Magyar vonatkozású újdonságok Párizsban

2014.10.06.
A TT Roadsterben a szabad ég élményéért cserébe le kell mondani a hátsó ülésekrőlAz Audi rögtön két újdonságot is bemutatott a Párizsi Autószalonon, aminek komoly magyar vonatkozása volt, mindkettőt már a kiállítás előestéjén meg lehetett nézni a Volkswagen-konszern hagyományos, meghívásos estjén. A világpremierjét ünneplő TT Roadster ugyanúgy Győrben készül, mint az év elején bemutatott TT kupé, azonos motorral az ára várhatóan nagyjából egymillió forinttal lesz drágább a zárt karosszériás változatnál. Természetesen a legnagyobb különbség a két modell között a tetőben rejlik, de a karosszériát is megerősítették, hogy elviselje a fontos teherviselő elem hiányát, ezért a kocsi tömege 90 kilogrammal megnőtt. A tető váza alumíniumból, kompozit műanyagból, magnéziumból és acélból áll, a többrétegű, hangszigetelt vászonnal együtt csak 39 kilogrammot nyom, ami 3 kilogrammal kevesebb, mint az elődnél.A krómozott bukócsövek nem csak szépek, de védelmet is nyújtanak boruláskorA Roadster vászonteteje elektromosan mozgatható, a nyitáshoz és a csukáshoz mindössze 10 másodpercre van szükség, így akár a piros lámpánál is végrehajtható a művelet. Persze akkor sem jön zavarba az nyitott kétüléses, ha közben zöldre vált a lámpa, mert akár 50 km/h-s sebességnél is engedi mozgatni a tetejét. Bár a TT kupét sem a praktikusságra hegyezték ki, a Roadster még kevésbé használható személy- és áruszállításra, mivel nincsenek hátsó ülései, és a csomagtartója is 25 literrel kisebb. Ráadásul a csomagtérnyílás méretét is jelentősen le kellett csökkenteni, mivel itt nem lehet a hátsó szélvédőt is felnyitni. A poggyásztér 280 literes befogadóképessége azonban mégis előrelépés, mivel az előző TT csak 250 litert kínált. Felnyitott tetővel a TT Roadster légellenállási együtthatója csak 0,30, ami a legjobb a kategóriában. A kínálatban szereplő kétliteres turbómotorok megegyeznek a kupéhoz kaphatókkal, két benzinesből (230 és 310 lóerő) és egy dízelből (184 lóerő) áll a választék.Ebből a szögből hasonlít legjobban a kupéra a Sportback ConceptIlyen még nem volt: TT öt ajtóvalA TT Roadster fontos újdonság, de az érkezése várható volt, a TT Sportback bemutatásával viszont alapos meglepetést okozott az Audi. Ez már a harmadik TT-alapú tanulmányautó, amit egy éven belül bemutatnak (Detroitban a TT Allroadot, Pekingben a TT Offroadot leplezték le), ami jól jelzi, hogy Ingolstadtban mennyire komolyan gondolják a Győrben készülő TT sorozat modellcsaláddá bővítését. Az már biztos, hogy a három TT tanulmányautó közül valamelyik gyártásba kerül, de még nem döntötték el, hogy melyik.A farkiképzés teljesen egyedi, de itt is az üveggel együtt nyílik a csomagtérfedél„Döntést fogunk hozni a következő pár hónapban, ami után a sorozatgyártás beindítása további két évet vesz igénybe” – nyilatkozta Párizsban Dr. Ulrich Hackenberg, az Audi fejlesztési igazgatója. Azt is elárulta, hogy a moduláris MQB platform gyorsabbá, könnyebbé és olcsóbbá teszi a rétegmodellek megalkotását, mert az alapokat egyszerűen lehet módosítani, és utána már csak egy új felső részt kell tervezni rájuk. „A TT család bővítésének segítségével a kategóriák közötti résekbe is be tudnánk jutni. Megépítettük a tanulmányautókat, most viszont már azt kell vizsgálnunk, hogy érdemes lenne-e gyártani őket” – tette hozzá Hackenberg.Nem csak hosszabb, de szélesebb is a normál TT-nél a Sportback tanulmányA fejlesztési igazgató állítólag nagyon kedvező visszajelzéseket kapott a négyajtós modellről Párizsban, érzése szerint az autó megmozgatta az emberek fantáziáját. Hackenberg elárulta azt is, hogy a racionális szempontból a korábbi Offroad volt a kedvence a három tanulmány közül, mert valószínűleg azzal lehetne a legjobban felpörgetni a TT eladásokat, technikai és formatervezési oldalról vizsgálva viszont a Párizsban bemutatott Sportback áll hozzá a legközelebb.A műszerfal a széria TT-ből származottPárizsban nyilatkozott az Autószektornak Stefan Blümel is, aki a tanulmányautók kifejlesztésén dolgozik az Audinál. A mérnök szerint Győr lenne a leglogikusabb választás a TT Sportback gyártására, ha zöld lámpát kapna az ötajtós kupé a vezetőségtől. Blümel is tisztában van vele, hogy a szintén magyar gyártású Mercedes-Benz CLA iránt hatalmas a kereslet világszerte, így véleménye szerint is helye lenne egyhátsó ajtókkal rendelkező kompakt kupénak az Audi választékában az A5 alatt.Hátul is el lehet majd férni, de a fejtér szűkös leszBlümel elárulta, hogy a Sportbacket más tervezőgárda alkotta meg, mint a TT kupét, ami látszik is a végeredményen, hiszen jóval többről van szó, mint két ajtó utólagos hozzáadásáról. Főleg az orr-rész, az első sárvédők, a kiszélesített kerékjáratok, a vállak és a műszerfal kialakítása hasonló a kupén és a Sportbacken, a singleframe maszk és a far viszont erősen eltérő. A Sportback 290 mm-rel hosszabb, 58 mm-rel szélesebb, és 27 mm-rel alacsonyabb a TT kupénál, a tengelytávot 125 mm-rel nyújtották meg, hogy elegendő lábtér legyen a hátsó sor két különálló ülésén is. A tanulmányautó orrába a kétliteres, négyhengeres turbómotor 400 lóerős változatát építették be, ami a számítógépes szimulációk alapján 3,9 másodperc alatt gyorsítaná fel 100 km/h sebességre az összkerékhajtású Sportbacket.Már Vitara is fog készülni EsztergombanSzuzuki Tosihiro elnökhelyettes (jobbra) és Abe Josinobu európai marketingfőnök mutatta be az autót PárizsbanA Suzuki is hozott magyar vonatkozású újdonságot Párizsba, mégpedig az új, negyedik generációs Vitarát, amely Esztergomban készül majd 2015 elejétől. Gyártásának felfuttatásával fokozatosan abbahagyják majd a régi SX4 összeszerelését, amelynek testvérmodellje, a szintén Esztergomban gyártott Fiat Sedici ezúttal házon belülről kap utódot a szintén Párizsban bemutatott 500 X szabadidő-autó „személyében”. Az új Suzuki Vitara a tavaly óta gyártásban lévő SX4 S-Cross technikájára épül, de szélesebb és magasabb a testvérmodellnél, a tengelytávja viszont 10 centiméterrel rövidebb. Bár az Allgrip összkerékhajtásuk megegyezik, a Vitara mégis alkalmasabb lesz terepjárásra, mert nagyobb a hasmagassága és jobbak a terepszögei.A külsőt személyre lehet szabni, például eltérő színű tetővelEz lesz az első Suzuki, amit személyre lehet majd szabni sokféle tetőszínnel és belső hangulattal, és abban is úttörő a japán márkánál, hogy lehet majd rendelni hozzá radaros, adaptív tempomatot és önálló fékezésre is képes koccanásgátló rendszert. A Magyar Suzuki reményei szerint a Vitara meghatározó szereplő lesz a hazai újautó-piacon, amit azzal is próbálnak segíteni, hogy nagyjából annyiért fogják kínálni jövő tavasztól, mint az SX4 S-Crosst.Belül egyszerű, de ergonomikus a Vitara, érintőképernyő is rendelhetőÉlőben meggyőző volt a Vitara, a konzervatív forma jól áll neki, de a belső anyaghasználata és kidolgozása még elmarad a Nissan Juke-tól, ez azonban a várhatóan kedvező ár ismeretében nem tűnik vállalhatatlan kompromisszumnak.Felfrissült a kecskeméti B-osztályKívülről alig változott a Mercedes kompakt egyterűjeSzintén Párizsban debütált a Magyarországon is készülő Mercedes-Benz B-osztály modellfrissített változata, amely már elektromos változatban is kapható lesz. A dolog szépséghibája, hogy a Teslával közösen fejlesztett, 180 lóerős villanymotorral hajtott verziót nem Kecskeméten, hanem a németországi Rastattban gyártják. A B-osztály modellfrissített kivitelét arról lehet felismerni, hogy áttervezték a lökhárítókat, a hűtőmaszkot és a fényszórókat is, utóbbiak az A-osztály stílusában rásimulnak a hűtőmaszk két oldalára. Belül érezhetően javult a felhasznált anyagok minősége, és több nem is kellett, mert a helykínálattal már eddig sem volt probléma, a hátsó lábér mérete ugyanis az S-osztályt idézi.Új kormány, nagyobb képernyő és jobb anyagok a B-osztálybanFelárért már LED-es fényszórót is lehet rendelni, de csak a benzines és dízel változatokhoz, az elektromoshoz nem. Belülre 12 féle színű hangulatvilágítást és kulcs nélküli indítást lehet rendelni, a COMAND fedélzeti menürendszer 8 colos képernyőjéért azonban nem kérnek felárat. Átdolgozták a fáradtságfigyelő rendszert, így már 200 km/h-ig képes figyelni a vezetőt, és öt fokozatban ad figyelmeztető jelzéseket. Továbbra is négyféle benzines (122-211 lóerő) és négyféle dízel (90-177 lóerő) turbómotor kapható a B-osztályhoz, az erősebbekhez összkerékhajtás is rendelhető.Szöveg és kép: Gulyás Péter

Gyorsan nőnek az autóeladások Csehországban

2014.10.06.
A gépkocsimportőrök szövetsége hétfői prágai sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy az év első kilenc hónapjában összesen 140 470 személygépkocsit adtak el Csehországban. Szeptemberben éves szinte 19 százalékos a növekedés. A Skoda, azon belül pedig az Octavia a legnépszerűbb Csehországban.   A közölt adatokból kitűnik, hogy az autóeladás Csehországban kétszer olyan gyorsan növekszik, mint Európában.A legnagyobb kereslet a hazai gyártmányú Skoda iránt nyilvánult meg. A Skoda márkából 42 757 kocsi kelt el, ami a piaci részesedés 30,2 százaléka. A második helyre ezúttal a Hyundai került 13 804 autóval, míg a Volkswagen visszaesett a harmadik helyre 13 358 eladott kocsival.Piaci elemzők szerint az eddigi eredmények azt mutatják, hogy az egész évi eladás 15 százalékkal lehetne magasabb a tavalyinál."Az idei év részleges eredményei jobbak, mint 2012-ben. Jelentősen megnőtt a lakosság, a cégek és az állami szektor kereslete az új személyautók iránt. Várható, hogy ez a trend az év végéig megmarad" - mutatott rá Vojtech Oplesil, a PwC elemző ügynökség szakértője.Az új személygépkocsik 64 százalékát a cégek vették meg. A legnagyobb érdeklődés a középkategóriás kocsik iránt nyilvánult meg. Ezek tették ki a céges beszerzések 27 százalékát.A legkeresettebb modell továbbra is a Skoda Octavia.MTI

Az átlagnál jobbak a fizetések a járműiparban

2014.10.06.
 Az MTI-hez hétfőn eljuttatott összegzés szerint csaknem 46 ezer munkavállaló béradatainak felhasználásával készült el a Trenkwalder személyzeti szolgáltató, a Simconsult és a Devise Hungary együttműködésében júniusban az az átfogó felmérés, amelynek alapján szakterületenként, régiónként, ágazatonként, cégméret és tulajdonforma szerint tájékozódni lehet a cégek bérezési gyakorlatáról. A felmérés 15 besorolási szintre bontva elemzi az egyes cégeknél alkalmazott béreket.    Az adatok alapján a legalacsonyabb fizikai besorolású munkavállalók átlagosan 114 ezer forintos havi alapbérrel számolhatnak, míg a legmagasabb besorolású vezetői szinten - jelentős szórással - átlagosan 2,8 millió forintos alapbér jár, ami 25-szörös eltérést jelent.Tovább növeli a különbséget, hogy miközben a vezetői besorolások esetében a változó bér mértéke eléri az alapbér 25-30 százalékát is, addig ez az arány az alacsonyabb besorolási szinteken csak 10-15 százalék.Szakterületi összehasonlításban az összjövedelem főként a műszaki, illetve a marketing-értékesítési területeken alakul az átlag felett, míg a termelésben és az adminisztratív területeken dolgozók fizetése 4-8 százalékkal elmarad az átlagtól.Ágazati bontásban kiemelkedő az elektronikai ipar és a járműipar bérezési szintje, miközben a közüzemi szolgáltatók mellett elsősorban a fémiparban, illetve az építő- és építőanyag-iparban dolgozók számíthatnak az átlagosnál alacsonyabb bérekre.Regionális összevetésben a fejlettebb régiókban - Budapesten és Közép-Magyarországon, a Közép- és a Nyugat-Dunántúlon - magasabbak a fizetések.Az ügyviteli és a fizikai besorolások esetében a Dél-Alföldön a legnagyobb, általában 5-8 százalékos az elmaradás, a magasabb szintű munkaköröknél viszont az észak-magyarországi és az észak-alföldi régió marad el leginkább az országos átlagtól.A külföldi tulajdonú vállalatok átlagosan 10 százalékkal fizetnek többet, mint a magyar tulajdonú cégek, de egyes szinteken ez a mérték a 20 százalékot is meghaladja. A fizetések nagysága a cég méretével - a létszámmal, illetve az árbevétellel - arányosan is emelkedik.A felmérés szerint a tavalyihoz hasonlóan az idén is a legtöbb munkáltató a műszaki területen talált nehezen diplomás munkaerőt. A nyilatkozók kétharmada vett fel pályakezdő diplomást az idén, ezek többsége gazdasági vagy műszaki végzettséggel rendelkezett.A felmérésben részt vevő cégek az idei évben 3-4 százalék körüli béremeléssel számolnak. Átlagon felüli növekedésre számíthatnak a gépiparban és az elektronikai iparban dolgozók, miközben a kereskedelemben és az építőiparban ettől elmaradó bérszintváltozásra lehet számítani. A béremelés mértékét 35-40 százalékban a cég teljesítménye, 30 százalékban az egyéni teljesítmény, míg 25-30 százalékban az infláció alakulása befolyásolja.A felmérés során jelentős változást tapasztaltak a megkérdezett cégek gazdasági kilátásaival kapcsolatban. Tavaly a válaszadók 28 százaléka számított jó gazdasági évre, az idén ez az arány elérte a 43 százalékot. Ez jó hír a munkavállalók számára, mert a cég teljesítménye jelentős részben befolyásolja a következő időszakra tervezett béremelés mértékét is - idézi a közlemény Molnár Mónikát, a Trenkwalder HR szolgáltatások üzletágának vezetőjét.A Magyarországon 18 éve jelenlévő Trenkwalder Személyzeti Szolgáltató Kft. a munkaerő-kölcsönzés területén 10 százalék feletti piaci részesedéssel rendelkezik és hetedik éve piacvezető. Tavaly 8000 feletti kölcsönzött munkavállalóval és csaknem 23 milliárd forint éves árbevétellel az ország kilencedik legnagyobb foglalkoztatója volt.

Hétvégi mérleg: nyolcan már sosem térnek haza

2014.10.06.
A szolgálatot ellátó állomány összesen 765 személyt fogott el, ebből 97 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 305 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 771 személyt állítottak elő, köztük 265 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja, és további 104 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 346 esetben foganatosítottak.Összetört személygépkocsi Gyömrő közelében, a 4-es úton, ahol két személyautó összeütközött 2014. október 5-én éjjel. A balesetben ketten megsérültek, őket a mentők kórházba viték. MTI Fotó: Lakatos PéterTiltott határátlépés miatt 449 főt fogtak el a rendőrök, 4 személlyel szemben közokirat-hamisítás és további 5 fővel szemben embercsempészés miatt indult büntetőeljárás.Forrás: police.hu

Sportolók a Csabai Kolbászfesztiválon

2014.10.06.
Sportolók a fesztiválon A 18. Csabai Kolbászfesztiválon számos sportoló és a sportélet elismert szereplői is tiszteletüket teszik vendégként, többen velünk együtt gyúrnak majd. Minden valószínűség szerint itt lesz velünk  Baji Balázs válogatott gátfutó, Prekop Győző párbajtőr vívó, és egészen biztosan velünk tölti majd a Debreczeni Team kick boksz csapata, élükön a 7-szeres világbajnok, 8-szoros Európa bajnok mesterükkel, Debreczeni Dezsővel. Az ifjúsági gyúráson nemcsak velük, hanem a Kando Judo SE és a Viharsarok Kendo Klub, valamint a Békés Megyei Diáksport Egyesület tagjaival is találkozhatnak vendégeink.   

Kamion Eb - Kiss Norbert két futamgyőzelemmel az élen összetettben

2014.10.06.
A magyar csapat beszámolója szerint a szombathelyi versenyző szombaton és vasárnap is megnyerte a délelőtt rendezett időmérő edzést, és egyik napon sem talált legyőzőre az első futamokon. A szombati második versenyen nagy csatában ötödik, a vasárnapi második futamon pedig hatodik lett.    Kiss most hatpontos előnnyel vezet az összetettben a spanyol Antonio Albacete előtt, és hét ponttal előzi meg a címvédő német Jochen Hahnt.A magyar istálló másik pilótája, a 18 éves Major Benedek a szombati futamokon műszaki problémák miatt nem tudott pontszerző helyen célba érni, a vasárnapi első versenyen pedig olyan súlyos technikai gond adódott a kamionján, amely miatt már rajthoz sem tudott állni.A kamion Eb idei szezonja a franciaországi Le Mans-ban zárul a következő hétvégén.MTI

Befejezés előtt a japán Takata miskolci gyárának kivitelezése

2014.10.06.
Az eseményen Kriza Ákos Miskolc Fidesz-KDNP-s polgármestere, Kersten Bachmann, a Takata elektronikai és légzsák üzletágért felelős európai igazgatója, valamint a miskolci önkormányzati cégeket tömörítő Miskolc Holding Zrt. igazgatósági elnöke, Vécsi György vett részt.  Elhangzott, hogy a munkálatok október közepére befejeződhetnek, a Takata hamarosan megkezdheti termelését Miskolcon. Vécsi György, a Miskolc Holding Zrt. igazgatósági elnöke (b), Kriza Ákos polgármester (k) és Kersten Bachmann, a Takata-konszern elektronikai és légzsák üzletágért felelős európai igazgatója a japán cég épülő miskolci gyárában. MTI Fotó: Vajda János   Az autóipari biztonsági berendezéseket, egyebek mellett légzsákokat is gyártó cég ezer új munkahelyet létesít a borsodi megyeszékhelyen, több mint 20 milliárd forintos beruházásával, ez Miskolcon az elmúlt öt év legnagyobb zöldmezős beruházása. A japán társaság elsősorban autóipari beszállítással foglalkozó multinacionális cég, amely a világ 20 országban üzemeltet különböző gyártórészlegeket, Magyarországon eddig nem volt jelen.A társaságnak összesen 55 gyára van a világ több országában, alkalmazottainak száma meghaladja a 36 ezret.MTI Fotó: Vajda János   A tokiói székhelyű multinacionális cég saját tőkéje 41,86 milliárd jen, a 2013. március 31-én zárult pénzügyi évében a konszolidáltan számított értékesítései 415,52 milliárd jenre rúgtak (1 japán jen 2,19 forint), a Takata európai központja Németországban, Frankfurt mellett van, a cég partnerei között található az Audi, a BMW és a Daimler is.Kersten Bachmann azt mondta: a Takatának Európában hat légzsákgyártó üzeme van, ezek összességében több mint 500 millió euró értékben termelnek évente, a miskolci, a hetedik gyáregységük.A kormány idén stratégiai megállapodást kötött a Takata Safety Systems Hungary kft-vel.

Financial Times: Kelet-Európa "ipari dinoszauruszból" Európa termelési központjává vált

2014.10.06.
A londoni gazdasági napilap ennek illusztrálására kimutatja, hogy az összesen mindössze 16 millió lakosú Csehország és Szlovákia autóipara már több járművet állít elő, mint Franciaország. Magyarországon, Lengyelországban, Csehországban és Szlovákiában a hazai össztermék (GDP) több mint 30 százalékát a feldolgozóipar termeli meg.  Skoda-gyár Mlada Boleslavban  A növekedést jelentősen lelassító 2008-as pénzügyi válság óta azonban e gazdaságok új kihívás előtt állnak: alacsony költségű feldolgozóközpontokból innovatív, tudásalapú gazdaságokká kell válniuk - áll a mellékletben.A térség digitális startup szektorának kedvez, hogy a határokat lebontó internet korában az ötletek messzebbre és gyorsabban eljutnak, mint korábban bármikor. Ezért a kelet- és közép-európai technológiai vállalkozóknak már nem kell áttelepülniük a kaliforniai Szilícium-völgybe, mert a fizikai közelség nyújtotta előnyök mára elenyésztek. Kelet-Európában erős a felsőoktatás és a számítógép-tudomány, és képzett a munkaerő.Maradtak azonban problémák, és ezek közül a legnagyobb a hozzáférés a tőkéhez. A technológiai befektetésekre szakosodott vezető európai alapok egyike sem tart fenn irodát a térségben, és a helybéliek arra panaszkodnak, hogy nekik kell nyugatra utazniuk, ha meg akarják szerezni azt a jelentős mennyiségű befektetést, amelyre egy ígéretes startup cégnek szüksége van a növekedéshez - áll a Financial Times mellékletében.A lap az új vállalkozások alapításának körülményeiről a Világbank adatai alapján azt írta, hogy a térségben Magyarországon a legkönnyebb vállalkozást indítani: itt átlagosan öt nap alatt lehet új üzleti vállalkozást létrehozni, miközben Szlovákiában 19 nap, Csehországban 20 nap, Lengyelországban 30 nap a átlagos átfutási idő.MTI

Megvilágosodás napja: közel 2000 résztvevő

2014.10.06.
A Békés Megyei Baleset-megelőzési Bizottság október 3-án 10. alkalommal rendezte meg a „Megvilágosodás Napját”. A kerékpáros akció során szervizek és üzletek kedvezményes áron kínálták a lámpákat, villogókat, a bizottság pedig a polgárőrök segítségével prizmákat és egyéb láthatóságot elősegítő eszközöket ajándékozott a résztvevőknek. A kezdeményezéshez csatlakozó 26 üzletben, szervizben 936-an vásároltak kerékpárjukra új világítást.A nap zárásaként a megye 9 városában indult példamutató, lámpafényes felvonulás, melyen családok, baráti társaságok, közéleti szereplők, a rendőrséggel együttműködő intézmények, hatóságok képviselői, sportolók, valamint a közlekedési balesetek számának csökkentése iránt elkötelezett rendőrök és rendőri vezetők együtt kerekeztek. A helyenként szemerkélő eső ellenére rendőri biztosítás mellett összesen 889-en tették meg a szervezők által kijelölt távot. A kora esti órákban Békéscsabán díjmentes kerékpár gravírozási lehetőség is várta az érdeklődőket.A Mezőberényi Polgárőr Egyesület tagjai egyedi azonosító számot gravíroztak a biciklik több alkatrészébe, mely egy esetleges lopás esetén segítheti a rendőrség munkáját. Az üzletekben vásárlók, a kerékpározók és a gravírozásra jelentkezők sorsjegyet kaptak, mellyel az akció zárásaként mind a 9 városban ajándéksorsoláson vehettek részt. A békéscsabai helyszínen dr. Hajdú Antal r. ezredes, a Békéscsabai Rendőrkapitányság vezetője hangsúlyozta: az őszi időszakban egyre rövidülnek a nappalok. A szürkület és sötétség mellett a felhős, esős, illetve ködös napokon jelentősen lecsökken a látótávolság. A súlyos, időnként végzetes következményekkel járó szerencsétlenségek elkerülése érdekében a kerékpárosoknak mindent meg kell tenniük azért, hogy láthatóak legyenek.  A rendőrség partnerei segítségével, a kedvezményes vásárlási lehetőség megteremtésével ehhez szeretett volna segítséget nyújtani. A Békés Megyei Baleset-megelőzési bizottság a sorsolás nyerteseinek is láthatóságot segítő eszközöket ajándékozott. Összességében 1841-en vettek részt a Békés megyében 10. alkalommal megrendezett „Megvilágosodás Napján”.Forrás: www.police.hu

Stílus vs. praktikum - Audi A3 Limousine 1.4 TFSI COD Ambiente

2014.10.05.
Kép és szöveg: Horváth MiklósAz első generációs A3 megjelenéséig (1996) az Audi legfőképp kétféle karosszéria kivitellel volt jelen a piacon: a lépcsőshátú 80, 90, 100 és 200-as modellekkel, valamint azok kombi (Avant) változatával. A teljesség megkívánja, hogy említést tegyünk a raliban nagy sikert aratott kétajtós kupéról, az 1980-ban debütált Quattro-ról is, azonban volumenét tekintve ez inkább rétegmodellnek számított, mint tömegmodellnek, noha több mint 11 ezer darab készült és talált gazdára belőle. A szivar-audis hegemóniát tehát a háromajtós A3 törte meg, amivel egy új trendet indított el az ingolstadti márka. A 2000-es években már a Walter de Silva által tervezett három- és ötajtós csapott hátsójú négykarikások lepték el a világot, így az eddig megjelent három generációból összesen hárommillió darab A3 eladását regisztrálták világszerte.Győrben készül és a világ minden piacát innen látják el - képre kattintva galéria nyílikA legutóbbi, azaz a 2012-ben megjelent sorozat különlegessége az volt, hogy az addig használt VW „A” platform helyett már az MQB alapokra épült a kasztni, és a gyár a magasabb kategóriájú autóinál alkalmazott technológiát és asszisztenseket is felvonultatta kompaktjában. A lépcsőshátú megszületésében viszont két irányelv volt domináns: az egyik, hogy ami bevált és jól működik, azon ne változtassunk, a másik pedig, hogy a világ tehetősebb országaiban továbbra is nagy az érdeklődés a szedán kivitel iránt, ezért vissza kell térni a klasszikus, három dobozból építkező sziluetthez. Leegyszerűsítve a fentieket az A3 Limousine esetében megvalósulni látszik a csövön feltalált lyuk esete.H/Sz/M (mm): 4456/1796/1416, tengelytáv (mm): 2637Számtalan pro és kontra érv létezik szedán vs. hatchback témában, vegyük sorra az utóbbi kivitel mellettieket: első és legnyomósabb mind közül a praktikusság, amivel bármilyen ötajtós kivitel porig alázza a nagyobb kategóriájú szedánokat. Példának okáért vegyünk egy Mazda3-at, aminek döntött üléstámláival közepes SUV-kat verhetünk könnyűszerrel kenterbe, ráadásul még a csomagtérhez való hozzáférés is előnyösebb. Második érv a stílus lehet, ami a kombikhoz és szedánokhoz kapcsolódó disztingváltabb megjelenésből eredhet. A lista harmadik helyén az ún. viszonteladási érték (resale value) szerepel, ugyanis hatchback kasztnis autók (Subaru Impreza WRX, Mazda3, Toyota Prius, Mini Cooper vagy Clubman) esetében a vételár 58 százalékával számolhat új autó vásárlásnál a tulajdonos, ha három évesen kívánja eladni autóját, miközben az átlag 35 százalék körül van. Végül pedig következzen a hatchback-ek mellett szóló érvek legtámadhatatlanabbja, miszerint sok újdonság csak ilyen kivitelben jelenik meg, lásd: Fiat 500, Kia Soul, Nissan Cube.Az első generációs A4-es méretei: H: 4520, Sz: 1733, M: 1415, tengelytáv: 2615 - kívülről elenyésző a különbség, viszont idebent minden másA szedánok mellett szóló érvek sora nem ennyire hosszú, de legalább ilyen hatásos, ugyanis bármennyire is nélkülözik az ilyen autók a praktikumot, több országban is ez a forma jelenti minden trend ellenére az autót. Sokak szerint szükség van az utastér és a csomagtér közötti elszeparálásra, amit nem csak egy rolóval tehetünk és ebben a kérdésben csakis a négyajtós kivitel jelenthet számukra megoldást. A második érv – amivel nem igazán lehet vitatkozni – pedig az, hogy egy szedán sokkal természetesebb, vagányabb forma, mint egy ötajtós. Gondoljunk csak a gyermekkorban elsők között lerajzolt autók formájára. Generációnként lehet eltérő a típusa, de a formája minden bizonnyal ugyanaz. Mégpedig egy lépcsőshátú, ahol egy doboz a motoré, egy doboz az utasoké és egy a csomagoké.A futómű úgy tökéletes ahogy van, viszont jobb lenne a kiállása egy 18 colos garnitúrávalAz USA-ban és Kínában gondolom nem meglepő, hogy a szedánokra van leginkább kereslet, és az Audi elsősorban ezeken a piacokon kíván nagyobb szeletet kihasítani a részesedés tortájából. Ezzel egy időben a prognózis szerint háromból két A3 vevő a szedánt fogja választani nem csupán az említett országokban, hanem világszerte. Ha ez igaz, akkor ez számunkra azért is öröm, mert az A3 Limousine teljes gyártása Győrben történik, és jelen pillanatban a termelési kapacitás 125 ezer darab autót jelent évente.Határozottan jobb a fejtér hátul, mint a CLA-ban és fájdalommentesen abszolválható a helyfoglalásMint minden újdonság, az A3 limuzinja is nagyobb lett a műszaki alapokat jelentő Sportback-hez képest, de a régi Audi 80-tól is nagyobb a jövevény 5 cm-rel, sőt! Az első generációs A4-es méreteivel szinte megegyezik a lépcsőshátú kompakt. Ezt a méretnövekedést egy olyan formavilággal párosították, aminek következtében teljes mértékben összetéveszthető az A3 az A4-gyel, vagy nagyobb távolságból akár az A6 vagy A8-cal. Ez annak köszönhető, hogy szemből a hatszögű hűtőrács uralja a kocsi elejét, csak úgy, mint az említett nagytestvéreknél, oldalról pedig – leginkább a küszöb felett – sokkal dinamikusabb vonalak futnak végig az autó oldalán, mint eddig valaha. Dany Garand, az A3 család dizájnere szerint a hátrafelé táguló vonalakkal egy szörfös számára ihletet adó hullámot kívántak az autó oldalára applikálni, kihangsúlyozva ezzel az autó dinamikáját. Hátul a szélesre húzott és befelé szűkülő ívű lámpatestekkel folytatódik ez a vonalvezetés, de mindenképp kiemelendő a légterelőben végződő csomagtér fedél, aminek vertikális viszonyait fénytöréssel igyekeztek redukálni.Nem mutatja többnek magát, mint ami - Nincs kamudiffúzor és ál-kipufogóvégAz autó minden elemét áttervezték, egyetlen idom sem került beépítésre az előd, ötajtós kivitelből átdolgozatlanul. Erre már csak azért is szükség volt, mert a tengelytáv 15 cm-rel hosszabb, a szélesség 1 cm-rel nagyobb és ugyanennyivel alacsonyabban húzódik a tetővonal. Jelentős helykínálat növekedésről nem igazán adhatunk számot, mindenesetre elmondható, hogy a Mercedes CLA-nál jobb a térkínálat a hátul ülők számára. A csomagtér 380-ról 425 literre gyarapodott, amihez egy teljesen átlagos méretű nyíláson keresztül jól hozzá is férhetünk és a 60/40 arányban dönthető támlákkal, szükség szerint akár hosszú, lapos tárgyak is szállíthatók.425 liter, szükségpótkerékkelA méretnövekedés manapság már nem említésre méltó adat, hacsak nem jár együtt némi súlycsökkenéssel. A karosszéria váza nagyszilárdságú acélból készült, a motorháztető alumíniumból és a motorblokk tömegét is lefaragták, olyannyira, hogy alig több mint egy mázsa csak a súlya. A tesztautó menetkész tömege így alig 1,3 tonna volt. Az ehhez párosuló 140 lóerős, hengerlekapcsolásos erőforrás és a 7 sebességes duplakuplungos automata váltó olyan dinamikával mozgatja a kis lomót, hogy arra aztán semmi panasz nem lehet. A konszern 1,4 literes, turbós motorjait egyébként is csak dicsérni tudom, bármelyik csatlós (VW, Seat, Skoda) modellben volt velük dolgom. Gyakorlatilag az 1,4 TFSI egy kifinomult négyhengeres, közvetlen befecskendezéses motor, aminek teljesítmény adatait 15 évvel ezelőtt minimum kétliteres motoroknál láttuk utoljára, itt azonban az eltelt idő meghozta gyümölcsét. Erőben, nyomatékban hibátlan, fogyasztása pedig nagyon is pénztárcabarát. A COD-rendszer (Cylinder On Demand) részterhelésnél lekapcsolja a 2-3 henger befecskendezését, megspórolva ezzel - és a start/stop rendszerrel - legalább 20 százalékot az egyébként sem egetverő fogyasztásból. A gyári 4,7 literes adat enyhén szólva túlzás, azonban a teszt során jelzett 6,2 literes vegyes átlag már sokkal hihetőbb, annak tudatában pedig, hogy a visszatankolás után sem számoltunk 6,5 liternél többet, felettébb jó kedvre derül az ember a kútoszlop mellett.Az S-Tronic (676 ezer forint) és az MMI - a komfortérzetért nagyban felelős extrák. Az anyagok és az összeszerelés minősége kifogástalan...és nemcsak azért, mert a "mi kutyánk kölyke"Az autó belterének minőségi mivoltát mi sem írja le jobban, mint a galéria képei. A vezetőpozíció ergonómiája, a kezelőszervek elhelyezése és működtetése legalább olyan prémium-szintű, mint azok látványa. Jó érzés beülni és elidőzni az egyszerű és logikus megoldásokon, legyen szó a kormány mögötti műszeregységről, vagy az érintőpados MMI-rendszerről. És végre egy high-tech kijelző, amit nem csak azért illik megemlíteni, mert 11 mm-es vastagságával, 7 colos szélességével és grafikájával hozza azt, ami manapság már elvárható egy prémium kategóriás autóban, hanem a motor leállítása után kecsesen eltűnik a műszerfal tetejéről. Ezt bizony hiányoltam az összes tabletszerű kijelzőt használó prémium (Mercedes) és nem prémium (Mazda3) kategóriás autónál, ami az utóbbi években megfordult a kezeim között.Az alumínium optikás légbefúvó nyílásokkal szabályozható a légáramlat sugaraA helykínálat alapján egyértelmű, hogy nem sokgyermekes családi autó szerepre vágyik az A3 limuzin. Egyéb esetben pedig igazi luxus kisnagy autó az Audi legkisebb kompakt négyajtósa. Ahogy a Mercedes C-osztály esetében egy kisméretű S-osztályt ismertünk meg, úgy ebbe is könnyű belelátni az A6-os, vagy A8-as nagytestvéreket. A tesztautó alapára (1.4 TFSI 125LE) 6 576 000 forint, az Ambiente felszereltségű tesztautó viszont már közel 11 milliót kóstált.Az eddigiekhez képest kissé konzervatív vonalvezetést kapott a nappali menetfény 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója