Áprilisban csökkentek a német autóeladások

2014.05.05.
Öt hónapja áprilisban fordult elő először, hogy visszaestek az eladások, ez megerősíti, hogy továbbra is gyenge a német autópiaci kereslet. A KBA szerint az új autók regisztrációja múlt hónapban 274 ezerre csökkent Németországban.A gyenge német adattal szemben Franciaországban 5,8 százalékkal, Olaszországban 1,9 százalékkal nőttek az új személygépkocsik eladásai. Peter Fuss, az Ernst Ú Young autópiaci szakértője szerint a német eladások csökkenését részben szezonális hatások magyarázzák, de összességében még mindig nem olyan stabil az autópiac, mint ahogy azt egyesek szeretnék hinni.Németországban az Audi, a Mercedes és a BMW eladásai 2-6 százalékkal csökkentek, a piacvezető Volkswagené 4,9 százalékkal. A Nissan, a Jeep és a Mazda egyenként több mint 20 százalékkal növelte eladásait.Európában az elmúlt hónapokban az egyes országok autópiacán erősödni látszott a kereslet hatévnyi visszaesés után, de a túlzott gyártási kapacitás, és az így szükségessé vált komoly árengedmények még mindig eltorzítják a kereslet valós szintjét. 

Fiat Ducato: okostelefontól a táblagépig

2014.05.05.
Az új Fiat Ducato a legfrissebb kiadása annak a slágermodellnek, amely az elmúlt harminchárom év és öt generáció alatt számos nemzetközi díjat tudhat magáénak és komoly piaci sikert ért el, amit az 1981-től napjainkig világszerte eladott több, mint 2,6 millió példány is igazol.Az EMEA térségben (Európa, Közel-Kelet és Afrika) etalonnak számító Fiat Ducato az évek során átlépte Európa határait, és eljutott Oroszországba, Latin-Amerikába, a Közel-Keletre és Ausztráliába. A modellt jelenleg a világ több mint 80 országában forgalmazzák, beleértve Észak-Amerikát is, ahol a Ducato ebben az évben jutott főszerephez a RAM márkával. A Fiat Ducato igazi „globális” jármű, amely a 3,5 tonna alatti haszongépjárművek szegmensében meghatározza a Fiat Chrysler Automobiles növekedését.Az új külső dizájn annak az ultramodern „személyautós” formatervezési folyamatnak az eredménye, amellyel a haszongépjármű koncepciójához a dinamizmus, a biztonság, a minőség és a robusztusság társul. A Fiat Professional új modellje továbbfejleszti a „funkcionális dizájn” fogalmát, amely mindig is jellemző volt a Ducatóra. Az új jellemzők között külön említést érdemel a kétféle színben választható hűtőmaszk és első díszléc, az új, 16 colos kerekek, az új, LED-es nappali menetfény, valamint a javítási költségeket csökkentő, három részből álló első lökhárító.Az új Ducato az első jármű a szegmensben, amely exkluzív multifunkciós táblagép-tartót kínál. A középkonzol tetején található, minden kivitelhez rendelhető tartó a legkülönfélébb elektronikus berendezésekkel kompatibilis, az okostelefontól a táblagépig, de hagyományos jegyzettömbök rögzítésére is alkalmas.Az erőteljes, jellegzetes megjelenésű új Ducato kategóriájának legalacsonyabb üzemanyag-fogyasztásával és károsanyag-kibocsátásával büszkélkedhet: akár 5,8 l/100 km és 158 g/km CO2-kibocsátás a NEDC ciklus szerint. Ez a modellcsaládhoz kínált, innovatív MultiJet II Euro 5+ motorcsalád tagjainak köszönhető: a 2.0 MultiJet erőforrás legnagyobb teljesítménye 115 LE, maximális forgatónyomatéka 280 Nm (5-fokozatú sebességváltó); a 2.3 MultiJet 130 lóerős és 320 Nm nyomatékú (6-fokozatú sebességváltó), illetve 150 lóerős és 350 Nm nyomatékú (6-fokozatú sebességváltó) kivitelben választható; míg a 3.0 MultiJet maximális teljesítménye 180 LE, legnagyobb forgatónyomatéka 400 Nm (6-fokozatú sebességváltó). A Comfort Matic sebességváltó minden MultiJet 2.3 és 3.0 motorhoz társítható, az adott vezetési körülményekhez és felhasználási területekhez optimalizált konfigurációban.Az új modell robusztusságát és megbízhatóságát a karosszéria merevítésének és az illesztések tökéletesítésének, az optimalizált fékteljesítménynek, valamint a futómű és a tengelykapcsoló megnövelt élettartamának köszönheti. Az új Ducato például a teljes „szimplakerekes” kategória legjobb hasznos össztömegét (akár 4,25 tonna), legjobb hátsótengely-terhelését (akár 2,5 tonna), és legjobb hasznos terhelhetőségét (akár 2,1 tonna a furgon kivitel esetén) kínálja.A Ducato minden kivitelén alapfelszerelés például a menetstabilizáló elektronika (ESC). Ezt a rendszert olyan funkciók bevezetésével tökéletesítették, mint a borulást megelőző rendszer, a terhelésfüggő szabályozás (LAC), a visszagurulás-gátló (Hill Holder), a kipörgésgátló (ASR), vagy az elektronikus fékerőelosztó (EBA) rendszer.Mindezeken túlmenően a jobb manőverezhetőség és a fokozott menetkomfort érdekében alapfelszerelés a Servotronic rendszer a MultiJet 2.3 és 3.0 motorral szerelt kiviteleknél. További vezetőtámogató rendszerek opcióként rendelhetők: ilyen a Traction+ (lejtmenet assisztenssel), a sávelhagyásra figyelmeztető rendszer, valamint a jelzőtábla-felismerő rendszer.A szórakoztató és tájékoztató (infotainment) megoldások terén is új fejlesztéseket vezettek be: az új modellekhez rendelhető összes audiorendszer tartalmazza a Bluetooth-csatlakoztathatóságot és az MP3-lejátszót, míg a csúcskivitelű audiorendszer 5 colos érintőképernyőt, tolatókamerát, beépített műholdas navigációs rendszert és digitális rádióvevőt (DAB) is kínál.A Fiat Professional új modellje a piac legszélesebb elsőkerék-hajtású modellválasztékát kínálja. Csak a furgon modellcsaládon belül nyolcféle raktérkapacitás közül választhatunk (8-17 m3 között), amelyek mind a piac leggazdaságosabb és legpraktikusabb megoldását nyújtják. Emellett az új Ducato furgonok négyféle karosszériahosszal és háromféle magassággal rendelhetők, míg az alvázas kivitel ötféle hosszban választható.

Újabb céget alapít Romániában a német Draxlmaier

2014.05.05.
A temesvári székhelyű, új autóipari vállalkozás pitesti gyárába ötszáz szakembert alkalmazna a közeljövőben, de a csoport brassói, valamint szatmári gyárát is tovább bővíti. A világszerte ötvenezer embert foglalkoztató, évi három és félmilliárd eurós árbevételt produkáló Draxlmaier 1993 óta van jelen Romániában, ahol összesen 14 ezer embert foglalkoztat.A német cégcsoport fő profilja a kábelgyártás, és a luxusautók enteriőrjének kialakítása. Az autóalkatrész-gyártás kétszer akkora árbevételt produkál Romániában, mint a Renault-csoporthoz tartozó Dacia pitesti és a Ford krajovai (Craiova) együttvéve – írta a múlt héten a román Hotnews.ro portál a román autóipari szövetség adatait ismertetve.Míg tavaly a két autógyártónak 5,2 milliárd eurós bevétele volt, a romániai autóalkatrész-ipar forgalma 10,7 milliárdra rúgott. Az ország exportjának 24, GDP-jének 11 százalékát produkálja a mintegy 600 cégből álló román autóipar. 
Címkék: 

Autólopás! HR 07 DSM VW Transporter T5

2014.05.05.
Lopott (román rendszámú) autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján.-Rendszám (román):HR 07 DSM-Gyártmány:Volkswagen-Típus:TRANSPORTER T5-Gyártási év:2009-Motorszám:7HCND40BRSX0-Alvázszám:WV2ZZZ7HZ8H112403-Szín:fehér-Lopás időpontja:2014 május 2-Lopás helyszíne - város:DUNAKESZI-Utca, házszám:PALLAG utca 3-Megjegyzés:DUNAKESZI -DECATHLAN ÁRUHÁZ PARKOLÓhttps://www.facebook.com/423534077734281/photos/a.637061553048198.1073742960.423534077734281/637061559714864/?type=3&theater

Új Boxer az üzleti felhasználóknak

2014.05.05.
A márka határozottan modern stílusához igazodó újdonság több mint négymillió kilométernyi tesztúton, extrém körülmények közepette bizonyította robusztusságát, minőségét és tartósságát. Kedvező üzemeltetési költségei, köztük a piac legkisebb fogyasztása, valamint a versenyképes szerviz feltételek remek társsá teszik a mindennapokban.A PEUGEOT Boxer eltérő teherbírású modellvariánsait – melyek a szegmens legjobbjának felelnek meg – különféle felépítményeivel, illetve modern felszerelésével az üzleti felhasználóknak terveztük, hogy még könnyebbé tegye a vezetést és a fedélzetén végzett napi munkát. Több, mint egyszerű szállítóeszköz, a Boxer a hatékonyan működő üzlet nélkülözhetetlen része.Modern személyautó kínálatának megújítását követően a PEUGEOT ezúttal haszonjármű palettáját frissíti fel. Az új Boxerrel olyan járművet tervezett üzleti felhasználóinak, amely pontosan megfelel igényeiknek és elvárásaiknak.- Az új Boxer vonzó, modern stílusával, minőségével, robusztus felépítésével és gazdag felszereltségével nagyban hozzájárul a PEUGEOT felsőbb szegmenseket ostromló termékoffenzívájához. Emellett 30 százalékos Európán kívüli értékesítési arányával a nemzetközi piacok meghódítását célzó stratégiánkat is támogatja – mondta Xavier Peugeot, PEUGEOT termékigazgatóA PEUGEOT 1950-ig visszanyúló kishaszonjárműves történelmének több, mint 1,8 millió eladott furgonjából majd egymilliót tesz ki az 1994-ben bemutatott Boxer három generációja, melyből idén,2014-ben debütál a legfrissebb.E piaci szegmens 0,24 százalékos gyarapodásával némi élénkülést mutatott 2010 és 2013 között, így Európában évente körülbelül félmillió járművet tesz ki. Ugyanezen időszakban a PEUGEOT Boxer 2006 óta forgalmazott harmadik generációja 0,5 százalékkal növelte részesedését az öreg kontinensen – 1.3 százalékos gyarapodást könyvelve el megjelenése óta – a világ többi részén pedig 35 százalékkal javította eladási eredményeit.

Jelvény a kabáthoz - Opel Insignia Country Tourer 2.0 CDTI BiTurbo

2014.05.04.
Szöveg: Horváth Miklós, Fotó: Besenyei GergelyAz Opelnek mindig is voltak szép formájú autói, de az Insignia megjelenése óta a portfólió minden modelljét határozottan vonzó köntösbe öltöztették a Rüsselsheimiek. Korábban – azaz 2008 előtt – a márka jelenléte az utakon talán azért volt erős, mert megfizethető, egyszerű és kis fenntartási költségűnek számítottak a körbe zárt villámosok. Elsősorban tehát nem a formavilág nyomott a latban, amikor a szalonban vagy a használtautó kereskedőnél döntésre került a sor. Gondoljunk csak az 1991-2010 közötti Astrákra (F, G, H), vagy az ugyan ebből a korszakból származó Corsákra, talán nem sértődik meg senki a jelenlegi tulajok közül, ha azt mondom, hogy a felsorolt autók inkább jók, mint szépek. Azonban az Insigniával érkezett formanyelv mindent átírt, de szó szerint. Megszépült a Corsa, Astra, Zafira, megszületett az Ampera, a kis Adam (nem a stand up-os, ő egy korábbi évjárat), a Mokka és a Cascada. Ezek a formatervek egytől-egyig az Insignia génjeit hordozzák, és mindenfelé azt kiáltják, hogy most már szépek vagyunk mi is, különösen az OPC verziók. Számomra a középkategóriás szépségverseny második helyezettje az Insignia, de csak azért, mert időközben Mazdáék is frissítettek egyet a 6-oson.Arcizma sem rándul - Az Opelnél mindig is értették ezt a szélcsatorna dolgot. A kombi karosszériák között is élvonalbeli a Country Tourer 0,28-as légellenállási együtthatója - képre kattintva galéria nyílikA Vectrát nyugdíjba küldő modell ráncfelvarrását öt év elteltével tartották szükségesnek megejteni. A lágy vonalakkal átrajzolt front- és farrész kimondottan jó formába hozta az egyébként is vonzó külsejű középkategóriást, de a tervezők úgy gondolták, hogy ez önmagában nem elég. Ha már a Sports Tourernél, azaz a kombinál létezik AWD, akkor van még egy patron, amit ellőhetünk – zajlott a képzeletbeli ötletelés a dizájn központ meeting termében! Így kapott emelt hasmagasságot és műanyag toldatokat a Country Tourer és egyúttal belépőt abba a ringbe, ahol olyan modellek versenyeztek eddig, mint például a Volvo XC70, VW Passat Alltrack, Audi A6 Allroad, Peugeot 508 SW RXH és a Subaru Outback. A kombi alapjaira épült soft terepes az említett műanyag kiegészítők mellett 2 cm-es futómű emelést kapott, Haldex-kuplungos összkerékhajtást és elektromos vezérlésű hátsó differenciál művet. Ezen felül az ESP-t a lehetséges off-road igénybevételhez igazították, és alsó motorvédő burkolatokkal is ellátták a végterméket. A Sports Tourer kivitel külső paramétereihez képest a Country Tourer hossza (4908 mm), szélessége (1856 mm), magassága (1520 mm) és tengelytávja (2737 mm) érintetlen maradt, mégis utóbbinak robosztusabb a megjelenése és 360 kg-mal gyarapodott a tömege.A FlexRide futómű és az adaptív 4x4 hajtás mögött elöl McPherson, hátul multilink felfüggesztés rejlikAz ajtókat kitárva minden részletben visszaköszön annak a ténye, hogy a modellkínálat díszével állunk szemben. Az első szériában kifogásolt részletek teljes mértékben orvosolva lettek, ehhez párosítottak még egy kifogástalan összeszerelési minőséget, jó anyagokat és harmonikus színeket. A brandy-barna perforált ülések nem csak jól formázottak, de tág határok között állíthatók és könnyű megtalálni bennük az ideális pozíciót. Az egyéb burkolatok minősége és az illesztések résezése is prémium kategória szintű. A műszerfalnak annyira hiányzott a facelift, mint egy falat kenyér. Végre eltűnt a gombrengeteg a középkonzolról és a vezető előtti műszeregység is könnyebben áttekinthető lett, valamint ha mérsékelten is, de személyre szabható az itt megjelenő infó halmaz. A folyadékkristályos panel grafikái egyszerűek és ráeső fényben is jól leolvashatók, a középső infotainment kijelző pedig egy igazi high-tech darab. A magyar nyelvű menürendszerben gyorsan kiismertem magam, jól működött a hangutasítás és a betűfelismerés is, és a csatlakoztatott kütyükkel (telefon, USB stick, iPod, stb) is akadálymentesen boldogult a rendszer. A kezelőszervek működése és működtetése semmi kívánnivalót nem hagyott maga után, sőt! Bármi is történt a beltérben a Bose hangrendszer mindenért kárpótolt, kivéve a kerregő dízelhangot!A brandy-barna, perforált bőrkárpit (864 ezer forint) a legdrágább tétele ennek a konfigurációnakHoppácska! Ez meg hogy lehet? Kérdezhetik az Insigniát nem ismerők, akikkel eddig elhitettem, hogy az Opel kínálatának jelenlegi büszkesége a motorindításig szinte hibátlan. Igen, ez így igaz. Csak az a fránya gázolajos-biturbós lenne egy kicsit csendesebb, merthogy az útburkolat felől érkező támadásokat tökéletesen tompítja a futómű, és a sztrádatempó közbeni szélzaj sem zavaró, de sajnos a kocsi orrában lévő aggregát mintha stílusidegen szerzet lenne. És ha már a kifogásolni való részleteknél járunk, mindenképp megemlíteném, hogy az összekerék-hajtás és az egyéb koloncok okozta 360 kg-os súlygyarapodás böcsülettel leterheli az egyébként tekintélyes, 195 lóerős teljesítményt. A közel húsz mázsás jószág ennek következtében emlékezetes fogyasztást produkált a városi poroszkálások során. Az 1-es villamos vonalán zajló felújítás mentén – a Bécsi út felől haladva az Árpád-híd irányába – sikerült egy alkalommal közel 40 percet vesztegelnem a kocsisorban és történelmi magasságokba tornászni a napi átlagot. Ha a közelmúltban tesztelt összkerekes autók átlagát veszem alapul, mint például Volvo V60 D5 Polestar-tuning, vagy a méreteit és motorját tekintve is jóval nagyobb Grand Cheeroke-t, talán nem meglepő, hogy a Country Tourer 13,6 literes átlagára úgy néztem, mint gyújtogató a vizes szalmára. Ehhez képest sikerült a tesztátlagot 9,2-9,5 liter/100 km közötti értékre levinni, de csakis annak köszönhetően, hogy az átlagosnál óvatosabban és kimértebben kezeltem a gázpedált a hátralevő napokban.Az új IntelliLink csomag 300 ezer forintos felára tartalmazza a kulcs nélküli nyitás-zárást, az elektromos csomagtér ajtó mozgatást, az egérpad vezérlést és a multikormányt, valamint az RF700 Touch rádiótEnnyit a finnyogásról. Egyébiránt azzal a magyarázattal nyugtatgattam magam, hogy a kimondottan városi jövés-menéshez nem mondható megfontolt döntésnek a BMW 5 Touringnál is nagyobb, AWD kombit hadrafogni, ergo aki mégis ezt teszi - annak toll a fülibe - ne sírjon a benzinkútnál. A Country Tourer motorkínálata egyébként sem a spórolásról szól, mindössze két dízel és egy benzines aggregát közül lehet választani. A belépő modell a szimpla turbós dízel, 163 lóerős teljesítménnyel, ezt követi a tesztautónk dupla turbós, 195 lovas erőforrása és a csúcs verziót az ugyancsak kétliteres, benzines Turbo Ecotec jelenti, ami fogyasztásban továbbra sem ígér alá a felsoroltaknak, viszont csendesebb, kifinomultabb járáskultúrával teszi élvezetessé a használatot.A hatalmas méret ellenére meglepően könnyű a csomagtér ajtóA mindennapokban egyébként kellemes az együttélés az Opel új kombi terepjárójával. Személy szerint engem jó érzéssel töltött el, ha ránéztem vagy benne ültem. A helykínálat az utasoknak legalább olyan mértékben volt megfelelő hátul, mint az elöl ülők számára. Az utazási komfort is kifogástalan, bár a futómű alapbeállítása kissé feszes, de ezt egy gombnyomásra feloldhatjuk és lágyíthatunk a karakterisztikán. A forma alapján egyáltalán nem indokolt a bunker-feeling, a vaskos oszlopok miatt azonban jól jön a holttér-figyelő és a tolatókamera asszisztenciája. Ha valakinek olthatatlan kanyarvadászat-ingere támadna, nagy valószínűséggel orrtolást tapasztalna ha a végletekig forszírozza a tempót, az ilyen szélsőségtől mentes használat során azonban semleges reakciókra számíthat a higgadt sofőr. A hatfokozatú automataváltó működése semmilyen körülmények között sem kívánta a kézi beavatkozást, ezért a közel 500 km-es teszthét teljes egészében a kormány mögötti fülek használata nélkül telt el. A csomagtartó ajtaja hatalmas, a tér, amit gombnyomásra feltárunk vele úgyszintén óriási, hiszen 540 literes és a támlák majdnem szintbe döntésével pedig másfél köbméteresre bővíthető. Összességében elmondható, hogy az apró hibái ellenére is kellemes autó, méltón viseli az Insignia nevet, ami angol nyelvben a kitüntetésre, jelvényre vagy rendfokozati jelzésre utaló kifejezés.A sofőrsegéd csomag felára 610 ezer forintA tesztautót a 11,4 milliós alapárhoz képest, további 2,5 milliónyi extra beszerelésével tették minden önmagára és környezetére igényes férfi számára ellenállhatatlanná. Ennek köszönhetően kamerák, szenzorok pásztáztak körülöttünk mindent és alkalmasint a városi araszolgatáshoz is kaptunk segítséget. Továbbá a New Driver csomag részeként a távolságtartó automatika, a ráfutásérzékelő, a sávelhagyás- és jelzőtábla figyelés is jelen volt a start gomb megnyomását követően, miközben a prémium hangrendszer és tapipad is hozzájárult a „dolce vita” megtapasztaláshoz. A legolcsóbb Country Tourer 9 120 000 forintba kerül, ehhez képest a második bekezdésben felsorolt kategóriatársak mindegyike többet kóstál, mindemellett nagyok az eltérések a hengerűrtartalom és a teljesítmény felhozatal terén (lásd: a Peugeot 508 RXH-nál a hibrid hajtáslánc miatt nem összehasonlítható, a Subaru Outback-nél pedig a 2,5 literes benzinmotor az egyetlen alternatíva, ami a tesztautó teljesítményét megközelíti). Ennek tükrében tehát a „mit válasszunk” dilemmát továbbra is az ízlések és pofonok mentén kell eldöntenie mindenkinek.

Loeb Michelisszel harcolt a Hungaroringen

2014.05.04.
Felhős időben, de eső nélkül zajlott le a WTCC magyarországi hétvégéjének első futama a Hungaroringen. A 11. helyről indult Michelisz Norbert szenzációsan kapta el a rajtot, utána pedig a jó helyezkedésének és a Sébastien Loeb hibájának köszönhetően már a 6. helyen fordult be az első kanyarba. Sajnos az első kör után már nem történt semmi érdemleges az élmezőnyben, ugyanabban a sorrendben futottak be, ahogy az első kör végén álltak. Küzdelmet csak a 10. helyért láthattak a nézők, két Lada versenyző (Rob Huff és James Thomson) és két Chevrolet versenyző (Hugo Valente és Dusan Borkovic) csatázott egymással szinte minden körben.A győzelmet könnyedén szerezte meg a Hungaroringen már számos első helyezéssel bíró Yvan Muller (Citroen), aki folyamatosan tartotta a 2 másodperc körüli előnyét csapattársa, az argentin José Maria López előtt. A dobogó legalsó fokára Tiago Monteiro állhatott fel a gyári Hondával.Michelisz Norbert 16,7 másodperccel futott be Muller után a 6. helyen, ami sokkal kedvezőbb eredmény, mint amire a balul sikerült időmérő után számított. Az első körben még keményen támadta az ugyanolyan Hondával előtte haladó Mehdi Bennanit, egy pillanatra össze is értek, de előzni nem tudott a magyar versenyző.  Később már csak arra figyelt, hogy Sébastien Loeböt maga mögött tartsa, amit könnyedén oldott meg.A második verseny hasonlóan eső- és eseménytelen volt, a rajtnál ugyan volt előzés, ami után az első kanyarba Morbidelli, Monteiro, Valente, Coronel, Muler, Lopez, Chilton, Tarquini, Loeb, Michelisz sorrendben fordult be a mezőny. Végül 14 körön keresztül megmaradt ez a sorrend, bár Muller és Monteiro is keményen próbálkozott az előzéssel, azonban a beállításbeli különbségek és a pálya jellege miatt nem sikerült egyet sem bemutatni. Az egykori Forma-1-es pilóták párharcából tehát Morbidelli került ki győztesen, a futam után elárulta, hogy pumpálnia kellett a fékpedált a megfelelő fékhatás miatt, ezért nehéz volt Monteirót maga mögött tartania. Különösen az utolsó körre volt ez igaz, amikor a Honda megpöckölte a Chevrolet-t, de a fair portugál azonnal elvette a gázt, mert nem akart tisztességtelen módon az élre állni.Michelisz a futamok után elmondta, hogy az első versenyen néha kihagyott a motorja, mindig más helyen, ezért nem volt esély arra, hogy megközelítse Mehdi Bennanit. Mindkét futam második felére elfogytak a gumik a Hondáján, ezért úgy véli, a jövőben több figyelmet kell majd szentelniük a gumik nyomására. Nagy pozitívumnak tartja, hogy hondás márkatársa, Monteiro felállhatott a dobogóra, úgy véli, a Szlovákiaringen több esélye lesz egy jó eredmény elérésére. Mindazonáltal a tegnapi, rosszul sikerült időmérő után azonnal elfogadta volna, ha valaki azt mondja, hogy másnap a 6. és a 10. helyen fog végezni a két versenyen. Eredmények Első futam: 1. Yvan Muller           Citroen              25m57.292s 2. Jose Maria Lopez      Citroen              +1.282s 3. Tiago Monteiro        Honda                +8.961s 4. Gabriele Tarquini     Honda                +13.980s 5. Mehdi Bennani         Proteam Honda        +14.747s 6. Norbert Michelisz     Zengo Honda          +16.672s 7. Sebastien Loeb        Citroen              +17.475s 8. Tom Coronel           ROAL Chevrolet       +22.863s 9. Gianni Morbidelli     Munnich Chevrolet    +27.891s10. Hugo Valente          Campos Chevrolet     +36.287s11. Rob Huff              Lada                 +42.968s12. Dusan Borkovic        Campos Chevrolet     +43.715s13. James Thompson        Lada                 +48.481s14. Tom Chilton           ROAL Chevrolet       +55.861s15. Pasquale di Sabatino  Engstler BMW         +1m23.040s16. Franz Engstler        Engstler BMW         +1m23.757s17. John Filippi          Campos SEAT          +1m48.371s18. Yukinori Taniguchi    Nika Honda           +1m48.877s19. Rene Munnich          Munnich Chevrolet    +1 kör Második futam: 1. Gianni Morbidelli     Munnich Chevrolet    26m15.851s 2. Tiago Monteiro        Honda                +0.350s 3. Hugo Valente          Campos Chevrolet     +1.206s 4. Tom Coronel           ROAL Chevrolet       +5.104s 5. Yvan Muller           Citroen              +5.435s 6. Jose Maria Lopez      Citroen              +5.605s 7. Tom Chilton           ROAL Chevrolet       +6.306s 8. Gabriele Tarquini     Honda                +7.828s 9. Sebastien Loeb        Citroen              +8.308s10. Norbert Michelisz     Zengo Honda          +8.842s11. Dusan Borkovic        Campos Chevrolet     +11.724s12. Rob Huff              Lada                 +21.487s13. Rene Munnich          Munnich Chevrolet    +23.210s14. James Thompson        Lada                 +26.391s15. Franz Engstler        Engstler BMW         +55.381s16. Pasquale di Sabatino  Engstler BMW         +59.926s17. John Filippi          Campos SEAT          +1m19.313s18. Yukinori Taniguchi    Nika Honda           +2 kör

Spanyol Nagydíj - Márquez újabb sikere

2014.05.04.
A pályafutása 100. GP-jén szereplő 21 éves spanyol versenyző diadalmaskodott a katari idénynyitón, majd az amerikai és a legutóbbi, argentínai versenyen is.Eredmények: MotoGP: 1. Marc Márquez (spanyol, Honda) 45:24.134 perc 2. Valentino Rossi (olasz, Yamaha) 1.431 mp hátrány 3. Dani Pedrosa (spanyol, Honda) 1.529 mp h.Az állás: 1. Márquez 100 pont, 2. Pedrosa 72, 3. Rossi 61Moto2: 1. Mika Kallio (finn, Kalex) 44:56.004 p 2. Dominique Aegerter (svájci, Suter) 2.434 mp h. 3. Jonas Folger (német, Kalex) 3.668 mp h.Az állás: 1. Esteve Rabat (spanyol, Kalex) 83 pont, 2. Kallio 67, 3. Maverick Vinales (spanyol, Kalex) 49Moto3: 1. Romano Fenati (olasz, KTM) 41:28.564 p 2. Efren Vázquez (spanyol, Honda) 0.144 mp h. 3. Alex Rins (spanyol, Honda) 0.147 mp h.Az állás: 1. Jack Miller (ausztrál, KTM) 79 pont, 2. Fenati 74, 3. Vázquez 62
Címkék: 

Kiss Pál Tamás hetedik az AutoGP vasárnapi futamán

2014.05.04.
A Zele Racing 22 éves pilótája a hetedik rajtkockából vágott neki a 18 körös viadalnak, s bár feljött a negyedik helyre, a kerékcserék során egyre hátrébb csúszott, végül az utolsó hét körben a kilencedik pozícióból küzdötte fel magát hetediknek.A futamot a szombaton is győztes japán Szato Kimija nyerte meg, aki így már 39 pontos előnnyel vezet az összetettben Kiss Pál Tamás előtt.Végeredmény, AutoGP, Hungaroring, 2. futam (18 kör): 1. Szato Kimija (japán, Euronova Racing) 29:41.627 perc 2. Vittorio Ghirelli (olasz, Super Nova) 7.220 másodperc hátrány 3. Sam Dejonghe (brit, Virtuosi UK) 10.668 mp h. ...7. Kiss Pál Tamás (Zele Racing) 21.511 mp h.Az összetett állása 6 verseny után: 1. Szato 114 pont, 2. Kiss Pál Tamás 75, 3. Markus Pommer (német) 65.
Címkék: 

Tóbiás és Balambér kalandjai - Közlekedik a család! (3. hét)

2014.05.04.
Új rekord!Nagyon mozgalmas hetet tud maga mögött Tóbiás és Balambér. Egy hét alatt több mint 1000 gyerek fordult meg a különböző programjainkon, és ismerkedett szórakoztató formában a közlekedés szabályaival. A programokról képes beszámoló a kutyakölykök Facebook oldalán érhető el!Újdonság gyermekeknek és szülőknek egyarántA több mint 20.000 szülőhöz eljutott nagysikerű CD mellé újabb Tóbiásos termék került a polcokra. A "Tóbiás és Balambér közlekedési kalandjai" című hangoskönyv izgalmas meséi mostantól egy játékokkal és matricákkal tarkított füzetben is olvashatók, tovább könnyítve a játszva tanulást.>>> A hangoskönyv és a játékos foglalkoztató füzet itt rendelhető meg! <<<Közlekedik a család 3. online forduló:Hallgassátok meg Tóbiás egyik kedvenc dalát, amit még Édesanyja tanított neki, és a 3. forduló kérdésre is választ kaptok!A DAL INDÍTÁSÁHOZ KATTINTS ERRE A LINKRE!

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója