  Az Egyesült Államokban tavaly 16 százalékkal kevesebb, 6211 Smart gépkocsit értékesítettek, Kanadában pedig mindössze ezer autó kelt el. Az idén szeptemberben induló új modellévre a márkakereskedők már csak elektromos modellekre adhatnak le megrendelést.  Az elektromos autók részaránya Észak-Amerikában volt a legmagasabb a Smart eladásaiban - mutatott rá Annette Winkler, a Smart Automobile vezérigazgatója. Az Egyesült Államokban az eladott Smart gépkocsik egynegyede volt elektromos 2014-ben, Kanadában pedig a fele 2015-ben.
Címkék: 

Emelkedik a benzin ára

2017.02.14.
Az emeléssel a 95-ös benzin átlagára 371 forintra nő, a gázolaj átlagára 377 forint marad. Legutóbb február 8-án változott a gázolja ára, bruttó 2 forinttal növekedett, a benziné akkor nem változott. A benzinár 2012. április elején érte el csúcsát, egy liter átlagosan 451 forintba került. A gázolaj literje 2012. január közepén volt a legdrágább, átlagosan 449 forint.Az autósok 15-25 forintos különbséget is tapasztalhatnak a töltőállomások árai között.

Megkezdődött a Volánbusznak szánt autóbuszok gyártása

2017.02.14.
A lap a cikkében emlékeztetett rá: a négy pályázó körül az Ikarus Egyedi Kft. nyerte meg 15,3 milliárd forintos ajánlatával a Volánbusz 180 csuklós autóbusz beszerzésére kiírt közbeszerzési pályázatát. A járműveket 2017 második felében kezdik átadni. A 180 új csuklós autóbusz elsősorban Budapest elővárosaiban áll  majd forgalomba. A Modulo buszokat - amelyeket 2015-ben a cég a BKV igényeinek megfelelően metrópótlásra fejlesztett ki - az Evopro Holding Zrt. gyártelepén készítik.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója