Itt a melegfront: Magyarország karambolország

2016.10.16.
4-es ütközés Összeütközött négy személyautó a 82-es főút 53-as kilométerénél, Ravazd térségében. Az ütközés következtében az egyik jármű árokba sodródott. A kiérkező pannonhalmi hivatásos és önkéntes tűzoltók segítettek kiemelni az árokba csúszott jármű vezetőjét, továbbá áramtalanították a járműveket. A műszaki mentési munkálatok és a rendőrségi helyszínelés idejére megállították a forgalmat a főút érintett szakaszán. 3-as ütközés Egymásba rohant három személyautó Budapest VII. kerületében, a Dózsa György út és a Dembinszky utca kereszteződésében. Az elsődleges információk szerint egy ember súlyosan megsérült a balesetben. A fővárosi hivatásos tűzoltók biztosítják a területet. A műszaki mentés és a rendőrségi helyszínelés végeztéig sávszűkületre kell számítani a Dózsa György út érintett szakaszán. 2-es ütközés Összeütközött két személyautó Budapest XI. kerületében, a budai alsó rakpart Szabadság hídhoz közeli szakaszán. A járművek vezetői megsérültek a balesetben, az ellátásuk folyamatban van. A sérültek kiemelésében a fővárosi hivatásos tűzoltók segítenek majd a mentőknek. A mentési munkálatok és a helyszínelés végeztéig forgalomkorlátozásra kell számítani.
Címkék: 

Golden Dolphin díjat nyert Cannes-ban a Vredestein

2016.10.16.
Nem ez az első alkalom, hogy a Vredestein egy videóját ilyen formában ismerték el. 2015-ben két, a Vredestein Quatrac 5 és Vredestein Sportrac 5 termékbemutatóján vetített minifilm nyerte el az Arany díjat a hamburgi World Media fesztiválon. Még abban az évben a filmek elnyerték az Ezüst OttoCar díjat is a frankfurti Autovision fesztiválon. Ilyen előzményekkel szinte elkerülhetetlen volt, hogy a gumiabroncs-gyártó legújabb filmprodukciója is a díjazottak között legyen. Tízmillió megtekintés - Az amszterdami Sounds Like Film produkciójában készült Run Wild videoklipet 2016 elején mutatták be, és mindössze négy hónap alatt több mint tízmillió megtekintést ért el a YouTube-on. Ráadásul a híres holland DJ, Hardwell által komponált és Jake Reese által elénekelt aláfestő zene egy hónap alatt bekerült a legjobb 10 közé a dance toplistákon. Az autó és a Vredestein gumiabroncsok mellett a videó főszereplője a gyönyörű spanyol autóversenyző, Carmen Jorda is. Marco Paracciani, az Apollo Tyres Ltd marketingigazgatója így nyilatkozott: „A díj elismeri a produkciónak azt a kiváló, magas szintű minőségét, amelyet már több mint 10 millió néző is értékelt – rendkívül büszkék és hálásak vagyunk a szavazatukért, hiszen ugyanúgy figyeltünk a produkció prémium minőségére, ahogy azt a Vredestein gumiabroncsok kifejlesztése és marketingje során is tesszük. Minden érdem a helyszíni csapatunkat és a Sounds Like Filmet illeti meg, akik remek munkát végeztek.” Virtuális verseny - A Run Wild aláfestő zenéjének szövege azt írja le, ahogy Hardwell egy emlékeiben élő nő után kutat – a film pedig videojáték-stílusban készült. Ahhoz, hogy Carmen Jordát behelyezze ebbe a virtuális játékvilágba, Rogier Gerritsen rendező (Sounds Like Film) az összes közeli felvételt háttér-kivetítés technikával vette fel. Ez egy olyan klasszikus hollywoodi technika, amelyet a legnagyobb filmóriások, mint például Hitchcock és Tarantino is használtak.

Porsche 911 GT3 Cup - a 2017-es szezon üdvöskéje

2016.10.16.
És akkor térjünk is ki az erőforrásra picit bővebben, hiszen lecserélték a 3,6 literes boxert. A hat henger és a boxer elrendezés persze azért maradt, ám a lökettérfogat immár négy liter. A közvetlen befecskendezéses szívómotor szokás szerint igencsak kompakt méretű, emellett 485 lóerős teljesítménnyel szolgálja a versenyzőket. Többek között módosították a szelepvezérlést, merevebbre szabták a szelephimbákat, illetve egy központi olajadagolót szereltek be, mi több egy olajcentrifugát is hadrendbe állítottak, amelynek feladata a motorolaj habzásának visszaszorítása. Küllemében kevésbé változott a versenyautó. Maradt a látványos hátsó légterelő a maga 184 centiméteres szélességével és a kerékmérethez sem nyúltak. Továbbra is 18 colos, kimondottan a versenycélokat szolgáló könnyűfém keréktárcsákat kap az autó, természetesen központi kerékcsavarokkal. Elöl 270 milliméter széles Michelin versenyabroncsokkal, hátul pedig ugyanezek 310 milliméteres változatával. Az alumínium-acél kompozit karosszériának köszönhetően csak 1200 kilogrammot nyom a mérlegen a 911 GT3 Cup, amely szintén rendkívül fontos tényező egy vérbeli versenyautó esetében. Ugyanakkor a biztonság terén sem spóroltak a mérnökök, masszív bukókeret védi a versenyzőt, aki innovatív kagylóülésben ülve vezethet. Sokan nem tudják, de az FIA szabályzata előírja egy tetőnyílás meglétét is, amelyen keresztül könnyebben kimenthető a balesetbe keveredett pilóta, ha helyzete úgy kívánja.  A 911 GT3 Cup egyébként ugyanazon a gyártósoron készül, mint a többi 911 Zuffenhausenben, ám a végső finomhangolást a weissachi motorsport központban végzik, ahol egy profi autóversenyző gondosan teszteli a terméket, mielőtt az a megrendelőhöz kerül. Belőlük pedig rengeteget összeszámolhatunk, hiszen az egyik legnépszerűbb versenyautó alap a 911 GT3 Cup. 1998-as első színrelépése óta 3031 darabot gyártottak, amely egyben azt is jelenti, hogy a világ legkelendőbb GT versenyautója!  Az új versenyautó először a 2017-es Porsche Mobil 1 Supercup csapataihoz jut el, akik a Formula 1 versenyhétvégéin lépnek pályára, betétfutamként. Utána érkezik meg a német Porsche Carrera Cup, majd az észak-amerikai márkakupa csapataihoz, végül 2018-bán már világszerte elérhetővé válik. A kereslet biztosan nem csökken, hiszen a Porsche világszerte 20 márkakupát szervez, amelyben kizárólag a GT3 Cup versenyautókat használják. Egy rövid videós ízelítőt is tudunk mutatni az új versenyautóról: Forrás: porscheforever.hu

Az AvtoVaz alaptőke-emelést hajt végre részvénykibocsátással

2016.10.16.
A részvényesek határozata szerint részvényenként 5 rubel (1 rubel=4,40 forint) értében 3,281 milliárd AvtoVaz-részvényt bocsátanak ki. Szergej Szkvorcov, az AvtoVaz igazgatótanácsának az elnöke szerint a cég pénzügyi helyzetének a stabilizálásához 85 milliárd rubelre van szükség. Ez az összeg nem tartalmazza azt a 20 milliárd rubelt, amivel az egyik főtulajdonosnak, a Rosztyehnek tartozik a vállalat, és amit az orosz állami konszern várhatóan elenged. Az AvtoVaz a tavalyi évet 73,85 milliárd rubel rekordveszteséggel zárta, ami csaknem háromszorosa az egy évvel korábbinak. A cég tavalyi bevétele 8 százalékkal, 176,4 milliárd rubelre csökkent. A részvényesek márciusban úgy döntöttek, hogy lecserélik az AvtoVaz vezérigazgatóját. Április 4-től a svéd Bo Anderson helyére a francia Nicolas Maure került, aki addig a Renault csoport romániai ügyvezető igazgatója és egyben az Automobile Dacia SA elnök-vezérigazgatója volt. Az AvtoVaz cégben a Renault-Nissan szövetségnek 67 százalékos, a Rosztyeh orosz állami konszernnek 33 százalékos tulajdonrésze van. Az orosz cég eladási gondjait jelzi, hogy október 17-től jövő év február 19-ig négynapos munkahetet vezet be gyáraiban. Előzőleg február közepétől augusztus közepéig volt négynapos munkahét az AvtoVaznál. Oroszországban 23 ezer Lada autót értékesítettek szeptemberben, ami 5 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Az orosz autópiacon az AvtoVaz részesedése 18,2 százalékra emelkedett a tavaly szeptemberi 15,4 százalékról. Forrás: MTI

Igazi rajongó nyerte az V. Volkswagen-találkozó tombolájának fődíját

2016.10.16.
Ötödik éve rendezi meg a Porsche Hungária a Volkswagen-találkozót a mogyoródi versenypályán, amely kezdetben Golf találkozónak indult, de az évek alatt a nagy érdeklődés következtében a márka ünnepévé nőtte ki magát. A rendezvény egyik csúcspontja a tombolasorsolás, az eddigi négy év alatt a Golf első négy generációjából sorsoltak ki egy-egy kiváló állapotú autót, október első hétvégéjén pedig egy V-ös Golf talált új gazdára. Idén a tiszaújvárosi Szilvási Dórának kedvezett a szerencse, és mondhatni a legjobb kezekbe került az autó, mivel Dóra és egész családja nagy Volkswagen rajongó. A lány eddig egy II-es Golffal, párja pedig egy nem mindennapi darabbal, egy közel egymillió kilométert futott a III-as Golffal járt, emellett egy II-es Golf büszke tulajdonosa. „Eddig minden évben elmentünk a találkozóra, idén viszont csak az utolsó pillanatban derült ki, hogy tényleg ott tudunk lenni. Az ötödik találkozóra öten jöttünk, öt tombolát dobtunk be, és el is hoztuk az ötös Golfot. Úgy néz ki, az ötös lesz a szerencse számunk" - mondta el Dóra. A nyertes hozzátette, hogy örül a nyereménynek, és nagyon vigyáz majd rá, ahogy egyébként eddigi gazdái is tették. Az autót első tulajdonosa 2006-ban vásárolta, ezt követően csak egy további tulajdonosa volt, aki az azóta eltelt tíz évben mindössze 90000 kilométert tett a gépkocsiba, tehát az 1.4-es benzines, Perfect felszereltségű (metálfényezés, könnyűfém-felni, gyári ablaksötétítés, automata légkondicionáló, elektromos ablakemelő) Golf kiváló állapotnak örvend. Az autó vezetett szervizkönyvvel rendelkezik, múltja mondhatni hibátlan."Ebben az évben is ragaszkodtunk az elveinkhez és a Das WeltAuto márkaértékeihez az autókeresés során, és ismét sikerült olyan Golfot találni, amit Magyarországon helyeztek először forgalomba, és ellenőrizhető előéletű" - jegyezte meg Frank György, a Das WeltAuto márkaigazgatója.

Bódis Ricsi: megvan a dobogó!

2016.10.16.
Ragyogóan kezdte és úgy is folytatta eddigi szereplését a spanyolországi Jerezben Bódis Ricsi. A 220 Volt H-Moto Team motorosa már a pénteki szabadedzéseken kiváló formát mutatott – a két edzés alapján az 5. helyen zárt –, míg a ma délelőtti időmérőn tovább javítva a legjobb köridejét a második helyen végzett, így az első sorból várhatta a ma délutáni első futamot. „Nagyon boldog vagyok ezzel az eredménnyel, hiszen mindössze két tizeddel maradtam el a pole pozíciótól. Sikerült egy olyan beállítást találnunk, amivel gyors lehetek a futamon is, és ha előzésre kerül a sor, akkor azt biztonságosan végre tudom majd hajtani”- fogalmazott az időmérő edzést követően Bódis Ricsi. A futamon aztán Ricsi ismét bebizonyította, hogy a kategória egyik legjobbja, hiszen remek versenyzést produkálva harmadik lett, és Misano után immáron másodszor állhatott fel az idei szezon során a dobogóra. A H-Moto Team 22 éves versenyzője az összetett pontversenyben továbbra is a hetedik helyen áll 71 ponttal, ám lemaradása a harmadik helyezettől mindössze csak tizenkét pont.  „Egy nagyon nehéz verseny végén és több kőkemény csatát követően sikerült ma dobogóra állnom. Az időjárás megnehezítette a dolgunkat, hiszen végig nagyon meleg volt, sőt a futam vége felé már a gumikra is kihatott a nagy hőség. Nagyon boldog vagyok ezzel az eredménnyel, és annak is örülök, hogy sikerült közelebb kerülnöm az összetett harmadik helyéhez, de többet ezzel most nem is szeretnék foglalkozni. De azt megígérhetem, hogy holnap kőkeményen fogom húzni a gázt és ismét megpróbálok dobogóra állni”- mondta Bódis Ricsi.

A nemzetgazdasági tárca tőkét emel a járműipari tesztpályát üzemeltető cégben

2016.10.16.
Az NGM egy napokban megjelent kormányhatározat szerint 6 milliárd forintot kapott a költségvetési tartalékból tulajdonosi joggyakorlással összefüggésben beruházásokra. Az MTI megkeresésére adott válaszában a szaktárca felidézte: a kormány május 11-i ülésén döntött a járműipari tesztpályát üzemeltető gazdasági társaság létrehozásáról, amelynek 6 milliárd forint forrást kell biztosítani. A forrással, amelyet a projekt első ütemének megvalósítására, a tesztkörnyezet műszaki tervezésére és kivitelezésére fordítanak majd, 2017. június 30-áig kell elszámolni. A döntés kapcsolódik a kormánynak ahhoz a céljához, hogy Magyarországot Európában a járműipar meghatározó szereplőjévé tegye. A járműipari gyártás területén az ország mára már komoly pozíciókat tud felmutatni, a fejlődés fenntarthatósága érdekében azonban kulcsfontosságú, hogy áttörést érjen el a kutatás-fejlesztés területén is - emelték ki. A járműipari tesztpálya és fejlesztő komplexum létrehozásának célja a járműipari kutatás-fejlesztési kapacitások erősítése, valamint a hazai felsőoktatás járműipari és kapcsolódó ágazati kutatásainak megalapozása. A kormány támogatása országos szinten kiemelkedő kutatás-fejlesztési kapacitásfejlesztést tesz lehetővé. A járműipari tesztpálya megépítése hozzájárul a hazai kutatás-fejlesztési szolgáltatások nemzetközi elismertetéséhez és a hazai járműipari szereplők versenyképességének erősítéséhez - hangsúlyozta az NGM. Orbán Viktor miniszterelnök májusban jelentette be a kormány döntését, hogy járműipari tesztpálya épül Zalaegerszegen. A korábban ismertetett tervek szerint a tesztpálya mintegy 40 milliárd forintból, a jövő év végéig készül el. Az építkezéshez 35 milliárd forintot biztosítanak állami forrásból. Olyan központot építenek ki benzinkutakkal, szállodával és egyéb kiszolgáló létesítményekkel, ahol a térség országaiban működő járműgyártók egyebek mellett önjáró, vezető nélküli autókat tesztelhetnek majd. A kép csupán illusztráció A város 250 hektáros területet biztosít ehhez északi ipari parkjában, illetve 3,1 milliárd forintot fordít az előkészületekre a rendelkezésre álló területi operatív program forrásaiból.

Gyula látványosságai, értékei is a Csabai Kolbászfesztiválon

2016.10.16.
– Nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy Békés megye az igazi kolbász őshazája, és napjaink kolbász-gasztronómiai sikereinek természetes otthona. A Csabai Kolbászfesztivál 20 éves története pedig ékesen bizonyítja, egy igazán jó, tradicionális termék népszerűsítése érdekében érdemes összefognunk – hangsúlyozta dr. Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere. dr. Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere biztosan ott lesz a fesztiválon (fotó: gorgenyierno.com) – A Csabai Kolbászfesztivál Gyula számára minden évben rengeteg vendéget jelent, a szálláshelyeink mellett a Várfürdő, a város cukrászdái és kiállítóhelyeink – többek között a vár illetve az idei évtől az Almásy-kastély is – megtelnek ezen a hétvégén. Valójában azonban egy mindenki számára előnyös kölcsönhatásról van szó, hiszen egyrészt a környéken Gyula rendelkezik a kolbászfesztivál közönsége számára elegendő szálláshely-kapacitással, másrészt a történelmi fürdőváros komplex kínálata remekül egészíti ki a hétvége színes programjait, támogatva ezzel a fesztivál sikerét is. Az idei évben igazán megtisztelő felkérést kaptunk, melynek örömmel teszünk eleget, Gyula büszkén viseli a jubileumi kolbászfesztivál belföldi vendégvárosa címet. Ikonikus a Gyulai vár képe (fotó: parkhotelgyula.hu) Az Autószektor hagyományosan ott lesz a Csabai Kolbászfesztiválon, ahonnan idén is percről-percre jelentkezünk majd a legfrissebb hírekkel. Addig is érdemes figyelemmel kísérni Közép-Európa legnagyobb gasztrokulturális fesztiváljának legfrissebb híreit és kulisszatitkait a kiemelt rovatban. 

250 millió összekapcsolt járművet jósol 2020-ra a Continental

2016.10.16.
„A jelenleg elérhető telematikai megoldások is már számos előnyt nyújtanak az autóipari gyártók és a sofőrök számára, a lehetőségek köre azonban hamarosan még szélesebbé válik” – mondta Rábai Dániel, a Continental csoport magyarországi országkoordinátora. „A jövőben a járművek és a környezetük közötti információcsere még gyorsabb lesz, ami így szinte korlátlan lehetőségeket nyit meg előttünk. Például a járművek közvetlenül kapcsolatba léphetnek majd a szerelőműhelyekkel, letölthetik a jármű szoftver frissítését közvetlenül vezeték nélkül, vagy tájékoztathatják a sofőrt a közlekedési helyzetről akár már indulás előtt is.” Ami ma még kihívás, holnap már trend Ahhoz, hogy a modern járművek mindig „bekapcsolva” legyenek és állandó gyors hozzáféréssel rendelkezzenek a külső adatokhoz, olyan számítógépek által vezérelt egységre van szükségük, amely a kommunikáció középpontjaként számos funkciót képes ellátni. Ezek a modulok ma már több mint 35 alapvető távoli szolgáltatást képesek ellátni, mint például az automatikus segélyhívás (például az Európai eCall), távdiagnosztika, lopott jármű lekövetése, vagy parkolóhely keresése a kapcsolódás segítségével, és a felhő-alapú navigáció. A legutóbbi kutatások eredményei azt mutatják, hogy a sofőrök nagy érdeklődést mutatnak az ilyen alkalmazások iránt. A globális menedzsment tanácsadó cég, a McKinsey & Company által elvégzett tanulmányból kiderül: három autóvásárlóból egy változtatna a járművének modelljén annak érdekében, hogy a kapcsolódás egy magasabb szintje álljon rendelkezésére. Az olyan szolgáltatások, amelyek közvetlenül támogatják a vezetést, mint például az „okos” navigáció, különösen lényegesek ebben a tekintetben. Az MBtech Csoport tanácsadói a trend elemzésükben szintén megerősítik azt a tényt, hogy nagy kereslet mutatkozik az „okos” mobilitás iránt, amely a sofőrök magasabb fizetési hajlandóságával is párosul. „Az eredmények azt mutatják, hogy folytatnunk kell a telematikai rendszereink fejlesztését és gyártását, és aktívan kell szembeszállnunk a jelenlegi kihívásokkal. Éppen ezért rendkívüli összegeket fektetünk abba, hogy egy olyan gyors, stabil és biztonságos adatátvitelt alkothassunk meg, amely az „okosautó” létrehozásához szükséges, és az automata vezetés egyik alapköveként szolgál a jövőben” – mondta el Rábai Dániel. „Jelenleg épp az 5G technológia alkalmazására készülünk, ami várhatóan jelentősen felgyorsítja majd az úton lévők közötti kommunikációt 2022-től. A jövő intelligens mobilitása felé vezető útnak ez egy újabb mérföldköve.” A hálózati szolgáltatók becslése szerint a következő tíz évben az új mobil kommunikációs standard az adatátvitel sebességét a másodpercenkénti többszáz megabitről (Mbps) másodpercenként akár több gigabitre is emelheti (Gbps). Az 5G a sávszélesség rendelkezésre állásában és a várakozási idő csökkentésében fog látványos változást elérni, így egy ténylegesen valósidejű kommunikáció jöhet létre a jármű és a felhő között, ami a különböző funkciók rendkívül széles skálájának nyújtásában és az automata vezetés megvalósulásában egyaránt kiemelt szerepet játszik.  „Ami minket illet, az internet a járműveket és a közlekedést is jobbá teszi! A járművek, a közúti szereplők és az infrastruktúra kommunikációja növeli a biztonságot és a hatékonyságot az utakon, és végeredményként akár még életet is menthet. Bízunk benne, hogy a jövőben tovább tudjuk fejleszteni a telematikai rendszerek ezen aspektusát is” – tette hozzá a Continental országkoordinátora. Csak pár lépésre a jövőtől Annak érdekében, hogy a jármű telematika képes legyen lépést tartani a jövővel, bizonyos alapfeltételeknek meg kell felelnie. A modern rendszereknek illeszkedniük kell az autóipar szabványaihoz, tehát el kell, hogy tudják viselni a hőmérsékleti skála széles tartományát, a rezgést és az egyenetlen útfelületeket, illetve a páratartalom szintjeit egyaránt.   Ahhoz, hogy a segélyhívást szükség esetén is biztonságban el lehessen végezni, az egységnek ellenállónak kell lennie balesetek esetén is. Mindemellett a szoftverrel szemben is magasak az elvárások. Éppen ezért a Continental a telematikai rendszerének fejlesztésekor olyan moduláris szoftver platformot alkalmaz, amelybe az új alkalmazások gyorsan integrálhatóak. A szoftverfrissítések, amelyek nem csak a telematikai rendszert, de egyéb elektronikus vezérlőegységet is naprakészen tartanak, akár menet közben is vezeték nélkül letölthetőek. A jövő automata vezetéséhez kapcsolódó elvárások teljesítésében a telematikai rendszerek továbbra is nagy szereppel bírnak majd. „Az autóipar rendkívül jól teljesített a telematika fejlesztésében. Az üzletág azonnal felismerte a szükségletet, és képes volt megalkotni ezt az úttörő technológiát, amely forradalmasította a korábbi autó telefonrendszert, és biztonságosabbá tette a vezetést olyan funkciókkal, mint például az automatikus ütközés-felismerés. A Continental diktálta az iramot és vitte előre a folyamatot a fejlesztés összes szakaszában, és a jövőben is ezen az úton halad tovább” – foglalta össze Rábai Dániel a fejlesztés folyamatát.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója