Tragédiáról nem lehet elégszer beszélni, de a sokadik cikk sem elég ahhoz, hogy hatásosan sokkoló legyen. Most egy elismert zseni példájával illusztráljuk, hogyan lehet okosan váltani és széria autóval kitűnni a profik mezőnyében, biztonságos körülmények között, másokat sem veszélyeztetve. Örök közhely, de igaz: keresd a nőt! És ne az út közepére sálat dobó utcai versenyzős filmekét, vagy a Halálosabb iramban szereplőt, hanem egy igazi társat, aki jó irányba terelgeti életed. Nagyjából ez történt a legendás operatőrrel, ennyi a rövid sztorija annak, miért kezdett versenyezni Ragályi Elemér, akinek nem szerepel életrajzában az autóversenyzés, pedig azt is profin művelte. Ezzel a tehetségével sem ő dicsekedett, hanem olyan kortársa mesélte, akivel együtt rajtolt. Volt olyan verseny, melyen gyorsabb volt az akkori bajnoknál, mesélte egykori navigátora, Hollós György, aki a 70-es évek elején rendezett első Bükk Kupán indult Ragályi Elemérrel, szigorú télben, nagy hóban, sok jéggel, sok csúszkálással, miskolci céllal. „Elemér fantasztikusan vezetett, kerek percet vert a korszakban verhetetlennek számító Zima-Kondorosy párosra. Ez sem előtte, sem utána nem sikerült másnak. Pedig a befutónál Zima navigátora, Pimpi megpróbált minket rossz irányba elküldeni, de nem dőltünk be a cselnek és abszolút elsőként értünk Miskolcra, ahol várt ránk még egy ügyességi külön-próba, amit magas lámpaláza miatt nem tehetségéhez mérten abszolvált Elemér, és így sima győzelmet engedett ki a kezéből.” Autósversenyzői karrierjéről így mesélt a szerzőnek Ragályi Elemér. „Volt egy tüneményes élettársam, Margitai Ági, akinek autóját a vezethettem a hatvanas években. Azonnal beleszerettem a Steyr Puchba is. És persze hallottam Hollós Pistáról, meg népligeti versenyekről, szóval nagyon érdekelt a dolog. Elég veszedelmesen autóztam abban az időben, és Ági azt mondta, hogy ne közúton vagánykodjak, hanem induljak versenyen és ott mérjem össze másokkal autóvezetői képességeimet. Ági határozottan biztatott: Indulj versenyeken, és a profik között mutasd meg, hogy mit tudsz! Ezután már nem volt megállás, így lett nekem három Puchom is egymás után, de a kedvencem az a bizonyos 650 TR volt, amit a Hollós Pistával tuningoltunk: tettünk rá Monte-Carlo kipufogót, beépítettünk bukócsövet, műszerfalára olajnyomásmérőt kapott, aztán jött a rajt. Először ügyességi versenyeken indultam, meg terepen és jégen, utóbbi volt a legszórakoztatóbb és leglátványosabb, pláne, amikor lebontottam a Műjégpálya kerítését... Mert a Puch mindenre jó volt, csak jégre nem. Vonzott a túraversenyzés, többször indultunk Hollós Gyurival a Bükk kupán, terepügyességieken a Hármashatár-hegyen. Arra különösen büszke vagyok, hogy miattam tették kötelezővé a bukósisak viselését, miután oldalára borult autónkból az égre nyíló jobboldali ajtón másztam ki, majd folytattam a versenyt. Gyönyörűséges korszaka volt autós életemnek a Puchhal, melyhez filmbe illő, de valóságos jelenetek köthetők. Például találkozásom egy legendával, akit Lupa szigeti kompozáskor ismertem meg, amikor autóm makacsul nem induló motorját néhány szakavatott mozdulattal életre keltette. A bemutatkozáskor derült ki, hogy ő Puch János, a legendás márkaalapító unokája. Mindegyik Puchom piros volt, imádtam a CP-48-87-es rendszámút, aztán összejött annyi valutám, hogy vehettem egy újat: a 947 dollárra jött még 21 ezer forintnyi vám és a CR-04-08-as rendszám. Ezután jött a fekete leves, mert a használtak jól mentek, de ez a Steyr csalódást okozott, mert nem ment jól. Hiába vittem karburátoroshoz, hiába próbálta izmosítani Hollós Pista, aki azt mondta, hogy ez bizony „leszoktató autó”, ami tök tök olyan volt, mint a Fiat 500-as, amit nem lehetett tuningolni. Olyannyira nem szerettem, hogy eladtam és vettem helyette egy 650-est, persze rátettük a Monte-Carlo kipufogót, aminek bődületes hangja már két kilométerről hallatszott. A sportosságnak azonban ára volt, mert a tuningállapotában nem működött a fűtése, így csizmában és bundában, meg szőrmekucsmában vezettem. Megoldás lett volna a szezononkénti átszerelés, de az persze pénzbe került volna. Ráadásul tartottam a rendőröktől is, akik akkoriban még szigorúan vették a többletdecibelt. Nem úgy mint később, amikor a Nyugati téri felüljárón éjszakánként illegális gyorsulási versenyeket is rendeznek a motorosok büntetlenül... Imádtam a Puchot, a hangját, mely nyitott tetővel még izgalmasabb élményt jelentett, aztán jött a szomorú szakítás. Ladára kellett váltani, mert gyarapodott a család. De mindig is a Puch marad az igazi, mert városi fürgesége mellett autópályán sem kellett szégyenkeznem: 160-al hagytam le a 130 km/órával száguldókat, akik csak néztek. Nagy dolog volt az a kisautó, mert kielégítette sebesség iránti vonzalmamat és a versenyeken fejlesztette autóvezetői képességeimet, méghozzá úgy, hogy nem veszélyeztettem másokat. Az 500-as kategóriában egyébként verhetetlenek voltak a Trabantok, mert szlalomon könnyű volt velük a kézifékes forduló. A 650-esekenél Zima volt a nagy ellenfél, meg Kondorosi Pimpi, aki autókat is épített. Zima fia ma is gyűjti a kocsikat, állítólag tulajdonában van az a hatsebességes váltós libafos színű Puch is, amivel apja a mezőnyt verte, és aminek kormányán külön fogantyú segítette a manőverezést. Sokszor álmodom a Stery Pucchal, egy időben mániám volt, hogy visszavásároljam, tizenöt éve még láttam azt a bizonyos CP-48-87-est, elkezdtem írogatni a neten, hogy visszavásároljam a fiamnak, aki szintén nagy autós vagány, volt már Subaruja és horribilis Jeepje is, de már lenyugodott. Nekem a fiatalságomat jelentette a Steyr Puch, mert sokkal több volt, mint egy autó, visszavonhatatlan és gyönyörű évek volt, éjszakánként ma is steyrezek. Olyan barátokat szereztem általa, mint Hollós Pista és testvére, Gyuri, aki navigált is nekem, vagy Bratincsák Gyuri, aki alapfigurája volt, aki puchos csapatnak, hiszen éveken át ő vezette a Magyar Autóklub Steyrekből álló sárga-angyal flottáját. „ Három Puch és a családi Lada után végül ismét sportosra váltott Ragályi Elemér, akinek élete utolsó kedvence volt a Saab cabrio. „Elmúlt az a korszak, melyet nagyon szerettem. Sajnos a mai autóversenyzéshez rengeteg pénz kell, kivételezetteknek fenntartott világ, pedig régen bármilyen szériaautóval ki lehetett menni versenyezni, demokratikusabb és igazi népsport volt az autóversenyzés.” Ragályi Elemér 1939-2023 Száz játékfilmet, sorozatot, tévé- és dokumentumfilmet forgatott, stílusában a dokumentarizmust és a stilizációt ötvözte, operatőreként kapott Oscar-, Kossuth-, Balázs Béla, ACE és Emmy-díjat, a Magyar Filmszemlén hatszor választották a legjobb operatőrnek. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!